4/10
napraforgó 2019 febr. 22. - 14:46:38 4/10
(610/18030)
Azért fura, hogy meg sem számolták az Attila páncéljából kivett pénzt. Sem Mónika, sem Józsi, sem Lujzi és Margit, de még Joli néni sem. Igaz, ő azt mondta, hogy igen, de majd akkor hiszem el, ha bemondja a pontos összeget.

Na és Kristóf sem rakta rendbe a nyereményét, meg sem számolta. Szláven is csak a kupac pénzre ránézve saccolta 4 és fél millióra.
Szláven most hogy "biztonságba helyezte", igazán megszámolhatná és összerendezhetné.
Az is furcsa, hogy miután eltűnt a rengeteg pénz, Kristóf inkább a hol alszanak majd Pannáék projekttel foglalkozik, nem azzal, hogy elővegye Szlávent, mit csinált a pénzével.
Ráadásul szerelmes éjszakát tervez Pannával, amikor látta, hogy a nő lefeküdt a behajtó Lóheringgel.

Tényleg, itt mindenki úgy tesz, mintha ilyen halom pénzek mindennap az ölükbe hullanának. Még a szemmel láthatóan kisnyugdíjas öreglányok sem álltak neki számolgatni. Mit csinálnak, ha előkerül a pénz - általuk nem ismert gazdája és rájuk fogja, hogy nem is annyi volt az annyi.
Én bizony megszámoltam volna a helyükben, éspedig tanúk előtt, nehogy aztán lopással vádolhassanak.
Azért vannak életszerűtlen dolgok a sorozatban.
1/10
janderka 2019 febr. 22. - 14:26:47 1/10 Előzmény Lambada
(609/18030)

Nem is annyira Lengyel Ferenc miatt, de a Portugált
https://port.hu/adatlap/film/tv/portugal-portugal/movie-10655
és az Anyám és más futóbolondokat mindenképp nézd meg.
https://port.hu/adatlap/film/tv/anyam-es-mas-futobolondok-a-csaladbol-anyam-es-mas-futobolondok-a-csaladbol/movie-153001
De a Parkoló se annyira rossz, inkább csak közepes (ebben viszont ő a főszereplő)
https://port.hu/adatlap/film/tv/parkolo-parkolo/movie-145899
1/10
janderka 2019 febr. 22. - 14:10:11 1/10
(608/18030)
Én törekszem rá, hogy minden magyar filmet és sorozatot megnézzek. Legalábbis ami témájában nem baromi idegen tőlem. Ráadásul néha még színházba is járok (fene azt a barátokköztöt savazó gusztusomat!) Mondjuk ezeket a mostani maffiás sorozatokat pl offolom egyelőre. Látom ugyanis sajnos magunk körül is annyira, hogy ne érdekeljen filmen is. A sima emberi történetekre sokkal inkább vevő vagyok. De el is várom, hogy egy adott intervallumon belül bejárjanak valamiféle pályát a szereplők. Akár lefelé, akár fölfelé. Vagy ha nem, akkor kissé háttérbe húzva, de legyenek annyira szórakoztatóak (viccesek?), hogy elnézően figyelhessem az állandó helybenjárásukat.
4/10
napraforgó 2019 febr. 22. - 14:02:20 4/10 Előzmény Lambada
(607/18030)
Joli néni szerepe nekem se tetszik, még leginkább akkor tetszett, amikor Yodával hoztuk egy kalap alá. A Katát játszó színésznő nekem sem túl szimpi, nem is szép, túl csontos az arca, nagy az orra és bizony nem is olyan fiatalka már. Ránézésre úgy 34-35 éves lehet, bár sehol nem találni róla életrajzi adatokat. Ha nagyon szépen kifestik és jól világítják meg, akkor elég csinos, de natúrban biztos nem tetszene.

