10/10
zan_za 2013 szept. 07. - 14:25:03 10/10 Előzmény FanThomas75
(32/72)
Érdekes dolgokat írsz, viszont nem feltétlenül van igazad.
Én olvastam a könyvet, sõt kedvenc könyvsorozatom, szóval mondhatjátok, hogy elfogult vagyok, de nem. Én inkább voltam kritikus a filmmel. Sokat vártam tõle és az az igazság, hogy meg voltam elégedve. Nem egészen azt kaptam amit vártam, de egyáltalán nem volt rossz.
Igazad van, kevés az infó mindenrõl és ez miatt (is) nehezebb volt feldolgozni 1-2 részletet. Talán az is igaz, hogy azok akik a könyvet olvasták jobban értik, látták benne az apró részleteket. Tudták mire kell figyelni. De azért elárulom neked, hogy az elsõ könyv olvasása után, mi sem tudtunk többet errõl az egész Árnyvadász dologról, mint ami a filmbõl kiderült. Folyamatosan lettünk beavatva a titkokba (már pedig még lesz belõle jó sok), az érdekességekbe és a csavarokba. Teljesen komolyan mondom, hogy Cassandra Clare hihetetlen képzelõerõvel bír. Szerintem még ne írd le a filmet, fõleg ne a többi részét, mert azt azért be kell vallani, hogy a sorozat leggyengébb könyve pont az elsõ rész.

Viszont nekem eszembe sem jutott volna a Star Wars-hoz hasonlítani :D Twilight-ot már hallottam, de SW-t :D tetszik a felvetésed, de ha ismernéd legalább a következõ rész tartalmát, akkor nem gondolnád így :D Bár tény és való, hogy így az elsõ rész ismeretében jobban hajaz a Star Wars-ra, mint az alkonyatra :D
Na igen Jace nem biszex attól, hogy másik férfi szerelmes belé :D Bár ez is kiderül idõvel, hogy miért van így. :)

Na ha a fent leírtakból nem derült volna ki én nagyon szeretem a filmet, biztos, hogy még párszor beülök a moziba megnézni. Attól függetlenül, hogy sok helyen eltér a könyvtõl, szerintem az egyik legjobb könyvadaptáció.
Hamarosan elkezdik forgatni a következõ részt, sajna soká nézhetjük még a moziba :( De addig is jön nekünk még 2 könyv a Pokoli szerkezetek befejezõ része, jövõre pedig a Végzet ereklyéi utolsó része :(
offtopic
Marcipáncica_ 2013 szept. 03. - 22:21:50 Előzmény FanThomas75
(31/72)
"közbe pedig biszexuális mert szerelmes bele egy másik vadász fickó"
mert ha beléd szerelmes egy fickó akkor Te biszex vagy? vagy már rögtön meleg?...
aleatha 2013 szept. 03. - 17:58:14 Előzmény FanThomas75
(30/72)
Szia!

Nekem tetszett a film, bár véleményem szerint lehetett volna sokkal jobb is. Részben könnyebb dolga lehetett annak, aki olvasta a könyvet, így ismerte azokat az elemeket, amelyeket hiányolsz.
A hozzászólásod tartalmát azonban szerencsésebb lenne egyszer elolvasnod a beküldés elõtt. Nem gond, ha vannak helyesírási hibák, ez általában a hozzászólásokba,üzenetekbe belefér - a tiedben viszont annyi van, hogy fáj olvasni. Némi túlzással (remélem) ennyi kb. az általános iskola elsõ négy évfolyamán összesen lehet...
1/10
FanThomas75 2013 szept. 03. - 11:44:14 1/10
(29/72)
Sziasztok!
Ez az elsõ bejegyzésem ide de ezen a filmen annyira felbosszantottam magam hogy nem tudtam negálni hogy ne írjak!
