TELJES SZÍV FOGYATKOZÁS


Készítette: Nathalie Gale – FEAT PRESS
Fordította: Nagy Gergely. Forrás: VOX mozimagazin


ROBERT PATTINSON – Belénk harap.


A híresztelések titkos hancúrról, koncerteken stikában váltott csókokról, álruhás randevúkról szólnak: úgy tûnik, Robert Pattinson és Kristen Stewart „kapcsolata” is új lendületet vett. Talán nem is véletlenül.

Az Alkonyat két sztárja (talán sztár-párja) most szinte éjjel-nappal együtt van, köszönhetõen az Újhold közelgõ bemutatójának, miközben ezzel párhuzamosan a sorozat harmadik részét, a Napfogyatkozást is forgatják, de a róluk szóló híresztelésekre semmit sem reagálnak. Hogy szabadidejüket is együtt töltik-e, azt persze csak õk maguk tudják, de a részletekrõl semmit sem hoznak nyilvánosságra. Az MTV Movie Awards díjátadón a Legjobb Csók díjának az elnyerésekor sem csókolták meg egymást, egy többéves hagyományt szakítva meg ezzel a díj történetében. Egy dolog biztos: ha 23 éves Robertrõl kiderülne, hogy valakivel randizik, világszerte tiniszívek milliói törnének össze.
Közvetlen környezete szerint Robert még mindig megmaradt annak a szegény srácnak, aki az Alkonyat elõtt is volt. Most is azon igyekszik, hogy minél több mindenkinek a kedvében járjon. Hiába a hatalmas siker, Robertet egyáltalán nem szédítette meg és továbbra is úgy érzi, még nem hozott ki mindent magából. Minden eszközzel igyekszik felhívni az egész világ figyelmét arra, hogy õ maga közel sem olyan tökéletes figura, mint az általa megformált Edward Cullen, ám az elõl így sem menekülhet, bármennyire is nem hajlandó tudomásul venni, hogy jelenleg õ Hollywood királya.
Rob a harmadik rész, a Napfogyatkozás forgatási szünetében szakított idõt, és olyasmikrõl mesél, hogy milyen lányok jönnek be neki, hogy viseli el az állandó sikítozást maga körül és hogy milyen nõi munkát végzett már…
Interjú:

NG: Õrület lehet neked a hirtelen hírnév – az Alkonyat elõtt biztos nyugodtan sétálgathattál az utcán, nem vett észre senki, most meg bolondulnak érted az emberek.

RP: Ez tényleg különös. Egész életemben paranoiás voltam, mindig azt gondoltam, bárhova megyek, bármit csinálok, mindenki engem néz. Már kisgyerekkorom óta. (Nevet.) Úgyhogy, mikor most tényleg lépten-nyomon odajönnek hozzám, igazolva érzem a régi elméletemet. Persze, azért nem olyan súlyos a dolog. (Nevet.)

NG: Hogy kezeled, hogy állandóan sikoltoznak körülötted a lányok?

RP: (Nevet.) Nehéz dolog, mert látja az ember azt a sok fiatalt, az örömöt és a rajongást a szemükben, és bizonyos módon lehetetlen nem úgy éreznie, meg kell felelnie nekik. De a sikoltozás olyan bizarr! Akarnak valamit, azért sikítanak, de, mint már máskor is mondtam, fogalmam sincs, hogy mit. És még ha tudnám is, ugyan, hogyan is tudnék megfelelni nekik.

NG: Elég gyakran szembesülsz ezzel a helyzettel.

RP: (Nevet.) Hát igen, legtöbbször ez van, akárhova megyek.

NG: Sikerült megszoknod?

RP: Szép lassan. Mondhatjuk úgy, hogy már kezdem megszokni. Úgysem szabadulok tõle sosem. Reggelenként, álmosan egy kicsit nehezebben viselem. De persze, ettõl még nem fogok rosszakat gondolni errõl az egészrõl. Ha így lenne, bele is õrülnék. Az ember idõvel megtanul új módszereket, hogy ilyesmit elviselje. És amitõl az ember élete ilyen mélységesen más lesz, mint elõtte volt, azt mindig nehéz megérteni is. De azt hiszem, lassan ehhez is hozzászokom.
NG: Biztos mindenki folyton az Alkonyatról akar veled beszélni…
RP: Most már igen. Szerintem az elején nem is ismertem senkit, aki egyáltalán tudta volna, mi is az Alkonyat. De tinilányt sem ismertem túl sokat, frankón. Csupán egyetlen ilyen ismerõsöm volt, õ pedig el se hitte, mikor elmondtam neki, csak akkor vette komolyan, amikor már egy hónapja forgattunk, és tényleg én játszottam Edward Cullent. Elõször simán azt hitte, csak viccelek. Most meg már tényleg mindenki autogramot akar kérni a környeztemben. Ezt a legnehezebb megszokni, hogy ezeréves cimboráim is azzal nyaggatnak, hogy az unokatesójának, vagy a kishúgának küldjek egy autogramot. Ez az egész dolog nekem nagyon nehezen emészthetõ.

NG: Mondhatjuk, hogy az Alkonyat alaposan átformálta az életedet, nem?

RP: Meglehetõsen. Mostanra az Alkonyat a színészi karrierem legmeghatározóbb darabja. Azelõtt mindig exmodellnek voltam elkönyvelve, pedig összesen kábé három jelentõsebb modell munkám volt mindössze. Egyszer nõi kézgyûrûkhöz voltam kézmodell, ilyesmi és erre tessék, most ex-modellnek számítok. (Nevet.) Frankón nem értem az egészet.

NG: Kézmodell a nõi gyûrûkhöz?

RP: Aha, mindenféle katalógusba. Elég nõies kezem van. Szerinted nem? (Nevet.)

