Téma: Heti hetes

10/10
kgyuri0 2009 szept. 09. - 01:25:08 10/10 Előzmény nagi
(6587/14087)
Kedves naqi!

Azt, amire hivatkoztál, valóban Farkasháy szokta hangoztatni.
Szerintem egyszerûen nincs (teljesen) igaza.

Mások meg mást hangoztatnak.

Még 2002-ben NagyBandó ezt írta:
"Mirõl is van szó? Adva van egy szókimondásra született, (és épített) mûsor, melyrõl soha senki nem állította, hogy a mindenkori kormány ellenzékeként jött létre, kiváltképp azért, hogy a hatalom orrára koppintson. Gyanítom, ha ezzel a szándékkal indul a mûsor, a „sztárok” egyike sem vállalta volna a szereplést, hiszen könnyû kiszámítani: négyévenként változhat a kormányzó koalíció összetétele, a fene akarja föladni az elveit csak azért, hogy megfeleljen ennek a kényszerûségbõl vállalt ellenzéki szerepnek. Ez a mûsor egy sajátosan „politizáló”, sok esetben nem is a hét aktuális történéseit kiemelõ és megragadó, hanem egyfajta laza együttlét hangulatát sugárzó beszélgetõs mûsor, melybe természetesen nagyobb eséllyel kerülhetnek be a hatalmon lévõk packázásai, épp a mindannyiunkra ható döntéseik miatt, mint a sok esetben némaságra ítéltetett vagy parkolópályára kényszerített ellenzéké. A mindenkori ellenzéki szerep nehezen ( vagy nem) vállalható, ellenben az igen, hogy az aktuális hét történéseire, reagáljunk, függetlenül attól, hogy kormányzati vagy ellenzéki oldalról származó hírrõl vagy eseményrõl van szó."
Ezt érdemes szem elõtt tartani. Lehet, hogy NagyBandó nem egy Karinthy vagy Wodehouse, de olyan érveket mond, amelyek támadhatatlanok.
8/10
pozsizsuzsi 2009 szept. 08. - 22:10:27 8/10
(6586/14087)
:DDDDDDDDDDDDDDDDD
4/10
offtopic
meszag 2009 szept. 08. - 21:57:54 4/10
(6585/14087)
agy = vagy :)
4/10
offtopic
meszag 2009 szept. 08. - 21:55:59 4/10 Előzmény CsengoZoli
(6584/14087)
Édes pofa agy, tudom, hogy nem én vagyok a liblinged, de néha elolvashatnád, mit írok. :D
CsengoZoli 2009 szept. 08. - 21:55:56 Előzmény nagi
(6583/14087)
"Nem is tudom, melyik humoristánk mondta: a (politikai) humor mindig ellenzéki. "

Ezt Farkasházy mondta :), de ez csak arra a korszakra vonatkozik,mikor nem az MSZP van hatalmon!
CsengoZoli 2009 szept. 08. - 21:50:36 Előzmény meszag
(6582/14087)
Jaértem, akkor jó sokat kritizálhattad a baloldalt,ha olyan 2 éve, -mióta itt vagyok- egy rossz szót nem szóltál rájuk :)
4/10
offtopic
meszag 2009 szept. 08. - 20:39:44 4/10
(6581/14087)
Igen. Sajnos õk vannak többen
nagi 2009 szept. 08. - 20:16:38
(6580/14087)
"... az ostobaságot kell, érdemes kikarikírozni."

Nos, egyetértek, ez azonban nem mond ellent az én állításomnak, csak egy másik aspektusról szól. De azt hiszem ezt az itt fórumozók többsége érti és érzi. A többségbe téged is beleértelek ;). Sztem nagyjából tudjuk, mi értelme a hatalom kikaríkirozásának és mi a jelentõsége az egyoldalú, szervilis bólogatásnak.
4/10
offtopic
meszag 2009 szept. 08. - 16:54:39 4/10
(6579/14087)
Utolsó bekezdésedre: nem a kormány, vagy az ellenzék jussa a kritika, az ostobaságot kell, érdemes kikarikírozni.
nagi 2009 szept. 08. - 16:14:28
(6578/14087)
Bocs, még egy szóra. Látom már, melyik mondatom miatt gondoltad, hogy azért tartottam unalmasnak, mert nem volt benne politika. Tényleg félreérthetõen fogalmaztam. Tehát: politika ide vagy oda, a múlt vasárnapi mûsor ettõl függetlenül egyszerûen nem szórakoztatott. Befejeztem a rágódást :). El.
nagi 2009 szept. 08. - 16:07:17
(6577/14087)
A hsz-em elküldése után beleolvastam, hogy miket írtak a mûsorról a fórum indulásakor. Képzeld, már 2-3 évvel elõttünk is leírták ezt mások ;). Én is szoktam annak (is) örülni, ha nem egyedi a véleményem :).
nagi 2009 szept. 08. - 16:01:49
(6576/14087)
Kedves kgyuri!

