8/10
edimir 2019 júl. 26. - 04:10:40 8/10 Előzmény edimir
(237170/239050)
Off
Rookie Historian Goo Hae Ryung
Spoiler


A szálak egy 20 évvel korábbi rejtélyes eseményhez kapcsolódnak. Ha jól sejtem, akkor ez egy erőszakos belső államcsíny volt. Vszínűleg a királyt megölték (ezt nem látjuk, de sejthető), Im Királynét kényszerítették az utódlást biztosító okirat kiadására. Akik az államcsíny mögött álltak, az a jelenlegi király és a Második Államtanácsos. A "Ho Dam" vszínűleg regényes formában az államcsínyt meséli el, ezért is érzi a jelenlegi király és tanácsosa olyan veszélyes könyvnek, hiszen leleplezné őket, amit tettek. Ráadásul a jelenlegi királyról kiderülne szörnyű tette, legitimációja is megkérdőjeleződne.

Im Királyné vszínűleg nem felejt, a Palotában a Ho Dam megjelenése és terjesztése mögött, hiszen az államcsínyt végrehajtó két emberen kívül ő a harmadik, aki tud a történtekről. A Második Államtanácsos sikeresen kiiktatja azt a kis rejtett műhelyt, ahol a könyvet sokszorosították, de még nem tudja, ki Im Királyné segítője a Palotán kívül.

KÉP: a titkos műhely felszámolása
8/10
edimir 2019 júl. 26. - 03:50:49 8/10 Előzmény Illiona
(237169/239050)
Off
Rookie Historian Goo Hae Ryung
Spoiler

A Koronaherceg mindegyik alkalommal a piros kinevezési papír közepét fogja meg, a lányok pedig a papír alsó végét. Mindegyikük, kivéve Song Sa-Hee-t. Ez a kisasszony igenis szándékoltan ér a Koronaherceg kezéhez, volna hely, hogy megfogja a másik érintése nélkül a papírt.
KÉP: a kinevezés átvétele... fenn illedelmes átvétel, alsó sarkán fogja a papírt a lány, alsó kép Song Sa-Hee megérinti a Koronaherceg kezét.

Song Sa-Hee egy nagyon is határozott nemesi kisasszony, ő Jeongrang legidősebb lánya. Az apja rangját nem tudom, de magas tisztséget viselhet az udvarban, mert a lányát is megkülönböztetetten kezelik. Gyaloghintón érkezett a vizsgára. A vizsga előtt a Második Államtanácsos házához ment, ahol kérte a tanácsos segítségét apja meggyőzésében, hogy a vizsgán indulhasson. Az apja épp ott van a tanácsosnál megbeszélésen. Song Sa-Hee célja igenis egyértelmű, a Koronaherceg közelébe férkőzni. A Második Államtanácsos felismeri a kisasszony hideg célratörőségét, tekintetváltásuk amolyan titkos megállapodás közöttük. Én segítek bejutni, te pedig a kémem leszel.

Hiszen a női történész a palotában a Második Államtanácsos és a Király számára egy eszköz csupán, hogy végre legyen kémjük a Im Királyné dolgairól jelenteni.




Illiona 2019 júl. 25. - 20:51:23
(237168/239050)
Hazugságok Osztálya

Itt egy ismertető a filmről:
http://asianwiki.com/Class_of_Lies

a Főszerepben Yoon Gyun Sang, akit eddig nem is ismertem.
És lehet megint a türelmet gyakorolni: a Before We Get Married mellett ez a sorozat is körömrágós, és csak heti 2 epizód van!
Illiona 2019 júl. 25. - 20:47:58
(237167/239050)
Hazugságok Osztály - Class of Lies