Olvastam a véleményeiteket de nem értem melyik filmrõl is beszéltek hiszen általában mindenkinek az volt a véleménye hogy jó volt.Akkor valószínûleg én más filmen szenvedtem több mint 2 órát.
Ezt a könyvet nem olvastam ,de moziba elég sokat járok és szeretem a filmeket.Néha elég kritikusan nézem õket.
Tehát elemezzük egy kicsit ezt a 10/1 es filmet.
Színészi játék : nem volt benne
Látvány : az se volt
Történet : lapos néha rétestészta néha összecsapott
Az eleje még jól kezdõdik akkor még azt gondoltam ha könyvbe megvan elolvasom.De aztán minden megváltozott :pl belép a szõke herceg a képbe akire a kislány rá is megy majd kiderül róla hogy a testvére közbe pedig biszexuális mert szerelmes bele egy másik vadász fickó.
A romantikus szál amikor csak szenvedés van az kb 1 óra nagyon gáz.
Pl nem tudjunk semmit se a fajokról kik õk mit csinálnak itt kik szövetségesek semmit.
A csontvárosban lakó néma testvérek nevûek fontosak lehetnének hiszen a fõszereplõ ott kapja meg az útmutatást kb 10 perc alatt lezavarják semmi nem derül ki .
Ja és aki a címben arra gondol vissza tér még a jelenet csontvárosba na az nagyon nagyot téved ennyi kész 10 perc fogadd el hogy ott van azt kész.
A jelenetek és a forgató könyv a Star Wars -ból lopott.
Apja és fia vív a futó hídon A birodalom visszavág -ban na itt szintén sõt még a korlátra is lesújtanak ami ugyan úgy szikrázik.
Szerepel a filmben egy Luk nevû csávó!Van benne egy " szõke herceg én vagyok az apád - ne ne ne " rész is.Ja és a csóka szõke kekszemu mint anno Luk.
Na ennyit a errõl.A mozinak az volt a mázlia hogy mire vége lett ennek a borzalomnak bezárt a pénztár isten bizony vissza kértem volna a jegy árát!
Sose se nem se nézzétek meg mert nem jó.Sõt csapni való!
Köszönöm ha valaki idáig elolvasta nem túl rövid bejegyzésem.
Arra kérnélek benneteket hogy körültekintõen válasszatok filmet ne tömjük a vállalatok zsebét akkor ha nem tisztelnek meg azzal minket hogy legalább nézhetõ filmet készítenek a mozibarátoknak!
Nyssa 2013 szept. 01. - 18:44:31
(28/72)
A Twilightot felejtsük el, mint összehasonlítási alapot. Abban az esetben egy több sebbõl vérzõ sztoriból készítettek 5 borzalmas filmet, itt viszont Cassandra Clare ZSENIÁLIS könyvébõl született egy több mint korrekt film. Die-hard filmrajongó vagyok, de az utóbbi 5-6 évben semmi sem tudott becsalogatni a moziba. Ellenben a Csontváros ellenállhatatlanul vonzott, és ahogy ma délelõtt beültem, az elsõ pillanatban beszippantott az az igazi, hamisíthatatlan "moziban vagyok és épp egy baromi jó filmet nézek" szemet csillogtató és izgatott fészkelõdésre buzdító életérzés. A rengeteg változtatás ellenére sikerült élvezetes, hangulatos, szép és elegáns megoldásokat felvonultató filmet készíteni, ami jóval több, mint amit az elmúlt évek ultragagyi blockbuster-termésével kapcsolatban el lehetne mondani. Lehet benne találni apróbb hibákat, bele lehet kötni ikszipszilon játékába, szegény Jamie helyében beleállítottam volna az egyik szeráfpengét a fodrásza fejébe, de mindez csak szõrszálhasogatás, mert a lényeg az, hogy ez a film JÓ. :)
Persze ez szigorúan csak magánvélemény.
zakurochan 2013 aug. 31. - 23:14:41
(27/72)
SEMMI KÖZE A NYÁLLÁJTHOZ!!!! (azon kívül, hogy vámpírok is megtalálhatók benne)
Olvastam mindkét sorozatot (mondjuk a nyállájtra nem vagyok büszke, az akkori énem eléggé elvont lehetett) Komolyra fordítva a szót tényleg semmi köze hozzá, mind karakterekben, helyszínekben és cselekményben. Cassandra Clare eszméletlen jó sorozata tele izgalommal ami még hajnali kettõkor is ébren tartott és arra késztetett, hogy csak még egy fejezetet olvassak.
