Téma: Kenny Lin

Riamara 2019 márc. 23. - 18:15:14
(7/4727)
Most, hogy a koreai kínálatban egyre kevesebb a jó kosztümös sorozat, igazán élvezetes belevetnie magát az embernek a kínai történetekbe.
Vannak is történelmiek szép számmal, de még ennél is több fantasy, vagy a kettő keveréke. Nagyon látványosak, izgalmasak, jól kidolgozottak.
Az első benyomás mindig az, hogy ezek hosszabb sorozatok, de azért tudni kell, hogy az egyes részek viszont jóval rövidebbek, mint a koreaiaknál.
A második benyomás, hogy bizonyos témák rendre visszaköszönnek. Elég sok az adaptáció. Oda és vissza is. Természetesen eléggé átdolgozva, de azért felismerhetően.
Eddig például ódzkodtam megnézni az Inhyun királyné emberének kínai változatát, de azt hiszem mégiscsak belevágok, mert nagyon sokan dicsérték.
Riamara 2019 márc. 22. - 20:18:12
(6/4727)
Szóval a koreai sorozatok után most rácuppantam a kínai történelmi sorozatokra is. Ezzel persze nem vagyok egyedül. Bizonyítja ezt az is, hogy egyre több sorozatot fordítanak le magyarra. Így aztán van miből csemegézni.
Jelenlegi kedvencem a Három királyság titka. Nagyon izgalmas, és roppant fondorlatos történet, szellemes szópárbajokkal.
Riamara 2019 márc. 22. - 20:04:16
(5/4727)
Egy kis filmes áttekintés róla:

https://www.youtube.com/watch?v=UKLliYYF9qE
bori4 2019 márc. 22. - 20:01:38
(4/4727)
Mint Jégcsap herceg - a Princes agentsben :)
bori4 2019 márc. 22. - 19:48:56 Előzmény Riamara
(3/4727)
A művész úr 1988-ban született.
Itt az adatlapja:
https://en.wikipedia.org/wiki/Lin_GengxinI

Riamara 2019 márc. 22. - 19:38:11
(2/4727)
Scarlett Heart 14. hercege
Riamara 2019 márc. 22. - 18:17:15
(1/4727)
Életem első kínai történelmi sorozata (a Scarlett Heart) többek közt az ő nevéhez fűződik. Ő volt a kedvencem benne, a 14. herceg. Tudom mindenki teljesen odavolt a sorozat koreai változatától (Moon Lovers) csak én hajtogattam mindig, hogy az eredeti jobban tetszett. :)
Ezért úgy gondolom, hogy Kenny Lin , azaz Lin Geng Xin oldala épp megfelel arra a célra, hogy kibeszéljük a kínai sorozatokat. Biztosan nem haragudna érte, már csak azért sem, mert tervbe van véve a legutóbbi sorozata a Princess Agents is.