9/10
chagaal 2018 nov. 26. - 18:21:14 9/10
(721/721)
A sorozat mára pár évente újra nézhető, átlagon felüli.
Én is azok közé tartozom, akiknek az első részek jobban tetszettek. Egyszerűen csak azért, mert szórakoztatóbbak voltak és nem ennyire nyomottak, mint az utcsó részek.
Anno nem igazán érdekelt, de az akkor 10 éves lányomnak (kérésének megfelelően) könyvek megjenéskor megvéve, én csak az első filmek lmegnézése után kezdtem el olvasni is: -) Mindegy. A sorozat felnőtteknek is olvasható-nézhető szinten landolt, szóval nem véletlenül volt akkora sikertörténet, mint amekkora.
9/10
nikato 2018 jan. 08. - 08:36:35 9/10
(720/721)
Mindig mikor maratont akartunk csinálni elleneztem, hogy az 1. részt megnézzük, mert már annyiszor adták a tv-ben, moziban is láttam, szóval, mert az már uncsi. De most, hogy megnéztük újra, rájöttem, hogy az a legjobb rész, még igazi varázsos, kedves, abban még gyerekek voltak. Persze a 7 rész teljesen összeáll a végére, nem tudom, hogy elõre kigondolta-e ezt az írónõ, vagy a végén találta ki, de nagyon jó az egész. A vége már gonoszabb, igazi felnõtt mese. Kedvenc karaktereim: Piton professzor (zseniális a színész, zseniális a magyar hangja is! Nagyon karakteres színész volt Alan Rickman, nyugodjon békében! Lucius Melfoy-t is bírtam. (Nála is sokat nyomott a lapba Szakácsi Sándor hangja, majd Haás-Vander Péter). Ron ikertesóit is bírtam, sok viccet vittek a filmekbe. Na meg a Roxfort õre a macskájával. :D
7/10
sorozatneked.hu 2018 jan. 04. - 23:06:07 7/10
(719/721)
7/10

Ma este sikerült befejeznem a filmeket (hamarosan jöhetnek a könyvek és a társasjáték). Rájöttem, hogy a filmek nagy részét elfelejtettem, de 6-14 év alatt nem is csoda. Nem volt rossz ez a befejezõ rész, de nem az igazi, míg az elõzõben azért nem történt semmi érdemleges, mert csak futottak az erdõben, itt meg minden az ostromra volt kihegyezve. :( Az értékeléseim a következõek lettek így utána gondolva:

Harry Potter és a bölcsek köve ------ 7,3
Harry Potter és a titkok kamrája ---- 8
Harry Potter és az azkabani fogoly - 8,5
Harry Potter és a Tûz Serlege ------- 8,2
Harry Potter és a Fõnix Rendje ------ 7,7
Harry Potter és a félvér herceg ----- 7,5
Harry Potter és a Halál ereklyéi 1 --- 6
Harry Potter és a Halál ereklyéi 2 --- 7
caseyjones 2017 dec. 10. - 15:20:43
(718/721)
http://www.youtube.com/watch?v=uGt_KbjQa_g&feature=youtu.be

Érkezik egy rajongói HP-film, mely Voldemortról szól. Én jobban örülnék egy igazi (tehát nem rajongói) alkotásnak, de elõzetes alapján nem lehet rossz.
7/10
sawyerx 2017 aug. 23. - 17:43:09 7/10
(717/721)
Szerintem David Yates itt döbbent rá, hogy elbaszta az ötödik résztõl a filmeket, és próbálta behozni a régi Chris Columbus-féle hangulatot, kisebb-nagyobb sikerrel.
A két Halál ereklyéi-részt újranézve, abszolúte feleslegesnek tartom a kettévágást, az elsõben lényegében lófasz nem történik, csak mászkálnak és néznek maguk elé, ez meg csak az ostromról szól. Ha már így elnyújtották 4 órába, elvártam volna, hogy jobban belemenjenek az elõzõ részekben elhanyagolt háttértörténetekbe, jelen esetben a Dumbledore-Grindewald szálba, és Dumbiék családi titkaiba. De nem, itt is fontosabbnak tartották a hatásvadász beszólásokat, tinidrámát, és a látványt - utóbbira egyébként nincs panasz, és a Félvér herceggel ellentétben, itt a sötét jelenetekbõl is látni azért valamit. A Yates-féle Potter-filmek közül ez a legszimpatikusabb, valószínûleg a régi zenék és a nosztalgikus bejátszások miatt.

