Téma: Don Matteo

9/10
napraforgó 2016 szept. 24. - 05:37:45 9/10
(518/798)
Azért ez a "züllött" irritáló kifejezés és nem is igaz. Valóban, az idõs Terence Hillnek kevesebb szerepe van ebben az évadban, de ezt semmiképp nem nevezném "züllésnek". Kicsit válogasd meg a kifejezéseidet, jó?
irredenta84 2016 szept. 23. - 16:02:16
(517/798)
Ezért utaltam TH korára, mégis megy már a nyolcvan felé, ideje lenne ha tényleg visszavonulna jól megérdemelt pihenõjére. Azért züllött mellékszereplõvé, ahogy mondtátok, mert már öreg, a memóriája se a régi, nem jegyez meg már annyi szöveget bizonyára, mint 3-4 évvel ezelõtt. Ezt biztos õ is érzi. Reméljük, az új évad még fogja hozni legalább ennek az évadnak, de inkább a 9.-nek a szintjét, és aztán Don Matteo méltó búcsút int a közönségnek.
Maiacska 2016 szept. 23. - 14:58:30
(516/798)
Bizony ez így van!:(

Én is eredetiben láttam év elején odakinn :)
7/10
ponca 2016 szept. 23. - 14:19:29 7/10
(515/798)
Látom nem vagyunk egyedül.
Pedig, hogy vártuk, mennyire örültünk, hogy hamar készen lett a szinkron és láthatjuk. A szinkron zseniális, sokszor jobb, mint eredeti nyelven az eredeti hangok. Az olaszoknál az idén eredeti hanggal láttuk, és a fõtörzs csalódás volt eredetiben.

A tegnapi rész ezzel az idióta ügyésszel meg a legalább annyira idióta volt nõjével valami katasztrófa volt!
Nem is értettem, hogy miért néztük(?) szenvedtük végig!
Maiacska 2016 szept. 23. - 12:44:01
(514/798)
Tökéletesen igaza van szerintem mindenkinek,és egyetértek! Sajnos, vagy nem sajnos, ez van. Szerintem már ebben az évadban is mélyrepülést élünk meg..........:(

Annyit akarok kiegészíteni,hogy elvileg már a 10.évad is az utolsónak volt szánva, aztán mégis.....


azonban..............


SPOILER!

TALÁN MÉGISCSAK(SZERENCSÉRE VAGY NEM) , A 11. LESZ AZ UTOLSÓ. UGYANIS MÁR ÍGY IS CSAK ÚGY VÁLLALTA EL MAGA TERENCE IS,HOGY RÁBESZÉLTÉK. SOK NEKI A MUNKA,ÉS ÉRTHETÕ MÓDON, SZERETNE VISSZAVONULNI MÁR. A FARMJÁN LENNI A CSALÁDJÁVAL. ÍGY IS A DON MATTEO 11 KEDVÉÉRT LEMONDOTT ARRÓL, HOGY SZEREPELJEN AZ UN PASSO DEL CIELO 4.ÉVADJÁBAN, MELYET JELENLEG FORGATNAK, S IMMÁR NÉLKÜLE. NA AZT SEM FOGOM NÉZNI. NEM CSAK MIATTA NEM, HANEM KONKRÉTAN A DRÁGA LUX OTT IS MINDENKITÕL MEGVÁLT, AKI AZ INDULÓ GÁRDA VOLT, ÉS ÚGY MÁR SEMMI NEM LESZ IGAZI. AMÚGY IS SOK MINDENKI IDEGESÍTETT MÁR ABBAN A SZÉRIÁBAN IS. NA DE A LÉNYEG, HOGY TERENCE AZT MONDTA, EZ A SOROZAT ÉLVEZ NÁLA PRIORITÁST, LEMONDD AZ UPCD4-RÕL, ÉS AZ UTOLSÓ MUNKÁJA A DM 11 LESZ. ÁLLÍTÓLAG. DE MOST MÁT TÉNYLEG VALÓSZÍNÛ, HOGY SEM Õ NEM VÁLLAL TÖBBET MAJD, ÉS HA Õ NEM VÁLLALJA, AKKOR REMÉLEM, HOGY NEM RENDELNEK TÖBB ÉVADOT, LESZ ANNYI ESZÜK.


SPOILER VÉGE
9/10
papzo 2016 szept. 23. - 08:59:21 9/10
(513/798)
Látom mindenki csalódott ebben az évadban.
Velünk együtt.
A címszereplõ pap már csupán egy mellékszereplõ, ami lehet a színész valódi kora miatt is.Igaz a szentbeszédek nem maradtak ki, de azok meg nem igazán pontosan vannak idézve, bár ez lehet fordítási hiba is.

