10/10
kikelet54 2016 okt. 16. - 07:38:19 10/10
(202/642)
Ettõl félek én is, hogy csöbörbõl vödörbe kerül Olvido.
Az tényleg nagyon szép volt Ulisestõl és Armandótól, hogy felkarolják, de tudjuk, hogy miért, amit egyenlõre Armando nem mondhat el senkinek.
Vajon, hogy fogják megvédeni nap mint nap, mert ugye Ulises nem ott él, Armando meg dolgozik, napközben nincs otthon.
Olvido egyedül marad a három gráciával: Eufrasia most még jobban utálja, hogy megtalálta az apja, a másik két nõ meg szerintem akkor fogja igazán megkeseríteni az életét, ha kiderül, hogy Armando lánya. Mert a végtelenségig nem lehet titkolni, meg Armando nem is akarja.

Remélem Olvido testileg, lelkileg megerõsödik, a kisfia biztos ad neki annyi erõt, hogy szembe tudjon szállni a boszorkákkal, amilyen áldott jó lélek, ez eleinte biztos nem lesz neki könnyû.

Nagyon várom a holnapi részt, az elsõ találkozást az apjával, vajon megérez valamit Olvido, Eufrasiaval nyílt háborúba kezdenek, vagy csak a színfalak mögött, a másik két hárpia hogyan fogadja, és úgy általában, hogy tud beilleszkedni az új otthonába.

Ahogy nézegettem a videókat, meg olvastam az elõzeteseket biztos nem lesz zökkenõ mentes, tündérmesébe illõ a további élete, csak azt remélem, hogy az apján kívül még lesz aki segíti, mert túl sok az ellenség körülötte.
10/10
suxel 2016 okt. 15. - 22:38:12 10/10
(201/642)
33. rész:

Nelson megérdemelte a sorsát az elõzetesben, sõt sokkal többet is érdemelt volna. Iran hozta a szokásos hisztit. Vanessa --> Iran: félre kell tenni a menõzést, legyél alázatos. Vajon mikor tanulta az alázatos szót? Talán amióta Citlali szívatja? Vanessa --> Chuy: Az én öcsém nem tudna bántani senkit, az én öcsém nem képes rá. Én azt hiszem, hogy Vanessa amúgy nem velejéig romlott, mint Nelson és Iran, csak a közeg tette olyanná. Felszínes nagyon, és emellé szerintem naiv és buta, õ az, akin lehet csiszolni, változtatni még. Butuska és naiv, mert õ nem csak rámondja, hogy Nelson jó, és bármit tesz az jó, mégha rossz is: õ valójában azt hiszi, hogy a testvére nem képes rossz dolgot tenni, pedig dehogynem.

Amennyire gyenge volt Olvido, a baba viszonylag olyan egyszerûen megszületett, és még köldökzsinórt is láthattunk a nagy, fejlett, és tündéri csecsemõnél. Amúgy ide nagyon nem hiányzott az, hogy itt is beüssön valami krach, és ezt megúsztuk. Bármennyit is szenved Olvido, nekem ami tetszik benne az a pozitív gondolkodás, a nem adom fel, harcolok bármi áron, ha a szerelem veszni is látszik, itt van a gyerek, van más, amiért érdemes nem megadnia magát. És képes másokat is biztatni, ahogy tette ezt Chayoval.

Rodrigo amilyen szerelmes, megszállott Iranba, még most is feleségül venné. Jajj! Úgy látszik ez fog menni most már, ha valami necces témához élnek, Iran hasfájást fog szimulálni, hogy megmeneküljön a szorult helyzetbõl. Angus egybõl el akarta zavarni Marlenet a háztól, de nem jött össze, szembesülnie kellett azzal, hogy a potyautasoknak nincs szavazati joguk a házban. Helyében kussolnék is, mert nem csak a lánykája, hanem szinte az egész pereputtya ott lakhat a házban, és ugye Irancitanak van hitelkártya, csekkfüzet, inkább fülét-farkát be kéne húznia, de nem, pont ellenkezõleg.

