5/10
otexheadquarters@gmail.co 2014 nov. 17. - 12:48:16 5/10
(471/2291)
Nos igen, erre a filmre legkevesebb annyit lehet mondani, hogy megosztó.
Volt aki hagyta magát becsapni és volt akit nem sikerült.
Kifogásaimat azon melegében leírtam itt, hogy elszenvedtem a film megtekintését, de most nem is errõl szeretnék írni.
A mozi egy varázslat. 2D-be konvertált 3D.
Azon, hogy a rendezõ még az 5D-t is behozza segítségül, miközben a 4.-et is lealázza - simán átugrunk.
Hogy az önmagának visszaüzenõ, titkosbázisrabetörõskombájnost lelövés helyett mindjárt megteszik pilótának - még azt is megemésztjük. Az, hogy a kis ûrhajó felrepülhet-e egy bolygóról vagy sem és logikus lehet-e a fekete lyukba tett könyvespolc vagy sem, teljesen lényegtelen a történet szempontjából.
ÉS ITT A KULCS. A TÖRTÉNET szempontjából.
Ennek a filmnek éppen az a legnagyobb hibája, hogy azért, amiért beülünk egy filmre, na azt nem kapjuk meg :(
Hiányzik a jó vonalvezetésû történet, a karakterek gagyik, a jelenetek hatásvadászok - de hatástalanok.
A "drámai fordulatok" elõre kiszámíthatóak, tehát nélkülöznek minden drámát. A film a látvánnyal próbálja ellensúlyozni a cselekmény nonszenszségét, de emiatt meg kár rá beülni, annyira nem olyan nagy szám.
Amikor a nyálasság már nyálkásságba megy át... nos egyszerûen az nem egy jó mozi.
Ha egy kicsit rövidebbre fogták volna. Ha három óra alatt legalább egyszer tényleg hagynak meglepõdni. Ha kevésbé néznek engem, a nézõt ostobának, akkor talán még akár szórakoztató is lehetett volna.
Ez így, egy gyenge közepes film, amit kár megnézni.
Egy elpuskázott lehetõség.
10/10
Tomifinn 2014 nov. 17. - 12:30:05 10/10
(470/2291)
SPOILER-es lehet.

Nem mondom, hogy végig olvastam volna a topik minden hozzászólását, de szemezgettem belõlük bõven.
Volt egy vita a tudományos részérõl. Szerintem azok, akik ezzel kapcsolatban folytattak elvi vitákat, alapvetõ tévúton járnak. Ez a film scifi, plusz ugye Nolan is büszke volt rá, hogy mennyi tudományos segítséget kért/kapott, ettõl függetlenül állítom, hogy nem ez a helyes nézõpont, nem ez az a szemüveg, amin keresztül megérthetõ ez a film.

Itt az ûr, a tudomány, az ûrutazás, a feketelyuk, a dimenziók, a gravitáció -nem folytatom tovább-, csak a kontextust megteremtõ eszközök. Mint egy regényben a tájleírás. Ezek segítenek elhelyezni a szereplõket, viszonyukat egymáshoz, stb., de nem ezen keresztül érthetõ meg a fõ üzenete a filmnek. A cselekmény a lényeg, a morális dilemmák, az apa-lány viszony, a szeretet -bár ez a 21. században sokaknak önmagában giccses fogalom, így nyilván a film szerintük csak egy nyáltenger-, stb. Soha nem láttam még filmet ilyen realisztikusan bemutatni a szülõi aggódást, amikor az ûrben a döntéshozatalról dilemmáznak a megmaradt 2 bolygó esetén, a dokicsaj oldaláról is a szeretet miatti befolyásoltság, stbstb... Szerintem ezek a film valós "dimenziói", itt érdemes kutakodni értelmezés után. Ez a cselekmény, az ûr és stb csak díszlet. Emiatt érzem vakvágánynak azt, ahogy sokan egy teljesen álértelmezési vitát folytatnak az eseményhorizontról és társairól, nyilván a film csúsztatott pár helyen, de ezek egy sokkal magasabb rendû célt, a történetet segítették elõ. Úgy, ahogy a színházban sem egy rendes hálószobában beszélgetnek, hanem csak egy rajzolt háttér elõtt egy leselejtezett ágyon. Az is szimbolizál és vele együtt közeget, teret teremt, ahol a történet létrejöhet.

