Rahel7 2010 nov. 06. - 13:02:50
(41/261)
-"Kereszténynek se lett volna jó lenni akkor. Õket is elégették, legyilkolták, pl. Jan Huszt és még sokakat. Rengeteg vallásháború volt, kibelezések, felkoncolások és egyebek. "
A tibeti buddhisták még a 20. sz. elején is olajban fõzték meg azokat, akik nem értettek velük egyet (nem én találtam ki, a kínai vallás egyetemi kutatójától származó infó). Kínában az olajban fõzés hagyományát "már" a 18. sz. végén abbahagyták a konfuciánusok. Utoljára egy olyan csajt végeztek ki, aki nem tisztelte eléggé az anyósát. A férjét pedig élve nyúzták meg, amiért nem tanította meg a feleségét a szülõk tiszteletére.

-1;Ha normális tudóskról beszélünk, akkor teljesen mindegy volt a származásuk, mert mindegyik égett, mint a Reichstag!
-/Tehehát a felsõbb rendõ elnyomó keresztények uralkodtak, és így nem állja meg a helyét az, "hogy kik is azok, akiket nem lehet szidni, mert õk az elnyomók" ?!/
-De persze ez is megosztja az mbereket, mirt mind a két oldalról sokan bevégezték!:))

-2;A vallás-háború pedig nem jó példa, mert már említettem, hogy ezek olyanok, mint a legális drog, amibe sajnos az is belehal, aki egyébként tiszta, és itt sem derül ki, hogy melyik az uralkodó!
-Tehát ez is nézõpont kérdése, és így megosztó!:)))

-3;Mindig mondtam, hogy a kínai nem a kedvenc kajcsim, de persze vannak, olyanok is akik meg imádják!!!:)))
-Tehát megosztrásról beszélhetünk újfent!:))))

-4;Az anyós kérdés is persze érdekes, mert, én is emlékszem még egy sósavas esetre, de volt a másik oldalon is hasonló!:)))
-Így itt is egálban vagyunk!:)))

-Tehát a lényeg viszont az, hogy mindig viaskodik az egyik a másikkal az uralom megszerzésért, de soha senki nem fog a másik fölé kerülni, és így az lesz igaz, amit már említettem, hogy minden csak nézõpont kérdése!:))))
offtopic
baribarany 2010 nov. 05. - 22:57:52
(40/261)
Kereszténynek se lett volna jó lenni akkor. Õket is elégették, legyilkolták, pl. Jan Huszt és még sokakat. Rengeteg vallásháború volt, kibelezések, felkoncolások és egyebek.
A tibeti buddhisták még a 20. sz. elején is olajban fõzték meg azokat, akik nem értettek velük egyet (nem én találtam ki, a kínai vallás egyetemi kutatójától származó infó). Kínában az olajban fõzés hagyományát "már" a 18. sz. végén abbahagyták a konfuciánusok. Utoljára egy olyan csajt végeztek ki, aki nem tisztelte eléggé az anyósát. A férjét pedig élve nyúzták meg, amiért nem tanította meg a feleségét a szülõk tiszteletére.
Rahel7 2010 nov. 05. - 21:12:57 Előzmény twillight
(39/261)
-A politika már ezt a topicot is megfertõzte, bár ha a fõszereplõket nézem, akkor ez már nemzetközi politikai kérdés is egyben!!:)
Rahel7 2010 nov. 05. - 21:10:28 Előzmény baribarany
(38/261)
-Abban az idõben, amikor máglya járt a szidásáért, még nem szívesen lettem volna tudós!!:)
-De azért a leszólását most sem nézik jó szemme, így õk az úralkodók, akik így az elnyomók is egyben!:)
offtopic
twillight 2010 nov. 05. - 20:44:02
(37/261)
Majd fogsz (bármely keresztény felekezet szidásáért) ha I. Orbán átszövegezi az Alkotmányt!
offtopic
baribarany 2010 nov. 05. - 20:18:43
(36/261)
A katolikus egyházat tiltott szidni? Börtönbüntetést kapsz, ha nem hiszel az állításaiban?
Rahel7 2010 nov. 04. - 22:24:53
(35/261)
-"A miheztartás végett: "Mindig az az elnyomó, akit tilos szidni!"
Át lehet gondolni, hogy kiket tilos. Õk az elnyomók."

