8/10
Mákostonhal 2007 dec. 18. - 23:26:32 8/10
(35/215)
Nagy gondossággal meg alkotott film. Álmaimban sem mertem volna remélni, hogy a nyönyörû, napsütötte préri adhat a nézõknek még egy ilyen szép, jó, és igényes western/indiános filmet. Miután meg néztem a jó a rossz és a csúfot, na meg a Volt egyszer egy vadnyugatot, azt hittem én ebben a témában már mindent láttam. Hát tévedtem. Ez a film jobb, mint az utóbbiak. Kostner mindenbõl ki hozta amit csak tudott, egyik jelölés, díj sem volt alaptalan. Nagy kár, hogy a fickó az ezután sorban következõ alakításáért meg Razzie-jelölést(Legrosszabb alakítás) kapott. (Valahogy így járt Halle Berry is a Szörnyek keringõje után nem sokkal késõbb a Macskanõvel)A fényképezés, a vágás, az eredeti indián nyelv, és a remek(Azt hiszem amatõrök) indián színészek legendássá teszik a film hangulatát, és segít szemünk elé tárni, milyen drasztikus változást is jelentett az indiánoknak, amikor a k*rva északi milícia romba döntötte élõ helyüket, és minden esélyüket a jövõbeni fennmaradásra. Ezt az eseményt 1-2 látványos harc is jellemzi a filmben, nem volt még film, ami ennyire hitelesen mutatta volna be az õslakosok akkori testi-lelki helyzetét, a csalódást, hogy a szép jövõ örökre elveszett. 85%
10/10
k11zoltan 2007 júl. 11. - 14:26:54 10/10
(34/215)
Ja, és az IMDB top 250-es listájára, még csak fel sem került, pedig a listán kb 210 ennél fényévekkel rosszabb film van.
10/10
k11zoltan 2007 júl. 11. - 14:18:19 10/10
(33/215)
Szerintem ez a filmtörténelem egyik legnagyobb alkotása, és nem a barom tv csatornával kéne foglalkozni. Ezt a filmet nem reklámok közepette, hanem egyhuzamban kell megnézni.

Remek alkotás, története kicsit régi Amerikai história x, de mindenképpen megbékélés, egy másik, addig nem szeretett kultúrával. Szerintem mindenkinek látnia kell!
Neszfor 2007 jún. 16. - 20:48:16
(32/215)
Na már most én nem vagyok oda a western (azon belül fõleg az indiános) filmekért. Egyszer régen láttam az utolsó mohikánt (jaj ezt a filmet mindíg keverem az utolsó cserkésszel... a magyarok olyan hülye filmcímeket adnak néha. Ja és ott van még az utolsó csillagharcos, Az utolsó mozivetítés meg Az utolsó szamuráj... Teljesen meghüjítik az embert) és azóta sikítva menekülök a mûfaj elõl. Mindenesetre megnéztem, mert érdekelt, hogy a kalácsnyuszi Kevin Costner milyen filmre is kapta meg a rendezõi Oscar-t. Hát egy nagyon jó filmre! Tényleg megérdemelte a srác az Oscar-t.
Gugyumo 2007 márc. 17. - 12:47:38
(31/215)
Melyik a civilizált társadalom? Milyen a civilizált közösség? Milyen a civilizált ember? Mit jelent a fejlett kultúra? Tudunk-e pontos választ adni arra, hogy melyik a korszerûen gondolkodó nép? Melyik embercsoport viseltetik felelõsséggel az utódok iránt?....Az-e. amelyik meszire hordó puskával rendelkezik, jól szervezett hadsereggel, egyre több kényelmet szolgáló eszközt talál fel, vagy az-e, amelyik harmonikus közösségben él, tiszteli és szereti a természet minden teremtményét. Vagy az-e, amelyik feldúlja környezetét, a pénz uralja minden gondolatát, vagy az, amelyik gyermek- és családszeretõ, az idõsek iránt mély tiszteletet érez, az õsöktõl örökül hagyott spirituális gondolkodás hatja át mindennapjait. Nem folytatom......Régen azt hittük, hogy azok a népek, amelyeknek korszerûtlenebb fegyverük volt, technikai eszközökkel nem rendelkeztek, nem volt hatalmas hadseregük, nem ismerték a fémet, a kereket, a robbanó anyagokat stb., azok mind fejlettlenebbek nálunk. Nos, ezzel a gondolkodásssal végleg fel kell hagyni és menteni kell azt, ami még menthetõ. Nagy-nagy köszönet Kevin Costnernek!!!!!!!!
MrMach1 2007 jan. 11. - 10:35:33
(30/215)
Nem igazán értem. Biztosan velem van a baj, de engem egyáltalán nem érdekelt mikor vetítik a filmet. Inkább a szellemisége, a mondanivalója kéne legyen a téma.
