4/10
napraforgó 2019 ápr. 09. - 06:06:47 4/10 Előzmény luci87
(2348/18028)
Szívesen, de még nem tették fel sem az RTLMostra, sem a sorozatbarátra.
Pedig ilyenkorra már rég fenn szokott lenni. Kicsit még várni akartam, de így is le tudom írni elmlékezetből a lényegét.

Kata a belépő Dani nyakába, derekára ugrik föl, nevetnek, csókolóznak, kiderül végigszeretkezték az éjszakát, de Kata nem bánná az ismétlést. Kiderül, hogy Dani csak másfél órára ment ki az istállóhoz.
Egy másik pár, Polli és Robi is úgy ébred, hogy éjjel már háromszor, de Polli még szeretne egy negyedik numerát is. Ők is hemperegnek egy kicsit az ágyban.
Sanyi régi rádiókból, alkatrészekből összerakott egy rádióadót. Misi jön már kora reggel és üzembe helyezik az Ökörhang Rádiót, egy a kárászi helyi rádió melleti rádiófrkekvencián. Így majd nemcsak Ökörfalván, hanem a szomszédos községekben is hallható lesz. Eleinte tök érdektelen dolgokról dumálnak, vadetetőkről, meg tűzgyújtási tilalomról, de aztán Sanyi kitalálja, hogy legyen ez egy betelefonálós műsor, és akkor majd mindenki megkérdezheti azat, ami érdekli. Sőt, néha zenét is beadnak.
Vali szokás szerint egy lábasban kavargat valamit a tűzhelynél, Tibi meg szokás szerint csinálja a semmit, de azt nagyon. Közben egy régi Sokol rádiót tekerget. Valit idegesíti a zene, a hírek és minden, de Tibi váratlanul rátalál az Ökörhang rádióra, megismerik Misi és Sanyi hangját. Na onnantól már odafigyelnek.
A kocsmában a törzsvendégek is követelik Anikótól a rádiót, aki kelletlenül, de bekapcsolja. Nos, ők is rögtön meghallják az adást.
Subicznak kihozzák a masszázságyát, amit jobb híján a polgármesteri váróba helyez el. Mónika jön pár irattal, át kéne nézni, meg aláírni. De ez most Suvickot nem érdekli, ő egy masszázst szeretne. Móni közli, ő nem ért hozzá. Icuka ajánl egy asszonyt, Boriskát, akinek nagyon jó keze van, tud dögönyözni, meg köpölyözni is. Rögtön érte is küldetnek. Így megtekinthetjük Suvick kidolgozott mell és vállizmait is. Boriska jön is, köpölyöz, de a fájdalomtól Subicz ordítozik és nem fizet az asszonynak a kínzásért.
A kocsma népe is elkezd mindenféléket kívánni Sanyiéktól, van, aki zenét a feleségének, de van, aki a polgármestertől akarná számonkérni az igérvényeit, leginkább a járdát.
Icuka megint tudósít, Mónikának tetszik az adás, de a polgi feldühödik és rátelefonál valami fejesre, hogy itt Ökörapátiban egy kalózrádió működik, intézkedjen.
Stefike a mamutfenyős szobor alatt üldögél bánatosan. Jön Tamás, vígasztalni akarja. De ő boldog, mert Tamara üzent, hogy hazajön!
Kristóf Józsival dumál a kisboltban, szeretné bővíteni a választékot. Józsi szerint erre semmi szükség, de aztán belemegy, hgy Kristóf megcsinálja, de a saját felelősségére. ha bejön a nyereség 25 %-a az övé, de ha bukik, akkor övé a kár.
A két öreglány is hallja a rádiót, el is rohannak Zsókához a postára tudósítan. Zsóka elrohan Sanyihoz, épp jókor, mert egy egyenruhás rendőr és egy civilruhás nyomozó épp őket vonja felelősségre az illegális frekvencia használatért. Zsóka kiragadja a Misit és magával vonszolja. innentől már csak Sándor vegzálják. De látják, hogy elég primitív a készülék, ráadásul egy része füstölni is kezd. Így eltekintenek az őrizetbevételtől, csak megígértetik, hogy beszüntetik az illegális adást.
Zoliból is láttunk egy keveset, egy pályaudvari csomagmegőrzőben helyezte el a pénzt, pontosan 4 millió 30020ezer forintot, mert ennyi maradt a 4,5 millából. Utána Zoli fölmegy egy lakáshoz és az ott lévő fiatal férfival elég agresszívan közli, hogy még ma el kell hagyja a lakást.
4/10
luci87 2019 ápr. 09. - 05:11:10 4/10
(2347/18028)
Nem tudtam megnezni a tegnapi reszt,es ma melozok estig...Napraforgo,leirnad ,mi tortent?Koszi!!:)
7/10
Rojita 2019 ápr. 09. - 01:08:19 7/10
(2346/18028)
Azért egy volt rádióstisztnek fogalma sincs a rádiós frekvenciáról?
svejci 2019 ápr. 08. - 18:56:13
(2345/18028)
Szerintem, Szláven azért hallgatózott, hogy a dilidoki mit mondhat róla...
Én úgy emlékszem, hogy amikor diagnosztizálta, hogy milyen ember lehet, azt nem előtte, hanem a mamszi, és Kata előtt mondta...
De, abban azért volt valami, amitől fel állt a hátamon a szőr....
De, én is imádom, jól is adja elő, de kíváncsi leszek, mi fog kiderülni róla...
Diácskának meg drukkolok, hogy jöjjenek csak össze..
Az még jobban felkavarja az állóvizet...
4/10
luci87 2019 ápr. 08. - 16:14:16 4/10 Előzmény amira_daa
(2344/18028)
Ha hivatalosan az Anikó elhunyt szülei voltak Stefi szülei, nem hiszem....Hiszen csak most derült ki, hogy Tibi az apa, mikor kilátásba került a többmilliós örökség...
Azt még én se nézném ki Anikóból, hogy utólag pereskedik a gyt. ért...:)
4/10
luci87 2019 ápr. 08. - 16:11:18 4/10 Előzmény temi3
(2343/18028)
Nem szeretnék vitatkozni,elvégre ez csak egy film.De abban a részben,mikor az ügyvédnőnél elég nyakatekerten előadta,a verzióját Tibivel kapcsolatban,miután bebizonyosodott a DNS vizsgálat eredménye...Ő maga mondta, hogy tudta ,hogy nős, de nem érdekelte, fiatal volt.Szerinted egy kicsi faluban,ahol mindenki ismer mindenkit, és Katát is levitték a nagyapjához Valival,mert különben minden unokát levisznek gondolom a nagyszülőkhoz párszor...pont ez ne lenne nyílt titok, H Kálmán bácsinak hány fia va, hány unokája? Mindenki ismer mindenkit....:)Na meg ha tetszett neki, biztos érdekelte vele kapcsolatban minden,kérdezősködhetett felőle...

