5/10
napraforgó 2017 aug. 06. - 06:08:58 5/10
(1375/1535)
Elhiszem. De én a véleményemet mindig az aktuális, a látott, hallott dolgok alapján alakítom ki, a mi lesz majd még eztán ebben nem játszik. Azt majd akkor véleményezem, ha már eljutottunk oda.

Én idáig azt láttam, hogy Mukaddes nagyon szorgalmazta az esküvõt Kerimmel, ebben erõsen közrejátszott a Yasaranok pénze, de egyébként is jobbnak látta, hogy egy lány, aki elveszítette a tisztességét (szüzességét), akármilyen módon, házasság révébe kerüljön, hogy ne szólhassák meg a népek. Mert azt mindenhol hamarabb elfogadták, hogy egy ifjú pár "elõleget" vett föl a házasságra, de aztán törvényesítették a kapcsolatukat, mint azt, hogy egy lány ki tudja milyen körülmények között több férfi babája lett. mert az erõszakot nagyon kevéssé tolerálták - sõt még ma sem igazán!, sokkal inkább hajlandóak a lány hibájaként feltûntetni. Elcsábította, megbabonázta a férfiakat, kihívóan viselkedtek, stb, stb,. A lényeg az, hogy a lány "hibás áru" lett, innentõl már csak a megerõszakolójának jelenthetett valamit és ha õ hajlandó lett jóvátenni a dolgot, a közösség szemet húnyt és a nõnek is talán megbocsátottak úgy 20 év múlva, mikor már elég öreg és elég csúnya lett a gyanúsítgatásokhoz.
khajni87 2017 aug. 05. - 09:22:55
(1374/1535)
Mukk esetében várj még pár részt és rájössz hogy mennyire téves az amit most gondolsz.......Semmi jó szándék vagy épp gondolat nincs benne és csak egyre rosszabb lesz amiket megcsinál......(

Mustafa.......hát õ meg csak Mustafa.......ahogy halad az idõ õ is egyre nagyobb s.ggfej lesz és egyre rosszabb hülyeségeket fog megcsinálni a " szerelem" nevében vagy épp hevében........
5/10
offtopic
napraforgó 2017 aug. 05. - 06:22:01 5/10
(1373/1535)
Musztafa egy önzõ, gerinctelen, gyáva ember, aki egyetlen tettéért sem vállalja a felelõsséget--mondod. Minden vele történõ dologért mást okol. Még az anyja halálát is Kerim nyakába varrná, akit õ juttatott kórházba! Fúj! Az eszébe sem jut, hogy az anyja a miatta érzett bánatba halt bele.
Hát igen, ez így van. Minden ember szeret másokat hibáztatni, akár a saját hibáiért !

Mukaddes egy másik tészta. Õ szeret szexelni. Szeretett már lánykorában is, aztán Rahmival is, ha rájött a "természet". Sehogyse érti meg, hogy az, hogy Fatmagült többen megerõszakolták, az azért nem tartozik a hétköznapi szexelés közé, és a lány pláne nem élvezte azt. De valahogy mégiscsak azt gondolta, hogy majd Fatmagülnek is jó lesz, ha önként adja át magát. Vagyis már az elsõ isztambuli éjszakánál ezt hitte, remélte. Aztán késõbb is hányszor, de hányszor tett rá célzást. Hogy Kerimmel hogy vannak, mit csinálnak - ó de mennyire igyekezett ezeket köbvetni.
Jóhiszemûen hajlandó vagyok azt hinni, hogy nem akart rosszat a sógornõjének, sõt, inkább azt szerette volna, ha valaki férfi mellett a jövõben biztonságban lesz. Persze, Mukaddest sem szeretem, csak amennyiben elõremozdítja a történetet. és igen, nagyon jó a színésznõ!
5/10
napraforgó 2017 aug. 05. - 05:04:17 5/10
(1372/1535)
Megint sok mindenben igazad van. Szinte mindenben. Én, bevallom nem emlékszem Musztafa elsõ szökési kisérletére, mármint arra, hogy elsõ ízben merre is akart szökni. Oroszországra még emlékszem, de Finnországra és Venezuelára nem. Na, mondjuk ennek nincs is nagy jelentõsége, tök mindegy, hová is ment volna Musztafa.
Amiben nem értek veled egyet, az a szülei szeretete, tisztelete. Õk valóban fontosak voltak a számára, fontosabbak, mint Hacer és a gyerekük. Musztafát az apja halála is megrázta, az anyjáé meg szintúgy. És én azt láttam, hogy akkor valóban, föladta, vagy legalábbis elhalasztotta a szökési terveit (hiába is állt már a hajón!), amikor az anyja rosszullétérõl értesült. Nem volt róla szó korábban, de azért az ember azt a hétköznapokból is tudhatja, hogy aki vesedialízisre szorul, az veseátültetés nélkül nem élhet már sokáig. Kinek-kinek mikor adja föl a szervezete a kûzdelmet. Tehát sejthette, ezek már az anyja utolsó órái. És ott akart lenni vele. Ez teljesen emberi, teljesen érthetõ.
Valamennyire Hacer is fontos volt számára, hányszor, de hányszor ment hozzá korábban, amikor valami baja volt, még akkor is, amikor a lány még ûzte az ipart. Egyszóval nem hiszem, hogy iránta ne lettek volna érzései. Voltak. De sokkal jobban érdekelte a saját elképzelt világa, mint a valóság, Hacer és a közös gyerekük.

Nem tudom, ki hogy van vele, de én már azt sem tudtam Musztafának megbocsátani, hogy az elsõ gyereküket elvetette, vagyis valahogy csak rábírta Hacert, hogy vetesse el. Ez nálam olyan bûn - mindenféle vallási meggyõzõdés nélkül - hogy egy férfi, ha megszakítja a saját vérvonalát (rábírja az asszonyát az abortálásra), az nem is érdemli meg, hogy késõbb gyereke legyen, hogy az õ vérvonala valaha is folytatódjon. Az ilyen embereknek magvaszakadás miatt ki kell halnia. Nem akart gyereket - ne is legyen neki. Soha!