Teljesen véletlenül akadtam rá. Ráadásul mindkét résznek csak a "hajnali" ismétlését láttam. Az egyik legjobb film, amit valaha láttam. Simán megérdemelte az 5 oszkárt! Amikor anno megjelent és a szokásos lelkendezés volt körülötte, eléggé taszított a film. Az ilyenekkel szemben mindig van egy (sok esetben nem is)kis ellenérzésem. És az azóta látott Costner filmek nem is cáfoltak rá erre az elõitéletre.
Erre most véletlenül megláttam. Úgy éreztem itt az ideje megnéznem. Tényleg eléggé zavaró volt a két rész közötti egy hét, de tulajdonképpen a legjobb helyen választották ketté. Ami a legjobban tetszett, hogy mindenféle speciális effektusok és tömegjelenetek nélkül is sikerült egy olyan filmet készíteni, ami az emberi kapcsolatok legfontosabb tulajdonságait mutatja be. A sajnálatos, de megfelelõ ellenpont bemutatásával is. Teljesen át tudtam érezni azt a korszakot. Az õslakók ragaszkodását és kapcsolatát a természethez, a "fehérekkel" szembeni értetlenségüket, hogy miért az az érthetetlen és értelmetlen pusztítás, amit a környezetükben véghezvisznek. Ezt egy olyan népnek feldolgozni, akik mindig is a természettel harmóniában éltek, szinte lehetetlen. A folytatást pedig mindenki ismerheti. Egy egykor nemes nép kiirtása, lezüllesztése, "gettóba" zárása. Szomorú. De szerencsére vannak túlélõk, akik továbbviszik ezt a szellemiséget.
Aki teheti, gondolkodjon el ezen.
smasszer 2007 jan. 09. - 04:45:43
(29/215)
Sziasztok!
Osztom mindazok véleményét, akik a "vetítés" késõi idõpontja miatt durrognak. Viszont, elérték céljukat a mûsorok szerkesztõi; mivel sokkal többet beszélünk a filmrõl, ill a ledadó TV társaságról, mint ha azt "fõmûsor-idõben" adták volna le, teljes hosszában...
Igaz, hogy sértõdötten, de szerintem így is sokan megnézzük majd. :)
Petrus 1 2007 jan. 08. - 18:56:44
(28/215)
Az is nagyon idegesítõ, hogy este 8tól nevess csak, meg põreprádé, meg szexi kamera.... nem tudom elhinni, hogy ezt többen nézik, mint mondjuk a helyszínelõket vagy mondjuk egy jó filmet. vagy mert ennyien nézik a barátok közt-öt itt ilyenkor nem lehet jó mûsor?
felh 2007 jan. 07. - 15:53:42
(27/215)
Rettentõen zavaró, hogy így reklámozzák: 1-2. rész szerda....
Ha nem láttam volna a héten vetített részt, azt hinném, hogy szerdán megnézhetem mind a kettõt, pedig csak a 2. részt fogják vetíteni (kétszer!)
Lytaa 2007 jan. 06. - 19:09:45
(26/215)
Hát a Viasat-tól az ember ne várjon logikát.
Én amikor megláttam a mûsorban, h 10-én is lesz a film, rögtön sejtettem, h akkor lesz a második rész.
Szerencsére már a Film+-ról felvettem a filmet, ott is leadták már párszor.
Mondjuk én annak örülnék, ha végre kiadnák DVDn, ezt a bõvitett változatot.
Brambilla 2007 jan. 05. - 21:19:37
(25/215)
Kb két éve vetítették az Alamo címû filmet. Azt is ketté szedték, elvileg péntek és szombat este tízkor adták. Meg is néztem pénteken az elsõ részt. Aztán jött a szombat este és újra leadták az elsõt! Ekkor még nem estem pánikba, mert egy héttel késõbbre is ki volt írva a film ugyanúgy péntek-szombatra. Na, hát újra leadták az elsõ részt még kétszer! Nem volt egy olyan jó film, de ha már egyszer látom az elsõ részét, akkor meg aarom nézni a másodikat is. Hát ez a Viasat. Legközelebb nem biztos, hogy megkockáztatok náluk egy olyan filmet, amit kettészednek.
Nina1 2007 jan. 05. - 16:33:26 Előzmény smasszer
(24/215)
Vagy Gyesen van és a kedvenc filmjét szerette volna megnézni.
