Illiona 2018 jún. 03. - 12:45:40
(232865/239045)
off
Tekintettel arra hogy ez az első szabad hétvégém, amikor nincs semmilyen munka, igy rögtön meg is néztem a My Mister cimű sorzatot, szinte egyvégtében, kisebb szünetekkel. Annyian irtak jókat róla, különösen Boil, és edimir, és olvastam a "szomszédokat" is , ráadásul nem volt olyan szereplő benne, akit nem szeretek, igy nagyon nagy várakozással fogtam neki.
Az igaz, egy jó sorozat, klisémentes, jó szereplőkkel, és jó a történet is, de nálam semmiképp sem 10 pontos, talán ugy 6-7 a 10-ből. Végig nagyon nyomasztó volt, túl nagy hangsúlyt kapott a szegény szerencsétlen család, torz anya-fiú, és testvér-testvár, és fiú-anya kapcsolatokkal.
Nem volt benne egyetlen olyan család sem, akik normálisan élnének.
A másik ágon, a munkahelyen is csak a nyomulás, helyezkedés, mindenféle taktikák mentek, ott sem volt semmi pozitiv.
Ami egészséges szerelem lett volna, az is egy férj és feleség között volt - na hát persze hogy más férje, és más felesége :))) közt.
A főszereplő lány sorsát bármennyire is jóvá teszik a végén, de mi azért tudjuk: aki gyermekként is el volt nyomva, és utána a fiatal felnőttkort is elnyomva éli meg, az nem tud 1 hét alatt sikeressé válni. Irodában dolgozni azért többet kiván, mint szép ruhában billegni erre-arra. (Legalábbis az én irodámba biztos még adatrögzitőnek sem!!!! ) Nem azt modom hogy soha, de azért némi tanulás és müvelődés (ugy általában) nem ártana, és ez több év, nem egy hét, vagy hónap.
Nem adott a sorozat pozitiv válaszokat olyan kérdésekre, mint a mi a hűség, a felelősségvállalás, az igazi szeretet a család iránt, és valóban ki is az igazi csalás? 3 vagy 7 fő?.
És még ezernyi gondolat kavarog bennem, valószinúleg elkezdem majd ujranézni.
Amugy a kedvencem a sorozatban semmiképp nem a pasztás fiú, hanem Kim Young Min volt aki az igazgatót, Do Joon Youngot alakitotta.
Kép: a két főszereplő
Illiona 2018 jún. 03. - 10:24:08 Előzmény napraforgó
(232864/239045)
Sziasztok, szép napot mindenkinek!
Ezek kinai irásjelek, és biztosan sokan olvassák még ezeket, vagyis lehet tudni mi van rajta. A koreai irásjeleket majd ezer év mulva találja csak ki Sejong király.

A Saimdangban (van-e aki nem látta :)) ) pont egy ilyen eset van, amikor kinai (persze nem kinai, hanem valamelyik elődbirodalom) irásjelekkel találnak egy naplót, aminek a szövegét ősi kinai irásjelekkel irták, és van olyan mai koreai fiatal tudóspalánta, aki értelmezi, irja tudja, birja ezeket.

ez a mostani képem az utolsó, nem akarom ujra elárasztani a fórumot a saját képeimmel.
De Kim Jusin sirja mindenképp megmutatandó volt, hiszen magyar turisták nem járnak arra, ( bár még 1 magyar (?) nőről tudok, aki járt ott) nem tartozik a hivatalos turistautvonalhoz, pedig korának kiemelkedő hadvezére volt, és itt a sorozat kapcsán is népszerű volt az alakja, (Gyeongjuban félreeső helyen található). Van egyébként Csuncsu sirjáról is fotóm, arra is jártam, az is máshol van, mint a többi királysir. Nem néztem meg viszont, pedig ott voltam, talán 200 méterre Queen Seon Deok - Tokmán- sírját, valahogy nem éreztem vágyat arra, hogy megnézzem, és ezt a mai napig sem bánom :)))
Kép: Csomnjongról elnevezett obszervatórium, ami a mai napig is áll, ugyanugy, a sorozatban is láthattuk az épitését.

