genius.scholes18 júl. 10. 11:09:59
(34/34)
Többet vártam ettől a filmtől, nem volt rossz, de igazán jó se. Amiről szól oké, de engem ez már nem nyűgöz le, elég sok filmet, színdarabot láttam már szegényekről, a kapitalizmus veszteseiről, az amerikai álom hazugságáról, és azok közt sok jobb is volt, mint ez. Az alapkoncepcióval is problémám van, itt van egy fiatalember, aki kiakar törni a közép-amerikai, sanyarú létéből és mosogatói állásából, így elmegy New Yorkba, hogy jobb sors után nézzen. De mi a nagy ötlet? Selyemfiú leszek... Végig azt éreztem, hogy annyira nincs semmi eszük, világképük a főszereplőknek, hogy az valami szörnyű. Ennek megfelelően nem sikerült igazi drámai hatást, szomorúságot kelteni, és azt bemutatni, hogy mennyire kegyetlen ez a kapitalista, elidegenedett világ, mert ilyen szerencsétlen módon, bárhol máshol kihullik az ember a társadalomból, most ezen mit sajnáljak, vagy lepődjek meg? Persze, gonosz világ, én is szeretném hogy más, jobb legyen. De arra az amerikai élet teljesen alkalmas, hogy az ember, ha egészséges, mint a főszereplő, akkor elérjen egy olyan egzisztenciát, amivel bőven élheti a boldogságát, mert annál több, már nem fogja még boldogabbá tenni. Csak egyszerűen nem kell ennyire ostobának lenni. Mindig van választás és lehetőség, és valahol ez a társadalom akkor is arról szól, hogy olyanná lesz a világunk, amilyennek mi, emberek teremtjük. Én hiszek abba, ha a jót támogatod minden döntéseddel, akkor ebbe a rendszerbe átlagemberként, a környezeted abszolút élhetővé és jóvá tudod tenni, és még ha kicsit butább vagy nehezebb sorsú vagy, akkor se kell egész életedben mosogatnod. Ha pedig mindenki így járna el, nagyszerű társadalmunk lenne, ahol nem is lennének kibírhatatlan munkák, tönkrement életutak. De itt is a főszereplő mit támogat? Pont ezért lehet így átverni az embereket és ilyen rendszereket fenntartani, mert olyan ostobák, ha van egy kis pénzük, azonnal elköltik minden felesleges dologra, képtelenek arra, hogy kiderítsék, mi az amire szükségük van, ami támogatja az ő egészségüket, hogy spóroljanak, hogy lépjenek feljebb, ne egyre lejjebb, azzal, hogy ilyen abszurd hitbe rángatják magukat. Hogy annyira kicsinyesek, hiúk, felszínesek, hogy azt képzelik, ha majd ők is olyan életet fognak élni, mint a gazdag felső réteg, az lesz a boldogság, nem az, ha majd egyre kevesebb időráfordítással megtudják termelni az őket ellátó optimumot és tudják majd az életben a valóban szép dolgokat élvezni. Szóval egy ilyen életutat nem tudok sajnálni, vagy nem is ez a legjobb szó, egyszerűen nem tudok felette drámaiságot érezni. Mert egyértelmű, ha ilyen hülye vagy, h elmész New Yorkba cowboycuccba, vigyorogsz mint a vadalma és vársz, h valami óriási az öledbe hullik, akkor képtelen leszel megtalálni a nyugalmad, elégedettséged ebben az életben. Tudok szomorkodni egy olyan sztorin, ahol valaki elhiszi az amerikai álmot, tényleg hajt, mint az állat, és mégse sikerül neki, vagy ha valakinek egy betegség, baleset tönkreteszi az életét, vagy ha valaki tényleg a nyomorba, szegénységbe szocializálódik, és ezért képtelen lesz normális társadalmi lénnyé válni (talán ez lehet itt is , de akkor rossz a fókusz, mert azt megmutatni sokkal érdekesebb lett volna), de ebbe nincs drámaiság, ahol valaki mindennek a könnyebbik végét akarja megfogni, nem hajlandó semmiért se tenni, és utána csodálkozik, hogy a nihilnek, nihil a következménye, és ez a nagy film, ami megmutatja, hogy milyen derékba tört, kapitalizmusból kizuhant életutak vannak. Ennek ellenére nem utálom ezt a filmet, de szerintem ha erről akart szólni, akkor nagyon nem találta meg a hangot. Elég szép, szórakoztató sok helyen a film, van benne kedvesség, remény, szomorúság, megmarad az emberben, nem rossz. De végérvényesen csak arról szól, hogy van egy végtelenül naiv, butácska fiú, akiben talán pont ezért van valami tisztaság, szépség, annak ellenére, hogy egy prosti, a besavanyodott, betört, uniformizált bábukkal szemben, akik alkotják főleg ezeket a nagyvárosi tömegeket. És, hogy ez a fiú, mennyire esetlen amikor elhiszi, hogy így bármi jót is tartogat számára ez a világ, és talán ez a film számomra releváns mondanivalója, hogy végül mégis lesz valami jó, mert felfedezi a barátság, a hűség, a közös, egymásért való küzdelem érzését, ami sokkal nagyobb érték, mint ha befutott prostiként kokainozna valahol.
Corpse Bride 2016 szept. 25. - 22:12:11
(33/34)
Ritka film, melyben két szerencsétlen lúzer (férfi) a fõszereplõ, szánalmat keltenek, és talán egy picit megszerethetõek. A zenei betéteknek kiemelt jelentõsége van: valami csodálatos, reménnyel teli érzést sugároznak, miközben a történet rendkívül lehangoló.

