Trixi0322 2012 jún. 15. - 23:34:00
(166/466)
Hu, jó hosszú amit leírtál. Elárulnád nekem priviben, vagy akár itt spoiler-be, hogy ki erõszakolta meg Evát, én manosra tippelek, hiszen már egyszer megerõszakolta ezekben az epizódokban is még az elején, és hát ha õ volt az erõszakoló, akkor Marilia apja Manos, ami szerintem elég egyértelmû, ahogy a késõbbi részekbe bele tekintettem. Egyébként egyet értek veled. Én nem utálom Evát, én most inkább sajnálom õt, annyira betegesen ragaszkodik Manoshoz hogy mellette minden más dolgot apróságnak vesz, beleértve a lányát is, holott szerintem nagyon is szereti Mariliát, de így most még ki sem tudja mutatni neki, mert a lány ellenséges vele és a nõvérének hiszi. Evának annyi a baja, hogy állandóan csalódott az élteben, nem lett híres színésznõ, nem lett az övé Manos és õ egy álmodozó típus, de a valóság közbe szólt. Amúgy a võlegényt, akit az elején emlegetett én is Stefanos-ra gondolok, hogy õ lehetett és így tér majd valahogy vissza. Õ nem is értem, hogyan de kicsit elfeledteti vele Manost. Eva és Manos ha rájuk gonodlok nem is tudom elképzelni, hogy mi az ami összeköti õket, ami miatt ennyire nem tudnak elszakadni egymástól, nem értem az író logikáját, hogy valójában milyennek is képezelte el az õ kapcsolatukat és Eva karakterét. Egyébként tényleg most az egyik legizgalmasabb idõszak megy, persze még lesz sok-sok. De ez sem rossz, mert már voltak unott részek.
CoCo-Chanel 2012 jún. 15. - 19:27:58 Előzmény csikosi
(165/466)
Olyan könnyû ítélkezni mások felett... én is ilyen voltam... de ma már másképp látok dolgokat... ez nem jelenti azt, hogy helyeslem Eva döntéseit, cselekedeteit... sõt... korábban megjegyeztem, hogy néha szívesen beleverném a falba a fejét, hogy észhez térjen. - A rablást követõ részekben így is lesz, természetesen Manosznak köszönhetõen. - Ne felejtsük el, hogy Evanak el se kellett csábítania Manost, mert kisebb-nagyobb megszakításokkal, de viszonyuk volt. Manos volt az, aki megakadályozta Evat, hogy férjhez menjen Párizsban. Nem lennék meglepõdbe, ha kiderülne, hogy az a bizonyos võlegény Stefanos volt. Eva többször el akarta hagyni, de Manos mindig - többnyire erõszakkal - megakadályozta.

A tegnapi részben Manos mondott valamit, ami miatt jól képen vágnám: "Én már megfizettem hibáimért". Ez hazugság: Evat kivéve még senki nem fizetett meg, míg Eva a sorozat kezdete óta mást se tesz mint fizet... újra és újra... Sorozatnak csak elsõ pár részét láttam, aztán 50 valahány részég nem, de azóta rendszeresen nézem, amióta újra mûsorra tûzték. Éppen ezért nem vagyok benne biztos, ha fény derült az erõszakoló kilétére, de én már tudom ki volt az. Reméltem nem lesz igazam, azonban nem így lett. Viszont nem lepõdtem meg. Már a kezdetektõl fogva gyanús volt, Eva múlkori megjegyzése se csillapította félelmemet, Nicholas is tudja, mégsem mond semmit... ezért is tudott könnyen megbocsátani Evanak, pedig õ volt az egyik sértett fél.

