10/10
kikelet54 2016 okt. 21. - 10:23:03 10/10
(222/642)
Szegény Olvidot már megint sikerült lejáratnia ennek a két dögnek. Hiába mondta, hogy nem bántotta a boszorkányt, Diego nem állt ki mellette, utánna meg álmodozik róla az autóban.

Raquela most már még jobban fogja utálni Olvidot, és hiába állította választás elé Armandót, a legnagyobb meglepetésére Armando a lányát választotta, és mindenben támogatja. Gondolom, azért ebbe másnak is lesz beleszólása /Raquela, Eufrasia, Roxana/.

Esperanza próbál a lelkére beszélni Diegonak, hogy ismerje be, szereti Olvidot, és vállalja fel a kisfiát, de nem lehet meggyõzni. Csak akkor miért álmodozik róla? A szíve legmélyén biztos érzi, hogy hozzá tartozik, csak még az esze nem fogja fel.

Rodrigo haldoklik, és azt kéri Diegotól, hogy vegye feleségül azt a riherongy Iránt. A lehetõ legnagyobb hülyeséget kért a testvérétõl.
10/10
kikelet54 2016 okt. 20. - 19:18:20 10/10
(221/642)
Hát igen, más a valóság /én is regényt tudnék írni a baba korszakról/, és más egy sorozat, ahol azért extrém dolgokat is megírnak, de hát végül is ez csak egy film.
10/10
kikelet54 2016 okt. 20. - 15:46:53 10/10
(220/642)
Hogy mennyire mesébe illõ, azt gyereke válogatja.
Ha megengeded, leírom az én gyerekeim "történetét": az elsõ gyermekem olyan eleven volt, hogy 1 hetesen se hagytam volna ilyen helyzetben, a második gyermekem meg még több hónaposan is csak aludt és evett /kora szülött volt/, oda tehettem, ahova akartam, a harmadik és negyedik gyermekem pedig a földön /ahogy Te is írtad/ nõttek fel, mert ikrek, és azért négy kéz és négy láb egy kicsit sok, amikor már mindenfelé jár.

Ezért írtam, hogy gyereke válogatja.
10/10
suxel 2016 okt. 20. - 14:39:30 10/10
(219/642)
Az a felsírás szerintem kamuduma volt, csak félt tõle, hogy mi fog történni, ha továbbmarad kettesben Daviddal, szerintem Olvido bár naiv, (ahogy bevette Nelsonék hívását), de az érzésekkel tisztában van, és érzi, hogy kezd õ többet jelenteni David számára, mint egy szimpla barát. A pozitív töltetû jelenetek közül ez volt a kedvencem, amúgy meg Iran.

Mekkora egy elmebeteg nõ, zárt osztályon se lenne párja. Az a felkacagás tele élvezettel, miután majdnem karamboloztak Diegoval, õ csak játszott, hát nem szívesen lennék a játszótere. Már Angus is felfedezte, hogy kezd a lánya becsavarodni. Következõ jelenet: észreveszi, hogy Rodi még nem halt meg, rálép az eszméletlenül fekvõ férfi fejére és belerúg hármat. Szóhoz se jutottam. Mondjuk az injekciós méregbefecskendezés az szerintem se kellett volna, Irannak megivott volna Rodi simán még egy pohár méreggel teli tejet, ha szépen kérte volna. És az Olvido odahívásos trükk: na ez lesz az utolsó alkalom, hogy megalázza Olvidot ténylegesen.

Én azt nem értettem Armando miért akarta ezt a vacsorameghívást Iranékkal is, mikor tudja nagyon jól, hogy az a család a lánya ellensége.

Azt hittem a Rakvélázástól már rosszabb nem jöhet, de igen, mégpedig a Diegito rosszul kimondása, nálunk simán Digito lett, ajajjjajj, hogy a magyarok nem tudnak se kiejteni, sem felolvasni. :(
10/10
kikelet54 2016 okt. 20. - 14:18:32 10/10
(218/642)
Egy ilyen picinyke babát azért még ott lehet hagyni így körül párnázva, biztos nem fog letáncolni, különben is várják a kiságyat, ami nem tudni miért még nem érkezett meg. A konyhából viszont meghallotta hogy felsírt, és már rohant is hozzá.
10/10
kikelet54 2016 okt. 20. - 08:01:06 10/10
(217/642)
Olvidó nagyon aranyos, amikor babázik, igazán szép kisfiút találtak a gyönyörû anyukához, de az apuka is megér egy-két ajtócsapkodást.
Nagyon szeretem ezeket a babás jeleneteket.