-Ha már ilyen Jézusos topicban vagyunk, akkor az a véleményem, hogy mivel a világ legelfogadott vallása a katolikus, ezért így elnyomó is, ezért mint uralkodót nem lehet szidni!!!:)

-Persze értem én a lappangó másik választ is, miszerint a izraelitákat sem lehet szidni!:))

-És asszem, így kihírdethetem a eredményt is:

-Nézõpont kérdése!!:)))))))))))))
offtopic
twillight 2010 nov. 04. - 22:23:47 Előzmény makailaci25
(34/261)
?
Aug.31-én ebben a topicban megállapítottuk tréfásan, hogy a reg-em ideje alapján lehetnék én Jézus. Most akkor mi van?

A "történelem" alatt mit értesz? A tényadatokkal nehéz vitatkozni. Az adatok értelmezésében akadhatak természetszerûleg viták, de az nem változtat semmit magán a történelmen (pl. '56 forradalom vagy ellenforradalom volt-e az lehet kérdés, de hogy állambácsi és a civilek egymásra lõdöztek az nem).
Szóval szerintem a történelem 100%-a igaz, értékelésében pedig min. 90%-ban gondolom úgy hogy nem tévednek a 150 évnél régebbi dolgok kapcsán.
hurvanyek 2010 nov. 04. - 22:02:26 Előzmény Anditos
(33/261)
Nem akarom különösebben védeni az egyházat,dehát azért semmi sem csak fekete.A középkorban pl egyedüli letéteményese a kultúrának.nem is volt más csak egyházi zene és festészet.és sokszor volt ellensúly a császár önkénye ellen a világi hatalommal szemben. És még van más is,pl a progresszió ,amit betöltött a hanyatló római birodalomban. Mintahogy sok negatív vonás is volt.
offtopic
baribarany 2010 nov. 04. - 21:43:15
(32/261)
A miheztartás végett: "Mindig az az elnyomó, akit tilos szidni!"
Át lehet gondolni, hogy kiket tilos. Õk az elnyomók.
makailaci25 2010 nov. 04. - 18:14:06
(31/261)
Aug. 31-én még azt nyilatkoztad,hogy fején találtam a szöget és most letagadod magad?Nos, ahogy összegzem magamban a nyilatkozataidat,Meg kell állapítanom, hogy telítve vagy blöffökkel és naivitással.Mindenesetre látszik,hogy olvasott vagy, de nem kéne mindent tényként kezelni, amit elolvasol.Én csak azoknak a dolgoknak adok hitelt, amiket egymástól függetlenül többen megerõsítenek .Arról még nem olvastál,hogy a történelem KB. 70%-a hamis?Ezt azért merem leírni, mert 3 helyrõl hallottam-olvastam.Az ököráldozattal pedig még toovábbra is adós maradok.
twillight 2010 nov. 04. - 16:10:45
(30/261)
1) csakis a te elmondásodra alapoztam. Aszondtad ABBAN A FORMÁBAN nem voltál hajlandó tisztelni az istened ahogy a felekezet ahova jártál elvárta volna tõled.
Egy ateista egyáltalán nem foglalkozik holmi istennel, ellentétben a te eseteddel, ami legenyhébb verzióban is teista.

2) ez TÉNY.