Mindezek fényében amit megtudtam, hogy mi törént, mi fog történni, sokkal jobban megértem Evat, mit és miért tett... más az õ helyében, még ezt sem tette volna meg, amit õ igen.. persze ez még nem menti fel õt... de pl.:××× SPOILER el is vetethette volna gyermekét vagy örökbe is adhatta volna... a legtöbb lány, az õ korábban ezt tette volna, sõt még nõ is. SPOILER VÉGE

Természetesen ez nem menti fel Evat, de jobban meg lehet érteni cselekedeteit, tetteit...
Manos házassága jó volt? Ezen jót mosolyogtam... Az a házasság eleve nem jó, amely hazugságra épült, akkor meg pláne nem, ha az egyik fél megcsalja a másikat. Márpedig Eva és Manos viszony nem akkor kezdõdött, amikor a nõ visszatért... Tény és való, hogy minden akkor kezdett elromlani, mikor visszatért, de ne felejtsük el, hogy a társaság is, akkor kezdett összejárni, mikor Eva hazatért. S, hogy Eva kurva lenne? Kérlek!!!. Számomra az a nõ/férfi kurva, aki mindenkivel lefekszik. Már pedig Eva összesen három férfival volt együtt.

Én se kedvelek mindenkit a sorozatban, de ettõl még nem ribancozom vagy kurvázom le õket. Én például Melitat nem bírom... van benne valami, ami nem tetszik, pedig még nem tett semmi rosszat. Még... Egyelõre...

Akiket bírok, az Nora, Lukas és Eva... Nicholas és Daphne elmegy... Manos iránt vegyes érzéseket táplálok... ugyanúgy, ahogy Eva is fog... Melitat meg nem bírom.

Mariliat szintén nem tudom: egyszerre tudnék nevetni megjegyzésein, de képen is vágnám.


Ugyan tudnám sorolni az érveket Eva mellett, de az már tényleg spoiler gyanús lenne és hosszú is lenne, ezért csak ennyit jegyzek meg.

Legfontosabb az, hogy nem értek egyet Eva tetteivel, de ettõl szeretem ezt a karaktert,s ezt az érzés nõ valahányszor megnézek egy új részt. Ugyanígy vagyok Noraval és Lukasszal is. Márpedig aki szereti Norat és Lukast, az kénytelen lesz megbékélni Evaval.

Bocsi az esetleges hibákért, gyorsan írtam...

Ciaó!
3/10
csikosi 2012 jún. 15. - 14:28:58 3/10 Előzmény OneTreeHill
(164/466)
azért utálják, mert egy nagy ribanc lett belõle.
elment otthagyott mindent az anyjára a kölykét és kurválkodott 10 évig.
ez a manosz még azt sem tudja, hogy az övé az anyja által nevelt lány.
amikor meg visszajött, akkor felforgatta a régi barátai összes nyugodalmas életét, visszacsábította a volt szerelmét, közben hozzáment a testvéréhez..
tönkrette manosz házasságát, ami addig tulajdonképpen jó volt.
persze, hogy -UTÁLJA MINDENKI- és én is.
nekem ez a véleményem.
sorozatkedvelõ 2012 jún. 15. - 11:59:53
(163/466)
Szeretem ezt a sorozatot,de ez most,hogy Szteliosz egy gyerek életével szórakozik, egyáltalán nem tetszik.
CoCo-Chanel 2012 jún. 13. - 16:46:12
(162/466)
××× SPOILER ×××

Azt hiszem, ez az a rész, amikor Marilia megtudja az igazat Evaról: 155-156. rész:

http://www.youtube.com/watch?v=YrqDmZUHBJ8

Ezen viszont jót nevettem Lukason, mintha õ lenne az apa, pedig csak Eva fog szülni: második évad: 380. rész.

http://www.youtube.com/watch?v=NDmJa2-mgDY

Egyetlen szépséghibája van, hogy görögül beszélnek.

