Téma: Érkezés

2/10
Monster01 aug. 03. 23:57:14 2/10
(368/368)
Életem legrosszabb filmje. Annyira unalmas, hogy kínszenvedés volt végig nézni. Pedig ebből az ufó témából kiindulva azt hittem érdekfeszítőbb lesz, mégha a leírás alapján egyértelmű is, hogy nem egy háború az ufók ellen alkotásra kell számítani.
2/10
offtopic
tesz-vesz júl. 18. 11:28:57 2/10 Előzmény nemtudomkivagyok
(367/368)
pedig neki van igaza barátocskám, és részletesen leírta, te pedig nem írtál semmit, csak személyeskedtél.
2/10
tesz-vesz júl. 18. 11:20:03 2/10 Előzmény ControlAlt
(366/368)
a könyv szerint állítólag nem ilyen, nagyon sajnálom hogy a tanulatlan, tudománytalan háliwud megint belekontárkodott egy elvileg jó műbe. a könyv szerint

nem lát a jövőbe és nem tudja befolyásolni a múltat és a jövőt a főszereplő, csak sokkal logikusabb gondolkodása, mert élesebben látja a tettei következményét, úgy tudom hasonlóról szól a könyv.

a film első fele egész jó, életszerű a űrlény, nem majom őssel, és végtagokkal. igaz hogy a "tintával" író polip nem túl eredeti ötlet, de ezen most lenduljünk túl. legalább nem humanoid. a mai világban már ez is jó pont.
viszont a film második fele tudománytalan bornírtság.
ahogy már írtam ide pár éve.

csak most eszembejutott, mennyire valószínű hogy egy nálunk sokkal fejlettebb civilizáció idejön, és mi tanuljuk meg az ő nyelvét. oké hogy ezt akarták átadni a könyv szerint. de a filmet túltolták. ők ilyen fejletten előbb tanulják meg a mi nyelvünket, mint mi az övükét, ergó angol szavakat is mutathatott volna, kapásból.


ControlAlt júl. 14. 15:04:00
(365/368)
Sajna nem lesz a kedvenc filmem. Számomra is nagyobb volt a füstje,mint a lángja.
4/10
sorozatneked.hu ápr. 13. 02:44:23 4/10
(364/368)
4/10

Jó, hogy nem moziban néztem meg annó, mert sajnáltam volna rá a pénzt. Igazából se eleje, se vége, lassú és vontatott. A zene illett hozzá és a nyelvészeti részek érdekesek voltak, de ennyi, sajnos nem több.
10/10
offtopic
nemtudomkivagyok márc. 22. 15:57:11 10/10 Előzmény Dr. Kritikus
(363/368)
Kicseszettül idióta vagy. Ha itt vagy még írd le ide és leírom részletesebben is miért.
kbr 2020 dec. 22. - 01:01:42 Előzmény UncleSam
(362/368)
Úgy van.
kbr 2020 dec. 22. - 00:58:39 Előzmény kilencvenkettõ
(361/368)
Egyetértek, egyetértek
8/10
Matandan 2020 dec. 21. - 23:44:06 8/10
(360/368)
1/10
norbertobaggio 2020 szept. 25. - 22:07:57 1/10
(359/368)
Nolan féle dögunalom
1/10
Dr. Kritikus 2020 szept. 02. - 17:04:15 1/10 Előzmény Roberto DiCapribogyó
(358/368)
SPOILER!!!

Túl azon, hogy lényeges dolgokon átsiklik a film, tele van logikátlan elemekkel.

A szuperintelligens tunyacsáp barátaink idejönnek és nem csinálnak semmit. Várják, hogy odamenjenek a primitív földiek és a primitívebb fajnak kell megpróbálni megfejteni az intelligensebb faj ultra bonyolult tintapaca írásjeleit. Ők, mint felsőbbrendű faj meg sem próbálják a földi primitívebb nyelvet elsajátítani. Pedig azért jöttek, hogy rajtunk segítsenek.

Azért, mert a főhősnőnk egyszercsak jövőbelátó lesz, miért tör ki a világbéke? Ha minden ország el is sajátítja a jövőbelátást, nem azt jelenti, hogy minden gonosz diktátor a világbékén fog dolgozni. Maximum ezt az új képességet felhasználná a világuralmi törekvéseihez.

