guess.who 2020 jan. 30. - 07:56:14 Előzmény napraforgó
(10180/18020)
Ez a Goranos szál megint annyira szánalom.
Eddig ugye az volt az alapállás, hogy Kálmán bá otthon ült, ki sem mozdult életében a faluból. Utána behozták a műkincsesdit, erre bekamuzták, hogy jaaaaa, de Jugóba járt rendszeresen. Jó, tegyük fel, hogy birkázási témában járt ehhez a Goranhoz (valójában meg műkincsezni) évente egyszer két hétre (akkoriban azért nem úgy ment a határátlépés, mint manapság!). Hülyén hangzik, de rendben van. Erre most kihozzák, hogy ja, a titokzatos felesége is járt Goranhoz, hiszen közös tengerparti fotójuk is van, ebből úgy gondolom, MauniCa apja is ő lesz.

Namost a kérdéseim:
- ha az asszony együtt ment a férjével, akkor Kálmán akkora tutyimutyi volt, hogy észre sem vette, hogy csinált neki a műkincshaver egy lányt?
- ha az asszony egyedül ment, akkor azt hogyhogy NEM vették észre a faluban? Egy férjes asszony külön való "nyaralgatása" biztos, hogy sokkal több embernek szemet szúrt volna, mint az, hogy Kálmán nyaralgat.
- ha Kálmánnak nem tűnt fel az asszony liezonja és az ebből született gyerek, akkor egy marha (márpedig MauniCa nevesített öröksége alapján úgy tűnik), ráadásul még MauniCa után összehoztak egy Kristófot is, szóval elég jó firma lehetett az asszony. Pláne ha végül beleírják, hogy Kristóf is valaki mástól van.
Miért érzem úgy, hogy átgondolatlanul, mindenféle előrelátás nélkül viszik tovább a sorozatot, és egyre nagyobb katyvaszba manőverezik bele magukat, amiket már egyre nagyobb blődségekkel próbálnak kimagyarázni?
offtopic
guess.who 2020 jan. 30. - 07:44:31
(10179/18020)
Tartok tőle, hogy trampli alakra nehéz előnyös ruhát találni, ha meg ráadásul még valamiféle végzet asszonyát is akarnak játszani vele a térd fölé érő szoknyáiban-ruháiban, amitől az egyébként is furcsa testi arányai még furcsábbak lesznek (két gólyalábon egy bojler és a dereka valahol mellkastájékon? miért kell így hangsúlyozni?), akkor azt nem könnyű csinosnak nevezni. :)
guess.who 2020 jan. 30. - 07:40:03 Előzmény Peti817172M
(10178/18020)
Ha megnézed a képet, akkor ott hátul neki van támasztva a falnak egy naaaagy kartonlap. Szerintem azzal takarták el az ajtót. :)
guess.who 2020 jan. 30. - 07:37:11
(10177/18020)
"Marosiéknak azért kellett pont 5 mert 5 ökörös örökös van."
Tomika drogügyének semmi köze az örökséghez vagy az örökösökhöz, szóval lehetett volna 3 vagy 7 tanú is. Vagy 13, és akkor a fél falu kiürült volna. :D
guess.who 2020 jan. 30. - 07:35:31 Előzmény napraforgó
(10176/18020)
"rejtély, hogy miért is kellett nekik épp 5 db hamis tanúvallomás. "
Azért, hogy ezzel az ostobasággal támasszák alá aztán TTibi és Dani féltékenységes jelenetét és Katáng szakítását, majd nyilván azt, hogy Lóbelt nagy duzzogva mégis visszafogadja Katángot legalább néhány rész erejéig, aztán Katáng ÚJRA rájön, hogy mégis inkább Danikát szereti jobban, majd fintorogva és a szemét forgatva visszamegy hozzá, de akkor meglátja Stefánt, amint éppen Dani fülébe súgja, hogy gyereket vár Renikétől – de persze Katáng csak azt hallja majd, hogy Stefán gyereket vár, ezért összecsomagol és elköltözik Danitól. Persze nem örökre, csak kicsit héderel bosszúból Lóbeltnél, és kezdődik minden elölről.
guess.who 2020 jan. 30. - 07:30:19 Előzmény napraforgó
(10175/18020)
"Vaddisznókat nem szoktak verembe ejteni, ha szezonja van, akkor kilövik őket."
Pláne nem elefántcsapdával. ;) A sugalltak szerint az a gödör volt vagy 2,5 méter nagyjából. :)
guess.who 2020 jan. 30. - 07:24:48 Előzmény napraforgó
(10174/18020)
"Úgy látom, hogy a sorozat harmadik évadja is megkezdte a mélyrepülést. "
Csak folytatta ott, ahol a második abbahagyta.
Igen, valóban micsoda izgalom, hogy egy szamár óbégat, ezt a pesti illetőségű Jenő nyilván nem tűri, és első dolga odamenni a friss szomszédhoz, hogy kussoljon - és persze nem tűnik fel neki, hogy a szamár nem nála iázik. Hiteles, hihető és kifejezetten mélyértelmű történés. Hol is láttunk ilyet? Ja, hogy az egész sorozat minden része teli van ilyen ostobácska "félreértésekkel"? Nem túl fantáziadúsak az írók.
Hogy az ÚJABB emberrablásról és a szintén ismételt Katáng-Dani szakításról már ne is beszéljünk. Pár napja poénból írtam emberrablást, erre tessék: tényleg képesek voltak még egyszer meglépni. Gondolom, a Kálmán-szellem is fog kísérteni megint, esetleg lehetne minifoci világbajnokság (ja, most minigolf lesz), sőt: FELTÉTLENÜL jöjjön ÚJRA az ELLENŐR a kocsmába!
guess.who 2020 jan. 30. - 07:18:16 Előzmény Rojita
(10173/18020)
"Miért titkolódznak a családtagok egymás előtt? "
Megint az van, mint amit korábban írtam: a debil történéseket más debil történésekkel támasztják alá.
Vali azért kamuzott TTibinek a pesti útról (amiről amúgy TTibi is tudott, ismerte az okokat is, fölösleges volt hazudni, illetve Katáng mehetett volna például az anyjával is kocsival), mert ÍGY el lehetett játszani TTibi féltékenykedését, meg szenvedhet pár részen keresztül, hogy neki milyen rossz.
Katáng detto: ha nem hazudik, akkor nem tudják beleírni, hogy Danika ott járt (sosem jár a kórházba, most miért?), aztán nem tudja Katáng félreérteni a Franciskás jelentetet ésatöbbi.