××× SPOILER VÉGE ×××
Trixi0322 2012 jún. 11. - 22:12:49
(161/466)
JÓ régen írtam már ide. Most viszont, hogy egyre izgalmasabb a sorozat, írnom kell. Nagyon jók a mostani részek. Izgalmakban és meglepetésekben gazdagok. De még mindig nem derült ki, hogy mi is történt azzal a bizonyos Fotis-al pedig már kikészülök attól is ha megemlítik, de közben nem árulnak el semmit. Én sem értem miért utálják ennyire Evát, tény hogy van neki egy érdekes oldala, de az biztos, hogy a barátait szereti, nem értem én sem ezt az õrült ragaszkodást Manos-hoz. De ha tényleg szemét akarna lenni, tudna, hiszen csak egy szavába kerülne, ha elmondja az igazat, hogy Marilia a kettõjük lánya, magához tudná õt kötni, de ezt nem teszi. Mostmár remélem hamarosan tényleg észhez tér és végre törõdik Mariliával is, nagyon kiváncsi vagyok hogyan fog kiderülni, hogy õ az anyja, de Marilia biztos totálisan ki fog borulni, de aztán valahogy mégis szeretni fogja Evát is és Manost is. Imádom a beszólásait annak a lánynak, tanítani kéne... De Lukas és Nora is tudnak vicceseket mondani. Egyszemélyes petárda :D
CoCo-Chanel 2012 jún. 11. - 20:47:26
(160/466)
Én sem tudom, miért utálják Evat. Daphne és Melita indokai jogosak, a többieké nem.
A sorozat 4 évadból áll, vagyis közel 625 részes. Na persze ha jól láttam a youtuben.

×××SPOILER×××
Szerintem Nora és Lukas a 2. évad közepe fele fognak összejönni, de lehet hamarabb, lehet késõbb. Ami Evat és Manost illet: a pasi hamarosan olyat tesz, amivel eléri, hogy Eva elhagyja õt és végre a sarkára álljon, Manos pedig mindent megtesz, hogy visszaszerezze, ami végül sikerül is. Szerintem nemsokára fény derül arra is, hogy ki Marilia anyja. Igen Manos szereti Evat ebben biztos vagyok, de a múltbéli és jelenben elkövetett cselekedetei, tette nem ezt sugallják. Azt hiszem, azt s sejtem, ki erõszakolta meg Evat, de ezek csak feltételezések. Sok minden fog történni Eva és Manos között - youtuben látottak alapján - jók, rosszak, örömteli pillanatok, de a harmadik évad végén végleg búcsút vesznek egymástól és Manos elhagyja Görögországot. A legeslegvégén Eva valami Leferitivel fog összejönni. Azt hiszem... Nem tudok görögül, így csak a fordító programomban bízhatóm.
×××SPOILER VÉGE×××

Ismer valaki olyan oldalt, ahol letudnám tölteni a sorozatot görögül?

Csók
OneTreeHill 2012 jún. 11. - 13:42:19
(159/466)
Én nem tudom miért útálják ennyire Evát ...
És azt sem tudom miért nem árulja már Eva az igazat Marilliáról, hiszen most Manosz szereti, ha ezt késõbb teszi meg, gondolom megint balhé lesz :(
10/10
syuzi 2012 jún. 11. - 11:37:23 10/10
(158/466)
Kiváncsi leszek a mai részre:) Tudja valaki h mikor lesz vége a sorinak? És h hány részes?û
Nora és Lukas össze jönnek majd:) Szerintem még sok része van vissza mert a görögül látam pár kliket a yotubon és ott Lukas már egy kicsit öszül. És majd gyerekük is lesz
Nikolas és Daphne össze házasodnak
Csak Evaval és Manoszal nem tudom h mi lesz:(
10/10
Gica64 2012 jún. 10. - 15:32:26 10/10
(156/466)
Bocsika a be vezetõ része 2011.11.25 volt!!! :)
10/10
Gica64 2012 jún. 10. - 15:28:01 10/10
(155/466)
2011.11.28 kezdték el a sorozatot! :) De épp néztem most hogy a RTL KLUB NÉZD ÚJRA MOST mûsoráról már csak az utolsó 5 rész van fent :(
Remélem azért tudtam segíteni :)
Jó szórakozást a filmhez!
Soya 2012 jún. 09. - 22:02:14
(154/466)
Sziasztok!
Nem tudja valaki mikor adták le az elsõ részt "Az éden titkai"-ról?/év,hó,nap/
Köszi elõre is a választ!Jó éjt mindenkinek!
fally 2012 jún. 07. - 15:30:07
(153/466)
Sziasztok!
Lenne egy Spoiler kérdésem:
Mi lesz Manosszal? Belenézegettem neten és a sorozat vége felé már nincs benne. Köszi.
Soya 2012 jún. 07. - 11:11:47
(152/466)
Gica64!!!

