Téma: Bors

1/10
offtopic
Wareg 2010 jan. 20. - 20:38:52 1/10
(177/257)
Ismét nem figyeltél.
1/10
offtopic
Wareg 2010 jan. 20. - 20:38:31 1/10
(176/257)
1. Úgy látom, legszívesebben Leni Riefenstahlt is kiradíroznád a német filmtörténetbõl, mert valahogy nem illik a harmincas évek német filmjérõl kialakított képedbe.

2. Egy helyett máris kettõ rendezõt minõsítesz jelentõsnek? Ez fantasztikus haladás. Hiányolod a filmmûvészeti lexikonokból a nemzetiszocialista korszak többi rendezõjét? Tudod, nem egészen fair ilyesmit számonkérni akkor, amikor a megszálló hatalmak politikai okokból rengeteg filmet és rendezõt tiltólistára tettek. Mint az közismert...

3. A náci Németországban 1094 filmet készítettek, ebbõl 941 volt szórakoztató mûfajú film. Tehát nemcsak vígjáték, hanem dráma, kalandfilm, bûnügyi film stb. is. Ezek mindösszesen (!) tehát 86%-ot tettek ki, ellentétben a te hasból vett "több mint 95%"-os adatodra csak az "operettekre és könnyed vígjátékokra". Mondom, hogy rosszak a százalékaid. Legalább utánanéznél, ha már konkrét adatokkal akarsz villogni.

4. A húszas évek német filmjeinek értékét senki sem vitatta. Én azt mondtam, hogy a 30-as évek szintjét a német film, értsd az egész filmipar, azóta sem érte el, már ami a világban elfoglalt helyét illeti. A technikai és filmmûvészeti újításokat is vedd figyelembe, ne csak Goebbels politikai nézeteit. Innen nézve bizony aranykor volt.

5. Hogy mely amerikai rendezõkrõl beszélek, akik bevallották, hogy sokat merítettek Riefenstahl filmjeibõl? Erre egészen autentikus, általad is jól ismert választ tudok adni: abszolút közismert.

6. Tisztában vagyok vele, hogy Riefenstahl toronymagasan kiemelkedett nemcsak a német, de a világ összes rendezõi közül. Mi ezzel a probléma?

7. Teljesen félreértetted. Nem a propagandamódszerekrõl volt szó. Ami azokat illeti, tanultak a szovjetektõl is, de messze túlszárnyalták õket. A nemzetiszocialisták úttörõ módon használták a propaganda új eszközeit. Beleértve a televíziót is. Ma már tõlük tanul mindenki. A ruszkiknál nemhogy tévé vagy mozi, de rádió is alig volt a falvakban. Ezt a kettõt nem lehet egy lapon említeni.

8. Röhöghetsz Goebbels nõügyein, de hihetetlenül olcsónak és demagógnak tartom, hogy ezzel próbálod lejáratni a korabeli német filmeket (mondjuk nem csodálkozom rajta). A német filmipar felfutását nem a Baarova-affér, hanem a hatalmas infrastrukturális beruházások, a mozinézõk számának több mint négyszeresére emelkedése és az egy évben leforgatott filmek számának nagyarányú emelkedése jellemezte. Állami támogatással természetesen.

9. Az lett volna tisztességes, ha azt mondod, te odavagy a mai német filmekért. A filmtörténetben elfoglalt szerepükrõl, amit majd az utókor fog megalkotni, halvány lila segédfogalmad sem lehet. Ahhoz aludnod kell még párat.

10. Minthogy politikai tartalmakról volt szó, csak egy példát mondok arra, hogy nem feltétlenül akkor torzítottak erõsebben. Nézz meg egy dokumentumfilmet akkor és most. A Kampf um Norwegen (1940) szigorúan a hadi eseményeket mutatja be tényszerûen és izgalmasan, politikai sallangok nélkül (pedig akkor az napi politika volt). Amit az elõzményeknél mondanak, megfelel a valóságnak és nem démonizálnak senkit. Ma minden háborús dok. film agyon van politizálva elejétõl a végéig, mindenbõl morális kérdést csinálnak, ahol Hitler maga a gonosz, aki merõ gonoszságból csinált mindent, ami így eleve soha nem is lehet jó. Minden felelõsséget rákennek a vesztesekre, beleértve a német és japán civil lakosságot, akik csakis magukat okolhatják az ellenük elkövetett "jogos" (!) tömeggyilkosságokért, amit persze meg is érdemeltek, hiszen "õk kezdték". Ma ilyen morális állapotok uralkodnak a német és nem német dokumentumfilmeseknél. Csak összehasonlításként.
offtopic
Vinogradov 2010 jan. 20. - 17:21:11
(175/257)
"Rendkívül hatalmas" elõítéletekkel rendelkezel..."

