Semmit sem volt divat annyira szapulni az államszocialista Magyarország filmes berkeiben, mint a mûfaji filmet, a mûfaji örökséget.

Persze ez a mentalitás fõleg az ötvenes éveket jellemezte, de a késõbbi évtizedekben is jelentékeny hatással bírt, sõt, a nyolcvanas években ismét felerõsödött, mikoron is a tét már nem szocialista film és nem szocialista film viszonyrendszerében mutatkotott, hanem kritikai szempontból, értékes vagy épp elvetendõ filmalkotások osztályozási kategóriáinak viszonylatában.

Ebben a koordinátarendszerben nagyon sok film azért nem tudott eléggé megtermékenyítõen hatni, azért nem volt elég tökéletes, mert a társadalmi üzenet irányában mutatkozó elvárások gyakran a mondanivaló fölé kerekedtek, a karakterekrõl nem is beszélve, akik így meglehetõsen sablonossá, statikussá váltak - nem véletlen, hogy ez a téma is elõkerül a Miért rosszak a magyar filmek? címû magyar "szatíratörténeti" opus magnumban.

Ebben a viszonylatban, ebben a levegõben, a hetvenes évek elején, mikor az Ereszd el a szakállamat, a Forró vizet a kopaszra, a Szerelem és az Egy kis hely a nap alatt pesszimista levegõje lengte be a magyar filmes berkeket, különösen kellemesnek hatottak az olyan filmek és feldolgozások, amelyek nem foglalkoztak társadalmi kérdésekkel, s pláne nem a jelenben játszódtak.

A közönség hálásnak mutatkozott. Már akkor is, hogy ha a film egy kicsit is ki lett ragadva a társadalmi mondanivaló közegébõl, mint pl. a 141 perc a befejezetlen mondatból, de a leghálásabb azokért a filmekért volt, amelyek nem foglalkoztak a társadalmi kérdésekkel.

Nem véletlen, hogy minden idõk egyik, hivatalosan is elismerten legnépszerûbb gyermekfilmje, a Keménykalap és krumpliorr ekkor készült, s az sem, hogy Zsurzs Éva legtökéletesebb adaptációja, a Fekete városból készült sorozat olyan osztatlan sikert aratott a nép körében.

A közönség szerette ezeket a filmeket, de, azt hiszem egy film sincs a hetvenes évek elejének idõszakából, tehát kb. az 1969 és 1973 közötti periódusból, amit annyira szívébe zárt volna, mint a Lila akác (kivételt esetleg a "Jó estét nyár, jó estét szerelem" képezhet Szõnyi G-tõl).


Székely István a negyvenes évek elején hagyta el Magyarországot, ahol akkor már olyan elviselhetetlen légkörben kellett tevékenykednie, hogy ez lehetetlenné tette az érdemi munkát.

Székely, aki egyébként már elsõ sajár rendezésû (Németországban készült) játékfilmjén Billy Wilderrel dolgozott együtt (!) a következõ idõkben elképesztõ rutinra tett szert, így nem csoda, hogy alig valami ismerettséggel meg tudta állni a helyét az amerikai filmes szakmában, és nem lebecsülendõ erõfeszítések árán egy megbízható rendezõvé vált, akit aztán a háború után több európai munkára is felkértek.

Ez a mintegy harminc éves periódus, ahogy õ is fogalmaz a "Hyppolittól a Lila akácig" c. ragyogó visszaemlékezéseiben, nagyon jelentõsen tágított a látókörén, rendkívüli szakmai tapasztalatokkal vértezte fel õt, amelyett jó pár külföldön készült filmje is mutatott, de amelynek csúcsát egyértelmûen a Lila akác újrafeldolgozása jelentette.


Nagyon ritka az, hogy egy rendezõ egy fiatalabb kori projectjét elõvegye, és az leporolja, majd filmet csináljon belõle. De azt hiszem, majdnem példa nélkül álló a filmtörténetben, hogy egy rendezõ egy saját filmjét, amit már egyszer megrendezett, még egyszer elkészítse.

Márpedig Székely pontosan ezt tette a Lila akáccal.

Hogy miért?

Ezt nem firtatom - olvasható életrajzában, fedezze fel magának mindenki önmaga.

Az tény azonban, hogy az újrafeldolgozás egészen aktív párbeszédet folytat az eredeti változattal, s azt hiszem, szegényebbek lennénk nélküle.

Székely felesége, mint tudjuk, az eredeti változatban fõszereplõ Ágai Irén volt. Az alakítása nagyon erõs és a kellõ bájjal jelenik meg, de azt gondolom, Halász Judit sokkal erõsebben jeleníti meg ezt a karaktert (pedig sztem, mint nõ, Ágai sokkal szebb volt).

Ugyanez a helyzet Bálint Andrással, aki, azt hiszem, az ilyen polgári figurák eljátsszására nagyon alkalmas volt - ld. egy év múlva a 141 percben - szemben a 34-es verzió ifjú bonvivánjával, aki olyan béna színész volt, hogy már a nevét sem tudom (asszem, Nagy Györgynek hívták, de lényegtelen, mert sok vizet nem zavart a magyar film háztáji gazdaságának halastavában)...