Túl sok az állandóan bejátszott egyszer felvett idõhúzó jelenet (biciklivel a lépcsõn, a hídon, éjjeli városkép, reggeli városkép, reptéren elrepülõ kisgép....)
Unalmas a séma, az elsõ letartóztatott és a második nem bûnös, csak a harmadik az, de most ebben az évadban annak a letartóztatása többször elmarad, csak a pap oldja meg a dolgot és lehet találgatni, hogy a rendõrök is arra az eredményre jutottak-e.

Lia tényleg jó volt a sorozatban, kár volt teherbe ejteni és gyakorlatilag kiírni.
Érdekes lehetett volna a csendõri munkája, a fõtörzs és Severino duó kiegészítése egy újabb családtaggal a munkában.

A másik Checcini lánytól többet vártam. Mennyire életszerû, hogy joghallgatóból szerelõ lesz minden elõképzettség nélkül? Nem is humoros, olyan mintha behozták volna a sorozatba, de minek. Nem igazán hiányzott és nem is ad semmit hozzá.
A Checcini mama jó, de nagyon minimális szerepe van, a lánya helyett lehet õt kellett volna több szereppel ellátni.

Ez az ügyész és a nõje egyaránt túljátszott, túldimenzionált és túl blõd ahhoz, hogy akárcsak mosolyogni is lehetne rajta.
A százados is mintha unná az egészet, talán nem véletlen, hogy a 11. évadra még nem mondott áment, nem szerzõdött le.

Laura és Thomas meg az új kapcsolataik nem izgalmasak, ahogy az új párjaik is inkább zavaró, mint üde színfoltok az évadban.
Szóval ez az évad csalódás, nem tudom kell-e a 11. évad egyáltalán.
9/10
napraforgó 2016 szept. 23. - 05:44:32 9/10
(512/798)
Mostanra az a helyzet, hogy én megúntam a sorozat bûnügyi jellegét. Régebben is sokat viccelõdtek rajta, hogy Gubbio, késõbb meg Spoleto milyen veszélyes város, minden nap megölnek valakit. És persze egy Don Matteo kell ahhoz, hogy mindenre fény derüljön. 10 évad alatt bele lehet unni a sok bûnesetbe.
Igazából és a fõtörzs töketlenségei miatt szeretem, meg ahogy beleviszi a századost minden hülyeségébe. A másik humorforrás Natalina volt, aki örökké perlekedik, vagy sopánkodik, de azért csupaszív teremtés. Persze már ezek is kezdenek kifáradni.
Laura és Tomas dögunalmassá váltak, különben is az egyszer régen befogadott leányanya története már régen révbe érhetett volna. Talán ez Albertoval most meg is történik. Tomas történetét meg elvitték egy olyan irányba, ami cseppet sem tetszik. A fiú eredetileg a húgát kereste, aztán meg is találta, csodálkozom, hogy azóta a világon semmit sem tudunk errõl a vonalról. Mert az egy dolog, hogy a kislány jól érzi magát az örökbefogadó családjánál, na de miért nem tartja a kapcsolatot az édes bátyjával??? Tomas alvilági kapcsolatai - az uzsorakamat, meg a börtönviselt, kicsit sem becsületes barátnõ - nem tetszenek.
És már a 10. évadban is látszik, hogy a korábbi központi figura, Don Matteo bizony mellékszereplõvé vált, csak nyomokban fordul elõ egy-egy részben. Nekem így nem is hiányzik egy 11. évad. Az már a nagyon sokadik bõr lesz, amit megpróbálnak lehúzni a rókáról. Nem kellene megvárni, míg unalomba fullad a sorozat. A csúcson már nem lehet abbahagyni, azon már rég túl vagyunk, csak ne kezdjen mélyrepülésbe.
irredenta84 2016 szept. 22. - 20:29:14
(511/798)
Egyébként, ha a megrendelõ ésszerûen gondolkodik, akkor a 11. lesz az utolsó évad. Mert szerintem a sorozat népszerûsége sokat fog zuhanni, ha Laura és Thomas is kiesik, nem beszélve arról, hogy Terence Hill már a 78. évét tapossa. Ha józanul gondolkodnak az olasz tévések, akkor a 11. évaddal befejezik a sorozat folytatását.
Maiacska 2016 szept. 22. - 20:20:45
(510/798)
Simone Montedoro nyáron töltötte a 43-at. A szerepében kb. azonos korú lehet.

Viszont való igaz, mélyen egyet értek mindenkivel- (és engem õ bánt a legjobban)- kiégett belõle az a tûz, ami öt éve is még megvolt benne, pl. a nyolcadik évad forgatásán!