Meglehet, de én ezt még nem vettem észre...

Azt viszont igen, s ezt talán szerénytelenség nélkül mondhatom, többet értek a harmincas évek német "filmmûvészetéhez", mi te... :)


"2. Teljesen mindegy, kit említek meg, azonnal rávágod, hogy nem volt jelentõs..."

Ha annyira húde vágod a témát, légyszives, sorolj fel nekem 10 jelentõs német rendezõt, aki ebben az idõben Németországban alkotott, és nem Riefenstahl, vagy a Jud Süss rendezõje, Veit Harlan. Ígérem, nem vágom rá azonnal, hogy nem jelentõsek, ki fogom fejteni róluk a véleményemet, vagy ha kell, akár revideálom az álláspontomat.

Megjegyzem - nem fogsz tudni.

Ha nem csalnak az információim, a náci Németországban mindössze 6-8 politikai filmeket - is - készítõ filmrendezõ dolgozott az idõszakban.



"3. Nyilvánvaló, hogy hibás a százalékod."

Sajnos nem az. :)

Nagyon kevés propagandisztikus tartalmú film készült akkoriban Németországban - jóval kevesebb, mint a Szovjetunióban.



"Érdekes, hogy az amerikai rendezõk is a 30-as évek filmjeit csodálják, nem a 70-esekét."


1. Írtam a második hsz-emben, hogy nem gondoltam át eléggé a dolgokat, mert a német film igazi aranykora igazából a huszas években volt.

S milyen érdekes: a kor legnagyobb rendezõi, mint Wiener, Fritz Lang vagy Murnau egy pillanatig sem dolgoztak az NSDAP szolgálatában.

Vagy, mert már nem kellett megérniük díszes mûködésüket, vagy, mert, mint Fritz Lang, elhagyták az országot '33 után.

2. Milyen amerikai rendezõk?

Mirõl beszélsz össze-vissza?



"Valószínûleg egyedül Leni Riefenstahltól többet tanultak, mint a 70-es évek német rendezõitõl együttvéve."

Ez nem elképzelhetetlen, de a 30-as évek német "filmmûvészetébõl" egyedül csak tõle tanulhattak, ugyanis más figyelemreméltó alkotó nem tevékenykedett ott akkoriban.



"Ez nem is csoda, hiszen Németország és a német film a 30-as években a saját útját járta, nem másoknak akart megfelelni."

Kiszaladok a világból, ha még egy ilyen elképesztõen magas igazságtartalmú megjegyzést olvasok.

Németország?

Ahol az egész demagóg propaganda módszertanát a Szovjetunótól lesték el?

Muhaha...



"Nem mellesleg soha annyi állami támogatást nem kaptak a német filmesek, mint Goebbels idején."

Hát igen, Goebbels támogatta a német filmeket...

Meg a filmszínésznõket is - miután 1941-ben kitudódott egy viszonya egy alacsonyabb faji besorolású, egész pontosan szláv származású Babelsbergi mûvésznõvel, látványosan vezekelnie kellett a Führer elõtt...

Az eset nyomán nevezték el "Babelsbergi kisbikának"...

LOL...



"A mai német filmek színvonalának, jelentõségének megítélését engedelmeddel kissé elkapkodtad. Kell még egy kis távlat ehhez. Pláne ha a 30-as évekkel próbálod õket összehasonlítani..."


Légyszi, majd azért nézz már meg pár Oliver Hirschbegel, meg Tom Tykwer, meg Volker Schlöndorff, meg Wolfgang Becker, meg Hans Weingartner, meg Uli Edel, meg Maria von Heland, meg Hans W. Geissendörfer, meg Michael Hanecke, vagy Margarethe von Trotta filmet, és majd utána beszélj a mai német filmekrõl, jó?

Amint láthatod ugyanis, ez tíz rendezõ volt a mai német filmkészítés legjavából, és olyan alkotások állnak mögöttük, mint a "Christianne F", a "Bukás", a "Good Bye Lenin", a "Zongoratanárnõ", az "Edukators" vagy a "Lé meg a Lola" (borzasztó magyar cím - elképesztõen zseniális német film), hogy a legismertebb remekmûveket említsem.

Most te jössz a tíz nagy kedvenc náci rendezõddel!
offtopic
Moldávia bánata 2010 jan. 20. - 16:08:17
(174/257)
Wareg, ne erõlködjél már, ez egyre nevetségesebb… Meg úgy látom, megint a moderátornak kell 'offtopicba' tenni a hozzászólásaidat, mert még erre sem avgy képes.
1/10
offtopic
Wareg 2010 jan. 20. - 14:34:15 1/10
(173/257)
"Rendkívül hatalmas" elõítéletekkel rendelkezel...

