8/10
Pünkösdi Kató 2019 jan. 16. - 23:08:01 8/10 Előzmény napraforgó
(110/18030)
Ez nekem is eszembe jutott, hogy lehet, Stefi Anikó gyereke. De ez egy vígjáték sorozat, nem az ilyen témájú sorozatokba való az ilyen családi kapcsolat. De azt tudjuk, hogy Anikóéknak voltak szülei, akik autóbalesetben meghaltak. VAgyis, csak kiderült volna a falu lakosainak, hogy most akkor Stefi honnan is van. Meredeknek tartom, hogy Anikót, mint a középkorban, elvitték 1 évre, aztán hazajöttek a szülőkkel együtt, majd a szülők meghaltak. Nem, ez így nem jó.
Én inkább arra tippelek, hogy Kálmán bának van egy eltitkolt gyereke, Anikó szülei, méghozzá az apja. Anikónak az apja a postás, akárki, ő jött a családba, Stefi pedig Kálmán unokája.

Ha mégis Stefi lenne az eltitkolt unoka, akkor Anikó bajban van Sanyi miatt, mert akkor kihez is húzzon?
4/10
Peti817172M 2019 jan. 16. - 19:08:47 4/10
(109/18030)
Ez egy díszletfalu, OSB lapokból épített házakkal, Budakeszi és Telki között.

Az az erdő meg elég nagy, és sűrűn vannak a fák, könnyű eltévedni benne. Én is voltam már arrafelé, nem egyszerű kitalálni.

https://www.google.hu/maps/@47.5183673,18.8698572,4063m/data=!3m1!1e3

Azért a térképen is látszik, hogy bőven áll rendelkezésre erdő.
5/10
Lambada 2019 jan. 16. - 18:05:36 5/10
(108/18030)
Sajnos nagyon csökken a színvonal! A két legutóbbi részben már sokkal több volt a bosszantó képtelenség, mint a szórakoztató elem. Ki hiszi el, hogy két értelmes ember, két orvos telefon, iránytű és minden egyéb szükséges felszerelés nélkül egy ismeretlen erdőben futkos vihar idején? Mégpedig nagyon lokális vihar idején, ami csak ott dúl, ahol ők bolyongnak, mert a faluban nyoma sincs rossz időnek.
Vali valóban "igazi cseléd, ahogy Napraforgó írja, de ez számomra hihető, mert ismerek olyan feleséget, aki hasonlóan viszonyul a férjéhez. A boltos csaj nekem is az egyik kedvencem, de a többi női szereplő is nagyon jó, Stefi is, Anikó is, Mónika is. Szerintem sokkal jobbak, mint Kata, az ő alakítása halványabb, eléggé egysíkú . És nem vagyok kibékülve Joli nénivel sem, egyáltalán nem hiteles.
kovimari 2019 jan. 16. - 17:27:24
(107/18030)
Hát igen Rojita, ez valóban amatőr munkára hajaz. Szerintem ez vagy az RTL klub kis költségvetésű projektje ,/ csak remélem, hogy nincs ennyire nagy baj/, vagy szemléletváltás.
A színészek nem kérhettek túl sokat, hiszen ma már sorozatban szerepelni nem ciki, inkább az ismertség megszerzésének útja.
A helyszín kialakítása sem kerülhetett sokba. Valahol azt a pár házat összedobni nem egy nagy összeg.
A forgatókönyv írókról nem tudunk semmit, hisz a stáblistában sem szerepelnek.
A rendező személye viszont sok mindenre magyarázat. Eddig is sejtettük, hogy a rendezés körül látunk mi problémát. Lehet, hogy ezek a piti dolgok csak nekünk probléma. Mint tudjuk a nézettség a szent tehén, ott is a 18-49 közötti korosztály /ők a potenciális célpontjai a reklámoknak/, s lehet, hogy nekik mások az igényeik.
A rendező: Radnai Márk. 1988-as születésű. Színész, majd színházi rendező szakon végzett a főiskolán.
A Tháliában volt, onnan valami konfliktus miatt eljött. / A színészek között többen Tháliás múltúak./
Pár rendezése van pl. "Holnap Tali" címmel ifjúsági sorozat valami 240 részes fiatalok körében nagyon sikeres. MTVA adja. A Varga Stefit játszó színésznő ennek egyik főszereplője. /A kocsmáros csaj húga/lánya./
Másik rendezés "Droszt" című. Taxiban játszódik. Alternatív alkotás. Fiatalok körében sikeres, több díjat nyert.
Csak a mi problémánk az, hogy azt viszont nem tudta, hogy kinti felvételek után, főleg viharos erdei jelenetnél utószinkron kellene, mivel más az akusztika mint a színházban, vagy egy zárt térben.
Meg pl az épített díszlet a színházban természetes, de itt valahogy nem hiteles.
Meg az is igen érdekes, hogy ekkora viharból a pár 10 m-re lévő kocsmaajtóban semmi sem érzékelhető. Szellő sem rebben.
Miközben az erdőben pár négyzetméteren bolyonganak az emberek, mert eltévedtek, közben a kameraállás miatt pár sor erdővel odébb simán látszik az erdő széle.
Hát ebben még nem volt gyakorlata. Na de majd lesz.
Mi meg ugyan mért kötünk bele mindenbe. Ez van. Vagy megszokjuk, vagy megszökünk.



