10/10
micike_MSc 2018 júl. 26. - 02:00:34 10/10 Előzmény micike_MSc
(233445/239045)
Főszereplőkről még egyszer - a gyermekkoruk tükrében.
* Choi Yoo-jin/Eugene Choi. Bár eleinte kemény, higgadt amerikainak tűnt, de visszatérve Csoszonba, előtörtek a korábbi emlékei. Bár szolgasorba született, de az eddig látottak alapján az a 9-10 év, amit az anyjával tölthetett, mégis a lehetőségekhez képest kiegyensúlyozott és boldog volt. Egy szolgának ugyan nem kellene az eget kémlelnie... de ez mégis azt jelzi, hogy más volt, mint a többiek, akik folyamatosan szemlesütve álltak a gazdáik előtt. Bizonyos értelemben szabadságvágyat és ambíciót jelez, akkor is ha ez eredendően behatárolt ("egy fekete madár is tönkreteheti az ég kékjét").
Aztán Amerikába kerülve végül megtalálja a szerencséjét, de ott is kívülálló marad (a merénylet kapcsán kérdezett valami olyasmit, hogy azért választottak engem, mert csoszoni vagyok?)
Végig ez a kettősség jellemzi. Minél tovább van Csoszonban, annál inkább előtörnek a régi emlékek: találkozik a fazekassal, aki egykor megmentette; a megőrzött ruhadísz folyamatosan a szülei halálára emlékezteti, de közben azt tapasztalja, hogy a szolgák sorsa nem változott a 30 év alatt, ugyanolyan tehetetlenek és kiszolgáltatottak, mint korábban. A szülei sírjának keresése, a múltja tisztázása, hogy beszél róla a tiszttársának, mind-mind arrafelé vezet, hogy feltépve a régi sebeket újra éljen, érezzen. És ahogy magát sajnálja és siratja, úgy lesz újra ő is csoszoni... de még nagyon az elején tartunk...

* Ko Ae-shin kisasszony. A szülei nélkül nőtt fel - hogy mikor tudta meg a szülei mártíromságát, nem tudjuk, de tisztában van a sorsukkal és úgy követi az elveiket, hogy nem is ismerte őket.
Bár sokat tanult, Konfuciuszt és Menciuszt fordít ha kell, de a hétköznapi világ dolgaiban kissé járatlannak tűnik. Anyja helyett úgy tűnik, a szolgáló volt a dadusa és legfőbb védelmezője, bizalmasa, de azért az ő képességei igencsak behatároltak - humoros, rafinált, de mégis végtelenül egyszerű asszonyság. Úgy tűnik, nem nagyon volt olyan úrinő körülötte, aki a tisztességes "kisasszonyságot" megtanította volna neki (VIRÁG, kert, pillangók és egyebek, a puska és harc helyett).
A férfiakhoz és a női praktikákhoz egyáltalán nem ért, mint ahogy talán Choi sem ismeri a nőket, az igaz szerelmet... Lassan, számukra is meglepő módon csodálkoznak egymásra.
(Ebből kifolyólag a kapitány biztosan nem olvasna Trisztán és Izoldát, ez a forgatókönyvíró műve - még jó, hogy észrevettük a célzást!:)))))

KÉP: mivel nem vagyok gépközelben, így azt használom, amit a neten vagy itt találok (ezt pl. edimirtől). A virág, mint a nőiség szimbóluma...
10/10
micike_MSc 2018 júl. 26. - 01:49:15 10/10 Előzmény lapishun
(233444/239045)
Kedves Lapishun!
Először is köszönöm, hogy vállaltad a sorozat fordítását. :)
Jó, hogy itt vagy, ha csak pár sor erejéig is, mert egy férfi nézőpontja mindig más.
Te mint fordítója a sorozatnak ráadásul érintettebb is lehetsz, mint egy "sima" férfi néző.
A két főszereplő karaktere lehet még zavaros, miközben az is lehet, hogy csak nem ismerjük őket eléggé (ahogy ők sem saját magukat).
Mert a koreai sorozatok jellegzetessége, hogy összetett jellemábrázolásokat is bemutat, aminek rétegei csak a cselekmény előrehaladtával bomlanak ki.
Nem kell messze menni, hiszen a Silla topikban vagyunk, ahol rengeteget voltunk képesek írni a szereplők jelleméről, motivációiról. Legfőképpen Bidam alakja volt megosztó, de ugyanígy Misil, Csuncsu, sorolhatnám... A sorozat újravetítése kapcsán ebből kaphattál egy kis ízelítőt az egyik facés csoportban, sőt ha jól rémlik, mintha azt is írtad volna, hogy ezek után kicsit elgondolkodtál Silla megtekintésén... :)

