Téma: Megasztár

1/10
pneklara 2012 ápr. 07. - 14:54:05 1/10 Előzmény olahmiki1959
(343/1363)
Erre én is felfigyeltem. Nyomban az jutott eszembe, hogy nem élõben énekel Adri, vagy ráerõsítenek fél playback-el.Teljesen elcsúszott a zene és a szájmozgás, ill. a zene már elmaradt, de az õ szája még mozgott - vagy fordítva? Szóval valami volt, ami félig hazugság is lehetett. Nem csodálkoznék, ha svindliznének.
olahmiki1959 2012 ápr. 07. - 13:40:08 Előzmény _Freddy_
(342/1363)
Lehet, hogy nem olvastad el figyelmesen, amit írtam. Nagy Adri hajkibontó mozdulatát éneklés közben lassították be, nem amikor már véget ért a nóta, és ismételtek belõle, hanem közben. Ez pedig fizikai lehetetlenség, maximum idõgéppel lehetne megcsinálni. Hiszen élõ, egyenes adásról van szó!
Nem mintha túl fontos lenne, bár az lenne a világbotrány, ha kiderülne valami manipuláció a mûsorral kapcsolatban.
Emlékezzetek vissza, néhány éve történt, hogy az RTL "élõben" közvetítette Erdei Zsolt egyik boxmeccsét, és még javában tartott a küzdelem, amikor a rádió az esti hírösszefoglalóban már bemondta, hogy Madár kiütéssel gyõzött.
Azóta én már mindent el tudok képzelni a médiában, és annak az ellenkezõjét is.
vénasszonyok_nyara 2012 ápr. 07. - 12:32:35
(341/1363)
Szerintem elég ócska trükk a szegény családok emlegetése is, hogy további SMS küldésre buzdítsák szegény bárgyú nézõket. Szerintem elsõsorban a szegény sorsú mobilszolgáltató megsegítésére törekednek.
8/10
Towner 2012 ápr. 07. - 11:18:13 8/10
(340/1363)
A második legjobb hang kiesett? Csak pislogok mint...(mit tettél Berec /akinek a hangját amúgy viszont bírom/)
3/10
Semprini 2012 ápr. 07. - 10:27:04 3/10
(339/1363)
Meg olyanok szavaznak akiknek se füle, se ízlése. Ezt kéne, hogy valamennyire legalább próbálja meg kompenzálni a zsûri azzal hogy a végén a kettõ közül a jobbikat mentse meg, de nem...
2/10
dantonb 2012 ápr. 07. - 10:15:05 2/10
(338/1363)
Benji azért jut mindig tovább ,mert a szavazók saját stupidságukat ismerik fel benne:)
2/10
dantonb 2012 ápr. 07. - 10:12:15 2/10 Előzmény olahmiki1959
(337/1363)
Na nyilván hogy kamu az egész.ez abból is látszik ,hogy ugyanolyan stílusban lökik a sódert hogy ragadjunk teklefont ,mint pl az EZO tv ben ,amikor a pénzenergiát kellene kérni.
vénasszonyok_nyara 2012 ápr. 07. - 09:19:33
(336/1363)
Ha végigvesszük a fiatalon ismertté vált lányok sorsát pl. Molnár Csilla Andrea egykori szépségkirálynõ, vagy több amerikai gyereksztár, akkor lehet, hogy igazad van. Egy kialakulatlan személyiségû gyereket nagyon rossz irányba vihet el a hirtelen jött felkapottság.
Ezzel együtt nevetséges lenne mást kihozni gyõztesnek, mint Gigit.
Akkor inkább szabnának egy 18 éves korhatárt a részvételhez.
3/10
Semprini 2012 ápr. 07. - 09:08:00 3/10
(335/1363)
Igen, tényleg korai lenne Gigibõl 15 évesen "Mega"sztárt faragni, talán nem is sikerülne, viszont annyival kiemelkedik ebbõl a mezõnybõl, hogy minden más végeredmény eléggé nonszensznek tûnik jelen állás szerint. De ettõl a botfülû zsûritõl még akár az is kitelik, h legközelebb majd õt ejtik ki mondjuk Talán Attilával szemben. Szakos Andi jó hang, valahol Tóth Vera és Tóth Gabi közt félúton, a hangszíne sztem nem igazán behízelgõ, de azért tehetséges persze õ is. Kullai viszont egyértelmûen jobb nála szerintem, a tegnapi produkciója pedig különösen jó volt, ha valaki nekem azt mondja, hogy õ fog kiesni, körberöhögöm...
mulao 2012 ápr. 07. - 08:59:13
(334/1363)
Szerintem egy 15 évesbõl megasztárt csinálni túlzás. A Szakos Andrea a családjának is tudna segíteni a nyereménnyel és szerintem tökéletes az õ hangja is. Gigi tudásával tisztában vagyok, de én féltek egy 15 évest az ilyen szintû sztárságtól. A Bozont szerintem eddig sokkal jobban visszatudta adni azt, amirõl szólt a dal, mint a Timi, de hangilag a Timi sokkal jobb. Bocsánat, magánvélemény.