1. Nem állítottam mást. Sõt, épp erre utaltam én is. Bár én százalékos értéket nem mernék ilyen határozottan állítani.

2. Teljesen mindegy, kit említek meg, azonnal rávágod, hogy nem volt jelentõs...

3. Nyilvánvaló, hogy hibás a százalékod. És nyilvánvaló, hogy nem arról beszélsz, amirõl mi, ti. a politikai tartalmat (is) hordozó filmekrõl.

4. Látod, pont nem ezekrõl volt szó.

5. Ez egy szubjektív, sõt, elfogult álláspont. Érdekes, hogy az amerikai rendezõk is a 30-as évek filmjeit csodálják, nem a 70-esekét. Valószínûleg egyedül Leni Riefenstahltól többet tanultak, mint a 70-es évek német rendezõitõl együttvéve. Ez nem is csoda, hiszen Németország és a német film a 30-as években a saját útját járta, nem másoknak akart megfelelni. Nem mellesleg soha annyi állami támogatást nem kaptak a német filmesek, mint Goebbels idején.

6. A mai német filmek színvonalának, jelentõségének megítélését engedelmeddel kissé elkapkodtad. Kell még egy kis távlat ehhez. Pláne ha a 30-as évekkel próbálod õket összehasonlítani...

Úgy látszik, az is erõsen szubjektív, ami "közismert"...
1/10
Wareg 2010 jan. 20. - 14:31:33 1/10
(172/257)
Ez azért elég meredek volt. :)

Ezt értettem eddig is, csak köszönõ viszonyban sem volt azzal, hogy "nem kell itt politikát belelátni a dolgokba", azért kérdeztem rá. Ezek szerint akkor te is belelátod a politikát, csak másképp.

Túl sokat feltételezel az mtv-rõl. Ennél még annak is nagyobb az esélye, hogy Bástya elvtárs betelefonált a szanatóriumból, hogy õ ezt kéri.

"gondolj bele, ha az MTV nem tûzi mûsorra most a 'Bors'-ot, hanem mondjuk átengedi ezt egy kereskedelmi csatornának"
Elképzelem, ahogy mindenki a Bors vetítési jogaiért küzd. :DDD Hát meghülyültek ezek a kereskedelmiek?

Egyébként én úgy látom, hogy semmiféle diskurzust nem indított el, és a Tanácsköztársaság valós eseményei iránt sem nõ meg az érdeklõdés. :(

Azért vetítenék, hogy "nézzétek, mert NEM így történt és találjátok ki, hogy történt"???
offtopic
Vinogradov 2010 jan. 20. - 12:54:40
(171/257)
Kiegészítés a német filmhez: a német film aranykorának még inkább az expresszionizmus idõszaka tekinthetõ - Wiene, Fritz Lang és Murnau káprázatos filmjeirõl van szó.

Ez volt a német film igazi aranykora, és ezt nem szûkséges bizonygatnom, minthogy ez valóban közismert... :)
offtopic
Vinogradov 2010 jan. 20. - 12:48:57 Előzmény Wareg
(170/257)
Ezek rendkívül hatalmas tévedések.

1. Közismert tény, hogy az 1933 és 1945 között német filmeknek kb. 3-4 %-a tekintethõ igazában, a szó szoros értelmében véve propagandafilmnek, s ezek közül még kevesebb a játékfilm.

2. Közismert tény, hogy az ekkor alkotó rendezõk közül Riefenstahl az egyetlen igazán jelentõs. Mondj még egyet, nekem, a filmtörténettel foglalkozónak, aki akárcsak egy kicsit fontosnak is tekinthetõ.

3. Az ekkori német filmtermés több mint 95 %-a közismerten olyan operettekbõl és könnyed vígjátékokból állott, amelyeket az 50-es évek végétõl már minden lelkiismeretfurdalás nélkül játszottak az NSZK-s tévék, a 70-es évek végétõl pedig már az NDK-ban is megjelenhettek beta-videókon!

4. Közismert tény, hogy ezek a flmek semmilyen különösebb jelentõsséggel nem bírnak. Átlagos könnyed-zenés darabok Rökk Marika szintû középszerû színészek fõszereplésével, semmi több.

5. Ha a német film aranykorát keresed, amelybõl késõbb oly sokan okultak, akkor csak a 70-es évek NSZK filmjeiig, Wim Wendersig és Fassbinderig kell visszamenned, messzebb nem igazán.