Szerintem állati unalmas már, hogy ez a Katáng-Dani párkapcsolat (inkább párharc) KIZÁRÓLAG arról szól, hogy az egyik félreért valamit a másikkal kapcsolatban, de nem ám megbeszélik két szóval, hanem rögtön szakítanak, meg megy az örökharag. Ráadásul Katáng megint kezdi a fintorgásait és a szemforgatásokat. Brrrrrrrr!
4/10
Peti817172M 2020 jan. 30. - 06:34:03 4/10
(10172/18020)
Nem bukja az örökséget, mivel a végrendeletben név szerint említette Kálmán, így biológiai kötelék nélkül is jogosult az örökségre.
4/10
napraforgó 2020 jan. 30. - 05:53:01 4/10
(10171/18020)
Kicsit fura, hogy pont Mónika forszirozza a DNS vizsgálatot, a származás pontositását, hisz ez neki nagyon nem érdeke. Még ha Tibi erőltetné, mert ki akarja záratni Mónit és a fiát az örökségből, még érthető is lenne. Kristóf meg amúgy is kiesett, igy a maradványpénzt ő nyerhetné meg Katával.

Ami még fura, az előző részben Vali azt mondja, Tamásra hunyoritva, hogy Jenő vagy 3 hónapja nem dolgozott náluk. Igy elvileg nyárvége van, mert Jenőék tavasz végén, inkább nyár elején solgoztak a Szappanos házon.

