Téma: Luz Maria

Csalarozsika 2019 febr. 26. - 13:46:52 Előzmény ccaty
(894/2794)
Szia!
Alvaro csakis sajnálatot érdemel azért, mert menthetetlenül belegabalyodott Graciela hálójába.
Korábban azt írtam, örülnie kellett volna, hogy végül megszabadult egy ilyen állhatatlan menyasszonytól, de a szerelem vak, s ő továbbra is szerette!
Talán másképp alakult volna az élete, ha beletörődik a menyasszonya elvesztésébe, s máshol próbálja keresni a boldogságot!
Graciela aztán könyörtelenül kihasználta, majd eldobta, s ezzel végképp zátonyra futott az élete.
A "szeretett nő" azóta is egyfolytában megalázza, ennek ellenére képes volt évtizedeken át hallgatni és szenvedni.
Még Miguelnél is jobban imádja Sátánkát!
"Földre száll angyalnak" hitte a lányát, s most egyre inkább csalódnia kell benne (is.)
Rá kellett jönnie, hogy a lánya is legalább annyira szívtelen, mint Graciela, aki még most sem bánik vele nagyobb tisztelettel, sőt!
Legutóbb újra megalázta és megfenyegette!
Ezt az állandó megaláztatást még egy birka türelmű ember sem képes elviselni, az is csoda, hogy eddig kibírta szó nélkül!
10/10
ccaty 2019 febr. 26. - 09:57:10 10/10
(893/2794)
Érdekes lesz majd látni, hogy az évtizedek óta megalázott Alvaroban miként hadakozik a szeretet, az igazságérzet és a hivatástudat. Egészen másként is alakulhattak volna a dolgok, ha a két fúria szerethetőbb emberek lennének. De, mint tudjuk olyanok, amilyenek, - velejükig romlottak - és robog feléjük a végzetük. Melynek hírhozója Alvaro lesz. Már nem emlékszem arra, hogy Miguel mit is akart megbeszélni Gustavoval? Biztosan mindkét lánya érintett lehet valamely módon, még úgy is, hogy csak Gustavo tudja az igazságot. Kicsit bonyolítják még a szálakat, de hamarosan Alvaro türelmét vesztve, robbantja a bombát.
malvinkicska 2019 febr. 26. - 07:38:27
(892/2794)
Sátánka és Graciela egy forma ördögök nem az a gondjuk, meghalhat Miguel, a vagyon agond, most már Lucecita is az örökösök között lesz. Sergio bocsánatot kért az anyjától amiért így viselkedett vele, és most már bánja hogy érzelmeket táplál Luci iránt. Sátánka a mamával másképp beszél mint az anyjával, szegény Mama még hisz ebben az ördög fajzatban. Sergio jó tanácsokat adott Lucecitának ne hagyja magát ezeknek az ördögöknek eltaposni. Lucinak lelkiismeret furdalása van amiért szerelmes lett Gustavoba , hiába mondja neki G, azelőtt is pokol volt az élete Sátánkával. Mirta minden alkalmat megragad, csak tudja bosszantani, a két ördögöt, még a személyzet is tesz egy lapáttal rá Sátánkának, ami a szoba takarításánál van, meg a kiszolgálás is meg illeti Lucit.
napraforgó 2019 febr. 26. - 05:12:02
(891/2794)
Sergio bocsánatot kér az anyjától, amiért nem bízott meg vakon benne. És rájött, hogy Lucecita elérhetetlen magasságba emelkedett számára.
Gustavo győzködi Lucecitát, hogy hamarosan szabad lesz és nem hagyja el őt soha. De Luci most is visszautasítja, neki a felesége mellett a helye! Nem veszi el a testvére férjét. Az apja esetleges halála után elmegy és nem fogják újra látni egymást. Gustavo fogadkozik, ő úgyis meg fogja találni.
Igen Lucecita mindenáron a szenvedést választja. Ez valóban olyan szokványos szappanoperai fordulat, de ugye korábban már polemizáltunk a valláserkölcsi nevelésről. Rosa bár házasságon kívül szült gyereket, de mélyen hívő nő lehetett. Ő maga sem tette tönkre Miguel házasságát a tőle született gyerekkel és a lányát is nyilván úgy nevelte, hogy ő se ártson soha másoknak. És Luci most úgy érzi, hogy a saját boldogsága érdekében nem teheti tönkre a "nővéréét", mindenáron áldozatot akar hozni érte.
Graciela kirohanásairól Csalarózsika nagyon jól ír. A nő habár már régen tudja, hogy Lucecita a férje lánya - és ez most már hivatalosan is nyilvánossá vált, mert a lány is megtudta - még most is ki akarja dobni a házból. Szerencsére az időközben beavatott nagymama hathatósan megvédi a lányt.
Graciela mégis megpróbálja lebeszélni Miguelt arról, hogy megossza a vagyonát a másik lányával is. Valóban olyan érvei vannak, hogy Angelina megszokta a fényűzést, Luci meg nem, neki nem is kell hozzászoknia. Na és a társaság előtt nevetség tárgyai lesznek.
A nagymama avatja be Sátánkát a titokba és a nő alig tudja leplezni a dühét. Dona Maria reméli, hogy kedvesen fogadja a kishúgát. Maria Sátánka feldúltságát a megcsalt anyja miatti szánalommal magyarázza. Aztán a lány álnokul alakoskodik a nagymama előtt.
A cselédek bezzeg kedvesek, ők már azt tervezgetik, hogyan csinosítják majd ki a házban a vendégszobát, amit Lucecitának, mint a gazda lányának meg kell kapnia.
Lucecita Sergionak panaszkodik, nem tudja mit tegyen. Sergio biztatja, álljon a sarkára, védje meg magát.
Graciela szépen kitanítja a dühöngő lányát, nagyon kedvesnek kell lennie az apjával, nehogy "az a másik" elhódítsa tőle a szeretetét és elvegye azt, ami őt illetné. És Angelina megfogadja a tanácsot, bűbájoskodik az apjával, aki hálás, mert elhiszi, hogy Sátánka elfogadja húgául Lucecitát.
Graciela arra próbálja rávenni Alvarpt, hogy beszélje le Miguelt, hogy részt juttasson Lucecitának az örökségből. De Alvaro hajthatatlan, hisz valójában Lucecita az egyetlen, aki jogosan örökölhet. Sőt kijelenti, hogy Miguel halála után már nem kell tekintettel lennie rá, ezért akkor fel fogja fedni Angelina előtt az igazságot, hogy ő az apja. Graciela előbb dühöng, aztán sír, nem akarja, hogy Alvaro szégyenbe hozza a lánya előtt. Alvaro szívhez szólóan beszél a szenvedéseiről és azt hiszi, hogy akkor majd Angelina szeretni fogja és akkor már magához ölelheti. De Graciela megtiltja neki, hogy elmondja a titkot, azzal fenyegeti, hogy akkor megöli.
A cselédek jókedvűen takarítják Lucecita leendő szobáját, és nem törődnek Mirta epés megjegyzéseivel. Mirta meg boldogan cukkolja Sátánkát, aki elveszíti az önuralmát és bántalmazza a nőt.
Csalarozsika 2019 febr. 26. - 01:42:03
(890/2794)
A legutóbbi epizódról elmondható, hogy semmi különösebb meglepetés nem történt, mindenki "hozta formáját", a főbb szereplők közül senki sem hazudtolta meg önmagát.

