Téma: Divoké kone

7/10
napraforgó 2017 júl. 11. - 18:15:53 7/10
(157/437)
Margareta megint visszaemlékezik a múltra és így rájön, hogy a családja holttestét a tóba dobták.
Gondolom, hogy a nyomozó majd biztos segít, hogy megtalálják a maradványokat, és ha 3 holttest lesz (illetve csak csontváz), akkor Boris nem játszhatja tovább a Holczmannt. Gondolom a csontokból is tudnak DNS-t venni, tehát bebizonyosodik, hogy a Holczmann család maradványai.
A Volar lányok túljárnak az apjuk eszén, aki most már majd aggódik a legkisebb lányáért. Danka ostobán megemelte magát és félõ, hogy elvetél.

Amikor Tereza/Margareta megmutatta a DNS tesztet Borisnak végig azon aggódtam, hogy az majd összetépi azzal, hogy ez hamisítvány. Az irodában igazán csinálhattak volna belõle néhány fénymásolatot. Én nem adtam volna ki a kezembõl az eredeti.
malvinkicska 2017 júl. 11. - 17:20:39
(156/437)
Valóban a teszt eredményét hozta a postás, de az a szemét nem akar elfogadni semmit, de azért gondolom elgondolkodik mert most már lehet lépni, mint ahogy említetted is. Aztán Danka elment otthonról , de Mary nem árulta el az apjának, hol van.
7/10
napraforgó 2017 júl. 10. - 18:53:59 7/10
(155/437)
Hana elmondja a nagyanyjának, hogy DNS vizsgálatot csináltatnak, talán éppen annak az eredményét hozta a postás. Most akkor el kellene érni, hogy az ál-Erich is csináltassa meg a DNS tesztet Margaretával, vagy a régi copfból vett mintával össze kell vetni a sajátját. Akkor rögtön leleplezõdne a pasi.

Boris már kezdi érezni, hogy nem lesz olyan könnyû megszabadulni a Zavodszkyaktól, hiába álmodozik az építészével, hogy mi mindent romboltat le.
malvinkicska 2017 júl. 10. - 16:57:33 Előzmény napraforgó
(154/437)
A mai részben nagyon alpári hangon beszélt az áll Erich a családdal, teljesen olyan, mint az öreg ördög, jó mondják jonatán fának ritkán van batur gyümölcs, ami itt igaz is. Aztán ott van Danka dolga elég nehezen lép az apja túl rajta, a lányok már igen szeretik biztatják, és az apjukat is gyõzködik.

