7/10
napraforgó máj. 13. 18:42:12 7/10
(96/96)
Figen milyen hamar átnyergelt Musztafáról Ferhátra. Fikriye meg képes volt az éjszaka közepén átrohanni Denizhez, hogy mocskolja őt, meg a lányát. Aztán agyvérzést kapott a sok mérgelődéstől.
Deniz nyugodtan megkérdezhetné Miratot, hogy miért is ült, hogy is volt a dolog. Már a régi rómaiak is azt mondták, hogy hallgattassék meg a másik fél is, de ő csak Hüliya változatát ismeri, Miratéra nem.
7/10
napraforgó máj. 13. 12:16:44 7/10
(95/96)
Sehogy nem értem, hogy Diyar miért nem avatta be Miratot az életébe. Annyira már ismerhetné, hogy nem fogja elárulni és kiadni az apjának. A pisztolyt meg megmagyarázhatná azzal, hogy szerzett egyet, amikor meglátta az apja embereit. Félt, hogy elkapják, és ezért valahonnan szerzett egyet.
7/10
offtopic
napraforgó máj. 10. 15:43:48 7/10
(94/96)
Én egyszer néztem török sorozatot angol felirattal, de rém gyenge volt az angol forditás, a szöveg nyelvtanilag sem volt helyes, ráadásul ahol a forditó nem ismerte az angol kifejezést, lazán beirta lengyelül, mivel az egyik forditó lengyel volt. Ehhez képest a magyar feliratozás sokkal jobb szokott lenni.
7/10
napraforgó máj. 10. 15:39:28 7/10 Előzmény mankosy
(93/96)
Értem. A fiú feketén dolgozott, mert a saját nevén nem vállalhatott volna munkát, félt, hogy akkor Diyar apja megtalálná. Igy nyilván nagyon keveset keresett, az a kis pénz meg elment kajára.
Látszik, hogy történetben nagyon lassan múlik az idő, még csak 3 hónap telt el, hogy Denizék elszegényedtek, és Mirat is akkor szedte fel Diyart. Az idő csak most fordult hidegebbre, ezért nem fázott meg a fiú eddig (meg eddig rendesen be tudott takarózni). A mosdás, fürdés valóban nem volt megoldott, sőt a mosás sem, mert azért csak ki kellett mosni a ruhákat néha.
Az ilyen "apróságokon" a sorozat úgy átsiklik.
mankosy máj. 10. 15:28:11 Előzmény napraforgó
(92/96)
Felirattal néztem végig és eléggé zagyva vol az angol felirat, így nem gondoltam, hogy a fiú ott "lakik" .ha tényleg az volt a "lakhelye" az eléggé gáz, vagyis inkább életveszélyes csoda, hogy addig eddig nem fázott meg (se ablakok, csak csupasz falak, se fűtés ) ..na meg fürdés meg ilyenek?.....mindenesetre két ember, akinek nemsokára felelősséget kell vállalni egy gyerekért, de közben meg egyszerű helyzeteket nem tudnak megoldani, kvázi gyerekeknek lesz gyerekük
7/10
napraforgó máj. 10. 15:12:37 7/10 Előzmény mankosy
(91/96)
Nem nézted elég figyelmesen. Serdemnek nem volt szállása és pénze sem, ezért aludt az épitkezésen. Amikor Diyar meglátta az apja embereit és elfutott, elmenekült, nála sem volt pénz, igy nem tudtak szállodába menni. A fiú azért fázott meg, mert nem volt annyi esze, hogy összebújjon Diyarral és egymást melengessék a takaró alatt. Minden takarót a lányra teritett, még a kabátját is, naná, hogy igy megfázott.
Az egyik jószivű kollégája, aki látta, hogy milyen beteg lett, elvitte magukhoz és rendes ágyba fektette, de a fiú sajnos túl beteg volt, nem lett jobban.
mankosy máj. 10. 13:19:58
(90/96)