Szem-és fültanúi lehettünk Graciela kirohanásainak.
(Napraforgó korábban észrevételezte, hogy Miguel az édesanyját kérte meg, hogy szóljon Modestának! Nem véletlenül, hisz a hárpia még az anyósát is igyekezett erről lebeszélni, ő maga aligha hívta volna oda Miguelhez.)
Ez a perszóna egyre közönségesebben viselkedik!
A Lucecitával szembeni megnyilvánulása...No comment, mert még valami csúnyát mondanék!
Pedig sejthette, hogy addigra már fény derült az igazságra, mégis úgy bánt vele, mint a lába kapcájával!
Azután jött az újabb felvonás: Annak ellenére, hogy az orvos szigorúan megtiltotta, hogy bármivel felizgassák Miguelt, nála folytatta a hőbörgést, s mindenáron le akarta beszélni a végrendelete megváltoztatásáról:
Az érvei közül a legfelháborítóbb: Sátánka már hozzászokott a jóhoz, "az a másik pedig nem".
Ergo: Lucecita azért ne kapja meg, ami jogosan megilleti, mert neki eddig se volt semmije!
Micsoda logika! Szerencsére ezúttal Miguel hajthatatlannak bizonyult, lepergett róla a hisztéria!
Annak pedig még a gondolata is kiverte nála biztosítékot, hogy Lucecita a házba költözzön...