NG: Mindenki nagy izgalommal várja az Újholdat – mesélnél róla egy kicsit?

RP: Olyan közel marad a könyv cselekményéhez, amennyire csak lehetséges. Cullen illúzió-szerû módon jelenik meg elõször. Mindez tényleg elég ijesztõre sikerült, mert Bella egy kicsit megbolondul a dolgokba és igyekszik végre túltenni magát Edwardon. Ezzel szemben inkább valami függõség-féle alakul ki benne, mikor idõnként mégis meglátja feltûnni õt a szeme elõtt. És persze, minél tovább tart, hogy nem térek vissza hozzá, annál inkább úgy érzi, megelégszik kevesebbel is – azaz Jacobbal. Egy csomó fura álomkép is lesz a halálról meg a pusztulásról. remélem, így, elmondva is nagyon romantikusnak hangzik… Ha engem kérdezel, nekem az Újhold sokkal jobban tetszik az Alkonyatnál, és remélem, a nézõk is megszeretik majd.

NG: Ha lenne egy húgod, mit szeretnél, Edwarddal, vagy Jacobbal randizzon?

RP: (Nevet.) Edwardnak több pénze van.

NG: Harcolnál úgy a szerelmedért, mint Edward?

RP: (Nevet.) Minden bizonnyal megpróbálnám, de a korábbi tapasztalataim azt mondatják velem, hogy úgysem jön össze. Hát valahogy így.

NG: Hogy zajlott az szereplõválogatás, mikor Edward szerepére jelentkeztél? Gondoltad volna, hogy ez lesz belõle?

RP: A válogatás elég vicces élmény volt. Catherine Hardwicke, az Alkonyat rendezõje azt mondta: „Akkor csináljuk ezt a jelenetet, amire nem készültél!” A fõszereplõ lánnyal, Kristennel kellett csókolózni az ágyában. Két órán keresztül. (Nevet.) Hát nem egy kész csoda, hogy bekerültem a filmbe?

NG: Edward és Bella kapcsolata eléggé intenzív. Te voltál már ilyen kapcsolatban?

RP: Edward és Bella kapcsolatát illetõen egyetlen helyrõl próbáltam inspirációt meríteni: abból az érzésbõl, mikor az ember, egy férfi azon kapja magát, hogy kezd rettenetesen beleszeretni valakibe. Vagy már mindez be is következett, teljesen belezúgott a csajsziba. Beleszeret valakibe, vagy valamibe, és önmagából is túl sokat lát hirtelen, túlságosan tudatosan kezd viszonyulni saját magához. Szinte mániákusan azt hiszi, hogy nem elég jó, mert gondolatban csak egyre magasabb piedesztálra emeli a másikat. A filmben Bella egyébként tud bánni ilyen dolgokkal, csak Edward a szimpla idióta az ilyen helyzetekben.

NG: Sok a pletyka rólad és Kristenrõl…

RP: (Nevet.) Tényleg? Nem is tudtam! Kösz, hogy mondod! (Nevet.) De nem, nem igaz. Csak nagyon jó barátok vagyunk. Az egész szereplõgárdából mindenki nagyon jóban van a többiekkel.

NG: Minden bizonnyal megkaphatnál bármilyen nõt, akit csak akarsz… Mégis, milyen típusú lányok indítanak be?

RP: Nem igazán mondanám, hogy egy bizonyos típust kedvelek. Mármint azt hiszem, nekem igazából az tetszik, ha valaki nem fél magát adni. Tudod, ha természetesen viselkedik abban, amit felvesz, legyen tûsarkú, vagy a gumicsizma. Szerintem sem a ruha teszi az embert, a személyiség varázs az, ami képes megragadni a figyelmemet. Olyan bosszantó, mikor az emberek félnek önmaguk lenni.

NG: Ha épp dolgozol, hogyan lazítasz?

RP: Elég sokat futok és sokat is olvasok. Valahogy így. De nem is igazán szeretek túl sokat pihengetni. Mindig az, az érzésem közben, hogy elvesztegetett az idõ. pörögni kell, ameddig csak van rá lehetõséged.

NG: Milyen ételeket szeretsz?

RP: Imádom a rossz kaját. Mindenféle gyorskaját. Gyorsétteremi kajával mûködöm.

NG: Van olyan színész, akivel szeretnél együtt dolgozni?

RP: Jack Nicholsonnal nagyon szeretnék. Az nagy buli lenne. De mindig is úgy gondoltam, egy filmben a forgatókönyv a legfontosabb. Sokkal nagyobb kockázatot lehet vállalni abban, kikkel dolgozol, mint az anyagban, amit meg akarsz csinálni.

NG: Benne lennél horrorfilmben is?

RP: Ez vicces, épp a minap mondtam a menedzseremnek, hogy az például nekem nem menne, hogy valaki mögém lopakodik, nekem meg rémülten kell néznem.
„Mi? A színész játék?”, kérdezte, én meg azt feleltem, hát persze az! A színész játék, na, az nagyon nem menne. Úgy érzem, thrillereket meg ilyesmit nem tudnék csinálni. Egyszerûen képtelen vagyok rémült arcot vágni. Azt sem tudom, mit kéne, jelentsenek az egyes arckifejezések.

NG: Szoktál gondolkodni a halhatatlanságról? Szeretnél halhatatlan lenni?

RP: Nem hiszem. Talán ha halálom után kérdeznek, akkor igen. (Nevet.) Arra lennék kíváncsi, mi történik, ha visszajön az ember – meghalsz, aztán visszajössz, és elmondod mindenkinek, milyen. „Hé, figyi csak, meghaltam, de már elmúlt. A halál elég béna dolog. Szerintem senki se izgassa magát miatta”