danab1 2007 szept. 02. - 21:30:01
(56/336)
Nem,az ilyenet s ehhez hasonlókat tényleg csak szeretni lehet!:-)
Igazat adok a "nagy bödös valóságot" illetõen. Tényleg azonnal szembejön az emberrel az utcán, amint kiteszi a lábát otthonról. De néhajó, ha az eegy film formájában az arcunkba csapják. Aztán az már egy másik kérdés, hogy kiben milyen nyomot hagy. De az álláspontod teljesen normális. (lehet, hogy csak az enyém nem az:-))
Jaj, akkor jól onold meg melyik lesz az a sorsdöntõ magyar film. Ha megengeded, ajánlok egyet. De most így hírtelen nem tudok. Majd jártatom rajta egy kicsit az agyamat.
De szerintem az már egy nagyon nagy dolog, hogy Téged legalább érdekelnek a mai magyar filmek is. Jó, ha ilyen nyitottszellemû vagy. Vagyis, szerintem ez egy nagyon jó tulajdonság. Mert hát a nagyátlag az.hogy úgy mond véleményt valamirõl, hogy nem is ismeri. Mármint itt konkrétan a magyar filmekre gondolok.
Egyébként azért is jó dolog a hazai filmgyártás, mert sajnos az emberek nem túl sokat járnak színházba. Vagyis kevesebben, mint amennyi jó lenne. És így a tehetséges színészeknek csak ezek maradnak, hogy megmutathassák, hogy milyen jók is õk. A baj csak az, hogy kevesen kapják meg az esélyt.
nieves 2007 szept. 02. - 20:39:33
(55/336)
"Kiss Károly, maga itt nem miskárol...!" - hát lehet az ilyet nem szeretni? :D Alföldi és Rudolf Péter nagyon jók voltak, és az egésznek volt egy sajátos fílingje. (És nem káromkodtak minden második mondatban, ami egy magyar filmnél ritka.)
A Szezont illetõen: igen, a színészek jók, de ez a "nagy büdös valóság" unalmas. Ha kíváncsi vagyok rá, kimegyek az utcára. Azért nézek meg egy filmet, hogy az szórakoztasson, vagy érintsen meg, gondolkodtasson el, csak ne kelljen unalmas emberek unalmas életét bámulnom...
danab1 2007 szept. 02. - 19:44:06
(54/336)
Ó, Neked tetszett a Lumitzer nõvérek? De jó, alig találkoztam olyannal, akinek elnyerte a tetszését. Pedig szerintem jó!
Viszont - lehet, én beteg vagyok - a Szezonra nem tudom azt mondani, hogy rossz film lenne! Csak sajátos. Török Ferit jó rendezõnek tartom. A fiatalok egy szeletkéjének életét mutatta be, ami nagyon tipikus. És ezt remekül sikerült is ábrázolnia. Sajnos tényleg így van. Az is egy olyan alkotás, amit meg kell rágnia az embernek kétszer-háromszor, hogy kiérezze a nagy masszbül, hogy mégsem olyan keserû. Persze ez csak az én álláspontom. És a másik, hogy a színészek, nagyon tehetséges, fiatal mûvészek, akik azóta már másholis bizonyítottak.
A régi vígjáékok tényleg élvezhetõek. Én is megnéem õket, haúgy adódik.
nieves 2007 szept. 02. - 13:04:11
(53/336)
Én is nagy éjszakázó vagyok, magyar filmeket viszont csak módjával nézek. Nemrég sikerült kifogni a Lumnitzer nõvéreket, ami hosszú idõ óta a legnézhetõbb alkotás. (Szerintem.) Ezen felbuzdulva megnéztem a Szezont is (hááát... :S), és újra elment a kedvem az egésztõl.
Ha magyar filmet akarok nézni, akkor inkább a régi Kabos-Latabár vígjátékokat választom.

OFF vége. :)
danab1 2007 szept. 01. - 19:45:05
(52/336)
Kedvelem a régebbieket is, de újabbakból többet láttam. Én az a külön állatfaj vagyok, aki képes fennmaradni kedden éjjel, ha valemilyen érdekes magyar filmet adnak. Sajnos a kevésbé popullárisabb darabok csak éjjel adhatóak.:-)
nieves 2007 szept. 01. - 19:20:47
(51/336)
Igazad van, sokat számít a lelkiállapot.