Nem először mondom, szerintem nem is utoljára:
Jobb lenne, ha mérsékelné ezeket a kirohanásokat!
Egyrészt eltúlzottak, másfelől egyáltalán nincs joga szemrehányást tenni a férjének!
Az igaz, hogy Miguel nem szent, nem is volt soha, de azzal, hogy elviselte ezt a némbert, szerintem busásan megfizette az árát a félrelépéseinek!
Nem beszélve arról, hogy a "kakukkfiókát" tejben-vajban fürösztötték!
Alvaroban legalább van annyi becsület, hogy elismerje annak jogosságát, hogy Lucecita is kapja meg az őt megillető örökrészt!
(Sátánka még így is többet kap, mint ami megilleti, s főképp, mint amit megérdemel!)

Hideg, rideg, számító teremtés, aki nem mellesleg tönkretette Alvaro életét!
Pedig, ha Alvaro alaposan belegondol, beláthatná, hogy ez a nő egy fabatkát sem ér!
Mégsem szűnt meg szeretni, s teljesítette a kívánságát - hallgatott és szenvedett.
Hiába beszél erről olyan ékesszólóan, Graciela hallani sem akar róla, hogy felfedje az igazat Sátánkának!
Mint mindig, most is csak magára gondol, hogy rá nézve milyen következményekkel járhat, ha fény derül az igazságra!
Sátánkának volt kiről példát vennie!
Sajnáltam szegény Alvarot, számomra megható volt a könyörgése!

Hihetetlen, hogy anya és lánya ezúttal is mennyire egy húron pendülnek!

Dona Maria szintén nem hazudtolta meg önmagát.
Bár alaposan meglepődött, amikor Gustavo végre elmondta neki az igazat, nem habozott kiállni Lucecita mellett Gracielával szemben!
A jóhiszeműsége - Sátánkát illetően - viszont párját ritkítja.
Hihetetlen, hogyan képes egy percig is bízni abban, hogy Sátánka - pardon, az ő Angyalkája - majd jó szívvel fogadja a "testvérét"!
Ez olyan illúzió, amiben csak a hozzá hasonló naiv emberek hisznek!

Sátánkára rájár a rúd, mivel kivételesen nem ő van a középpontban!
Kérem, mégis micsoda dolog ez?!
A súlyos beteg "édesapja" ezúttal fontosabb a többieknek, mint az, hogy vele foglalkozzanak!
Jellemző, hogy esze ágában sem volt bemenni az "apjához"!
"Nagymamája" szavai hallatán majdnem elveszíti az önuralmát, de nagy erőfeszítéssel végül sikerül megfékeznie az indulatait!
Az anyja előtt viszont szabad folyást enged a dühének, előtte nem kell színlelnie!
Őt is szinte az őrületbe kergeti annak gondolata, hogy "osztoznia" kell Lucecitával
Graciela viszont önmérsékletre inti, s még biztatja is a tettetésre!
A Miguel betegágyánál előadott, már-már könnyfakasztó jelenete...Igazi színészi képességekre vall!

Mirta viszont roppant élvezi a dolgok alakulását, s minden adandó alkalmat megragad, hogy cukkolja Sátánkát!

A személyzet tagjai őszintén örülnek Lucecita szerencséjének!
Ugyanakkor ők sem hagyják ki a kedvező alkalmat egy kis csipkelődésre!

Lucecita viszont nagyon bután viselkedik!
Érthető, hogy nagyon meglepődött a dolgok alakulásán, és meg kell szoknia a gondolatot, hogy a szegény árva parasztlánynak él az édesapja, aki nem mellesleg tehetős ember!
Tényleg igazi Hamupipőke-történet, Fefa is rögtön erre asszociált. :-)
Ugyanakkor jobb lenne, ha megszívlelné Sergio tanácsát, hogy legyen öntudatos, s "ne hagyja magát"!
Sergionak ebben teljesen igaza van, meg kell tanulnia kiállni önmagáért!