John Schlesinger remek 'bevállalós' mozija. Nem sok rendezõ állhatott sorba egy ilyen életérzés bemutatására. A második felében a parti jelenetek lehettek volna rövidebbek, de összességében kimagasló értéket képvisel.
10/10
olang 2016 ápr. 02. - 23:13:39 10/10
(32/34)
Nagyon-nagyon szeretem ezt a filmet.
csabaga 2014 máj. 20. - 18:14:32
(31/34)
Az USA árnyoldalait mutatja be,persze hogy behoztuk.Mint a Lovakat lelövik,ugye és hasonlókat.

Én a Vadnyugat hõskora USA propagandafilm magyar mozis bemutatóját nem értem még ma sem.
Edmond Dantes 2014 máj. 20. - 17:36:05 Előzmény csabaga
(30/34)
Asszem így igaz. Még rémlik homályosan h anno John Wayne-nek "közkívánatra" kellett végre már Oscart kapnia. A westernkirály (USA-ban vagyunk!), a Hatosfogat hõse, na, egyszerûen nem mehetett el Oscar nélkül és hát 70 felé közeledve már nem volt (sok) esélye h az õ igazi terepén = lovon :) pláne h más szerepben Oscart nyerjen.
A filmrõl most lemaradtam, de emlékszem, nagy élmény volt. Erõsen "szûrt" termés volt itt akkoriban, ez valahogy bejöhetett.
OFF
Majdnem ugyanaz történt Henry Fondával is Oscarilag: very last minute Oscar az Aranytóért.
csabaga 2014 máj. 12. - 16:38:08
(29/34)
A színészmezõny abban az évben nagyon erõs volt.

Talán úgy gondolták,nyerjen a legöregebb,aki már beteg is volt.Utolsó esélye...
csabaga 2014 máj. 12. - 16:33:12
(28/34)
Jó eséllyel egymás elõl vitték el a szavazatokat.

Végül nyert John Wayne és nem nyert ez a két színész mellett Peter O'Toole és Richard Burton sem.Õk ketten késõbb sem,mig Dustin Hoffman és Jon Voight igen.
10/10
olahmiki1959 2014 máj. 12. - 05:33:32 10/10
(27/34)
Az amerikai Oscar-díj odaítélõ bizottság szégyene, hogy bár a film mindkét szereplõjét jelölték, - teljesen megérdemelten, - végül egyikük sem kapta meg a díjat.
Ma megint megnéztem, felvettem, és betettem a gyûjteményem legféltettebb darabjai közé, - pedig meg is van valahol, - de biztos, ami biztos...
Toots Thilemans szájharmonika hangjától pedig elszorult a szívem.
A színészi játék, a dramaturgia, és a rendezés mellett, a zene is zseniális, a film elsõ pillanatától az utolsóig fogva tartja az embert.
Eszméletlen jó film.
stenmore- 2014 máj. 12. - 01:19:49 Előzmény johnny91
(26/34)
Hofmann sokkal inkább hasonlít Pacinóra mint Pacinó önmagára.
drProktor 2014 máj. 12. - 00:37:00
(25/34)
Véletlenül majdnem az elejétõl megint megnéztem.
Szerintem tökéletes film.
Szinte százszoe láttam, szinte ezerszer megnézném.
Most is újszerûnek hatott, vagy csak rokmik a memóriám?
Hálaisten!
stenmore- 2014 máj. 12. - 00:31:09
(24/34)
Egyébknt pedig mennyivel jobb film Szõts Géza filmje ameylikben halott feleségét szállítja szabályellenessen a vonaton a székely ember.
Az feszültséggel teli volt, ezen pedig idõnként el lehetett aludni.
stenmore- 2014 máj. 11. - 23:08:26
(23/34)
nem szoktam foglalkozni a szinkronnal ,de Joe magyar hangja abszolút melléfogás a karakteréhez képest.
10/10
olahmiki1959 2014 máj. 03. - 18:09:53 10/10 Előzmény SpencerBarnes
(22/34)
"109 percet leszabtam volna 90-re, gondolok itt egy két "érdekes" bejátszásra."