3) lévén hogy a fele apokrifot még a zsidók gyártották, illetve a Vatikán a niceai zsinat döntése után JÓVAL jött létre és annak alapján épült fel, valamint tudva hgy a Qumrani (holt tengeri) tekercsekrõl egyáltalán nem is tudtak, bizton kijelenthetõ hogy soha nem is volt esélyük az összes felekezet összes iratára. Nem is szólva a modern biblikus iratokról (mint Mormon Könyve és tsai), aminek ugyebár õk a leghalványabb értéket sem tulajdonítanak.

5) Jézus NEM járt Indiában, többek között mert nem is létezett. Jézus pusztán kitalált mesealak, abból se távolkeleti mondakörbõl való.

Forrásként továbbá egy papot megjelölni legenyhébb esetben is fölösleges. Mutass egy tudóst öreg.

Jézus "hiányzó évei"-rõl annyit hogy AMENNYIBEN valóságközeli alakként dolgozunk ezzel a karakterrel, akkor ácsmesterséget, hajózást és vallásismeretet tanult. Nem volt neki ideje holmi Indiába utazgatni.

NEM tartom sem egyház, sem vallásellenesnek magam. Honnan szedtél ilyen hzugságot?

Maximum az emberiség harmada van keresztényként listázve (l. statisztikák), és az az adat nagyon túlzó, mert pár csepp víz elhintése miatt, amirõl az illetõ gyakran nem is tud, máris keresztényként van listázva az illetõ, ami - lássuk be - baromság.
Ja, egyébként még ha 100% is erre alapozná a hitét, az sem tenné mássá a Bibliát, mint ami: egy rakás mese és hõzöngés. Ha legalább alapvetõ ismeretekkel rendelkeznél a Bibliáról, ezt tudnád, és nem lobogtatnád szégyenszemre.
offtopic
Anditos 2010 nov. 04. - 11:35:18
(29/261)
"1) sosem voltál ateista."
Aszta...te jobb vagy mint Gyurcsók, neked még tv képernyõre sincs szükséged ekkora kinyilatkoztatáshoz, így ismeretlenül. :-)

"2) nincs olyan hogy "teljes biblia", ugyanis a biblia válogatott írások halmaza."
...igen, ezt tanultuk az iskolában.

"3) nem, a Vatikánban SEM õrzik a valaha létezett (vagy akár a niczeai zsinat elõtt létezett) összes zsidókeresztény írás összes változatát."
Ott dolgozol talán?

"4) nem, a reinkarnáció nem lehetett ha a "jézusi tanítások" között, mivel a reinkarnáció a keleti filozófiák sajátja, teljes mértékben hiányzott a nyugati mítoszokból."

Jézus járt Indiában, vannak ott erre utaló jelek, feljegyzések. A Biblia nem tesz említést Jézus néhány évérõl. A hiányzó évek alatt viszont járt valaki Indiában, aki tanított, tanult, és a leírás szerint akár Jézus is lehetett. Van egy könyv,a címe "Jézus járt Indiában". Egy katolikus (!) pap írta, aki a 70-es és 80-as években kezdett el kételkedni a Biblia teljességét illetõen. Kutatni kezdett, eljutott Indiába is, és ott talált rá Jézus nyomaira. Érdekes könyv, ha van lehetõséged, olvasd el.

Azért ahhoz képest, hogy egyház és vallás ellenesnek tartod magad, elég jól magadévá tetted a bibliával kapcsolatos tanításokat, és szentírásnak tartasz minden ezzel kapcsolatos dolgot.
Szerintem sok logikátlanság és értelmetlenség van a szent könyvben, ami gondolkodásra késztetett,ezért kezdtem el utánaolvasni a témának. A Bibliát többszáz évvel a történések után írták, többször (és gyakran rosszul) fordították, ferdült a jelentése, lényege. És az emberiség fele erre a könyvre alapozza a hitét. Nekem pont ez volt a "bajom" gyerekkoromban. Túl sokat vártak el tõlem azzal, hogy mindent feltétel nélkül elhiggyek. Magam akartam megtapasztalni, van e Isten.
twillight 2010 nov. 04. - 10:33:12 Előzmény Anditos
(28/261)
1) sosem voltál ateista.

