Téma: Idő

5/10
pihes máj. 09. 14:20:06 5/10
(84/84)
Kezdetekben úgy gondolom, nagyon jól magára vonzotta a figyelmet a történet. Később ez megváltozott és felváltotta a monoton unalom. És a vége, a magyarázat jelentette a megoldást.
Könnyen, jobb is lehetett volna ÖT/TÍZ
8/10
nefefe febr. 22. 17:06:28 8/10
(83/84)
Érdekes film… hihetetlen, de érdekes. Azt ne firtassuk, hogy mi is a történet, mert valószerűtlen. Arra jó, hogy végig arra gondoljunk, mi a fene történik itt. Szép lassan vezeti fel az egészet, lassan megtudjuk, ki-kicsoda, kinek mi a baja vagy problémája. --- spoiler --- és addig-addig, amíg szinte mindenki meghal valamilyen módon. Azért voltak benne részek, amelyek nem igazán voltak életszerűek. Pl. a srác miért a legvégén fejtette meg a szállodás fiú titkosírását, ha előbb tette volna, többen megmenekülhettek volna… A végén a korall alatt túl sok időt kibírtak, figyelembe véve, hogy talán még úszni sem tanultak meg gyerekként. Pláne, hogy a korall-alagútban – a tűhegyes korallágak között – mint gyakorlott szabadtüdős merülők úsztak… Azt azért megemlítem, hogy megint a rohadt gyógyszergyárak voltak minden mögött, akiknek semmit nem jelent talán több száz kísérleti nyúl feláldozása. Mindent a profitért… Összességében jó film volt, egyszer mindenképpen érdemes megnézni.
6/10
cinemad jan. 21. 23:26:48 6/10
(82/84)
Igazán érdekfeszítően indul. Végig gyönyörű tájakat látunk, élmény nézni a képeket. Szerintem a sztori kreatív volt, lehetett volna belőle egy igazán jó film is. De sajnos nem lett. Fájóan értelmetlen gyakorlatilag az összes szereplő benne. Logikátlan. Gyenge lett sajnos a kivitelezés a benne rejlő potenciálhoz képest. Ezzel együtt is a film teljesen rendben volt. Eredetinek éreztem, végig fenntartotta a kíváncsiságomat. Szóval nem volt vele baj, nem bántam, hogy megnéztem. Korrekt darab.
7/10
didislányokbabája 2023 nov. 29. - 18:12:49 7/10
(81/84)
Nekem az összkép, voltaképpen tetszett. Eleve szeretem az ilyen jellegű filmeket. Az hogy gyorsan telet az idő a szigeten, gyorsan öregedtek, önmagában nem egy extra dolog, de helyre-közre sikerült kicsit megfűszerezni ezt a dolgot annyira, hogy engem példáúl érdekeljen az, hogy hova is fut ki a film, a végére. Mielőtt rájöttek hogy milyen gyorsan telik az idő, azelőtt is volt benne egy kis misztikum. Az mindenképpen plusz pont, hogy a vége is kifejezetten jóra sikerült, néhány dologra választ fogunk kapni, olyanra is, ami elsőre logikátlannak tűnt. Nem mondom azt, hogy egy felülmúlhatatlan mestermű lenne, de én sok másik film megnézését jobban megbántam már. Számomra ez, egy kellemes film volt.
4/10
stupek2 2023 jún. 12. - 14:04:41 4/10
(80/84)
A sok logikátlanság tönkretette a filmet. Fél óra egy év! Ennyit öregszenek. De "egy év alatt" nem isznak, nem esznek. Honnan tudják, hogy létezik ez a terület, ha onnan nem jött vissza senki? Miért nem romlik meg a kaja "fél óra, azaz egy év " alatt?
1/10
Ritus96 2023 máj. 17. - 17:12:20 1/10
(79/84)
Én nem hazudok, nekem ez volt életem legrosszabb filmje, amúgy még jó is lehetett volna, ha az egészet inkabb viccnek szánja a rendező. Nem az alapsztorival volt a baj, abból ki lehetett volna hozni valamit, hanem a színészekkel, az abszurd forgatókönyvvel és jelenetekkel, olyan az egész mintha a haverokkal elmentünk volna nyaralni és 1 nap alatt össze vágtunk volna valami hülyeséget, kicsit Ed Woodosra vette a figurát, szerintem mindent 1x forgatott le...
4/10
The Cortez 2023 ápr. 06. - 22:22:05 4/10
(78/84)
Képregényből készült, szigeten játszódó, nyaralós misztikus thriller. Egy érdekes alapötletet sikerült itt is agyonvágni az ügyetlen, nevetséges, szétesős kivitelezéssel. Kapkodó, egyben unalmas sztorivezetés, sokszor pocsék rendezés, fos karakterek, színvonaltalan színészi alakítások és röhejes szövegek jellemzik. Akad 1-2 kreatívabb morbid ötlet, de ezeket nem használják ki kellőképpen. A fináléban látható fordulat ad némi pluszt az addig látottaknak. A főhelyszín mellett, a mozi legnagyobb érdeme a hosszú snittes fényképezés, a gyakran körbeforgó kameramunkával együtt.
10/10
Szinger Éva 2023 márc. 15. - 21:18:34 10/10
(77/84)
Nagyon tetszett!
10/10
UncleSam 2023 márc. 12. - 13:52:58 10/10
(76/84)
Hatalmas film! 10/10.