Hosszabb lett, mint szántam. Szerintem ez egy kiváló film, remek szereplõi játékkal, hiteles végig. A történet abszolút Nolanes vezetésû és a csavar sem erõltetett, sõt, a zárás kifejezetten elegáns és emberi. A többi rendezõ valószínûleg egy Cooper ölében meghaló Murphhel zárta volna le a kórházban, tetszett, hogy nem húzta meg ezt.
Akik elmélyültek a tudományos kérdésekben, nézzék meg mégegyszer, legyenek megengedõbbek és ne a díszletre, hanem a történetre, színészi játékra, zene és képi világ elképesztõ összehangoltságára, a szoftveres látvány tökéletességére figyeljenek, mert önmagukban képesek gyönyörködtetni ezen elemek.
Nálam 10/10, én is kétszer láttam moziban és a másodszori nézés igenis hozzáadott rengeteget, talán a fanyalgókat is meggyõzheti.
Üdv,
t

SPOILERES lehetett
Kovács kolléga 2014 nov. 17. - 12:17:07
(469/2291)
Spielberg kapcsán a Deep Impact jut az eszembe (ami akkor is az õ filmje, ha nem rendezõ volt, hanem producer).

A viszonylagos tudományos hitelesség ott is megvolt, anélkül, hogy percekig tartó fizikai kiselõadások lettek volna. Ott is volt emberiség-megmentés, családi drámázás és bõgõmasina bajnokság, nem beszélve a tömérdek szereplõrõl meg cselekményszálról.
És érdekes módon nem fulladt elviselhetetlen giccsbe, ráadásul bõ 120 perc elég volt az elmeséléséhez.
offtopic
greeen 2014 nov. 17. - 11:58:25
(468/2291)
A Jurassic Park az kõkemény sci-fi is egyben...
greeen 2014 nov. 17. - 11:55:37
(467/2291)
off.:
Az õslakót semmilyen szinten nem hasonlítanám össze az ilyen klasszikus értelemben vett sci-fikkel. Az egy filozófikus dráma. Tulajdonképpen egy bármilyen színi társulat által eljátszható színpadi mû. Azthiszem a film költségvetése is egészen minimális volt. Semmilyen szinten nem a tudományos fantasztikum eszközeit használja, ennek ellenére ebben a kategóriába is bele lehet szorítani, de persze valójában az teljesen más.A Mag viszont kõkeményen steril sci-fi. Lefúrni a föld magjába stb végtelen szürreális elemet felhasználva és technikát feltételezve mi más ha nem sci-fi? Sci-fi mentes katasztrófafilm például a Titanic, vagy A Poszeidon katasztrófa stb stb... Most elég nagy marhaságokat írtál, pedig eddig elég jókat is hozzászóltál. Tuti egy ember ír a regisztrációd alól?:)))
10/10
Kolókapitány 2014 nov. 17. - 11:46:22 10/10
(466/2291)
Az õslakó kb. annyira sci-fi , mint a Jurassic park. (Szerintem amúgy egy rossz film. Fõleg a színészek miatt.)
7/10
Nikos19 2014 nov. 17. - 11:44:43 7/10
(465/2291)
Szerintem megosztó film.
Azt gondolom, hogy számomra összességében jó film volt, természetesen úgy nézve, hogy nem a valóságot keresem. Bár lehet, hogy ez a valóság, igazi választ senki sem tud.
Elgondolkodtató és fantáziát megmozgató film. Tetszett benne, hogy feszültségoldásként jól idõzített, igazán ötletes humort csempésztek bele.
Ha valaki a realitás talaján akar maradni, akkor minden bizonnyal nyomasztó és nem kellemes idõtöltés lesz ez a 160 perc.
Aki szeret fantáziálni, elrugaszkodni a megszokott, belénk nevelt realitással, neki ideális lesz.
Paul Deak 2014 nov. 17. - 10:02:22
(464/2291)
