Téma: Heti hetes

1/10
baviki 2009 febr. 20. - 12:21:06 1/10
(2407/14087)
Nehogy azt hidd, hogy most szültem meg a véleményem! Csak a leírására nem volt idõm!
******
Amit most írok, nem a cigányokra, hanem minden olyan cigány és nemcigány emberre vonatkozik, akik érintettek! Az, hogy sokkal több cigányt érint, evidens! Sajnos.
Aki meg azzal próbál érvelni, hogy hülyeség, amit majd írni fogok, ne erõlködjön, inkább próbáljon õ is „valamit“ mondani...
S hogy elképzelésem megvalósítása nagyon nehéz lenne, azt is tudom, fõleg az ál“ombudsmanok“, meg az ál“kisebbségvédõk“ miatt! Elsõ lépésben ezeket a semmirenemjó (bocs, jó valmire: a szép fizetésre) funkciókat kellene megszüntetni!
*******
Most pedig:
1./ Már nagyon régen (10-15 éve) az volt a véleményem, hogy én nem adnék pénzt támogatásként, mert annak nagy része nem arra használódik (lásd a kocsmákat a segélyosztás után, meg a tv-riportokban a nyilatkozók szájában ott lógó cigit!), mint amire adták Azaz: minden településen megoldható lenne a napi 3-szori étkezés bebiztosítása (szegénykonyha?-mindegy, minek nevezzük).
******
2./ A gyermekek jogaira hivatkozva – nem szó szerint, a lényeg: minden gyereknek joga van élelemre, megfelelõ ellátásra, iskolázásra,...:
Azokat, akik "létrehoznak" x gyereket, és nem tudják becsületesen nevelni/eltartani, a 2.-3. gyerek után orvosi bevatkozással nemzõképtelenné kellene tenni (tudom, mai jogszabályokba ütközik! Máris jöhet a szitókszó: rasszista! De arra mit lehet mondani, aki éhezteti gyerekét!), meggátolni az ilyen körülményekbe-születést! A már meglévõ gyerekeket elvenni és intézetben nevelni, mégiscsak jobb körülmények közé kerülnének. S természetesen elzárni õket az elõzõ környezettõl!
******
3./ A családi pótlékról pedig lásd 3035-ös hsz.t, kiegészítve annyival, hogy egy x összeg alanyi jogon járna (1 gyerek – x, 2gy. – 2x, 3 és több gy. – 3x)!
Mibõl fedezni mindezt? A segélyek megvonásából, az x Ft családi pótlékból, a semmirenemjó funkciók megszüntetésével felszabaduló pénzekbõl, stb.
*******
4./ A bûnözõknek meg a börtönbe vonulva joga lenne kenyérre és vízre, s ha többet akar, dolgozzon meg érte! Minden bûnözõnek 0 tolereancia! Nem pedig jogok! A börtönben megszüntetni a léthez való jogon kívül minden jogot! Aki egyszer bekerül a börtönbe és onnan kiszabadul, az rettegjen attól, hogy oda még egyszer visszakerüljön!!! És itt nem a kínzásokat preferálom!
******
Sajnos, rövidebben nem tudtam leírni, viszont a kivitelezése nagyon sok törvény megváltoztatásával, kemény munkával járna, de szerintem 5 éven belül volna látszata,10-20 éven belül pedig normalizálódhatna a helyzet! S mivel nagymértékben a cigányokat érinti, idõvel a cigánykérdés/cigánybûnözés is megoldódna!
CsengoZoli 2009 febr. 20. - 12:19:27
(2406/14087)
Én nagyon is emléxem még a múlt évre!
Jó lenne, ha nem csak a jobbosok, hanem úgy általában az emberek emlékeznének még a válság elõtti helyzetre és nem arra csak a bankokra fognánk a mai helyzetet.
Az valóban igaz,hogy az eü. reformról elfelejtettek minket részletesen tájékoztatni (döntsd el kinek a hibája), emiatt nem tudhatunk részleteket, de a józan észre alapozva azt megállapíthatjuk,hogy a magánkézben lévõ cégeknél bevételi oldalon mindig többnek kell lenni, mint a kiadás oldalon, így 1000%-hogy aki nem fizet azt nem látták volna el.
Ha meg az állam fizetett volna helyettük,akkor mi értelme az egésznek?
A "valóban lezajlott eset"-rõl meg annyit,hogy nem a fidesz döntött,hanem népszavazás.
Ha a többség nem értett volna egyet, egyszerûen megszavazza és jöhet az "eü reform"
Ennél demokratikusabb eljárást egyenlõre még nem találtak fel.
10/10
kgyuri0 2009 febr. 20. - 12:02:37 10/10
(2405/14087)
Kedves évi100!

