7/10
napraforgó 2017 jún. 10. - 20:30:54 7/10
(2575/2695)
A kis Alaz az anyja hiányában Ozant, a bátyját hiányolja. Emine felhívja Ozant, aki elmegy a villába. Magával viszi a kisfiút sétálni.
Dilara állapota változatlan. Dzsihán nem tudja elérni, hogy Ozan bemenjen az anyjához, de Rahmi hazudik errõl a lányoknak. Dzsanszu a telefonban hallja, hogy a kis Emre sír, rögtön hisztizni kezd ls hazamegy. Kerimán elkíséri, ami késõbb jól jön, mert Emre "anyja" fölhívja õt, hogy ott a gyámhatóság náluk, a babát akarják látni. Kerimán megy be a babával, mint a bébiszitter, így mindent rendben találnak. Az új házat a házaspár egy apai örökséggel magyarázza.
Selma lakásának fölobbantását a rendõrség egy balesettel, gázrobbanással magyarázza.
Ozan és Alaz valahol a tengerparton sétálnak, a partnál mozgó halacskákat figyelik. Alaz le akarja fényképezni õket, de a vízbe ejti Ozan tekefonját. Eközben Harun megtudja, hogy Ozan magával vitte a gyereket, Emine asszony gond nélkül átadta neki. Megpróbálják elérni a fiút, de nem tudják. Ozan kedvesen bánik a kisöccsével, de amikor haza akarnak menni, kiderül, hogy valami útzár miatt (kidõlt fák) nem tudnak. Megalszanak egy motelban. Ozan játszik a gyerekkwl, meg mesét is olvas neki. Majd a recepciós telefonján megpróbálja elérni a vilát, de Emine nem hallja meg a telefont. Üzenetet hagy. Mivel Ozant nem tudták elérni, keresni kezdik, végül Harun bevonja a rendõrséget is. A rendõrség gyerekrablással gyanúsítja Ozant és körõzik. A villában is kérdezõsködnek, miért is adták oda a gyereket a bátyjának. Volt-e nézeteltérés a fiú és a szülõk, mostohaapa között? Még Dzsihánt is meggyanúsítják, hogy összejátszott a fiával és közösen rabolták el a kisfiút. Dzsihán mérges, amiért Harun bevonta a rendõrséget. Szerinte Ozan nem tudna ártani egy kisgyereknek, pláne nem a kisöccsének.
Dilara szíve leáll, újra kell éleszteni, persze a lányok nagyon aggódnak, de szerencsére sikerült õt visszahozni.
malvinkicska 2017 jún. 10. - 17:57:58
(2574/2695)
Ezt a sorozatot ettõl jobban már nem lehetett elbaltázni, mert ebben aztán semmi érdekes dolog nem történik, csak ez a sok semmi.
Cansut akkora hülyének tették benne nézni rossz amit követ, az egész környezetét kiborítja.
Harun is egyszer így beszél utána meg úgy, Ozan az felelõtlen volt mindig, de most valóban egy kis gyerekrõl van szó, azért nem így kellene megoldani.
szóval az egész nulla ami múlik. Azt hittem csak a Mexikói sorozatok agyamentek de tévedtem , mert most már törökök is kezdenek nagyban romlani.
syuzi 2017 jún. 09. - 19:19:51 Előzmény napraforgó
(2573/2695)
Köszi a választ :)
7/10
napraforgó 2017 jún. 07. - 16:03:33 7/10
(2572/2695)
Nem igazán tudom, hogy hány bölüm, és azt hány magyar epizódra darabolták, de így heti eggyel valószínûleg kitart egész nyáron....
syuzi 2017 jún. 07. - 15:32:54
(2571/2695)
Tudja valaki , hogyx még hány rész van vissza belõle? Én sajnálom, hogy csak 1 héten 1x van a sorozat mondjuk már a vége felé elégé kezd negativ irányba menni ...
