Téma: Kara Para Ask

offtopic
ildimix 2017 aug. 20. - 09:46:14
(35/95)
Fantasztikus számomra ez a sorozat mindig nagyon várom, hogy folytassák. Kedvencem a rendörlány perin ha jól emlékszem a nevére akit utálok az Tajar a nagybácsi sajnálom pilart a barátnõjét bár megérdemli a sorsát mert a luxus miatt van az öreggel.

Aslit valahol sajnálom mostmár többet nem lehet gyereke de az anyját is megértem mert fogyatékos gyerek született volna.

Bahar 1 kígyó fondorlatos dög a barátja szerintem becsületesebb mint a lány.

Ez csak az én véleményem volt a sorozatról.
offtopic
napraforgó 2017 júl. 26. - 19:43:40
(34/95)
OFF
Látod, látod, pont ezért emeltem szót, hogy a fórumon kerülni kellene a személyeskedést. De úgy tûnik hiába.
Azért elég furcsa, hogy ha valaki valami negatív véleményt fogalmaz meg, akkor rögtön "ellenséggé" válik és kipellengérezik. Az emberek nem egyformák, az ízlések sem. Ami egyiknek tetszik, az a másiknak nem. De nem értem miért kell a kritika megfogalmazását úgy felfogni, hogy azt az ember rátukmálná a többiekre? Aki akar, egyetért vele, aki meg nem akar, az nem. Ennyi erõvel én meg a dícséretet és fõleg az ömlengést is tekinthetném tukmálásnak.
És én sem vagyok vak, bár már én is 60-as néni vagyok, én is megnézek egy izmos férfimellkast, vagy egy feszes férfihátsót. De azért még egyik pasit sem tekintem a fiamnak.
Pont ez a bajom a mostani sorozatokkal, hogy nincs bennük egyetlen olyan szereplõ sem, sem férfi, sem nõ, akivel azonosulni lehetne, mindenki "hibás" valahol. Vagy gonosz, vagy hülye, vagy állandóan rinyál, stb. Nincs kinek drukkolni, igazából senkinek az élete, sorsa nem érdekel. Legtöbbször a bosszú a vezérmotívum, azt meg valahogy nem szeretem. Na ezért nem tetszik a sorozatok többsége. Csak sajnos amikor belekezdek egybe, nem derül ki rögtön, hogy ez is olyan lesz. És nem mindenki szereti félbehagyni azt, amit elkezdett, a mi generációnk általában nem. Mibelénk még belénknevelték, hogy amit elkezdtél, fejezd is be. Ezért szenvedjük végig a gyengécske sorozatokat is és nem azért mert imádunk fikázni. Aztán ezt vagy megérted, vagy nem.
malvinkicska 2017 júl. 26. - 15:19:00
(33/95)
Nem sértõdtem meg hiszen nem vagyok óvodás, de besokalltam, mivel én nem szégyelem nagy török sorozat rajongó vagyok, vagy voltam , mert igen mostanában csalódtam bennük a legnagyobb a V SZ, aztán nincs értelme sorolni a többit. Annyit leírok szerintem ami átdolgozás az sokkal jobb felépítésû, mert én ezt látom.
A véleményem ezután megtartom magamnak, nincs valóban értelme a torzsalkodásnak ezekért a sorozatokért.
10/10
kaboca12 2017 júl. 25. - 12:03:24 10/10
(32/95)
Amint látjátok (kinek örömére, kinek bánatára), de egyre ritkábban vagyok itt a fórumon. Pont azért, ami itt folyik, mióta leírtam a véleményem. Gondolkodtam rajta, hogy egyáltalán reagáljak-e erre az egészre. Mikor regisztráltam vállaltam, hogy ismeretlen emberekkel folytatok eszmecserét kitalált történetekrõl, szereplõkrõl. De valószínûleg nem gondoltam bele abba, hogy mindig lesznek olyanok, akik teljesen kiforgatják az ember szavait és magyarázkodásra késztetnek. Valószínûleg egy jó darabig ez lesz az utolsó hozzászólásom, mert nem vagyok hajlandó tovább erre. Eddig sem kellett, a magam döntése volt. De meg kell mondjam, hogy a hócipõm rohadtul tele lett azzal, hogy ezeken a fórumokon nem lehet feszültség levezetésképpen úgy általában az adott témáról beszélgetni, mert valaki állandóan besértõdik, ezáltal elkezdi sértegetni valamelyik fórumtársát.
Nem igénylem azt, hogy mondjuk egy 2 hetes nyaralás után, mire visszaolvasom a hozzászólásokat felidegesítem magam. Na nem a filmen, a kitalált történeten, hanem azon, hogy elferdítik, kiforgatják a szavaimat. Vállalom a szavaim, de ez szegénységi bizonyítványra vall. És nem az én szegénységi bizonyítványom.