„Te vagy az, aki - nem azt nézed, hogy mit írok, hanem azt hogy olyan írja, akivel Neked nem illik egyetértened”

Na, hát ez az, ami NEM IGAZ!!!
Ha itt a sok idétlen vagdalkozás után ennek még van jelentése:
Kikérem magamnak!
Ha ez neked nem „jön le”, akkor tényleg fölösleges ide írkálnom.
10/10
kgyuri0 2009 febr. 20. - 11:57:45 10/10
(2404/14087)
Ha tényleg másról beszélsz, akkor meg vagyok nyugodva.
Ezalkalommal a demagógiát fõként úgy értettem, hogy a fene se emlékszik a sok pro és kontra vagdalkozásra a múlt évbõl, szerintem te sem!
Azt pedig, hogy az egészségügyi reform megvalósulása esetén hogy járnának a munkanélküliek, azon túl, hogy innen nem tudjuk eldönteni, én még a józan észre is hivatkoznék, azt még te sem állíthatod, hogy Gyurcsány teljesen hülye (legfeljebb ideggyenge!) , különben is lett volna egy mindenkori ellenzék, aminek abban az esetben igaza lett volna a szájtépésben, ahogy a valóban lezajlott esetben viszont egyáltalán nem volt igaza.
10/10
kgyuri0 2009 febr. 20. - 11:48:39 10/10
(2403/14087)
SzentIstván, SzentLászló törvényei szerint akik loptak, azoknak, ha nem ölték meg õket, minimum a kezüket, végtagjukat levágták. Egyetértünk manapság az igazságszolgáltatás ilyetén formájával?
Nem!!!
És mégis, mindkét említettem szent királyt történelmünk legnagyobb legpozitívabb alakjai között tartjuk számon.
Hasonlóképpen egyet lehet érteni a monoki PM cigányügyben bevezetett ötletével, de a legkevesebb, hogy semmi büszkélkedésre nincs okunk.
Vannak szimbolikus értékek, amelyekre adni kell, így pl. az emberi jogok az önrendelkezés, a választás szabadsága elvitathatatlan érték. Továbbá a szolidaritás az együttérzés és a segítség!
Ezek esmeg nem Fidesz-ballib kakaskodás témái! Nem szabadna annak lenniük.
CsengoZoli 2009 febr. 20. - 11:46:46
(2402/14087)
Szia

A munkanélküliek TB-jét ki fizette volna, kérdezem tisztelettel?
Már most is fizetniük kell égészségügyi hozzájárulást, a magán kézben lévõ pénztáraknál ki fizette volna helyettük?
Azt állítod ugyan ilyen egészségügyi ellátást kaptak volna továbbra is,mint most?
(úgyhogy demagógiáról szó sincs)
A rasszizmusról annyit,hogy a neten látott videókon egy laikus is látja,hogy kb mindig ugyanaz a párszáz hülye vonul fel mindenhol.
Lehet,hogy ez is sok, de azt meg tudomásul kell venni, hogy egy maroknyi hülye mindig volt és mindig is lesz, nem csak nálunk, hanem mindenhol a világon.
Ez ellen nem lehet mit tenni.
Mi még hálásak lehetünk a sornak,hogy ennyire nem tényezõk.
Azt meg ,hogy "Egy tõrõl fakad eljárásod az Ausschwitz-tagadással" könyörgöm hagyjuk, ne keverjünk már bele fût-fát, baromira másról beszélek.
10/10
kgyuri0 2009 febr. 20. - 11:35:51 10/10
(2401/14087)
Kedves évi100!