A karakterek csodálatosak (nem csillognak a napfényben, nem szenvednek egymás közelségétõl, kivéve a két fõszereplõt, ugyanis Spoiler! kiderül, hogy testvérek, most komolyan mi csapás az, ha kiderül, hogy akibe szerelmes vagy vérrokonod Spoiler vége, de még mindig nem azért távolodnak, mert az egyik "finom" a másik meg nehezen uralkodik magán) mindegyiknek megvan a maga varázs.
Szóval tényleg semmi köze hozzá és szerintem nem kell rögtön leírni valamit, mert fantasy. Sose értettem azt, ha valami sz*r akkor miért kell a többi ugyan olyan stílusban készült mûvet rögtön beskatulyázni.

A filmrõl viszont csak annyit, hogy bevallom mikor megtudtam, hogy Jamie játssza majd Jace szerepét eléggé elszomorodtam, mondjuk ha kicsit több prémiumot kapott volna a fodrász és nem csinál ilyen elképesztõen borzalmas hátrafésült hajat neki akkor talán még egy hajszállal élvezhetõbb is lett volna, de mindegy ez van. Lily Collinsban kellemesen csalódtam (csak a száját csukná be néha, ez egy kicsit zavaró volt)
A többi színésszel egyáltalán nem volt bajom Geoffrey egyszerûen fantasztikus, mondjuk nem volt sok szerepe, de nem baj Lesz még Karácsony! Izzyt a könyvben is és a filmben is tetõtõl-talpig imádtam, csúcs egy csaj.
Azt viszont sajnáltam, hogy Magnus és Alec vagy Simon és Izzy között nem éreztem azt a kémiát, mint a könyvben. Remélem ezt orvosolják a következõ részben.
A Néma Testvéreket én pont így képzeltem el, még mondtam is húgomnak "Basszus ezek a fejembõl másztak ki." Durva volt.
Egyetlen egy dolog nem tettszett mégpedig a csatajelenet a végén, mintha az alkotók gyorsan végezni akartak volna így a finishben.
Összességében tõlem kap 4/5 pontot, de ez csak az én véleményem a sok közül.
Picipocak3 2013 aug. 31. - 20:57:39
(26/72)
Ma néztem meg, és nagyon jó volt.
Nem láttam a twilightot de bármiben lefogadom hogy ez a film sokkal jobb nála, már csak azért is mert a nõi fõszereplõ nem Kristen Stewart. Szóóóval már itt 5.lekörözte :))) Egyébként nagyon izgalmas film, rengeteg megmagyarázatlan meseszerû aprósággal teli (pl hogyan mûködik ez meg az, a misztikus tárgyakról keveset tudunk meg, pl rúnákról) Gondolom a könyvbe ezeket mind beleírták. A vége felé nagyon rosszul voltak vágva az akciójelenetek, annyira gyorsan pörgették a helyszíneket hogy fel sem volt idõm fogni. Várom a következõ részt. 10/7
offtopic
Marcipáncica_ 2013 aug. 31. - 15:53:10
(25/72)
off.

Nem láttam, de az már biztos: hogyha egy film a következõ pár évben fiatalokkal/nak készült és természetfeletti lényeket tartalmaz akkor az csakis "tvájlájtos múvi lehet idióta tvájlájtos rajongóknak". Szokjátok a gondolatot hogy ezt az összes fenti két elemet tartalmazó film értékelésénél jó párszor olvashatjuk majd.