A "klasszikus" szappanopera - klisé ismét előjött:
A történtek után még inkább "áldozatot" akar hozni, elvégre hogyan is vehetné el a "testvérétől" a férjét?
Gustavo hiába győzködi, ő "csakazértis" szenvedni akar!
Ez annyira tipikus!
Pedig Sátánka aligha érdemli meg, pláne a korábban történtek után!

Sergio rezignáltan veszi tudomásul, hogy Lucecita immár elérhetetlen a számára!
Legalább az édesanyjától illendően bocsánatot kér!
Szerencsére Martin nincs a közelben, hogy ismét rossz hatást gyakoroljon rá!

Miguel minden erejével azon van, hogy sikerüljön rendezni a végrendelet - dolgát!
Szerencsére, úgy tűnik, Alvaro elhatározta, hogy a segítségére lesz, s valószínűleg Gustavo is szolgál néhány hasznos tanáccsal!
Csalarozsika 2019 febr. 26. - 00:28:46 Előzmény ccaty
(889/2794)
Igen, ez így van, a neveltetés nagyon fontos, sokkal fontosabb a származásnál!
Sátánka előtt ott volt a rossz példa, úgy tűnik, Graciela nagy hatással volt rá, már, ami a viselkedést illeti!
Máskülönben is nagyon elkényeztették, majomszeretettel csüngtek rajta, s meg is lett az eredménye, valóságos szörnyeteggé vált.
Valóban elnyerik a büntetésüket, s nincs miért sajnálni őket, mert teljes mértékben rászolgáltak!

Nagyon igaz! Ismét csak a környezetemet tudom példaként felhozni, ahol többen is jártak a kútra...Aztán úgy vették hasznát!
Harácsolás, pénzhajhászás, nem törődtek semmi egyébbel.
"Aratásnak" nevezték, s vége-hossza nem volt a sok dicsekvésnek.
Aztán: Ezt egészen másféle "aratás" követte: a halálé, s az egész "birodalom" semmivé lett.
Ez csak egy kiragadott példa, mert számomra az összes közül ez volt a legtragikusabb, de jó néhány hasonlót tudnék még említeni a környezetemből, s az ismert emberek köréből egyaránt.
10/10
ccaty 2019 febr. 25. - 23:26:50 10/10 Előzmény Csalarozsika
(888/2794)
Bizony. Ezért említettem a neveltetést. Fontos, hogy a családjában mi lát, mit tapasztal, milyenek az elvárások. mit tanítottak neki. Akibe jó szemléleteket plántáltak bele, az másokkal nem fog udvariatlanul, kegyetlenül bánni. Az kiegyensúlyozott életet igyekszik élni.

Aztaaaa… Milyen fennkölt lettem...