8/10
trikolor 2023 márc. 08. - 21:55:07 8/10
(75/84)
Viszonylag kis költségvetéssel egy nagyszerű és érdekfeszítő filmet sikerült összehozni.
Mindig nehéz feladat elé állít egy forgatókönyvírót és rendezőt, ha egyetlen helyszínen kell fenntartani a néző figyelmét.
Végig ott van a jó kis feszültség, a végén pedig választ kapunk minden kérdésre.
A színészi teljesítmények meglepően jók, elég hitelesen játsszák a szerepeket.
Az utóbbi éveknek viszonylag gyenge horror-thriller felhozatala volt. Ez a film üdítő kivétel, aki szereti ezt a műfajt, az biztos nem fog csalódni.
Csodát nem kell várni, de két óra kellemes borzongás az benne van a pakliban.
1/10
buncow 2023 jan. 23. - 00:53:10 1/10 Előzmény Rotovics Kázmér
(74/84)
Nem tudom, hogy lett ebből a filmből valami önjelölt google "értelmiségi" sznobok által magasztalt meg nem értett művészfilm, hiszen minden világos, mindent a szádba rágnak, a kivitelezés ami rém gyenge és röhejes, a már felsorolt okok miatt. A logikát ha teljesen elfelejtjük, akkor is az a fajta összevisszaság, következetesség hiánya, teljesen random, értelmetlen "dialógusok", amik ezt a filmet jellemzik, a Sharknado szintű baromságok szintjére züllesztik az egészet. Úgy tűnik volt pár jelenet a rendező fejében, amit szeretett volna megvalósítani, aztán azok köré épített fel egy egész filmet. Olyan is lett.
1/10
buncow 2023 jan. 23. - 00:43:10 1/10 Előzmény joshfeed
(73/84)
Általában az ilyen iku meg ekuzók vannak a leginkább híján mindkettőnek. A film pedig baromi gyengén lett kivitelezve, kőbután. Mintha Shyamalannak ez csak egy ilyen félgőzzel készített szabadidős projekt lett volna. Össze lett csapva b kategóriás szinten.
8/10
joshfeed 2023 jan. 08. - 00:13:19 8/10
(72/84)
Nem IQ és EQ nélküli lakossági nézőknek való.
3/10
artad 2022 szept. 18. - 17:35:52 3/10
(71/84)
A filmet nem láttam, de a trélerben vicces volt, hogy a két gyerek hirtelen felnő vagy megöregszik, de közben ugyanabban a fürdőruciban vannak, csak már 30 centivel magasabbak meg 30 kilóval nagyobbak. XD
10/10
timus983 2022 szept. 04. - 21:58:39 10/10
(70/84)
Nekem tetszett. Napokig ezen gondolkoztam. Lehet, hogy volt benne egy-két logikai hiba, de ettől eltekintve szerintem, ha beletudja magát képzelni az ember ebbe a helyzetbe, nagyon megrázó, sőt frusztrálónak mondanám. Épp a napokban gondolkoztam, hogy újra nézem, de meggondoltam magam, borzasztó lenne ha ilyen megtörténhetne, bár jobb is ha nem tudjuk mik történhetnek meg manapság. Az a jó film, ami hatással van az emberre, mindegy, hogy pozitív vagy negatív az a hatás. Rám ritkán van ilyen hatással egy film, manapság ritkán készülnek ilyen ötletes, újító filmek.
8/10
Ocsisonka 2022 aug. 21. - 08:33:51 8/10
(69/84)
Jelentem, értettem, kérek engedélyt meghunyászkodni!
2/10
Tiberio 2022 aug. 21. - 01:18:26 2/10 Előzmény Ocsisonka
(68/84)
...És nem szpojlerezni, ha már ide írogatsz. Sokan lehetnek, akik még nem látták.
8/10
Ocsisonka 2022 aug. 20. - 18:13:41 8/10
(67/84)
Egy igen jó, izgalmas film volt, természetfeletti dolgokkal. Végig lekötött, bár azt hittem, hogy nem lesz jó vége, hát szerencsére nem így történt. Váratlan húzás a végén, a szokásos gyógyszergyártó cégek manipulációjával. Érdemes megnézni, csak előtte nem elolvasni, miről szól!
6/10
Gaddemon 2022 febr. 26. - 15:41:25 6/10
(66/84)
A férjem hülyét kapott tőle, de nekem tetszett. A kivitelezésen lehetett volna kicsit csiszolni, de az ötlet tök jó, és engem végig lekötött.
6/10
Ildikó Nóra 2022 febr. 13. - 21:05:49 6/10
(65/84)
A filmet egyszer meg lehet nézni, az előzetes - szokás szerint - izgalmas volt, így jobbra számítottam. Az eleje jól indult, aztán voltak benne már-már vicces és béna részek is. A szereplők és a színészi alakítások sem tetszettek, Vicky K. ezen filmben sem tetszett, ahogy Gael G. B. sem, még Rufus S. játéka is gyenge volt. Az operatőri munka sem tetszett, talán direkt volt ilyen fura, nem lehetett eldönteni. A szinkron sem volt jó, kivéve a gyerekek, Vicky C., Embeth D. és Abbey L. magyar hangjai. Lengyel Tamás hangja egyáltalán nem tetszett Gael G. B. magyar hangjaként, jelentéktelen volt, nem illett hozzá. A helyszín szép volt. A rendezőtől továbbra is a Hatodik érzék, A falu, a Jelek és a Széttörve c. filmek a kedvencek.