10/10
bezsuzska 2017 aug. 04. - 18:52:33 10/10
(1371/1535)
Azért ezek a menekülési kísérletek elég érdekesek. Mindig akkor akar menni, mikor a Yasaranok szorongatják. Elõször, miután Yasar érdeklõdik utána Ildirben, útvonaltervet készít: Oroszország, Finnország majd végsõ úticélként Venezuela. Hacer hiába tiltakozik, hogy nem akar menni, csak elveszi az útlevelét. Talán ekkor még tényleg magával akarja vinni Hacert, de nem tudja, hogy Hacer terhes. Ekkor rabolják el az álrendõrök, és veszik fel a vallomását. Utána már csak egyedül tervezi a szökését. Apja halála után, a beteg Halidét biztos nem vinné magával. Ott van Hacer, akire ráhagyhatja. Szerintem feleségül is csak azért vette el, hogy ne kötelezhessék vallomásra. Itt sem gondol senki másra, csak saját magára. Szerintem még az anyjára se, úgyhogy én meg az anyja halálakor rátörõ nagy bánatot nem értem. Már fönn volt a hajón, hogy lelépjen! és csak a véletlenen múlt, hogy felhívta Hacert. És talán itt föltámadt a lelkiismerete, hogy az anyja miatt visszament. Nekem Musztafáról az a véleményem, hogy egy önzõ, gerinctelen, gyáva ember, aki egyetlen tettéért sem vállalja a felelõsséget. Minden vele történõ dologért mást okol. Még az anyja halálát is Kerim nyakába varrná, akit õ juttatott kórházba! Fúj! Az eszébe sem jut, hogy az anyja a miatta érzett bánatba halt bele.

A másik kígyó az Mukaddes. Még egy ilyen tapintatlan, áskálódó nõszemélyt nem hordott a hátán a föld. És ugyanúgy , mint Musztafa, egyetlen tettéért sem vállalja a felelõsséget. Minden kiderülõ kavarása után a gyerekeire hivatkozva lelép, ráhagyva a többiekre, hogy megoldják az általa okozott problémát. És teszi mindezt a közvetlen családtagjaival. És abban is kezet foghat Musztafával, hogy nem fogja föl, ami Fatmagüllel történt. Nála a kufirc az kufirc. Nem felejtem el azt a jelenetet, mikor még a sorozat elején megérkezik Isztambulba, és meglátja Kerimék szobájában a franciaágyat, az elsõ reakciója, hogy milyen jó, hogy ennyire kijönnek egymással, hogy egy ágyban alszanak. Normális? A többi hasonló célozgatását ne is említsük. Teszi mindezt az õ erkölcsi hátterével. Hiszen kakukkfiókát vitt a házasságába, és kétszer hagyta el a férjét, a gyereke apjával, pedig annak se kellett. És õ osztja az okosságot.
Mindkettõre dühös vagyok! Bocs!
5/10
napraforgó 2017 aug. 04. - 18:08:42 5/10
(1370/1535)
Neked is igazad van, de szerintem ez nem mond ellent az én véleményemnek.
Musztafa valóban egy önzõ dög, egy percig sem gondol arra, hogy Fatmagül min ment keresztül, hogy élte meg mindazt, hogyan próbál túllenni a lelki válságán. Szerintem nem szereti õ Fatmagült, csak birtokolni akarja. Vissza akarja kapni, úgy ahogy mondtad és ebben Kerim az elsõ számú akadály. De ez a mánia mostanában hatalmasodott el rajta, korábban azért úgy nézett ki, hogy mégiscsak túllép rajta valahogy és új életet kezd Hacerral. Ott volt az az ötlete is, hogy külföldre megy - hogy az ottani életét Hacerral képzelte-e el, vagy sem, az számomra nagyon kétesélyes, de biztosan nem Fatmagüllel. Most meg állandóan szipákol és a fatmagüllel folytatandó életérõl ábrándozik. Valóban, valahogy úgy képzeli el, hogy most majd ott folytatják, ahol másfél évvel ezelõtt félbehagyták. Mintha a közbeesõ idõ meg se történt volna. Mintha azok az emberek, események, amelyek ebben az intervallumban elõfordulta, ezek se lettek volna. Becsavarodott a csávó, tisztára zavarodott. Saminak igaza van, Hacernak menekülnie kéne tõle, már csak a gyereke miatt is.
5/10
napraforgó 2017 aug. 04. - 17:52:24 5/10
(1369/1535)
Zajlik a házasságkötési ceremónia. Hacer közben megpróbálja elérni Fatmagült, de csak az üzenetrögzítõt éri el. Mégegyszer megpróbálja, sikertelenül Az esküvõ után az ifjú pár rögtön indul a nászútjukra. Kerim és Mehmet titokban valami meglepetést tervez Fatmagülnek. Kerim hazaküldi Mukaddest és Rahmit és õk ketten sétálni mennek a városba. Jókedvûek, ismerkedõst játszanak. Cukrászdába mennek, zenét hallgatnak. Különbözõ kis szórakozóhelyekre ülnek be estig.
Meryem és Kadír megérkeznek a hoteljükbe. Kadír lelkesen átviszi a küszöbön az aráját. A szobájukban vacsoráznak, régi amerikai slágerekre táncolnak.
Hacer TV-t néz, mellette Musztafa alszik a kanapén. A nõ világfájdalmas arcot vág, mint rendesen.
Este, hóesésben érkeznek Kerimék a Rózsa Konyhába. Mehmet magukra hagyja õket. Az étteremben mindenütt gyertya ég, szépen fel van díszítve minden. Kerim egy pici kölyökkutyát ajándékoz Fatmagülnek. Hazaérve Fatmagül megköszöni Kerimnek a szép napot. Kerim megcsókolja.
Másnap reggel Mukaddes megint kíváncsiskodik, mi történt köztük tegnap. Indulnak dolgozni a konyhába, Muratot is elviszik, játszani akar a kiskutyával. Fatmagül lehallgatja az üzenetrögzítõjét, megkapta Hacer üzenetét. Mukaddes is felhívja Meryemet, de eljátsza, hogy mintha a kisfia tárcsázta volna játékból. Kíváncsi a végtelenségig.
Kerim iskolába viszi Muratot, Fatmagül pedig gondolkozi, hogy visszahívja Hacert. Hacer eközben már úton van Samival a Rózsa Konyhába. Mikor megérkezik, fatma el akarja küldeni, nincs beszélnivalójuk. De aztán mégis beleegyezik. Négyszemközt beszélnek. Rahmi üzenetet küld Kerimnek, jöjjön gyorsan, Musztafa felesége itt van. Hacer elmondja, hogy Musztafa még mindig szereti, és azt hiszi, hogy még a lány is szereti õt. Aztán elmondja, hogy Musztafa ölte meg Vurált, és õ lõtt rá Kerimre is. Innentõl Musztafa élete az õ kezében van, õ dönt a sorsáról. Aztán Hacer beül Sami taxijába és elmegy.
