Téma: Fogd a kezem!

Sorozatos febr. 12. 00:09:05
(532/532)
Csak "gratulálni "tudok ahoz,hogy a befejezéstől számított kicsit több,mint két hónapra ismétlik a filmet.(Igaz délelőtt.)Ebből is látszik,hogy nincs mit műsorra tűzni,ezen a csatornán is egyre több az ismétlés.
8/10
Elhaym 2020 dec. 06. - 16:47:42 8/10
(531/532)
Kezdetekben annyira szerettem ezt a sorozatot, hogy feliratosan is néztem. Imádtam, hogy jól adaptálták az eredeti koreai sorozatot, a koreai sorozatokra jellemző hangulatát, a színészeket, zenéjét, Feride bölcsességeit, a mondanivalóját a család fontosságáról. Aztán, ahogy elkezdtek eltérni az eredeti sorozattól, egyre jöttek elő a hibák is. A. 2. évadot meg már nagy hiba volt elkészíteni, mintha egy teljesen más sorozat lett volna. A végére meg le sem zártak minden szálat. Egyedül a zenék, színészek, mondanivaló miatt volt nézhető ez az évad, de a végére teljesen elment a kedvem a hosszú sorozatoktól. Azóta 10-be is belenéztem, de dobtam is őket a hosszuk és az idegesítő történetük miatt.
Sorozatos 2020 dec. 05. - 12:28:08
(530/532)
Az utolsó részben,mint a mesében,minden jó ha a vége jó, boldogan élnek amíg meg nem halnak.Vígjátékosra sikeredett.A gyerekek aranyosak voltak.A lánytestvérről teljesen megfeledkeztek.Jó szórakozást kívánok,majd az új sorozathoz mindenkinek.
ninjago 2020 dec. 05. - 09:17:54
(529/532)
Uff! Hát ez kiábrándító. Ez lett a vége a világra szóló nagy szerelemnek. Azra egy házsártos asszony, Cenk meg egy önző férfi. Ha az én férjem így viszonyult volna a gyerekekhez, elváltam volna tőle.
ninjago 2020 dec. 05. - 09:17:54
(528/532)
Uff! Hát ez kiábrándító. Ez lett a vége a világra szóló nagy szerelemnek. Azra egy házsártos asszony, Cenk meg egy önző férfi. Ha az én férjem így viszonyult volna a gyerekekhez, elváltam volna tőle.
ninjago 2020 dec. 04. - 09:31:14
(527/532)
Már csak egy rész van hátra, bírjuk ki. Ez a második évad teljesen felesleges volt. Tegnap ez a két nő, Azra és Sirin a sál- és pulóverkötéssel maga volt a bárgyúság megtestesítője. Feride mama tényleg nagyon fárasztó az örökös közhelyeivel. Legnagyobb csalódás Alp, aki egyre idétlenebbül fest, nem tudom, a frizura vagy a szakáll teszi-e, de az első évadban egy vonzó férfi volt, itt meg egy nagy határ szerencsétlenség.
Sorozatos 2020 dec. 03. - 19:55:22
(526/532)
Sziasztok!Na ezt jól megkapta Sumru,idevezet a nagyon nagyravágyás,most majdnem 13 évig cselédeskedhet a börtönben.Jól játszotta a szerepét a művésznő.Néha kiakasztó volt,de furcsa lesz,hogy vége lesz a filmnek.
5/10
Sumomo_ 2020 dec. 01. - 09:21:42 5/10
(525/532)
Innentől már nekem is új a részek jönnek. Nem semmi ez a Gürkan, azt éreztem, hogy vaj van a füle mögött pénzügyi téren. Anno, amikor Azra kiszúrta(jogosan) a számlák és a megrendelések közötti ellnetmondást azonnal Sumrut vádolta. Holott Gürkan volt a ludas. De hogy hideg vérrel gyikoltat ez a nyüzüge ürge? Az meglep.
Igen Sumru nagyon jól alakítja a főgonoszt. Úgy tűnik nekünk itt soha nem jönnek be a jóságot megtestesítő nők. :D Hogy engem mennyire fáraszt Feride ...
ninjago 2020 nov. 27. - 08:55:26 Előzmény Magenta99
(524/532)
Szerintem Alp egyszerűen megunta a sorozatot. Az első évadban vonzó és sármos volt, most meg még a külseje is más, néha egészen idétlenül néz ki. Az pedig nagyon nem életszerű, hogy "csupa szeretetből" nem képes elmondani a feleségének, hogy beteg, főleg így, hogy sürgős lenne a gyógyítás. Az egész második évad kifulladt, már csak Sumru tartja magát valamennyire. Nem győzöm csodálni ezt a nőt, messziről lányosan fiatal, és nagyon szép, csodálom, hogy elvállalata a főgonosz szerepét. Az öltözködése/öltöztetése felér egy divatbemutatóval, miközben Azrának nincs egyetlen szép ruhája sem, csak a farmer áll jól neki.
Magenta99 2020 nov. 25. - 09:43:02
(523/532)
Nem értem, Cenk mit szerencsétlenkedik össze.
Csak hebeg-habog, amikor Azra kérdezgeti, miért vetette el a gyereket? Miért nem képes kibökni, hogy Azra beteg, veszélyben forgott az élete és azonnal kezelést kéne kapnia.
mihenike 2020 nov. 24. - 23:07:28 Előzmény bekka51
(522/532)
Szia! köszönöm szépen! annyira fárasztó már ez a sorozat, hogy lehet csak az utolsó részt fogom megnézni ... szerintem az 1. évad böven elég lett volna... Szóval Sumru megbünhödik végre...! Kíváncsian várom az ùj sorozatot :) addig is kitartást Azrához és Cenkhez :)!
mihenike 2020 nov. 24. - 23:04:10 Előzmény Sumomo_
(521/532)
Köszi :)
bekka51 2020 nov. 23. - 12:58:58 Előzmény Magenta99
(520/532)

