Programkereső

Téma: Döntõ pillanat

Spoiler
virata 2012 nov. 25. - 14:40:35
(1/1)
Igazságtalan fenomén a sport. Ha valaki beüti az István nevet a Wikipédián, kap vagy száz híres magyart ezzel a gyakori keresztnévvel. Az említettek közül a legtöbb (szám szerint 17) sportoló, megelõzve olyan foglalkozási ágakat, mint politikus, vagy mûvész, illetve író, s a sor végén a tudós. Hiába, ilyen a népszerûség: nem mindig a legértékesebb emberekrõl tudnak a legtöbben. Ezt használták és használják ki a saját rendszerüket eladni kívánó politikusok is, amikor a könnyû sportsikerekkel kívánják bebizonyítani, hogy minden rendben.
Sajnos ebbõl a magvas gondolatból vajmi kevés köszönt vissza az Ötkarikás magyarok s a hozzácsapott Döntõ pillanat digitális fotókiállításon. Sõt, a sematikus képek éppen azt erõsítik, mennyire közel állnak hozzánk az élsportolók, hisz õk is emberek, vannak örömeik, bánataik, s ha gyõznek, tulajdonképpen mi is gyõzünk velük. Tehát nem nagyravágyó, a sikert inkább testi erejükkel, mint szellemükkel, s minden más értéket háttérbe szorítva elérõ sztárok, akik gyakran még a testi épségüket és egészségüket is kockáztatják, s edzõjük tanácsainak kiszolgáltatva a sportszerûtlen doppingot is bevállalva kívánják a dicsfényt megkapni, a közönséget, a szponzorokat, vagy a politikát kiszolgálni. Ezért hiányolom a kiállítás archív felvételei közül az 1936-os olimpikonok fasiszta karlendítését, a MOB egyértelmû szavazását a Los Angeles-i játékok bojkottálásáról és Annus Adrián pisilõgépét. Ha ezek nem férnek bele egy dokumentumkiállítás keretei közé, akkor az anyagot nem a Magyar Nemzeti Múzeumban kellene közszemlére tenni, hanem a Miniszterelnöki Hivatalban.
Tévedés ne essék, elfogadom, hogy a sportolók népszerûek – én is csak sportot nézek a televízióban. Sõt, még több részletre lennék kíváncsi. Imádom az olyan kimerevített képeket, amelyek a lövés pillanatában kapják el a koncentráló – néha bizony elég fura pofát vágó – csatárt, vagy a durva belemenés dokumentálását, amely után a hátvéd hiába mentegeti magát, hogy csak súrlódás volt. Kíváncsi lennék annak a mozdulatnak a lassítására is, amikor a ping-pongosok pörgetik a labdát, szinte meghámozva, vagy ahogy a sportlövõ lassan meghúzza a ravaszt. Sokat mondó lehet az arcél, amikor a kajakozó csak másodiknak húz át a célon, vagy a düh, ami egy profi válldobáshoz kell. Hiába közvetíti a televízió a sporteseményt, mindezt nézzük, de nem látjuk. Ezek bemutatásához sportfotósok kellenek. Kellenének, mert nincsenek. Legalábbis a Nemzetiben nem jelentkeztek képeikkel. Nem olyan nagyítások érdekelnek, hogy a paraolimpia futójának lába helyén egy vaspánt van beépítve. Ez közhely, és visszataszító intimpistáskodás. Az sem poén, hogy Kásás gitározik – vagy csak a fotós kedvéért vette kezébe a hangszert. Orbán Viktor öröme sem érdekel. Súlyba ezekkel az udvari fényképészekkel, készítenek amatõrök millió és millió fotót. Azokból kellene válogatni!
Válasz