Jaj, könyörgöm, ne!
Én ezt annak idején, évtizedekkel ezelõtt még a Filmmúzeumban láttam, - nem az ilyen nevû tv csatornán, hanem a Broadway mozi elõdjében, így hívták, - teljes volt a film, nem vágták meg, hatalmas, torokszorító élmény volt, aztán amikor a rendszerváltás elõtt nem sokkal eljött a videózás korszaka, és megjelentek az elsõ videotékák Magyarországon, kivettem a filmet, és annyira meg volt vágva, olyan csúnyán megcsonkította valami buzgómócsing, hogy még aznap visszamentem a tékába, és teátrálisan összetéptem a tagsági könyvemet az eladó szeme elõtt, pedig õ biztos nem tehetett róla, hogy a filmeket cenzúrázták.
Ez a film úgy tökéletes, ahogy van, minden kockája tökéletesen beleilleszkedik a film dramaturgiájába, minden jelenetnek jelentõsége, súlya van, hihetetlenül pontos lenyomatát adja az akkori New York avantgárd, forrongó, újat keresõ világának, a dzsessz, a performanszok, a modern képzõmûvészet õrült figuráinak, úgyhogy tegyük össze a kezünket, hogy a tv végre eljutott odáig, hogy teljes hosszában, vágatlanul leadja ezt a remekmûvet.

"szerintem ennek ellenére nem tudja felvenni a versenyt sok mai filmmel. Hiába, valljuk be, hogy sajnos
mai szemmel már elég lassú, sok üresjárattal."

Bocsánat, ez egy MÛVÉSZFILM!
KULTFILM, kinek milyen meghatározás tetszik, a lényeg ugyanaz.
Az amerikai film történetének egyik legnagyobb alkotása, két kitûnõ színész zseniális alakításával, tökéletes dramaturgiával, az elsõ pillanattól az utolsóig végighúzódó, torokszorító drámaisággal!
Ha a maga idejében 10/10, akkor most 12/10!
SpencerBarnes 2014 márc. 09. - 22:47:30
(21/34)
109 percet leszabtam volna 90-re, gondolok itt egy két "érdekes" bejátszásra.
Az alakítások 10 pontosak, maga a történet idõálló, azonban szerintem ennek ellenére nem
tudja felvenni a versenyt sok mai filmmel. Hiába, valljuk be, hogy sajnos
mai szemmel már elég lassú, sok üresjárattal.Ha a maga idejében 10/10, akkor most 6/10 maximum.
James Uram Benson Madame 2014 jan. 06. - 21:59:25
(20/34)
SPOILER
A poént lelövõ kommentelõ mentségére szóljon, hogy borítékolható a vége. De még így is üt. Pont a kiszámíthatóság a film legnagyobb erénye - az egyik legjobb "szerethetõ semmirekellõk"-sztori, amit valaha láttam.
Azért az mindig megmosolyogtat, hogy a rendszerváltás elõtt a komoly filmek közül szinte csak olyanokat mutattak be, amik azt ábrázolták, milyen rossz a kapitalizmus - kilátástalanság, fásultság, dekadencia stb. (bezzeg nálunk...)
gladiolus 2013 ápr. 26. - 10:09:54
(19/34)
A zenéje (Everybody's Talkin') is felejthetetlen.
Ugek 2012 dec. 26. - 13:32:52 Előzmény beszelo86
(18/34)
Egyszerûen: ALAPFILM!
10/10
beszelo86 2012 okt. 27. - 09:22:59 10/10 Előzmény johnny91
(17/34)
Ez egy igazi klasszikus road movie. Nagyon tetszett. Egészen elképesztõ, hogy annak idején Oscarral jutalmaztak egy ilyen kemény és megrázó alkotást.
9/10
johnny91 2012 szept. 16. - 22:12:30 9/10
(16/34)
és a másik nagyágyú
9/10
johnny91 2012 szept. 16. - 22:12:08 9/10
(15/34)
Elképesztõ mennyire hasonlít a fiatal Hoffmann Pacinora.
Ki hitte volna, hogy pont õk lesznek a legnagyobb 'színészóriások' ilyen alkattal :D
Swing Karácsony Gájer Bálinttal
Swing Karácsony Gájer Bálinttal

Gájer Bálint először ad koncertet a MÜPÁ-ban december 7-én.

Jegyvásárlás