a mult héten kezdődött ez a sorozat, eddig 4 rész ment le.
Kicsit a Confessionra hasonlit, de ez uj történet.
Van egy fiatal, tehetséges ügyvéd, akire rásoznak egy egyszerű ügyet, egy fiú megkésel egy lányt, tettenérik, vagyis nem is lehet tagadni.
Már az itélet is megvan, csak azon vitatkoznak hogy 7 vagy 10 év legyen.
Közben az ügyvéd nem odailló dolgokat talál, elkezd kutakodni, ami sok mindenkinek nem tetszik.
Illetve hát senkinek sem.
De ha ez egy egyszerű ügy, akkor miért kell ezt annyira gyorsan lezárni, és miért érdeke ez a legfelsőbb köröknek?
Érdekes maga a történet, jók a szereplők, nincs romantika benne (eddig), nincsenek hosszú egymásra nézések.
Kép: az osztály. Vannak köztük kegyetlenek, és vannak jószivűek. Innen kerül ki mind az áldozat, m ind a gyilkos. De volt-e köztük kapcsolat korábban? és milyen?
Illiona 2019 júl. 25. - 14:04:07 Előzmény edimir
(237166/239050)
Rookie Historian Goo Hae Ryung
erre a mozdulatra én is felfigyeltem, amikor annak a másik lánynak a kinevezésről szóló okiratot átadja a trónörökös.
De én ugy vettem észre, nekik kettőjüknek már titkos multjuk is van.
És itt a papir átadásánál a trónörökös volt a kezdeményező, ő fogta meg a piros tasakot ugy, hogy a lány mindenképpen hozzáérjen, és közben meg az elkerülhetetlen "faarc".
Amikor a főszereplőnőnek adta át, akkor már ugy tartotta, ugy a felénél megfogva, hogy "ö is hozzáférjen".
Illiona 2019 júl. 25. - 13:53:04
(237165/239050)
Rookie Historian Goo Hae Ryung
Engem nem is izgat a történelmi valós háttér. Azért ez egy könnyed sorozat, nem valami nagy lélekzetű,(szándékos!!!) mély mondanivalót tartalmazó sorozat.

A trónörökös személye tényleg nagyon szimpatikus, el sem akartam hinni hogy ő a Bridal Mask Kimurája. Itt valahogy olyan más...
Egyébként nem fog 20 évesen meghalni, ugyanis már 34 éves :)))))))))
Amugy a csoszon királyok nagyon kevés kivétellel negativ személyiségek voltak, vagyis ne is várjunk sokat. Csak az engedhette meg magának a haladást és az igazságosságot, aki hamar meghalt.

Erről a fiútestvérről én azt hittem, hogy az apja. )))
Egész biztosan benne van az ellenállásban, és ő az a forradalmár iró, aki miatt teljes "könyvzárlat" van.(ezt csak gondolom)
Abból is látszik amugy hogy "csak " testvér, hogy egyszerűen férjhez akarja kényszeriteni a húgát. Értem én hogy mi motiválja, de választást meg kellett volna adni a lánynak, és a vőlegénynek!!!!
Viszont nagyon várom a mai epizódot.
8/10
edimir 2019 júl. 25. - 13:41:16 8/10 Előzmény Illiona
(237164/239050)
Off
Rookie Historian Goo Hae Ryung
Spoiler

Szerintem is kicsit sok a vizsgára jelentkező nemesi kisasszonyok száma. De nem feltétlenül irreális.
KÉP: a vizsga
Direkt visszanéztem... vízszintesen 16 vizsgázó ül, a köztük lévő utacska két oldalán egyaránt 8-8 fő. A sorok mélysége 5 sor, így 16 x 5, azaz 80 vizsgázó.
Hogy akad-e a fővárosban ill. annak környékén ennyi olyan nemesi kisasszony, aki rendelkezik vmilyen szintű képzettséggel/műveltséggel? Nem kizárt.

Miért ennyi vállalkozó? Gondoljunk bele, hogy egy korabeli családban azért több gyermek is volt. Esetleg egy második, harmadik lány, akinek jövendő házassága a család számára nem feltétlenül hozhatott jelentős politikai, gazdasági hasznot. Esetleg maga a nemesi család is deklasszálódott, ott bizony az udvari szolgálatba álló lány már nem terhet jelent a családnak, de esetleg bevételt, ha a királyi udvartól fizetést kap.

Másrészt egy nagyhatalmú család reménykedhet abban, hogy a koronaherceg szeme megakad a hivatalba kerülő lányon, esetleg ágyasául választja. Bár ezt a hivatalnokok tréfás találgatás közepette vetik fel, amikor a koronaherceg szándékát próbálják kideríteni a vizsga megrendezésével. De hogy igenis volt olyan család és leányzó, aki számolt egy ilyen lehetőséggel, azt Song Sa-Hee, egy jelentős hivatalnok lányának viselkedéséből láthatjuk. A koronahercegtől a kinevezési okiratot átvéve szándékosan megérinti annak kezét. A koronaherceg fel is figyel a mozdulatra, a lány szeméből kiolvassa a jelzést... igen, felkérés egy keringőre.... megjegyzi, de hogy él-e majd vele, az más kérdés.
8/10
edimir 2019 júl. 25. - 13:08:25 8/10 Előzmény Illiona
(237163/239050)
Off
Rookie Historian Goo Hae Ryung
Spoiler