A két sátáni nő, megkapja a megérdemelt jutalmát. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy készüljünk, mert mindenkit utolér a végzete... de tapasztalataim szerint sok ember kísértette a sorsát és annak a bizonyos korsónak a sorsára jutottak, amelyik sokat járt....
Csalarozsika 2019 febr. 25. - 22:08:04 Előzmény ccaty
(887/2794)
Ha már itt tartunk: Nem feltétlen szükséges előkelő származás ahhoz, hogy valaki úriemberként vagy úrhölgyként viselkedjen!
Ha valakiben megvan a veleszületett intelligencia, akkor az ráérez magától!
Természetesen ugyanez fordítva is igaz!
Lásd: Graciela és Sátánka!
Talán úrhölgyhöz méltó, amit művelnek?
Modesta minden tekintetben sokkal inkább méltó erre a titulusra, hisz különb, mint azok ketten együttvéve!
Pedig egyszerű a származása, s írni - olvasni sem tud!
10/10
ccaty 2019 febr. 25. - 21:00:08 10/10 Előzmény Csalarozsika
(886/2794)
Na, ja. Viszont annakidején elmesélte a doki, hogy őt nem vették fel az egyetemre a származása miatt. Így elvileg orvosi esküt sem tett, mely kötelezné az orvosi titoktartásra. Megint itt az a fránya származás... s, hogy ki elvileg az úriember?... Nohát a doki a származása okán sem az... és a neveltetése révén sem...
Csalarozsika 2019 febr. 25. - 20:47:04 Előzmény ccaty
(885/2794)
Szia!
Nagyon igazad van!
Az orvos ezt nem tehette volna meg, hisz őt kötelezi az ORVOSI TITOKTARTÁS!
Ehhez semmi köze nincs, hogy úriember-e vagy sem, egyszerűen nem teheti meg és kész!
Ez ilyen egyszerű!
Ahogyan a Sátánkát megvizsgáló orvos is megszegte az orvosi titoktartást azzal, hogy az elvileg csak "jóbarát" Alvaronak fedte fel az igazságot Sátánka állapotáról.
Azt nem tudhatta, hogy Sátánka valódi apjával áll szemben, úgyhogy nem tehette volna meg!
A CSALÁDDAL, mindenekelőtt FÉRJJEL kellett volna közölnie, hisz ő az illetékes!
(Bezzeg utóbbit elmulasztotta!)

Úgy tűnik, a sorozatbeli "orvosok" mintha elfelejtették volna, mi fán terem az orvosi titoktartás és az orvosi etika!
10/10
ccaty 2019 febr. 25. - 20:16:55 10/10 Előzmény napraforgó
(884/2794)
Délután egy előzetesből kiderül, hogy ki milyen lazán kezeli, hogy Kinek mi a tiszte… az öreg doki a méregzsák Gracival közli Luci "állapotát". No többek között ezért is nem végezhetett ő az egyetemen. Egyrészt nem kapott felhatalmazást, hogy kibeszélhesse a dolgot bárkinek, többek között úriember ilyen dolgot nem pletykálhat ki... Ergo ő nem úriember... tehát a származás mégis kötelez...
napraforgó 2019 febr. 25. - 10:49:35 Előzmény miértis
(883/2794)
Ez is igaz, de nem Gustavo tiszte, hogy ezt nyilvánosságra hozza. Addig, amíg ez nem hivatalos, addig Angelina Miguel lánya és így Lucecita testvére..