A film igazi tökélességének záloga az a báj, az a valóságos gyönyörûség, ami áthatja az egész produkciót. Szép Ernõ nyelve már eleve önmagában hordozza ezt, s azok a gyönyörû tõmondatok, amelyeket például Manci szájába ad...

A nyelvi közeg mellett a képi világ is káprázatos: Székely bizony komolyan odatette magát, hogy létrehozhassa ezt a produkciót. Látszik, érezhetõ rajta, hogy igazi szívügye volt, hogy ez jól sikerüljön, hogy hasonló bravúrt hajtson végre, ahogy az elõzõ filmmel is tette.

E célból teljesen új szkriptet készített, nem kis részben teljesen más jeleneteket emelt ki a történetbõl, s a legfontosabb: meghagyta annak melankólikus, keserédes befejezését, ahogy az a mûben is szerepel - szemben az elsõ verzióval (már ha jól emlékszem még a befejezésére).

Az új film érthetõen bátrabb is, mint az elsõ volt: ez természetesnek is tekinthetõ, hiszen 1972-ben már nem kellett számolni azokkal a tabukkal, amelyekkel 1934-ben még igen.

Ilyenformán Székely néhány erõteljesen erotikus töltetû részt is belehelyezett és egyáltalán nem foglalkozott a tabukkal.

A színészek felejthetetlen játéka és az említett jelenetek mellett van egy harmadik tényezõ, s ez a legfontosabb, mely Székely filmjét megfellebbezhetetlenül hitelessé tesz: ez az, s itt vissza is kanyarodhatunk fejtegetésünk kezdeti témájához: Székelynek nem kellett számolnia azzal, hogy mit fog moindani az Aczéli kultúrpolitkka által diktált, még sok szempontból igen rigorózus filmkritka, mely újra, és újra, és újra hiányolta a társadalmi szemléletet a magyar filmekbõl, mert ugye, az erre vonatkozó dögunalmas részletekbõl soha nem lehet elég egy filmben (félreértés ne essék, nem egy és nem kettõ elsõrangú társadalmi témájú magyar film született a korban, de rengeteg filmet pontosan ez tett kisebb vagy nagyobb mértékben tönkre).

Székelynek viszont soha nem kellett számolnia az államrezon ezen elvárásaival. Õ elsõsorban a közönségnek készített filmet, nem a kiritikusoknak.

Tudásának, mentalitásának, orientációjának ez a jótékony hatása szerencsére nagyon-nagyon erõsen rányomta a bélyegét a "Lila akácra", amely nem mellesleg utolsó filmje is volt.


És micsoda utolsó film!

Gyönyörû, kicsit fel is kavaró, amelyben mindenekfelett a melankólia uralkodik.
1913-14-ben járunk ugyanis, egy olyan világ alkonyán, amelynek szépsége, gazdagsága, bája, hangulata néhány éven belül örökre elvész.

Utoljára ragyog dekadens, ám teljes pompájában ez az alkonyát élõ társadalom, s tulajdonképpen erre mutat rá a film nyitott befejezése, keserédes vége is.


Nem tudom eléggé hangsúlyozni Székely zsenialitását, Halász Judit alakításának megejtõen bûbájos voltát és még egy színész kivételes alakítását: Ráday Imréét. Mennyivel hitelesebb ez a rezignált, spleentõl sújtott Lezsi úr a Kabos féle töketlenkedõ figuránál...


Összességében elsõrendû adaptáció, elsõrendû színészekkel és egyéb, általában véve szintén elsõrendû összetevõkkel.

EZ valóban igazi klasszikus!

Héát, hogy "vétek" újraforgatni? Ezt nem egészen értem. "Újraforgatni", mihez képest?

Ez bizonynagymarhaságnak tûnik.

Ez a film a maga nemében tükéletes.
Megrázó, kathartikus, kiváló!

Igen, akár még büszke is lehet rá bárki.

Szerintem nincs igazad. Halász Judit csodálatosan alakít, és Bálint András is tökéletesen játszik. Miért nem maradtunk meg ezen a színvonalon? Másodszorra látom, és másodszorra zokogok a végén. A legjobb magyar film, amit valaha láttam. Szerintem semmit nem rontottak el, bár én nem vagyok nagyon otthon a filmkritizálás szempontjaiban, de nekem az újraforgatott filmek (amit a '70-es '80-as években forgattak újra, nem a huszonegyedik században, mint az Egy szoknya, egy nadrágot) sokkal nagyobb hatással vannak a lelkemre, mint a nagyon régiek. Õk mintha kissé eltúloznák a dolgokat. Na de ízlések és pofonok.

Egy jó filmet vétek újraforgatni. Ebben az esetben is kár volt.

DVD-n nem lesz elérhetõ? Hol lehetne ennek utánaérdeklõdni?!

A magyar filmek nem a kedvenceim, de ez... Nem tudom úgy most megfogalmazni, de nagyon tetszett. Mostanra nagyon elromlottak a magyar filmek, jó látni, hogy van, amire büszkék lehetünk.

igen, Halász Jutka egy istennõ! :)

Én annyira szeretem Halász Jutkát, hogy akkor is szeretném ezt a filmjét, ha rossz lenne, de nem az. :)

Ez Halász Judit csodálatos alakítása. A rendezõ nagyszerûen tudta életre kelteni a kor romantikus hangulatát. A filmet minden részében csodálatosnak tartom kiváló színészek kiváló alakításaival.