Kiváncsi leszek nagyon a végére
7/10
napraforgó 2017 jún. 07. - 04:42:22 7/10
(2570/2695)
Teljesen igazad van, én már ezért is nem kezdek bele új török sorozatba. Olyan nehezen bontakozik ki a cselekmény, 10-20 bölüm, mire valahogy elindul, aztán meg megy a krimi, ki ölte meg, miért ölte meg, meg a többi. Jó, én tudom, hogy a krimielemek tesznek általában érdekessé egy sorozatot, mert egyetlen szerelmes évõdés sem képes kitölteni 80 bölümöt.
De engem már taszít a sok borzalom, ami ezekben van, úgyhogy megint kell valami újat keresni.
A koreai kosztümös sorozatok nagyon jók, kb. 50 db egyórás (50 perces) epizódból állnak, gyönyörû kosztümösek, sok érzelmes és sok harci jelenettel, egy különös, távoli világból. Na, szóval elég szórakoztatóak. Bár én már szívesen látnék francia, német, vagy olasz filmeket is, nem muszáj örökké olyan nagyon távoli tájakon kalandozni....
A sok ostoba "szórakoztatónak" szánt hülyeséggel meg tömjék a csatornák a saját szájukat.
malvinkicska 2017 jún. 06. - 16:58:36
(2569/2695)
Off mikor kezdõdött a török láz akkor teljesen másak voltak, a mostaniakban sok a hasonlóság, szerintem egy téma nem bír el nnyi órát, amit õk szeretnének, egy idõ után logikátlan, és túl sokat rágódnak egy valamin, pl a V Sz, ott Ozan halálának a nyomozása, szinte a második évad, át ment krimibe.
A T SZ, a K G, A Seherezádé a Végsõ Akarat,Igazgyöngy, szépek élvezhetõk.
Amit most nézek a Kara Para Ask, keresik a gyilkost, a 40-ik részben kitudódott ki az, addig aza sok szemétség pszichés zavaros csajok állandóan sírnak, szóval ez az egyik a másik a Kivo sorozata ott is gyilkos keresés, és a 22 -es rész lefordítva de csak bonyolódik szinte minden színész negatív benne, olyan emberi aljasságok vannak, az valami borzalom leírni nem lehet , mert akkor azt kapja az ember nem egy sorozatot nézünk, de ezt én így látom, miért írjak olyat amit nem tapasztalok, mindenki más szemszögbõl néz valamit, nekem is fontos legyenek benne szereplõk akiknek szurkolok.
A Ha Felhõ Lehetnék egy komoly nagyon nehéz téma elfogadtam egy Epilepsziás ember a fõszereplõ, és az már nekem magálért beszél, és mikor elkezdtem nézni felmértem de nagyon sok valóságnak vélt dolgok vannak benne. A Felsõ Tízezer 4 fiatal a fõszereplõ, éa a szegény és gazdagok szemszögébõl nézve a szerelmet valódi felüdülés 26 Bölüm, már csak 4 részt kell lefordítani.
Az Inztikam bosszú bele se kezdte elég a sok rendõrség bíróság, kórház korrupt mindenki
A Dunán megy a Velvet Divatház kár hetente csak egyszer.
7/10
napraforgó 2017 jún. 06. - 11:26:30 7/10
(2568/2695)
Én már szeretném, ha vakami vicces, vidám sorozattal lepnének meg minket, nem a borzalmakkal, ahol mindenki pisztolyt ránt és ordítozik össze-vissza. Mer ezek a mostaniak vagy csak a végtelen szenvedésrõl szólnak, vagy a vad erõszakról. Mit mondjak, nekem már elegem van ebbõl is, meg abból is.....

Vagy maradnak a végtelenül bugyuta mexikóiak....
Komolyan mondom, akkor már inkább sokadszor nézem meg a normálisabb sorozatokat, még ha ki tudja hányadszor is ismétlik meg, mint a bûn rosszakat elõször (és persze utoljáta).
malvinkicska 2017 jún. 06. - 09:06:32
(2567/2695)
Azt írják a Kara az Izaurán a másik Kivóék a TV2-ön lesznek, aljas dolog csak azokat veszik meg amit már más lefordított szégyen gyalázat.