Nem mondtam és nem is gondolom, hogy azért untam, mert nem volt benne politika. Egyszerûen csak nem tetszett, kínos erõlködésnek éreztem az egészet. Úgy látszik másféle humorra vagyok vevõ.

"Fölhívom figyelmed, hogy kis országunkbanaz ellenzéknek is hatalmas hatalma van - konkretan: a Fidersznek és fõkolomposainak."

Kösz, hogy felhívtad a figyelmemet, de erre mást nem is reagálok, mert a port.hu-n ha néha politizálok is, pártpolitikai témában semmiképpen sem nyilvánítok véleményt.

Nem is tudom, melyik humoristánk mondta: a (politikai) humor mindig ellenzéki. Ezzel értek egyet, számomra nincs ellentmondás, de most nincs idõm és energiám ezt még tovább boncolgatni.
10/10
Dros 2009 szept. 08. - 15:45:20 10/10
(6575/14087)
Lol télleg? :D
4/10
offtopic
meszag 2009 szept. 08. - 15:38:32 4/10 Előzmény Dros
(6574/14087)
egyszer kell megnyomni, és úgy marad. :D
10/10
Dros 2009 szept. 08. - 15:33:52 10/10 Előzmény Rahel
(6573/14087)
Ja igaza van.
Van benne politikai hír ezért 10000k hsznek minimum a bal vs jobb nagyon intellektuális vitájának kell lennie.
Világos már.
10/10
kgyuri0 2009 szept. 08. - 15:31:06 10/10
(6572/14087)
Kedves naqi!

Némi ellentmondást bvélek orrintani:

Únztad a mûsort, mert laposnak találtad politika nélkül. Máselõl,ha õplitika van benne, azkizárólag a hatalom ellen szóljon.
Fölhívom figyelmed, hogy kis országunkbanaz ellenzéknek is hatalmas hatalma van - konkretan: a Fidersznek és fõkolomposainak.

Aztán meg ha mindíg csak az éppen regnáló hatalom ellen viccelõdik valaki, az elég elvtelennek tûnik. Nellesleg erre elég jó példa volt Verebes.
Szerintem a pökhendiség az álszentség, a hazugság ellen kell humorizálni. Ha ezek éppen ellenzékben vannak, mint szerintem, jelenleg, akkor kormánypártilag akár!
10/10
kgyuri0 2009 szept. 08. - 15:19:01 10/10 Előzmény fredi60
(6571/14087)
Megjegyzem, pl, GB. Shawról életében készült szobor, s nem õ volt az egyetlen. Szerintem politikusal is elõfordult már.
Továbbá nem attól személyi kultusz a személyi kultusz, hogy szobor kézül a személyrõl. Ez tipikusan agyatlan hiperaktív(kereskedelmitévés) elképzelés.

Pl OV-ról nem készült szobor, s mégis gusztustalan és émelyítõ a kultusza.

Arra kiváncsi lennék, milyen magyarázatot fognak a Kósa-szobohoz hozzábiggyeszteni, ha visszaviszik a kiállításra.
nagi 2009 szept. 08. - 15:01:09 Előzmény nagi
(6570/14087)
Mondjuk ebben a legutóbbi adásban nemigen volt politika, így egyszerûen csak unalmas és béna volt. Persze ez csak az én véleményem.
10/10
Rahel 2009 szept. 08. - 14:53:27 10/10
(6569/14087)
-Tényleg igaza van Fredinek!!
nagi 2009 szept. 08. - 14:48:38
(6568/14087)
Pepin sógor, hm ;)?

Egyébként azért válaszoltam a hsz-edre, mert érdekes volt számomra, hogy a régi szép idõket emlegetted, mert ezek nekem is eszembe jutottak a mûsor nézése közben, de mint a hsz-embõl kiderült, épp ellentétes érzésekkel (nekem végig kínosan lapos volt).
Azt hiszem, nem jól érted, hogy miért néztem az ellenzéki "korszakot" és miért nem a kormánypártit. Nos, számomra hamar nyilvánvalóvá vált, hogy ennek a mûsornak erõsen politikai színezete van. Tetszett anno, hogy görbe tükröt tart a hatalmon lévõk tevékenysége elé. Naivul azt hittem, ez független attól, hogy melyik pártból jöttek a képviselõi: egyszerûen a hatalmat kritizálja. 2002-tõl aztán a kormány hátsójában való elmerülés hamar ellenszenvessé vált számomra, ugyanakkor egyre humortalanabbnak találtam a mûsort. Ezek nyilván össze is függnek. Így aztán leszoktam róla, mert érdektelenné vált számomra. Nekem a politikai humor általában akkor szimpi, ha elsõsorban a hatalmat pellengérezi ki.