Szerintem nincsenek itt logikátlanságok, csak még nem derült ki az igazság. Minden a helyére kerül, ha kiderül az igazság.
miértis 2019 febr. 25. - 08:09:28 Előzmény napraforgó
(882/2794)
Ebben igazad van, csakhogy ugyebár ezt a dolgot Gustavo tudja. De nem mondja...( - és itt megint az írói furcsaságokra gondolok. Illetve a logikátlanságra.
napraforgó 2019 febr. 24. - 18:05:56 Előzmény miértis
(881/2794)
Amíg ki nem derül az is, hogy Angelina apja Alvaro, addig ő joggal hiszi, hogy Miguel az apja, így Lucecitát a féltestvérének hiszi.
malvinkicska 2019 febr. 24. - 17:35:35 Előzmény miértis
(880/2794)
Tudom de ő ezt nem így fogja majd fel, mivel az ő apja Alvero.
miértis 2019 febr. 24. - 17:27:33 Előzmény malvinkicska
(879/2794)
.. csakhogy Lucecita n e m testvére "Sátánkának".... hiszen sem az anyjuk, sem az apjuk nem közös...(((
napraforgó 2019 febr. 23. - 07:43:34 Előzmény napraforgó
(878/2794)
megérkezik Lucecita , bemegy Gustavohoz --helyesen : bemegy Miguelhez.
Néha keverem a két férfi nevét.
malvinkicska 2019 febr. 23. - 07:34:03
(877/2794)
A tegnap esti rész nagyon szép volt mivel kitudódott Luci származása, és látszik, milyen aranyos és tiszta lelkű, Luci és sátánkához képest.Gustavo is csak nézett megszólalni sem tudott. Modesta is egy aranyos valaki tud viselkedni Graciela , egy ördög fajzat, mivel nem akarta, hogy hívja Dona Maria Modestat. A cslédség körében is nagy meglepetést okozott Luci származása. Eztán lesz még gond mikor Sátánka tudomására jut ki a testvére, akit ő leparasztoz, de ő egy igazi tuskó, Luci egy finom lány. Az esteli rész nagyon tetszett hiteles volt.
napraforgó 2019 febr. 23. - 05:20:52
(876/2794)
Nagyon érdekes, hogy Miguel az anyját kéri meg, hogy szóljon Modestának, jöjjön el hozzá. Tudja jól, hogy ha Gracielának szólna, süket fülekre találna. Még ha az asszony meg is ígérné, biztos nem teljesítené a kérését.
Modesta senkinek sem mondja el, mit akart tőle Miguel úr, és úgy megy el, hogy nem engedi meg azt sem, hogy Sergio elkísérje! Ezen pedig csodálkoztam, egy asszony éjszaka egy zavargó városban... aztán meg kettő visszafelé...
Tipikus szappanoperai fordulat, hogy Lucecita meghallja az apja hívását, meg is ijed, hogy meghalt, holott csak a betegágyából hívta, látni akarta és jóvátenni az ellene elkövetetteket.
Modesta felfedi Lucecita előtt a történteket, így rábirja, hogy vele menjen a Mendoza-házba.
Graciela az apja őrültségeiről beszél Angelinának, aki ráérez, hogy az anyja által beharangozott változások őt is érinteni fogják, és összefüggésben vannak az apja végrendeletével. (Ugye, hogy nem is annyira őrült Angelina, azt mindig pontosan tudja, hogy mi érinti őt hátrányosan - akár Gustavo szerelme egy másik nő iránt, akár az apja anyagi döntései).
Miguelt eközben nem hagyják magára, Mirtát Gustavo váltja a betegágynál. Kora reggel megérkezik Lucecita , bemegy Gustavohoz de az nem hagyja őket magukra. Lucecita Miguelt meglátva elfelejti minden korábbi ellenvetését, amit Modestának mondott egy-két órája, ráborul Miguel kezére és csókolja. Miguel bocsánatot kér és a lány szívből megbocsát. Eközben Gustavo kissé bárgyú arccal, értetlenül hallgatja a történteket, majd beteszi maga után az ajtót.
Megint megjelenik Martin a történetben, Sergioval beszélget, aki vele osztja meg a számára érthetetlen történteket.
Dona Maria is értetlenkedik, Graciela és Alvaro idegesek. Az öregasszony úgy érzi, hogy a másik kettő tud valamit, tisztában vannak azzal, mi történik (és milyen jól gondolja!), de azok nem mondanak neki semmit. A belépő Gustavot hiába kérdik, a férfi feldúltan távozik.
A cselédség is tanakodik, mi történhet, de persze ők sem tudnak semmit. A belépő Lucecita elárulja, hogy miért is hívatta Miguel úr, hogy elmondja, ő a lánya. Leginkább Sergio értetlenkedik, alighanem ő most döbben rá, hogy Lucecita elérhetetlen távolságra került tőle. Sergio kérdésére Modesta szabadkozik, eddig nem mondhatta el neki a titkot.
Miguel most Alvarot hivatja, mint ügyvédjét és a végrendeletét beszéli meg vele.
Eközben Lucecita az udvaron üldögél és a fejleményeket várja. Nem akar addig távozni, amíg az apja nem lesz jobban. Megjelenik Gustavo és mellé ül. Ki gondolta volna? teszi fel a költői kérdést. Aztán kérdezgeti a lányt, mikor jött, miért nem várta meg? Ő már hozzá tartozik, mondja és a válásáról beszél, majd a köztük lévő szeretetről beszél és a közös életükről. De Lucecita szerint a szeretet nem elég, vannak annál nagyobb dolgok is.
Nem tudjuk, mire gondolt, valószínűleg a tegnap alaposan kitárgyalt vallási előírásokra és tilalmakra.
Csalarozsika 2019 febr. 23. - 03:52:09
(875/2794)
A legutóbbi epizódban végre kiderült az igazság Lucecita származásáról!

