5/10
napraforgó 2020 ápr. 11. - 11:34:19 5/10
(1548/2088)
Látom megkettőztem megint pár betűt. Hiába a bal kezem nem elég gyors, nem elég ügyes. Minden balkézre eső betűt - a, s, y - megkettőz a lassúságom.
Kotarbinski 2020 ápr. 11. - 11:32:17 Előzmény napraforgó
(1547/2088)
Korábban leírtam azt, hogy nürnbergi perben magasról tettek a jogra és 7 embert végeztek ki törvénytelenül. NB: Mind megérdemelte!
Kotarbinski 2020 ápr. 11. - 11:24:03 Előzmény guess.who
(1546/2088)
Egy büdös paraszt, mint amilyennek Söndört is bemutatják, nem párbajozhat Imrével, mert "nem úriember". Egyszerűen kiröhögik, ha ezzel állna elő. Imre pedig tudja azt, hogy Söndörrel nem párbajozhat. --- Nézd, Imre tényleg egy úriember, amint azt korábban is írtam. Nem tartom valószínűnek, hogy később is foglalkozik majd Annácskával és Söndörrel. Most néztem meg újból a 72. rész utolsó képkockáit és én úgy vettem észre, hogy Imrénél MOST esett le a tantusz, hogy egy kis lotyót szeretett eddig, akivel nem lehet közös sorsa. Éppen ezért szerintem nincs is értelme foglalkoznia sem a volt lotyójával, sem annak szerelmével, a kis bunkó paraszttal. Egyébként, hogy Annácska beleszeretett Söndörbe, ebbe a végtelenül primitív suttyóba, már önmagát is minősítette. Márpedig akinek ilyen alacsony értékrendje van, azzal Imrének, tehát egy igazi úriembernek valóban nem szabad foglalkoznia többé. Tehát azt feltételezem, hogy hagyja őket a bús francba, legyenek úgy boldogok, ahogy akarnak. Annácska megmarad lotyónak, Söndör meg büdös parasztnak.
5/10
napraforgó 2020 ápr. 11. - 11:22:02 5/10 Előzmény guess.who
(1545/2088)
pont ez volt az írók célja,

Csak hát ezzel érdektelenné tették az egész sorozatot.
Az emberek nem szeretnek nézni 80 részen keresztül valamit, amelynek szereplőihez semmi közük, akikhez nem fűzik érzelmek, lehetőleg pozitiv érzelmek. Kellenek a jók, meg a rosszak, nemcsak a "mind hibás" érzés.
5/10
napraforgó 2020 ápr. 11. - 11:13:40 5/10
(1544/2088)
Ezt már a legeslegelső pillanatban levágtuk páran.

Én is. És azóta még párszor.
guess.who 2020 ápr. 11. - 09:05:52 Előzmény napraforgó
(1543/2088)
Szerintem pont ez volt az írók célja, hogy mivel mindenkiben vannak pozitív és negatív tulajdonságok, mindegyik szereplőnek legyen kedvelője és utálója. Amit elrontottak, hogy ezeket nem jól egyensúlyozták ki, és a kezdetben elesett, szimpatikus, jófej Sándorból egy otromba bunkót csináltak, aki szerintem már senkinek sem szimpatikus. És az is kérdés, hogy a szintén feltűnően pozitívként bemutatott Szélkakassy Anna baronesz vajon hány hódolót tartott meg mostanra - mert szerintem nem túl sokat. :(
5/10
napraforgó 2020 ápr. 11. - 09:04:35 5/10
(1542/2088)
Mivel egyyik főszereplő sem a szivem csücske, nekem szinte mindegy, hogy milyen véget találtak ki a forgatókönyvirók. Túl fogom tenni magam azon is, ha akármilyen párositásban összehozzák a szereplőket, meg azorn is, ha négyen négyfelé mennek. Nem tartom igényessnek a sorozzatot, sem a történetet, sem a megvalósitását. Katarzis tuti elmarad.
guess.who 2020 ápr. 11. - 09:02:59 Előzmény Kotarbinski
(1541/2088)
"Imre megteheti azt is, hogy magánemberként leszámoljon Söndörrel."
Főleg mivel a párbaj akkoriban még egy működő, bár tiltott intézmény volt.