9/10
napraforgó 2018 jún. 02. - 17:02:17 9/10 Előzmény Illiona
(232863/239045)
Klassz a fotó. Én most már csak arra vagyok kíváncsi, hogy vajon el tudják-emég olvasni ezeket a régi írásjeleket, vagy legalább a számokat - mert Miszeng egy kártyabarlangba viszi Csuncsut és ott kockáznak. Mostanában csak a mahjong játékokban látom ezeket a számokat...
--------
Hát igen, kétszer más végignéztem a sorozatot úgy, hogy semmin nem akadtam föl, de most harmadszorra bizony már észreveszem a furcsaságokat.... ettől függetlenül imádom, és még akárhányszor végig tudnám nézni.
10/10
kimbin01 2018 jún. 02. - 13:13:55 10/10
(232862/239045)
Sziasztok, szép hétvégét!
Sillázok én is, mert annyira ismerem, hogy akár háttérfilmezésnek is jó, a kézimunka közben.
Nem akarnak ezek a fonalak elfogyni, főleg úgy nem, ha közben veszek is. :)
Mint pár oldallal hátrébb említettem, a filmkészítők kissé összezsugorították az időt, mert más-más korúak mind a főszereplők.Mishil addigra már idős, mondhatni öreg, Ha jól emlékszem már nem is él, mire a fiatalabb korosztály felnő, és Alcheon is sokkal idősebb a valóságban, ha a Király álma című sorozattal összevetem. Anno rengeteget bújtam a történelmi oldalakat, és emlékszem ezekre.
Ahogy az egyszeri mondás tartja, hazudj, de igazat! Valós személyek, megtörtént események, összerázva, kidíszítve, mint egy jó koktél. Nem beszélve arról, hogy 2x "vizsgáztunk" belőle, így egyes dolgok talán örökre megmaradnak.
Illiona 2018 jún. 02. - 12:27:06
(232861/239045)
Az biztos hogy Csomnjong életkorával nem stimmel semmi, mert ez a gyerek dolog nagyon bekavar, de semmi baj, ezt igy kell elfogadni.
Azt pedig nem is kell mondanod, hogy"hazugságok", ez egy fantáziafilmhez, (amiben csak vannak életrajzi elemek IS), semmiképp nem illik. Hogy csusztatás, az igen, ennyi belefér.

Jusin életkorát én onnan tippeltem meg, hogy iszonyatosan öreg szülei vannak, akkoriban a Mama-Hotel még nem volt felavatva, vagyis korán házasodtak, és korán lettek gyermekeik is.
Én egyébként soha nem is foglalkoztam Jusin életkorával. De mindenképpen sokkal érettebb volt Tokmánnál, fizikailag is, és szellemiekben is. Arról nem is beszélve, hogy maga a szinész is sokkal érettebbnek, idősebbnek látszik, a himlőhelyes arcával.

Munno pedig ugyanolyan vagy idősebb lehet Csilsuknál. De neki volt edzőpartnere, az hogy Bidámot tanitotta harcolni, valamelyest fizikailag is és erőnlétileg is karbatartotta.
Kép: még mindig Kim Jusin sirjánál. Saját fotó
9/10
napraforgó 2018 jún. 02. - 08:14:33 9/10 Előzmény Illiona
(232860/239045)
No, látod, az életkorokkal se stimmel minden. Az lehet, hogy Csonmjong hercegnő férjhezment 14 éves korában - ez nem volt szokatlan abban a korban, és már anya volt 15 évesen. (még szó is volt arról, hogy csak 12 volt, amikor megismerkedett Dzsong-szuval és később feleségül is ment hozzá).

De itt Tokmán hercegnő 20 évesen került vissza az udvarba, kapta vissza a rangját. (ezt sokszor hangoztatják) . Csonmjong, meg ő ikrek voltak, vagyis Csonmjong se volt több, amikor meghalt. És most hirtelen előkerül a 15-16 éves forma fia, Csuncsu. Ez inkább csak akkor eshetett volna meg, ha Tokmán is már vagy kb. 10 évet hercegnősködik, akkor 30 éves korában már nem snassz egy 15 éves unokaöccs. De az már fura lett volna, hisz Csonmjong halála után rögtön menesztettek Csuncsuért, de ő csak 10 évvel később ért haza... Így is tovább tartott a hazaút, mint az szokásos, gondolom Csuncsu nyűgösködései miatt.
Szenzációs volt a jelenet, amikor Csuncsu kijelenti, hogy nagyon elfáradt a lovaglásban, pihennie kell... én halálra röhögtem magam, hisz fél percig sem ült az álló lovon.

Jusin pedig nem lehetett még 25-30 éves, ha Tokmán csak 20, mert ők kb. egyidősek voltak (itt, ebben a sorozatban, mert a valóságban nem), sőt Tokmán egyszer tett olyan megjegyzést, hogy Jusin fiatalabb nála (mégis a ráncaival kérkedik).
Jusin anyja meg egyszer azt mondta, hogy a fia a Göncöl szekér csillaga alatt született, vagyis ugyanakkor, amikor a királyi ikrek.