És hogy a film önmagában milyen?
Kit érdekel?
A lényeg, hogy rá lehet húzni a hülye divatos lefitymáló jelzõket.
Gratulálok.
10/10
Luca98 2013 aug. 30. - 20:16:55 10/10
(24/72)
Kedvenc filmem =)
8/10
CherryZ 2013 aug. 28. - 17:29:41 8/10
(23/72)
Szerintem a Twilighthoz semmi köze nem volt (ez jó pont), nem tudom, mér hasonlítják hozzá o_O"
Kicsit sok volt a robbantgatás/kitörés szerû jelenet, de összességében hangulatos és látványos volt :)
Nem szeretem a fantasztikus filmeket, de örülök, h ez megnéztem 8/10
1/10
dBLOOD 2013 aug. 28. - 16:21:11 1/10
(22/72)
Újabb hülye tinitvájlájt idiótáknak.
8/10
Újvállalkozó 2013 aug. 26. - 21:47:56 8/10 Előzmény N0rman
(21/72)
Én szeretem elõször szinkronnal megnézni, majd eredeti nyelven angol felirattal. Ez nem szobizmus, legalábbis nálam. :) Amit leírtál az igaz, ha magyarul nézzük, több idõ és energia csoportosul a látványra és a történetre meg az apróságokra. De aztán szerintem nem árt eredeti nyelven is "meghallgatni" a filmeket. Viszont aki nem angol nyelvterületen nõtt fel gyerekkorában, annak sosem lesz annyira tökéletes az angolja, hogy elsõre mindent megértsen könnyedén (de ez igaz az összes többi nyelvre is). Ennek ellenére ma feliratosan néztem meg a moziban. :) Én nem unatkoztam rajta, tetszett, bár lehetett volna benne több akció. :)
Mr. D 2013 aug. 26. - 19:14:07 Előzmény A76
(20/72)
Ahhoz, hogy olyan legyen mint a Buffy, legalább egy olyan elszállt figurának kellett volna a project mögé állnia, mint Joss Whedon. Ez a film max a speciális effektek terén hasonlít a Buffy sorozatra, és ezt nem bóknak szánom, mert annak az utolsó része is már vagy tíz éve jött ki. Ez a film inkább valami Alkonyat beütésû Éjszakai õrség koppintás, persze szigorúan kiskorú közönségnek címezve. Talán csak annyi pozitívumot tudnék elmondani róla, hogy a készítõk nem vették olyan véresen komolyan a dolgot, mint az Alkonyat elkövetõi, így a végeredmény egy helyenként kínosan bugyuta, de összességében csak szimplán unalmas film lett.
A76 2013 aug. 25. - 10:53:21 Előzmény fanni22
(19/72)
Remélem lesz olyan jó mint a Buffy, a vámpírok réme. Kicsit olyan feelingem volt, ah olvastam az ismertetõt, láttam a trailert.
fanni22 2013 aug. 23. - 11:58:53
(18/72)
Meg kell értened hogy az adaptációk nem egyeznek teljesen a könyvvel és sosem egyezett és ezután sem. Szerintem semmi baj nincs a filmme és szénészekkel és alakításaikkal sem, méltó a könyvhõz. Ami Valentine-t illeti Jonathan tökéletes volt a szerepben, remekül hozta az örült, megszállott figurát. Mást nem is tudtam volna elképzelni Valentine szerepében.
Jellemzõ hogy mindig a magyarok nem tetszik valami és változtatni akarnak. A külföldi rajongók meg vannak elegedve a filmmel és a színészekkel, szerintük mindenki tökéletes választás volt, és remélik hogy nem lesznek változások és mindenki marad.
fanni22 2013 aug. 23. - 11:52:32
(17/72)
El kell fogadnod hogy az adaptáció nem teljesen egyezik a könyvvel, ez sosem egyezett és ezután sem fog. Szerintem nincs semmi a baj a filmmel és a színészekkel sem. Ami Valentine-t illeti Jonathan tökéletes volt a szerepben, remekül alakította az örült figurát, mást nem is nagyon tudnék elképzelni Valentine szerepében.