Még nõvérem is szinte megijedt, hogy azért néha valóban úgy néz ki,mintha nem öt, hanem tíz telt volna el :(
irredenta84 2016 szept. 22. - 20:14:24
(509/798)
Az, hogy Alberto eltûnik, meg az ügyész is a volt menyasszonnyal együtt, nem tartom olyan tragikusnak. Lia kiírását én sem értem, de éreztem, mikor olyan hamar összejött a századossal az évad elején, hogy itt bûzlik valami. Szerintem az volna a legjobb folytatás, ha Lia szakítana a beckham-selyemfiú barátjával és a századossal mégis összejönne. Én is nagyon várom, mi fog kisülni belõle, mert nekem se tetszik nagyon, ami a 10. évadban történik. Több benne a humoros jelenet is, ami érzésem szerint a komoly nyomozás rovására megy, a sorozat mintha kezdené elveszíteni a bûnügyi jellegét. Remélem, nem lesz igazam!
kovaka05 2016 szept. 22. - 08:39:06
(508/798)
Így igaz! Liából sokkal többet lehetett volna kihozni, mint csendõr és munkatárs. A többi szereplõ is olyannak tûnik, mintha nem igazán tudnának mit kezdeni a karakterrel. Pl. Thomas vagy Laura.
A százados 43-45 körüli pasas, lassan kinõ Õ is ebbõl a bugyuta, félénk párját nem találó férfi szerepébõl.
Kifáradóban van ez a sorozat. Sajnos. Nem tudom a 11. évadra mit terveznek, de ha marad ez a vonal, akkor félõ, hogy annyira bugyutába megy át, hogy azt már a fõtörzs-százados kettõse sem tudja feledtetni.

Az, hogy nem lennének ott napi bajok a valóságban, azt nem tudom megerõsíteni. Két hete jöttünk haza Olaszországból, ahol egy hónapig voltunk. Rómától délre laktunk Mondragoneban. Róma, Nápoly, Positano, Pompei, Sorrento, Amalfi.... a világ legszebb helyei között van.Van ott is elég szegény, vannak ott is hajléktalanok, koldusok és sajnos van rengeteg -fõleg fekete- csellengõ bevándorló. A Vatikán vagy Colosseum elõtti téren pl. úgy kell elzavarni õket a tolakodásuk, a kéregetésük, a kacatok rád tukmálása....stb. miatt. Nagyon kellemetlenek tudnak lenni!
9/10
Rojita 2016 szept. 22. - 00:12:23 9/10
(507/798)
Amikor a 9. évad végén megtudtuk, hogy Liát felvették a Testületbe, biztos voltam benne, hogy rengeteg kalamajkát fog okozni a munkahelyén. Lelkes, igazságkeresõ, heves, de önfejû, végletesen ügyetlen,kétbalkezes, de mégis csinos lány egyenruhában. Kiapadhatatlan ötleteket lehetett volna Rá építeni.Belefolyt volna a nyomozásba, saját meggyõzõdése szerint intézkedhetett volna, keresztbe teljesítette volna a parancsokat,.... végtelen a ziccerek sora. A két Cecchini kavarásával még jobban felhúzhatnák a századost. Ugyanakkor, mint nõ, érzékenyebben reagálna bizonyos bûnügyekben.
Aztán a választott történetek mennyire jellemzõek a tavalyi Olaszországra? Valahogy minden eset a társadalom jómódú közép, vagy még gazdagabb családjában játszódik. Semmi nyomor, szegénység, legfeljebb csak átmeneti anyagi nehézség. Nincs családon belüli erõszak, munkanélküliség, kilakoltatás, bevándorló tömeg? Jó, csak szórakoztatni akarnak. De szerintem, még nagyobb lenne a sorozat sikere, ha itt-ott érintenék a valós problémákat is.

Minden évadban új államügyészt fogyasztanak el, az rendben van. De az idei kicsit nagyobb szerepet kapott, mint elõdei.

Nézem Montedorót, túl lehet a 40-en, elvesztette a tíz év elõtti hamvasságát, arca is nyúzott, sovány, talán kialvatlan? Persze, azért még jóképû...
irredenta84 2016 szept. 21. - 20:09:14 Előzmény Maiacska
(506/798)
Helyreigazítás: a 11. évad a Rai Uno-n csak 2018 tavaszán lesz sugározva.
10/10
syuzi 2016 szept. 21. - 17:57:44 10/10
(505/798)
Tudja valaki hogy ki Gvaltiero, Margharita, és annak a lánynak a magyar hangja ki Tomasnal dolgozott?