Dávid egyre közelebb kerül Olvidohoz, már minden búját-baját elmeséli neki, Olvido is szívesen beszélget vele, de ez a túlzott kitárulkozás már megijeszti.
Természetesen a vén boszorka mindenrõl beszámol Roxananak, sõt még jobban hergeli Olvido ellen.

Még szerencse, hogy Olvido idõben észrevette, hogy a vacsorán Irán pereputtya is a meghívottak közt van. Ha Diegoék is oda értek volna, szerintem még el is szaladt volna szegény.
Ugye, ez a hülye Irán gondoskodott róla, hogy ne érjenek oda, tuti nem százas, most már Esperanza és Diego is elgondolkoztak az elmeállapotán.
Amit szegény Rodrigóval mûvel az maga a borzalom, én csak azon csodálkozom, hogy soha nem bukik le, olyan simán meg tud csinálni mindent, és még mosolyog is ezekhez a szörnyû dolgokhoz.

Azt viszont nem értem, hogy Olvidot mi a fenének csalták oda, mit akarnak ezzel elérni? Lehet nem figyeltem eléggé? Na, mindegy, remélem a mai részben kiderül.
malvinkicska 2016 okt. 19. - 16:24:58
(216/642)
Ez nem hogy javulna egyre rosszabb részek vannak tele emberi szemétséggel, itt elmebetegek és rosszak vannak, csak. Olvido vesztét akarják sokan, nekem ez már nevetséges egy ember ellen ennyien. Aki írta csak ennyire telt agyilag , nem tudom mióta eza mocskos Rbanc a téma elveszi nem veszi nagyon unom, Diego hûje Rodrigo szintén annyira mesterkélt gazdagok és nem mennek a kórházba, a nézõket is hûjének nézik a mai világba.
10/10
kikelet54 2016 okt. 19. - 13:39:13 10/10
(215/642)
Nagyon kiakadtam, amikor Irán és az anyja kárörvendõn mosolyogva vásárolták a mérget, örültek, hogy megtalálták a legjobb megoldást, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, egy embert megmérgezni, ha már útban van.
Nem is értem, hogy egy romantikus sorozatba miért írnak ilyen gusztustalan dolgot?!

Olvido "megbeszélte" a kisfiával, hiába van itt Eufrasia, és Raquela sem szereti, mégis maradnia kell, mert valamibõl meg kell élni. Olyan szépek voltak.

A telefonba nem mert beleszólni, de megtudta, hogy Diego és Dávid barátok, és ezen úgy kiakadt, hogy még Dávidnak is feltûnt, persze rögtön elkezdte felvidítani, ami egyáltalán nem esett nehezére, és teljesen belefeledkezett Olvido tekintetébe. Ilyen nézés után mondja valaki, hogy nem szerelmes!

Armandónak most sikerült megvédeni Olvidot, amin Olvido nagyon csodálkozott, és nem tudta mire vélni a dolgot, még megszólalni sem tudott.
Nekem úgy tûnik, mintha Armandóban nem lenne élég szufla ahhoz, hogy a 3 nõvel szemben meg tudja védeni Olvidot, remélem nem lesz igazam, és annak ellenére, hogy Olvido kijelentette, hogy látni sem akarja az apját, amiért elhagyta, és nem keresete, mindent megtesz, hogy jobb sorsa legyen.
10/10
suxel 2016 okt. 19. - 00:51:37 10/10
(214/642)
Iran és Angus megszerezték a halált hozó cseppeket Rodrigonak a füvészasszonytól, aki azzal az utasítással látta el õket, 1 csepp elég egy bitang nagy kutya ledöntéséhez, Iran rögtön szórt vagy 10-et Rodi italába, aki össze is csuklott tõle. Biztos, ami biztos, majd az anyjával ittak a még köztük járó holtakra, persze Rodira célozva. Félelmet nem ismernek. Telenovella szokáshoz híven csiricsáré álruhát vettek a méreg beszerzéshez, kb úgy öltöztek, hogy nem beolvadjanak, kb mindenki rájuk figyeljen, de ezt már megszokhattuk, hisz az Amor Bravio Isadorája is a lehetõ legrikítóbb színû ruhákban végezte a merényleteit.