Hacer telefonálni próbál Musztafának, de a férfi nem veszi föl. Épp Resattal beszél, aki meg akarja bízni valami ingatlanbiznisz földerítésével. Hacer ekkor üzenetet küld: mindent elmondtam Fatmagülnek, tudja, hogy gyilkos vagy. Musztafa faképnél hagyja a csodálkozó Resatot és sötét képpel visszahívja Hacert: Mit jelent ez?
10/10
bezsuzska 2017 aug. 04. - 13:12:46 10/10
(1368/1535)
Nem értek egyet veled Musztafát illetõen. Õ soha egyetlen percig sem mondott le Fatmagülrõl szerintem. Kezdetben azért, mert úgy hitte, megcsalta, és bosszút akart állni, késõbb, miután Kerimtõl megtudta az igazságot, onnantól meg volt róla gyõzõdve, hogy a lány csak haragból utasítja el, amiért elhagyta. Ezt Fatmagülnek is elmondta, sõt még régebben a szüleinek is, amikor azok rájöttek, hogy mit is tettek a Yasaranok, akiknek dolgozik. Gyakorlatilag a valódi elkövetõk nem is érdeklik, mert Selim lelövése, és Vural halála is "véletlen" volt. Neki végig Kerim volt a célpontja, aki az õ hibája miatt élhette azt az életet, amit neki kellett volna. Kerimet szándékosan akarta eltûntetni, mert benne látta az akadályt a Fatmagülhöz visszavezetõ úton. A ház kertjében, és késõbb Ildirben, mikor Fatmagül elhányja magát tõle, neki az a meggyõzõdése, hogy a lány csak haragból utasítja el. Az pedig, hogy nem alszik Kerimmel, azt erõsíti meg benne, hogy még mindig õt szereti. Az idiótának meg sem fordul a fejében, hogy milyen traumán mehetett át a lány, lásd Ildirben a csók. Fel nem tudja fogni, hogy a vele történtek miatt, Fatmagül nem vágyik egyetlen férfi érintésére sem. Mert nem érdekli. Csak a saját "fájdalmával" van elfoglalva, hogy neki, Musztafának milyen nehéz volt, amikor megtudta, és neki Musztafának milyen szenvedésen kellett keresztülmennie. Önzõ szemétláda. Az amit õ érez Fatmagül iránt, a legkevésbé sem szerelem. A lány az ÖVÉ volt, az Õ tulajdona, ezért ÕT illeti, még akkor is, ha cserbenhagyta. Igenám, de meggondolta magát! És mi az, hogy Fatmagül ezt figyelmen kívül hagyja. Minden tette Kerim eltûntetésére irányul, mert ha Kerim nincs Fatmagül majd visszamegy hozzá. Akár úgy, hogy lelövi (azért Kerim lelövése mindkét esetben szándékos), vagy úgy, hogy börtönbe juttatja. Én Asu/Hacert sajnálom, az õ múltjával, tapasztalatával jobban át kellene látnia Musztafa valódi szándékait.
5/10
napraforgó 2017 aug. 04. - 05:00:11 5/10
(1367/1535)
Nekem elég furcsa, hogy Musztafa, aki már korábban belenyugodni látszott, hogy a Fatmagüllel való története végleg végetért, most valahogy visszakanyarodott a múlthoz, mániákusan ragaszkodni kezd az ötlethez, hogy visszaszerezze Fatmagült.
Ott volt az a jelenet, amikor megpróbálta erõszakkal magával vinni Fatmagült Ildírben és a lány rosszul lett az erõszakos csókjára. Aztán a tengerparton, ahol meglõtte Kerimet, a lány azt mondta neki, hogy továbblépett, lezárta a múltat és már megbocsátott neki, de nem akar tõle semmit a jövõben. És ott volt az a jelenet is, amikor Musztafa felakasztotta a kendõjét a szárítókötélre és akkor Fatmagül végre elmondhatta neki, hogy valójában mi is történt vele és hogy mennyire rosszul esett neki, hogy Musztafa hátatfordított neki, hogy elítélte és meg sem hallgatta annak idején. Akkor Musztafa nagyon szégyellte magát és úgy tûnt belenyugszik abba, hogy õ már nem játszik szerepet Fatmagül életében.
Most meg tisztára meghülyült, állandóan róla vizionál és azt hiszi, ha Kerimet eltávolítja az útból, akkor Fatmagül megint õt fogja szeretni. (??!!)
Nekem valahogy nem érthetõ, hogy egy olyan ember, akinek különös gondja volt arra, hogy a bûntényénél ne hagyjon maga után semmi nyomot, egyetlen ujjlenyomatot se, meneküléskor magával viszi a kiürült italos palackokat (mi lett a tányérokkal, evõeszközökkel, amiket használt?), összeszedi a töltényhüveyt, stb. Egy olyan ember, aki a resatéktól kapott bõröndnyi pénzt olyan ügyesen fektette be, hogy azóta is jól megél a befektetéseibõl, tehát egy eszes, fifikás személy, most ostoba, sõt hülye módon ábrándozik a Fatmagüllel lehetséges jövõjérõl, akkor, amikor a lány már többször megmondta, hogy nem kér belõle. És láthatóan nem nagyon törõdik azzal sem, hogy mennyire megbántja az állapotos feleségét, akinek állandóan végig kell néznie, hogy a férje egy régi nõért veszkõdik.

Mukaddes sem hazudtolja meg magát, állandóan belemászik mások intim életébe. Ahogy Meryem alsónemûje iránt érdeklõdik, ahogy Kadírt próbálja rávenni, hogy õket is vigye magával a nászútjára, merthogy õk is milyen jól éreznék magukat ott... de élelmesen rögtön lecsap Meryem megürülõ szobájára is, hisz õk már egy szobában fognak aludni Kadírral.... tenyérbemászó egy nõszemély.... Kíváncsi vagyok, hogy fog átrendezõdni a ház, ha meglesz az esküvõ. Mert Mukaddes mostanában már azt is szondázta, hogy nem küldik-e el õt a családjával együtt a háztól. Jajj, de nagy kár, hogy nem paterolták õket vissza a vendégházba épp az esküvõre való hivatkozással.