A régi vagy az új magyar filmeket szereted?
danab1 2007 szept. 01. - 18:51:57
(50/336)
Egyáltalán nincs Veled baj! Alapvetõen nekem sem elegendõ, hogy egy film pusztán romantikus. Inkább az elgondolkodtató, mondanivalós alkotásokért vagyok oda, melyekben van persze némi humor is. Sõt, én például kifejezetten szeretem a magyar filmeket is, amelyekért annyira nem szoktak oda lennni.
De nem baj, ha néha rávetemedik az ember valamikönnyen emészthetõbbre is. Kevés romantikus filmet kedvelek, de ez nekem azért valahogy tetszett. Persze as sem mindegy, hogy milyen lelkiállapotba nézi meg az ember.
nieves 2007 szept. 01. - 17:51:46
(49/336)
Lehet, hogy velem van a baj, mert nem rajongok a pusztán romantikus filmekért. A nekem tetszõkben mind van egy kis humor, a jobbik fajtából. Kedvencem a Sírba viszel (Roseanna's Grave), Jean Reno-val - ha valami, akkor ez igazi szellemes-szerelmes alkotás...
danab1 2007 szept. 01. - 17:35:09
(48/336)
Az tény, hogy Az ördög ügyvédje mindkettõjük részérõl egy jóval értékesebb alakítás.Vagyis, nem értékesebb, hanem más. A két filmet nem nagyon lehet összehasonlítani, mert mûfajilag olyan távol állnak egymástól, mint a Titanic meg a Psicho. Keanu abban a produkcióban tényleg elõvette minden tehetségét. De ez a film egy romantikus kis alkotásnak bõven megfelel. Vagyis a funkcióját bõven teljesíti. Aranyos és sép.
Ha valamivel magasabb mûvészeti értéket megutõ filmet szeretnénk látni, akkor valóban én isAz ördög ügyvédjét ajálom.
nieves 2007 szept. 01. - 16:04:24
(47/336)
Nekem második nekifutásra sikerült csak végignéznem (végigszenvednem). Keanu Reeves élete legellenszenvesebb figuráját hozza, Ch. Theron pedig annyira rosszul játszik (szinte amatõr módon), hogy az már fáj. Tudnak õk ennél jobbat is... (Lásd. Az ördög ügyvédje)
maszat 2007 szept. 01. - 14:15:14
(46/336)
A film azért rossz, mert pont az a célja és pont olyan emberek csinálták, mint a bácsi az elején, akit nem érdekel más csak a pénz és a siker, ennek ellenére az egész élete üres és a végére hirtelen érzõvé válik. Ez a film is valamiért üres.

A lényeg, hogy nem minden a biznisz, az érzelmekre is fordítsunk idõt. OK, most már tudjuk. Na jó de hogyan is tegyük ezt? Ebben már semmi segítség, realitás sincs. Ja majd elrabol egy hónapra egy dilinyós nõ és ott hagyok csapot-papot?!?!
danab1 2007 aug. 21. - 12:00:48
(45/336)
Ó, ez egy tündérien aranyos és szép filmm! Tucatszor láttam már, de mindig magával tud ragadni. Remek szereposztás! Nekem kedvenc férfi külföldi színészem pont Reeves, nõi pedig Charlize! Nem túl sok szerelmes filmet kedvelek, de az egyik ez, amit viszont igen.
mona_lisa 2007 aug. 21. - 10:51:10
(44/336)
Szep film, es erdekes fordulat a vege, hogy elmegy a csaj, es csak a szep emlekeket hagyja a pasinak
Erämaa 2007 máj. 05. - 21:19:18
(43/336)
Sokszor láttam. És mindig hatással van rám. Gyönyörû film.
A zene is rendkívül jó. Lehetne ragzni, hogy mi mennyire jó, de egy szóval is ki lehet fejezni: Gyönyörû!
Bov 2007 máj. 02. - 18:17:16
(42/336)
sztem nem csöpögõs...
Az egyik kedvenc filmem, ettõl csak a Szerelmünk Lapjai jobb ebben a kategóriában! :)
Jaj, a vége annyira jó :)
Vikke 2007 ápr. 20. - 16:14:46
(41/336)
Rém csöpögõs és eltúlzott.
hal 2007 márc. 27. - 21:15:45
(40/336)
1szer láttam, tetszett... Az only time nagyon illett bele.
Newcastle United 2007 febr. 07. - 12:15:35
(39/336)
Angyalok városa? Hasonló véleménnyel vagyok róla. Akkor már a Berlin felett az ég.
Noncsa 2007 febr. 07. - 11:13:20
(38/336)
Ahhoz még nem volt "szerencsém" de ezek után nem is igazán érdekel :)
Zotyipotyi 2007 febr. 06. - 16:28:18
(37/336)
Fantasztikus film! Az elsõ fél óra után még nem ez volt a véleményem... Enya-Only time félelmetesen illik a filmhez! Charlize Theron brilliáns színésznõ! Hát Kaján... Ebben a filmben nem volt a toppon, valahogy mintha néha "bénázott" volna a romantikus szerepben, viszont volt egy-két jelenet, amiben jól játszott: az elején, amikor az érzéketlen, öltönyös tuskót játszotta, az jól állt neki; amikor elutasította a "nagymenõ" ajánlatát az étteremben, illetve amikor a 12 karácsonyi ajándékot hozta mikulás sapkában:) Engem speciel megérintett a film és a vége is tetszett, amikor Sara mondta Nelsonnak, hogy õ azt akarja, hogy az életvidám énére emlékezzen, és Nelson ezt megértette, és elengedte (lehet hogy másoknak ez csöpögõs, de nem baj!)!