Téma: Luz Maria

offtopic
Csalarozsika 2019 febr. 22. - 20:45:40 Előzmény napraforgó
(874/2794)
Annyira egyetértek Veled is! :-(
Ahogyan említettem, vallásosak vagyunk, de nem bigottak, s kritikusan szemléljük az egyház tevékenységét.
Elszomorító, ami az egyházi berkekben folyik!
Sajnos - több ismerősünk révén, akik "közel voltak a tűzhöz" - pontosan értesülhettünk a történésekről, s kb. a Tiédhez hasonló következtetéseket vontunk le az általuk elmondottakból.
Valóban vannak és voltak hiteles református lelkészek, ugyanakkor egyre több a "hamis próféta"!
Édesanyám sokszor illette és illeti kritikával a lelkészek tevékenységét, s kb. Hozzád hasonlóan fogalmazott.
A közelmúlt történései sajnos egyre inkább őt igazolják.
Sajnos ismét csalódnunk kellett egy olyan lelkészben, akiről soha nem gondoltuk volna, hogy olyan dolgokra képes, amiket sorozatban megtesz.
Ezek után nem csoda, ha lassan széthullik a gyülekezet, mert a hívek is úgy érzik, az istentiszteleten "nem kapnak semmit", ugyanakkor elegük van az állandó intrikából, és a gonosz tettekből, s egyre többen csalódtak a lelkészben.
Abban is nagyon igazad van, hogy mit sem ér az állandó templomba járás, ha nem szívleljük meg az ott elhangzottakat! Ezt nevezik képmutatásnak!
Hány és hány példát tudnék hozni a közvetlen környezetemből?! :-(
Csalarozsika 2019 febr. 22. - 20:30:58 Előzmény malvinkicska
(873/2794)
Az én családom is vallásos, igaz nem bigott vallásos, de gondot fordítottak arra, hogy vallásos neveltetésben részesüljek.
Elvégre: A keresztelő során a szülők és keresztszülők ígéretet tesznek erre!
Nagyon egyetértek Veled abban, hogy a hit fontos!
Fontos, mert tényleg ereje van, és sokszor átsegít a megpróbáltatásokon!
offtopic
napraforgó 2019 febr. 22. - 18:29:15 Előzmény malvinkicska
(872/2794)
Tudod, én ismertem néhány nagyon hiteles református lelkészt. És civilként dolgoztam magasabb református körökben is. Elárulhatom, hogy annyi bűnt, csalfaságot nem láttam, mint ott és akkor. És egyházi emberek követték el! Gyakorlatilag a Tízparancsolat minden pontját megszegték. Ahhoz, hogy meg tudjam őrizni a hitemet, vissza kellett mennem a civil életbe.
Ebből csak annyit akartam kihozni, hogy a hit akkor ér valamit, ha valóban hiteles emberek hirdetik, ha nem csak a megtanult szónoklatokat mondják, hanem Isten igéje szól általuk. De sajnos kevés ilyen igazán hiteles pap van, a legtöbb csak munkának tekinti az egészet, ledarálja a prédikációt. Sok az olyan istentisztelet, ami nemhogy nem érinti meg az ember szívét, de unalmas és álmosító is.
És sok olyan "hívő" van, aki minden vasárnap egy óra időtartamra jó kereszténnyé válik, aztán mindent elfelejt, ahogy kilép a templom kapuján.
Úgyhogy én nem is akarok senkit meggyőzni, a hite legyen minden embernek a magánügye, aztán majd egyszer megítéltetünk.
malvinkicska 2019 febr. 22. - 18:09:06 Előzmény napraforgó
(871/2794)
OFF tudod én így lettem nevelve, a munkám is olyan volt ami olyan emberek gondozása volt az elesetek, mert mi szépek épek azt hiszük csak mi vagyunk de nem ők velük egész a világ. Akinek hitte van mindegy milyen felekezethez tartozik aki nem jó egyiknek az nem jó másiknak sem.Az imához azt akarom hozzá fűzni , tapasztalatom az igaz ima meghallgatásra talál, mert az én életemben is voltak viharos idő szakok, de soha nem estem el ember maradtam, mind végig, a hitem segített, és nem szégyellem.Azt is letudom írni Máriapócson, búcsúk alkalmával kevésnek bizonyul a gyóntató pap több kellene, mert sokáig állnak sorba az emberek. azt tapasztalom a hitnek ereje van, mert a mai modern világban, még jobban van szükség szeretetre megértésre, mert most eza fogalom kihalóban az emberekből, taposó malom, az élet,.
offtopic
Csalarozsika 2019 febr. 22. - 18:03:38 Előzmény napraforgó
(870/2794)
Ahhoz képest, hogy "nem vagy képzett", nagyon összeszedetten írtál a témáról -
Ráadásul a véleményedet bibliai idézetekkel alátámasztva! :-)
Csalarozsika 2019 febr. 22. - 17:59:44 Előzmény napraforgó
(869/2794)
Sajnos nem kötelezte rá, inkább csak igyekezett rábeszélni, hogy tegye meg! :-(
Sátánka akkor meg is ígérte, de esze ágában sem volt betartani a szavát!
Azért gondolom, hogy nem volt szó ilyen penitenciáról, mert emlékszem, hogy az ominózus gyónást követően néhány nappal Emilio felkereste Sátánkát, s ezekkel a szavakkal fordult hozzá:
"Meg akarlak kérni, hogy mondd el az igazat!"
Ha penitencia lett volna, akkor nem könyörgött volna Sátánkának, hanem figyelmezteti rá, hogy erre kötelezte!
Sátánka erre így reagált: Csak akkor teszi meg, ha Emilio megígéri, hogy ezzel nem veszíti el Gustavot!
(Emilio ezt természetesen nem tudta szavatolni, erre Sátánka hisztériázni kezdett, s elejét véve minden további ráhatásnak, távozott a színről)