Főhősnőnk látta a jövőt és látta azt, hogy a kínai tábornok a fülébe súgja a haldokló felesége utolsó szavait. Felhívja hát a tábornokot és ezt elmondja neki.
Aztán eljön az előre látott jövő, találkozik a tábornokkal és elkezd értetlenkedni, nem tudja, hogy most fogja elmondani neki a tábornok a felesége utolsó szavait. Hogyhogy nem tudja mi fog történni a találkozáskor, hiszen korábban már látta a jövőt. Ez hatalmas logikai hiba. Ha láttam a jövőt, akkor tudom, hogy mi fog történni és nem kezdek el értetlenkedni, mint aki nem tud semmiről semmit.

És még lehetne folytatni a sort.
Roberto DiCapribogyó 2020 szept. 02. - 10:27:23 Előzmény Dr. Kritikus
(357/368)
Teljes mértékben egyetértek! Érthetetlen, hogy akik 8 vagy a feletti pontot adnak, azoknak ezek az "apró" megúszós megoldások hogy nem tűntek fel...és az is milyen igaz, hogy olyan dolgokat társítanak a fimhez, amiket nem is tartalmaz... úgy tűnik néhányan benyalták a blöfföt és azt hiszik, hogy flöss :-).
Roberto DiCapribogyó 2020 szept. 02. - 10:15:41 Előzmény Roberto DiCapribogyó
(356/368)
A harmadik szál az meg egyenesen érthetetlen hogy kerül ebben a filmbe bele. Ennyire erõvel a Titanicba is bele lehetett volna tenni mondjuk egy horror vonalat... Ugye itt végülis két alszál van: a, meghalt a gyereke betegségben...aztán a végén jön a nagy csavar, hogy ez majd a jövõben következik be és õ errõl tud már a jelenben. b, a kinai tábornokot úgy gyõzi meg, hogy a jövõbõl szerez információt (magától a tábornoktól).

Az a, szál-lal kapcsolatban látom itt többeknek megszaladt a gondolkodása, hogy szabadott, nem szabadott volna-e megszülnie a gyereket...könyörgöm errõl nem szólt a film, nem vetett fel ilyen kérdéseket!!! Az hogy egy 2 órás filmben van 2 mondat a végén ezzel kapcs. az nevetséges, ezzel való foglalkozásra méltatlan, az alkotók is igy gondolták, hisz ellenkezõ esetben mondjuk 30 percet szántak volna a témára és nem két mondatot. (mielõtt valaki belekötne, az igaz hogy flashback-ekbõl sokat látunk a gyerek gyerekkorából,de ez ennyi, a morális dilema az csak a végén van felvetve a filmnek minimális szinten). Ne lássunk már bele olyan dolgokat egy filmbe, amik nincsenek ott!! A Titanic sem a Renault autók dicsõitésérõl szólt, csak azért mert volt egy jelenet a három órás filmben, amikor egy ilyen autóban szeretkezett a pár.

A b, szál meg engem nem úgy ért, hogy hû de izgalmas csavar, hanem hogy az eddigi katyvaszhoz hozzákevertek még egy adalékanyagot, hátha összeáll belõle valami, de csak még nagyobb katyvasz lett belõle.

Hogyan lehetett volna egy jó filmet kihozni akkor ebbõl a történetbõl?

Szerintem úgy, hogy mindegyik szál kibontására forditanak elég idõt, praktikusan három különálló (de egymáshoz akár kapcsolódó, egymásra utalásokat tartalmazó) filmben: - egy film, ami annak az izgalmát és HOGYANJÁT mutatja be, amikor egy földönkivüli fajjal kapcsolatfelvétel történik (lásd: Harmadik tipusú találk.) - egy film, ami arra fókuszál, hogy az idegenek megjelenése felszinre hozza az emberi faj rossz oldalát: széthúzás, agresszió, egoizmus, pánik, stb. És hogy egyes nemes lelkû egyének hogyan kovácsolják össze végül egységbe a népet és jöhet a happy end. (hasonlóan mondjuk ahhoz, amit Gandhi ért el Indiában) - egy film ami egy izgalmas morális dilemát jár körbe (pl. az idõutazást akkor ide bevonva): hogyan döntenél, ha tudnád, hogy a leendõ gyerekednek komoly problémái lesznek az életben? Egyáltalán biztos hogy az lesz, vagy lehet rajta változtani? Na jó, de milyen áron? stb.
Roberto DiCapribogyó 2020 szept. 02. - 10:14:56
(355/368)
A széles körben ismert, nagyra értékelt filmek között rég láttam ennyire idegesitõ, összegányolt, felfújt lufi filmet...a legjobb forgatókönyv jelölés egyenesen megdöbbentõ és értelmezhetetlen.

SPOILERt tartalmaz innentõl!