Más kérdés, hogy Imre esetében a magánembert és a törvény képviselőjét elég nehéz kettéválasztani szerintem - és ezt ő maga is igyekszik bizonyítani azzal, hogy rendszerint a hivatalos egyenruhájában megy mindenhová, leánykéréstől a Sándor fenyegetéséig. Viszont ha nem választható egyértelműen külön az, hogy Imre magánemberként vadászik Sándorra, az elég baj, és onnantól már valóban megáll az, hogy nem jogszerűen jár el. Ha Sándornak mindenképpen vesznie kell, akkor törvényességi szempontból sokkal tisztább, ha zsandárhadnagyként cselekszik Imre - bár nyilván ez meg morálisan nagyon aljas húzás, hatalommal való visszaélés, ilyesmi.
Egyszóval szerintem Imre nem tud jól kijönni abból, ha valami visszafordíthatatlant csinál Sándorral - és ezt valószínűleg ő is tökéletesen tudja.
guess.who 2020 ápr. 11. - 08:58:20 Előzmény Kotarbinski
(1540/2088)
*Erkölcsi* és *morális* szempontból lehet igazad a gyilkos (itt: hídrobbantó) bűnösségére vonatkozóan, de éppen ezért írtam, hogy az, hogy mit gondolunk magánemberként egy ilyen illetőről, az pont fikarcnyit sem számít a törvény előtt. Márpedig éppen arról volt szó, hogy Imre legnagyobb baja, hogy nincs bizonyítéka Sándor ellen, ezért az égvilágon semmit nem tud kezdeni vele azon kívül, hogy csúnyákat mond neki. Azaz Sándor jelenleg a törvény előtt nem bűnös, nem hídrobbantó - még akkor sem, ha Imre tudja róla, hogy az.

Az persze lehetséges, hogy az ötödik évadban Sándorka vallomást tesz önként, esetleg előkerül(nek) tárgyi bizonyíték(ok), de mivel a sorozatnak mindjárt vége, és mivel ez egy fikciós sztori, így ezzel jelen helyzetben túlzottan sok értelme nincs foglalkozni.
5/10
napraforgó 2020 ápr. 11. - 08:56:12 5/10
(1539/2088)
Joi = Jogi
5/10
napraforgó 2020 ápr. 11. - 08:52:34 5/10 Előzmény Kotarbinski
(1538/2088)
Megadom magam!

Bár én is hasonlóképp vélekedek, Sándor erkölcsi szempontból bűnös a kezdetektől fogva, de joi szempontból nem, mert ahhoz az kellene, hogy rá is bzonyitsák.