De visszatérve a Mr.Sunshine-ra (nem tudom, meddig olvastál vissza).
Először is: egy férfi és egy nő egészen másként gondolkodik. Megértem, hogy számodra a szamuráj és a piperkőc vőlegény szimpatikusabbak, mint az amerikai katona.
Mert ugyan miféle katona az, akinél látszólag a lovagiasság szikrája is hiányzik... miközben én látom az egykori szolgafiút, aki éppen a saját identitásával küzd.
Miután a koreai sorozatok nagy hangsúlyt fektetnek a gyermekkor, a gyökerek bemutatására, így nálam már összeállt egy gondolatsor, amit külön fogok kifejteni. (Már láttam a 6. részt is, így arra tudok hagyatkozni, bár igyekszem nem spoilerezni.)

Ami pedig a kémiát illeti. Már mástól is olvastam, hallottam ezt a nem működő kémiát, de ugye ízlések és pofonok.
Nálam a kémia kettős természetű.
Egyrészt kell, hogy működjön a férfi főhős és köztem (ez időnként másokkal is előfordul, de az utóbbi években leginkább SSH az, akivel mindig, minden körülmények között működik a kémiám...:))))
Ha a férfi főhős és köztem ez megvan, akkor jöhet a női főhős: ha jól megírt a szerep, jól mutatnak együtt, ha tudok szurkolni nekik minden szokásosan előirt forgatókönyvi nehézség ellenére, akkor úgy érzékelem, hogy működik közöttük a vonzalom. Ha viszont valamiért idegesít a csaj, ha nem látom őszintének a rajongását a neki rendelt pasi iránt, ha mesterkélt a játéka, akkor nem működik a kémia és slussz.
[SSH-nál maradva, pl. az Obsessed, az East of Eden, a My Princess szerelmespárja tökéletesen működött, a dr.Jin pedig nem - Park Min-young borzasztóan nem illett hozzá, miközben a SKKScandal-ben és a City Hunter-ben meg jó volt, mással... de persze nyilván mindenki a saját ízlése szerint ítél, nálam mindenesetre így működik.]

Mivel Lee Byung-hunt egyébként is bírom és Kim Tae-ri is kellően szép és tehetséges, így eddig bejön az alakításuk.
Bár az is igaz, hogy az amerikai katona csak 40 év körüli, míg LBH már 48 és ez időnként látszik is rajta... de amikor ritkán mosolyog - és sejthetően nem fog túl sokszor -, akkor viszont kifejezetten szép és fiatalabbnak is tűnik... :)
10/10
micike_MSc 2018 júl. 26. - 01:40:39 10/10
(233443/239045)
+ Egy érdekesség, amit keresgélés közben tálaltam:
"Megtalálták a 113 éve elsüllyedt hajót, 200 000 kiló arany lehet a fedélzetén
Könnyen lehet, hogy az évtized legnagyobb történelmi felfedezése lehet az a hajó, amit nemrég egy dél-koreai csapat fedezett fel a dél-koreai sziget, Ulledungo közelében. Állításuk szerint ugyanis azt a Dmitrij Donszkoj nevű cirkálót találták meg, amit még az 1904-1905-ös orosz-japán háborúban veszített el az Orosz Birodalmi Haditengerészet."
http://m.hvg.hu/tudomany/20180724_del_korea_ulleungdo_sziget_hajoroncs_dmitrij_donszkoj_arany_kincs

És még egy cikk, ami a mai haderő különleges egységéről ír (lsd. IRIS c. sorozat, éppen LBH-nal). Érdekes olvasmány a benne rejlő irónia ellenére és nem mellékesen egy jellemző mondat a háború utáni Koreáról.
"Park Csung-hi elnök (aki jó koreai szokás szerint a japán gyarmati hadsereg hadnagyából lett koreai altábornagy, majd 18 éven keresztül keménykezű államfő) egy csöppet sem bizonytalankodott,..."
http://fmc.hu/2017/08/22/a-del-koreai-707-es-kommando/