Az õ Németországban készült filmjeik jelentõsségéhez, értékéhez kétség sem férhet - egész generációk tanulták az õ munkásságukból a filmrendezést.

6. Közismerten ma is jópár kitûnõ német film készül

Hm...

Mint az közismert... :)
offtopic
hecsedli 2010 jan. 20. - 09:57:48
(169/257)
megint egy hamis párhuzam, de sebaj.
még ha lettek volna ugyanúgy a 'fehér-terror' idején lincselõ különítményesek, akik a vidéket járták volna embereket akasztani a családjuk szeme-láttára, még akkor is hamis lenne. de te ezt nyugodtan nézd másként, jogod van hozzá.

mint ahogy nekem is jogom van ahhoz, hogy ne tekintsem a lincselést elfogadhatónak, semmilyen körülmények között. pláne, hogy mi jött UTÁNA!!!
offtopic
hecsedli 2010 jan. 20. - 09:46:56
(168/257)
hát, izé... akkor ez nem jött össze, bocs. szép is lenne, de sajna... :(
azok akik jót kuncognak a filmen és közben tisztában vannak a történelmi háttérrel (Magyarország szalonképtelenné vált a gyõztes antant számára, minthogy politikai brigantik vezették akkor az országunkat, akikkel egész Európa nem volt hajlandó szóba állni), azokkal semmi gondom. félek, hogy a nézõk többsége nem tartozik közéjük, de az is lehet, hogy tévedek. majd megbízható statisztikák fogják ezt tisztázni. manipulálásról pedig szó sem lehet, ugyebár... :(

az igazat megvallva, az MTV-tõl nem sok jót várok. hacsak...

mivel igen körültekintõen éppen most tûzték mûsorra eme tévés gyöngyszemet, mindez elindított egy egészséges diskurzust a nézõk (esetleges) etetésérõl, a történelmi háttér kiforgatásáról, a választópolgárok (esetleges) manipulálásáról. ebben a vitában Te is jócskán kivetted a részed. (az egymás szapulását most számítsuk le, az csak hab volt a tortán.) ki tudja, talán többen most kaptak kedvet, hogy alaposabban utánajárjanak mi is történt valójában a Tanácsköztársaság idején, meg azt követõen. gondolj bele, ha az MTV nem tûzi mûsorra most a 'Bors'-ot, hanem mondjuk átengedi ezt egy kereskedelmi csatornának, akkor az egész szóba sem került volna. nagy kár lett volna.

mégiscsak, köszönjük MTV!
10/10
fredi60 2010 jan. 20. - 09:40:58 10/10 Előzmény hecsedli
(167/257)
A vörös terror után pedig jött a fehér terror a különítményesekkel (pl. Prónay, Ostenburg-Moravek).
Akkor is voltak politikai okokból bebörtönzöttek, internáltak, túszként fogva tartottak, kivégzettek.
1/10
Wareg 2010 jan. 20. - 00:06:38 1/10 Előzmény hecsedli
(166/257)
Biztos az én hibám, de nem értem, hogy szerinted mire akarja felnyitni a szemeket az mtv.
hecsedli 2010 jan. 19. - 20:21:18
(165/257)
na, akkor még egy kis reklám a filmnek.
anno, mi a 'Dicsõséges 133 nap'-ról tanultunk a Tanácsköztárssaság kapcsán. (bizony, ez nem a lábjegyzetben állt így.) ez a film is ezt az érzést erõsíti. akinek ezen inkább nevetgélni valója van, tegye csak nyugodtan.
talán ma már lehet beszélni arról is, hogy azokban a napokban szép számmal voltak politikai okokból bebörtönzöttek, internáltak, túszként fogva tartottak és rögtönítélõ bíróságok által halálra ítéltek. elrettentésül pedig jöttek a valódi kivégzések meg lincselések.
egykor engem is mulattattak Bors Máté és társainak kalandjai. ma már nem vagyok rájuk kíváncsi. a 'tudatos' választópolgár úgy tûnik jól jár, ha minél kevesebbet tud a múltjáról. ez lehet ennek az õskövület sorozatnak a mához szóló üzenete.