Ezután Alvaro is meggyónt Emilionak, aki őt is hiába igyekezett rávenni, hogy fedje fel az igazságot!

Egyértelmű, hogy Sátánka azért "kegyeskedett" meggyónni, hogy biztosítsa Emilio hallgatását!
Ezért is furcsállom a Gustavoval szembeni tegnapi megnyilvánulását!
offtopic
napraforgó 2019 febr. 22. - 17:36:13 Előzmény Csalarozsika
(868/2794)
Én nem vagyok ilyen képzett, de igen, pont ezekkel az elvekkel értek én is egyet.
napraforgó 2019 febr. 22. - 17:35:12
(867/2794)
Sőt, ha emlékeztek rá, akkor még meditáltunk arról is, hogy a gyónás akkor is köti a papot, ha nem oldozza fel a bűnöst.
napraforgó 2019 febr. 22. - 17:33:16 Előzmény Csalarozsika
(866/2794)
Lehet, hogy rosszul emlékszem, de szerintem Emilio Sátánkát is arra kötelezte, hogy hagyjon fel a tettetéssel és mondjon el mindent Gustavonak. És Sátánka meg is igérte, hogy majd bevall mindent. Na ezt persze nem gondolta komolyan. Az egész gyónásnak csak az volt az értelme, a célja, hogy az atya ne árulhassa el őt, ne beszélhessen a hazugságairól. hajlandó volt ő mindent megigérni, csak a pap keze legyen megkötve.
offtopic
Csalarozsika 2019 febr. 22. - 17:30:22 Előzmény napraforgó
(865/2794)
Nagyon jól megfogalmaztad!
Már a lutheri tanoknak is ez volt az egyik fő alaptézise: "A bűnt egyedül Isten bocsáthatja meg" -
Azaz: Nincs szükség hozzá papi közvetítésre!
Én is idegenkedem a gyónástól, s nem hiszem, hogy valaha képes lennék rá.
A reformáció lényege pont az volt, hogy legfőbb alapnak a Szentírást tekintették.
(Pontosan azok az idézetek szólnak a gyónás ellen, amiket Te is leírtál.)
Leegyszerűsítve: Mi, protestánsok egyedül Istennek gyónunk!

