Téma: A vipera

5/10
borzi84 2021 jún. 19. - 17:52:30 5/10 Előzmény napraforgó
(135/535)
Úgy látszik, félreérthetően fogalmaztam.
Még egyszer leírom, hogyan is gondoltam:
SEM VERONICA, SEM VIRGINIA NEM ÁLL VÉR SZERINTI ROKONSÁGBAN A FERNÁNDEZ - NEGRETE CSALÁDDAL, de ŐK KETTEN - mármint VERONICA ÉS VIRGINIA - VÉRROKONOK, AZAZ UNOKATESTVÉREK. :-)

Nem azt írtam, hogy JUAN UNOKATESTVÉREI, hanem azt, hogy EGYMÁS UNOKATESTVÉREI! :-)
Én ezt hámoztam ki azokból a történetekből, amiket meséltek róluk.
A két lány családjáról egyébként sem tudunk túl sokat.
Az biztos, hogy Veronica apja Teodoro barátja volt, Virginia családjáról még kevesebbet beszéltek, de úgy emlékszem, hangsúlyozták a két lánnyal kapcsolatban, hogy ŐK KETTEN unokatestvérek. :-)
UNOKATESTVÉREK, akik mondhatni TESTVÉRKÉNT nőttek fel egymás mellett.

A brossok és a "V" betűs keresztnevek ugyanakkor árnyalják a képet, ennek ellenére is azt gondolom, hogy Virginia és Veronica nem állnak vérrokonságban a családdal.

Azt nem tudom, abban a kultúrkörben mennyire pártolják a rokon - házasságokat, mivel nem nagyon nézek ilyen és ehhez hasonló sorozatokat.
Ugyanakkor az egyik sorozatrajongó - ismerősöm szerint volt arra példa, hogy gazdag családnál szorgalmazták a rokon-házasságot.
(Ő példaként említette az Esmeraldát - Nem tudom, ez mennyire helytálló, mivel nem néztem, s nem nagyon ismerem a történetet.)

Jelen esetben én azt gondolom, hogy ha a két lány vérrokon lenne, aligha szorgalmazták volna ennyire a házasságot.
Teodoro Veronicát, míg Sara Virginiát szemelte ki a fia számára.
Azt hiszem, nem kérdés, ki választott jobban. :-)
6/10
napraforgó 2021 jún. 19. - 15:40:40 6/10 Előzmény borzi84
(134/535)
Én nem vagyok biztos benne, hogy Veronica és Virginia valóban vérrokonok lennének. Igaz, hogy unokatestvéreknek hivják őket , de Juant is unokatestvérükként aposztrofálják. Ehhez kellene valami valódi vérségi kapcsolat, de soha nem tesznek utalást arra, hogy bármelyikük Teodoró, vagy Sara testvérének, vagy akárcsak egy unokatestvérnek a gyerekei lennének - akár több oldalról.
Az egyetlen, ami a vérségi kapocsra utal az, hogy többször emlitik, hogy a két ugyanolyan brosst a nagymamájuktól kapták.
Arra, hogy nem vérrokonok, vagy csak távoliak mutat az is, hogy nagyon is szorgalmazták, hogy a fiuk valamelyik lányt vegye el feleségül. Sara Virginiát pártolta, Teodoró jobban örült volna Veronicának.
A latin telenovellákban általában nem nagyon pártolják az unokatestvéri házasságokat.
6/10
napraforgó 2021 jún. 19. - 15:26:56 6/10 Előzmény borzi84
(133/535)
Demetrioban alapból benne van az agresszivitás, ezt már tapasztalhattuk Veronicával kapcsolatban is.
Most is idétlenkedve, bohóckodva próbálja Veronicát rávenni, hogy bocsásson meg neki, és amikor nem sikerül, kitör belőle az agresszió. Szerencsére csak a berendezést verte szét, nem a lányon, vagy Andrén vezette le a dühét.
De amikor Juan közölte vele, hogy most nem fog félreállni, megpróbálja Verót meghóditani, milyen dühösen kiáltott rá, hogy "mit képzelsz, ő még mindig az én feleségem!"
Nekem a nyugodt, higgadt Belot jobban tetszik ennél az idegbeteg fickónál.
5/10
borzi84 2021 jún. 19. - 14:15:58 5/10 Előzmény napraforgó
(132/535)
Demetrio maga sem gondolhatta komolyan, hogy az idétlenkedésével célt érhet Veronicánál!
A reakciója pedig...No comment!
Ha valami nem sikerül, akkor az a természetes reakció, hogy szétverjük a berendezést...
Logikus, ugye?
Szerintem nem, és szégyellheti magát!
5/10
borzi84 2021 jún. 19. - 14:11:03 5/10 Előzmény napraforgó
(131/535)
Szia!