Dona Maria kb. fél óráig azon lamentál, vajon miért hívatja Miguel Modestát?
(Miközben a fia arra kérte, szóljon neki mielőbb!)
Még Graciela és Alvaro tanácsát is kikéri!
Végül - Graciela élénk tiltakozása ellenére - úgy dönt, mégis teljesíti a fia kívánságát!
Modesta szerencsére nem ment haza, érezte, a házban kell maradnia!
Miguel Lucecitát hívatja, könyörög Modestának, hogy látni szeretné a lányát.
Modesta kezdetben tiltakozik, de Miguel erősködik, hogy látnia kell Lucecitát, bocsánatot szeretne kérni tőle!
Egyben arra is megkéri Modestát, ne mondja el senkinek, mi hangzott el kettejük között!
Modesta teljesíti mindkét kérését, sem Dona Maria, sem később Sergio és Fefáék faggatózása ellenére nem hajlandó semmit mondani!

Alvaro Gracielától érdeklődik, mi vezetett Miguel infarktusához?
Graciela tagadja, hogy bármi konkrét ok váltotta volna ki.
Pedig pontosan tudja, hogy ez nem igaz!
A hárpia egyre idegesebb, Dona Mariára is ingerülten ráförmed, amikor anyósa kérdezősködik.

Graciela igyekszik "felkészíteni" Sátánkát az esetleges "változásokra"!
Sejti, hogy minden hiába, immár nem képes megakadályozni, hogy az igazság napvilágra kerüljön!
Sátánka kérdéseire viszont nem hajlandó konkrét választ adni!
Apropó: Végre egy epizód, amelyben nem Sátánka hisztériázása a központi téma!
Megyek is, s felírom a kéménybe korommal!

Sergio és Fefáék is találgatnak, miért ment el Modesta ilyen hirtelen!
Sergio neheztel az édesanyjára, amiért előtte is titkolózik!

Közben Lucecita egyedül van, s Gustavora gondol.
Hirtelen mintha Miguel hangját hallaná, amint őt szólítja.
Attól tart, ez azt jelenti, hogy meghalt.
Maga sem érti, miért aggódik érte annyira.

Modesta közben hazaérkezik, s azt kéri Lucecitától, kísérje el a Mendoza-házba.
Lucecita tiltakozik, de Modesta tovább erősködik, hogy jönnie kell, mert Miguel látni szeretné.
Lucecita megdöbben, nem érti, miért akarja látni pont őt.
Modesta végül elárulja neki az igazat: Miguel az édesapja!
Lucecita nagyon megdöbben, nem érti a dolgot, hisz mindeddig úgy tudta, az édesapja korán meghalt.
Modesta elmondja neki, hogy annak idején mi történt Miguel és az édesanyja között.
Miguel akkor más nős volt, de arra kéri a lányt, ezért ne hibáztassa az édesanyját, hisz a szívnek nem lehet parancsolni.
Modesta nem sejti, hogy Lucecita is hasonló cipőben jár, "ugyanabba a folyóba lépett", mint Rosa!
Azt sem hallgatja el, hogy Miguel tudta, Rosa gyermeket vár!
Lucecita felháborodik azon, hogy miközben Miguel "dúskált a pénzben", eközben nekik alig volt meg a napi betevőjük!
Neheztel Miguelre, amiért a nehéz helyzetben magára hagyta az édesanyját!
Nem érti, ezek után miért kellene elmennie hozzá!
Modesta próbálja jobb belátásra bírni, elmondja, hogy Rosa soha nem kért semmit Migueltől.
Arra is rámutat, hogy az édesanyja halálakor magához vette, gondoskodott róla.
Lucecitát viszont sérti, hogy csak szolgálóként, s nem a lányaként!
Modesta elmondja, hogy mindez Graciela miatt történt.
Lucecita kérdésére, miszerint Graciela tudja-e, hogy ki ő, Modesta igennel felel.
A lány most már érti, miért gyűlölte őt úgy a hárpia.
Modesta Miguel szenvedéséről beszél, s arról, hogy az apja őszintén megszerette őt
Lucecita viszont nem tud megbocsátani.
Modesta azzal érvel, az édesanyja megbocsátott, s végül meggyőzi Lucecitát, hogy oda kell mennie az apjához!