Nem értettem akkor mikor néztem hogy a Diyar és a Serdem miért oda az épitkezésre mentek télen és minek volt ott egy "berendezett sarok". Mert gondolom amúgy nem ott lakott, hanem valami szálláson. Ha oda nem is mehettek, annyi eszük nem volt , hogy kivegyenek egy szobát télen, nem inkább fagyoskodnak egész éjjel. Aztán házilag gyógyítják, pedig elég szarul volt, miért nem vitték rögötn kórházba. Mert amúgy meg minden piti sérüléssel orvoshoz rohannak.
Musztaafa dologgal kapcsolatban: az apjának már nem kellene ennyire benne lenni, ebben az egész Ece dologban, lehet nem véletlen, hogy a fiúnak még sose volt barátnője.
7/10
napraforgó máj. 09. 08:53:54 7/10
(89/96)
Vajon kirúgják most Emint? Már nagyon megérdemelné.
Nem igazán értem, hogy Artun miért jelent meg a lovardában és pláne miért tolószékben. Valahogy nem tartom reálisnak, hogy a férfi Deniz miatt ment volna oda. Mivel csak egyszer látta az asszonyt és csak rövid ideig, nem hiszem, hogy annyira beleesett, hogy igy akar közel kerülni hozzá.
Nem tudni, mi a foglalkozása ennek az Artunnak.
7/10
napraforgó máj. 03. 12:57:14 7/10
(88/96)
Sokszor azt se tudni, délelőtt van, vagy délután. Mint azt már korábban észrevételeztük, Ece fényes nappal kijött az iskolájából, taxiba szállt és mire kiért a lovardába, sötét este lett. Nem tudom, Isztambulban meddig tartanak az órák a gimnáziumokban, de gyanitom, hogy kb. ugyanaddig, mint nálunk. Mondjuk kettőig. És mikor esteledik mondjuk novemberben? talán 5-kor, 1/2 6-kor.
Máskor busszal ment haza és még világosban hazaért. Azért ennyire nem lehet messze az a lovarda, hisz Mirat naponta kétszer megteszi a távot.
Nyilván nem ezek a legfontosabbak, de azért odafigyelhetnének erre is.
mankosy máj. 03. 12:11:03 Előzmény napraforgó
(87/96)
Nem lehet tudni, hpgy mikor van hétvége..általában soha nem mennek sehova (sétálni, kirándulni, vízpartra)
Ibrahim ott ült végig a kórházban, közben a bolt meg zárva, pedig abból élnek. Mustafa jobban van, nem ötéves már ott vannak orvosok, nővérek, nem tudom az öreg minek ült ott. Nagyon rátelepszik arra a gyerekre...az is fura, hogy a fél pereputty,/szomszédság mindig ott van, ha valaki kótházba kerül, ezt is túlzásnak érzem, aztán egymást túllicitáva bőgnek meg drámáznak és persze valaki tuti valakivel összeveszik.
7/10
napraforgó máj. 03. 11:27:51 7/10
(86/96)
Kiváncsi vagyok, hogyan oldják meg, hogy amikor Müge megalázza Ecét, hogyan fog reagálni erre a lány.
7/10
napraforgó máj. 03. 11:26:36 7/10 Előzmény mankosy
(85/96)
Ezen az éttermen én is elgondolkodtam. Nem tudni, hogy mikortól meddig van nyitva. Hány étkezést szolgálnak fel naponta? Reggeli - ebéd - vacsora? Vagy csak tizórai (tea, kávé, pogácsa) és ebéd?
Azt hittem, hogy a Hüliya által jelzett születésnapot majd este ünneplik, napközben meg rendesen főznek és kiszolgálják az ebédet.
Ehhez képest azt láttuk, hogy Deniz és Diyar egész előző este dolgoztak, hogy előkészüljenek, másnap kora reggel már mentek is a lovardába, az étterembe, és szinte már tálaltak is. Mire Emin megjött, már gyakorlatilag készen is voltak, aztán a tortával történt malőr után Deniz félóra alatt összedobott valamit, mert már jöttek is a vendégek.
Máris este lett? Vagy a bankból csak úgy eljön a társaság napközben ünnepelni?