"Sara hajlamos mindenkit elítélni, aki vét az illem ellen." - Én ezt úgy módosítanám, hogy hajlamos mindenkit elítélni, aki AZ Ő FELFOGÁSA SZERINT vét az illem ellen!
Szerintem a kettő nem ugyanaz, s az is eléggé szubjektív megítélés alá esik, mi számít az illem megsértésének!

Sara sokat ad a látszatra, talán túl sokat is, márpedig a látszat néha csal!
Veronicát állandóan ostorozta a szerinte "nem megfelelő" viselkedése miatt, s eközben észre sem vette, hogy aki igazából vét az illemszabályok ellen, az Virginia.
Csak a felszínt látta, azt, hogy Veronica vidám és jókedvű, és nem olyan álszent, mint Virginia, aki csak játszotta a jó kislányt, valójában minden alkalmat megragadott arra, hogy gonoszkodhasson!
Veronicát is állandóan bántotta, de mindig úgy intézte a dolgokat, hogy a végén még Veronica kapott szidást, amikor elfogyott a türelme, s beolvasott neki.
Ekkor Virginia rögtön nyafogni kezdett, a nénikéjéhez szaladt, az pedig lehordta Veronicát, ő pedig csak tűrt, s annak ellenére sem volt tiszteletlen a nénikéje iránt, hogy olyan igazságtalanul viselkedett vele.

Nem tudom, Miranda mit követhetett el, azon kívül, hogy elhagyta a férjét.
Emlékszem, amikor Virginia egyszer nagyon csúnyán beszélt Veronica szüleiről, az anyját közönséges szajhának nevezte, akinek fontosabb volt egy férfi, mint a saját lánya.
Az apját is mindennek elmondta: "szoknyavadász, aki állandóan más-más nővel mutatkozott, s a barátnőit hazavitte a házukba, s Veronica szeme láttára élt ilyen erkölcstelen életet", "az apja egy nő miatt halt meg, jobban mondva egy szajha miatt", tolvajnak és közönséges bűnözőnek nevezte...
Nem tudom, a nőkkel kapcsolatban mi az igazság, de azt, hogy tolvaj lett volna, Teodoro maga cáfolta meg, sőt!
Teodoro és Veronica apja jó barátok voltak, s Veronica apja segített Teodorónak, amiért az nagyon hálás volt neki, ezért is fogadta be Veronicát.
A becsületes volta mellett szól az is, hogy szép összeget hagyott a lányára.
Ha nem egyenes úton szerzett pénz lett volna, akkor azt Teodoro bizonyára megemlítette volna.

Így igaz, Sara sajnos szinte csak a látszatra ad!
A "mindegy, mi történik, csak ki ne derüljön" felfogással nemigen tudok azonosulni.
Nevetséges, hogy Veronicával kapcsolatban rögtön ez az első gondolata, ahelyett, hogy igyekezne támaszt nyújtani neki, amire most nagy szüksége lenne.
Juannal kapcsolatban írtam korábban, s most is fenntartom azt a véleményemet, hogy még mindig jobb vállalni a válással járó botrányt, semmint hagyni, hogy Virginia bemocskolja a család becsületét.
Márpedig azzal fenyegetőzik, és szemrebbenés nélkül meg is teszi - ha hagyják!
Arról már nem is beszélve, hogy épp elég van már a rovásán így is, amiről sajnos fogalma sincs a családnak, ezért jobb lenne, ha a sopánkodás helyett inkább alaposan a körmére néznének!
Ha Virginia végrehajtja az aljas terveit, az sokkal többet árt a bankháznak, mint bármilyen válás...

Haladéktalanul intézkedni kellene, s Virginiától távol tartani az alapítványtól, amit könnyelműen rábízott a nagybátyja.
Ebből még nagy problémák lehetnek - a bankházra és a családra nézve is.
Sajnos a jelek szerint erre nem gondolnak, nem látják a fától az erdőt. :-(
5/10
borzi84 2021 jún. 19. - 13:42:31 5/10 Előzmény kisbalaton
(130/535)
Sajnos igazad van, nem egyedi eset, (s egyre gyakoribb), hogy jó családból való fiatalok térnek rossz útra.
Az általad felvázolt mozgatórugóval is egyetértek!
Sok esetben csak ront a dolgon, ha a gyereknek megvan mindene, mert ha mindent készen kap, akkor nem tanulja meg becsülni azt, hogy valamit a saját erejéből ér el, s megdolgozik érte.
Persze, vannak pozitív példák is, de egyre kevesebb... :-(
5/10
borzi84 2021 jún. 19. - 13:35:53 5/10 Előzmény napraforgó
(129/535)
Virginia jó dolgában azt sem tudta, mit csináljon!
Érthetetlen, hogyan keveredhetett rossz társaságba, hisz a nénikéje a széltől is óvta, mindene megvolt.
Ráadásul a családi háttere sem mondható rossznak, hisz pontosan arról volt szó, hogy míg Sara Veronicát büntette a szülei miatt, Virginiát kényeztette, mert az ő családja és szülei ellen semmi kifogása nem volt.
Virginia maga is folyton azzal hencegett, amikor Veronicát bántani akarta, hogy "bezzeg az ő szülei nem voltak olyanok, mint..."
Egyértelműen agyára ment a jólét!