Eddig úgy tűnik, hogy a készítők egy kosztümös bohókás mesének szánták az egészet, ahol a történelem csak díszlet a romantikus sztorihoz.
A sorozat elején felbukkan egy viszonylag tág idősáv, a "korai 19. század, azaz a 19. század eleje.
Nekem kicsit fura volt az ázsiawikin (http://asianwiki.com/Rookie_Historian_Goo_Hae-Ryung ) az egyes sorozatbeli szereplők megnevezése. Próbáltam őket vhogy beazonosítani magamnak.
Lássuk:
A sorozatbeli király: Lee Tae
Nekem úgy tűnik, hogy ő lehetett Sunjo király .. https://en.wikipedia.org/wiki/Sunjo_of_Joseon

A sorozatbeli koronaherceg: Lee Jin
Ö esetleg Le Yeong ... https://translate.google.com/translate?hl=hu&sl=en&u=https://en.wikipedia.org/wiki/Heonjong_of_Joseon&prev=search
Ha jól tippelek, akkor ezek alapján a történet 1828 és 1830 között játszódhat, akkor helyettesíti a betegeskedő királyt a koronaherceg.

Már el is rontja a szánk ízét az adatok utáni kutakodás, mert a sorozatbeli szimpatikus, energikus és intelligens koronaherceg bizony 20 évesen meghalt. Ibolyám sincs, hogy a sorozat mekkora időszakot fog átölelni, hány hónap, év... de elég lehangoló, hogy sohasem lett belőle egy hosszan és bölcsen uralkodó király, csak egy kurta régenség jutott neki. Tehát a sorozat végén sem láthatjuk majd az országát jó irányba vezető uralkodóként, akihez egy felvirágzás köthető majd... a távlat nem túl kecsegtető....

Igen, a szerelmes regények iránt elbódultan rajongó nemes kisasszonyok tömege egy kicsit a mai "rajongó"-kat idézi inkább... egy kis anakronizmus... a 21. századi életérzés visszavetítése egy jóval kötöttebb normák által beszabályozott korba és társadalomba, ahol talán szobájában ücsörögve álmodozhatott a szerelemről a nemesi kisasszony, de a csoszon kori elvárásoknak megfelelően tisztában volt azzal, hogy a szülei által választott férfihoz kell feleségül mennie. A nemes kisasszonynak ugyebár tilos az alkohol fogyasztása, az alkohol kínálása és ivása a kiszengekhez kapcsolódik, tehát a "rossz erkölcs"-höz. Ehhez képes Goo Hae-Ryung úgy dönti magába a beavatáskor, mint a modern sorozatok sojutól lerészegedő női szereplői.

Persze tudjuk, hogy Goo Hae-Ryung karaktere különleges, cseppet sem a szokványos nemesi kisasszonyt hivatott megjeleníteni. A bátyja elnézésének és az olvasmányainak köszönhetően igazi szabadgondolkodó, aki roppant kíváncsi a világra, igyekszik a nyugati tudományos könyvekből megérteni annak működését. De a világszemléletének mégis van egy korláta, a saját státusa, hogy nemesi kisasszony. Egy rövidke jelenet, amikor a Koronaherceg a vizsgadolgozatát kiértékeli Goo Hae-Ryung-nak. A Lány a nyugati csillagászati könyvekből szerzett ismeretei alapján a napfogyatkozást egyszerű csillagászati jelenségként írja le, amelyet emberi beavatkozás, így az akkor szokásos királyi rítus sem befolyásolhat, a megoldás, hogy ismeretterjesztő könyvvel oszlassák el a nép hiedelmét, félelmét. A Koronaherceg viszont szembesíti az ország népének nyomorával, amelynek ennivalóra sem futja, nem hogy könyvre... tegyük hozzá, hogy a döntő többségében analfabéta nép mire is menne vele!
És valljuk meg, jól jön a tömeg tudatlansága a királyi hatalom konzerválásához, hiszen, ha a napfogyatkozásra nincs befolyással az "égi" eredetű király, akkor a mindenki felett állóságán is rés ütődik így...., elindíthat egy nagyon is nem kívánt folyamatot...
Tehát Goo Hae-Ryung világa egyrészről roppant tág (ismeretek/olvasmányok/kultúrák), másrészt szűk, a társadalmi valóságról szinte semmit se tud, ha úgy tetszik akkor a saját külön kis világában él.