Csilsuk tényleg nem lehetett már annyira fiatal, talán tényleg kb. 45, vagy a negyvenes évei közepén, de még igen jó erőben. És igen, nem valószínű, hogy a vándorlásai közepette annyira sokat edzette volna magát... (na meg edzőpartnere sem volt, ami azért elég fontos a viadaloknál...)
Engem Munno életkora jobban izgat. Hisz ő éppúgy eltünt jó 20 éve, mint Csilsuk, de már az elején is arról volt szó, hogy vándorol, meg imádkozik a Tebek hegyen, kb. 5 éve már nem is látták, stb. ehhez képest 20 évesként röpköd, ugrik, perdül a levegőben, fegyver nélkül lefegyverez vagy egy tucat hvarangot, stb. pedig a vándorlásai közben, pláne vegetáriánusként (!!!) azért annyira jó fizikai erőben nem is lehetett volna. Gondolom, hogy nem kamaszként lett nagymester, de ha még csak 25 éves is volt akkor, mostanra már túl van az 50-en, talán több is. Na ehhez képest ez a lenyűgöző erő, vitalitás, stb. egy olyan környezetben, ahol fiatal férfiak nap, mint nap edzik magukat...., hááát....

Vajon a koreaiak mit szólnak a történelmüket illető ilyen nagyvonalú csúsztatásokhoz? (nem akarom mondani, hogy hazugságokhoz).
Vagy ezekkel ők is úgy vannak, mint mi az igazságos Mátyás királyhoz fűződő legendáinkkal, aki álruhában járta az országot és megleckéztette a gonosz uraságokat?
Illiona 2018 jún. 01. - 23:43:37 Előzmény napraforgó
(232859/239045)
Jusin győzelmén én nem csodálkozom.
Csilsuk már 25-30 éves lehetett amikor Misiltől megkapta a feladatot, hogy hozza vissza a hercegnőt. 20 év következett, amikor bolyongásai közepette nem hiszem hogy reggelente lenyomott pár fekvőtámaszt. Vagyis egy 45-50 éves ember (abban a korban korábban öregedtek az emberek, ) igencsak kivénhedt harcosnak tünhetett.
Ezzel szemben Jusin most élte fénykorát, 25-30 éves, tanult harcászatot, technikát, jó fizikai felépitésű volt. És ott volt a harc legfőbb tulajdonsága: a motiváció, Jusin a mindenek feletti igazságérzetével micsoda többlet energiával rendelkezett egy testőrrel szemben.!!!
Majd az 50. epizódnál még lesz egy harc köztük, de arról majd akkor.
Kép: Kim Jusin sirja Gyeongjuban - saját fotó
9/10
napraforgó 2018 jún. 01. - 20:08:52 9/10
(232858/239045)
Ma végignézhettük, hogy a 4 párbajt már sikeresen megnyert és kimerült, sebesült Jusint összeeresztik a kipihent, tapasztalt Csilsukkal, aki eddig csak szemlélője volt a viadaloknak.
Elgondolkodtam, hogy mi lett volna, ha Csilsuk győz, akkor ki lett volna a Főparancsnok?
Na persze, a Misil-klán így is keresztbetesz neki.
Illiona 2018 jún. 01. - 18:05:52
(232857/239045)
off
az előzőhöz az a kép: Lee Jun Ki a Lawless Lawyer cimű drámában.
Illiona 2018 jún. 01. - 18:04:14
(232856/239045)
Sziasztok!
off
Már több oldalon is olvasni, hogy Lee Jun Ki mennyire kórosan lefogyott, csupa csont és bőr, a korabeli bája is eltünt. Nem tudom ez mennyire volt rendezői elvárás, vagy inkább az ő megfelelési kényszere vitte ilyen fogyókúrához. Persze az is lehet, hogy a korábbi évek hizni - fogyni feladata fogott ki rajta.
https://www.soompi.com/2018/06/01/lawless-lawyer-cast-fun-takes/
A koreai showbiznisz egy másik oldalát szeretném itt megmutatni: a Fantastic Duo cimű tvműsorban lépett fel az alábbi páros: lám van létjogusultsága a kissé túlsúlyos lánynak is fellépni, és sikeresnek lenni...
https://www.youtube.com/watch?v=1uk7176wJFk
Illiona 2018 máj. 31. - 01:00:38
(232855/239045)
off
Van remény! már csak pár hónapot kell várni, és szeptemberben itt van a KBS2
tv uj sorozata, amiben a főszereplő a Misty golfbajnoka: Go Joon.
A történet annyira nem is érdekes, mert MINDENKÉPPEN meg kell néznem.
Már csak a nyár van köztünk...
https://www.hancinema.net/orion-s-daily-ramblings-go-joon-and-choi-kang-hee-up-for-romance-in-a-very-midday-romance-119048.html?utm_source=dlvr.it&utm_medium=facebook
Kép: Go Joon a Misty c sorozatban.
8/10
edimir 2018 máj. 30. - 06:48:44 8/10
(232854/239045)
Szép reggelt!:)))))))))))))))