De azért ez is egy méltatlan adaptáció lett, sok helyen értelmetlen a könyv ismerete nélkül. Most perpill az egyik hülyeség, hogy Voldemort és Harry is érzékeli a horcruxok megsemmisülését, ráadásul még az elpusztult tárgy környékén a tûz-víz is megbolondul és Voldemort arcát felvéve támad... baromság. A könyvben Voldemortnak fogalma sem volt róla, hogy a lélekdarabjaira vadásznak, és a filmben is logikátlan, hogy ha érzékelte 3-4 megsemmisülését, miért nem ment a suliba és vitte el a diadémot korábban. A könyvben az ostrom elõtt elmegy a Gomold-kunyhóba (ahol a gyûrût korábban Dumbledore találta) és az elõzõ rész végi barlangba, és akkor jön rá, hogy gebasz van, mert eltûntek.
Aztán a Roxfortban nem is ilyenek voltak a lépcsõk, de azt ráfoghatjuk átépítésre, mint korábban (bár Hagrid kunyhója és a fúriafûz nem tudom, hogy a rossebbe lett átültetve).

Összességében közepes lezárás, a könyvben ennél sokkal rövidebb volt az epilógus, úgyhogy a filmben még jobb is, és az ostromtól sem sajnáltam a játékidõt, mert jól megvolt csinálva. Viszont itt is sok a hiányosság, baki. Remélem, hogy ha valaha elkészült Az elátkozott gyermek, azt nem DY rendezi.
elemes 2017 febr. 15. - 04:18:48
(716/721)
de ez löncshús.
10/10
Csumbi 2016 dec. 12. - 16:46:51 10/10
(715/721)
Ez a rész mérföldekkel jobb volt mint az elõzõ! Teli volt csavarral, logikusak voltak az események, a képi világ 10/10 volt és a szereplõk is hozták a kötelezõt! Kicsit kilógott a Harry Potter szériából (egy háborús filmre emlékeztetett), de ez nem baj! Mint már korábban leírtam, nagyon szeretem a sötétebb hangulatú filmeket, ezért ez a rész nekem a kedvencem lett. Csak ajánlani tudom és várom, hogy innen hogyan folytatják. 10/10.
eIemes 2016 jan. 14. - 14:20:38
(714/721)
BBali06 2015 márc. 17. - 10:06:18 Előzmény Larvitar
(713/721)
Ezért is csak ajánlani tudom a könyveket. Sok minden összeáll, fõleg a legvégén.
8/10
Larvitar 2015 márc. 05. - 11:09:32 8/10 Előzmény Larvitar
(712/721)
---SPOLIER---

A feltámadás köve jelenet nagyon furcsa volt a filmben, így utána olvastam kicsit. A kõ eredetileg egy aranygyûrûben volt, amit Dumbledore pusztított el. Így már érthetõ, hogy miért és hogy került bele az Aranycikeszbe. Az eredeti történet szerint Harry elvesztette a követ a Tiltott Rengetegben; a filmben viszont vicces volt, hogy csak úgy ledobta a földre... :D A filmbõl az is kimaradt, hogy ezután szándékosan nem akarta megkeresni az elveszett követ.

Azt se tudtam, hogy ki az a Grindelwaldd... Kiderült, hogy Dumbledore ifjúkori barátja. A film ezt sem magyarázza.