Köszönöm szépen a segítséget!!!!Szép napot kívánok!!!
10/10
Gica64 2012 jún. 07. - 08:58:33 10/10
(151/466)
Szia!
Írd be a Googlbe Éden Titkai majd ez jön ki
Az éden titkai 12-06-04 | Nézd újra az RTL Most-on!
Itt a elejétõl a mai napig mindegyik része meg van!
Jó szórakozást hozzá!
Soya 2012 jún. 06. - 21:34:36
(150/466)
Sziasztok!
Nem tudnátok segíteni...hol tudnám megnézni vagy ingyenesen letölteni az elsõ részeket?Nemrég kezdtem el nézni,és nagyon szeretem ezt a sorozatot...de zavar,hogy nem láttam az elsõ résztõl!Néztem a YouTube-n,de ott többnyire görögül van,és nem az elsõ részek.Köszönöm elõre is a segítséget...szép álmokat mindenkinek! :)
10/10
aluar 2012 jún. 05. - 15:27:54 10/10
(149/466)
Én még sosem láttam ilyen jó sorozatot.Rajongtam az Ezel-ért és imádtam A szív útjai-t,de ez veri azokat is.
Elsõsorban attól,hogy nincs a legkisebb mértékben sem szappanopera-jellege,minden-a színészi játék,a forgatókönyv,a rendezés,a színhelyek,minden,minden igényes és nagyon színvonalas ebben a filmben.
Az Ezel-másképpen-hasonló színvonalon mozgott,de ott nagyon sok volt az agresszió,a gyilkolás és alapvetõleg ez határozta meg a film jellegét.
Itt nincs ölekedés,ha bûntény történik,az is múlt idõben játszódik,és a film jelene teli van emberibbnél-emberibb karakterekkel és történésekkel.Ezt kevés filmrõl lehet elmondani a mai világban,és még kevesebb sorozatról.
A nézõk hosszan tartó figyelmét többnyire a gyilkosságok,a szex,és csupa szemétség által igyekszenek fenntartani a sorozatokban.
Fantasztikusnak tartom ezt a filmet,és nagyon bosszant,hogy nem nézi egyetlenegy ismerõsöm sem,mert fogalmuk sincs róla,hogy milyen film megy már hónapok óta,és hogy minden nap megnézhetik az rtl.most-on,bármikor.
Nagyon szeretném,ha az RTL valamikor megismételné,emberi idõpontban,mert így egyszerûen alig szereznek errõl a filmrõl tudomást az emberek,és fogalmuk sincs,hogy mirõl maradnak le...
10/10
aluar 2012 jún. 05. - 15:16:20 10/10
(148/466)
Valami fantasztikus volt ez a mai rész!Hihetetlen,hogy számtalan sorozatban elõjön ez a téma:kiderül,hogy valaki nem annak a gyereke,vagy nem annak az igazi szülõje,akirõl hitte...De mindenhol szinte kissé mesésnek tûnik,és még a jobb sorozatok is eléggé negédessé válnak ilyenkor.
Ahogy ez itt meg volt rendezve,a felfokozás,a gyanú,a nyomozás,és ahogy a szálak összefutottak végül Manos-nál és Ilias-nal,és ahogyan mindezt a többiek végigvitték...Én csak csodálni tudom ezt a görög stábot,és a színészeket,forgatókönyvírókat,mindenkit,mert annyira hiteles és szép volt minden egyes jelenet...
A végén,ahogy Manos és Daphné egymás karjába fut a tengerparton...Hát valósággal felemelõ jelenet volt,sírni is tudtam volna rajta.
Nem igazán kedvelem Manos karakterét,de egyre inkább pozitív és szerethetõ figurává válik,ahogy halad elõre a történet.
sorozatkedvelõ 2012 jún. 03. - 11:58:07
(147/466)
Az Rtl most-on meg tudod nézni.