Malvinkicska!
Rögtön az elején leszögezném, hogy amint abban a bizonyos hozzászólásban is leírtam, senkit nem akartam megbántani. Az, hogy te magadra vetted, nem az én hibám. Most sem akarlak megbántani, de már hogy õszinte legyek az sem érdekel, elegem van a sok bocsánatkérésbõl úgy, hogy okot sem adtam rá.
Most nekiállhatnék én is vitatkozni Ezel-KPA terén, de felesleges. ÉN belátom, hogy az egyik ilyen, a másik olyan. Évekkel ezelõtt írtam, hogy nekem az Ezel nézhetetlen, viszont ezzel le is zártam a témát, nem kezdtem el a negatív véleményemet rátukmálni azokra, akik valamiért szerették (és jó sokan voltak) a sorozatot. Annak ellenére, hogy az is tele volt kitalált, az életben elõ nem fordulható cselekvésekkel, hogy ott is az a szerencsétlen, ártatlan fiú a végére semmivel nem különbözött azoktól, akik tönkretették, megkeserítették az egész életét. Az öreget játszó karakter semmivel nem különbözött a KPA-ban a Tayyart alakító karaktertõl.
Nagyon köszönöm a véleményed, megértettem, hogy szerinted a KPA egy egyszer nézhetõ, felejtõs, hitvány sorozat. Ez is egy vélemény, ettõl különbözünk. De ettõl én még nem fogom ezt megutálni és az Ezelt megszeretni.

Napraforgó!
Igazad van, ez (és egyik sem) nem rajongói oldal. Igazad van, bárki leírhatja a negatív véleményét úgy, mint ahogy a rajongói véleményét is. Ami tõled mérhetetlenül bosszant (most mosolyoghatsz, hogy na végre, elértem), hogy rajtad kívül senki nem hozza fel a Facebookot ide. Sosem értettem, hogy miért kevered a porthoz, annak ellenére, hogy állítólag te ott nem vagy fent, mégis annyira képben vagy, hogy ott mi folyik. A másik dolog, hogy pont te vagy az, akinek minden mûsor silány és gyenge. Nem csak a török sorozatok. Van egy mondás: aki nem hiszi, járjon utána! Nem a levegõbe beszélek, meg lehet nézni a hozzászólásaid tömkelegét, hogy kikkel szálltál már vitába nem csak a török sorozatok terén és hány "ellenséget" is szereztél magadnak. Én már találkoztam nem egyszer és nem egy fórumban a negatív véleményeiddel csak valahogy úgy vagyok vele, hogy abba a topicba, aminek a mûsorát még nem láttam, abba nem szólok bele még akkor sem, ha szabad. Kétmilliárdszor mondom, nem baj, ha valakinek negatív a véleménye, de akkor azt egyszer leírom és utána nem ismétlem önmagam minden második hozzászólásban. Arról nem beszélve (és ez tényleg nem konkrétan neked szól), hogy úton-útfélen hangoztatom, hogy a török sorozatok jaj, de szarok, utálom, nem nézem, ehhez képest mindegyikrõl pontos mozzanatokat tud az adott illetõ. Na a kitalált sorozatokon túl így lesz önmaga is hiteltelen. Ami pedig állandóan szúrja a szemem, hogy folyton azt írod, hogy mi nõk bálványozzuk, rajongunk a színészekért. Ismét leírom, hogy én nem (már vagy századjára), de mi van, ha a többiek igen? Ahogy szerinted lehet írni negatív véleményt, úgy engedd már meg másnak, hogy rajongjon egy színészért. Arról nem beszélve, hogy a 60-as nénik saját bevallásuk szerint elolvadnak Kivanctól meg Engintõl, Buraktól de legfõképp Kenantól. Na õk azok, akik leminõsítenek egy esetlegesen színvonalasabb filmet, mert az a piszok kislány, hogy mert így beszélni azzal az aranyos, szép fiúval. Tudod írtam már, hogy idõsek között dolgozom. Azok közül, akik például nézik a Fatmagült majdnem mindegyik elhiszi ami abban történik és fiának-lányának képzeli a szereplõket. Na ott merjél rosszat mondani bármelyikükre is. Úgyhogy addig örüljetek, amíg egy harmincas nõ megcsodálja a színész felsõtestét és nem keveri össze a sorozatot a valósággal.
Azt meg végképp kikérem magamnak, hogy általánosításban kijelented, hogy Malvinkicska személyét bántjuk!! Én például nem tettem, nem ugrottam neki. Csupán annyit akartam érzékeltetni abban a hozzászólásban, hogy a sírós jeleneteken túl is látni kellene.