Számomra sem kevésbé bosszantó.
balage 2007 jan. 04. - 15:11:34
(23/215)
Hat en is elterveztem, hogy fent maradok a filmre. Azt tudtam, hogy ket reszes, mert lattam a reklamban. De... Ejfelkor vege az elso resznek. Erre jott valami 18-as karikas cucc (aminel en csak az elejen lattam 18 karikat, amikor bemondtak, hogy nem ajanlott, stb. utana a musor alatt mar 12-es volt ;)). Neztem nagyot, hogy miez? Gondoltam - naivan - biztos holnap adjak le a 2. reszt, mert azert ejfelkor mar keso lenne elkezdeni. Erre ma reggel latom, hogy 1 oras szunet volt a 2 resz kozott. nocomment
(egyebkent en speciel emiatt most orulok az ismetlesnek)

Ja es azoknak, akik a musor szinvonala miatt panaszkodnak ajanlom, hogy vegyek fel videora a keson meno, de nekik tetszo musorokat es nezzek meg, amikor van idejuk. Sajnos gyozike meg a tobbi igenytelen szar nepszeru... Ez van... Bele kell torodni.
felh 2007 jan. 04. - 13:25:32
(22/215)
Ami szintén nagyon zavaró (nem csak viasat-jelenség), hogy szép új kapitalista világunkban már sokszor nem irják ki világosan, hogy hány részbõl áll a sorozat, és éppen hanyadikat vetítik.
Vajon ezt is a nézettség miatt csinálják??? Arra gondolván, ha pl. valaki azt látná, hogy 2/3 (vagy egye kutya: 3/2), akkor esetleg nem ül le megnézni, mert az elsõ részrõl már lemaradt???
alidax 2007 jan. 04. - 12:49:21
(21/215)

Kíváncsi lennék, hogy itt mi a "szerkesztési elv"...az ismétlés még hagyján, na de egy hét csúszással a második részt leadni..szerintem itt (is) arról van szó, hogy nagy ívben tojják le a nézõi igényeket...az egyik kedvenc filmem, miért nem lehet egymás után leadni a két részt? reklámozzanak egye fene, az sose érdekelt...
muncsil 2007 jan. 04. - 07:19:47
(19/215)
A film tényleg nagyon jó, a Viasat pedig nem, hogy így szétszedte. De nem keveredés történt a 2. résszel, hanem vszleg 1 hét múlva adják le. Az 1:30-as meg csak a szokásos hajnali ismétlés a baglyoknak...
Lizywind 2007 jan. 04. - 01:23:59
(18/215)
Szégyen és gyalázat!A 2. rész helyett megint az elsõt adták le!
Ez egyszerûen felháborító!! Ezért maradtam fenn hajnali fél 3-ig!Rögtön felrobbanok, vagy inkább annak mosnék be egyet, aki ezért felelõs!!
Ki fizet a csalódottságomért, a feleslegesen elvesztegetett alvás idõmért??
Ez megbocsáthatatlan!!
Pearl Jam 2007 jan. 04. - 01:00:07
(17/215)
Sziasztok!
Erre mondják, hogy így jár, aki birka.
Így hajnali kettõ tájékán nincs kivel megosztanom a legfrissebb "élményemet", így leírom ide. Egyetértek azokkal, akik azt írták, hogy nem teljesen ép, aki egy több, mint három órás filmet este 10-kor kezd vetítetni, ráadásul úgy, hogy a két rész között volt egy több, mint egyórás szünet.
Nem érdekelt, hogy keveset fogok aludni, úgy döntöttem, megvárom a második részt. Egy "kitûnõ" szexfilm és egy közepes krimi után sikerült is nagyjából visszahangolnom a Farkasokkal táncoló hangulatvilágára. Kis késéssel, de végre folytatták a "vetítést". Gondoltam, ezek aztán gagyik, hiszen az elsõ rész fõcímét vágták be most is. Aztán legnagyobb meglepetésemre azt tapasztaltam, hogy Kevin cimbora fekszik a hentespulton, mert le kell vágni a lábát...
Igen, ezek a géniuszok 01:45-tõl is az elsõ részt vetítették. Örök hála! De sebaj! Így legalább kétszer láthatom az elsõ felét! Igaz, a másodikat meg egyszer sem. Bár remélem a tisztelt illetékesnek lesz annyi agya, hogy az újravetített elsõ rész után lenyomja a másodikat is. Legfeljebb nem lesz adásszünet...
felh 2007 jan. 03. - 14:59:31
(16/215)
Szomorúnak találom, hogy abban a kb. 2 órában, amikor végre lenne idõm egy kis szórakozásra, akkor szappanoperák, gyõzike színvonalú, számomra nézhetetlen mûsorok mennek a csatornákon. Vagy ha találok egy-egy filmet, akkor 20 percenként zúdítják rám a beállított hangerõnél jóval hangosabb reklámokat. Persze ilyenkor átkapcsolaok egy ismeretterjesztõ csatornára, de minnél jobb a film, annál zavaróbbak az ilyen megszakítások.
Igen, olcsóbb mint az opera, színház, mozi, de ha valami a nagy többség számára is elérhetõ akkor már nem is kell törekedni a színvonalra??