Az erõs Simona is most nagyon maga alatt van annak a segítõje Adam aki a fiatal korí álmát akarja ,hogy folytassa, fotózzon, meg is vette neki a kellékeket.
Az igaz néha vontatott de olyan emberiek ahogy játszanak, én legalább is ezt látom.
Az önzõ testvér a másik akinek más a lelkülete, Terezának, és ez akár valóság is lehetne , mert napjainkban is sok embert csak a pénz motivál.
malvinkicska 2017 júl. 09. - 10:43:27 Előzmény napraforgó
(153/437)
Az elõzetesben beleolvastam, lesznek benne dolgok, igaz most már a felénél tartunk, pár résszel odébb.
7/10
napraforgó 2017 júl. 07. - 18:19:40 7/10
(152/437)
A gyereknevelés nem könnyû, se régen nem volt az, se most. De Danka nincs egyedül, õ azért majd számíthat a testvérei és az apja segítségére. A 9 hónap végéig mindenki megenyhül. Nem olyan család õk, akik cserben hagynák egymást.
Oszvald biztos hazudott, ezt jól sejted, de ha akarod a tartalom elõzetesben el is lehet olvasni. És ellentmondásos volt a meséje is, hisz elõször azt mondta, hogy meghalt mindenki. Na de ha ez így van, akkor miért nem kiabált, hogy a megjelenõ Boris nem lehet Erich Holczmann? Albert rá is jött, nem véletlenül kérdezett rá, hogy láttad a holttestüket? Na, akkor gyorsan korrigált, nem látta, csak gondolta. Mert nagyon lõttek, abból gondolta. Pff. Õ már csak az összetúrt földet látta. Na de akkor túl is élhették, el is menekülhettek. Vagy az (állítólagos) oroszok magukkal is vihették õket fogságba. Aztán ott is bármi történhetett volna velük.
De szerencsére Margareta már mindenre jól emlékszik, így pontosan tudja, hogy az az ember csaló.
Erich egyre kétségbeesetten siettetné a kiköltözést, hogy eladhassa a birtokot, de szerencsére a többiek nem sietnek. Azt meg nem hiszem, hogy õ akarna pert indítani a Zavodszkiak ellen, mert egy bizonyítási eljárásban már nem tudná bizonyítani, hogy a copf gazdájával rokon lenne, már pedig a copf most már elismerten a Holczmann lányé. Nem beszélve arról, hogy egy per évekig elhúzódna.
malvinkicska 2017 júl. 07. - 17:04:01
(151/437)
A Danka dolgot azért vetettem fel mert nekem is volt olyan ismerõsöm az életben elszerette a 4 gyerekes apát, és jóval fiatalabb volt a nõ, és a mai napig együtt vannak, nem tartom normálisnak, mert nekem is két szép lányka unokám van, és biztos a fiam a menyem bele betegedne, ha ilyesmi lenne, de az élet nem tudjuk mit tartogat.
A gyerek nevelés nem könnyû a mai világban, én nagyon sok fiatallal dolgoztam sok minden történt, jó is és rossz is.
A mai részben szerintem Osvald hazudott Albertnek, mert azt akarta elmondani Ben, hogy õ ölte meg, a családot és az oroszok csak ürügy , de lehet tévedek.
Erich egyre szemtelenebb, minden áron ki akarja turni a családot, és szerintem nem fog ez olyan könnyen menni, ennek a mocsok féregnek.
Hana és Adam Albert, Tereza résen vannak.
Azért jó ha egy sorozatot többen néznek és meg osztják a véleményt, mert ebbõl is csak tanulni lehet, ha még sorozat akkor is.
7/10
napraforgó 2017 júl. 07. - 10:05:10 7/10
(150/437)
"én túlzásnak tartom amit Dankával csinálnak"
Nem fog ez örökké tartani. Danka kb. 3 napja jött haza "Angliából", egy nappal késõbb kiderült, hogy állapotos, tegnap meg az is, hogy Karol Kozaktól. Naná, hogy megdöbbent a család. Nemhogy nem ment Angliába és hazudott az egész családnak, hanem egy olyan nõs férfival hetyegett Pozsonyban, akirõl nagyon is tudta, hogy nõs, gyerekei vannak. Tehát még csak be sem csapták, nem késõbb derült ki, hogy a pasi házas. Persze, hogy mérgesek rá, az apja, meg a nõvérei is. De lám, csak egy nap telt el, és Merry már puhítja is az apját. Zuzka nem oly nagy gond, õ majd hamar megbocsát, különben is, most el van foglalva a maga bajával, hisz Marosnak is vaj van a fején. Még két nap, és a család felsorakozik Danka mellett, nem fogják kitagadni, vagy elzavarni.
És Simona sem esett neki, nem tett szemrehányást, amiért elcsábította a férjét. Pedig akárhogy is nézem, ebben a viszonyban nemcsak Karol a ludas, mert Dankának volt választása és nem mondott nemet az ajánlatra.