Krisztina0531!
Nem vagy naiv! A kérdés minden normális ember fejében ott van, csak ha felmered tenni, akkor meg azért esnek neked, hogy engedjük már meg, hogy nézze, meg csak a fõszereplõ miatt nézi, vagy mert olyan szép az a festmény a falon, ami végigkíséri a sorozatot. Nem tudom, biztos bennem van a hiba, de bármilyen jónak találok egy színészt, egy másfél órás filmet lehet, hogy végigszenvedek miatta, de egy fél éves sorozatot biztos nem. Ezt ha valaki fejtetõre áll is, mint a jancsiszög, akkor sem tudja bemesélni nekem.
Egyébként itt is nagyon köszönöm a fordítást!!! :)

Lizbell végül, de nem utolsó sorban! :)
Köszönöm, bár ismersz, egyedül is ment volna! :) Tényleg nem akartam senkit bántani, de már ott tartok, hogy befejeztem. Kezdõdött a Fatmagülnél és most már ennél is itt tartunk. Akárhová sodródunk, mindig ugyanabba ütközünk. Beleuntam abba, hogy más emberek szemében attól vagyok jó vagy rossz, hogy tetszik vagy nem tetszik az a sorozat, ami neki éppen igen, vagy nem. Rá kellett jöjjek, hogy nekem ez nem megy, nem nekem való.
5/10
Máriácska 2. 2017 júl. 22. - 13:44:31 5/10
(31/95)
Mi végül nem ezt kezdtük el nézni az újak közül, hanem a Sors útjai c. sorozatot, mely egy épphogy közepesnek nevezhetõ, de kedves telenovella. Ennek a török sorozatnak a nemzetközi pontozó rendszerben csak 6.8 a pontszáma, érdekes, hogy a magyaroknál kiemelkedõ 9.3. Mi még a Fatmagült nézzük, mely sokaknak - nekünk is - nagyon tetszik, és on-line a Végtelen szerelem c. sorozatot, valamint még a Szulejmánt kettesével kéthetente, a Megtört szíveket, a gyengévé vált Szultánát, és az igen kiváló Bosszú c. török sorozatot az AXN White-on, melybõl hetente egyszer adnak 4 órát. Ezeket - a Szultána kivételével (melynek az elsõ évada volt csak az \"igazi\") mindenkinek tudom ajánlani.
10/10
lizbell 2017 júl. 14. - 16:26:59 10/10
(30/95)
pedig sajnos csak 1 van belõle :)))