4/10
napraforgó 2019 jan. 16. - 17:12:18 4/10
(106/18030)
Hát a doki csaj annyira azért nem szép. Elég csontos arca van és a lábszára meg eléggé görbe. Nagyon nem áll jól neki a testhez tapadó nadrág, meg a térdig érő cszima. A combja szép, formás, az igaz, na de a vádlija... Csinosabb lenne egy egyenes szárú nadrágban, bokacsizmában. Ja és nem is annyira fiatal, szemre odébb van a 30-tól.
Monika fia, Tamás zömmel ellenszenves, habár néha tényleg a fején találja a szöget, anyjának is beszólogat . Egyelőre Mónika van leginkább észnél, vele csak az a baj, hogy kapzsi, ő szívesen kitúrná a testvéreit, meg bárkit, hogy nagyobb falat jusson neki.
Valit egyáltalán nem értem, ő igazi cseléd. Tibi a kisujját sem mozdítja, Vali meg alátolja a széket is, szájába teszi a kaját, stb. És még azt sem tudta elérni, hogy elmenjen a lányát keresni.
6/10
Yoshi-Hashi 2019 jan. 16. - 16:47:11 6/10
(105/18030)
Na jó, a készítők aligha jártak valaha is falu vagy erdő közelében. Nyílt sípcsonttörés attól, hogy rádől a fazon lábára egy gyerekkar vastagságú faág? Egyébként sem erdő volt ez, max susnyás. A helyi katasztrófavédelmi felelős meg inkább szkanderozik, mintsem hogy intézkedne.
A karakterek sztereotip figurák, bunkó taxis, hisztis sznob ingatlanos nő, de a legbénább a fiatal örökös srác, aki oltári nagy nőcsábásznak van beállítva. Viszont a fiatal dokicsaj jól néz ki, a boltos csaj meg jól hozza ezt a Pestre vágyó, tájszólásban beszélő vicces kis karaktert. Csak hogy valami pozitívum is legyen a sorozatban.
1/10
janderka 2019 jan. 16. - 13:30:31 1/10 Előzmény Rojita
(104/18030)
Ahogy a házak közti friss mulcsot elnézem, meg a tip-top épületeket a murvával szórt utakkal, lehet hogy ez már egy frissen felhúzott, áttelepített falu. Mint szegény Új-Kolontár. Ahol Tibi már cska "turista".
7/10
Mngoo 2019 jan. 16. - 11:33:52 7/10
(103/18030)
Számomra ez a "Vihar" epizód nagyon kilóg a sorból.
Nekem ez a rész élvehetetlen volt.
Tibi bunkó, nyegle mindent megmagyarázó stilusa még csak hagyján (Valit sajnálom, férj ide vagy oda, egy férfiról az mond el leginkább mindent, ahogyan egy növel bánik) na de Róbert totális hisztije az epizód elején. Persze, fáj a sérülés, de nagy pesti macsó sebésztöl ez a fajta csajos pánik már inkább volt szánalmas, mint hihetö.
Viszont pozitivum: ki gondolta volna, hogy ennek a Szláven gyereknek ilyen jó karja van trikóban :))
7/10
Rojita 2019 jan. 16. - 10:24:11 7/10 Előzmény napraforgó
(102/18030)
Ez igaz. Csak Tibi szavai ugrottak be: "Menjen az, akinek van helyismerete!" Akkor pedig már Kata anyja helyretehette volna a férjét: "Tibikém, hány évig is éltél te itt a faluban?