Az, hogy te nem hibáztatod, a te véleményed, és én tiszteletben tartom.Viszont én is voltam 16-17 éves,(igaz már régen)és bizony volt, hogy tetszett egy pasi, akiről kiderült, hogy már nős...hagytam is a francba, számomra tabu volt...akadt más fiú...
amira_daa 2019 ápr. 08. - 15:28:57 Előzmény Rojita
(2342/18028)
háboruban tudod hogy milyen az élet, meg valljuk be egyszer mészrolják le az anyukáját utána nem hiszem hogy kesztyűs kézzel bánt volna bárkivel is ( tipp )

történehetett hogy szerelmét családját vagy anyukáját mészárolták le ő bosszut állt és most menekül az sem menti fel de vannak esetek amikor az ember bosszut áll, mert az a kötelessége a halottak emlékére én valami ilyet tudok elképzelni
7/10
Rojita 2019 ápr. 08. - 15:25:11 7/10 Előzmény amira_daa
(2341/18028)
Eddig mindig mindenkinek segített. Csak nem hozzák ki végül rosszfiúnak.
amira_daa 2019 ápr. 08. - 14:55:19 Előzmény Rojita
(2340/18028)
Szerintem Szláven olyan hogyha valaki átlát rajta mint a doki akkor azt észreveszi a doki sok embert látott sok embert aki lehet hogy azt mutatja hogy ultracuki és közben nem ultracuki mellette. Ahogy dia fogalmazott. Én azt godnolom ha valaki átlát a szitán és azokon a dolgokon amilyen akkor a másik észreveszi.

Nekem volt olyan hapsi az életemben hogy az örületbe kergettem mert hiába mosolygott mindig megmondtam hogy milyen szarul is van. :D Ennyi. A férfiak főleg akik nem szeretnék hogy mások is belelássanak a lapjaikba azok ilyenenek. Fazekas sem tök hülye. Szláven meg tipikusan nem a jofiu, egy menekülő lélek aki most itt meghuzza magát. MG jól játsza a szerepet.
7/10
Rojita 2019 ápr. 08. - 14:34:33 7/10
(2339/18028)
Mit gondoltok Szlávenről?
Megakadt a szemem a pénteki epizód egy jelenetén. Amikor a dili doki megérkezett és bement Katával a szobába. Éppen jött Szláven, meglátta a doki kocsiját és elkezdett a szobaablakból befelé leselkedni.
Aztán jött Diácska és együtt elmentek beszélgetni.
Csak azért, mert Szláven körül minden ködös. Lehetett vmi jelentősége ennek, h figyelte a dokit?
7/10
Rojita 2019 ápr. 08. - 14:24:58 7/10 Előzmény amira_daa
(2338/18028)
Sztem Vali sosem fog elválni Tibitől.
Az a típusú nő, aki mindent elvisel a házasságban. Ha évtizedekig elviselte a férje természetét, talán természetesnek is tartja a férje erőszakosságát, akkor már nem fog elmenekülni.