1/10
pneklara 2012 ápr. 07. - 08:47:35 1/10
(333/1363)
Bozontból soha nem lesz nagy elõadó. Öntelt, öntörvényû, aki pazarolja a tehetségét, ami - szerintem - nem is olyan óriási. A fiúkból sikerült most olyan nagyképû mûvészkéket összeválogatni, akik dolgozni, akarni képtelenek. Mit levág az a másik bubifrizurás: nincs neki szerelme! Gondolom, ha lemegy valahová, sorfalat pisilnek elõtte a lányok.
Kullai Timirõl az süt, hogy nagyon akarja az elismerést, görcsösen és minden porcikáját ez járja át. Ezért nem is tud hatni, megnyerni a hallgatókat. Lehet, hogy a kicsi ellenfelével sokkal jobban jártak volna. Timiben ennyi van, volt.
Félek, hogy Gigire is elõbb-utóbb ráunnak, ha mindig ebben az egy stílusban mutatja magát. Most már tudjuk, hogy kanyargatni tud, de vannak-e érzelmei, ezek milyen széles skálájúak. Bár 15 évesen?
Az Andi - a nagyszemû - harmatgyenge. Kis hangterjedelme van, ha kilép abból az 5 biztos hangjából, már erõtlen. Így is választják a dalait, alsó fekvésben elmondja a dalt.De amúgy kis furi nõ, engem viszont néha ijeszt a mimikája.
Szakos Andrea valóban átütõ hanggal bír. Én is vele nyeretném meg.
De hogy ez a Benji hogy jutott tovább? Kiírnám, mint anno Pély Barna: hát van maguknak fülük?
3/10
Semprini 2012 ápr. 07. - 08:44:53 3/10
(332/1363)
Majdnem mindennel egyetértek amit írtál, kettõt kivéve: Bozont semmivel nem jobb elõadó mint Kullai Timi (nem is igazán értem, mire alapozod ezt,de mindegy), és nem Szakos Andinak kéne nyernie, hanem Radics Giginek, bár õ a legfiatalabb a mezõnyben, de mindenki mást zsebrevág. Szakos (most,hogy Timi kiesett) talán másodiknak befér(ne)... De azt mondom, ezek után még örülhetünk, ha a végsõ fináléban csak egy (és nem 2) fiú lesz! Sajnos, elindult a kontraszelekció...
mulao 2012 ápr. 07. - 08:35:21
(331/1363)
Nevetségesek a nézõ szavazatok is, a kis Benji, aki tök hamis volt megint simán tovább jutott, Bereczkinek meg az egyik legjobb fiúból és a Kullai Timi közül kellett választania. Én Timit tartottam volna bent. Aztán elgondolkoztam, hogy Bereczki azt mondta, hogy az eddigiek alapján választ, õ élõben látott, hallott mindent és egész héten ott volt a versenyzõkkel. Bozont szerintem jobb elõadó, Timi hangja meg sokkal jobb. Lehetetlen választani. Csak azt remélem, hogy Szakos nyeri, mert õ a lóvét is megérdemli, hangja is van és elõadóiképességei is jobbak, mint a többi bénának.
vénasszonyok_nyara 2012 ápr. 07. - 07:46:58
(330/1363)
Tegnap este azt hittem leszakad az ég. A kis szõke gyereket valamiért bírom, elég érdekes egyéni hangja van és rokonszenves fiú. tehát örültem, hogy õ jutott simán tovább, mert tartottam tõle, hogy esetleg inkább Bozontot választaná Bereczki. Szóval megnyugodtam, hogy az elég gyenge eresztés Bozont fog kiesni. Erre ez a bájgúnár kiejti a mezõny egyik legjobb énekesét Kullai Tímeát. Nyilván a stúdió szempontjai (a fiúkat lehet jól eladni, több SMS-t küldenek majd a rajongó tinilányok stb.) szerint döntött. Ezért az is nyilvánvaló lett, hogy ez a hatalmas egójú bájgúnár, ez a saját mûvészi nagyságától eltelt pozõr, egy ócska jellemtelen, megvehetõ, gyenge ember.