Tetszett, amikor Armandonak leesett, hogy Eufrasianak, nemhogy nincs gyereke, de pont, hogy van kettõ, és a zord hangya (nekem ezzel az összefogott hajjal egy hangyára emlékeztet Eufrasia, amikor összehúzza a szemöldökét) meséje a hurrikánról szimpla mese habbal semmi valóságalappal. Armando ki akarta dobni, de Eufrasia visszavágott, meg szerintem Raquelának is lenne hozzá egy-két szava, mivel õ dönt a személyzetet illetõ kérdésekben. Vajon, hogy fogadja majd, hogy a tudtán kívül Eufrasia és Tomasina mellé a férfiak is hoznak egy fiatal cselédlányt, babával együtt? A Balmaceda házban is elég mérgezõ környezet van Olvido számára: itt van az ördög nénike, Eufrasia, a gonosz "mostoha" Raquela, és Roxana, David felesége. Remek trió ez is.

Armando Eufrasiahoz intézett mondata tetszett egyébként a legjobban ebben a részben, amikor azt mondta neki, hogy gonosz vagy, mint az ördög, és megérdemelnéd, hogy megtiporjalak, vagy megégesselek, mint régen a boszorkányokat, hahaha. :D
malvinkicska 2016 okt. 15. - 11:29:49
(200/642)
Igazad van nagyon hamar szült egy laikus ember volt mellette, Olvidonak könnyen ment pedig a nagy anyáink anyáink idejében is volt bába asszony, a szülõnõk mellett.A menyem is könnyen szült na de még sem ennyire.
10/10
syuzi 2016 okt. 15. - 10:14:57 10/10
(199/642)
Nagyon jó volt a pénteki rész már várom a hétfõit kiváncsi leszek Diego és Olvedo kapcsolata hogy fog alakulni és hogy Iran hogy fog még bekeverni szegény Olvedo és Diego kapcsolatába
10/10
kikelet54 2016 okt. 15. - 08:23:25 10/10
(198/642)
Ezzel a babás résszel engem levettek a lábamról. Imádtam. Nagyon szép kisbabája született Olvidonak, jól áll neki az anyaság, újra tud mosolyogni.
Azt már csak zárójelben jegyezném meg, hogy ahhoz képest, hogy szinte éhezett végig a terhesség alatt egy igen jól fejlett babát szült, szerintem találhattak volna egy kisebb súlyú csecsemõt, no meg Olvido is elég apróka egy ekkora babához. No de ez csak egy film.
A másik, amin csodálkoztam, hogy Pancho minden zokszó nélkül "levezette" a szülést, mintha világ életében ezt csinálta volna.

Ulises és Armando mindent kiszedtek Chuyból, és gyorsan intézkedtek is, Olvido boldogan elfogadta a munkát Armando házában, de ha tudná, hogy kivel fog dolgozni, biztos a falujáig szaladna. Nagyon remélem, hogy az apja megvédi a banya ellen, mert különben pokol lesz az élete.

Mindenki örült a babának, csak a három mákvirág kiabálása zavarta meg a boldogsággal átszõtt részt, Angustias hiába okoskodott, Esperanza nem engedte kirúgni Marlent, de hogy is képzelte, hiszen ott csak megtûrt isten csapása.

Visszatérve a boldogságra, Diego pont olyan képet vágott a hír hallatán, mint amit elképzeltem. Az arckifejezése mindent elárul, kétségbeesett, szomorú, nagyon várom a hétfõi részt, hogy mit lép Diego. Vajon megkeresi Olvidot és a gyermekét?
malvinkicska 2016 okt. 15. - 08:08:31
(197/642)
Meg emberelem magam és csak szépeket akarok írni, azon gondolkodom ez a szegény Olvido az apja házába kerül ez szép és jó, de ott van az kígyó Esperensa mit fog vele csinálni, miért nem lehet ezeknek a dögöknek más helyen élni, mint Iranék is ott dõzsölnek a más pénzével az is úgy költekezik, mint egy valódi milliomos, mindent vesz fizet , mint a pinty.
Nekem az volt megrázó mikor Olvido nem tudott elõre venni a kisbabának semmit az a szõke ciklon, meg azt sem tudta mit szedjen össze a boltban, a baba ruhák közül, ez olyan valós is lehet, mivel vannak gyerekek akik jó helyre születnek és vannak akik nem. Suxel írod nem sok megalázás lesz remélem, mert nagyon szemét egy társasággal vannak körül véve a fõszereplõk.
10/10
suxel 2016 okt. 14. - 21:16:23 10/10
(196/642)
32. részben azért az elég szívfacsaró jelenet volt, amikor Olvidonak még almára sem volt pénze, az eladónõnek pedig megesett a szíve rajta. Egy fizetésbõl hárman élni, hát nem kis dolog, az tuti. Bár ott rendesen kibújik a szög a zsákból, hogy Marta fõnöke végtelefonálta az acapulcoi szalonokat, nehogy fodrász-kozmetikusként alkalmazzák a lányt. Mégha egy kisebb városról lenne szó, vagy akkor miért nem dolgozik mást, mondok egyet pincérnõ pl. Lényeg a lényeg ki kellett domborítani, hogy Olvido milyen rossz körülmények között, itt technikai dolgokon lehetett volna finomítani, mert ez a része elég elnagyzolt volt, aláírom. Én még azért kíváncsi lettem volna Eufrasia havi egy szabad vasárnapjaival mi van? Hazamegy és akkor Olvidot átküldik Rufináékhoz vagy hogy oldották meg? Vagy Eufrasia haza sem jár, csak telefonon társalog a gyermekeivel? Ellenben, hogy ilyen apró dolgokat szimplán túlugrottak, pörög a sorozat.