malvinkicska 2017 júl. 07. - 08:48:15
(149/437)
Osvald nagyon ronda apa volt, és most kapkod nem is l ehet ezt megbocsátani, Erich túl tesz rajta , mert még rondább, mint a vén ördög.
A beszélgetésük ez is életszerû, mert voltak és vannak, olyan apák mint õ.
7/10
napraforgó 2017 júl. 06. - 18:40:27 7/10
(148/437)
Oszvald is el van tévedve, õ verte agyon Bencsicskát és még van bõr a képén figyelmeztetni Borist, hogy tegye tiszteletét az anyja temetésén. Azt megértem, hogy Borist semmi nem kötötte az anyjához, bár ez nem az õ hibájuk, hanem az öreg ördögfajzaté. És Borisnak milyen elégtétel, hogy õ, a fia fosztja meg Osvaldot mindentõl, amit az összeharácsolt az életében. Más, normális ember azért gürcöl, hogy aztán gyerekeire hagyhassa a vagyonát, ez a sátánfajzat meg kisemmizte az egyetlen fiát, eldobta magától, na meg is érdemli. Még jó, hogy Albert tulajdonrészére nem tudta soha rátenni a kezét.
malvinkicska 2017 júl. 06. - 18:17:21
(147/437)
A mai részt nem láttam mindenütt és pótoltam valóban nagy csaló Erich, és nagyon rondán beszél mindenkivel, nem tisztel senkit olyan fúra alak nekem.
Azt én túlzásnak tartom amit Dankával csinálnak, igaz kis fiatal butus lány, de nem õ az egyetlen aki ilyet csinál, mert ilyen van az életben is, nagyon sok.
Aztán Marosko megcsalta nagyon régen Zuzut, az is olyan, nem nagyon felróható, mert alig ismerték még akkor egymást.
A sorozatok ilyenek, azt szeretném ha ez a szemét Erich minél elõbb lebukna, mert nem rendes dolog mindig a csalók gyõznek.
Simona, nagyon remélem nem lesz olyan buta, hogy majd késõbb megbocsát ennek a tahónak, még olyanokat mond , hogy a felesége, teszi tönkre a családot, nem elég, hogy õ szerencse játék függõ de még szeretõt is tartott, azért ez egy kicsit sok.
7/10
napraforgó 2017 júl. 06. - 16:56:00 7/10
(146/437)
Albert, Adam, Margareta és Hana lassan összerakják a történetet. Az most már nyilvánvaló, hogy " Erich" csak csaló lehet. Albert végre elszánja magát és rákérdez Osvaldnál, i is történt azon az éjszakán. Kár, hogy nem vonják be Bakulát.
A Volar család élete is romokban, Danka terhes, Zuzy kiszedte Marosból, hogy õ is megcsalta valamikor. Suso helyzete legalább rendezõdni látszik.
Karolnak meg van bõr a pofáján és újra vissza akarja könyörögni magát Sziminél. Szerencsére az asszony kidobja.
7/10
napraforgó 2017 júl. 06. - 08:58:48 7/10
(145/437)
Szerintem Szimi csak erõsnek látszik, de nem az. Már számtalanszor megbocsátott Karolnak, na de minek. Remélem, most a fia, Fiip észhez téríti, hogy a férje csak hülyének nézi és hülyíti. Danka sorsa nagyon hétköznapi, egy dörzsölt pasi akármikor lukat tud beszélni egy tapasztalatlan lány hasába és elcsábíthatja. És akkor még a terhességért is õt hibáztatja. Hát miért nem tudott gumit húzni a farkára, ha nem akart ilyen következményeket?
7/10
napraforgó 2017 júl. 05. - 18:08:22 7/10
(144/437)
Én is valahogy így gondolom. Nem tudom, hogy Szlovákiát mikor vették föl az EU-ba, de ez akkor játszódik, amikor már pályázhattak uniós pénzekre. kb 10 évvel ezelõtt akár reálisan is játszódhat a történet.
------
Sajnos nem mutatták, hogy a hajtincsbõl szerzett hajszálakon és a felvételen kívül Tereza mostani hajából is küldtek a vizsgálatra, mert anélkül ugye nem lehet mit összehasonlítani.
Kellett volna DNS mintát szerezni Boristól is, akkor egybõl leleplezõdne a csaló.
Karolért nem kár, én csodálkoztam, hogy Simona utólag elgondolkodott róla, hogy mégis megbocsát. Na ez a nõ sem komplett....
malvinkicska 2017 júl. 05. - 16:53:40
(143/437)
Örülök ha más is van a fórumon, Filip ügyesen átverte Borist nagyon ronda jelzõket használt nála aztán nincs aljasabb ember csak a kedve édesapja.
Tereza milyen rosszul lett amit látott, hogy meghalt a fiú testvére is, és most már kénytelen nyomozni, persze gondolom bosszantja a dolog, az a csaló miatt.
Carol Simivel emberérre akadt elzavarta, vajon mi sül ki belõle.
suto14 2017 júl. 05. - 09:52:20
(142/437)
Sziasztok!