http://forum.port.hu/viewtopic.php?topic_id=56693
burak 2017 júl. 14. - 16:24:45
(29/95)
Köszi pontosan mit írok be, mert elég sokat találtam a neve alatt.
10/10
lizbell 2017 júl. 14. - 11:19:04 10/10
(28/95)
Bocsi, majdnem elfelejtettem válaszolni! Ha fatmagül vagy Karapara rajongó vagy, szívesen látunk az Engin topikban!
10/10
lizbell 2017 júl. 14. - 11:16:14 10/10
(27/95)
Bár nem vártam megerõsítést, de nagyon örülök a válaszodnak!
Én is úgy gondolom, akármibõl csinálhatunk rajongói fórumot, hisz azért vonultunk át a Fatmagülbõl az Engin topikba, hogy hasonló gondolkodásúak osztozzunk azokban az érzésekben, amit kivált belõlünk kedvenc színészünk, sorozatunk!
elfogadom, ha másnak nem tetszik esetleg valami, ami nekem nagyon! de azt már nehezen, ha folyamatosan mocskol, szidalmaz mindent és mindenkit...ép ésszel nem tudom felfogni esküszöm.... ha valami nekem nem tetszik, akkor nem nézem, vagy ha mégis kényszert érzek rá, akkor sem adok neki hangot napi szinten. mint ahogy most is van olyan dolog, ami nekem nem jön be, de eszem ágában nincs ócsárolni, folyamatosan ledegradálni ott, ahol szeretik és magasztalják!
Túl érzelmes vagyok néha, tudom, de nekem nem célom vitázni, és meggyõzni sem akarok senkit semmirõl, viszont jól akarom magam érezni egy adott közegben olyanokkal akikkel nagyjából egy hullámhosszon vagyunk! :) úgyhogy ki is vonulok innen, vissza az Engin fészkünkbe!
krisztina0531 2017 júl. 14. - 10:28:27
(26/95)
Teljesen egyetértek veled Lizbell és szerintem napraforgónak is igaza van abban, hogy „gondolkodni még szabad”, ebbõl következik hogy az sem tilos ha negatív véleménnyel vitatkozunk.. Csak azért mert negatív egy vélemény, még nem szentírás. Akinek nem tetszik egy film és leírja a véleményét, annak is el kell viselnie azt, ha másnak meg esetleg az õ véleménye nem tetszik. És nem megsértõdni azon, hogy itt nem lehet negatív véleményeket írni, pedig ez itt nem egy fan club kérem szépen.. Miért ne lehetne? Csak ez nem egyoldalúan mûködik. Bárcsak a következõ sorozatot, amit fordítani fogok, ne szenvedné olyan végig, lassan 130 órája, aki 2016. szeptember 08. óta minden héten, legalább 20 különbözõ oldalon (még „A sors útjai” mexikói sori oldalán is :)) leírja mennyire sz@r, gyenge, hitvány, bugyuta ez a KPA sorozat és mennyire gyûlöli a szereplõket, színészeket bezzeg.. Mert már kezd gyanús lenni, hogy azért tesz valaki ebbe ennyi energiát, mert nagyon is tetszik neki a film, csak szeret valamit hónapokon keresztül ócsárolni :). Különben leírná mennyire f*s ezért.. és azért ez a KPA és nem nézné lassan egy éve. Bárcsak.. De nem vagyok naiv.. :)
burak 2017 júl. 14. - 10:07:42
(25/95)
Szia teljesen igazad, ez a török filmgyártás, és elég jól mûködik. Mit akarnak egyesek átírni a forgatókönyvet. Ez csak egy film és úgy kell nézni, minek keresni a valóságot benne, akkor nem film lenne. Igenis lehet rajongani egy pasiért, nemcsak 15 évesen, csakis úgy nézem, miért nézzek olyant, aki nekem nem szimpatikus és nem jön be.
burak 2017 júl. 14. - 10:03:40
(24/95)
Szia teljesen igazad van. Nem is értem a hozzászólásokat ez a török filmgyártás és nagyon jól mûködik. Mit akarnak egyesek átírni a forgatókönyvet. Igenis lehet rajongani egy színészért, nemcsak 15 évesen. Nem biztos, hogy úgy kell nézni, hogy mi történne a való életben. Ez csak egy film és mindenki úgy nézi, ahogy neki tetszik, én igenis pasi függõ vagyok akár tetszik valakinek akár nem.
malvinkicska 2017 júl. 14. - 08:26:08
(23/95)
Off köszönöm szépen a véleményem vállalom, egyszer nézhetõ nagyon felejtõs hitvány sorozat, mivel senki nem ismeri a másikat milyen szemszögbõl közelit meg egy sorozatot, ezért én nem vitatkozom, mint ahogy írtam nem egy buta rózsaszín világban élek,a mai korban többet várnék, egy szappan operától is.
Azért annyi engedtessen meg sok fajta emberrel dolgoztam, és mindenki más- és más volt, de a földön jártunk nem egy álom világba.
Azt is figyelem látunk egy helyes színészt vagy nõtés azért odáig vagyunk ez nem egészen így van, mert ahhoz tehetség is kell mit tu8d kihozni abból a bizonyos sztoriból, hogy hiteles legyen. Engin nagyon jó színész, mert több sorozatban meg tudja mutatni a tehetségét, pl a Felhõbe teljesen hiteles epilepsziás beteg.
Az ügy végére pontot tettem, de azt ne várja senki tõlem , hogy jó pofískodok, mert ezt várnák tõlem.
offtopic
napraforgó 2017 júl. 14. - 04:41:26
(22/95)
OFF
Kedves Lizbell! Neked címzem, de másoknak is szól.
Bár én - elõrebocsátom, hogy ezt a sorozatot nem nézem, és emiatt jobbára csak olvasgatom a hozzászólásokat, de ide nem írok. De ezt már nem bírtam szó nélkül.
Én a TV-ben leadott törököknek is csak legfeljebb a felét nézem, vagy annyit sem, mert engem ez a világ annyira nem érdekel....
De ! vegyétek tudomásul, hogy ez itt egy olyan fórum, ahol mindenféle véleményt meg lehet írni, ütköztetni, mert ez nem a Facebook török filmek, sorozatok rajongói klubja.
Egy rajongói klubban illik az írni, hogy jajj, de szép, meg jajj, de jó, de itt ezt nem muszáj.
Mivel én is meg lettem már támadva más topicban a negatív véleményem miatt, nagyon át tudom érezni Malvinka helyzetét és muszáj melléállnom, megvédenem, mégha õ ezt nem is kérte, talán nem is igényelné.
Mert én pontosan tudom, érzem, hogy õ sem, mint ahogy én sem alapból a török (vagy akármilyen nemzetiségû) filmeket, sorozatokat akarjuk megtámadni, hanem a silány, gyenge, ócska történeteket, azokat, amelyeket a magyar mûsorpolitika bagóért beszerez a külöldi piacokon. Mert meggyõzõdésem, hogy vannak jó filmek, sorozatok is, csak hát azok sokkal többe kerülnek... Hát inkább megvesszük kilóra a gyengébbeket, jó az a magyar közönségnek... Majd kicsit felturbózzuk a bulvársajtóval, jól felfújjuk, leszinkronizáljuk egész jó szinkronszínészekkel és nosza, már mehet is. Legfeljebb tologatjuk kicsit a délutáni mûsorsávban, hogy nézõje is legyen.