Iran nekem megintcsak zseniális volt, az a sokféle arc, amikor színt vallott Rodrigonak, hogy csak hülyítette. Mint az ovisok: anya, bánt engem. Angustias zseniális anyaszörny, mindig talál okot arra, hogy maradjanak: a lánya terhes nem mehet. De akkor Olvidonak nem maradni kellett volna? Jah, vagy Iran a jobbik. Ezt majd elfeledtem. Iran esete a Rivas Santander fiúk számára azért komoly tanulópénz lesz, és Rodrigo végre felismerte, hogy nem Diego az ellenség. Angus egy igazi kígyó, ahogy bánt a visszatérõ Olvidoval, úgy mozgatta néhányszor a fejét, mint egy igazi királykobra. Még a fülbevalói is kígyóra emlékeztettek. A rész végét persze izgalommal zárták: mi lesz a vajúdó Olvidoval és Panchoval, miközben a kis teherautójuk defektet kapott és irányíthatatlannak tûnik. Jah, és itt jut eszembe, ha már Olvido ismét beszél Panchoval, akkor miért nem fogadta el a fiú segítségét, biztos felajánlotta neki, igaz az meg szerintem ütközik az elveivel.

Egyáltalán nem volt egy vidám rész, de kell ilyen is. Kedvenc fõgonoszaim, Iran és Angus pedig így is remekeltek. A közeljövõben már csak 1 megalázása lesz Olvidonak Iranéktól, aztán jó sokáig, felfelé visz az útja. ;)
10/10
suxel 2016 okt. 14. - 19:07:26 10/10
(195/642)
Megírom neked privátban!
10/10
kikelet54 2016 okt. 14. - 10:33:30 10/10
(194/642)
A tegnapi 32. rész elég szomorúra sikeredett.
Olvido pár hónapos terhességétõl eljutottunk a szülés beindulásáig. Szegénynek nem volt egyszerû, nehezen viselte a terhességet, még jó hogy Martitaék segítenek neki, végül Pancho elvitte a Santander villába, hogy beszéljen Diegoval, de onnan az a dög Angustias kidobja, és olyanokat mond neki, hogy egészen a faluig akar menni, mindenki elõl elbujni.

Diego még mindig nem hisz Olvidonak, hiába gyõzködi mindenki, de azért olyan sokat gondol rá, hogy a munkájára sem tud figyelni.

Iránnak be jött a terve, terhes lett, és ezt kéjes, kárörvendõ mosollyal közölte Diegoval. Persze Rodrigo mindent hallott, és addig vitatkoztak, míg rájött, hogy milyen aljas dög Irán, és igencsak erõs jelzõkkel illette, de meg is érdemelte.

Az egésznek egy pozitív hatása volt, hogy a testvérek kibékültek.