Ami a rokonságot illeti:
Én azt hámoztam ki abból, amiket az epizódok során hallhattunk erről, hogy egyik lány sincs vér szerinti rokonságban a Fernández - Negrete családdal, ellenben ők maguk rokonságban állnak egymással - unokatestvérek.
kisbalaton 2021 jún. 19. - 11:15:50 Előzmény napraforgó
(128/535)
Ezen én is gondolkodtam ( mármint,hogy minek kell még több pénz annak,akinek amúgy is van) ,és nemcsak most,hanem olyankor is,amikor hallom,hogy jó házból való úrilányok,és fiúk autót lopnak,betörnek (vagy mint pár éve itt) kirabolják a postást. Végülis arra jutottam,hogy az izgalom kell nekik.A félelem keltette borzongás.Valami ajzószer , - és ez a bűn. ( Mert rohadt unalmas lehet a luxus autó, a bejárónő,meg az évenkénti nyaralás a világ túlsó végén! )
És van még Virginiában az a mérhetetlen gonoszság,hogy egyszerűen csak le akarja tiporni az egész családot. Romlott.
6/10
napraforgó 2021 jún. 19. - 05:04:52 6/10 Előzmény kisbalaton
(127/535)
Mert pofátlan és erőszakos. neki most nagyon meg kéne hunyászkodni, nem erőszakoskodni.
6/10
napraforgó 2021 jún. 19. - 05:03:39 6/10 Előzmény borzi84
(126/535)
Sara hajlamos mindenkit elitélni, aki vét az illem ellen. Azt tudjuk, hogy nem kedvelte Veronica szüleit, az apáról nem tudjuk, miért, de az anyját pusztán azért elitélte, mert elhagyta a férjét (és a gyerekét).
De nem tudjuk, hogy ennek mi állt a hátterében. Azért Miranda nem néz ki megátalkodott gonosznak, ledér erkölcsű nőszemélynek.
De Sarának már az is pont elég, hogy lelépett a férje mellől.

Hogy mennyire csak "kifelé" élnek, a "mit mondanak az emberek" érdekli őket, az mindig, mindenhol látszik. Veronicánál azon jajonganak, hogy az emberek azt fogják hinni, hogy együtt él egy férfival, Belottal. Juannal kapcsolatban sem az érdekli őket, hogy mielőbb és bármi áron megszabaduljanak Virginiától, hanem az, hogy ne legyen látványos, hangos botrány. Jó, megértem én, hogy egy bankháznak nem tenne jót egy botrány, de hát nem lehet feláldozni mindent ennek oltárán.
6/10
napraforgó 2021 jún. 19. - 04:51:57 6/10 Előzmény kisbalaton
(125/535)
Virginia nyúlta le Ricardo pénzét is. Mondták, hogy a csekkeket nem Ricardo irta alá, hanem valaki más vette fel a pénzt. Na ez volt Virginia. Santiago meg a kábitószerből és a lopott kocsikból csinált pénzt.
Csak azt nem értem, mire kellett Virginiának az a sok plusz pénz? Hisz mindene megvolt a Fernandez-Negrete családban. Mindent megvehetett magának és semmiben sem korlátozták.
Jó házasságot is köthetett volna, ha nem Juannal, akkor egy másik jó családból származó fiatalemberrel. Soha nem kellett volna a kisujját sem mozditani, nem lettek volna anyagi gondjai, hát mi nem volt neki elég?
Van, aki alapból gonosz, nagyravágyó. Sajnos nem mondták, hogy az ő szüleivel mi történt és milyen nexusban voltak Teodoróékkal. Mert az látom, hogy mindkét lány bácsikámnak, nénikémnek szólitja őket, de a vér szerint rokonság nem igazán áll fenn. Veronicánál biztos nem, de valószinűleg Virginia sem igazi rokon.
kisbalaton 2021 jún. 18. - 22:59:44
(124/535)
Hát.Demetrió közeledési kísérletei nem jöttek be.
De Juanéi sem! Mármint hogy levakarja magáról Virgíniát.
Micsoda terveket szövögetnek (Virgínia és Santiago) a mások pénzével! Ilyenek a bűnözők?
5/10
borzi84 2021 jún. 18. - 21:54:10 5/10 Előzmény napraforgó
(123/535)
Nem tudni, mi van a háttérben, Sara elutasító viselkedéséből én még nem vonnék le messzemenő következtetéseket.
Ne felejtsük el a Veronicával szemben tanúsított magatartását, annak alapján bárki azt hihette, hogy Veronica ki tudja, miket követhetett el, ha a nénikéje úgy bánik vele.