Lucho és Tacho birkóztak Nelsonnal és Gabriellel, addig a vén Licha megmutatta a vejének és fiatal rokonának, hogy kell elbánni a gazfickókkal. Remek jelenet volt a pórnéptõl. Ha már pórnép, miért akar Tacho egy hét múlva házasodni? Hova rohan, árult annyit, meg Eufrasia keresett annyit, hogy az esküvõ létrejöjjön? Ittenem, ittenem, hova kell rohanni a telenovellákban, de ez mindig így van házasodjunk nyakra-fõre. Ha már házasság, még visszakanyarodnék: Iran, a bájkeverõ (mindenkit itallal kábít el), mivel fûzte meg Rodrigot most, hát azzal, hogy a felesége lesz, hahaha, állítom semmelyik sorozatban nem akartak ennyit házasodni. Pici, sánta, védtelen, naiv Rodink meg természetesen bekajálta a szöveget, óh, ha tudná.

Jah amúgy a nap mondata kb a következõ volt:

- Füvesnõ: Vannak gyertyáim, tömjénem, meg mindent meggyógyító füveim, van testi fájdalomra való, van a lélek meggyógyítására, és van a szív szomorúságára.
- Iran: És gyilkolásra mit tud adni?

Olvido pedig maradt a Balmaceda házban, de rengeteg akadállyal kell szembenéznie. Eufrasia tál összetörõs trükkje nem jött be, Armando hamarabb ért oda, és magára vállalta a konyhai balesetet, de ez a nõ nem a feladásról híres. Olvido meg jól megmondta Armandonak, hogy mi a véleménye az apjáról, aki gyerekkorában nem akarta elismerni, amúgy igaza van, osztom a véleményét. Elcsépelt dolognak tünhet ez sorozatokban, amikor felbukkan egy gazdag, idõs férfi egy fiatal lány életében, és elõbb megkedvelteti magát, majd csak aztán vallja be, hogy az apja. Õszintén szólva nem tudom mi lenne a leghelyesebb, most lehet ez Armandonak a kifizetõdõbb.
Az Olvido - David jelenetek megint kifejezetten aranyosak voltak, Olvido számára kiderült összeérnek megint a szálak és milyen kicsi Acapulco. Hát persze, hogy Diego és David nagyon jó barátok. Azt a jelenetet szintén bírtam, amikor Olvidot arról faggata David, hogy mennyire tetszik neki Acapulco, és mi tetszik neki benne. Erre a válasz: nagy város, minden olyan jól néz ki, fõleg a turisták miatt, sok a magas épület. Nem csodálkozok, hogy David egybõl elnevette magát ezeken a válaszokon, Olvido meg volt szeppenve, és kb annyi mondott, ami az eszébe jutott. David nem gúnyból nevette ki, csak egyszerûen olyan aranyos volt, hogy máshogy nem is lehetett lereagálni. Legalább felvidítja egy kicsit. David nem zavartatta magát fogta, és leült Olvidoval szemben a dohányzóasztalra, bezzeg, ha Raquela látta volna, milyen szokás az, hogy asztalon ül valaki, ejnye, bejnye, fiacskám. Jó errõl egy képet megörökítek, mert nagyon szeretem az Olvido - David jeleneteket.
10/10
suxel 2016 okt. 18. - 23:49:37 10/10
(213/642)
Szia Kikelet!

Felénél kiszálltam belõle, mivel ez egy komolyabb történetnek indult, így allergiás voltam a badarságokra benne. Maga Gaby Spanic karaktere kattant volt szerintem, sokszor nem értettem mit is akar, na meg a fõgonoszt kiírták és jött helyette új. Ezek annyira nem tetszettek, de a 3 lány története nem rossz, különösen az Alberto Guerra - Marimar Vega szál nagyon jó! :) Szerintem neked tetszene, te amúgy is mindenevõ vagy. Nálam olyan 10/7.
10/10
kikelet54 2016 okt. 18. - 17:10:05 10/10
(212/642)
Suxel!