Nagyon szeretem ezt a sorozatot én is birom Cecchinit nagyon :)
kovaka05 2016 szept. 21. - 15:50:11 Előzmény Maiacska
(504/798)
Mondjuk furcsa is, hogy Laura gyereklányként került a paplakba, a gyereke már iskolás és még mindég ott lakik, holott ez csak átmeneti segítség volt számára. Ahogy Thomas is repteret üzemeltet, de nincs pénze kéglire?

A mostani hölgy fõszereplõ, az ügyész menyasszonya még az eddigi nõknél is hülyébb és fárasztóbb. Valahogy számunkra nem szerethetõ. Lia is hülye volt, de valahogy szerethetõbb volt, mint ez a liba.
kovaka05 2016 szept. 21. - 15:46:52 Előzmény Rojita
(503/798)
A fõtörzs és a százados bohóckodása a lényeg, ezért nézzük.
Matteo és a többiek nem hoznak lázba, ahogy az egyre bugyutább sztorik és bûnesetek sem.

Ráadásul a tényleges bûnös letartóztatása ebben az évadban lemarad, csak Matteo nevezi meg sokszor ki is a gyilkos.
Maiacska 2016 szept. 21. - 12:31:26
(502/798)
Hát...ööö....abszolót megértelek és igazad van! Én nem is nézem kb, egyszer elég volt:) Mármint én akkor néztem bele-bele, amikor kinn adták még idén január-április között. Rendkívül elfáradt a történet is és a szereplõk is. Néha én is azt érzem,már kár erõltetni. Azonban a Lux megrendelte a 11.évadot, ráadásul 26 résszel és nekem sincs fogalmam hogy fogják azt legyártani. Mit tudnak ebbõl még húzni-vonni. A forgatások márciusban kezdõdnek és 2017 õszén menne a televízióban, a Rain. Hogy ide mikor kerülne, nem tudni!


SPOILER!!!!!!!!!!!
AZ MÁR BIZTOS, HOGY SEM LAURA, SEM THOMAS, SEM SABRINA, SEM ALBERTO ÉS MAGA A MOSTANI ÜGYÉSZ ÉS "BÁJOS" KIS ASSZONYKÁJA(HÁL ISTEN) NEM LESZ A 11.ÉVADBAN! EZEK KÖZÜL MAX. LAURÁÉK VISELNEK MEG. AMI SZOMORÚ VISZONT, HOGY IS MEGKÉRDÕJELEZÕDÖTT,HOGY MAGA SIMONE MONTEDORO VÁLLALJA-E. DE! MÉG SEMMI NEM BIZTOS AZ Õ TEKINTETÉBEN! AKI BIZTOS, AZ NATALINA, PIPPO, TERENCE HILL ÉS NINO FRASSICA.


SPOILER VÉGE!!!
9/10
Rojita 2016 szept. 20. - 22:06:25 9/10
(501/798)
Eléggé döcögõsnek találom ennek az évadnak a forgatókönyvét.
Pld: A tegnapi epizódban 20 percet szerencsétlenkedtek a csendõrök, amikor az éjszaka, részegen gázoló diáklány alibijét "elfelejtették" ellenõrizni. A lány mamája azt mondta, hogy lánya telefonon hívta õt, hogy vigye haza, mert ellopták a kocsiját. A százados, bár érezte, hogy ez nem igaz, belenyugodott a magyarázatba. Ha kikérték volna a lány és mamája telefonjainak a híváslistáját, - seperc alatt kiderült volna a hazugság.

Nagyon furcsa, hogy Lia figuráját,aki eddig az egyik fõszereplõ volt, - most félreállították.
Helyette beleírták ezt az idétlen államügyészt és akaratgyenge menyasszonyát. A szerepet játszó férfiszínész szerintem, erõsen túl is játssza a figuráját.

Meglepõ, hogy Laura és Tomas (meddig is kell a templomban lakniuk?), akik közt dúlt a szerelem az elmúlt évad végére, - most vmi testvéri szeretetbe mentek át. Mindkettõjüknek lett új társa.

Az egész sorozatot a 3 fõszereplõ színész igyekezete teszi élvezetessé az egyre bugyutább történetekben.
Csodáltuk, hogy milyen hamar felvették a 10. évadot, de a forgatókönyvre több idõt - embert kellett volna szánni.

Apropó, mi hír a 11. évadról?
9/10
napraforgó 2016 szept. 20. - 18:32:08 9/10
(500/798)
Cecchini a legnagyobb figura, ahogy mindent félreért, félremagyaráz, intézkedik, stb. Igazi olasz humor.
velencei1 2016 szept. 14. - 18:17:52
(499/798)
Köszönöm!
Pont abban a periódusban utaztam el.