Érdekes módon mindig a magyaroknak vannak bajaik egyes színészekkel, alakításokkal. A külföldi rajongók mindenkivel meg voltak elégedve. Szerintük mindenki nagyon jó választás volt és remélik, hogy így is marad.
7/10
kicsijyz 2013 aug. 23. - 00:03:21 7/10
(16/72)
Negatívum:
Sajnos volt benne pár fontosabb változtatás a könyvhöz képest, amik nagyon zavartak, de valószínûleg a besorolás miatt szükségesek voltak. (Meg volt pár szükségtelen: a parabatai fogalma pl.)
Az események valahogy egy kissé túl gyorsan pörögtek és nem volt elég idõ a karakterek megismerésére.
Csak a könyv olvasójaként tudok nyilatkozni, így leginkább "átültetési" problémáim voltak, amik nyilván egy olyan nézõnek, akinek nem ismerõs a történet, nem tûnik fel.
Godfrey Gao (Magnus Bane) hangját szerintem szinkronizálták, és nagyon fura volt...

Pozitívum:
A történetet ugyan olykor átírták, a legjobb poénok, szövegek így is megmaradtak benne.
A színészek! A fiatalok és az idõsebbek is remekül alakítottak, remélem Jamie Campbell Bower miatt is megnyugodott mindenki, aki nem találta elég "helyesnek" a szerepre, és belátta, hogy fontosabb, hogy jól megformálja Jace igencsak összetett karakterét.
Gyönyörû a díszlet és a helyszínek, a CGI is eléggé ott van, pedig nem hinném, hogy nagy volt a költségvetés!
7/10
kicsijyz 2013 aug. 23. - 00:02:16 7/10
(15/72)
Negatívum:
Sajnos volt benne pár fontosabb változtatás a könyvhöz képest, amik nagyon zavartak, de valószínûleg a besorolás miatt szükségesek voltak. (Meg volt pár szükségtelen: a parabatai fogalma pl.)
Az események valahogy egy kissé túl gyorsan pörögtek és nem volt elég idõ a karakterek megismerésére.
Csak a könyv olvasójaként tudok nyilatkozni, így leginkább "átültetési" problémáim voltak, amik nyilván egy olyan nézõnek, akinek nem ismerõs a történet, nem tûnik fel.
Godfrey Gao (Magnus Bane) hangját szerintem szinkronizálták, és nagyon fura volt...

Pozitívum:
A történetet ugyan olykor átírták, a legjobb poénok, szövegek így is megmaradtak benne.
A színészek! A fiatalok és az idõsebbek is remekül alakítottak, remélem Jamie Campbell Bower miatt is megnyugodott mindenki, aki nem találta elég "helyesnek" a szerepre, és belátta, hogy fontosabb, hogy jól megformálja Jace igencsak összetett karakterét.
Gyönyörû a díszlet és a helyszínek, a CGI is eléggé ott van, pedig nem hinném, hogy nagy volt a költségvetés!
Tadi 2013 aug. 16. - 19:32:41 Előzmény Brosnan
(14/72)
A könyvben a szereplõk tizenévesek így is a színészek 25 körül vannak nem tudom mit vártál, és nem tudnak mindenkinek a kedvére tenni, mert minden ember máshogy képzeli el a szereplõket..
Brosnan 2013 aug. 10. - 23:29:15 Előzmény dodo940610
(13/72)
Nekem nem volt bajom a trailer szinkronnal,szerintem egész korrekt volt.Nekem inkább a színészekkel van gondom, nem így képzeltem el õket,amikor olvastam a könyvet,valahogy nem is tudom,kicsit túl gyerek a filmben mindenki.