Vagyis a fő probléma, hogy a forgatókönyvíró elfelejtette, hogy senki sem téved el a gyerekkora helyszínén.

4/10
napraforgó 2019 jan. 16. - 04:08:31 4/10 Előzmény Rojita
(101/18030)
Rojita, igazad van, kevéssé hihető a mostani történés.
Egyvalamiben vitatkozom veled, abban, hogy Tibinek ne lenne helyismerete. (!!!) Tibi ebben a faluban született, itt nőtt fel, innen indult! Vagyis ismernie kell a környéket! Nincs olyan gyerek, főleg kamasz fiú, aki nem barangolná be a falut környező erdőket, ne tenne különböző felfedezéseket, stb.
Sőt, még Kata és talán Tamás is ismeri a környéket, hisz elhangzott, hogy az unokák is gyakran töltötték a nyarakat a nagyszülőknél, nagymamáról vajhmi kevés szó esik, de arról igen, hogy Joli néni mennyit vigyázott a kis Katára anno.
És röhejes, ahogy a végén Tibi mégiscsak nekiindul a sötétnek, a lányát keresve.... Világosban több esélye lett volna.
És igen, az is fura, hogy Danit egyedül engedi el a kocsma törzsközönsége. Sándornak, mint katasztrófa elhárítónak minimum csatlakoznia kellett volna, az unokatestvér Tamást is vihették volna, plussz Szláven negyediknek... 4 férfinak azért több az esélye, mint egynek. Bár mi már be lettünk avatva, Szlávent telefonon navigálta az ügyvédnő, nem csoda, hogy végül is ő találta meg az ostoba tyúkot.
És igen, nagyon fura, hogy Sándor, amikor ténylegesen tenni kéne valamit, hát kicsit sem áll a helyzet magaslatán, helyette féltékenykedik, mint egy tinédzser Rómeó. Most épp Szálvennel gyanúsítgatja Anikót.
7/10
Rojita 2019 jan. 16. - 00:42:01 7/10
(100/18030)
Ez az utolsó epizód teljesen elrugaszkodott a még elhihető valóságtól. Ez a forgatókönyvíró bűne. Rendben van, hogy kell a bonyodalom a sorozatban, de előbb elhiszem, hogy egy sárkány támadja meg az erdőben a szereplőket, mint a mai többszöri logikai bukfenceket. Először is olyan nincs, hogy egy apa az egy szem lányát ne akarná menteni a bajban. (Pláne, aki eddig teljesen szerető-aggódó apaként viselkedett.) Az nem hihető magyarázat, hogy nincs helyismerete. Akkor lármát csap, kétségbe esik, segítséget kér a szomszédoktól., rendőrségtől, vkitől. De hogy leüljön a szobában keresztrejtvényt fejteni, ez képtelenség. Ilyet legfeljebb egy görény mostohaapa csinál.
A másik képtelenség a kocsma látogatóinak közömbössége. Bár a fásultság, közömbösség ma eléggé elterjedt, de ha mindenki által ismert lány kér segítséget, azért talán nem így reagálnak az emberek. Nem egy embert, egyedül engednek segíteni, hanem mindenki megindul.
A hihetetlenség teteje, hogy a falu tűzoltóját, vagy katasztrófaelhárítóját is cselekvésképtelennek ábrázolták. Ilyen sincs. Aki ilyen szolgálatot vállal, az zsigerből ugrik minden helyzetben. Még ha erősen alkoholos állapotban is lenne, amit most nem vettünk észre, - szóval egy fenntartó akkor is megindul, mert tudja, hogy a hidegben némileg kijózanodik és mentenie kell. Nem csodálnám, ha a Katasztrófavédő Szolgálattól nyíltan kikérnék maguknak az Őket lejáratni akaró szereplőt a sorozat rendezőjétől.
Tehát, a sorozatnak sürgősen szüksége van nem egy, hanem inkább több, gyakorlott forgatókönyvíróra, ötletemberre, mert ez így gyatra, hihetetlen, egyre jobban amatőrmunka.
4/10