Nem tudom, hogy a történetet merre bonyolítják, biztos lesz egy pár strófa Robi betegségéről, aztán még több a polgármesteri választás kampányáról, magáról a választásról. Talán Attila ügyét is ragozzák egy kicsit és a most felbukkant Tamara is színt visz a fiúk életébe.
Van benne még lehetőség. Mármint a sorozatban.
4/10
napraforgó 2019 febr. 22. - 13:50:33 4/10 Előzmény Lambada
(606/18030)
Ezeket a sorozatokat én sem néztem, sőt alapból semmit az RTL-en, meg TV2-őn.
Igazából csak A mi kis falunkat néztem az RTL-en, mert szeretek röhögni, és most ezt, ami kezd valami formát ölteni. Eleinte ez is olyan semmilyen volt.
5/10
Lambada 2019 febr. 22. - 13:42:31 5/10 Előzmény janderka
(605/18030)
A felsoroltak filmek valóban kimaradtak az életemből, pedig bizonyára remekművek. :)
Sorozatot sem néztem eddig, sőt ezt a TV-csatornát is csak elvétve. Bizonyára ezért vagyok ilyen tájékozatlan színész-ügyekben.
Csak azért kezdtem nézni ezt a sorozatot, mert tetszett az alapszituáció. Aztán itt ragadtam.
Remélem, nem laposodik el, nem lesz unalmas, mert akkor szakítok vele!
5/10
Lambada 2019 febr. 22. - 13:36:38 5/10 Előzmény napraforgó
(604/18030)
Szerintem az egész sorozat legrosszabbul megrajzolt, egyáltalán nem hiteles karaktere Jolika néni. A többi alak vagy életszerű, vagy jó kis karikatúra. Tomi karaktere sincs túl jól megrajzolva, de benne legalább van humor. Joli néniben semmi sincs. Minden, amit tesz vagy mond, életszerűtlen, hihetetlen. Első felbukkanása óta csípi a szemem.
Kata is elég semmilyen, de nála talán a színészi képzettség (kvalitás) hiánya okozza, hogy elég élettelen a karaktere.
A többi színész valóban jól alakít (bár én még Robi alakítását is elég halványnak találom.)
4/10
napraforgó 2019 febr. 22. - 12:24:17 4/10 Előzmény Magdi
(603/18030)
Azért nem furcsa, hogy Joli néni ezzel az eszközzel akar mosni, vagy mángorolni? Gyűjtsünk neki egy vasalóra!
Magdi 2019 febr. 22. - 11:57:42 Előzmény napraforgó
(602/18030)
Na meg Tamáska, aki leveszi :-)
4/10
napraforgó 2019 febr. 22. - 11:54:03 4/10 Előzmény Magdi
(601/18030)
Kedves Magdi!
Revidiálom az álláspontom, szerintem te megtaláltad az univerzális mosóeszközt.
Ha a dézsába támasztják, lehet rajta masszírozni a ruhát. ha kiviszik a patakpartra a mosnivalót, akkor akár a síma, akár a bordás felével lehet csapkodni a ruhát. És ha már majdnem megszáradt a ruha, a síma felével lehet kisimítgatni, mángorolni.
Vagyis mindenre jó! Univerzális, már csak egy mosó(gép), bocs, -nő kell hozzá.
1/10
janderka 2019 febr. 22. - 09:34:00 1/10 Előzmény Lambada
(600/18030)
Kovacs Lehel a Munkaugyekbol lehet ismeros, illetve a Nyitva c. filmbol es az Intim fejlovesbol. Ezekben mind hasonlo figurat hozott mint itt.
Lengyel Ferenc az Anyam es mas... -ban volt hasonlo videki sertett paraszt. No es a kultikus Portugalban (abbol nekem nagyon sok gesztusa visszakoszon).
Rujder pedig 3 sorozatbol ismeros. De sajnos mindegyikbeb takkra ugyanilyen.
Hajdu is szerepelt par jatekfilmben ahol ugyanilyen alnaiv idegesito balna volt (plusz ugye a Heti hetes).
Kocsis Judit es Bede-Fazekas a kilencvenes evek elejerol lehetnek ismerosek a mar akkoriban is tevezok koreben.
A tobbiek valoban uj arcok. Meg ha szinkronbol ismert is lehet a nevuk
4/10
napraforgó 2019 febr. 22. - 09:14:19 4/10
(599/18030)
4/10
napraforgó 2019 febr. 22. - 09:11:50 4/10 Előzmény napraforgó
(598/18030)
Itt találtam a hagyomásnyos mosódeszkák között egy olyat, ami hasonlít a Magdi által találtra:
4/10
napraforgó 2019 febr. 22. - 09:04:12 4/10 Előzmény Magdi
(597/18030)
Még valami eszembe jutott erről az eszközről. Én Tom Cruise és Nicole Kidmen filmjében, a Túl az Óperencián-ban láttam, amikor az Amerikába kivándorolt ír nők úgy mostak, hogy a forró vizes, lúgos dézsába oldalt betámasztották ezt az eszközt és azon szinte "reszelték", súrolták a ruhát.
Nem tudom mi, de van ennek az eszköznek is valami neve. Talán a nálam is idősebbek, vagy akik falun, vidéken láttak még ilyet a nagymamájuknál, tudják is. Mindenesetre nem mángorló és nem is igazi sulyok, valami más.
4/10
napraforgó 2019 febr. 22. - 08:49:59 4/10 Előzmény Magdi
(596/18030)
Szerintem ez inkább egy sulykoló. Ezzel csapdosták a ruhát a patakban, hogy föllazítsák benne a szennyeződést. Én is megtaláltam a képet - sulykoló-mángorló néven, de beágyazva a rengeteg cifra, faragott sulykoló közé. Én azt hiszem, hogy egy ilyen recés valamivel nem igazán lehet ruhát simítani.
4/10
napraforgó 2019 febr. 22. - 08:45:08 4/10 Előzmény temi3
(595/18030)
Eddig még minden napra kitaláltak valami fordulatot, vagy legalább valami vicces cselekményt, így én ezeket a 40-45 perces részeket eddig még eléggé bírom. Ha ellaposodik, majd talán hanyagolom, de eddig még egész jó.
A színészek nagyon belerázódtak a szerepeikbe, igazán jól alakítanak.
Lengyel Ferenc és Csarnóy Zsuzsa házaspárja kiváló, ők tényleg egy hétköznapi párost alakítanak. Bárhol látni ilyen bunkó férjet, ilyen sokat tűrő feleséggel.
Járó Zsuzsa Mónikája színes egyéniség, a pénzéhség nála jól keveredik a család iránti - némileg tagadott érzéseivel.
Kocsis Judit Zsókája hihetetlen, ahogy mindig megfizet a vélt, vagy valós sérelmekért, ráuszítja az ellenőr barátnőjét a fodrásznőre egy rosszul sikerült frizura miatt, Anikóra egy eltitkolt viszony miatt, Stefit kidobja a megörökölt vagyon miatt, stb, stb. Ő egy olyan nő, aki egy ici-pici sérelemért százszorosan üt vissza. Jó lenne, ha egyszer megfizetne az aljasságaiért, mert bizony nagyon sokszor aljasul viselkedik.
De a többiek is elég jók és habár számomra is jórészt ismeretlenek, de pont az ilyen sorozatok adnak nekik módot a bemutatkozásra.