És visszatérve a fő témához, bizony a koreai közvélemény még jó öt évvel ezelőtt is elég megosztott volt ahhoz, hogy mintegy nosztalgiából és kis többséggel ugyan, de államfővé választotta az egykori Park elnök/diktátor lányát, aki először nagy szenzáció volt női elnökként, majd végül a Sewol komp katasztrófája, a korrupciós és sámánista botrányok elsöpörték, hogy Dél-Korea aztán tavaly tavasszal megválassza Mun Dzsein-t (Moon Jae-in), aki a XX. századi történelem éppen ellentétes oldalán állt, a '80-as évek demokratizálódási folyamatában jogvédőként tevékenyedve.
Az elmúlt jó egy év jelentős változásokat hozott az észak-koreaiakkal szembeni politizálásban és (szerintem legalábbis) Amerikára sem feltétlenül a jóságos, védelmező "Uncle Sam"-ként tekintenek. Talán ez is megjelenik egy kicsit a Mr.Sunshine-ban, mert nekem úgy tűnik, egyformán távolságot tart mindkét országtól. Az amerikaiaktól mondjuk kisebbet, mert a király (konkrétan ekkor már Kangmu császár) Amerikától kér végül segítséget, és a piacon gyerekeket mentő Choi kapitányt is hősként emlegeti az utca népe.
Pro-japánságot viszont egyáltalán nem látok benne, mert pl. Tsuda őrmester alakja ritka ellenszenves figura...
10/10
micike_MSc 2018 júl. 26. - 01:35:45 10/10 Előzmény micike_MSc
(233442/239045)
A nagyobb vita Goo Dong-mae karaktere miatt kerekedett, aki a "fekete sárkány társaság" hírhedt tagjaként tért vissza Japánból (erről már írtatok bőven).
A fiúnak "nem volt más választása, mint pro-japánná válni, mert az ország hagyta el őt először, így ez igazolja kegyetlenségét." (írja a cikk...)

Viszont tálaltam erről a hírhedt szervezetről egy ismertetőt. Eszerint maga a Társaság Min királynő meggyilkolása után 6 évvel alakult. Az alapítóinak akár a korábbi szervezetben lehetett hozzá közük, de ennek a Sárkánynak így biztosan nem.
(Mivel nem túl hosszú, így idemásolom; a direkt link most éppen működik, de ha esetleg mégsem.)

"A Fekete Sárkány Társaság szélsőséges nacionalista japán szervezet volt, amelyet a Fekete Óceán Társaság egyes vezetői alapítottak 1901-ben, állítólag a nyugat–keleti kapcsolatok és az oktatásügy jobbítása céljából, valódi törekvésük azonban az volt, hogy az Amur folyótól délre eső részeken kiszorítsák Oroszországot a kelet-ázsiai érdekszférából (az „Amur” kandzsija'fekete sárkányt' is jelent). Saját hírszerző iskolájukban képzett kémeket küldtek Szibériába és Mandzsúriába, hirdették a „pánázsiai gondolatot”, az orosz–japán háborúban (1904–1905), Korea annektálásakor (1910) és a szibériai intervenció idején (1918–1922) a színfalak mögött tevékenykedtek, az 1920-as és 30-as években a liberálisokat és a baloldalt támadva „Sóva-restaurációt” követeltek (a Meidzsi-restauráció mintájára). Az amerikai megszálló hatóság (SCAP) 1946-ban feloszlatta a szervezetet.
https://hu.m.wikipedia.org/wiki/Fekete_Sárkány_Társaság
10/10
micike_MSc 2018 júl. 26. - 01:31:49 10/10 Előzmény edimir
(233441/239045)
Szép estét Mindenkinek!
Valóban igazoltan vagyok távol, de a nyaralás pont arra jó, hogy kicsit több időm van magamra is. Így aztán napközben olvasgattam, majd több részletben bepötyögtem a telefonomba, amiről írni akartam (meg amire időm volt), úgyhogy most ezt jól rátok zúdítom - előre is elnézést kérek! :)))