A film cselekménye, ahogy korábban itt már irták, 3 szálon mozog: - kapcsolatfelvétel-nyelvfejtés - társadalomkritika-országok együttmûködésének kérdése - gyerek elvesztésén szenvelgõs-jövõbelátós Ami a fõ szál volt, legalábbis a rá szánt idõ tekintetében érzésem szerint az az elsõ. Ez egész egyszerûen vontatott, unalmas volt. (összeahsonlitásképp a Szárnyas fejvadászt kifejezetten izgalmas filmnek tartom komótos tempójával együtt) Ráadásul a leglényegesebb dolgot, az egész velejét, az az hogy jön létre a kapcsolat, hogyan fejtik meg az idegenek nyelvezetét, azt egy az egyben kihagyták...odáig eljutunk, hogy a pacákat "lefotózzák", gondolkodnak, aztán egyszer csak váltás és egy mondatban emlitenek egy olyat, hogy köszönet a pakisztáni kollégáknak a segitségért, megfejtésekért...bazzeg, mi ez ha nem klasszikus szemfényvesztés, lufi?!

A másik két szál meg igencsak jelképesen van jelen, alig foglalkoznak velük, igy hozzáadott értékük kvázi nincs. Mire gondolok? Az "emberek széthúznak, agresszivek, nem tudnak együttmûködni" drámai szál kb. annyival le van tudva, hogy van egy enyhe hiszti a kinai tábornok részérõl, hogy õ márpedig támadni fog, de mikor kezdtem várni, hogy ok, láttunk már ilyet ezerszer, de legalább most be fog indulni ez a vonal, el kezdik kifejteni drámai jelenetek sorában a konfliktust, akkor jön a jövõbelátása a csajnak és hopp már meg is oldódott a dolog.
3/10
Tiberio 2020 szept. 02. - 00:36:07 3/10
(354/368)
Csak tudnám, mi került ebben 47M $-ba... Épp ma írtam egy hsz-t a Hold c. filmhez: 5M $-ba került, és nálam 10 pontos a film. Hogy világos legyen: ezek a számok épp arról szólnak, hogy nem szólnak semmiről. A kreativitás - ill. hogy van-e egyáltalán mondanivalónk - nem ezen múlik.
3/10
offtopic
Tiberio 2020 szept. 01. - 21:37:25 3/10 Előzmény Dr. Kritikus
(353/368)
Valóban gyenge film, és nem kell, nem szabad elgyengülni a művet magasztaló ömlengő nyáltengertől.

A rendező szerencsére azóta ismét bizonyíthatta, hogy szakavatott mestere a filmvászonra varázsolt dögunalomnak, a nagyívű, epikus semmitmondásnak; annak a filmkészítői koncepciónak, melynek lényege, hogy voltaképp nincs mit elmesélnie.
1/10
Dr. Kritikus 2020 szept. 01. - 16:22:29 1/10
(352/368)
Aki nem szereti az olyan filmeket, melyeknek az alapötlete jó, de a forgatókönyvíró és a rendező képességeit meghaladja a történet filmvászonra történő megjelenítése, annak nem ajánlott megnéznie a filmet.
Az itt olvasható értékeléseknek én sajnos bedőltem és végigszenvedtem a filmet.
Pont a legérdekesebbnek ígérkező momentum, a kapcsolatfelvétel mikéntje nincs kifejtve (ahogy más sem). Hip-hop átugorja a "zseniális" rendező a kérdést és már meg is történt. Ezt nevezem megoldásnak. A film tele van logikátlansággal és önellentmondással. Ez sajnos egy kidolgozatlan fércmű.

Sok pozitív értékelésnél azt vettem észre, hogy olyan dolgokért dicsérik a filmet, amik nincsenek is benne az alkotásban.
offtopic
fourdogs 2020 júl. 19. - 18:50:40 Előzmény elemes
(351/368)
megtalálod a 66-68., 70-75. hsz.-nál
ez nem részedről tévedés, hanem műszaki baki
nem lehetne uazon felhasználónak kétféle pontja - gondolnám én
ha próbálkozol megváltoztatni utólag (ez az utóbbi időben lehetséges), többet tudnánk a program mibenlétéről
9/10
elemes 2020 júl. 16. - 21:09:36 9/10 Előzmény fourdogs
(350/368)
márminthogy én? email cím kavarás miatt egy időben talán elemes2 néven is kommenteltem, de az már rég volt.
KeNorbi 2020 júl. 15. - 19:31:20 Előzmény Oooo
(349/368)
:-)