Aha, szóval akkor már nem elég, hogy az Ûrodüsszeáig kellett volna minimum felérnie, most már könyvekkel is összehasonlítjuk. De ha már itt tartunk. Mondanának azok, akik gagyi sci-fi -ként tekintenek erre a filmre, ami tele van hibával, nem valóságos elemekkel, gagyi sziruppal átitatott cukormáznak tartják, hogy akkor mondjanak már úgy igazából egy igazi sci-fit. De akkor olyat ám, bassz*meg, ami tökéletes összhangban van a világgal, nincs benne valótlan elem, jó oldaláról süt benne a nap, meg a G erõk is megfelelõen hatnak, jól telik az idõ, a színészek a maximumot hozzák, nincs benne szirup, ja és felér A.C.Clarke-i gondolati és filozófiai magasságokba is. Egyébként mi a gagyi szirup egyébként? Az apa lánya kapcsolat (hogy úgy válnak el talán egy életre hogy összevesztek / nincs elsimítva a dolog / nem értették meg egymást), vagy az, ha vki 10éve nem látta azt akit szeret és hiányzik neki és azután, hogy átrepült egy féreglyukon, tudósként egy másik galaxisban van és épp dönteni kell egy fekete lyuktól 2méterre hogy melyik szükséges rosszat válassza és elenged egy max 45másodpercig tartó gondolatmenetet a szeretetrõl? Ez a szirup? Ennyi erõvel a saját életeteket is gagyi szirupként élitek? Vagy ezt most hogy? De tényleg várom a hosszabbnál hosszabb, szuper sci-fi filmek listáját, amik mind mind jobbak, mint ez. Csak hogy tudjam mit nézzek meg, hogy ne legyek buta, megvezetett tömeg.
1/10
x Adriana 2014 nov. 17. - 09:16:40 1/10
(463/2291)
Elég nagy elvárásokkal ültem be a filmre, ehhez képest csalódottan jöttem ki a moziterembõl. Nekem túl sok volt ez a 160 perc. Voltak benne részek, melyeknél..khm.. elérzékenyültem - bár ezekbõl nem volt sok. Összességében azt kell mondjam, majdnem elaludtam a székben, alig vártam hogy vége legyen. Inkább fizettem volna be a Harag c. filmre..
8/10
Aszpirin 2014 nov. 16. - 23:36:00 8/10
(462/2291)
Hú, még szerencse, hogy otthagyta... akkor lett volna egy igazi nyáltenger, ha Spielberg rendezte volna!
csonakos 2014 nov. 16. - 23:15:14
(461/2291)
Pár éve ez a film még a Spielberg nevéhez kapcsolódott, otthagyta, vajon miért?
3/10
Corso74 2014 nov. 16. - 22:39:14 3/10
(460/2291)
Én is egyetértek, aki teheti, hagyja ki ezt a "szenzációs ûreposzt" - a rajongó kritikák most jól beszivattak, nem ér egy kalap nudlit sem ez a film, Nolan pedig számomra egy messze az értékén felül kezelt, túlhájpolt kamu. Az "alkotót" szegényes hatásvadásznak tartom és az elképesztõ mennyiségû tartalmi lenyúlással sem tudott elmondani egyetlen épkézláb gondolatot sem. A színészek iparosmunkát végeznek, hozzák, amit tudnak, de sajnos semmi több. Az egész film olyan, mintha A.C.Clarke teljes életmûvének jogdíjai lejártak volna és ezt most gagyi szirup-öntettel ki lehet árulni a tömegeknek. Sztem inkább olvassatok egybõl C. Clarke-ot!!! Tovább tart mint ez a film, de megéri a személyessé váló élmény és az elgondolkodtató tartalom miatt - ebbe a filmbe nem jutott egy csepp sem a tudományos fantasztikum eredeti szellemébõl.
10/10
Origin 2014 nov. 16. - 21:40:24 10/10
(459/2291)
Ahogy elnézem, nagyon külömbözik a véleményünk. Kicsit csalódtam. Én azt hittem, hogy ez lesz az a film, amit minden korosztály szeretni fog. Én sem vagyok már 15 éves kamasz. Felnõtt szemmel nagyra tudom értékelni azt a filmet, ami nem csak eszeveszett harcokról szól teli low poénokkal. A mostani filmek 99%-a szemét. Az Interstellar benne van abban az 1%-ban ami nem az. Én nem vagyok annyira konzervatív, de azt is meg kell becsülni, hogy a rendezõ nem használt semmilyen greenscreen trükköt. Ezen kívül: igazából ültettek 1200 négyzetméter kukoricát, a színészeknek igazi homokvihart csinált és amennyi jelenetet csak lehetett, igazi filmre forgatott.Még sorolhatnám tovább, de utána lehet nézni. Cris, egy angol származású rendezõ, aki minden filmjét magas szinten rendezi meg. Teljesen mindegy, hogy mit írok, mert amint írtam: vagy átjön a rendezõ csodálatos világa, vagy nem.
Keló Scofield 2014 nov. 16. - 21:39:04
(458/2291)
Így van. Pont.
10/10
norapoluf 2014 nov. 16. - 21:27:02 10/10
(457/2291)
Mennyi hülye hozzászólás van... :)