Illiona 2019 júl. 25. - 09:08:52 Előzmény edimir
(237162/239050)
Rookie Historian Goo Hae Ryung
Jajj, én az 1-6 részre gondoltam, ezekre az utcai tömegjelenetekre!!!

Na azért ott a női történészkiválasztásnál is többen voltak, mint hihető :))))))
De ennyi belefér, végül is jó nézni :))))
8/10
edimir 2019 júl. 25. - 03:38:35 8/10 Előzmény Illiona
(237161/239050)
Off
Rookie Historian Goo Hae Ryung - 5-6. rész
Mivel a női vizsgára készültek ezért talán nem is olyan nagy csoda, ha az adott korú nemes kisasszonyok népsűrűsége nagyobb volt az átlagnál.:)
Nos, kisasszonyunkat szerencsére a bátyja megtanította inni, így a beavatáson állta a sarat... vagyis sikerült az asztal alá innia Kekec uraságot...:)
Továbbra is egy kedves, bohókás vígjáték..
8/10
edimir 2019 júl. 25. - 02:04:07 8/10 Előzmény edimir
(237160/239050)
Off
Search: WWW - 15. rész
Spoiler

Néhány kérdése a válasz már kezd körvonalazódni. Úgy tűnik, hogy a sorozatbeli szinglijeinket ( Bae Ta-Mi és Cha Hyun) megviseli a szakítás, ill. az, hogy el kell szakadniuk a párjuktól. Bár a Barro győzelme után átszivornyázott éjjelen megállapítják, hogy a szakításnál van félelmetesebb, ez pedig a hitelkártyán halmozódó adósság... de azért érzékeljük, hogy a siker ellenére sem tudnak felhőtlenül boldogok lenni, sőt... az üzletasszonyi siker nem kompenzálja a nő szomorúságát.... úgy tűnik nem csak borban az igazság, hiszen épp elég sokféle alkoholt öntenek a konty alá, hogy felismerjék a régi igazságot... A fel/beismerés egy lépés lehet talán, hogy végre tegyenek azért is, hogy a nő is boldog lehessen... szerintem nagy eséllyel várható mindkét párnál a végére vmi pozitív zárás...

Song Ka-Kyung elszakadási kísérlete új fejleményeket hoz. Szüleiről kiderül, hogy jól ítéltük meg őket, elvtelenek, a végtelenségig önzők, a lányuk helyett az Anyós mellett döntenek, de az nem kér belőlük. A Férj viszont pozitív színt kap, eddig is sejthető volt, hogy nem közömbös neki a felesége, de most kifejezetten úgy tűnik, hogy a tiszteleten túl gyengédebb érzelmeket is ápol a nő iránt. Az Anyós ha nem is enged fel, de továbbra is kapcsolatba akar maradni egykori menyével, még abba is belemegy, hogy egyoldalú utasítás/végrehajtás helyébe a "tárgyalás" lépjen kettejük viszonyába. Hmm, talán vhol még imponál is a Vaslady-nek, hogy volt menye ilyen kemény, hogy merészelt vele szembeszállni... talán kicsit régebbi önmagára is emlékezteti. Song Ka-Kyung az Unicon élén továbbra is kemény üzletasszony, rendkívül racionális, két lábbal áll a valóság talaján, és a Kék Ház piszkos kis játszmáját is üzleti szempontból képes megközelíteni. Pedig ez egy valóban piszkos húzás, az internet felhasználok személyes adatait akarja megszerezni a Kék Ház. Hát ennyit a személyi jogokról.... Ez már direktebb kézivezérlés lenne, mint a keresőszavak manipulálása.

A zárórészre marad feladat, a párok sorsának elrendezése és az internet felhasználók jogainak védelme...
Fighting!:)))))))))))))))))))))))