Na és mi van a hétvégeken? Nyitva van az étterem olyankor is? Hisz egy lovardába hétvégeken biztos több vendég jön lovagolni, akár családostól, akár egész napos programra és meglehet, hogy megéheznek és helyben akarnak kajálni.

Nincs minden igazán kidolgozva.
És ebben benne van az is, hogy Fikriye állandóan otthon volt és leskelődött, miközben már 20 éve a varrodában dolgozott, szinte 2 műszakot lezavarva egy nap. Na és mikor járt el takaritani, ahhoz a nőhöz, akinek a férje majdnem megerőszakolta Denizt. (sőt, még őrá is szemet vetett, azért is jött el onnan)

És milyen érdekes, arra is ráér, hogy a város közepén lófráljon, hogy pont összetalálkozzon Diyarral és majdnem rajtakapja őt Szerdemmel.

Nem igazán életszerű. Mint ahogy az sem, hogy Ibrahim reggeltől estig a fia kórházi ágya mellett ül és soha senki nem küldi el, sem orvos, sem nővér. Musztafát sem értem, látszik, hogy terhére van Figen, aki szintén ott lebzsel, az anyjával súlyosbitva, mégsem kéri meg az apját, hogy tapintatosan, de küldje el őket, ne fárasszák őt egész nap.
mankosy máj. 03. 10:44:47
(84/96)
Amíg nem volt az a varrodai incidens mág csak semmi ráutalás se volt. hogy Fikriye a varrodéáan dolgozik, sőt állandóan azt lehetett látni, hogy otthon volt azt leste mi történik az utcán/szomszédban.
Közben meg 20 éve ott dolgozott., napi 14-16 órában. Ahhoz képest egész jól ráért.
Hülyi is dolgozik a bankban de szerintem többet van el, mint az irodában. Értem én hogy valamiféle főnök, de a munkaidő rá is vonatkozik, De ha hall vagym megtud valamit, amivel kapcsolatban kavarni tud, már pattan is fel és megy is el.
**spoiler Denis is csinálja azt az éttermet, most még agilsi, meg lelkes, aztán később meg már szinte csak az a pincérgyerek fog csinálni mindent (főzés, felszolgálás, gonolom takarítást is ), mert Deniz is valamiért mindig elrohan, vagy napokat nem is lesz ott, mivel állandóan történik valakivel valami. Mirat dettó ugyanez lesz**
Ilyenekre gondoltam, mikor azt írtam, hogy török sorikban a munkaidő csak dísznek van és mindenki oda megy akkor és amikor, ahova akar.
Nejat meg persze jó ember meg mindenkin segít, de ahhoz képes, hogy ügyvéd, nem az a túl agilis típus, az egzisztenciát inkább a felesége teremtette meg. Szóval valahol elvolt a kényelemben. Azt sem értem, hogy Hülya mindig is olyan volt, mint amilyen de Nejatnak is csak most esik le neki??
7/10
napraforgó máj. 02. 20:13:05 7/10
(83/96)
A mai rész igazán izgalmasra sikeredett.
Fikriye erőszakosan akarta Musztafába diktálni a levesét, a fiú meg szenvedett, de a nővér megmentette. Szerencsére Fikriyéből nem volt ma több, már kezdett nagyon sok lenni.
Emin leejtette a születésnapi tortát, bár úgy tünt, most nem szándékosan.
Müge le akarja leplezni Ecét. Az a gonosz kis boszorkány pont olyan, mint Hüliya, kiméletlen és szeret mások baján élvezkedni.
Teszik, hogy Nezsat is kezdi észrevenni, miféle ember a felesége.
Diyar viszont halálra rémül, amikor megpillantja az apja embereit a lovardában. A szinésznő nagyon élethűen játszotta el a páni félelmet.
7/10
napraforgó máj. 02. 10:38:02 7/10
(82/96)
Pont ezt mondtam én is. Nekem se tetszik, hogy bárki begyalogolhat az ember magánéletébe, lakásába, állandóan kérdezősködhet, hová megy, honnan jött, stb. Én biztos becsuknám a kertkaput, éjszakára meg kulcsra zárnám.
De nekem Ece bunkó viselkedése sem tetszik igazán. Persze, ha nem akar barátkozni a szomszédokkal (lásd Fikriye), az nem muszáj, de azért nem muszáj udvariatlannak lenni. Le lehet őket rázni udvariasabban is.

Deniznek nincs annyi tartaléka, hogy önálló vállalkozásba kezdjen. Az meg, hogy a régi barátnőinek szállitson kaját, ugyanúgy derogál neki, mint Ecének, hogy elmondja az iskolatársainak, hogy elszegényedtek.
A lovardai étterem valóban elég szegényes főleg a kopott falfesték, de azért az látszik, hogy Deniz megpróbálja feldobni, amennyire csak lehet.

Emint nagy ivben ki kéne rúgni, egy ilyen kis étteremhez pont elegen lennének hárman is (Eddig is annyian voltak).