A Könyvhét rendezvényeit itt találod:
http://budapest.imami.hu/helyi-hirek/unnepi-konyvhet-es-gyermekkonyvnapok-programja-vorosmarty-teren-0

Nagy hirtelen én ezt találtam:

Oroszlános kút melletti színpad

18.30 - Csoma Mózes Korea Története című könyvének bemutatója

Az elmúlt években a Koreai-félsziget helyzete a nemzetközi politika egyik kiemelt ügyévé vált. Dr. Csoma Mózes Korea-kutató monográfiája a kezdetektől a legutóbbi fejleményekig mutatja be a félsziget történetét, az egyes korszakok tárgyalásánál pedig részletesen kiemeli a dél-koreai és az észak-koreai történelemszemlélet közti különbözőségeket. A hidegháborús megosztottság ugyanis a félsziget ókori, középkori és újkori történelmének értelmezésére is rányomta bélyegét: a Koreai Köztársaság és a KNDK tankönyvei más-más módon mutatják be az egyes korszakokat és a történelmi szereplőket. A 20. századi fejlemények tárgyalásakor a szerző nagy számban használt fel eddig publikálatlan levéltári forrásokat, amelyek sok új információt tartalmaznak a Koreai-félsziget viszonyainak alakulásáról. A monográfia elkészítéséhez a szerző több volt diplomatával és egyéb szemtanúval készített interjút. Résztvevők: Csoma Mózes, Tálas Péter, Vujity Tvrtko. (Antall József Tudásközpont)
8/10
edimir 2018 máj. 30. - 06:45:08 8/10 Előzmény Illiona
(232853/239045)
Én észrevettem!:)))))))))) De mivel az utóbbi időben nem sokat tettem le Silla megszentelt partjaira így inkább olyannak a bejelentésére vártam aki annál többet!:)))))

Éljen tízezer évig!:))))))))))))
9/10
napraforgó 2018 máj. 30. - 04:54:02 9/10 Előzmény Illiona
(232852/239045)
szia! azt is elárulod, hogy hol és hány órako lesz az előadás?
Illiona 2018 máj. 29. - 21:23:53
(232851/239045)
Most nézem, hogy túlhaladtuk a 10 millió megtekintést!
Azért ez nem semmi!
Semmi tüzijáték, vagy valami?

Illiona 2018 máj. 29. - 09:56:59
(232850/239045)
Bocs, a cim helyesen: Korea Története



Illiona 2018 máj. 29. - 07:46:25
(232849/239045)
off
Junius 8-án Budapesten az Antall József Tudásközpontban (Vörösmaty tér) lesz Dr Csoma Mózes uj könyvének bemutatója. A könyv cime : Korea történelme
Aki tud, menjen el...
Illiona 2018 máj. 29. - 07:19:57
(232848/239045)
off
Sziasztok, szép napot mindenkinek!
Holnap startol a koreai mozikban a Deja Vu cimű film, ami az előzetes alapján nagyon igéretes.
a trailer
https://www.youtube.com/watch?v=MHRKVTusZOY
a hir:
https://www.hancinema.net/photos-handsome-jo-han-sun-and-jung-kyung-ho-stills-added-for-deja-vu-118990.html?utm_source=dlvr.it&utm_medium=facebook
A Go Kyung-min a rendezője, ez a debütáló filmje, a thriller a fiatal nőről szól, aki tanúskodik egy balesetről, ami cserbenhagyással végződött, de a rendőrség szerint nem is volt baleset a kérdéses időben. és végül idegösszeomlást kap. A valóság és a fantázia közötti határ elmosódik, ami titokzatos eseményekhez vezet......
és egy ismertető:
http://asianwiki.com/Deja_Vu_(Korean_Movie)

A filmről nem irják, hogy horror lenne, csak azt hogy vannak a fantasztikus elemek is a filmben, hát majd meglátjuk....

8/10
edimir 2018 máj. 28. - 20:20:28 8/10
(232847/239045)
VÉGRE!:))))))))))))))))))))))) Újra számozottak a hozzászólások, sőt, vissza lehet a topic elejéig menni, így az első vetítés idején összegyűjtött sok-sok adalék újra hozzáférhető!:))))))))))))
8/10
edimir 2018 máj. 28. - 07:02:04 8/10 Előzmény boil54
(232846/239045)
OFF
Szép reggelt Mindenki!:)))))))))))))) Induljon jó a hetünk!:))))))))))))))

My Mister
Boil. Természetesen megtaláltam de mivel láttam félek, hogy minden hozzászólásom spoileres lenne, így már nem az igazi.