Néha csodálkozva látom, hogy meglett, felnõtt nõk, harmincasok, vagy akár idõsebbek is, úgy rajonganak egy-egy sorozatszínészért, mint ahogy én tettem bakfislány koromban. Bevallom, amikor 13 éves koromban láttam A fekete tulipánt, rögvest beleszerettem Alain Delonba. Aztán Belmondóba is a Cartousche után. És talán még másokba is... Na de én ezt kb. 15 éves koromra kinõttem!
Már bocsánat, de tessenek már kicsit magukba nézni, aztán meg visszatérni a való világba és elfelejteni ezeket a kislányos rajongásokat Kivanc, Burak, meg Engin iránt.... Színészek. És ha jó színészek, akkor eljátszanak mindent, vagy szinte mindent. És lehet róluk ábrándozni este az ágyban elalvás elõtt, de azért felnõtt emberek ne öljék már egymást buta fórumokon ilyen álomlovagokért! És fõleg ne sértegessék azokat, akik józan fejjel tudják nézni az itt terítékre kerülõ sorozatokat. Meg látják azok hibáit, gyengéit.
Mert Te is tudod, én is tudom, mindenki tudja, hogy ez itt, amit látsz, nem a való világ, ez itt mind mese, mese habbal, vagy pláne anélkül, nem kell komolyan venni. Nem szabad komolyan venni. Egy percre sem. Na, legfeljebb 2 percre, az ágyban, elalvás elõtt... de az meg nem tartozik másokra.

Konklúzió: tessék elviselni a negatív véleményeket is és pláne nem azokat bántani, akik ezeket kinyilvánítják, mert nyilván nem azért teszik, hogy a többieket megbántsák, azokat, akik képesek beleélni magukat a leadott szamárságokba is, hanem azért, mert jobbat akarnak. Ezeknél jobbat!
Igen, JOBBAT kérünk ezeknél!