5/10
napraforgó 2017 aug. 03. - 17:50:02 5/10
(1366/1535)
Musztafa könnyes szemmel bámulja kadír házát. Hacer rátelefonál, hol van. A férfi szipogva megy az autójához. Sami megint nyüstöli Hacert, Musztafa mellett boldogtalan. Mit dolgozik a férje? Miért akarja mindenki ezt az egyszerû halászt? Vele végeztetik a piszkos dolgokat, ha õ nem lenne és nem szerez neki alibit, már rég börtönben lenne.
Fatmagülék vacsoráznak, beszélgetnek. A lány egy esküvõi tortát sütött Nine mamáéknak, menyasszony és võlegény is van a tetején. A jegyespár táncol. Kadír egy köves eljegyzési gyûrût vett Meryemnek, õ pedig egy órával lepi meg.
Erdogán egy Müge nevû nõvel ágyban van, alighanem Enderékrõl akar megtudni valamit a munkatársától. Nagyon fûzi a nõt.
Meltem este hazafelé tart, Szelim belép mellé a liftbe. Próbál közel kerülni a lányhoz, mit csinálsz holnap este, de nõ nem hajlandó vele sem beszélgetni, sem közös programot csinálni.
Fatmagül is jeggyûrûvel lepi meg Kerimet, mert a kórházban levágták az ujjáról a régit. Belevésette a nevüket is. Kerim majd csak másnap adja át a saját ajándékát.
Rahmi egy beszélõ plüsspapagájt vett Mukaddesnek.
Hacer megkérdi Musztafát, miért vannak még mindig itt, Isztambulban korábban annyira el akart menni, új életet kezdeni máshol. Musztafa kijelenti, neki már volt egy élete (kvázi azt szeretné folytatni, és ott, ahol félbemaradt). A nõ érzi, hogy Musztafa még mindig Fatmagült szereti, reménykedik, hogy valahogy visszaszerezheti. Hacer mondja neki, hogy fölösleges, a lány már lezárta a múltat. Azt mondja, neked már nincs senkid rajtam kívül, mint ahogy nekem sincs rajtad kívül más. Csak a gyerekünk, Murat. Erre Musztafa azt mondja, nem Murat lesz a neve, az a Fatmagüllel közös fiuk neve lett volna. Hacer eddig is nagyon szomorú volt, de most megbántva hagyja magára a férjét.
Kadír és Meryem összepakolják a bõröndjeiket. Mukaddes rögtön lecsap Nine mama szobájára, nekik az jobb lenne.
Perihán az ablakból figyeli, ahogy este Resat hazaér Lale asszony társaságában. Másnap reggel Perihán meghívja Lalét reggelire. Resat kissé meglepõdik, de bûbájoskodik. Bájolognak az asztalnál. Erdogán elárulja, hogy a szélenergia programhoz még május elõtt megkapják az engedélyt. ennek mindnyájan örülnek.
Reggel Musztafa egy nagy csokor vörös rózsával ébreszti Hacert, bocsánatot kér tõle. Mikor Musztafa elmegy otthonról, Hacer sírva fakad.
Meryem és Mukades egy fodrászszalonban ülnek, Fatmagül jön egy csokor virággal, ez lesz az esküvõi csokor. Kadír és Ömer is borbélynál ülnek, Kerimre várnak, aki hozza a kocsit. Mindenki izgatottan készül az esküvõre. A kocsiban Kadírt eflhívja a volt anyósa, sok boldogságot kíván mindkettejüknek. Meryem megnyugszik, hogy õt is elfogadták.
Musztafa sötét arccal nézegeti az interneten a Fatmagülrõl szóló híreket. Meltem bemegy Musztafa irodájába. Musztafa anyjáról és Turanerrõl, meg a gyászról beszélgetnek.
Resaték új befektetõket keresnek, kuvaiti pénzemberekkel fognak tárgyalni.
5/10
napraforgó 2017 aug. 02. - 18:02:35 5/10
(1365/1535)
A család az étteremben dolgozik, Mukaddes megint dirigál, leginkább Mehmetet. Közben Kadír esküvõjérõl és nászútjáról beszélnek. Mukk szeretne velük menni a nászútra, de Kadír elhárítja, õ inkább kettesben lenne a feleségével. Kadírnak telefonálnak a rendõrségrõl, Kerimmel odaindulnak.
Fahrettin megkeresi Sunát, Musztafa alibijét, a nõ még ûzi az "ipart". Amikor kiderül, hogy nem "azért" jött, faggatni kezdi a nõt, vallja be, hogy hazudott a rendõrségnek. A nõ azonban otthagyja és elrohan.
Erdogán belenéz a számítógépbe, így megtudják, hogy megkapták az engedélyt a szélerõmû projekthez. Örülnek, hogy a cég meg van mentve. Musztafa megérkezik Enderhez, Szelimék idegesek emiatt. Endernek és Meltemnek épp ez a célja.
A rendõrség tájékoztatja Kadírt és Kerimet, hogy egy hajléktalan csavargó holttestével együtt megtalálták azokat a tárgyakat, amelyek a Kerim-fléle merényletnél szerepeltek (Musztafa dobta ki egy kukába, a csavargó meg kikukázta). A rendõrség úgy gondolja, hogy õ tört be a házba és megijedt, azért lõtte le Kerimet. Aztán meg megfagyott az erdõben. A család belenyugszik, hogy egy õrült csavargó lõtt a fiúra, de Fahri nem hiszi ezt a teóriát, õ tudja, hogy Musztafa a tettes.
Musztafa örül, hogy az ügyet lezárták. De Hacer rákérdez, miért lõtted le Kerimet? A férfi neki is hazudik, õ ártatlan, de Hacer nem hisz neki. Serdar vissza akarja adni Musztafa pénzét. Hacer elfogadná,a gyerek miatt szükségük lesz pénzre, de a férje nem engedi, egy üzletre vár... Münír telefonál Musztafának, várja a garázsban. Musztafa ragyog, nagyon sok pénz áll a házhoz. Az autóban Resat és Münír ül. Nem veszik észre, hogy egy oszlop mögül Fahrettin figyeli õket. Resat üzletet ajánl Musztafának, de hogy mit, azt nem tudjuk meg.