Te láttad A császárnõt, érdemes megnézni? Már annyiszor belebotlottam, de még nem tudtam magam rászánni, mert nem igazán csípem Gabriela Spanicot.
Bezzeg a Sosem feledleket szívesen megnézném, azt meg nem találom sehol.
malvinkicska 2016 okt. 18. - 16:18:18
(211/642)
Iran bosszú hadjárata egy helyen célba ér Rodrigo már rosszul lett a lötytõl, Eufrasia bosszúja is határtalan Olvido irányába, de Armando magára vállalta a tál törést, azt látom, ami emberi aljasság elkövethetõ a másik ember iránt itt minden bele van írva. David nagyon szépen néz Olvidóra látszik tetszik neki, és kellemesen beszélgetnek, majd a féltékeny feleség mit fog szólni mikor még ugratja az a szemét kígyó nénje.
10/10
suxel 2016 okt. 18. - 15:51:26 10/10
(210/642)
Azért mondtam Dányi Krisztiánt, mert A császárnõben õ szinkronizálta Alberto Guerrat. A másik érdekesség, hogy Dányi Krisztián szinkronizálta Daniel Elbittart is a Sosem feledlekben. És egyikõjük hangja sem lett végül. :(
10/10
kikelet54 2016 okt. 18. - 14:22:18 10/10
(209/642)
Az biztos, hogy egy hõsszerelmes karakterhez nagyon illik Dányi Krisztián különleges hangja. Ha Dávid is ilyen karakter lesz, kár hogy nem õ a magyar hangja, még jobb lenne az összkép.
Egyébként én elfogult vagyok ebben a kérdésben, mert amikor legelõször hallottam a Rafaela doktornõben Jorge Poza magyar hangjaként, rögtön beleszerelmesedtem, azóta sem hallottam tõle szebb hangszínt.

Valóban nagyon sok sorozatot nézek, valamelyik fórumon épp mostanában írtam errõl. Hogy ezért, vagy tényleg meglátom az emberek szemében az ilyen jellegû érzéseket, azt nem tudom.
De a való életben is felfedeztem már vonzódást, gyengédséget mások szemében, szinte még õk maguk sem tudták, de én már figyeltem õket.
Bocsánat, ha nagy képûnek hangzik, de tudva levõ: A SZEM A LÉLEK TÜKRE! Ez nagyon is igaz, sok mindent ki lehet olvasni az emberek szemébõl, csak figyelni kell.



A képhez: mégis mit lehet gondolni, ha valaki így néz egy gyönyörû lányra?
10/10
suxel 2016 okt. 18. - 00:43:20 10/10
(208/642)
Nem titkoltan nekem David az egyik legnagyobb kedvencem a sorozatból, én nagyon szeretem a karakterét, na meg Alberto Guerra játékát is, és már Seder Gáborral is megbarátkoztam, habár nekem Dányi Krisztián lenne az igazi, de nem engedem, hogy ennyi elrontsa nekem.

A mai részben favorit volt tõle, ahogy kinevette az anyját levessel leöntõs részt, de egyéb helyen is tetszett a szövege. Persze kivel mással, ha nem Olvidoval. (Kikelet, te jól érzékelsz valamit :D besípoltak nálad a jelzõkészülékek, vagy csak sok sorozatot láttál már.)

- David: Olvidonak hívnak, ugye?
- Olvido: Igen, igen, Olvidonak hívnak.
- David: Látod milyen kicsi a világ? Hazajövök és itt vagy.

Ez szép kezdés volt.

- David: Csak azt akartam mondani...megkérni, hogy tekints a barátodnak, és tudd, hogy megbízhatsz bennem.
- Olvido: Köszönöm.
- David: És ennek fantasztikus illata van, biztos finom. (suttogva mondta, Olvido elmosolyogja magát, majd eltávozóban hangosan) Látod sokkal szebb vagy, mikor mosolyogsz.