Többek között Illona is hozott cikket korábban Goo Dong-mae karakterének megváltoztatása miatt, de én most erre reagálnék. (Azt hiszem...:)))
A Yonsei Egyetem egyik professzora szerint a 40 milliárd won (~10Mrd forint) költségvetésű drámában néhány alapvető történelmi tény nem volt helyes:
- az 1871-es hadjárat előtt amerikaiak nem tartózkodtak Koreában;
- a függetlenségi mozgalom harcosai nem támadtak az amerikaiak ellen (lsd. itt a Logan Taylor elleni merényletet Ko kisasszony által).
Na, bumm. Alkotói szabadság, ahogy edimir/bori (?) mondá korábban. Engem jobban zavar, hogy ez a koreai 24 részes, még ennél is több órányi monumentális sorozat csak 3x került többe, mint a magyar (kb.kétórás) Kincsem c. történelmi kalandfilm... ha innen nézzük, a Mr.Sunshine nem is került sokba, miközben Korea jóval gazdagabb ország nálunk. Úgyhogy minden csak viszonyítás kérdése. :)

Csoszon civilizálatlannak, elmaradottnak ábrázolása, ahová a nyugatiak hozták az áramot, szállodát, vonatot - akkor is történelmi tény, ha kevésbé tetszetős a mai kor emberének. És nem csak a technika volt hiányos fejlettségű, hanem bizony elsősorban a társadalom, az emberek sokasága volt elmaradott a régi kasztrendszer miatt, ahol csak az számított, ki hova született, így voltak a kiváltságosok és az elnyomottak, mindenféle átjárási lehetőség nélkül.
Azért ezt a "barbár" Nyugat már jóval előbb meghaladta, és Japán is felismerte a modern demokráciában rejlő lehetőségeket (lsd. Meidzsi restauráció), miközben jól elleste a nyugati vívmányokat is éppen abból a célból, hogy tovább terjeszkedjen és gyarmatosítson, mint ahogy a nyugatiak tették évszázadokon át.
Ez jelentős különbség volt az akkori Csoszon és a többfelől érkező "megszállók" között.

"...a japán megszállás az egyik legérzékenyebb korszak, mert olyan történelmi perspektívát mutat, amely közvetlenül kapcsolódik a mához" - mondta Jung Duk-hyun kultúrkritikus, szintén a cikkben.
Itt most csak a századelőről van szó, de az elnyomó megszállás, a II. világháborúban elkövetett borzalmak nemcsak Koreában, hanem a teljes dél-kelet ázsiai térségben mély nyomot hagytak. De míg a háborús bűnös Japán és Németország "megfizetett" a tetteiért, bocsánatot kért és pacifistává vált, addig Korea - és mi magyarok sem - nem nézett szembe azzal teljes mértékben, kik voltak a viharos XX. századi történelmük vesztesei és haszonélvezői (a hazán belül).
Így pedig lehetnek kellemetlen érzeteik, de még mindig kevésbé, mint nálunk... (lehetne, ha készülnének ebben a korszakban játszódó filmek, sorozatok itthon, vagy ha egyáltalán beszélnénk róla...)
8/10
edimir 2018 júl. 26. - 00:42:28 8/10 Előzmény boil54
(233440/239045)
Köszi!:)) Kicsit tartok ezektől a monológoktól. Én magam utálom a hosszú hozzászólásokat. Ezeket se annak szántam, csak ilyenre sikeredtek.

Igen, én is várom micike hihetetlen alaposságát és precizitását, Illiona enyémtől annyira különböző, de épp ezért mindig elgondolkodtató nézőpontjait, maggi tisztánlátását, Cru fanyar humorát, kimbin racionalitását, MM kérdéseit...

KÉP : a kútnál..... szél sodorta levelek és évek... kép-költészet

Én is sokszor belefeledkezem a látványba...


Szentimentális? Hmm, a libagolyfán akad még ilyenből pár!:))))))))))))))))))
boil54 2018 júl. 26. - 00:03:56 Előzmény edimir
(233439/239045)
Csak zúdítsd nyugodtan! Imádom olvasni a fejtegetésed, hiszen olyanokat teszel érthetővé, amik felett egyszerűen átsiklottam, és ilyenkor hallani kellene, ahogy mondom, jáááá, tényleg! Hogy ez nekem fel sem tűnt. Így már érthető! Avatott szem a tiétek, ami kitágítja az én látásmódomat is.
Az tény, hogy sokszor felületesen nézem, logika nélkül, engem inkább a látvány, az érzelmi oldala fog meg, a csodálatos fényképezés, a zene. Igen, eléggé szentimentális vagyok.
Szóval várom a többiek véleményét is.
8/10
edimir 2018 júl. 25. - 23:33:22 8/10 Előzmény bori4
(233438/239045)
Már szegény boli-ra rázúdítottam a hosszú fejtegetésem e tárgyban, téged megkíméllek tőle.:))))))

"Szerintem még nincs lamur...... :))"

Miért ne lehetnének különböző szerelmek, amiként az emberek sem egyformák? Miért ne élhetnénk meg másként az érzéseink, a vágyaink?