A munkaidőről annyit, hogy a varrodában bizony volt munkaidő, 14-16 óra egy nap, sőt abban a melós étteremben is, reggel 1/2 7-től 15 óráig.
Ahgy itt elnézem, itt is jobbára csak reggelit/tizórait és ebédet adnak a lovardában dolgozóknak, meg a vendégeknek, vacsorát csak akkor, ha előre jelzik, megrendelik az igényt.
mankosy máj. 02. 09:51:44
(81/96)
Nem tudom, hogy az ilyen egyszerűbb környékekeken az emberek tényleg ennyire benne vannak egymás életében, vagy ez már valami szaríta inkább. Fikriye és a lánya is olyan egyszerűek és ostobák, hogy az már fáj. Nem csodálom, hogy Ece hanyatt homlok menekült volna az elején. Mennyivel nirmálisanbb úgy élni, hogy nem járkálhat bárki be az ember házába meg kertjébe.
Végére érve a sorozatnak, azt mondon Ece az, aki a legértelmesebb és reálisan látja mindig a dolgokat. Van benne taplraesetteség és még majd viszi valamire az életben. Ő legalább már az elején leüvöltötte Fikriye fejét és nem hagyta magát. Alihantól örökölte, mert az is oylan amilyen, de nem az az elveseztt típus. Mirat meg jó ember persze, meg segít mindenkin stb.. de valahogy nagy egzisztenciát nem hozott össze 20 év alatt, van neki az az örökölt kopottas ház azt annyi. Értem én, hogy szeretni kell mindenkit, meg az olyan nemes, de biztos nem tartanék el idegen embereket. Deniz is ha ilyen jól főz, meg süt miért nem csinált pl egy cateringcéget, a régi kapcsolatai megvannak. Azt a vacsorát is összehozta anno. Elfőzöcskézik abban az "étteremben" , de persze ahogy török sorozatokban olyan nincs hogy "munkaidő", máig nem tudom kvázi miből élnek meg. El kell tartani Diyart meg Serdemet, ott a két gyerek, az öreg (Nekem is olyan melóhely kellene, mint ezekbena sorozatokban, hogy jaj most el kell mennem, mert éppen kórházban van/eltűnt/börtönben van/elrabolták stb a x nevű rokonom akárkije és majd megjelenek pár nap múlva.)
Azt bírom, hogy nők haja mindig olyan szépen frissen van mostva és beszárítba, bármi történik, a hajuk tökéletes :-)
7/10
napraforgó ápr. 30. 17:42:42 7/10 Előzmény suxel new
(80/96)
Igazad van, hogy Figent egyre ellenszenvesebbnek találod. Régebben is, bár ő vette rá Ferhátot, hogy furikázza Ecét, amikor megtörtént a baj, mert megkarcolták az autót, akkor ő küldte rá Ferhátot Ecére, pont a drága órájára hivta fel a figyelmét.

Most, hogy a Ferhát felbérelte 2 suhanc megkéselte Musztafát, megint Figen volt, aki Ecére mutogatott, hogy ő dobta fel a rendőröknél. Holott épp Figen mondta Ecének, hogy szerinte Ferhát áll a késelés mögött.

Ece szemében ő a nagy barátnő, aki segit neki, meghallgatja, stb., de a háta mögött bizony belévágja a kést (persze csak képletesen).
suxel new ápr. 30. 16:14:05 Előzmény napraforgó
(79/96)
Le vagyok maradva egy hettel a tv-s vetiteshez kepest, es ahol jarok ott Deniz most fog kezdeni az etteremben. Olvastam, hogy Emin nem turi meg a konkurenciat a konyhaban, ellenseget fog latni Denizben. Elso tippem az volt, hogy a sohoz fog nyulni es besozza a foztjet. Tehat jol gondoltam en. Rogton az elso jelenetebol erzekeltem, hogy vele meg gond lesz.

Figen egyre ellenszenvesebb nekem. Az anyja elkezdte hajkuraszni neki Mustafat, es rogton meg is tetszett neki (a gondolat). Mert a szerelem nem igy mukodik, hogy anyuka kivalaszt egy helyes ferfit. Mar korabban is volt ra pelda, hogy azert mondott el valamit az anyjanak a szomszedbol, hogy a kedveben jarjon. Nem tudom meddig tarhato ez a "baratsag" Ecevel. Es ha jol emlekszem Mankosy is azt irta, mivel o elorehaladt a sorozattal, hogy egyre inkabb olyan lesz, mint Fikriye. Az alma csak nem esik messzire a fajatol.

7/10
napraforgó ápr. 30. 11:37:55 7/10
(78/96)
Gondolkoztam azon, hogy Deniz miért tűri olyan sokáig Emin szemétkedéseit. Talán azért, mert akkor el kellene mennie Nevzathoz panaszkodni? Vagy mert előbb megpróbálja saját maga megoldani a nézeteltéréseiket? És ott a másik vigyori is, aki jókat mulat Emin szemétkedésein.
Ha már nem is rúgja ki őket, én bizony rákényszeritettem volna őket, hogy egyenek meg egy -egy tányérral abból az ételből, amit elsóztak.
És rögtön közölném is, hogy minden áldott nap ők kapnak először az ételből (akkor talán nem fogják tönkretenni!).

Csak nézem Figent, kicsiben már most is olyan, mint az anyja. Néha még van ugyan kis lelkifurdalása, de azért nagyon is hallgat az anyja tanácsaira. Musztafát is megcsalja, hisz nem is szereti igazán.
7/10
napraforgó ápr. 22. 17:37:30 7/10
(77/96)
Mi lesz most? Alihan visszaoldalog Ciprusra, nem is próbálja meg kideriteni, hol lakik a családja és milyen körülmények közt élnek? mert az egy dolog, hogy látta őket a lovardában egy társaságban, ahol jól érezték magukat, de ebből még nem következik az, hogy gondtalanul élnek.

Mindenesetre érdekes, hogy nem is telt el csak két hónap és máris ráunt Sebnemre, aki mindig hisztirohamot kap, hacsak rágondol az elhagyott családjára.