A reformáció öt alapvető hittétele:

1. Sola Scriptura (Egyedül a Szentírás)
2. sola fide (egyedül hit által)
3. sola gratia (egyedül kegyelemből)
4. solus Christus (egyedül Krisztus)
5. soli Deo gloria (egyedül Istené a dicsőség)
Csalarozsika 2019 febr. 22. - 17:18:23 Előzmény miértis
(864/2794)
Szia!
Sejtettem, hogy erre gondolsz!
Sajnos a papot köti a gyónási titok, s ezt még a testvérével sem oszthatja meg!
Amivel nagyon nem tudtam azonosulni, hogy Gustavo gyónása során mindenképpen arra akarta kötelezni, hogy maradjon Sátánka mellett, holott tisztában van Sátánka minden aljasságával!
Ráadásul azt is látnia kellett, hogy meggyónta ugyan a "vétkeit", de szemernyi megbánást sem mutatott!
Az rendben, hogy nem oszthatja meg a testvérével titkot, de azzal már nem tudok azonosulni, hogy mindenáron egy ilyen szívtelen teremtéshez akarja láncolni!
Ahogyan korábban is leírtam: Kettős mércének tartom, hogy Sátánka mondhatni "megúszta" a penitenciát!
Sajnos én "vastag nyakú kálvinista" vagyok, s nem látok bele kellőképpen ezekbe a dolgokba.
offtopic
napraforgó 2019 febr. 22. - 17:10:15 Előzmény malvinkicska
(863/2794)
OFF
Ha valaki kicsi korától ebben nő fel, akkor elfogadja és nem akad fenn rajta. De bizony a többieknek nagyon nehéz ép ésszel elfogadni, hogy egy vadidegen embert beavasson a legtitkosabb gondolataiba, vágyaiba. Mert a bűnös cselekedetek bevallását, meggyónását még csak-csak el tudnám fogadni, na de a gondolatokét azt már nem.
Nekem egy református lelkész mondta egyszer ezt az igét: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis én általam. (Jn. 14,6.)
Ami azt jelenti, hogy ha meg akarsz vallani valamit Istennek, imádkozni akarsz, vagy bármi, akkor nem kellenek a közvetítők, nem kellenek a papok, a szentek, Szűz Mária, stb. Fordulj közvetlenül az Úrjézushoz. Hisz csak és kizárólag Jézus az az út, ami az Atyához vezet. Ezért én nem is gondolok azzal, hogy majd egy pap megbocsát nekem, mert : ki bocsáthatja meg a bűnöket, hanemha egyedül az Isten? (Mk.2,7)
És nem akartam senkit megbántani, aki máshogy gondolja, de én nem igazán hiszem, hogy száz Üdvözlégy, vagy Miatyánk elmormolása mentesít a bűn, meg a bűntudat alól.
offtopic
Csalarozsika 2019 febr. 22. - 17:09:49 Előzmény malvinkicska
(862/2794)
Köszönöm a bővebb felvilágosítást!
Mint kívülálló, én is azt gondolom, hogy az lenne a cél, hogy az illető megszabaduljon a "lelki tehertől".
Így van, a mi vallásunk is ezt tanítja:
Vétkezni lehet : gondolattal, szóval, cselekedettel, mulasztással.
A szektákat én sem nézem semmibe, de sajnos olyanok, akár piócák, gyakran egyenesen zaklatják az embert a butaságaikkal, mindenáron meg akarnak győzni az "igazukról".

Örülök, hogy nem bántódtál meg!
A családunk "magja" alapvetően református - az apai-és anyai ág egyaránt.
Azért van néhány családba bekerült katolikus rokon, és ateista is akad.
Volt már ebből probléma, hogy némely katolikus vallású rokonunk félreértelmezte a szavainkat, s ebből valóságos "hitvita" keletkezett, ami - a másik fél részéről - sértődéssel végződött.
miértis 2019 febr. 22. - 17:05:30 Előzmény Csalarozsika
(861/2794)
Nos, Emilio viselkedését azért tartom furcsának, mert ő - bár pap - Gustavo bátyja, testvére. Tudom, hogy a papot köti a titoktartás, de vajon a testvérével sem beszélhet úgy, hogy most épp nem pap, hanem testvér ? Ráadásul tudja, hogy épp megvezetik, hiszen tisztában van azzal, hogy a felesége átveri. Soha nem volt terhes, csak hazudta, nem béna, csak úgy tesz, stb.stb. .. Ez azért elég súlyos bűn ! Nem vagyok vallásos, templomba csak az utazásaim során megyek. Viszont sok olyan történetet hallottam már ott, ami - erősen elgondolkoztatott...Persze mindezt valaki így írta meg. Csak ő tudná a választ arra, hogy miért.
Csalarozsika 2019 febr. 22. - 17:01:57 Előzmény napraforgó
(860/2794)
Így igaz, de az határozottan megütötte a fülemet, hogy Miguel hol tegezi, hol magázza Modestát.