Mindkettõt nézem de a Karadayít egy sem tudja felül múlni semmi téren, különben is Tuba egy jégkirálynõ, nem egy érzelmes, az egyiket Engin a másikat meg Kivo játéka miatt nézem.
8/10
Elhaym 2017 jún. 06. - 02:58:15 8/10
(2566/2695)
Ez még nincs megerõsítve, de a Kara Para Ask július elején jön, végre láthatom én is.
9/10
Roxer 2017 jún. 05. - 18:44:20 9/10
(2565/2695)
Úgy fest a Dilarát játszó színésznõ az egyetlen aki kijön Erkannal. Egyébként pedig az elsõ két évad alapján teljesen szürreális,hogy õk ketten összejönnek.De nyilván nincs jobb ötlete a forgatókönyvíróknak.
7/10
napraforgó 2017 jún. 04. - 18:59:55 7/10
(2564/2695)
Õt szerintem azért hozták be, hogy esetleg Dzsihán új nõje legyen, de szerencsére nem kanyarították arra a történetet. Egyre inkább arra megy ki a sztori, hogy újra összehozzák Dilarával. Most is hogy megrendült, amikor úgy hitték, hogy Dilara meghalt egy közlekedési balesetben.
9/10
Roxer 2017 jún. 04. - 14:00:06 9/10
(2563/2695)
Ozannak most már se anyja,se apja :) Selmáért nem kár.
7/10
offtopic
napraforgó 2017 jún. 04. - 05:15:53 7/10 Előzmény napraforgó
(2562/2695)
A múlt heti, május 28.-i beszámolóm teljesen eltüntették!
Én nem értem a port.hu-t. Az egész topicot csak a korábbi hozzászólásaim alapján tudtam elõhívni, a keresõjük semmit sem ér. Más topicok is el-eltûnnek, de amiket csak olvasgatok, az kevésbé zavar. A trollok mocskolódó írásai meg sokszor órákig, napokig olvashatók!
Régebben sokkal jobb volt, ilyen hibák nem voltak!
malvinkicska 2017 jún. 03. - 18:26:23
(2561/2695)
Az egész semmit nem ér csak húzták, mint a rétes tésztát értelme már nem sok, most már nem lõnek robbantanak, meg a kórházat járják, ez igaz török sorozat nincs enélkül, de most már unom. Azt lehet olvasni a FB-on megvették a Cezur ve Güzel az- az Bátor és Szép címû sorozatot az Ana után fogják adni, ezt is mikor már le lesz fordítva azt hiszem 22 B már le van Kivan és Tuba a fõszereplõ páros.
7/10
napraforgó 2017 jún. 03. - 17:58:49 7/10
(2560/2695)
Yildrim kutatása alapján találtak egy 40 körüli nõt, aki közlekedési baleset áldozata lett. A kórházban kiderül, hogy nem Dilara volt az.
Harun samesza viszont megtalálja Dilarát. Dzsihán az alvó Ozant pátyolgatja. Azt mondja, hogy az õ fia, hiszen õ nevelte föl.
Harun értesíti Dzsihánt, hogy megtalálta a feleségét. Dilara kómában fekszik. Harun és Dzsihán felváltva ülnek az ágyánál.
Damír egy festményt küld ajándékba Hazalnak. Tetszik neki a lány. Dzsihán értesíti Hazalt az anyja balesetérõl, majd nagy óvatosan elmondja a rossz hírt Dzsanszunak is.
Dzsanszut épp ezelõtt hívta föl Emre örökbefogadó anyja, a hatóság meg akarja látogatni a családot, kéri, hogy erre az idõre vigye vissza hozzájuk a gyereket.
Damír figyelteti Selmát, megtudja, hogy a nõ a rendõrségnek dolgozik. Fél, hogy így hozzá is eljutnak. Úgy dönt, hogy megelõzi a leleplezést.
A rendõrség akcióra készül egy másik maffiózó ellen.
