guess.who 2019 ápr. 19. - 07:20:52
(2890/18030)
Érdekes, hogy korábban is feltűnt már, de a tegnapi részben nagyon erős volt a kontraszt: az elején Stefán egy cuki, gödröcskés arcú, göndörkés hajú szépkislány volt (jó, huszonegy-két évesen még nem mondhatok felnőtt nőt), mindig kellemesen sminkelve, jó volt ránézni.
Most meg egy kopott hajú, öreges roncs. Jóindulatúan azt feltételezem, hogy nem aludt a forgatás előtt egy hétig – vagy azt, hogy szándékosan ilyenre sminkelték, hogy ezzel is mutassák, hogy mennyire ki van készülve. Mondjuk Jolika háza előtt a hisztit egészen hitelesen adta elő (bár amikor az arcát fogta, szerintem elnevette magát, legalábbis nagyon úgy tűnt, hogy azért takarja el :) ), az akkori idegállapotához az arca-sminkje-frizurája passzolt.

Más kérdés, hogy egy ilyen után (ti. a kárászi presszóban megállapították Danival, hogy senkinek sem hiányozna a faluban, ha eltűnne) hogyan fogják visszahozni értelmes módon? Anikó beteg lesz és kell valaki, aki viszi a kocsmát addig? Vagy Szélkakas Dániel holnap megint rájön, hogy Stefán az egyetlen igazi szerelme, Kata csak átmenetileg kellett, hogy ne hűljön ki a takaró, amíg nincs benne Stefán?! :)
guess.who 2019 ápr. 19. - 07:14:23 Előzmény janderka
(2889/18030)
Van egy teóriám: nagyjából az első 20–30 rész egészen jó volt, azt valószínűleg jórészt még BGO írta meg (legalábbis a részek vázát), aztán elkezdtek belenyúlni a segédírók egyre jobban, és így elkezdett feleslegesen megnyúlni egy-egy történés, behoztak egyre több értelmetlen mellékszálat és rengeteg tipikusan időhúzós töltelékrészt is.
Már korábban, valahol a 40. rész környékén is akartam írni, hogy ha így folytatják, ez a sztori nem fog kitartani egy évig, heti öt résszel. Mondjuk az a 40 rész még oké lett volna, kezelhető mennyiség, normálisan ki lehet bontani az egyes szálakat, bemutatni a szereplőket stb.
guess.who 2019 ápr. 19. - 07:09:45 Előzmény Rojita
(2888/18030)
Helyzetbe hozták. Ja. De azt vártam, hogy most tényleg valami komolyabb munkát végez, megmutatja Anikónak is, hogy büszke is lehet rá (mert azért rendszeresen grimaszol Anikó, amikor Sándor valami baromságot mond)... és erre tessék: üvölt megafonon a húsz centire álló falusiaknak, egyre blődebb ökörségeket fantáziál a szállított hordókba stb.
Már gyakorlatilag csak ebből áll a szerepe, nincs normálisabb interakciója Anikóval, Diával és Lalival sem, kizárólag ezek a totál bugyuta megnyilvánulásai maradtak. :(
guess.who 2019 ápr. 19. - 07:03:11 Előzmény napraforgó
(2887/18030)
Szegény Renátót ne hibáztasd, csak felhasználták, hiszen VALAKIT kellett küldeni a kocsmába, hogy erre reagálásként Stefán szörnyülködve elrohanhasson Dankát nézni. De ki mehetett volna? Kata? Ő éppen "ápolt". Jolika? Ő holnap reggelre sem ért volna oda a rossz lábával. Dani? Hát ő meg aztán végképp. ;) Maradt Reni.
1/10
janderka 2019 ápr. 19. - 05:57:36 1/10 Előzmény janderka
(2886/18030)
Nem jol lattam. Felnis abroncs volt. Csak az elso snittben tunt uresnek.
:)
1/10
janderka 2019 ápr. 19. - 05:48:26 1/10 Előzmény napraforgó
(2885/18030)
Most hogy igy osszefoglaltad jutott eszembe, hogy ha jol lattam, akkor Szlaven egy csupasz gumiabroncsot hozott (gorgetett ki az erdobol), felni nelkul. De azt hogyan raktak fel vegul barmilyen szerszam es centirozogep nelkul a defektes gumi helyere???????
1/10
janderka 2019 ápr. 19. - 05:40:11 1/10 Előzmény guess.who
(2884/18030)
Ezeket a forgatokonyv beli kovetkezetlen slendriansagokat mar mind felrottuk a keszitoknak korabban. Mindamellett a hiteltelen rideg sterilitas mellett amit a falut ado OSB diszlet latvanya mindmaig ad.