napraforgó 2019 jan. 15. - 20:04:06 4/10
(99/18030)
Hoppá! Szláven a beépített ember, közvetlen kapcsolatban van az ügyvédnővel.
Szinte sejteni lehetett, hogy Kata újra eltéved az erdőben. Már a Jolika nénihez sem talált oda, épp ellenkező irányba ment. Ritka szerencsétlen egy nő.
Tibi ritka nagy barom, keresztrejtvényt fejt, amikor a lánya veszélyben van.
4/10
napraforgó 2019 jan. 15. - 18:52:10 4/10
(98/18030)
Luci87
Én ezeken az apró húzásokon csak röhögök. Elvégre a férfiak a teremtés koronái, tökéletesek, egyszerűen képtelenek hibázni.....
Az asszony megajándékozása is vicces volt. Amit én utálok és a modortalanság csúcsának tartok, az az a mondat: "Vegyél magadnak valamit".
4/10
luci87 2019 jan. 15. - 18:12:10 4/10 Előzmény napraforgó
(97/18030)
Gal Misi: egy tipikus pasi.Mondtam is a ferjemnek...;) egyformak vagytok mind...;)Reggelire kolbasz szalonna maganak,de mikor lebukik,ugy csuri csavarja,hogy jol jon ki belole.Megtudja,hogy a nejenek szulinapja van,amit amugy elfelejtett volna.Bezsebeli a dicseretet,mert osszehozott egy szulinapi bulit az asszonynak..Szegeny milyen ajandekott kapott tole...de ebbol is kivagja magat,odaadja a bort...;) Nem semmi urge...;)
4/10
napraforgó 2019 jan. 15. - 14:31:42 4/10
(96/18030)
Az biztos, hogy ezt az örökséget kissé hihetőbbé kellett volna tenni az elején. Az igaz, hogy az ügyvédnő mondta és talán nem adja a nevét egy csaláshoz, de azért kicsit jobban körüljárhatták volna, pl. azt is tisztázhatták volna, hogy honnan szerezte az öreg a pénzt? Nyerte, vagy volt valami titkos vállalkozása? Mert ha ott a faluban lett volna valamije, akkor az emberek tudták volna, egy faluban nincs titok.
Azt még megértem, hogy a lányát mindenáron a faluban akarta tartani és ezért Robin keresztül megakadályozta az elhelyezkedését, erre épp elég nyomós ok a 112 millió forint. Az övével együtt az már 224 milla a családban. És Robi nősülési kedvét is igencsak meghozta ez a szép summa, már a saját klinikán gondolkodott, ahol majdegyütt dolgoznak a lánnyal.
Na és az is érthető, hogy Tibi nem örülne neki, ha kiderülne, hogy ő volt Robi felbújtója. Gondolom, most azon töri a fejét, hogy kibékítse a fiatalokat. Majd lukat beszél Kata hasába.
7/10
Mngoo 2019 jan. 15. - 12:31:36 7/10 Előzmény napraforgó
(95/18030)
Hát nem igazán nevezném öszinte apai törödésnek, hogy Tibi keresztbevágta Kata karrerierjèt, mèg mielött akár kiderült volna ez az örökség dolog
Plusz a tegnapi részben (anikor Tibi felhivta Robit) utalt arra hogy ha Róbertnek eljár a szája nincs esküvö sem.
Ennek a szamárképü Robinak a nyakába sózná a lányát, aki mellesleg sza.rá csalja a föorvosnövel
Cuki egy apuci tényleg
4/10
napraforgó 2019 jan. 15. - 11:59:29 4/10
(94/18030)
Szerintem érthető, ha egy apa aggódik a lányáért, az egyetlen gyermekéért. Végül is Kata így is azt csinál, amit akar.
Józsit nem nevezném a legjóképűbbnek a sorozat ifjai között, elég terebélyes deréktól lefelé.
És az is fura, illetőleg kevésbé jó szereplőválasztás, hogy a nagyhajú Attilának kopasz fia van. Mint tudjuk, az ilyesmi öröklődik, és hacsak nem azt akarják kihozni, hogy nem is Attila az apja, akkor nem volt szerencsés rá osztani a fiú szerepét (ha Tibi fia lenne, akkor igen).