Armando és Ulises egyfolytában keresik Olvidot, igazán megtalálhatnák már, hátha jobbra fordulna a sorsa.
malvinkicska 2016 okt. 14. - 07:24:45
(193/642)
Az elõzetest olvasva nem sok jó fog történni nagyon aprólékos, nem lényegre törõ.
regina.997 2016 okt. 13. - 20:55:34
(192/642)
Huuu, ez nagyon depis rész volt, majdnem elsírtam magam...:D Ebben a részben hiányzott a gonoszkodás és szomorúság mellõl a humor...pedig ezt eddig mindig fel tudtam fedezni, de most sem Irán sem Rodri, sem Angustias nem szórakoztatott... talán az tetszett az egészben a legjobban, hogy Rodri észhez tért, mikor hárman összeborultak az szép volt :)
malvinkicska 2016 okt. 13. - 16:20:52
(191/642)
Ez a mese ha rövidebb lenne akkor nem lenne benne eza sok baromság, olyat beleírni egy bealtatott férfi lefekszik a nõvel és már gyerek lesz ez akkora baromság, még a kutya sem hinné el, mert ha igen meg veszne tõle. Az biztos ennyi baromságot össze hordani sem semmi, mert ennek sem füle sem farka olyan felesleges jelenetek vannak, most is Olvido elmegy, beszélni Digoval és senki nincs otthon, még a cseléd is menekült mikor látta mit követ az a bécsi kapu szájú Angus. Azt mondom ehhez is tehetség kellett ennyi baromságot filmre vinni és még nézzük is, sajnos mostanság normális felépítésû jó sorozat ritka.
Mia1234 2016 okt. 13. - 15:50:57
(190/642)
Hát én ezt nem értem. Lebukott ez a két hárpia és mégsem zavarták el õket a francba?
Az egy dolog, hogy állítólag Diego gyerekével terhes az a boszorka Irán, viszont kap
havi apanázst és nincs tervben esküvõ, tehát miért hagyják ott élõsködni ezeket a
banyákat?
Tele van hülyeséggel és logikai bukfencekkel ez az egész történet.
10/10
kikelet54 2016 okt. 12. - 22:52:54 10/10
(189/642)
Ez a rész egy kicsit visszafogottabb volt, mint az elõzõek. Csak akkor lett emelkedett a hangulat, amikor Nelson közölte a "jó" hírt, hogy Olvido elment. Ezek hárman örültek, hogy gyõztek, sikerült elûzniük a cselédet, pedig ha tudnák, kit zavartak el, Nelson egybõl feleségül venné.

Szegény Olvido közben az unoka tesóéknak sírta el a bánatát, teljesen kikészült a látványtól, amit az ágyban látott. Persze õ nem tudja, hogy Diegonál se kép, se hang, akkor lehet, hogy marad, és harcol tovább a szõke ciklon ellen.

Úgy látszik Diegonak még nem gyógyult meg tökéletesen az ütés helye, mert még a nyomozónak sem hisz, hiába támasztja alá bizonyítékokkal, papi vallomással, nem hisz, mert nem emlékszik, és mindez lehetetlen.
10/10
suxel 2016 okt. 12. - 19:57:27 10/10
(188/642)
Diego tovább folytatja a nyavalygását, nem hiszi el a történteket még a magánnyomozónak sem, nem hajlandó belelapozni az ügyiratba sem. Én már egy bazi nagy szívlapáttal jókora ütést mértem volna a fejére, hátha attól megjön a jobbik esze. Tökéletesen illeszkedik a rózsanovellák közé azon a módon, hogy jól megutáltatják a fõhõst a nézõvel, miközben a fõhõsnõ miatta szenved.

Iran egyszerûen hihetetlen, ahogy élvezkedett azon a családjával, hogy eltüntették Olvidot, majd pedig bement Diegohoz, és közölte vele elõbb vagy utóbb megházasodnak. Vicc: reggel még mikor Diego ki akarta dobni, Diego elõtt pedig közölte, hogy Rodrigo felesége lesz, igazi ordas k.rva, csak ezt tudom mondani rá. Egy igazi perverz nõszemély, akinek beteg az agya, de ettõl zseniális.