Az összes Harry Potter film legfõbb baja az, hogy sok benn az érthetetlen rész. A film nem magyaráz meg mindent, és sok dolgot kihagy, aminek pedig lenne jelentõsége.
8/10
Larvitar 2015 febr. 16. - 12:56:24 8/10
(711/721)
A könyvet nem olvastam, de szerintem ez egy jó film, szeretem a HP filmeket. 10/8.

---SPOLIER---
Harry és Voldemort harca lehetett volna hosszabb... Meg valahogy nem ezt a befejezést vártam, hogy megreped a pálcája és ennyi... A végén pedig Harry fura volt az apai szerepben... Valahogy nekem az nem jött át, nem volt hiteles alakítás, meg a kinézete sem... Pedig (a történet szerint) elvileg több mint 10 év el telt, vagy több...
borkasztik 2014 dec. 17. - 20:19:37 Előzmény cellasto
(710/721)
Igen :) Nekem csak az elsõ 3 résszel annyi a bajom hogy a közepétõl kicsit a filmek ellaposodnak :) Pusztán ezért írtam az össze filmre az általánosítást :D De igen az elsõ 3 rész még történetileg elég hû. :)
offtopic
cellasto 2014 dec. 15. - 20:29:56
(709/721)
az elsõ három rész rendben van filmileg is szerintem a könyvhöz képest :)
a negyediktõl sajnos a 2/3-a hiányzik a könyvnek és sikerült lényeges dolgokat kifelejteni sajnos :/
borkasztik 2014 dec. 15. - 14:34:06
(708/721)
Könyvben nagyon jó :) Az hogy mitõl ilyen híres azt csak azután tudnád meg ha a könyvet is elolvasnád. A film tényleg nem lett nagy szám egyik se.
nanorobot 2014 dec. 14. - 19:07:13
(707/721)
A Potter mitõl olyan híres, hogy mindenki ismeri? Soha nem csinál semmit! Amúgy az egész egy oltári nagy kreténség!
BBali06 2014 jún. 28. - 11:11:23 Előzmény borkasztik
(706/721)
Én is a mai napig olvasom, és mindannyiszor megdöbbenek (kb 15-szörre xd), hogy van olyan rész, ami ismét megvilágít, hogy jé, ez itt történt, két könyvvel késõbb meg meg is bizonyosodunk róla, stb.

Én örülnék a folytatásnak, bár szerinte gyenge lenne...
borkasztik 2014 jún. 02. - 23:29:13 Előzmény KurtWagner
(705/721)
Igen a fantázia tényleg nem csak abból áll, de itt az volt a baj hogy majdnem mindent szinte úgy ábrázoltak hogy csak sejtetik a történést, és én attól még hogy látok egy holtestet heverni a földön úgy hogy mindenki sír attól még nem von be az érzelmi világába. Persze sajnálom meg együtt érzek, de fele olyan ütõs se mintha tényleg nyomon követve látnánk a történéseket. Grópot is feleslegesen csinálták meg az 5.-ben mikor semmilyen szerepe se volt a csatában a filmesek szerint. Meg ugye amit te is említettél a rengeted varázs lény, Kentaúrók, házimanók, Óriások, Órisápókok stb. Nem is beszélve a egyéni párbajokról.

Voldemort családjának háttértörténete a film szerint sajnos semmi értelme, de akik ismerik a történetet, az tudják, hogy ebbõl ismerik ki Harryék Voldemort igazi énjét és jellemét. Ugye a nagyapja viseli a GYûrût ami az egyik horcrux és egyben az egyik olyan szimbólumot rejti amit tudjuk késõbb a halál ereklyéinek a jele is. Valamint Voldi szarkazmusa és rajongása a rendkívüli történelmû varázstárgyak iránt, ez fontos momentum hogy kikövetkeztessék, mik lehetnek még horcruxszos tárgyak. Amiknek a nyomait szépen mind romba döntötték már a 6 filmtõl kezdve mivel szinte alig mutattak meg valamit az emlékek közül.

kettétört pálca logikusabb, azt nem tudom minden esetre kegyelet teljesebb Dumbledorral szemben hogy vissza helyezik sírjába, mint hogy kettétöri :) Bár ugye ahhoz képest hogy még a temetés is kispórolták a 6. film végérõl csoda hogy megmutatták egyáltalán lett sírja Dumbledornak.