Meryem megmutatja a családnak az esküvõi ruháját, egy szép világos kosztümöt táskával, cipõvel. Mukaddes el van ájulva, milyen szép. Aztán Kadír öltönyét is megcsodálják. Végül Fatmagül is megmutatja, amit vett, egy szép fehér csipkés anyagot az esküvõi ruhájának. Õ akarja megvarrni magának, és fölveszi, ha kész lesz. Kerim szeme fölcsillan, ez azt jelenti, hamarosan meglesz az õ esküvõjük is.
Kerim Fatmagül ágyában alszik, ruhában, Fatma melléfekszik. Eljött február 13, a család nagyon korán kel, mennek az étterembe, rengeteg megrendelésük van Valentin napra. Mukaddes megint méltatlankodik, minek tették az esküvõt február 14-re, sokat kereshetnének azon a napon. Aztán meg idétlenkedik, kérdi milyen fehérnemû lesz az asszonyon a nagy napon, majd késõbb a nászéjszakáról akarja felvilágosítani az ifjú menyasszonyt. Meryem nem veszi jónéven a a bizalmaskodását.
Resat Ankarába tart, Lale, a szomszédasszonya protekciót szerzett neki a miniszterhelyettehez.
Hacer váratlanul bemegy az irodába Musztafához, aki nagyon nem örül neki. Meltem rájuk nyit, bájolognak kicsit, majd távozik. Hacer Sunáról beszél, a nõ fél, mindenkiben rendõrt lát. Tudják, hogy Kerim apja figyelteti, így nem tud dolgozni és nem lesz pénze. Musztafa ígéri, hogy intézkedik.
A Rózsa konyhában gõzerõvel folyik a süteménygyártás. Kerim telefont kap, titokzatoskodik, valami meglepetésre készül Fatmagülnek.
A Yasaranok azt akarják, hogy Musztafa nyerje el Enderék bizalmát. Fahrettin titokban találkozik Enderrel és figyelmezteti, ne bízzon Musztafában, még mindig a Yasaranoknak dolgozik. Ender azt gondolja, hogy akkor kihasználják Musztafát, majd rajta keresztül célzottan juttatják el az infrmációkat a Yasaranokhoz. Nemörül annak sem, hogy resat a háta mögött a fõvárosban tárgyalt a miniszterhelyettessel.
Este az esküvõ elõtt Kadírék ünnepelnek, török esküvõi szokásokat gyakorolnak, énekelnek, táncolnak. Musztafa a házuk elõtt áll és bámul fölfelé. Kihallatszik a zene. Ajándékokkal kedveskednek az "ifjú párnak". Fahrettin is átadja az ajándékát, egy borítékot, amelyben egy nagy összegû csekk lapulhat. Meryem és Kadír nem akarja elfogadni, de Fahrettin megmagyarázza, csak viszonozza Meryem ajándékát, aki visszaadta neki a fiát.
5/10
napraforgó 2017 aug. 01. - 17:53:56 5/10
(1364/1535)
Kerim is visszaemlékezik, arra, amikor Musztafa elrabolta Fatmagült, õt meg megsebesítette. Nem tudja a lány megbocsátott-e neki, mivel korábban azt mondta, számára 2 Kerim létezik. Meryem nyugtatgatja, hisz azt mondta neked, hogy szeret.
Musztafa csomagol, megy ildirbe. Hacert Samira bízza. Sami nem érti Hacert, miért segít neki, ha a férfi még Fatmagült szereti. Serdar intézi Halide temetését.
Fahrettin és Mümtáz elmentek Serdarhoz és faggatják, mi, hogy történt. Serdar csak pislog, nem tudni, kiszedik-e belõle az igazságot.
Musztafa felhívja Meltemet, mert a nõ sokszor kereste. Elmondja, hogy az anyja meghalt, most utazik a temetésre. A nõnek vannak új hírei a Yasaranokról akar beszélni vele, de majd csak a temetés után, ha Musztafa visszejött Isztambulba.
Fatmagül leváltotta Kerim mellett Meryemet és elmondja, hogy Fahrettin két biztonsági õrt állított a kórterem elé. Kerim nyûglõdik, tudja, hogy soha nem fogják elfelejteni Musztafát. Fatma azt mondja, el fogják felejteni idõvel, "hagyjuk magunk mögött a múltat".
Mukaddes felajánlja a segítségét a fõzésnél Nine mamának, de az nem kér belõle. Aztán gonoszkodik kicsit, Kadírra, meg a verseire célozgat. Meryem fölháborodik, rájön, hogy Mukk megint kutakodott. Mukaddes valójában csak azt szondázta, hogy Kadír vajon elmondta-e neki az elõzõ esti veszekedésüket.
Szelim és Erdogán egy szórakozóhelyen iszogatnak. Musztafáról elmélkednek, ha bûnösnek akarják beállítani, a férfi is rájuk vall. És aztán ott vannak a telefonok, a cellaindformációk egyszer csak megérkeznek. Megérkezik Nil is a bárba egy fiatalemberrel. Szelim távzni akar, de Erdogán odamegy Nilhez és szemét módon viselkedik vele. Utána röhögve távozik, jobban érzi magát, hogy lejáratta a nõt a partnere elõtt.
Kadír már szeretne az esküvõjükkel foglalkozni, de Meryem azt mondja, szeretné megvárni, amíg Kerimet hazaengedik. Mukaddes megint közéjük pofátlankodik és osztja az eszét.
Serdár Fahrettinnek és a helyi rendõrfõnöknek végül csak elmondja az igazat. Rosszul érzi magát, mert így elárulta a barátját. A rendõrfõnök azt is megtudja, hogy Musztafa már úton van ide az anyja temetésére.
Fatmagül a vizsgájára készül, egész éjjel tanult, Kerim meg nézte. Aztán azt kéri a lánytól, hogy feküdjön melléje pár percre.
Musztafa eltemeti az anyját, Fahrettin és a rendõrfõnök távolabbról nézik. Musztafa odamegy hozzájuk, tiszteljék a fájdalmát. Fahri mondja, hogy tudjuk, hogy hazudtál, Serdar elmondta, mikor érkeztél. A rendõr meg azt mondja, gyere be az örsre vallomást tenni. Musztafa hõzöng, nem kényszeríthetik erre. Na de aztán mégis bemegy és megint hazudozik. Egy barátnõrõl regél, vele töltötte az idõt. Sami és Hacer találtak neki egy nõt, aki hajlandó elvállalni a szeretõ szerepét. Kerim lelövését körömszakadtáig tagadja. Nyafog, hogy õ ártatlan. Fahrettin nem hisz neki, de a rendõrfõnök hajlik rá, de azért ellenõrizni akarja. sajnos a felbérelt nõ megerõsíti a vallomását, így Musztafa megint megúszta.