Hát, nagyjából sejtettem, hogy az 3055. hsz a problémás, erree írtad

„minden megnyilvánulásodból elõbb a gyûlöletet érzem, és csak ha még egyszer elolvasom, a mondanivalót”

Ez komoly dolog. Nem örülök neki. Ez azt jelenti, hogy bármi legyen a téma, bármit is írjak, ilyen elõítéletesen kezdesz a véleményem olvasásába.
Ezt éppen most fogalmaztad meg, amikor éppen a magam módján „két frontos harcot" folytattam: egyfelõl a monoki PM pökhendi arroganciája, szerintem bizony: butasága(ha valaki nem buta, az nem lesz pökhendi, arrogáns) ellen, másfelõl TGM papírízû merev liberalizmusa ellen.
Amikor újra meghallgattam, rájöttem, hogy azért alapjában TGM-mel értek egyet.

Nyilván nem bírod elviselni a racionális felfogásomat, azt, hogy egyik iránt sem lelkesedem(ezzel keveset mondtam: igazából mindkettõt a legszókimondóbban kritizálom, te valami fajta „lelketlenségnek” tartod. Ezért jösz ezzel az ócska közhellyel, hogy „szeressük egymást gyerekek”
vagy ami lényegében ugyanaz: „ne utáljuk már ennyire egymást”. Én senkit nem utálok konkrét élõ személyt, csak ha arra jó okom van: ha az a butaságot, az aljasságot „zenésíti meg”, ezekkel rokon a pökhendiség, arrogancia, sajnálom. Megnyugtatlak, hõsõdet, a monoki PM-et sem hiszem, hogy igazi bántódás érné: nem a liberálisok gründölnak félkatonai terrorszerverzetet..
10/10
kgyuri0 2009 febr. 20. - 11:30:47 10/10
(2400/14087)
Hát, igen!

Szerintem egy nem buta ember, aki az õ helyzetébe kerül, az jó színben akar feltûnni, hogy sok embert meggyõzhessen, az átlátja, hogy helyes önfegyelmet tanúsítania, meghallgatni másokat azok korára, múltjára, nemére vonatkozó tisztelettel (TGM és PelleAndrea, de mondhatnám akár MohácsiV-t is, azzal is láttam vitatkozni). Egyébként újra néztem az ominózus mûsort(nem tudom, megvan-e még interneten, nekem van róla egy felvételem) az összes jelzõm, melyeket alkalmaztam, innen származik, igen megalapozottan. De, ne forszírozzuk, ez egy másik mûsor fóruma.
10/10
kgyuri0 2009 febr. 20. - 11:28:57 10/10 Előzmény CsengoZoli
(2399/14087)
Kedves CsengõZoli!
Már vártam, TGM és monoki PM ügyben mkor hogy fogsz rágyújtani az ismert nótára, Gyurcsány így, Gyurcsány úgy. Bejött!
Nem igaz, hogy a bevezetni szándékozott egészségügyi reformmal a munkanélküliek teljes egészében ellátás nélkül maradtak volna.
Ezt te is tudod!
Azt is tudod, hogy micsoda ócska demagógia ez részedrõl!
Valahol máshol írtad(most nem találom), hogy szerinted a szélsõséges rasszizmus nem valós veszély, mert csak néhány maroknyi hülye nyomatja.
Bár igazad lenne, szerintem pedig nincs igazad(elég csak az interneten forgolódni akár, hogy lásd!). Általános módszere a demagógiának ilyen esetekben a veszélyt kicsinyíteni és összeférhetetlen békétleneknek kikiáltani azokat, akik a veszélyre a figyelmet föl akarnák hívni.
Egy tõrõl fakad eljárásod az Ausschwitz-tagadással, amit kultúrállamok zömében bûncselekménynek minõsítenek. Másrészt ha igazad lenne, akkor is a kicsi mennyiségben jelenlévõ mételyt is itrtani kellene, gondolj a madártejre, egy egész tálat egy mokkáskanálnyi sz@r tökre tud tenni. Mit tálat? - Több hordót!
Így van ez a jobboldali politikai pártokkal és ideológiájukkal is.
10/10
kgyuri0 2009 febr. 20. - 08:54:05 10/10
(2398/14087)
Kedves évi100!