KÉP: egy nő, aki nem tudja még, milyen vihart tud sodorni egy selyemszoknya, aki nincs tisztában az érintés varázsával... egy nő, akinek fogalma sincs, mi az, hogy nő......

8/10
edimir 2018 júl. 25. - 23:16:56 8/10 Előzmény boil54
(233437/239045)
Off

Mr Sunshine

Szia!:)))) Az utóbbiról fogalmam sincs, nem tudom miért tűnt el a hsz-ed?:(((
A felbukkanásodnak viszont örülök!:))))))))))

"e-Shin közötti lamúr egyelőre nekem teljesen hiteltelen."

Gondolom, a Ae-shin kisasszony és Choi kapitány közötti meghittebb kapcsolatra gondolsz.:)

Pedig a Kisasszony tényleg szerelmes. Csak ő egy furcsa lány, ezért ez a bizonyos "lamúr"is furcsa.
Hogy hiteltelen lenne? Hmm, megítélés kérdése....

Szerintem egyszerűen saját magát se érti, a benne zajló folyamatokat. Az énképe hamis. Ő saját magát egy elkötelezett ellenállónak tartja, Csoszonért mindent fel kell áldozni, akár a szülei. Ez az életcélja, ez a választott küldetése. Eszerint akar mindent megítélni.

Az, hogy közben ő nő, eddig nemigazán érdekelte, csak annyiban, hogy ez társadalmilag milyen korlátot jelenthet a célja, küldetése szempontjából, bár a nagyapától kikönyörögte e téren is az engedményt, tanulhat a vadásztól lőni.

Bevallom, nem figyeltem oda, hogy mi is a dátum, amikor született, micike szerint 1875, tehát eszerint 27 , lapishun szerint 30 éves 1902-ben. Bármelyiket is vesszük alapul, már nem az a harmatos hajadon, kezd korabeli mércével a vénlányság felé haladni, persze tudjuk, hogy menyasszony.... de mégis, lányként benne jár a korban.

Milyen volt eddig a felnőtt élete? A nőiségével abszolút nem törődött, semmi smink, ékszer, helyette könyv, újság.... az előkelő ruha más kategória, a a társadalmi státuszához elengedhetetlen. Távol álltak eddig tőle a női vágyak, a női szerep. Nem érdekelte a másik nem, se a jövendő férj, gyerek. Jól jött neki a távolban lévő vőlegény, remek alibi, ez az oldal lezárható, nem kell vele foglalkoznia, törődhet "fontosabb" dolgokkal, Csoszon megmentésével.

De mi van akkor, ha egyszer csak az eddig tudomásul sem vett, lefojtott nőiesség egyszer csak felhorgad? Mi van, ha feltámad benne az érdeklődés egy férfi iránt, ha előbújnak a vágyak.... És itt nem a 18 karikásakra gondolok. Hanem az olyan egyszerűekre, mint látni a másikat, hallani a hangját, a közelében lenni...

és honnan érthetné meg ezt a lényétől eddig oly idegen furcsa késztetést? Mert a 27/30 éve ellenére igenis ebben teljesen tapasztalatlan, járatlan!

Próbálja magának "lefordítani", "bajtársat" keresek, csak azért akarok vele találkozni, beszélni, hogy megbizonyosodhassak arról, hogy ő valóban a "bajtársam" , egy oldalon állunk. A hazafi én csak ennyit ért az egészből, csak ennyit engedélyez.

Miközben látjuk, hogy csitriként futkározik a férfi után, az pedig veszi a jeleket és mert tapasztalt, ezért érti is... ott a kis mosoly, amikor a Kisasszony dicsekszik az angol tudásával, ahogy a sapkájáról a nevét próbálja kibetűzni.

De a férfi azt is megérti, hogy a lány még nem tudja, mi is történik vele, benne. Ezért hagyja, hogy a párbeszédeikben továbbra is a bajtárs blabla maradjon. Vár arra, hogy a lány felismerje magától, mi is történik köztük valójában. Visszafogja magát, csak arról beszél, hogy bízzon benne, ő próbálja védeni.