Összességében a film számomra egy nagy csalódás unalmas és vontatott, bár igaz jó pillanatokkal. De összképileg nem érzem a nagy katarzis élményét. Egyfolytában azt érzem a film alatt, hogy kapkodnak,a harci jelentek össze csapottak már sietnének lezárni és abbahagyni az egészet, és csak tényleg a legfontosabb jelenteket megcsinálva azokat is szinte csak elmesélve mint megmutatva. Ez különösen a csatára igaz. Talán szerethetõ is de nagyon könnyen felejthetõ is a film. Nem került az olyan nagy alkotások közé, mint a Gyûrûk Ura stb. Pedig a könyv még mindig eszméletlen, de sajnos nem olyan rendezõhöz került a mû mint pl Peter Jacson. Õ se szószerint adaptálta a könyvet, de amit megcsinált az nagyon ott volt. Amikor csata volt akkor az tényleg igazi ütközet volt, amikor utaztak vagy beszéltek akkor annak is meg volt a súlya. Egyszerûen meg volt az egyensúly.
KurtWagner 2014 jún. 02. - 17:46:50
(704/721)
***SPOILER PÓTOLVA***Arról nem is szólva, hogy nem is kellett volna bele minden, mert a jellemekhez, meg sok mindenhez hozzátsz, de a történethez nem sokat. Arana halála, a történet szempontjából, hol van jelentõsége, Dumbledore jelleméhez igen, ilyen szempontból talán nem ártott volna, de amúgy holt feleslege. Voldemort családja, hol tesz hozzá a történethez, Voldemort, meg az aranyvérûek jelleméhez igen, de a történet szempontjából, lényegtelen. Grindewald eszméi, a történethez hol tesznek hozzá, jellemekhez igen, de a történethez (fõleg egy két órás filmben) nem sokat. Ugyanakkor biztos, hogy nem voltak benne...? Képek, hangulatok, amik ha nem is fejtik ki ugyanúgy a hatásukat, mint egy könyvben leírva, de hordozzák magukban a tényeket. A fantázia nem csak abban áll, hogy elképzelem, hogy a sárkány hogy nézz ki, és ha netán egy pikelye máshogy áll fel vagyok háborodva, hogy de hát miért, hanem abban is amikor képek, színészi játék, mimika alapján próbálom meg kitalálni, hogy mi lehet a háttérben, mit gondolhatnak a szereplõk,és ha mást képzelek el, mint ami a könyvben le van írva, na és ez a film csodája. És minden benne volt Arianna halála, a bodzapálca ellopása, Piton és Harry anyjának szakítása, minden... Persze ez nem jelenti, hogy jó lett volna a film, korántsem, például az utolsó csatajelenetet, hiba volt nem úgy megcsinálni, mint a könyvben volt és nem Voldemort és Harry csatájára gondolok, hanem az egészre. Amikor a halott Harry a gyõztes halálfaló sereg odaviszi a Roxfortiaknak, de hiába a gyõzelem, Voldemort némító átkát folyamatosan megtörik, és a végén Neville, még be is olvas neki, és aztán egyszerre több esemény történik, az egyik oldalon megérkezik a felmentõ sereg és harry még mindig halott, Gróp Hági, hági felkiáltással megjelenik és elkezd pár óriással hadakozni, jó pár halálfalót agyontaposva ezzel, és Harry még mindig halott, megjelenik Csikócsör a tesztrálok élén, és Harry még mindig halott, a Kentaurok nyílzáport zúdítanak a Halálfalókra és a gyõztes seregbõl egy pillanat alatt vert sereg váli. Megjelennek a házimanók