4/10
napraforgó 2019 ápr. 19. - 05:20:02 4/10
(2883/18030)
Ökörapáti határába egy defektes szállítóautó gurul be. Szláven jön, a sofőr tőle érdeklődik, van-e gumis a faluban. Nincs, haha. Szláven meg arról, mit szállít? - Veszélyes hulladékot, valami biológiai hulladékot.
Dia és Sándor évődnek, amikor Szláven jön, katasztrófahelyzet van! jöjjön gyorsan!
Józsi jön Mónikához,aki a szemére veti, túl jóban van mostanában Subiczcal.Józsi elmondja,hogy ő akarta az apja ügyvédjeként, mert az apja már nehezen bírja odabenn. Mónika kérdi, mit kért cserébe. Gyorsan rájön,hogy a panzió lenne a tét. Veszekszik Józsival, hogy ne adjon el mindent a feje fölül. Józsi megsértődik, elmegy.
Dani reggel fölkel, már jól van.Egy vajaskenyeret elfogad Jolikától, aztán megy a dolgára.
Sándor a helyzet magaslatára lép, kijelöli a védőtávolságot, sárga szalagot húz ki, a megafonba bömböl, hogy senki nem léphet a kijelölt területre, stb. A sofőr szeretné a sérült kereket leszerelni -mert a pótkerék is nem sokkal korábban megsérült és megjavíttatni.
Vali és Tibi megint civakodik, Vali féltékenykedik, miért volt Tibi már megint egy helyen Anikóval? Tibi morog, azért, mert a lovász leesett a lóról!. Kata kezelte, de Stefi is odament, félt, hogy egymásnak esnek. Vali szerint Tibi minden esélyt megragad, hogy együtt sétálhasson Anikóval! Tibi meg óbégat, nem tűri, hogy a hülye kis lovász befurakodjon a családjába.
Misi is megérkezik a katasztrófa helyszínére, segédkezni kezd Sándornak. Sándor hülyeségeket ordít a megafonba, az emberek menjenek távolabb, mert rájuk tör a vírus, vagy biológiai halál.
Mónika maga alatt van, mikor Icuka jön takarítani, bocsánatot kér tőle a korábbi nyers viselkedésért. Icuka nemigen érti, ez a viselkedés kicsit sem Mónikás. Mónika ezt követően még több falubelivel megpróbál szóba elegyedni, de senki nem érti mit akar.
Subicz és Józsi megint Attilához tart, Subicz reméli, Attila beadta a derekát.
Sándor állandóan a központot akarja felhívni segítségért, utasításért, de a soför állandóan megakadályozza. Ő most titkos utakon barangolt a környéken, egy barátnőjét látogatta, de erről a felesége nem tudhat! Csak egy új gumi kell és ő megy, itt se volt.
Vali tájékoztatja Tibit, hogy a határban valami bombát találtak! Tibi rögtön kimegy a helyszínre, beleártja magát ő is.
Sajnos a csavart nagyon ráhúzták, ezért nem tudják leszedni a kereket.
Mónika Kristófnál a boltban megpróbál barátkozni, ássák el a csatabárdot. Kristóf sem érti a nővérét.
Szláven lefényképezi a kereket és elindul Kárásziba hasonlót szerezni.
Az ökrök kitalálják, hogy a szállítóautót ki kell tolni a falu határán kívül, mert ha bármi történik, felrobban, vagy ilyesmi, azt történjen ott.
Dani megtalálja Stefit egy Kárászi presszóban. A lány éjjel összepakolt és eljött otthonról. El akar menni, de örökre! Dani tiltakozik, Anikónak és Diának hiányozni fog, neki is, hisz barátok. Stefi tesz még néhány pikírt megjegyzést a "kis doktornőre", azán kimegy a buszhoz.
Az emberek csodálkoznak, hogy Sándor fél kézzel eltolja a buszt - nem látják, hogy a másik oldalon hárman is tolják. Biztos a Tibi csodabogyóitól olyan erős! El is rohannak Valitól, adjon nekik is egy-egy bogyót, Vali elzavarja őket, elfogyott.
Sándor felnyittatja teherautót, leverik a plombát, és 5 rendkívül büdös fémhordót találnak.
Subicz a börtönben ügyvédi meghatalmazást akar aláíratni Attilával, valamit vagyonátruházási szerződést. Attila mérges lesz, eltépi a papírokat. Subicz erre otthagyja.