Dramaturgiailag is probléma lenne, ha Vali elhagyná a férjét. Tibi egy alapszereplő. Ha egyedül maradna, (hiszen Kata is már fél lábbal elhagyta a házat), akkor egymagában nem tudnák érzékeltetni, h mennyire kibírhatatlan a természete.
Az pedig, h újból összejöjjön egy nővel, a természete miatt kizártnak tartom.
Legfeljebb az lenne, h mindig ismerkedni, udvarolgatni próbálkozna. De lenne, aki elviselné? Kizárt.
amira_daa 2019 ápr. 08. - 13:27:02 Előzmény temi3
(2337/18028)
én azon sem lepődnék meg ha Tibike több hölgyet is ágyba csalt volna.
Anikó kislány volt és Tibinek meg mindegy csak nő legyen szerencse hogy a faluban a falu fele 70 feletti vagy 20 alatti vagy a rokona vagy a lánya. Ha lenne vagy megjelenne egy Moni karibelü nő a flauban lehet hogy ugrana a házassága Valival - szerintem szét is fognak menni
amira_daa 2019 ápr. 08. - 12:55:05
(2336/18028)
az özvegy Fogtam magam és kerestem régi őshonos magyar határmenti neveket és mind a 36-ot bedobtam egy kalapba

a néni neve. Bersteiner Cseh Katalin :D és Férjezett neve legyen Szappanosné Katalin. Kati néni. ( és igazam lenne :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D)

Na remélem hogy megnyertem az RTL különdiját :D

Amugy ő vagy határnál lakik osztrák magyar tehát Sopron vagy pedig Münchenben van még egykét unokjáa abbol egyet Tomika is megdughatna. Na és akkor Tamikát is ugrasztanánk.

és kiderülne hogy kati néni egyik unokája meleg és azzal transzveszti klubot nyiott anno Kálmán vagyis beszállt a klubba. vagyis egy kis nyugdijával vagy beltag kültag volt és most örökölt. Na? :D :D

És jönnek a Bersteinerek és ők is akarják az örökséget. :D

Szeretem ha jol ki vagyok pihenve :D :D



temi3 2019 ápr. 08. - 12:53:53 Előzmény luci87
(2335/18028)
Bocs, de Anikó nem tudta, hogy Tibi nős. És szerelmes tini volt. Én nem hibáztatom.
amira_daa 2019 ápr. 08. - 12:49:03 Előzmény temi3
(2334/18028)
Szerintem az özvegy valami régi néni amugy megfejtettem :D mindejárt leirom egy posztban mit tudok az özvegyről. Vali persze hogy addig van eggyütt Tiborral mig megkopasztja. hülye lenne otthagyni addig. Remélem hogy jobban levezeti és akkor kiderül hogy Stefi nem buta.

Vali szerintem is jol járt mert ha a köztes időben 18-20 év a költségeket fizették volna Katika nem biztos hogy mehetett volna orvosira. Bár Aniko helyében én még ráugranék a ki nem fizetett gyerektartásra.
amira_daa 2019 ápr. 08. - 12:44:49
(2333/18028)
Az van hogy a 77. részig vannak kiirva a részek lehet hogy elkaszálodunk a 77 résznél aminek a cime katasztrofahelyzet? mit szoltok?

amira_daa 2019 ápr. 08. - 12:29:37
(2332/18028)
cool :D minden nap kapunk valami ujabb infot.
4/10
luci87 2019 ápr. 08. - 11:29:00 4/10 Előzmény temi3
(2331/18028)
Lehet,hogy alamuszi,de jol teszi..Tibi megerdemli,ami var ra ezutan,ha ugy lesz...
Igaz ugyan amit irtal,de Aniko csak kavart egy nos gyerekes emberrel,nem volt eleg neki a Krisztianja...
En inkabb a megcsalt no oldalan allok....
temi3 2019 ápr. 08. - 08:34:26
(2330/18028)
Nem láttam minden részt, de szeretném tudni, kiderült-e, mi lett Józsi anyjával?
Vali alamuszi. Látszólag megbocsájtotta Tibinek a félrelépést, de dühét Anikón és Stefin vezeti le. Stefi nem tehet semmiről. Anikó helyett a szülei döntöttek, de haláluk után egyedül felnevelte a lányát. Nem kért segítséget Tibitől, bár tudta, hogy ő az apa. Örüljön neki Vali, hogy ezt megúszta.
Szerintem Vali meg akarja várni az örökséget, hogy megnyithassa a cukrászdáját. Addig kedves Tibihez, tűri a gyávaságát és a bunkóságát. Utána ???
temi3 2019 ápr. 08. - 07:49:57 Előzmény napraforgó
(2329/18028)
Ha nem falubeli az özvegy, akkor lehet az ügyvédnő is. Ha igaz, amit Kálmánról mondanak, hogy szerette a /fiatal/nőket, akkor más nem nagyon jöhet számításba az eddig felbukkant szereplők közül.