Sipor vezetésével, az átkok lepattanak a védökrõl, mert Harry azáltal, hogy az életét adta értük, védelmet is adott nekik, látjuk elbukni a halálfalókat név szerint (Dolohovot, Greybackat stb), Lumpsluck, Flitwick és Macgalagony harcol Voldemorttal (ezt nagyon sajnáltam, hogy nem volt benne) és bár nem tudnak gyõzni, de nem is gyõzetnek le. Szóval rengeteg hibája van a filmnek, de ennek ellenére szerethetõ, és bevallom õszintén egy két momentum még jobb is mint a könyvben. Például a végén a Malfoy család menekülése, ahogy ott hagyják Voldemortot, vagy történetesen a bodzapálca eltörése, ami valljuk, logikusabb lépés volt, mint visszatenni Dumbledore sírjába.***SPOILER VÉGE PÓTOLVA***
kriszta.g 2014 jún. 02. - 12:01:39
(703/721)
Sajnos ez a film, beleértve az elõzõ részt, és az azelõttit (Félvér Herceg) felér egy sértéssel azok felé, akik olvasták és szerették a könyvet. A mondanivaló elveszett, a lényeg sehol, csak a harc meg a látvány és a horrorba hajló képi világ van kihangsúlyozva. A színészi játékról nem nyilatkoznék, én szeretem a szereplõket, nem õk tehetnek arról hogy ilyen impotens párbeszédeket adnak a szájukba.
Ami kimaradt a filmekbõl az pont az, amitõl Rowling olyan fantasztikus író, az hogy az elejétõl a legvégéig minden apróságnak jelentõsége van, minden mindennel összefügg és végül kiad egy olyan bonyolult, de mégis átlátható történetet, ami egyedülálló szerintem a kortárs irodalomban.
A teljesség igénye nélkül, ha már az utolsó rész a téma, jelentõsebb epizódok, amik kimaradtak vagy átírták:
- Dumbledore élete, Ariana halála, Dumbledore és Grindelwald kapcsolata
- Tom Denem múltja, az apja és az anyja története, a Gomold család
- az a rész, mikor Dumbledore elpusztítja az elsõ horcruxot a Gomold gyûrût, és végzetesen megsebesül
- a herceg meséjében az a rész mikor Piton és Lily szakítanak, és Lily összejön Jamessel, és Piton szíve összetörik
- Grindelwald története, a bodzapálca ellopása, Grindelwald eszméje a nagyobb jóról, a mágia hatalom ideológiája, amelynek jelképe felbukkan a Durmstrang varázslóiskolában, a Mágiaügyi Minisztériumban (szökõkút) és Luna Lovegood apjának medálján
- Harry és Voldemort utolsó párbeszéde a harc elõtt, mikor megkéri, hogy bánja meg bûneit a többiek füle hallatára, azután Voldemort halála után (a testét körülállják, nem robban fel) Harry a bodzapálcával megjavítja a saját pálcáját, majd a bodzapálcát visszarakja Dumbledore sírjába
- Harry nem mondja el senkinek hogy megy meghalni, csak Neville-nek és azt mondja ölje meg a kígyót

Kb. ennyi jutott eszembe, szégyen, pedig évek óta nem is olvastam a könyvet, még így is össze lehet szedni jónéhányat. Nagyon el lett rontva, Rowling sajnálhatja hogy nem vétózta meg, ezt így nem szabadott volna elkészíteni.
offtopic
boom47 2014 jún. 01. - 21:18:27
(702/721)
Jó. Köszönjük. Beleszólt. Most már leülhet. Egyes.
Lakatos Mónika - Romanimo
2019. november 12., 19:30 Lakatos Mónika - Romanimo

Évszázados roma balladák és ritmusos pergetők a Müpában.

Jegyvásárlás