Legalább van, aki egy kis színt hoz Olvido napjaiba.
10/10
suxel 2016 okt. 18. - 00:07:29 10/10
(207/642)
A hétfõi részben nálam Iran mindent vitt, mint mondtam, szinte mindig tudja überelni magát. Diego lereagálása a végén az különösen tetszett, és amikor még észrevette, hogy Angustias végighallgatta az egészet, ahogy széttárta a kezét, haha.

David jól kinevette az anyját, miután Olvido leöntötte a levessel. Fain a srác. :D De Raquela is, forró a leves, gõzölög, és nem az a baj, hogy megégetsz te lány, hanem a párizsi ruhadarab foltos lett, hahaha. Eufrasia innentõl kezdve tuti résen lesz, hisz Raquela azt mondta, hogy még egy hiba és Olvido repül, vélhetõen azon lesz, hogy elõidézze a hibát.

Oh, Armando. Mi mennyit szidtuk eredetiben nézéskor, hogy mennyire egy puhány fickó. Valahogy nem éreztem vele együtt, hogy csak akkor kezdi el keresni a lányát, amikor már a napjai meg vannak számlálva jóformán.
10/10
suxel 2016 okt. 17. - 23:17:55 10/10
(206/642)
Ettõl csak kegyetlenebb, kiakasztóbb dolgok jönnek. Iran nagyon beindul a héten, kb. szem-száj tátva marad a gonoszságától és az õrületétõl. Én az agyát minimum kisütném, hogy letagadta már ma is, hogy neki semmi köze sem volt Diego balesetéhez. Az anyja egybõl tudta, hogy õ lökte ki a võlegényét az emeletrõl, amikor nem tudta magát visszafogni.

De a legjobb: addig ordítok, ameddig én akarok!!! :D :D No komment!!!

Simán behelyezném a leggonoszabb, legõrültebb negatív karakterek közé.
10/10
kikelet54 2016 okt. 17. - 21:50:11 10/10
(205/642)
Megtörtént a találkozás apa és lánya között. Armandón látszott, hogy elérzékenyült, Olvidonak meg ugye fogalma sem volt, hogy kivel is fogott kezet éppen. Miután meglátta a gyönyörûséges nénikéjét, már lefagyott az arcáról a mosoly, és mindent elrontott.
A nõk utálják, a férfiak próbálják menteni a menthetõt, még Dávid is kiáll mellette.
Úgy látom Dávidnak bejön Olvido, jól emlékszem, hogy õ még nem tudja, hogy Olvido az, akit Armando keres?

Nagyon remélem, hogy annak a dög Eufrasianak nem sokáig tûri a sanyargatását, és fõleg az apja észreveszi, és helyre teszi azt a börtönbe való némbert.

Irán egyre jobban halad a zárt osztály felé. Annyira akarja a vagyont, hogy már a babáról is csúnyán beszél, nem is tudja már színlelni a szerelmet, csak azt hajtogatja, hogy vegye már el Diego.

Vanessa mai szereplése teljesen meglepett, kiállt Chuy mellett, a tesóját elzavarta, és normális emberi hangon beszélt, nem nyávogott. Még a végén megjavul???
offtopic
regina.997 2016 okt. 17. - 20:52:47
(204/642)
Huha....ez ma nagyon idegesítõ rész volt....:D Irán elviselhetetlen....pedig eddig tényleg bírtam..
malvinkicska 2016 okt. 17. - 16:24:19
(203/642)
Jól fogalmaztál szegény Olvido vederbõl cseberbe esett, itt mindenki gonosz azt hiszem vagy 4-5 ember aki jó, a többi mind egy szemét társaság. Raquela legalább akkora kígyó, mint Eufrásia, nekem még mindig nem érthetõ, miért kell ennyi részen veszekedni Diegonak és Irannk, hogy elveszi e feleségül, most is majdnem meghalt D. Annyira aprólékos, dolgozni az Iran családja éppen nem akar csak másokon élõsködni, ezt is meg lehetett volna oldani másképp, ki dobni õket, de Armando is egy puliszkás szájú papucs, fél Euftól meg a kígyó feleségétõl. Annyi mindent össze hordanak szegény Olvido ellen, most Ulises a gyerek apja a az új verzió szerint. Az igaz két napja esik az esõ, és idõ töltésnek elmegy de nem valami érdek feszítõ, az egész, mert csak veszekednek.