és tényleg nem kell itt politikát belelátni a dolgokba. az MTV se azért tûzte most mûsorra, hanem azért hogy felnyissa a szemeket. amíg még lehet. (:
9/10
offtopic
szingh 2010 jan. 19. - 17:26:16 9/10 Előzmény Wareg
(164/257)
Istenem!
Hogy Te milyen okos, türelmes és kedves ember vagy!
Iszom minden szavadat. Lenyûgöz a lehengerlõ intellektusod.
Ó, hogy miért nem találkoztunk korábban! Talán másképp alakul az életem.
Írj még kérlek! Türelmetlenül várom csodálatos soraidat.
Hatalmas megtiszteltetés számomra, hogy írsz nekem, hogy foglalkozol velem. Velem, a véglénnyel. Tudom, érdemtelen vagyok a megtiszteltetésre, ennek ellenére mentorommá fogadlak.
Teszem ezt is "offtopic", mint az elõzõeket, csak azért, hogy szétverjem a topikot. Mert én ilyen aljas vagyok. Tehát nem olyan mint Te, Mester.
Tudod: jin és jang. Vagy másképp: ha hiszel Istenben, hinned kell a sátánt is. Egyszóval, kiegészítjük egymást. Te és én.
Szeretlek.
1/10
offtopic
Wareg 2010 jan. 18. - 23:14:02 1/10
(163/257)
Nem okos politika letagadni, amit mindössze két hozzászólással korábban írtál. Megszállottnak neveztél, aki csak propaganda vagy hitvita folytatására képes, a filmekrõl ellenben semmit sem ír. Ezzel szemben én az elsõ hozzászólásomban mindig a filmmel kapcsolatban mondom el a véleményemet, majd válaszolok a reagálóknak. Minden topikban így csinálom. Nyugodtan ellenõrizd le.

Te viszont ismét csak vádaskodsz és ferdítesz. Ha figyelmesebben olvastál volna, azt is tudnád, hogy a kognitív hiányosságokat nem én hoztam be, hanem az én fejemhez vágták, mire én visszadobtam annak, akitõl érkezett. Ennyi talán még nem bûn. De irigyelheted a visszafogottságomat, mert azt az ocsmányságot, amit te írtál be pár nappal ezelõtt, igen rövid idõ alatt törölték a moderátorok. Errõl ennyit.

Sértegetsz, valótlanságokat állítasz és ferdítesz. Ennyit tudsz csak vagy végre mondasz valamit a filmrõl is, ha már így szétverted a topikot a személyes jellegû problémáiddal?
9/10
offtopic
szingh 2010 jan. 18. - 21:15:24 9/10
(162/257)
Nem csupán a Borsra gondolok, amikor felhívom a figyelmed a filmekre.
Más topikon is olvastam néhány gyöngyszemedet. Ezért.
Ekkor találtam rá arra, amikor valakinek, természetesen nem sértésbõl, felhívod a figyelmét kognitív hiányosságaira. Figyelmezteted, pusztán építõ szándékkal arra, hogy szövegértelmezõ képessége komoly kihívásokkal küzd.
Örülök annak, hogy Te nem vagy ilyen.
Én tényleg csak sértegetni tudok, de így kerek a világ: jin nélkül nincs jang.
Tõlem:
"Mindenesetre szépen, érthetõen írsz. Ha már filmes portál, talán a filmekrõl is lejegyezhetnéd a véleményed! Én kíváncsian olvasnám."

Belátom, tényleg elvetettem a sulykot. Minden szavam visszaszívom, és ismét bocsánatot kérek!
1/10
offtopic
Wareg 2010 jan. 18. - 20:34:08 1/10
(161/257)
Elmondtam, hogy bennem milyen benyomást kelt a film és annak jelenlegi mûsorra tûzése. Te ezzel szemben kizárólag személyeskesz és sértegetsz. Talán ezért moderáltak ki. Valószínûleg nem utoljára.
9/10
offtopic
szingh 2010 jan. 18. - 20:19:29 9/10 Előzmény Wareg
(160/257)
Lenyûgöznek a megszállottak.
Eszméletlen, mennyi energiát pazarolsz politizálásra.
Nem tudom eldönteni, hogy ez propaganda, vagy meddõ hitvita.
Mindenesetre szépen, érthetõen írsz. Ha már filmes portál, talán a filmekrõl is lejegyezhetnéd a véleményed! Én kíváncsian olvasnám.
A szenvedélyedhez, pedig ajánlom a nol.hu-t.

(Mintha már írtam volna ide, de úgy néz ki, hogy kimoderáltak. Csúnyát írtam? Mer' akkor bocsánat!)
1/10
offtopic
Wareg 2010 jan. 18. - 13:14:41 1/10
(159/257)
Volt persze másféle film is az utolsó években, pl. a Kolberg, de ekkor már zömében szórakoztató filmeket adtak.
1/10
offtopic
Wareg 2010 jan. 18. - 13:05:25 1/10
(158/257)
Nem lehet általánosítani. Egy részük az. Sok függ a mûfajtól és a témától. A háború végén például kifejezetten kerülték a politikát, csak szórakoztatni akartak.