Nekem sem Sándor, sem Imre nem szimpatikus, ki igy, ki úgy vét a törvény és az erkölcsi normák ellen. Hasonlólépp Katica és Anna viselkedésében is számos kivetnivalót találok.
Akárhogy is, én egyik szereplővel sem tudok azonosulni, egyiket sem tudom szeretni.
Kotarbinski 2020 ápr. 11. - 08:33:44
(1537/2088)
Napraforgónak! Radbruch a jogeszmének 3 ágensét különböztette meg: jogbiztonság, célszerűség és igazságosság. Te tudod, hogy mit jelentenek ezek. Nos, mindegyik ágens tartalmaz sok bizonytalanságot, de legtöbbet az igazságosság. Ez utóbbi ugyanis felülírhatja és sokszor felül is írta az előző kettőt. Azt pedig, hogy mi legyen az "igazságosság" konkrét tartalma,, mindig a hatalom mondja meg. A hatalomban lévők viszont mindig egy jól körülhatárolható politikai filozófia mentén értelmezik az igazságosság kérdését. Így eljutunk oda, hogy a konkrét hatalom konkrét politikai filozófiája lesz az az iránytű, ami megmondja azt, hogy mit lesz a konkrét tartalma az igazságosságnak, ezen keresztül pedig a jogbiztonságnak és a célszerűségnek. Ez természetesnek tűnik, mert Európában a kontinentális imperatív jogszemlélet az uralkodó. --- Átfordítva ez Söndör és Imre problémájára: ha az aktuális hatalom nem kifogásolja Imre tevékenységét, akkor Imre megteheti azt is, hogy magánemberként leszámoljon Söndörrel. Ez van.....szerintem.
Kotarbinski 2020 ápr. 11. - 08:23:34
(1536/2088)
Még egy megjegyzésem van Annácska viselkedésére: úgy tesz, mint Buridán szamara. Elég nagy szamár ahhoz, hogy ne tudjon választani két férfi között, ezért, éppúgy, mint Buridán szamara, el kell pusztulnia. Ezt én kifejezetten szeretném látni.
Kotarbinski 2020 ápr. 11. - 08:17:18 Előzmény napraforgó
(1535/2088)
Látom jogban tájékozott vagy, éppúgy, mint ahogyan én gondolom magamról. Azzal is egyetértek, hogy Imre kicsinyes bosszút akar állni Söndörön. Megteheti! S azért teheti meg, mert Söndör sem játszott tiszta lapokkal, ezért Imre mint MAGÁNEMBER szintén játszhat nem tiszta lapokkal. Ha Te EZT a tevékenységét a jog őrének tevékenységévé teszed, akkor az a Te bajod. --- Egyébként, ha már annyira jól ismered a jogot, akkor mondok én mást. MA is van sok olyan eset, amikor egy bűnbandába beépül egy rendőr, aki a bűnbandával együtt törvénysértéseket követ el, és mégsem vonják érte felelősségre. Mert létezik egy magasabb szempont: a társadalmi igazságosság követelménye, ami szerint inkább elviselik a rendőr törvénysértését, mint a bűnbanda tevékenységét. Erről szólt a Radbruch-formula is, és erről beszélt Herbert Hart is "A jog fogalma" című alapművében. --- Visszatérve Söndör és Imre problémájára: én személy szerint MINDIG felmentést adtam Imrének akkor, amikor törvénytelenséget követett el, vagy akart elkövetni, mert a társadalmi igazságosság azt követeli, hogy Söndör bűnhődjön a tetteiért.
Kotarbinski 2020 ápr. 11. - 08:05:29 Előzmény guess.who
(1534/2088)
Söndört "nem lehet elítélni törvényesen." --- Igazad van, de én nem erről beszéltem. A bűn akkor keletkezik, amikor azt elkövetik. Az, hogy ennek lesz-e büntetőjogi következménye, az egy külön dolog. Biztosan hallottál a soroksári futónő esetéről, akinek a valódi gyilkosát évekkel később fogták el. A gyilkos bűne éveken keresztül nem kapott méltó büntetést, mert nem volt sem ember, aki elkövethette, sem bizonyíték, ami alapján el lehetne ítélni. DE: a gyilkos onnantól kezdve volt bűnös, amikor elkövette a gyilkosságot. Én ezt akartam mondani.
Kotarbinski 2020 ápr. 11. - 07:50:43 Előzmény napraforgó
(1533/2088)
" mi hozzá vagyunk szokva, hogy egy romantikus történetben mindig van egy jófiú, vagy jókislány" --- meg van konzisztencia is. De itt ennek nyoma sem volt eddig.
guess.who 2020 ápr. 10. - 20:05:44 Előzmény napraforgó
(1532/2088)
Gondolod, hogy a saját sorozatukról nem ezer éve meg van írva minden ismertető az utolsó betűig, ki van találva minden epizód reklámja és az epizódokkal együtt pihen elkészítve a dobozokban? :)
5/10
napraforgó 2020 ápr. 10. - 16:46:53 5/10 Előzmény napraforgó
(1531/2088)
Fordulna elő - bocsesz
5/10
napraforgó 2020 ápr. 10. - 16:37:58 5/10 Előzmény guess.who
(1530/2088)
Na, azért megpróbált rálőni, csak nyilván nem volt megtöltve a pisztoly. Kattant az a ravasz.

De nem először fordulbaaelő, hogy olyan valaki irja az ismertetőt, aaki nem látta a filmet.
guess.who 2020 ápr. 10. - 14:51:16
(1529/2088)
Különben vicces (nem, nem az!), hogy az ertéel úgy promózta a részt, hogy "Imre ismét rálő Sándorra". Holott nem lőtt rá. A múltkor, mikor Katica ellopta Móric német nyelvű levelét, akkor meg azt írták, hogy "találta"... Vagy ezek a hazugságok még beleférnek a marketing kategóriájába?