Furcsa Kisasszony, furcsa "lamúr"!:)))))

KÉP: - felirat - a furcsa Kisasszony furcsa reakciója... szegény virág!:))))))))))))
8/10
edimir 2018 júl. 25. - 22:24:56 8/10 Előzmény edimir
(233436/239045)
... lemaradt kép
8/10
edimir 2018 júl. 25. - 22:24:03 8/10 Előzmény edimir
(233435/239045)
Off

Mr Sunshine

spoiler
... és akkor jöjjön az előbb felvázolt előkészületek után a nagy kettős, a Kisasszony és a Choi kapitány.
A Kisasszony öntudatos, sértett és rideg. A férfi távolságtartó, kényszeredett, elvégre ő csak belecsöppent ebbe az egészen kellemetlen helyzetbe... Vajon el tudnak ettől vonatkoztatni, hat rájuk az egész miliő, átváltozik-e a "vizsgálat" szituáció vmi mássá?

Ha csak szó szerint a párbeszédre koncentrálunk? Akkor úgy ér minket mint, a hidegzuhany... Ennyi előkészület a semmiért?

De talán nem a kimondott szavakra kellene koncentrálnunk, hanem a ki nem mondottakra, ami ott van mögöttük...

Kisasszony: azt hittem blablaba bajtársak.... mögöttes: annyira hinné szeretnék benned, de most csalódott vagyok.....

Choi kapitány: más is lehet a blabla bajtárs... blablabla majd eltussolom a puska ügyet... mögöttes: hát még mindig nem érted, hogy kettőnk között van vmi? Látod, a kedvedért még a kötelességem is megszegem?

Természetesen nincs összeborulás, marad még csalódottság mindkét oldalon, de próbálták legalább tisztázni.....

És nem, Kudo Hina játszadozása nem fog bejönni, ez nem "Sad ending" románcocska, ennél többre tartják magukat, önérzetesebbek.....

KÉP: itt még locsifecsi asszonysággal


8/10
edimir 2018 júl. 25. - 21:52:43 8/10 Előzmény lapishun
(233434/239045)
Off

Mr Sunshine

"mennyire karakteridegen és erőltetett a két főhős (a csoszo nemes kisasszony és az amerikai katona) minden közös jelenete számomra. " "Továbbá annyira kényszeredett dialógusokat adnak a szájukba"

Nézzük a vonatos jelenetet az amerikai puska eltűnésekor

Spoiler

Ugyebár a nemeskisasszonyt nem illik, de meg kell "motozni" dilemmát Kudo Hina oldja meg a ruhacserével, hiszem ugyebár a nyugati ruha alá nem rejthető el olyan ügyesen egy puska, lévén testhezállóbb... Mindenki rábólint a javaslatra....

Jön az Illiona szerint The Handmaiden-re szándékoltan hajazó "öltöztetés"... most ettől eltekintve azért van pár apró momentum a jelenetsorban.

1. Kudo Hina itt meséli el a saját történetét, itt beszél a "Sad ending" fajta szeretői kapcsolatról, amiben már eleve benne van, hogy csak adott időre szóló szenvedély, nincs elkötelezettség.

Nem tudok szabadulni a gondolattól, de mintha Kudo Hina itt egy kicsit eljátszana a két főszereplővel... A Kisasszonynak bogarat tesz a fülébe a Sad ending emlegetésével, mintha a ruhával egy csepp frivolságot is át akarna adni a Kisasszonynak... tesztelni, hogy mit kezd vele, a szituációval... Mintha azt sugallná: Van kedved a bőrömbe bújni néhány pillanatra? Kipróbálnád milyen?

2. Van még egy momentum, ami efelé a kísértés fel mutat... A Kisasszony hajviseletét megváltoztatja. Persze mondhatnánk, hogy a ruhához igazítja, de a hajviselet indifferens "a puska nincs nálam" ellenőrzés szempontjából, itt nem a tökéletesen harmonikus toalett a lényeg, ahol minden részlet a helyén van.
A klasszikus lány copfot asszony kontyba tűzi fel a saját hajtűjével. Hmmm, a kisasszony nem tiltakozik ez ellen! Miért? A Kisasszony természetesen tisztában van a hajviselet jelentésével, akkor is miért is? Kíváncsiság? Esetleg a saját (eddig nagyon is elhanyagolt) nőiességének hatását kívánja így tesztelni a férfin? Egyfajta bátorítás felé?