Tetszik vagy nem tetszik a "csendőrpertu", ez nem egyedi eset, nemcsak ebben a sorozatban figyelhető meg, hanem a későbbi, modern korban látszódó szappanoperákban is sokszor előfordul.
(Neked pláne tudnod kell, mert sokkal több sorozatot láttál, mint én.)

Egyértelmű, hogy Gustavo hibázott, s nem viselkedik kellő határozottsággal!
Azért mégsem nevezném jellemgyengeségnek a habozását, mert a bűntudat, amit nemcsak Sátánka, de Graciela és Alvaro is igyekeznek táplálni benne - mindenképpen visszatartó erő!
Minden gonoszsága ellenére sajnálatot érez Sátánka iránt, szerintem ez akadályozza meg abban, hogy kellő határozottsággal lépjen fel!
Kezdjük ott, hogy ha Sátánka nem színlelne betegséget, s nem emlékeztetné rá minden alkalommal, hogy "ő az oka annak, hogy tolószékbe került", akkor már régen elvált volna, s nem lenne miről beszélni.
Igyekeznek a jó szívére apellálni, s ez a taktika mindeddig eredményes volt.
Mondani könnyű, hogy ezt vagy azt kellett volna tennie!
A válás tekintetében pl. még aligha volt ideje lépéseket tenni.
Amikor megemlítette, jött a Sátánka - hisztéria, majd Miguel betegsége...

Ma már teljesen más szelek fújnak: Házasságtörés?
Ugyan! Manapság már a házasság is lassan "kimegy a divatból"...
malvinkicska 2019 febr. 22. - 16:42:12 Előzmény Csalarozsika
(859/2794)
Tudod mi vallásos asszonyok a klubban kitárgyaltuk ezt már , szégyen gyalázat , amit csinálnak, ha már ez a téma akkor rendesen. a gyónás a lelkünknek ad szerintem békét, ha valakit bántunk, vagy olyat követünk el, és az egy titok.Különben fel kell készülni van előtte ima, aztán felméri az ember, ami lehet szóval tettel cselekedettel, gondolattal, vétkezett, mert bizony a bűnös gondolatok is bün, a legrégebbi, kétezer éves, és még mindig meg van hiába a sok szekta, meg egyebek, mert 4 történelmi vallás van. A többit én személy szerint semmibe veszem. Nem haragudtam meg , miért.
Csalarozsika 2019 febr. 22. - 16:31:05 Előzmény napraforgó
(858/2794)
Én is arra gondoltam!
Hidd el, más országokban még ennyit sem tanítanak az iskolákban erről a témáról!
Több külföldi ismerősöm nemhogy Dél-Amerika történelme tekintetében, de sokkal sarkalatosabb kérdésekben is teljes járatlanságról tett tanúbizonyságot.

A mi oktatási rendszerünk egyáltalán nem rossz, minden tekintetben ad egy "alapot", s ha valaki érdeklődik a téma iránt, nyugodtan utánanézhet.

Egyébként az a véleményem, hogy a tudás ott kezdődik, ha felismerjük, hogy még van mit tanulnunk!

Az a térség teljesen más világ!
Sajnos valóban kevéssé értesülünk az ottani történésekről.
Itthon is van gond bőven, van mivel kitölteni a híradásokat...
napraforgó 2019 febr. 22. - 16:23:18 Előzmény Csalarozsika
(857/2794)
Modestát Gustavo is letegezte, amikor Lucecita felől érdeklődött.