Mire jöttem, elmentél. Most már tényleg nagyon kíváncsivá tettél, mit fogsz bemásolni.
Mindenesetre addig arra vagyok utalva, amit eddig írtál:

„minden megnyilvánulásodból elõbb a gyûlöletet érzem, és csak ha még egyszer elolvasom, a mondanivalót”

Ez komoly dolog. Nem örülök neki. Ez azt jelenti, hogy bármi legyen a téma, bármit is írjak, ilyen elõítéletesen kezdesz a véleményem olvasásába.
Ezt éppen most fogalmaztad meg, amikor éppen a magam módján „két frontos harcot" folytattam: egyfelõl a monoki PM pökhendi arroganciája, szerintem bizony: butasága(ha valaki nem buta, az nem lesz pökhendi, arrogáns) ellen, másfelõl TGM papírízû merev liberalizmusa ellen.
1/10
baviki 2009 febr. 19. - 19:15:53 1/10
(2397/14087)
Most csak benéztem ide, de mivel most nincs annyi idõm, valamikor késõ este, vagy holnap fogok válaszolni kérdésedre!
10/10
offtopic
kgyuri0 2009 febr. 19. - 18:50:25 10/10
(2396/14087)
Nem étvet, érvet!
10/10
offtopic
kgyuri0 2009 febr. 19. - 18:49:44 10/10
(2395/14087)
évi100!

"Mindjárt folytatom, csak itt a fórumon is van hasonló vitám, bocs. Tényleg minjdárt jövök a véleményemmel, ha érdekel."

Azóta is várom a véleményed. Érdeklõdéssdel!

(Bár nem egészen viládgos, hogy "itt a fórumon" van még errõl vitád! Még ezen a közöttünk folyón kiyívül? És akkor most ott kipróbálsz egy étvet, azután meglátod, hogy mûködik? )
CsengoZoli 2009 febr. 19. - 17:55:36
(2394/14087)
Hát igen, a monoki polgármesterrel szemben nem vonultattál fel sok érvet, azon kívül,hogy "unintelligens", meg,hogy sokat beszél.
Egyébként vele kapcsolatban nekem általában az jut eszembe,hogy hogyan lehet egy egész jó ötletet a rasszizmus cimszóval tönkretenni.
Szokásos "liberális" hozzáállás, nekik minden rasszista.
Az senkit nem is érdekelt,hogy az ott élõ munkanélküliek többsége is egyetértett a dologgal.
Bár a dolog róluk szólt volna -elvileg-, de kit érdekel az õ véleményük?
A hab a tortán már csak Gyurcsány nyilatkozatai voltak, melyekben a sanyarú sorsú romák mellett érvelt.
Érdekes milyen érzékeny lett erre a témára, pedig elõtte fél évvel még egy olyan egészségügyi rendszert szeretett volna bevezetni , amelyben ezek a munkanélküliek gyakorlatilag teljes mértékben egészségügyi ellátás nélkül maradtak volna.
Akkor nem sajnálta sem õket sem másokat.
És egyáltalán kirõl beszélünk Magyarországon, mikor azt mondjuk "liberális" ?
Az SZDSZ?
Õk kb annyira liberálisak,mint Sztálin :)
10/10
offtopic
kgyuri0 2009 febr. 19. - 17:12:38 10/10
(2393/14087)
-?????

Normális?
10/10
offtopic
kgyuri0 2009 febr. 19. - 17:07:24 10/10
(2392/14087)
Úgy értem, évi100, hogy sorold bátran az id.-ézeteket tõlem.
Azt, hogy a nyilvánvalóan pökhendi, arrogáns és buta embereket nem szívelem, talán még te sem találsz kivetnivalót!
De mit értesz általánosításon? Csak nem, hogy a monoki PM hez hasonló embereket, valóban, általában nem szeretem!?
Na, de ez nevetséges! Miért, te mindenkit szeretsz? Na nehogy má!
(Egyébként ez vonatkozik monden politikai oldalra)
10/10
offtopic
kgyuri0 2009 febr. 19. - 17:01:56 10/10
(2391/14087)
évi100!