Új kedvelõje vagyok a sorozatnak, csak a 65. résznél kapcsolódtam be. Megkértek, hogy vegyek fel néhány részt és így elkezdtem nézni.

Említettétek az idõvel kapcsolatos problémát...valóban kicsit problémás, de egy lehetséges megoldás szerintem az, hogy a cselekmény kb. 2007-ben játszódik, így Margareta és Albert kb. 68 évesek, Osvald pedig 88 körül van. Kis hibával. :)
7/10
napraforgó 2017 júl. 04. - 18:04:41 7/10
(141/437)
Hana elmegy Borishoz, hogy adja vissza a nagymamája emlékeit, amit az megtagad. De a lány közben ügyesen felvételt készít, amelyben a férfi elismeri, hogy a hajfonat valóban a húgáé volt. Adam okosan kitalálta, hogy nincs is szükégük a teljes copfra, csak pár hajszál kell a DNS teszthet. Vajon az ügyes Filip el tudta-e lopni a hajszálakat és volt-e ideje visszacsukni a zárat? Sajnos megint pont ott hagyták félbe. Mert ha még ki is magyarázza magát Borisnál, a haj nélkül tehetetlenek.

Habár a medál a szülõk képével még mindig Terezánál van, vagy Hanánál, az nem lehet tárgyi bizonyíték? Arról van annyi vallomásuk, hogy Bencsikova õrizte és Hanának adta, mert az Margaretkáé volt. Ezt azért hallották páran a kórházban. Albert meg nem volt amnéziás, õ tudja, hogy a medálban lévõ képek a szülõk fényképei.
malvinkicska 2017 júl. 04. - 17:28:28
(140/437)
Ma azért már annyi kiderült Danka terhes nem pedig az apjuk beteg és a nagy csendes Soso, teszi magát és az õ beszédébõl rájöttek ki az apa.
Boris továbbra is szemétkedik Terezával, az meg epekedik nem igen tudják könnyen bizonyítani, valóban õ is Holzman.
Hana okos lány jó megérzései vannak de Flip is segíteni, akar be is nyitott Boris mikor ügyködött, biztos a sakk táblát fogja mondani.
Amikor elmentek Tereza és Albert a Ben házába azt gondoltam találnak valamit de nem.
Aztán Carol dupla szemétségérre fény derült a játék szenvedély, aztán meg a gyerek dolog, ezt már biztos nem bocsájtja meg Simi, neki az is egy nagy lókötõ, eddig is sokat engedett neki.
7/10
napraforgó 2017 júl. 03. - 17:59:43 7/10
(139/437)
Danka butus, mert nem mondja el a nõvéreinek, hogy mi van vele, ezért azok azt hiszik, hogy az apjuk beteg, azért itta le magát. Imró azért a végére csak rájött, hogy Danka csábítója egy nõs férfi, azért nem árulja el a lány, ki a gyereke apja.
Hana biztos beszél majd Bakulával, aki ötletet adhat nekik a hogyan továbbról.
malvinkicska 2017 júl. 03. - 17:14:42 Előzmény napraforgó
(138/437)
Danka nem mondta meg ki az apja a gyerekének, az apja meg nagyon aggódik a két lánya meg azt hiszi beteg az apjuk, érdekes, most a hegedû óra után az anyuka mikor mondta Zu-nak pozitív, csak épp nem , azé akire Z gondol.

Tereza teljesen kiborult a vélt testvér reakcióján az egy szemét valaki.
Az örökségi dologban Hana az akinek esze van, mert az át lát ezen a szemét emberen.