Amúgy nekem nem tetszik ez a "csendőrpertu", vagyis, hogy az urak tegezik a cselédséget, még a náluk idősebbeket is (lásd Gustavo és Pedro esetét, vagy épp Modestát), de a cselédek mindig magázzák a munkaadóikat.
Itt még Sergiót is tegezi a Mendoza -ház, de ezt arra magyaráztam, hogy mivel Modesta régóta dolgozik a házban, így mindenki kisfiú korától ismeri őt.
--------------
Én nem vagyok bigottan vallásos, de belehelyezkedve az adott korba és társadalmi környezetbe, amikor az erős katolikus szellem uralkodott a társadalmon, akkor bizony azt kell mondjam, hogy Gustavo pont abban hibázott, amit meg is vallott a gyónás alatt.
Az nem hiba, hogy beleszeretett valaki másba, de az már igen, hogy még meg sem próbálta lezárni a kapcsolatát Sátánkával, mielőtt belevág a másik szerelmi kapcsolatba.
Sajnos a válási szándékát akkor sem közölte rögtön, miután már lefeküdt Lucecitával, holott Angelina kérte, eröltette, provokálta, és mégsem mondta ki. És otthon is csak egy bizonyos idő után állt elő a válási szándékával. Ez azért a gyengeség jele, jellemgyengeségé. Soha nem elég határozott, állandóan hagyja magát eltéríteni Angyalka machinációi, meg a család könyörgése, vagy éppenhogy erőszakos ráhatása nyomán. Én a habozása, a bizonytalankodása miatt ítélem el és majd látjuk, hogy ez milyen problémákhoz fog vezetni.
Pl. Haladéktalanul el kellett volna költözni otthonról. Konzultálnia kellett volna egy másik ügyvéddel a válás miatt, hisz Alvarora nem számíthatott, ő egyértelműen Angelinát támogatja.

Persze ma már egészen más általános megítélés alá esik ugyanaz a cselekedet, és bár a vallás továbbra is tiltja a házasságtörést, ez inkább csak írott malaszt, ettől még senki nem riad vissza tőle.
Csalarozsika 2019 febr. 22. - 16:14:12 Előzmény malvinkicska
(856/2794)
Szia!

Köszönöm, hogy némi felvilágosítással szolgáltál a gyónásról!
Remélem, nem bántódtál meg az ezzel kapcsolatos véleményem miatt!

Alvaro elfogultsága érhető, de valahol ennek is határt kellene szabni!
Elszomorító, ahogy Sátánka minden gonoszságára igyekszik mentségeket keresni, holott ő tisztában van az igazsággal!

Sergio viselkedéséről fentebb már írtam, nem akarom elismételni.
Csalarozsika 2019 febr. 22. - 16:08:03 Előzmény napraforgó
(855/2794)
Szia!
Lucecita és a varrás: Minden kezdet nehéz! :-)
A lassú kezdést intenzív folytatás követte, ráadásul - legalábbis egy kis ideig -

felhagyhat a varrással.



Sátánka nem tud jobbat kitalálni, mint az állandó hisztériázást.
Pedig látnia kellene, hogy egyre kevésbé válik be!
Gustavonak már elege van belőle, rá egyáltalán nem tud hatni ezzel, legfeljebb jól felbosszantja!
Továbbra is az a véleményem, hogy Gustavo már-már belefásult, beletörődött a helyzetébe, de a Lucecita iránt érzett szerelme felrázta, s átértékelte a dolgokat!

A nők valóban jóval kevesebbet engedhettek meg maguknak, de:
Azért az nem teljesen igaz, hogy "foglyok" lettek volna!
A minap Graciela is kíséret nélkül ment el hazulról.
Az édesanyjuk, barátnőjük kíséretében nyugodtan elmehettek ők is vásárolni, stb.
Én ezt annyira nem látom tragikusnak.

Egyértelmű, hogy a meddőség azon okok közé tartozott, amelynek fennállása esetén az egyház engedélyezte a válást.
Ezzel Sátánka is tökéletesen tisztában volt, ezért (is) titkolta el férje elől az igazságot.

Graciela hőbörgése és érvelése nevetséges!
Szerencsére Gustavo jól megmondta neki a magáét!

Egyértelmű, hogy Sergio és Sátánka "mániája" nem hasonlítható össze, itt is - a nem egy a szőr a selyemmel esete áll fenn.
(Ahogyan Gustavo munkásokkal szembeni kirohanását sem lehetett egy kalap alá venni Graciela állandó hisztériájával.)
A kitartása dicséretre méltó, de Lucecitának egyre kínosabb, hogy folyton vissza kell utasítania.
Nem akarja megbántani, ugyanakkor viszonozni sem tudja az érzelmeit.
Nem akarom bántani Sergiot, de a kitartásnak is van határa!
Szinte naponta hozakodik elő az érzelmeivel.
Bár Lucecita az érkezésekor határozottan visszautasította, pár nappal később mégis újrakezdte a "nótát". (Az előző epizódban.)
Talán azt gondolta, hogy Lucecita pár nap alatt hirtelen olthatatlan szerelemre lobbant iránta?
Lucecita még egy biztató szóval sem bátorította soha, ezért is tartom kissé erőszakosnak a magatartását!