Elnézést, senki érzékeny lelkivilágába nem akartam beletiporni, na de miért nem Malvin kinyilvánított véleményével vitatkoztok, miért a személyét bántjátok? Tessék a véleményeket ütköztetni! Nagyon hitvány dolog nekiugrani valakinek, csak mert azt mondja, neki ez, így nem tetszik, nézne már ettõl jobbat.
Elnézést, hogy beleszóltam. De szabad gondolkodni! Egyelõre még szabad....
10/10
lizbell 2017 júl. 14. - 00:24:07 10/10
(21/95)
Sajnálom de most igazat adok kabócának, gyakorlatilag mindent fikázol, senki, semmi nem tetszik, neked minden és mindenki hiteltelen! Már feltettem a kérdést, akkor minek nézed? teljesen nyilvánvaló hogy nem jön be az ilyen tipusú történet, ahogy alakulnak és összefonódnak a szálak, nincs ezzel gond, nem kötelezõ szeretni, de ez a mérhetetlen negatívitás ami folyamatosan dõl belõled, már nekem is sok!
a Tayyart játszó színész zseniális....és nem értem mért kell összemosni azzal hogy magát a karaktert utálod! azt meg mondjuk végképp nem értem mit jelent, "ahhoz nem kell színésznek lenni amit õ sokszor csinál a saját gyermekébõl gyilkost akar mindenkit utasít"
na mindegy, tényleg sajnálom, már kikívánkozott belõlem!
akinek bejön a krimi, és szereti az izgalmakat és a váratlan eseményeket annak ez a sorozat biztosan tetszik, mindamellett hogy kitûnõ színészek vannak benne, a dramaturgia is igen jó, elég következetesen viszik végig a szálakat, pörgõs, izgalmas amit kitûen ötvöznek a romantikus vonallal!
malvinkicska 2017 júl. 13. - 20:37:18
(20/95)
Szia tudod én nem szeretek sértegetni senkit, a véleményemet le szoktam írni elég normálisan, de ezt amit írtál magamra is vettem mivel ez a KPA köszönõ viszonyba sincs sok török sorozattal, ezt nem csak én látom rajtam kivûl sokan, de a fórumok azért vannak véleményt írjunk de nem tudok áradozni, mikor nincs mirõl, sajnos, jobban indult, de egyre több a buta hiteltelen dolog benne Engin küzd meg Arda Pelin, szinte mindenki negatív benne. Azt írják sokan milyen jó a Tayyert alakító színész szerintem ahhoz nem kell színésznek lenni amit õ sokszor csinál a saját gyermekébõl gyilkost akar mindenkit utasít, akkor lenne valaki nekem , ha végezne valamit el, de csak uszítja az embereket, mint más a kutyáját, errõl ennyit. Szóval nincs értelme senkit bántani az egész sorozat számomra nem ér annyit én egy sorozatot ha nézek, akkor szurkolok valakinek , itt Enginnek és csapatának azért nézem, mert amúgy tiszta lelkileg sérült elmebajos nõkkel van tele, ép eszûek Melike, meg E anyja. A jég királynõrõl már nem is írok, mert nincs értelme, az tragédiát nagyon tudja de másat sem, ezt is tõlem hozzáértõbb fogalmazta meg, a saját országában, csak most már mindent pletykának hiszünk és közbe kemény igazságok is vannak írva. Remélem emberi voltam nem akarok ki kellni magamból nem olyan korban vagyok sem olyan személyísség, hogy egy ilyen bugyuta sorozatért ismeretlen embertársaim bántsam. Az Ezel olyan sorozat , hogy ano mikor ment, ledoktorált embereket ültettet képernyõ elé.
burak 2017 júl. 13. - 14:48:02
(19/95)
Mindenkit szeretettel üdvözlök, sokakkal már leveleztem is. Én is nagy török sorozat függõ vagyok. Eddig azt hittem csak Kivanc van, és akkor jött Engin. Ahogy olvasom a kommenteket, igazatok van. Van három elsõ helyezett sztárjuk, Engin, Burak és Kivanc, próbálnak melléjük legszebb színésznõket tenni. Viszont a szinészek között nincs meg az a kémia ami a játszáshoz kell. A Mindhalálig katasztrófa volt. Kivanc és Tuba a Bátor és Gyönyörûben szörnyû, számomra nézhetetlen, Viszont Engin és Tuba a Piszkos pénzben szerintem jól tudtak egymással játszani. a Fatmagülben Beren és Engin közt volt feszültség én valahogy érzem is a filmben. Kivanc és Beren viszont jól tudnak együtt játszani.
A Végtelen szerelemben meg Nihan és Emir vitte el a filmet én nekem Burak Özcivit nem nagy színész.