2) nincs olyan hogy "teljes biblia", ugyanis a biblia válogatott írások halmaza.

3) nem, a Vatikánban SEM õrzik a valaha létezett (vagy akár a niczeai zsinat elõtt létezett) összes zsidókeresztény írás összes változatát.

4) nem, a reinkarnáció nem lehetett ha a "jézusi tanítások" között, mivel a reinkarnáció a keleti filozófiák sajátja, teljes mértékben hiányzott a nyugati mítoszokból.
offtopic
Anditos 2010 nov. 04. - 09:24:40
(27/261)
Ha azt vesszük, ma is könnyen behülyíthetõek az emberek, lásd scientológia és az egyéb szekták. Csak mára úgy kinõtték magukat a nagyok, hogy igazán nagy tömegeket új vallással nem lehet már "nagy táncba vinni."
makailaci25 2010 nov. 04. - 08:29:46 Előzmény Anditos
(26/261)
Köszi a kiegészítést!Azt hittem, hogy e témakört már alaposan kielemeztem, de tévedtem. Ezideig úgy tudtam, hogy a vallás akkor keletkezett, amikor az elsõ szélhámos találkozott az elsõ idiótával.
offtopic
Anditos 2010 nov. 02. - 21:00:20
(25/261)
Az idézetet, amit írtam, a niszeai zsinat alkalmával törölték a Bibliából, ahogy pl Jézus reinkarnációról szóló tanításait is. A teljes Biblia ott van a Vatikánban, egyszer talán kiadják a teljes könyvet.
offtopic
Anditos 2010 nov. 02. - 20:57:42
(24/261)
Nyugi, nálam nyitott ajtókat döngetsz. :-)
Semmire sincs bizonyíték, se erre, se arra. Én hiszek Istenben, Jézusban, csak az Egyházban nem. Okos emberek kitalálták 1000 éve, hogy az emberek félelmeit alapul véve hogyan lehet tökéletesen irányítani õket, s még csodásan meg is élnek belõle. Kimondták, hogy az ember és Isten között az Egyház közvetíthet csak, és Istent egy kiszámíthatatlan, anyagias, könnyen átverhetõ, felszínes, elérhetetlen akárkivé tették, akit meg lehet téveszteni. Hiszen ha fizetsz az Egyháznak, megváltod bûneidet és Isten megbocsát. Ha átverted a szomszédodat, és vasárnap meggyónod, akkor a következõ héten újra átverheted majd, mert hisz ott a következõ vasárnap. Az emberek elhitték, hogy "Isten útjai kifürkészhetetlenek", és hogy nem tehetnek semmit saját magukért. Az Egyház intézményénél álszentebb, álságosabb, bûnösebb dolog nincs is a Földön talán. Én sokáig ateista voltam miattuk. Mert gyerekként azt hallottam, Isten és az Egyház összetartozik. De amit az Egyháztól láttam, nem tetszett, így Isten sem. Szerencsére az évek múlásával rájöttem, hogy nincs szükség "közvetítõre".
Io 2010 nov. 02. - 20:09:31
(23/261)
Elnézést az elírásért, évmilliók helyett évmilliárdokat akartam írni. nem mindegy:)
Io 2010 nov. 02. - 20:05:37
(22/261)
Az élet egy csoda (és véletlen)folytán született. Évmilliók és az evolúció folyamán olyan csodálatos és gazdag élõvilág alakult ki, amely páratlan az ismert világunkban. Minden lény egyedi és megismételhetetlen. Boldog vagyok, hogy ebbõl részesülhetek. És mivel csak ezt az egy életet ismerem, még inkább megbecsülöm és igyekszem élni a lehetõségemmel. Ezt a felismerést és boldogságot adta nekem a tudomány.