Mónika beállít Valihoz, arról beszél, hogy a fafajű fivérei képtelenek az együttműködésre, ők ugrasztják össze a nőket is. Szövetséget akarvele a férfiaak ellen. Vali végig sem hallgatja, ő Mónika miatt nem árulja el a férjét, a sógorát, de még az unokaöccsét sem.
Zsoca és a többiek Diát hülyítik, az apja a legerősebb ember a faluban! Szláven hozott egy új gumit. A férfiak megpróbálják letekerni a régi gumi csavarját, és bár Szláven lazítja meg, sándor az, aki végül leszedi. A fél falu ünnepli, mint legerősebb embert. A kereket felszerelik, a teherautó elmegy. A sofőr a diszpécserrel beszél, kicsit kamuzik, hol van, de jelzi, hogy a plomba megsérült. Oké, majd jegyzőkönyvet vesznek föl. A kérdésre, mégis mi az a biológiai hulladék, amit szállít, kiderül, hogy csakl ótrágya.
Mónika maga alatt van, mert senki nem törődik vele, senki nem beszélget vele, felhívja Nándit, áll még a kávézás? megbeszélik a találkozót a szokott helyükre.
7/10
Rojita 2019 ápr. 18. - 23:03:31 7/10 Előzmény janderka
(2882/18030)
Természetesen Szláven tudta megoldani a helyzetet, mint mindig. Hogy honnan hozta a kereket? Ahol terem az ilyen izé. Lefotózta a kidurrantat, átküldte a gumisnak, az kiválasztotta a megfelelőt. kikészítette. Szláven bringán ment érte, amikor az Ő bicaja is kipukkant, vállra vette a vázat és úgy ment tovább és még így is a "vészidő" lejárta előtt visszaért az új kerékkel. Mint a mesében Batman.

A sofőr meg azért hagyta ott a régi kereket, mert ez egy magyar életkép is, h minden felesleges dolgot kidobunk a kocsikból az út mellé.
7/10
Rojita 2019 ápr. 18. - 22:50:59 7/10
(2881/18030)
Akárhogy is, végre helyzetbe hozták Sándort. 3 hónapja mondjuk, h csinálna már vmit a szakmájában ez az ember. Még egy emblémás dzsekije is lett.
5/10
Lambada 2019 ápr. 18. - 21:59:53 5/10
(2880/18030)
Én még várom, hogy kiderüljön, miért akarta annak idején az ügyvéd minden áron megakadályozni, hogy Subitz legyen a polgármester. Még meg is akarta vesztegetni Szláven közreműködésével, hogy lépjen vissza. Azóta pedig egy lépést sem tesz ellene, úgy látszik, simán belenyugodott. Lehet, hogy ez is egy elvarratlan szál? Vajon megtudjuk-e valaha, hogy kit szánt volna polgármesternek, és milyen megfontolásból?
1/10
janderka 2019 ápr. 18. - 21:17:15 1/10
(2879/18030)
Ez a defektes lószar szállító furgon téma nagyon szar volt. Ennél az almaszaporítós robbanásveszélyem ezerrel izgibb lett volna. Na jó, betudom időhiányban, hogy nem tudták már leforgatni. :)

Viszont egy murván álló jobb első defektes kerekű kocsin mit kellett tolni? Nem a motorja szart be... És Szláven honnét hozott egy pont passzoló kereket felnivel? És miért hagyta ott a sofőr az eredet kereket az árok szélén???

Áh, ez így a vége felé már egyre nagyobb limonádé. Már csak mint átfolyó baromságot nézem...
svejci 2019 ápr. 18. - 19:39:55
(2878/18030)
De, láttátok? volt tegnap egy kisgyerek is.... :)

Azért a Domdóvári szereplését, ami elég unalmas volt, így hogy csak a polgármestert cikizte a vicceivel, legalább egy másik szituáció mutatásával megszakították volna, és utána vissza hozzá, hogy ennyi lett volna, és búcsúzom....
De, így, hogy beszélt három percet, túl rövid volt....
4/10
napraforgó 2019 ápr. 18. - 18:45:17 4/10
(2877/18030)
Van valami a tegnapi részben, ami nem hagy nyugodni.
Tegnap, miután Danit bevitték az egészségközpontba és kderült, csak a lába ficamodott ki, akkor Kata kizavarta Ranátót és Tamást. Vagyis nincs súlyos sérülés.