Illiona 2019 júl. 25. - 00:10:24
(237159/239050)
Homme Fatale

a filmben feltünik Szolvon is, öregen. Épp most futnak a facén ilyen öregitő programok, csak beteszed a képed, és megláthatod, hogyan fogsz 20-30 év mulva kinézni.
Kép: nos, Szolvon igy néz ki.
Illiona 2019 júl. 25. - 00:06:36
(237158/239050)
Homme Fatale
ez a mozifilm ma került föl az avistára, és julius 10.-én mutatták be Koreában, de egyenlőre mindenféle felirat nélkül.
Remélem hamarosan lesz az is, mert igy bizonyos részek homályban maradtak.
Kosztümös film, és a főszereplője az a Lee Joon Ho (Junho), aki a Confession cimű sorozatban is főszereplő volt. A történet egy szerelem történetét meséli el, amilyen könnyeden indul,a szereplőknek semmi gondja, majd durvul a történet, jönnek feszültségkeltő bonyodalmak.
Hogy mi a vége? Komédia, és koreai. Akkor lehet találgatni.
Vagy persze megnézni! :))))))
itt egy imertető:
http://asianwiki.com/Homme_Fatale
Kép: a film posztere
8/10
edimir 2019 júl. 24. - 23:57:51 8/10 Előzmény edimir
(237157/239050)
Off
Wather 1-6. rész
Spoiler

Nos, megnéztem az első hat rész. Ez kb. a sorozat harmada. Egy biztos, vérbeli krimi. Az első részt állandóan megállítottam, hogy ellenőrizzem a szereplők nevét, hogy épp kiről is van szó a párbeszédekben. Megérte, mert így a rengeteg szereplő kicsit rendeződött a fejemben. Lassan átlátni véltem az egészet, de a 6. rész végére sikerült megint olyat csavarintani, hogy sikerült elbizonytalanítani.

De kezdjük az elején. Egy közlekedési rendőr igazoltat egy gyorshajtót.... Egy a belső ügyosztályhoz tartozó nyomozó gyanakodni kezd a speciális alakulat vezetőjére... látszólag egymástól független ügyek kapcsolódnak össze... aztán megszületik a rendőrség berkein belül a Korrupció ellenes osztály, egyelőre csak négyen alkotják a csapatot... A belsős nyomozó, a közlekedési rendőr, egy volt ügyésznő, aki jelenleg ügyvéd... és egy kis rendőrlány..

Mi a feladatuk? Felderíteni a rendőrségen és az ügyészségen belül azokat, akik megvesztegethetőnek bizonyultak, a bűnözőket segítik, ahelyett hogy tisztességesen tennék a dolgukat. Valójában ők rejtőznek a "faló"-ban, akik Tróját, azaz a Rendőrséget/Ügyészséget veszélyeztetik. Watcher... virrasztó, őrszem... az ő feladata lenne, hogy leleplezze a falovat és a benne bújó belső ellenséget. De ez roppant nehéz. Nem elég a gyanú, bizonyíték is kell. De mi van, ha nem is az a hunyó, akire te gondoltál? Mi van, ha az, akiben eddig megbíztál mégsem "őrszem", hanem vki a falóból?

Egy korábban elkövetett gyilkosság kapcsolja össze a főszereplőket. Egy rendőr megölte a feleségét anno... Az egyik főszereplő a házaspár fia, a másik a gyilkos rendőr ellen a vádat képviselő ügyész, a harmadik pedig az a rendőr, aki a gyilkos kollégája, beosztottja volt, elsőként ért a bűncselekmény helyszínére. Vajon alkothatnak ők egy csapatot? Képesek lesznek együtt dolgozni? Megbízhatnak egymásba? A gyilkos rendőr életfogytiglani börtönbüntetését tölti. De vajon ő volt az elkövető? Marad a börtönben, vagy talál magának kiutat? ... és a fia, aki maga is rendőr lett azóta, őt miként érintik a történések?

Remek karakterek, izgalom a felső fokon, kellően felépített forgatókönyv, hogy még Poirot szürkeállományának is elég munkát adna....

Remélem, akad majd a sorozatnak fordítója. A szövevényességéhez elkél egy jó magyar felirat.
Illiona 2019 júl. 24. - 20:51:49
(237156/239050)
Rookie Historian Goo Hae Ryung

Szerencsére a videóval szinte egyidőben feltették a nagyon jó minőségű angolt is, igy már meg is sikerült nézn i az 5-6 epizódot. Nos, ez azért már unalmasabb volt jóval az 1-2 és a 3-4 rész után!

Ami azért érdekes: rendeteg felvétel van az utcákon, ahol csupa csak 18-25 éves korig vannak mindenféle szűz lányok. Se nincsenek gyerekek, se nincsenek idősebb nők.
Hát ez hogyan lehet?