Na és még fura az is, hogy Vali cukrászdájában nemhogy sütő nincs, de még egy mosogató sem. Igaz, hogy Stefi intett a fejével a kocsma felé, hogy ott van egy jó sütő - na de eddig azt tudtuk, hogy Anikó csak 3 féle meleg kaját készitett: Melegszendszendvics, debreceni és bundáskenyér. Na ezekhez nem kell komoly sütő.
Mosogató kell a sok pohárhoz, de hogy Vali süteményestányérjait és tepsijeit is ott mosnák el, az azért túlzás.
Tuti, hogy erre nem kapnának engedélyt. Mint ahogy szó sem voltáról, hogy engedélyeztetnék a cukrászda részt!!!!
És a fodrászathoz sem kellett semmiféle engedély? Diának nem kellett valami módon bejelentkezni az adóhatósághoz? Egyéni vállalkozó, Bt, Kft. Nem értek hozzá, de csak úgy gondolt egyet, nem kellett hozzá semmi több?
4/10
napraforgó 2020 jan. 30. - 05:13:04 4/10 Előzmény napraforgó
(10170/18020)
Tibiről tudjuk, hogy 1964-ben született (ez a rendőri ellenőrzésnél elhangzott, amikor a személyi adatait egyeztették. Kristófról is tudjuk, hogyy 1984-ben született Kárásziban, Üveges Bélával és Aranyosi Lászlóval egy napon.
Amit nem tudunk, az az, hogy Mónika mikor született. Mondott ugyan valamit, Babika kérdésére azt, hogy 42 éves, na de ez nem hivatalos, mert senki nem látta az iratait.
Most kiderült, hogy ő nem igazi Szappanos és hogy az anyjának viszonya volt Gorán Sipsiccsel. Gorán és Kálmán 1975-ben a jugo tengerprton fotózkodtak, és nagyon úgy tűnik, hogy ott volt Kálmán felesége is.
De hol volt akkor a 11 éves fiuk?
Mert akkoriban Szappanosnénak viszonya lehetett Goránnal és ebből a viszonyból gyerekük is született, Mónika. Kálmán meg vagy tudta ezt, vagy nem, de Mónika mindenesetre az ő gyerekeként látta meg a napvilágot.
Ha Mónika ebből a viszonyból született, mondjuk 1976-ban, akkor az stimmel, hogy Tibivel 12 év, Kristóffal meg 8 év van köztük. Ez a nagy korkülönbség nem igazán segit a jó testvéri viszony kialakitása érdekében. nem együtt nőttek fel, neem voltak azonos barátaik.

Nos jó, kibogozták a származásukat, és ??? Hogyan tovább?
4/10
napraforgó 2020 jan. 30. - 04:53:21 4/10 Előzmény amira_daaa
(10169/18020)
Mónika edig is tudta, hogy csak féltestvérek Tibivel. Egy "normális" családban ez csak akkor fordulhat elő, ha az anya lépett félre. Ennyi esze Maunikának is lehetne. Sőt volt is, nem véletlenül akarta tudni az igazat. Gondolom, hogy az igazság tudatában nem is akarta volna/nem is akarja azt közzétenni. Nem érdeke. Sőt, nagyon erősen nem érdeke sem neki, sem a fiának.
Mert igy elméletileg mindketten kiesnek az örökségből.

Igenám, csak jog szerint a házasságban született gyermek apja a férj, mindaddig, mig ezt a vélelmet hivatalosan (birósági úton) meg nem döntik. Ezt a vélelmet a férj, és a gyermek döntheti meg. A férj halott (elvileg), Mónikának meg nem érdeke, hogy megdöntse a vélelmet (neki amúgy is csak 1 éve lenne erre a tudomására jutástól számitva). Vagyis ezt a vélelmet senki nem fogjamegdönteni.
Nem beszélve arról, hogy Kálmán elismerte magáénak Mónikát, és a végrendeletében egysorban örökössé tette a többi gyerekével.
Vagyis, ez a baromkodás megint tök fölösleges volt, mert Maunika és általa Tomi is továbbra is örökösök.
Akárki akármit is mond. Majd Marosi egyszer elmagyarázza. Vagy nem.