Gigirõl pedig tényleg csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. Mester azért egy hozzáértõ szakember és kicsit félszegen, de kimondta, "talán még nem volt a magyar könnyûzene történetében ilyen énekhang". Hát hajlamos vagyok ezt elhinni. Amellett, szép, kedves és a korához képest nagyon értelmesen, intelligensen nyilvánul meg minden alkalommal. Úgy, ahogy van, egy csoda ez a kislány!
5/10
_Freddy_ 2012 ápr. 07. - 07:26:26 5/10
(329/1363)
hát látod, ez a Nagy Adri nem 1-2 helyen, mûsorban megfordult már, és õ már egy énekes, nem tudom mit keres itt, már rég fel lett fedezve...de viszont tegnap hallottam énekelni, és szörnyû volt...

SZÖRNYÛ EZ AZ EGÉSZ! KORRUPCIÓ,ISMERETSÉG ennyibõl áll már az egész. Mióta rájöttek, hogy tudnak pénzt csinálni azóta megy az átverések tömkelege.
5/10
offtopic
_Freddy_ 2012 ápr. 07. - 07:16:09 5/10
(328/1363)
Nagy Adri jó nõ, de énekelni NEM TUD. Mint ahogy egyik se....Nem tudom ki az az elmebeteg aki ezt nézi. :D Mert ez nagyon F@S. Amugy meg kit érdekel, hogy be lett lassítva? Ha már elénekelte a számot miért ne lassíthatják be a képet?
olahmiki1959 2012 ápr. 07. - 04:16:35
(327/1363)
Szevasztok! A ma esti adásban megint találtam valami õrületet, amit nem tudok megmagyarázni.
Nagy Adri énekelte Sting számát, a magas részeknél elég sok hamis hanggal, de kivételesen ez most lényegtelen. A szám legvégén, amikor Adri hatásvadász módon kibontotta a haját, azt a néhány pillanatot LASSÍTVA mutatták! Közben énekelt, de a hang meg a kép nem volt együtt.
Rámentem a neten a Megasztár honlapjára, ott újból megnéztem a számot, lehet ellenõrizni, mindenki láthatja, hogy úgy történt, ahogy mondtam.
Erre a dologra azóta sem találok magyarázatot. Ugyanis én úgy tudom, hogy ez a mûsor - a selejtezõk után - most már élõben megy. És real time-ban, vagyis élõben közvetített mûsort nem lehet lassítani, csak utána, a felvételt.
Lehet, hogy egy elképesztõ átverés áldozatai vagyunk?
lehet, hogy a mûsor nem is élõben megy, csak annak hazudják, és elõre el van döntve, hogy aznap ki jut tovább, és ki esik ki? Vagy élõben megy, de a produkciókat felveszik elõre, és bejátsszák felvételrõl?
És ha ez így van, akkor a szavazás is egy nagy kamu, a befolyt összeg az érdekes, más nem számít?
Nem tudom, de nagyon érdekelne a válasz.
Ha van valaki köztetek, aki ért a technikai dolgokhoz, és meg tudja a jelenséget magyarázni, annak nagyon hálás leszek, és szerintem nem csak én.
1/10
pillangókisasszony 2012 ápr. 07. - 02:11:33 1/10
(326/1363)
Ezek alapján Mester Tamás is indulhatna...szégyen ez az egész.
1/10
pillangókisasszony 2012 ápr. 07. - 02:08:10 1/10
(325/1363)
Én csak Gigiról tudtam hogy van klipje.De most hogy írtad,utánanéztem.Bozont a Superhero,Attila meg az Interyou zenekar frontembere.Mindkettejüknek van nem egy videoklipje,viva tv-s szereplése...kérdem én,mit keresnek akkor ott?(Nem mintha lenne hangjuk)
Itt mindenki valamilyen formában bennfentes?Mindenki valakinek a valakije ismerõse rokona stb...?!
1/10
pillangókisasszony 2012 ápr. 07. - 01:56:54 1/10
(324/1363)
Szerintem azért szavazta ki,mert Timi minden döntõben alacsony százalékon állt,és folyton rezgett nála a léc,ergo a közönség valamiért nem szereti.Viszont én is úgy gondolom hogy Timi volt az egyik legjobb énekes.