Amugy a Dramiában forgatták ez a sorozatot is, vannak uj helyszinek, és vannak amiket felismertem.
8/10
edimir 2019 júl. 24. - 14:17:48 8/10 Előzmény Illiona
(237155/239050)
Mindent a szemnek, de csak a szemnek!:))))))))))))))))

Méghogy repjegy, te csak a Bibliával foglalkozz!:)))))))))))))))))))))))))))))
Illiona 2019 júl. 24. - 13:40:29 Előzmény edimir
(237154/239050)
hát ez van. Pedig már néztem a repjegyet :))))))
Micsoda fülbevalók vannak ezen az oldalon!
Mindenféle soju, és a kedvenc CASS söröm is!
Sőt ebből az üveg pohárral comboból is van fehér és vörösboros is!
Nagyon szuper oldal!!!
8/10
edimir 2019 júl. 24. - 13:33:05 8/10 Előzmény Illiona
(237153/239050)
Illiona 2019 júl. 24. - 12:38:23
(237152/239050)
Before We Get Married

Miközben nézem 8. részt, amit pénteken adtak le, (a viki már péntek este meg lehetett felirat nélkül nézni) az avistazra még mindig, ma sem nem tették fel. Igy megnéztem a vikin, onnan leszedtem a feliratot, az angolt vasárnap, és googléval leforditottam. De amivel a 7. részt leszedtem a vikiről, az a program ezen a héten már nem müködött, igy szükségmegoldásként a googlézott feliratot a Total Commanderben F3 gombbal egyszerűen elolvastam. Mivel már akkorra kétszer is megnéztem, igy kitaláltam hogy melyik párbeszéd melyik jelenethez illik. Mindenesetre a kiváncsiságom igy teljesen ki van elégitve. Szerintem a forditója le is forditja közben, eddig hihetetlenül gyorsan jöttek a feliratok, és amikor kiteszik a videót, lesz rendes magyar felirata is.

Kép: itt egy kép a 8. epizód végéből: micsoda fülbevaló!!!! én is akarok ilyet!!!! Lehet hogy Tajvanig kell elmennem érte, de akkor is!!!!! Borosüveg pohárral egybeépitve. :))))))))
Lehet hogy kattintani kell a képre, hogy látsszon a fülbevalója a lánynak.
8/10
edimir 2019 júl. 24. - 03:00:50 8/10
(237151/239050)
Off
Search: WWW
Spoiler

Cha Hyun
Az ő ábrándja, hogy egyszer majd a Barro vezérigazgatója legyen. Judós múltjából megvan még az, ami vonzó külseje ellenére némely férfit visszatarthat az udvarlástól... lásd a péppé vert pasas a liftben... ill. a dühöngő szoba látogatása. A házi Don Juannal volt csak egy laza kapcsolata, másról nem igazán tudunk, pedig már ő is 30 feletti. A színész "fiúka" mintha amolyan első szerelem lenne az életében, így is éli meg. A "rajongó" mögé bújtatja a szerelmes nőt, ő épp oly félénk, mint a fiú. Hogy ez megint mennyire reális, valóságos? Hmmm, de talán a kiskorúak iránt érdeklődő képviselő, a bárfiúval revansot vevő megcsalt feleség után egy ilyet is be akart mutatni a rendező... hogy bármennyi mocsok is van körülöttünk, a szívünk mélyén vágyunk egy szép szerelemre.... és amikor az utunkba akad, akkor hirtelen elbátortalanodunk, hinni se merjük, hogy ilyen még akad, aztán pedig attól félünk, hogy elrontjuk...

Hogy ebből a kapcsolatból mi lehet? Nos, a fiú katona szolgálata kezdetéig még egy kurta hónap. Ez alatt kell megalapozniuk egy olyan kapcsolatot, ami kibírja a két év katonaságot. Nem lehetetlen. A lány is tudja, hogy kincsre lelt, ilyen férfival nem fog többé találkozna, ha ezt a fiút most elengedi. És ehhez még a sámán jóslata se kell!:)))))))))))))))))))

Gyerek? Szerintem lenne. Rengeteg a fiúban a szeretet, a ragaszkodás. És szerintem a Lány is meggyőzhető lenne.

Egyébként ebben a nagy munkamániás szingliségben csak egy felejtődik el, hogy az ember nem marad örökké fiatal.

A Before We Get Marriedben van a Barátnő, aki annyira fél minden kötöttségtől, hogy minden este más férfival bújuk ágyba. Még teheti, mert még vonzó és kívánatos.....

DE azért úgy 50.. 60 felé azért már nem biztos, hogy az íróasztal, az iroda annyi melegséget nyújt majd, hogy az kitartson hazáig és az üres ágyat is áthevítse.....

A kényelem, a siker vajon kompenzálja a magányt?