3. A fülke ablakain a függöny természetesen behúzva, zárt, leszűkített a tér, adott a meghittséghez....

4. A fülke falán gésa ábrázolás... ez is efelé hat....

KÉP: az a bizonyos asszony konty

bori4 2018 júl. 25. - 21:23:01 Előzmény boil54
(233433/239045)
Szerintem még nincs lamur...... :))
boil54 2018 júl. 25. - 21:22:32
(233432/239045)
A kibeszélést úgy gondoltam, hogy mindenki kiírja magából, ami a sorozat nézése közben felmerül érzés, hatás. Hiszen itt nem is látjuk, hogy ki, mikor van itt és megnézés után napokkal már nem ugyanaz a hatás, hiszen akkorra már ülepedik. Tegnap néztem meg az 5. részt, a 6. magyar fordítása pedig hétvégére várható. Szerintem az elejétől újra kellene néznem addig. Azért dühös vagyok, hogy az eddig írtak csak úgy eltűnt. A lényege az volt, hogy a 5. részben örömmel láttam, hogy nem egyedül van Ae-Shin a hegyekben "tanulni", ott van vele a dajkája is, és így már teljesen más a leányzó megitélése.
Majd jövök később...
boil54 2018 júl. 25. - 21:16:22
(233431/239045)
Jaj, Istenem, ez így nagyon nehézkes.
boil54 2018 júl. 25. - 21:15:13 Előzmény edimir
(233430/239045)
e-Shin közötti lamúr egyelőre nekem teljesen hiteltelen.
Hová tűnt a többi, amit írtam?
8/10
edimir 2018 júl. 25. - 20:51:17 8/10 Előzmény edimir
(233429/239045)
off

Mr Sunshine

Elnézést, de az OFFTOPIC szürke betűit borzalmas olvasni, inkább maradok az off jelzésnél...

KÉP: a zászlók még egyszer... amerikai követség, kinn az amerikai zászló és a koreai, alatta pedig bemasíroznak a japán katonák....

Arra még emlékszem, hogy kb. a 2. rész táján említette az egyik miniszter az oroszokat is, de mintha a későbbi részekben még csak emlegetve se lennének. 1902-ben talán még nem kéne "leírni"... ill. kiírni őket a sorozatból... A sorozat a térségben csak Japánnal és a Amerikával számol hatalmi tényezőként.... erre van kihegyezve....

Hmm, most mondja vki, hogy a két keresztbe tett zászló nem a mának egy kiszólás?!
8/10
offtopic
edimir 2018 júl. 25. - 20:33:38 8/10 Előzmény boil54
(233428/239045)
Szia!:)
A "kibeszélős" sorozatként valóban a Mr. Sunshine-ban állapodtunk meg, de ezen a héten lehet némi csúszás, Illiona csak olvasó üzemmódon van a héten, micike nyaral a családdal, ami ugyebár igazolt távollét. Mennyei Harmónia talán belefeledkezett a Gentleman's Dignity újranézésébe, Cru passz, lehet, hogy nézte, de vár a vetítésig. Maggi este későig dolgozik, talán a hétvégén akad ideje. Kimbin unokázik.

Én meg már lassan nem merek írni, kezdek túltengni.... mondanivalóm lenne, de a beszélgetés is olyan, mit a LOVE, Choi kapitány szavaival élve (legalább) ketten kellenek hozzá!:)))))))
8/10
offtopic
edimir 2018 júl. 25. - 16:42:32 8/10 Előzmény Illiona
(233427/239045)
Szia!:))))

Tudom, hogy csak olvasó üzemmódban vagy... Láthatod, nem hagyjuk Silla partjait elnéptelenedni.


KÉP: 11!:)))) Remélem ez az újabb milliócska jelzi, hogy akad még ide kattintó, van még Olvasó rajtad kívül is, netán hozzászólást elkövető!:)))) De természetesen hiányzol.....
8/10
offtopic
edimir 2018 júl. 25. - 11:39:15 8/10 Előzmény edimir
(233426/239045)
Puff... már megint! A megszokás nagy úr..... az a fránya kis pipa a négyzetben....