A Marat/Sade (rövidítve csak ezt használom) nem könnyû darab, több szempontból sem. Egyrészt rendkívül bonyolult a mondanivalója, sok áthallással, másrészt a színészek elmebetegeket játszanak, akik a francia forradalomban résztvevõket játsszák el (szóval "szerep a szerepben"), harmadrészt maga a francia forradalom és az azt követõ idõszak sem volt egyszerû, negyedrészt pedig a Weiss-darab felfogásmódja is a brechti vonalon halad, elidegenítõ effektusokkal, zenével, énekkel. A film egyébként tudtommal egy elõadás felvett változata, és meghatározó jelentõségû az, hogy végig egy térben játszódik a cselekmény, ami korlátozza ugyan a mozgalmasság lehetõségét, viszont erõsíti a feszültséget.
A lényeg szerintem az, hogy a forradalom megvalósítható-e, mennyire marad tiszta a mozgalom, mi történik, ha kisiklik az iránya, kicsúszik az irányítás az emberek kezébõl. A kerettörténet 1808-ban játszódik, a fõ cselekmény 1793-ban. Így egyszerre látjuk a két idõszak állapotát, és azt vehetjük észre, hogy a helyzet semmivel sem jobb 1808-ban. A problémák nem oldódtak meg, a szegények szegények maradtak, a vérfürdõ lényegében véve eredménytelen és hiábavaló volt, az esztelenül tomboló forradalmárok helyére új zsarnokok kerültek. Jól kiviláglik, hogyan használták fel egyesek a szép eszméket és a szólamokat saját céljaik megvalósítására, de végül is elszigeteltek maradtak, amint azt Marat példája is mutatja. A nemesség érthetõ módon ellenszenvesen tekint rá, míg idõvel a szegények is elfordulnak tõle, hiszen õk csak az alapvetõ biológiai szükségleteiket akarják kielégíteni, és nem érdeklik õket a fennkölt eszmék. Weiss - és úgy tûnik, az õ nyomdokain haladva Peter Brook is - a szegények pártján áll, elveti azt a hazugságot, miszerint az egyszerû embereknek az a "rendeltetésük", hogy eltûrjék a szenvedést, Krisztus nevében. A nép fellázadt ugyan, de a céljait nem érte el, a forradalmat kisajátították a diktátorok, a XIX. század elején pedig új diktátor lépett színre, aki valóságos személyi kultuszt alakított ki (ezt is jól kifigurázzák a film vége felé). Marat vérszomja nem ismer határokat, természetesnek és jogosnak tartja azt, hogy folyjon a vér, ha ezzel meg lehet menteni a hazát, de ez okozza a vesztét, hiszen ezzel a forradalom a saját társadalmi bázisát is pusztította. Egyébként érdekes, hogy Sade-nál is fontos szerepet játszik a halál, ámbár õ Marat-val szemben a rideg számítást, a racionalitást képviseli, és éppen amiatt panaszkodik, hogy a szenvedély nagy szerepet kap az ítélkezésben. A halált is õ természetesnek véli, hiszen állítása szerint a természet trágyaként használja fel a halottakat, vagyis az embernek mindössze ennyi a szerepe (ez pedig elég súlyos kritika).
Ne feledjük, hogy mind Weiss drámája, mind a film az 1968 elõtti "erjedésre" reflektált, akár úgy is lehet értelmezni, hogy felhívták a világ figyelmét arra, hogy a nép újra fellázadhat, a bírálatot nem lehet elnyomni. Eredeti az az ötlet, hogy "elmebetegek" adják elõ a darabot, hiszen így kvázi büntetlenül kimondhatják, amit amúgy nem lehetnek (bár cenzúra így is van, többször is elhangzik a filmben, hogy ezt vagy azt a jelenetet kihúzatták a Sade márki által írott darabból). Udvari bolondként "szórakoztatják" a közönséget ezek az emberek, viszont van az egészben valami groteszk és félelmetes is, ami a befejezésben meg is valósul (bár tudtommal a film és az eredeti színdarab vége különbözik). Ugyanakkor ez meg is nehezíti a megértést, hiszen sokszor nem tudjuk, hogy egy-egy odaszólás az elmebetegnek, az általa játszott figurának, vagy az õt alakító hús-vér színésznek szól-e.
A film meglehetõsen megosztó jellegû (mint ahogyan az eredeti darab, illetve Weiss mûvei is), vagy rendkívül jónak látják, vagy lehúzzák. Szerintem azért nem ennyire egyszerû a helyzet, igenis vannak benne jó részletek, komoly tartalmak, amelyeken érdemes elgondolkodni. Egyébiránt sajna csak felirattal láttam a filmet, viszont észrevettem, hogy nem mindent fordítottak le, volt olyan, hogy megértettem az eredeti angol szöveget, de feliratban nem láttam azt viszont.
Valószínûleg nem tudtam minden aspektust figyelembe venni itt, már így is borzasztó sokat írtam, de biztosan lenne még mit elemezni. Mint már említettem, igen összetett a mondanivalója a filmnek, ezért is érdemes megnézni, no meg szerintem kicsit összevissza is írtam, nem is lehet mindent leírni. A másik dolog, amiért ajánlom a megtekintését, az ábrázolásmód, a látványvilág, illetve a színészi játék. A befejezés egyszerre megdöbbentõ és nyomasztó, fõképpen pedig a tombolást követõ zárás a sokkoló, amikor a felirat szó szó után tûnik el, síri csendben. Egyébként meglehetõsen nehéz elcsípni a filmet, az ilyet persze nem adják ki idehaza DVD-n, nem is vetítik sehol, csak a lebutított gagyit nyomatják.