Fatmagül Nezihe doktornõnek meséli a történteket, nem tudja, mit higgyjen, vajon ártatlan-e Musztafa, ahogy mondja, vagy sem. Mivel mindig mást és mást vallott, nem tud feltétel nélkül hinni neki. Nem tudja, hoggy Musztafa mindig ilyen volt, mint most, vagy ennyire megváltozott volna? A Halidével kapcsolatos élményeirõl is mesél. Aztán az is szóba kerül, hogy Kerim mellé feküdt. Akkor nem gondolt az erõszakra, mert a férfi beteg volt. Elmondja azt is, hogy idõközben Kerimet hazaengedték
A szeánsz végén február 14-ét kapná új idõpontul, de akkor lesz Meryem esküvõje. Így 15-ében egyeznek meg. Aztán a két nõ elindul esküvõi ruhát venni.
5/10
napraforgó 2017 aug. 01. - 16:51:48 5/10
(1363/1535)
Köszönöm nektek. Akkor nem véletlenül nem találtam. Már azt hittem, rooszul hallottam. Mivel kétfelé figyelek, nézem a TV-t és közben írom az összefoglalót is, néha félreérthetek valamit.
10/10
bezsuzska 2017 aug. 01. - 10:58:48 10/10
(1362/1535)
Mire olvastam, Zsu74 beírta a választ. Tudod, én mindig a szinkronon lovagolok, de ez is egy tipikus példája annak, hogy mit kapunk magyarul. Totál más értelme van a mondanivalónak.
zsu74 2017 aug. 01. - 09:17:19
(1361/1535)
61. bölüm 36. perctõl - a feliratosban szó sincs semminek a visszafizetésérõl, Fatmagül arról beszél, hogy mindent visszaadna, ha meg nem történté tehetné azt az éjszakát
5/10
napraforgó 2017 aug. 01. - 04:37:29 5/10
(1360/1535)
A tegnapi rész elég különösen ért véget. Nem írtam le az összefoglalómban, mert nem is igazán értettem. Próbáltam megkeresni a feliratos változatban, de nem találtam. (ha valakinek sikerül és fölteszi, hogy hanyadik bölüm, hányadik perc, megköszönöm)

A végén ugye cirkuszoltak, Mukkades a vitában szinte azt magyarázta, hogy Fatmagül neki köszönheti a jó sorsát, õ eröltette ki a házasságot Kerimmel, õ akadályozta meg, hogy Kerim elhagyja, külföldre menjen, és lám, most van egy milyen rendes, érzékeny lelkû férje, sokkal jobb, mint Musztafa lett volna. És Fatma milyen szerencsés, mert ahelyett, hogy az elmaradott Iildírben élne és napról napra várná vissza a tengerrõl a férjét, lám most itt van Isztambulban, egy világvûrosban, egy szép nagy házban él (mintha ez is az õ, Mukkades érdeme lenne), na és saját vállalkozása van, a Rózsa Konyha, na, szóval ezeket mind-mind neki köszönheti. Na erre Fatmagül fölháborodott, mondván nem hiányzott neki ez a "sok jó", le tudott volna mondani errõl, nagyon is jól meglett volna Ildírben, a tengerparton. És fõleg nem hiányzott neki az az ár, amit fizetett érte, az az éjszaka... És ezután mondott valami érdekeset, amit nem igazán tudtam értelmezni. Fatmagül azt mondta, hogy ha majd lehetõsége lesz rá, mindent visszafizet Mukkaddesnek.
Amit nem értek, mert nagyon kétértelmû ez a mondat, hogy most õ tényleg valamiféle adósságot akar törleszteni Mukkadesnek, vagy amire én gondolok, hogy a sok gonoszságáért akar megfizetni. ???
A hangsúly, az arckifejezés egyáltalán nem volt fenyegetõ, de a szöveg - pláne az angolban - nagyon is félreérthetõ.
A "pay back" - visszafizetés jelentheti az adósság törlesztését is, és a "megfizetést", a bosszút is.
Nem láttam az angol nyelvû változatot, de ha Fatmagül azt monda Mukkadesnek,hogy : I will pay back you everything - a szöveg elvileg ugyan nagyon neutrális, de az szerintem inkább mégis arra mutat, hogy õ majd megfizet mindenért, minden rosszért, amit tõle kapott, és nem arra, hogy hálás a sógornõjének az erõfeszítéseiért.

Nem tudom, ti hogy gondoljátok?
5/10
napraforgó 2017 júl. 31. - 18:05:10 5/10
(1359/1535)
Fatmagül az intenzív szobában Kerim ágya mellett várja, hogy felébredjen. Fahrettin az üvegablakon át lesi. Kerim jobban van. Mümtáz tájékoztatja Fahrettint, hogy kiengedték Musztafát, nincs ellene bizonyíték, ujjlenyomatot sehol sem találtak, Serdar tanuvallomása megmentette.
Musztafa Hacer társaságában távozik a kórházból, aki elmondja neki Halide utolsó óráit, hogy az asszony beszélt Fatmagüllel, a bocsánatát kérte és Musztafa nevét ismételgette. Musztafa zord arccal kijelenti, hogy most már nincs semmi veszíteni valója, majd kazt mondja, hogy halott ember vagy Kerim. Azzal otthagyja a feleségét. Egyedül megy a proszektúrára elbúcsúzni az anyjától. Gondolatban megvallja a Fatmagül elleni bûnét, és Vural megölését. Aztán kijelenti, hogy az anyját Ildirben temeti el az apja mellé. Sami hazaviszi Hacert. Ezután Musztafa az információnál Kerim után érdeklõdik, meg akarja tudni, melyik kórházban felszik.
Kadír Fahrettinnel az információikat osztják meg. Fahri Serdarról érdeklõdik, le akarja nyomoztatni.