Miguel nyugtalan, türelmetlenül várja vissza Modestát, a szobában Mirta távozása után Gustavo tartózkodik a beteg mellett.
Legnagyobb megdöbbenésére Lucecita lép be a szobába.
Lucecita elmondja Miguelnek, hogy már tudja az igazságot.
Miguel nagyon örül, hogy láthatja a lányát, félt, hogy nem hajlandó eljönni.
Miguel Lucecita bocsánatát kéri, s megkérdezi, meg tud-e bocsátani neki?
Bocsánatot kér mindenért, a sok szenvedésért, amit Lucecitának és az Rosának okozott!
Elmondja, már nagyon megbánta, amit tett!
Lucecita megbocsát, s már arra is képes, hogy apjának szólítsa Miguelt!

Gustavo döbbenten nézi a megható jelenetet, elég hosszú idő telik el, mire észbe kap, s magukra hagyja őket.

Dona Maria eközben egyre nyugtalanabb, már semmit sem ért, azt végképp nem, Miguel miért hívatta Lucecitát?
Sem Alvarotól, sem Gracielától nem kap magyarázatot a kérdéseire, a teljesen megdöbbent Gustavo pedig egy szót sem képes kinyögni.

A konyhában is nagy a nyugtalanság, mindenki találgatja, mi történhetett, különösen Sergiot foglalkoztatja a dolog!

Eközben Lucecita és Miguel beszélgetnek: Miguel elmondja a lányának, hogy még utoljára szerette volna látni.
Lucecita próbál belé lelket önteni, győzködi, hogy meg kell gyógyulnia!
Miguel arról beszél, hogy gondoskodni fog a lányáról!
Lucecita azonban csak annyit szeretne, hogy az apja meggyógyuljon!
Miguel azon kesereg, hogy itt kell hagynia a lányát!
Lucecita erősködik: Az apja nem halhat meg, meg kell gyógyulnia!

Miközben Sergio éppen Modestát faggatja a történésekről, megjelenik Lucecita.
Végre eljön az igazság pillanata, Lucecita felfedi, hogy ő Miguel lánya!
Sergio, Fefa és Amador is nagyon megdöbben!
Lucecita feleleveníti, milyen volt apa nélkül felnőni, s hogy mennyire hiányzott neki az apai szeretet!

Miguel intézkedni akar a végrendeletéről, gondoskodni akar Lucecitáról!
Alvaro segítségét kéri ennek lebonyolítására.

Lucecita eközben a történteken töpreng.
Az apja mellett szeretne maradni mindaddig, míg az meg nem gyógyul vagy meg nem hal, de utána mindenképp el akar menni!
Felidézi, hogy Gustavo is a szobában tartózkodott, amikor az apjával beszélgettek.

"Lupus in fabula": Gustavo jelenik meg.
Afelől érdeklődik, Lucecita mikor érkezett a városba?
Sejti, hogy a lány előle menekült.
Megemlíti a levelét, amiben azt kérte, várjon rá, s megkérdezi, miért nem tette?
Közli a lánnyal, nem akarja elveszíteni!
Azt is a tudomására hozza, hogy válni készül Sátánkától, akitől egyébként már régen elvált, de hivatalossá akarja tenni, hogy szabad lehessen!
Szerelmet vall Lucecitának, vele szeretné újrakezdeni, de a lány tiltakozik.
Szerinte a szeretet nem elég, Gustavo viszont arról győzködi, hogy nincs annál nagyobb dolog!

Megható volt látni apa és lánya találkozását.
Csak ismételni tudom önmagamat, de újra megmutatkozott a Lucecita és Sátánka közötti különbség!
Lucecita önzetlenül megbocsátott, s az egy percre sem jutott eszébe, milyen anyagi előnyökkel járhat az, hogy Miguel az édesapja!

Még egy fontos dolog: Sergio végre megtudta az igazat Lucecitáról!
Talán most már könnyebben belenyugszik a visszautasításba!

Lucecita és Gustavo útja - Lucecita minden igyekezete ellenére - ismét keresztezi egymást!
A lány azonban továbbra is köti az ebet a karóhoz, próbálja elküldeni Gustavot.
Érthetetlen, miért ragaszkodik annyira a mindenáron való szenvedéshez!