Az évszázad filmje: 10/11
Kovács kolléga 2014 nov. 16. - 21:26:34
(456/2291)
Nem baj, ha egy film nem nyúlik a végtelenségbe, mint egy rétestészta. Szerintem 120 percnél hosszabban csak akkor érdemes fogalmazni, ha olyan a téma.

Ami viszont biztos: A hobbit 3 sem lesz egy rövidfilm és máris borítékolom, hogy életkortól függetlenül tátott szájjal fogja nézni mindenki.
Sz Peter 2014 nov. 16. - 21:26:25
(455/2291)
Az, hogy olyan moziban néztétek (mudibarátnak is címezve) ahol rossz volt a hangminõség, az nem gondolnám, hogy a film hibája lenne.
Keló Scofield 2014 nov. 16. - 21:10:55
(454/2291)
Ügyes vagy! Még valamit amit nem láttunk, és nem Értünk? :)
Keló Scofield 2014 nov. 16. - 21:04:40
(453/2291)
Székesfehérvárott néztem és nekem is feltûnt a magas zaj. Egyébként brilliáns. C. Nolan újabb varázslata, ami után még másnap is gondolkodsz.
8/10
mudibarát 2014 nov. 16. - 21:02:39 8/10
(452/2291)
Nos, tegnap mi is megnéztük a kicsikét. Nem én, vagy te, hanem mi!(hehehe).
SPOILER LEHET BENNE
Rengeteg kérdésem lenne a filmmel kapcsolatban, amikre talán csak a rendezõ és az író tudna válaszolni. És nem, nem a féreglyukakkal vagy dimenziókkal kapcsolatban, mert bármennyire is kételkedem, vagy kételkedik itt jó pár hozzászóló, mi nem rendelkezünk olyan szintû tudományos ismeretekkel, amikkel igazán cáfolni tudnánk bármit is(ha neadjisten mégis az itt valamelyik kritikus, akkor elnézést).
Az én kérdéseim földiek. Nagyon lassan indul be a film, és mégis keveset magyaráz meg a földi problémákról, és az a kevés is rendkívül hiteltelen. Mezõgazdasági, vadgazda és környezet mérnököket úgy tûnik nem kérdezett meg a film alkotása során.
De nem ez zavart a leginkább, hanem az olcsó párbeszédek, a ki tud többet sírni 2,5 óra alatt verseny, és a tipikus ostoba döntések. Bár ez utóbbi gondolom kell ahhoz, hogy pörgés legyen. ÉS senki ne mondja, hogy nem volt kiszámítható. Amikor lepotyogtak a könyvek, meg bináris kód íródott ki a homokból, anyám már hozzám is hajolt azzal, hogy tuti a fickó csinálja a jövõben(talán onnan tudta, hogy látott már egyéb Nolan filmet?). Amikor elment sétálni a fickó(nem maradt meg bennem a neve) Mann professzorral, az elsõ mondat után már tudtam, hogy ki akarja majd nyírni. Amikor bement Murphy a szomorú arccal haldokló öreg professzorhoz, tudtam, mit fog mondani.
És ezt az egészet hajlandó lettem volna lenyelni, ha az asztronauta nem hagyja, hogy Mann szétverje 10 centirõl a sisakját, ha nem zuhan ki a fekete lyukból, és ha Zimmer nem írt volna olyan szörnyen fülszaggató zenét.
10/8 pontot kap, mert a testvéremnek névnapja van. Tisztelet.