Resat a szomszédasszonnyal barátkozik, most a kutyáját ajnározza, aki beszökött az udvarukra, amíg a nõ telefonált és nem figyelt rá. Perihán gúnyolódik, a férje depressziója rohamosan javul a szomszédasszony hatására.
Münír a Yasaran fiúkkal a cégnél vezetõségi ülésen tárgyal, amikor Yasar jön, hírei vannak. A nõk kérésére elmondják a hírt Endernek és Meltemnek is, kiengedték Musztafát. A nõk nem hiszik el, hogy Musztafa veszélyes lenne. Az ülés után Ender tépelõdik, valami oka van annak, hogy annyira félnek Musztafától. Régen nekik dolgozott, aztán szembefordult velük. Jól feldühítené õket, ha õk meg összefognának Musztafával.
Hacer aggódik, a férje még nem ért haza, holott már jóideje eljött a kórházból. A telefonját sem veszi föl. Musztafa eközben Kerim kórházánál leskelõdik, megvárja, míg Meryem Kadírral távozik, majd felmegy, hogy megkeresse Kerimet. Egy nõvér épp elhívja Fatmagült, hogy egyen valamit a nõvérszobában. Musztafa bemegy az alvó Kerim szobájába. Fahrettin, aki egy másik szobában pihent, felébred és megy megnézni a fiát. Egy nõvértõl a menye után érdeklõdik, majd kérdi, miért van behúzva a függöny. Berohannak, Fahrettin elrángatja a fia ágyától Musztafát, aki összevissza kiáltozik, Kerim miatt halt meg az anyja, de õ nem bántotta, õ ártatlan, nem õ lõtte le. Majd Fatmagülnek tesz szemrehányást, míg õ egyedül madardt, neki ott van Kerim (Hacerról rendesen megfeledkezett, aki pedig mindig védi, dacára, hogy tudja, miket csinált.
Otthon elmesélik, hogy mit csinált Musztafa. Mukaddes sajnálja Musztafát, nem hiszi, hogy õ bántotta volna kerimet, hisz most sem bántotta, csak kiabált. Úgy gondolja, hogy Musztafa még mindig sokat gondol Fatmagülre, már bánja, hogy annak idején elhagyta. Mukk azt hiszi, Fatma csak jól járt azzal, hogy Kerimhez ment és most Isztambulban élhet. Ha õ nincs, akkor most Ildirben unatkozhatna Musztafa mellett. Fatmagül fölháborodik, jól összevesznek. Neki egyáltalán nem hiányzott az, ami miatt így megváltozott az élete. Kadír is Fatmagül mellé áll, nem érti, hogy mondhat ilyeneket egy nõ, egy anya, mint amiket Mukaddes mondott.
9/10
Elhaym 2017 júl. 30. - 13:07:32 9/10
(1358/1535)
5/10
napraforgó 2017 júl. 28. - 17:53:30 5/10
(1357/1535)
Hacer tagadja Fahrettinnak, hogy a férjének valami köze van Kerim meglövéséhez. Az öreg azt mondja, hisz õ ölte meg Vural Namlit is. Hacer és Serdar is meglepõdik. Majd közli velük is, hogy megbünteti azokat, akik a fiát és annak feleségét bántani merik. Halide meghallotta a beszélgetést, sír. Hacer nyugtattni próbálja, de az idõs asszony tudja, hogy igaz, amit a fiáról mondtak.
Fatmagül ápolgatja az alvó Kerimet és az emlékeit idézi, arról, hogy azt mondta neki, hogy meg akar gyógyulni és bízni akar a férfiban. Kerim fölébred, köhög.
Hacer fölhívja Fatmagült, Halide beszélni akar vele. Az asszony föloldozást szeretne kérni tõle a halála elõtt. Megbánta már, amit a lánnyal tett, kéri bocsásson meg neki. Ha akkor a lány mellé állnak, ha megvédték volna, akkor Musztafa sem vált volna olyanná, mint amilyen ma, akkor most mellette lenne a fia. A lány megbocsát.
Kerim váratlanul rosszul lesz, nem kap levegõt. Orvos, nõvérek berohannak, intézkednek. Megint emlékképeket látunk, Fatma és Kerim csónakáznak és a jövõt tervezik... Fatmagül is rosszul lett, lefektették, benyugtatózták. Rahmi ül az ágya szélén. A lány magához tér, rögtön Kerimhez akar menni, akit az intenzívre vittek. Fahrettin ott sírdogál a folyosón, hisz márolyan jól volt a fia, hogy történhetett ez. Fatmagül csak a saját szemének hisz, látja, hogy a fiú oxigénmasszkkal fekszik az ágyban. Meryem elmondja, hogy tüdõembóliát kapott, egy ér elzáródott a tüdejében. Az orvosok megtesznek érte mindent, de most csak várni kell. Fatmagül Kerim gyûrûjét szorongatja, amit le kellett vágni a fiú ujjáról, mert nem tudták lehúzni. Fahrettin és Fatma aggódva nézik az üvegen át a fiút. Mukaddes fölhívja Rahmit, Kerim felõl érdeklõdik, de igazából azt szeretné, hogy Rahmi menjen haza hozzá, mert egyedül van és fél (ó istenem, a félõs kicsi asszonyka...) De azért igyekszik hasznosan kihasználni az idõt és kutakodik Kadír szobájában. Kadír verseket is írogatott, Mukaddes azokon nevetgél. Amikor megúnja, vasalni készül, de ahogy bedugja a vasalót, elmegy az áram. A két gyerek erre fölébred.
Resat nem megy haza, a fia aggódik, de Perihán kineveti, biztos valamelyik barátnõjénél van. Resat egy fura táskával megy haza, úgy néz ki, mint egy fegyvertok. Megijednek. De aztán Resat kinyitja a tokot, egy összecsukható, spéci horgászbot van benne. A maga részérõl befejezte, most már küzdjenek a fiúk, õ visszavonult.
Serdarnak égeti a zsebét a Musztafától kapott pénz. Felhívja Hacert, Halide és Musztafa iránt érdeklõdik. Kérdi, hogy õ lõtte-e meg Kerimet, mert a Vural fiú megölésekor ott volt, épp az õ hajóját vitte el. Azt mondja, Musztafa negyon furcsán viselkedik mostanában, nem az az ember, akit õ ismert. Rosszul érzi magát, amiért hazudni kényszerült az érdekében. Hacer próbál tagadni, de nem túl meggyõzõ.