Veronica elé sem állhat úgy oda egyszerűen, annyi év után...
Szerintem Demetrio nem a legjobb szövetséges, - legalábbis jelenleg - de majd meglátjuk, hogyan alakulnak a történések...
5/10
borzi84 2021 jún. 18. - 21:49:46 5/10 Előzmény napraforgó
(122/535)
Virginia gátlástalan és aljas, ahelyett, hogy meghúzná magát, még ő fenyegetőzik!
Számomra is furcsa, hogy magáénak tekinti Juan vagyonát!

Afelől nem lehetnek kétségeink, hogy egy esetleges válás botránnyal járna, de szerintem mindent megérne, hogy megszabaduljanak tőle!
Sőt! Rosszabb, ha úgy keveri botrányba a család nevét, hogy közben javában a család tagja marad!
Teodorónak most ismét magánnyomozót kellene fogadnia, s bizonyítékokat gyűjteni Virginia ellen!
A Santiagóval folytatott viszonya jó kiindulási alap lehetne, és szerintem további bizonyítékokat is sikerülne találni ellene!
5/10
borzi84 2021 jún. 18. - 21:41:42 5/10 Előzmény napraforgó
(121/535)
Én még azt is hajlandó vagyok elhinni, hogy van efféle képesítése, de ha van is, akkor hamar rájöhetett, hogy "a tudósok mind szegények...", s egyéb tevékenységgel több pénzre tehet szert.
A jelek szerint igen széles skálán mozog a tevékenysége:
"cukrosbácsi", autólopások, gyilkosság...és szerintem ez még nem is a teljes lista.

Közönséges bűnöző, nem más, akinek már régen börtönben volna a helye, s remélhetőleg hamarosan rács mögé kerül - természetesen "kedvenc tanítványával", Virginiával együtt!
6/10
napraforgó 2021 jún. 18. - 10:32:33 6/10 Előzmény kisbalaton
(120/535)
Megnéztem, tényleg csinos fiú. De látni nem láttam semmiben, nem nézek mai latin szappanoperákat.
Ezt is azért, mert annak idején kimaradt.
6/10
napraforgó 2021 jún. 18. - 10:30:29 6/10 Előzmény kisbalaton
(119/535)
Irodalom professzornak mondja magát, de még sosem láttuk katedrán. Nekem fura, hogy a lakásán tart irodalomórákat.
kisbalaton 2021 jún. 18. - 09:59:10
(118/535)
Csak érdekességként egy dolog: a lányunokám (külföldön él) írja "mama,most ő a kedvencem",és mellékel egy képet egy jóképű férfiról,aláirás: Jon Ecker. Utánanéztem,és kiderült,hogy A vipera főszereplójének a fia. Kicsi a világ.
kisbalaton 2021 jún. 18. - 09:49:00 Előzmény napraforgó
(117/535)
Ezen a Santiago vonalon én is elgondolkodtam már.
Tulajdonképpen ki ez az ember? Akit mindenki ismer (hiszen az esküvőn mindenki köszönt neki),és aki mindenkit ismer. Viszont nem vesz részt semmiben, mert az esküvőről lelépett a Virgínia féle és a Pepe féle botrány előtt. Aki a háttérből ad "okos" tanácsokat Virgíniának,és aki névtelenül zülleszti le a tanítványait. Nem egy szimpatikus figura.
6/10
napraforgó 2021 jún. 18. - 04:52:33 6/10
(116/535)
Érdekes, hogy Miranda Demetrioban keres szövetségest, hogy a lányát "visszakaphassa". Azért valami csak van Miranda füle mögött, ha ilyen hátulról közelit. Teodoroval és Sarával nyilván nem jó a viszonya, hisz ha jó lenne, rajtuk keresztül akarna eljutni Veronicához. Veroval valószinűleg sehogy sem tudná közvetlenül felvenni a kapcsolatot, mert a lánya mindenképp neheztelne rá, amiért elhagyta.