Szláven helyzetét viszont nagyon rendezetlennek érzem, ő egy "jugo menekült" mondják, de ezt sehogy sem értem. A szerb-horvát háború, más néven délszláv háború 1991-ben volt, akkor Szláven még csak kisgyerek lehetett. Ha csak pár éve jött Magyarországra, annak biztos nem ez a háború az oka. És miért beszél tökéletesen magyarul, ha netán szerb lenne? Vagy inkább határon túli magyar? És miért fél a rendőröktől? Remélem ezt még tisztázzák, ha a Szappanosoknál véletlenül épp nyugalom lenne. Milyen iratai vannak, hogy lett belőle postai kézbesítő? Mert ha előléptetést akar, ahogy láttuk, akkor mégsem feketén dolgozik, akkor lenni kell érvényes okmányainak.
Magdi 2019 febr. 22. - 08:27:07 Előzmény napraforgó
(594/18030)
Egy recés falap, ezen húzzák-vonják a ruhát mosáskor:
4/10
napraforgó 2019 febr. 22. - 08:17:07 4/10 Előzmény napraforgó
(593/18030)
Ez egy komplett vasalógép, hő nélkül simítja a ruhát.
Valahogy nem hiszem el, hogy ekkora böhöm nagy gépet szekrény tetejére raknak és időről időre leveszik.
4/10
napraforgó 2019 febr. 22. - 08:15:12 4/10 Előzmény szürkekabát
(592/18030)
temi3 2019 febr. 22. - 07:59:36
(591/18030)
Ha ezt a sorozatot valóban egy évig húzzák, akkor sokan megunják és abbahagyják a nézését. Én is. Azért kezdtem nézni, mert frappáns volt a felvezetője és kíváncsi voltam, mi lesz az örökséggel. Kár érte, mert a karakterek nagyon jók. Ha rövidebbre vennék, jó film lehetne belőle. Így a végén lealacsonyodik egy argentin szappanopera szintjére.