"Minden mondatod tele van általánosítássíl és gyûlölettel!"

S pedig...?
1/10
baviki 2009 febr. 19. - 15:35:32 1/10
(2390/14087)
Bocs! Nem fogalmaztam egyértelmûen!
Nagy részüket elismerem, mint jó képességûek/tehetségesek, kivétel pl. O.I.
1/10
baviki 2009 febr. 19. - 15:32:18 1/10
(2389/14087)
Végérvényesen, ha rövidesen nem lép a politika...

Szerintem a felhozott példa már csak azért is sántít,
amint írtam egyik h.sz.ban az én példámat, nekem sem az állam segített azzá lenni, ami lettem!!!
A mi felelõsségünk... Kizárólag? Valahol abban, hogy a segélyrendszer kialakítása, az igen! Éppen ezért a megoldás is ebben keresendõ!!!


" Gondold csak el, ezeknek az embereknek az õseik, tisztes polgárok voltak mind egy szálig. közben történt valami, és arra nem mondhatjuk azt h önszántukból szegényedtek el."

Nagy részük igen (kis részük ma is), egyetértek! De fokozatosan züllöttek idáig, s ez már a szociban megkezdõdött!!
Emlékeztetõül pl.: a szociban lakásokat kaptak, tönkretették, szemétteleppé alakították környékét (tisztelet a kivételnek).
10/10
kgyuri0 2009 febr. 19. - 15:05:51 10/10
(2388/14087)
Ez jó kis téma:

Miért tartom elkeserítõen kiábrándítóan ocsmány sεggfejnek a monoki PM-t. Mindjárt azzal kombinálva, hogy miért tartom kiábrándítónak TGM fellépését (pl.egy CivilaPályán mûsorban, amikor ezek ketten vitatkoztak).
Lám, milyen jó példa arra, hogy a világ nem fekete-fehér. A segélyezési gyakorlatával gyakorlatilag egyetértek, de attól függetlenül, hogy ezt tényleg nem õ találta ki, azért ez kevés a rokonszenvhez.

Elõször is egy unintelligens barom. Órákon keresztül mondja-mondja az érdektelen hülyeségeit, aztán ha valakinek más a véleménye, akkor visszatérõ szavajárása: „Hadd mondjam végig!. Azzal nem törõdik, hogy nekem, a nézõnek lopja az idejét, semmi újat, eredetit nem mond, és egyfolytában beszél megszakíthatatlanul, már az is visszataszít, ahogy fölcsapott állal kipislog a hájfejébõl a szemüvegét villogtatva. Unalomig ismerem az elcsépelt hülye érveit, nem érdekelnek!
Sokkal jobban érdekelne, hogy egy liberális mondja már meg neki, és a nézõknek, miben téved, TGM után már próbálkozott pl PelleAndrea, szintén kevés sikerrel. Mert ez a bunkó mintegy fióktorgyán nem hagy senkit szóhoz jutni, a rettegett és utált libsi mûsorvezetõk meg maholnap nyílt színen fogják körbenyalni a lukát.(Pl Dési).
Mert egyébként alapjában az ellenzõivel értek egyet, pl. TGM-mel, de ez a dege média miatt , liberális oldalról nem jöhet át, tehát az én véleményem senki sem képviseli, mert ilyen TGM félék csak lejáratják a liberálisokat.
Speciel TGM elköveti azt a hülyeséget, hogy átmegy alanyi költõbe, pláne forradalmas típusba. Pedig elfogadható nevet szezett magának politikusként, publicistaként, filozófusként, és akkor ilyenekkel jön, hogy a cigány, akinek el kell küldeni a gyerekét az iskolába, ha ezt nem teszi, akkor a halál és a börtön között kell válasszon. Eldobom az agyam!