4/10
napraforgó 2020 jan. 30. - 04:38:52 4/10
(10168/18020)
Bocsánat, én az elmúlt 20-25 évben nem néztem pornót, de ilyen lenne manapság a pornósruha, mint Olgáé????? Fekete cicanadrág , felette nylon otthonka és az alatt valami pamuttrikó felül???
Jujj, juhujj. hát ha valaki ettől tűzbejön.... jó, hogy mellőztem a pornókat.
4/10
napraforgó 2020 jan. 30. - 04:27:10 4/10
(10167/18020)
Zsóka úgy, de úgy le van terhelve az Ökörf...arki posta mennyiségével, hogy Szlávenen kivül még egy (!) segitség kell neki!!! Az egész délelőtti műszakot átadja Krisztiánnak, akinek vélhetőleg nincs pénzkezelési jogositványa. Márpedig egy postán sokan fizetnek be pénzeket, számlákat. Amúgy meg az a havi két darab levél is úgy, de úgy leterheli Zsókát....
Vajon mi a fenét akar csinálni Zsóka délelőttönként, ha már nem is dolgozik? Tovább gyötri Mihályt?
9/10
amira_daaa 2020 jan. 30. - 00:20:36 9/10 Előzmény Rojita
(10166/18020)
énsem :D
9/10
amira_daaa 2020 jan. 30. - 00:20:17 9/10
(10165/18020)
Igen semmi stresszfokozo nincsen ott. Amugy a Mónis jelenetek ősziesek és Olga is viszont a Tibiseknél is zöld volt az erdő. Szoval lsz itt izgalom. :D

na okosbőrőnd kéne nekem is :D Jóéjt
7/10
Rojita 2020 jan. 30. - 00:10:22 7/10 Előzmény kék szem
(10164/18020)
Németh Kristófról nem tudtam, de Hajdú Steve évek óta, verseny szinten golfozik.
9/10
amira_daaa 2020 jan. 30. - 00:07:53 9/10
(10163/18020)
amugy a pontos honapot meg azért nem tudjuk mert azt mondta Mónika

"mit szolna jövö hét szerdához
" 27e nem jo
" ( februárban és márciusban novemberben volt 27-e szerda de a képen a szeptemberi naptár van megnyitva )

a Mónis jelenetek később lettek felvéve és az Olga elrablása, de szerintem a lovas és Barátok közt Ramónások meg még előtte nyáron mert sokkal zöldebbek a fák.
9/10
amira_daaa 2020 jan. 29. - 23:58:41 9/10
(10162/18020)
1. Kata szenved a pasik között - pipa
2. emberrablás - pipa
3.Marosi az idejemúlt ruháiban - pipa
4. Kristof szexel valakivel és arra mindig rásziv ( várhato fejlemény) félig pipa azért adok egy sanszot LAunak
5. Titkok és még több szál most irgalmatlanul sok - pipa
6. Tibi ordit - hellyel közzel - pipa
7. Tibi nyomoz - pipa
8. Kata hülyeségeket csinál pasi és munka ügyben vagy amugy - pipa a Szlávenes miatt még egy pipa
9. Jodi teát ad Katának és vigasztalja a 8. pont miatt pipa
10. Szláven kinlodik DIaval- pipa
11. Olga ruhában van - előnytelenben - pipa
12. Dani kinlodik a nők között most Barátok Közt Ramival még több - pipa
13. Misiék semmitmondo sztorijai - pipa
14. Monyikát visongo Suvicz - pipa
15. Móni és Józsi szexelnek - pipa
16. ICUKA nevének visitása - pipa
17. Zsóka szexel és fogyokuráztatja Misit - pipa
18. Steffi szarkevert és küzd Daniért - pipa
19. és van egy szerelmes levél amit nem az kap meg akinek szol illetve bucsulevél mert itt mindenki levélben kommunikál :d - pipa
20 ujabb lakásbelsőket ismerünk meg és lehetetlenforgatási helyszineket - pipa
21 jo a hangulat itt és minden hibát megtalálunk - pipa
9/10
amira_daaa 2020 jan. 29. - 23:51:06 9/10
(10161/18020)
köszönöm időjárásban jo vagyok levezettem előző kommentbe hogy ki mennyi pénzt kap exelhez felverném itt az alvókat, igy irásban vezettem le.