Vanessába szorult némi emberség, neki nem fér össze az elveivel a gyilkosság. Tiszta szívébõl gyûlöli Citlalit, de megölni nem lenne képes, mint Angustias. Azon a jeleneten szakadtam, amikor a szobafestésrõl volt szó. Bernie olyan egyszerûen "nemértem" fejeket tud vágni, imádom a nagymackónál, se kép se hang, vajon mi folyik az õ házában. Angus meg hirtelen pálfordulás, kapott egy puszit Citlalitól, gondolom nagyon élvezte, majd a nagymama jelzõt, hahaha. Itt viszont számomra volt egy nagy hiányosság, az eredetiben nem láttuk, mert nem volt Bernie épp a képernyõn mutatva, de hallottuk, hogy jó nagyot felrötyögött azon, szinte már röfögött, amikor Citlali a nagymama szót használta Angusra, itt meg egy hang se jött ki Kapácsy Miklóstól. Kár érte, mert Chuy is tartotta visszafelé a nevetését, Vanessának vicces volt Angusnak meg egyenesen kínos, pláne Bernievel szemben, és még õ is kinevette. " Tényleg nagymamát mondott? Jól hallottam? ... Végzek vele" :D :D :D
malvinkicska 2016 okt. 12. - 18:48:51
(187/642)
A sorozat baráton megnéztem a viperáknál húztam, látom Angustias, el akarja tenni láb alól Citlalit, ezeknek csak annyi eszük van valaki nekik nem tetszik meg kell ölni, ha ez így lenne nem volna emberiség, ez hiteltelen.
Az viszont boldogít Ulises kivizsgáltatta a dolgot, és úgy volt minden ahogy elmondta a nyomozó, de az ökör Diego senkinek nem hisz, szerintem ez a pacák már elme bajos is amit követ. Olvido munkát keres. Eufrásia akkor fog még óbégatni ha megtudja Armando tudja él lánya és hogy hivják, mert az úgy hazudik, mintha olvasná. A gond most már az nem tudják hol van Olvido de megérdemlik mivel a szõke R.it nem zavarták el a háztól.
malvinkicska 2016 okt. 12. - 10:56:12
(186/642)
Nem akarok én teljesen kilépni csak szüneteltetem a TV nézést neten azt nézem amit akarok, mert ezek a r..bik sok nekem, amit csinálnak, és a valóságban is vannak bõven ekkora haszonlesõk sajnos, de az nem ide való téma nem tartozok ennyi emberre.
10/10
syuzi 2016 okt. 12. - 08:33:21 10/10
(185/642)
Nagyon jó kis sorozat nekem egyre jobban tetszik :)
regina.997 2016 okt. 12. - 06:31:31
(184/642)
Imádtam, imádtam azt a részt én is, bár nekem az elejétõl kezdve az Irán-Rodrigo páros a favoritom, szóval ez nem meglepõ :D
De volt még jó néhány olyan mondat amin hangosan felnevettem, leírom mi jutott közben :D
Pancho: "Én az igazság hû követõje vagyok"....(ezt mondta Eufrásiának azután, hogy elõtte 2 perccel kijelentette, hogy Olvido az õ gyerekét várja :D
Eufrásia: Jötta vihar meg a szél, meg az esõ elvitt mindent, házakat, sírokat, az egész falut....:D (azt, azt, mindent, honnan jutnak ilyenek eszébe...:O)
Armando: Neked nincsenek gyerekeid? Eufr.: Nincsenek...(de a hangsúly az hatalmas volt, hogy mondta, egy fél sincs :D)
Irán szalad Rodrigóhoz, a hét jelenete nálam: Diego megakart erõszakolni, megfenyegetett, féltékeny, meg Esperanza...meg kiakarnak dobni a házból, meg én téged szívem teljes szerelmével szeretlek....(atya Isten, ne ez a nem semmi, Esperanza ugye ott állt és nézte ahogy Diego fia megerõszakolja Iránt majd kidobták õt a házból, így történt így történt :D)
És végül a már említett Irán-Rodri jelenet...fantasztikus:)
10/10
suxel 2016 okt. 12. - 00:31:17 10/10
(183/642)
A legjobb jelenet nekem egyébként az volt a 30-as részbõl, amikor Rodi és Iran kettesben maradnak:

Figyelj Iran, fontos, hogy tisztában legyél azzal, hogyha netán át akarnál vágni, esküszöm, Istenemre esküszöm, hogy meg foglak ölni. Világos?!

Majd smárolni kezdenek finoman, és akkor Rodi magához rántja Irant. Szuperül bemutatják azt, ilyen apró mozdulatokkal is, hogy Rodi mennyire megszállottja Irannak.