Kedves Nagyokos !
Lentebb,valaki kérdezett valamit a végkifejlettről,bátorkodtam írni,mint ahogy mások is megtették. A Spoler nem zavar,úgyis azt tüntetnek el,amit akarnak.
Nem,nem fordulok segítségért,főleg nem önhöz,a kioktató modora miatt.
Magenta99 2020 nov. 23. - 12:28:45 Előzmény bekka51
(519/532)
Lehet, hogy nem kíváncsi mindenki előre a történet végére.
A Spoler feliratról hallottál már? Majd' kiböki a szemed, ha hozzászólsz.
Mindenki mád tudja használni, csak te nem, akkor esetleg kérj segítséget valakitől - de semmiképpen ne meséld el előre a sztorit!!!!!
bekka51 2020 nov. 23. - 08:58:41 Előzmény mihenike
(518/532)
Sziasztok :)

Tulajdonképpen, Gürkan a Baris meggyilkolását ráveri Sumrura,ezért kerül börtönbe,majd mindenki elhagyja. Még a börtönben is Azrat hibáztatja ,de az ottani lakók móresre tanítják. Gürkanra csak a sikkasztást tudják rábizonyítani,ezért kerül börtönbe.
Damla idővel Bécsbe megy,a zenei tanulmányai miatt,ha jól értettem. Ő viszont,annyira labilis,befolyásolható,hogy nem meri a szigorú apjának bevallani,ő okozta a balesetet.
A ravasz Sumru,az ellopott,Damla naplójából tud meg sok mindent....és befolyásolja döntéseiben.
A film happy enddel végződik,Arda is megtalálja a boldogságot. Azranak és Jenknek ikrei születnek....
5/10
Sumomo_ 2020 nov. 20. - 12:43:31 5/10 Előzmény mihenike
(517/532)

Nem tudják, hogy Dalma okozta a balesetet szerintem. Arda és Dalma az egyetemen találkoztak, Arda rögtön beleszeretett a lányba, fordítva kissé később. A fiatalok Sumru sugallatára házasodtak össze olyan secc-pecc, hogy Damlának ne kelljen Angliába mennie büntetésből. Mondjuk értetlenül állok az előtt, hogy (1).az miért büntetés Anglia? (2). sokkal nagyobbszabdsága lenne Angliában, nem a XX század elején élünk, arról nem is beszélve, hogy Damla már nem kközépiskolás, hogy egy szigorú bentlakásos kollégiumba menjen.


5/10
Sumomo_ 2020 nov. 20. - 11:54:29 5/10
(516/532)
Most komolyan, a férjnek kell megmondania a diagnózist?
Sorozatos 2020 nov. 20. - 11:01:18 Előzmény mihenike
(515/532)
Sziasztok!Azt nem tudom,hogy a fiatalok elválnak vagy megbocsátás lesz a vége.Azrának a kezelés után lesz gyereke,Sirinnek is.Sumru börtönbe kerül ahol a helye van,csak kiváncsi leszek,hogy a régi bűneiért,vagy Gürkan ráver valamit.Az jó jelenet lesz biztos amikor Hülya kidobja Sumrut a házból.Még 11 részt kell kibírni.Az következő sorozat állítólag nézetségi rekordot döntött Romániában.
mihenike 2020 nov. 19. - 20:30:02
(514/532)
Sziasztok! Ez a sorozat nagyon furcsa... néha belenézek... szóval Damla okozta a balesetet, amiben Mert meghalt... igaz?!? mégis mindenki megtüri és szemet hùny felette és Arda felesége lett....? vagy valamit félreértettem volna?!?
Azra babát vár, de kiderül, hogy nagyon beteg... Szóval nem lesz happy end?!? Azra is meg fog halni?!?
Nagyon kíváncsi vagyok az ùj sorozatra!!!!!
8/10
meggy100 2020 nov. 19. - 18:51:00 8/10 Előzmény ninjago
(513/532)
hát igen a 2.évad olyan uncsira érdektelenre sikerült sz
erintem a fogd a kezedben...