Volna spoilerem ha valaki tudná, hogy Ardáék esküvõjén min vesznek össze ?
10/10
kaboca12 2017 júl. 13. - 10:11:02 10/10
(18/95)
Szerintem kicsit leragadtatok a sírós részeknél. Arról nem beszélve, hogy ez alapjában véve megint csak dráma, tehát mindenki tudta, hogy mit kap, úgy nagyjából. A török sorozatokra pedig úgy általában mindegyikre igaz. (Magán véleményem, de én meg attól kapok idegbajt, ha valaki az összes török sorozatnál hozzászóló, mindet látta, mégis folyton azt írja, hogy õ bizony utálja a török sorikat. Ez néha kihoz a sodromból, néha megmosolyogtat. Nyilván van mindenkinek egy kedvence, de attól még nem kéne a többit leszólni és csak ahhoz hasonlítani, hisz ugyanolyan már úgysem lehet még egy. Ezzel persze én sem akartam megbántani senkit! ) Azért Nilüferen kívül is (aki végig takonyban úszik) vannak benne nagyon jó színészek, akik jól hozzák a megformált karaktert. Nyilvánvalóan nem kell egyetérteni, de én meg már ott tartok, hogy azért nem szólok fórumokhoz csak egyre ritkábban, mert már igencsak unalmas, hogy "hát nézem a filmet, de szar" véleményekbe botlok. Én értem, hogy Tuba nem a legjobb színésznõ, de azért õmiatta meg Nilüfer miatt nem lehet általánosan leírni egy sorozatot. Én próbálom összességében nézni, és nem kiemelve egy szereplõt. Persze van köztük olyan, akit én is utálok, de attól még szerintem pont, hogy nagyon is nézhetõ sorozat. Vannak benne hihetetlen események, nem életszerû cselekvések. Na de nézzük már meg az Ezelt például! Abban talán nem volt erõszak, ármánykodás, hazugság, csalás, ölés? Á, dehogy, csak végig. Kinek ez, kinek az!
malvinkicska 2017 júl. 08. - 10:32:38
(17/95)
Elnézést válaszolok 54 Bölüm de csak törökül van fent a fordítás a 45 résznél van.
Az biztos a Tégla egy felépített sorozat de ez egy se nem hideg se nem meleg valami.
Aztán fordítják a Felsõ tízezer, Ha felhõ lehetnék, az Áradat, nekem azok sokkal másabbak mint itt Tuba nyavalygása, meg Nilufer örökös sírása.
Romyna 2017 júl. 08. - 08:48:19
(16/95)
Bocsi, hogy beleszólok, de ez a sorozat sok minden csak nem pörgõs. Nagyon lehetett volna tömöríteni a történetet, ami valóban jó, ha ez az Elif nem nyavalyog, okoskodik, ellenkezik és fõleg nem bámulja bambán Omert hosszú percekig.
Engem idegesít, hogy Omer annyira engedékeny, hogy mindent ráhagy, nem kellene hagyni, hogy rendõrségi ügyekbe beleszóljon és örökké a nyakán lógjon. Én sokszor tekerem tovább, mert a történet érdekel, de ezektõl a momentumoktól kivagyok.
Nem tudom hány részes, de legszívesebben az utolsó részt nézném meg, mert arra kíváncsi lennék, hogy mindenki megkapja-e, amit megérdemel.
Egyébként nagyon szeretem a történelmi török sorozatokat, de a modernben is nagyon jó "A bosszú", "A tégla", sajnos nem tudok törökül, így kénytelen vagyok feliratozva nézni, mert olyan lassan teszik fel a részeket a Sorozat-barat-ra, hogy agyrém.