Erre Renátó elrohan a kocsmába, ajvékolva beront, emlegeti az összes szenteket, meg a Kis Jézust. Előadja, hogy Dani Főnököt milyen súlyos baleset érte, stb. feküdt, mint a zsák krumpli.
Miért csinálta ezt? Daninak az anyja a postán van, az apja vélhetőleg az erőben. Még ha őket kereste volna meg.
De mi a fene köze van a kocsma közönségénak Dani ficamáhoZ????? Pláne ilyen drámaian előadva.
Most már Renátó túl sok, állandóan jár a szája, okoskodik, stb. Engem már zavar a nyüzsgése.
guess.who 2019 ápr. 18. - 17:16:24
(2876/18030)
Hiszen vannak vevők: a falu minden lakásában kizárólag a Hellókaszia gyümölcsleveket isszák, mintha nem is lenne más. :)
Mondjuk tényleg nincs. :D


Szerintem Anikónak nem lenne szüksége furgonra: a szállítók mindent (sört, virsli, sőt: még a krémes süteményeket is!!) a helyébe hozzák, neki csak az a dolga, hogy a pult mögött álljon. Ez persze kicsit be is határolja az életét, de Stefán ezt látta egész életében, simán lehet, hogy ezért nincs is igazán igénye semmi másra. Lalival is csak az volt a baja, hogy "nem mennek el sétálni", aztán 20 méter földúton való kószálás után megunta az egészet. :)
guess.who 2019 ápr. 18. - 16:41:39
(2875/18030)
Ja, volt egy aranyos Dia-Szláven mondat: "Na mi van, próbálunk is, vagy itt akarsz egész nap térden állva imád(koz)ni?!" :)
guess.who 2019 ápr. 18. - 16:39:03
(2874/18030)
Amit viszont nem egészen értettem: Maunika csak úgy bement a kocsmába és elkezdte berendeztetni jöttment idegenekkel, a falunapra való hivatkozással.
Namost: ha a kocsma (és fölötte a lakás) Anikóé, akkor Anikó páros lábbal rúghatta volna ki Maunit eleve, nemhogy még hagyja, hogy parancsolgasson ott. Vagy pedig komoly pénzeket szakíthatott volna, ha kibérli az önkormányzat tőle a falunapi rendezvény helyszíneként.
Ha viszont lényegében szó nélkül eltűrte Mauni hisztijét, az csak úgy lehet, ha az ingatlan tulajdonosa az önkormányzat, és Anikó bérli a kocsmát és a lakást is, és a tulajdonosok tevékenységét kénytelen eltűrni. Ha ez így van, akkor abból lehetnek még gondok, mert gyakorlatilag Maunika teheti ki onnan bármikor Anikóékat...
guess.who 2019 ápr. 18. - 16:32:08 Előzmény Rojita
(2873/18030)
Ha jól rémlik, ilyen esetben mindig az volt a hallgatólagos megállapodás, hogy azt a pénzt az X részéből vonják le. Azaz ha Kristóf akar raktározási költséget, akkor Kristóf a végén annyival kevesebbet kap majd. Más kérdés, hogy ez így azért hülyeség, mert ha pl. Kristóf kiesik a vége előtt, akkor mire is csinálta az adósságot pontosan?
guess.who 2019 ápr. 18. - 16:30:16
(2872/18030)
Eddig sem vacakoltak sokat, hozták sorra az új szereplőket: Renátó előtt Subicz is így került be, meg Mihály két vadásztársa, a kocsmai törzsközönség is aktivizálódott, a CBA-pólós gyerek, meg hát Bereczki művész úr sem volt eredetileg benne.
guess.who 2019 ápr. 18. - 16:27:38
(2871/18030)
Várj, az egy dolog, hogy Anikó a lányára akarja hagyni a kocsmát (mindkettőjüknél korai még egy kicsit ilyesmiről beszélni :) ), de vajon Stefán is szeretne egy kocsmát örökölni?
Pláne, hogy műkörmösnek tanult (ahhoz képest szerintem senkinek nincsenek műkörmei, Anikónak sem, Diának sem és Stefánnak sem, szóval nem gyakorolja a hivatását), az meg kicsit messze van a vendéglátózástól. A turkálós móka egyébként megint zűrös: csak úgy, magánszemélyként üzemeltetett egy ilyet? Semmi egyéni vállalkozó vagy betéti társaság? Ráadásul úgy, hogy az anyját éppen most bírságolták meg kocsmárosként? Bátor ez a lány. :)