Mukaddes egy gyertyával és Murattal a pincébe tart a biztosítékokhoz, amikor kopognak. Megijednek, de csak Mehmet jött, akit Kadír küldött, hogy ne legyenek egyedül. Mukk rögtön elküldi a biztosítékokat megnézni.
Halide haldoklik, Hacer mellette van, kéri a nõ mondja meg a fiának, hogy az õ nevét ismételgetve halt meg.
Fatmagül az apósának mesél a megismerkedésük körülményeirõl, hogy kezdetben mennyire gyûlölte Kerimet. Mindkettejüknek nehéz volt az az idõszak.
Másnap Meryem megy az étterembe dolgozni, Rahmi is menne vele, de Mukaddes nem engedi, õ nem marad egyedül a házban (jajj, Rahmi a hõs lovag alkalmas leginkább a megvédésére).
Reggel kiengedik Musztafát, Kadírt értesítik, hogy nincs ellene semmi bizonyíték, nem találtak ujjlenyomatokat sem az erdei házban. (a pasi még WC-re is kesztyûben ment?)
Musztafa a kórházba siet, de már késõ, az anyja meghalt.
5/10
napraforgó 2017 júl. 27. - 17:56:41 5/10
(1356/1535)
Musztafát faggatják a rendõrök, mikor ment Ildirbe, miért ment oda, stb. Musztafa hazudik, mint a vízfolyás.
Ömer a kórteremben tájékoztatja a családot arról, hogy milyen ügyben körözték Musztafát. Õt gyanúsítják a merénylettel. Fatma szerint csak õ ismerte azt az erdei házat, így valószínû, hogy õ lõtte le Kerimet. Kerim közben egyre többet köhög, azt hiszik, megfázott, amikor az esõben a vizes földön feküdt. Fahrettin úr Mümtázzal lép a kórterembe. Mümtáz mégiscsak értesítette az öreget. Fahrettin fáradt a hosszú repülõúttól, de örül, hogy a fia jól van.
Mukaddes most Rahmit és Mehmetet irányítja a konyhában, amíg õ a gyereket szoptatja. Persze Rahmi mindent rosszul csinál, Mukk perlekedik vele. Mehmet észreveszi, hogy Mithát megint ott ólálkodik az étterem körül, majd a kilépõ Rahmiéktól azt követeli, hogy küldjék ki neki Nalant. Mondják nincsenek már náluk, elmentek, elutaztak.
Fahrettin örül a fiának és esküszik, hogy megtalálja azt, aki elkövette ezt. Kerim is örül az apjának. Deníz is jött volna, de iskolaidõ van, ezért nem letetett.
Hacert is kihallgatják a rendõrök, a nõ is hazudik, azt mondja Musztafa Ildirbõl hívta, beteg volt. A nõt elengedik, távozáskor az épp elvezetett Musztafával tud pár szót váltani. A férfi rábízza az anyját. Hacer az õt kísérõ Saminak azt mondja, Musztafa lõtte meg Kerimet, csak aztán ment Ildírbe. A rendõrök Serdart is faggatják, de õ egyelõre még tartja magát a korábbi vallomásához, nem árulja el, hogy a barátja nem 3 napja érkezett, hanem csak elõzõ nap.
Kerim vérnyomása fölment, de ezt csak az izgalmakkal magyarázzák. Egyre nehezebben lélegzik, talán az altatástól kapar a torka. Fahrettin a Yasaranokat sejti a támadás mögött, bár Musztafa is gyanús neki. De bárki is az, megbüntetetem érte, fogadkozik az atya.
Resat a tengerparton üldögél, a horgászokat lesi. Münír autóval jön, már órák óta keresi, mondani akraja, hogy mi történt, de Resat megállítja, nem érdekli semmi. Sajnálja magát, másfél-két éve még volt valaki a barátai megbecsülték, most meg egy senki. Münír közli, hogy Musztafát letartóztatták. Fél, hogy ha vallatják, akkor róluk is kitálal. Erdogán és Szelim valami lövöldözõs játszogat az irodájukban. Megérkezik Ender és Meltem, bosszankodnak, hogy a két fiatalember röhögcsél, mintha minden rendben lenne. Szelim tájékoztatja Meltemet, hogy Musztafát letartóztatták a Kerim ügy miatt.
Fahrettin távozik, Mümtázzal ki akar menni a házhoz, hogy õ is körülnézzen.
Meryem megérkezett az étterembe, átvette a munkát, Mukaddes meg feltett lábbal pihenget, Rahmi miközben masszírozza a vállát. Mukaddes teszi a megjegyzéseket, hogy Nine mamát egy kórteremben jegyezték el, és csak egy szimpla gyûrûje van.
Serdar a hajón ülve a Musztafától kapott pénzt számolgatja.
Perihán és Hilmiye érkezik az irodába, valamit alá kell írniuk. ender elõhozatja a papírokat.
Fatmagül állandóan Kerim ágya mellett ül. Majd javasolja, hogy ha minde együtt.nnek vége lesz, menjenek el Ausztráliába.
Halide is kórházban fekszik, az orvos Hacert tájékoztatja, hogy már nem tudnak érte semmit tenni, csak a fájdalmait csökkenteni. Musztafa könyörög, hogy engedjék el.
Kadír és Ömer azon gondolkodik, hogy Musztafa nem mehetett taxival Isztambulból Ildírbe, ahogy állította, mert akkor a térfigyelõ kamerákon látni kellett volna. A rendõrök azt mondják, hogy ezt ellenõrizniük kell, de az idõ. A két ügyvéd azt kéri, hogy a lehetséges maximum 4 napig tartsák õrizetben Musztafát.
Hacer és Sami a folyosón beszélget, Sami érdeklõdik, miért lõhette le Musztafa Kerimet. A lány azt mondja, Fatmagül miatt, mert még mindig õt szereti, õrá vágyik. Halide ezt a nyitott ajtón át meghallja.
Fahrettin úr jön, üdvözli Hacert. (Hogy miért kereste meg, az nem derül ki, majd talán holnap.)
Fatmagül tanulni próbál Kerim betegágya mellett, de tudja, hogy most nem fognak úgy sikerülni a vizsgái, mint elõzõ alkalommal.
Perihán távozóban összefut Meltemmel, üdvözlik egymást. Meltem elmondja, azért van itt, hogy az anyjával együtt befejezék, amit az apja elkezdett.