Arra kíváncsi vagyok, hogy hozzák ki Róbertet az erdő közepéből, pláne egy viharban. A lábsérülésen kívül meég egy jó kis megfázás is kinéz neki.
7/10
Mngoo 2019 jan. 15. - 11:10:56 7/10
(93/18030)
Ez a Tibi kész vicc.
Ha apám így viselkedemne velem felnõtt nõ létemre, tuti felkötbém magam.
Na meg ez a Robi..amint meglátom kinyílik a bicska a zsebembe... A kezébe adnék egy borotvát. Ritka ronda egy pali.
Viszont ez a Józsi gyerek (polgi fia) egyre cukibb számomra, az egyetlen jóképü pasas a filmben. Szerintem :)
4/10
napraforgó 2019 jan. 15. - 09:03:54 4/10
(92/18030)
Én is észrevettem, hogy a trágár szavakat kihagyják, valahogy elmossák.
De nem ez a probléma, hanem az, hogy szinte semmi sem érthető tisztán, annyira "mákosan" beszélnek, alig érthető akármi is.
Tudom én is, hogy vidéken sokszor olyan artikulációval beszélnek, ami kevéssé érthető, egyes tájszólásoknál kívánatos lenne a feliratozás is. De, szerinte ez nem ok arra, hogy TV-játékoknál, sorozatoknál is így beszéljenek. A közérthetőség azért fontosabb lenne.
--------
Amúgy elég hülye ötlet volt a tegnapi részben, hogy Kata beszaladt az erdőbe Robi elől, az meg utána. Össze-vissza mentek, végül rájuk tört a vihar, amit Joli néni előre megmondott. Robi lábára ráesett egy letört ág, most még csak az kell, hogy a lába törjön és meég ápolni iskelljen.

Tibi röhejes volt, ahogy végigüvöltötte a nevetséges Patyomkin-falut a lánya után.
De Gál Misi is, ahogy a neje születésnapját önnepelte. Hát igen, kb 30 év házasság után a saját hasa fontosabb mindennél, főleg a neje szülinapjánál.
6/10
szürkekabát 2019 jan. 15. - 08:31:07 6/10 Előzmény Lambada
(91/18030)
A hangminőség szerintem szándékoltan "rossz" a csúnya szavaknál. TV-ben még nem láttam részt, de az rtlmost.hu-n pl. a "szar" közepét minden esetben kihagyják és sz.r lesz belőle. Kicsit tényleg zavaró, inkább hagynák a csudába.