Rahmi erõsködése ellenére Ozan nem hajlandó bemenni az anyjához a kórházba. Hazal és Dzsanszu sírnak az ágyánál és könyörögnek, hogy ébredjen föl. Sajnos az orvosok nem tudnak semmi biztosat mondani. Dzsihán hazamegy Ozanárt, õ is kéri, de a fiú ellenáll, te nem is vagy az apám, káltja, mire kap egy pofont. Ozan ezzután kimegy a tengerpartra és a vizet bámulja.
Damír vacsorázni hívja Ászut. Dzsandan mérges rá és féltékeny is. Veszekszenek, végül Ászu sértõdötten elköltözik. Dzsandan ekkor Ekrem ausztráliai házának eladásában lát reményt.
Özkán a maffiánál dolgozik, megtudja, hogy Ali úr helyét a fia Mert úr vette át. Itt értesül õ is Dilara balesetérõl. Kerimánnal együtt õk is bemennek a kórházba.
Selma hazamegy és az iratait rendezgeti. Damír assszisztense, Ezra elõzõleg bombát helyezett el a lakásában, amelyet aztán a telefonjával aktivál. Selma lakása felrobban.
9/10
Roxer 2017 máj. 29. - 21:35:14 9/10
(2559/2695)
Fúú,de uncsi volt fõleg az elején Cansu szenvedése,meg Kerimánék. Cihan meg akkor maffiózó,hogy még a maffiavezér is ámulattal nézi.
7/10
napraforgó 2017 máj. 28. - 06:15:10 7/10
(2558/2695)
Dzsanszu csak a gyerekkel foglalkozik. Nincs megelégedve a frissen fölvett bébiszitterrel, fölhívja Kerimánt és tõle kér segítséget. Kerimán rögvest otthagyja a munkáját az üzletben és megy. Dzsanszu kérésére kidobja a bébiszittert és megegyezik a lánnyal, õ lesz a segítsége ezután. Dzsanszu fizet is a munkájáért, hisz miatta hagyja ott az eddigit.
Dzsanszunak és Deníznek komoly gondjai vannak, a lány gyakran rátelefonál a férjére, megzavarva munka közben és otthon is folyton macerálja, hogy nem úgy tekint Emrére, mint a saját fiára. Deníz emiatt sokat vívódik magában.
Özkán munkát vállalt a meggyilkolt gyémántcsempész bandájában és véletlenül megtudja, hogy azok fegyverrel kereskednek. Eközben Engin rátelefonál, mert hiányzik a mûhelybõl és nem is szólt elõre. Özkán összevissza hazudozik neki.
Kerimánnak Hadzserrel is van kis vitája, a nõ több pénzt akar gyerekfelvigyázásért, de végül õ jár rosszabbul, kénytelen a végén kevesebbel beérni, mint eddig, mert Kerimán el is akarja küldeni, mondván, Dzsanszuhoz magával tudná vinni a kis Dszan Hasmetet.
Dzsihán és Rahmi még mindig aggódik, mert sem Dilarát, sem Ozant nem találják.
Rahmi megosztja Yildrimmel a vadiúj információját, amit Ekremrõl és Ekremtõl megtudott, kéri, hogy az ügyvéd nézzen ennek utána, de egyelõre ne szóljon másnak róla.
Harun is aggódik, õ is keresteti a feleségét, meg a fiát.
Dzsihán, mivel Mithátot sem tudja elérni, Szelmához fordul, kerestesse õket Alfával. De a nõ lakását Damír figyelteti, így megtudják, hogy Dzsihán fölkereste a nõt. Szelma nem találja a neten Alfát, így a rendõrfõnökhöz fordul, tõle kéri, hogy nyomozzák le Dilara és Ozan telefonját. A rendõrparancsnok kifaggatja a nõt, milyen kapcsolatban áll Harun és Dzsihán és bár a nõ közli, hogy Dzsihán üzletei tiszták, a parancsnok azért gyanakvó.
Ozan részegen járja az éjszakát, betér egy éjszakai bárba és ott is kötekedik. Épp Damír bárja az, ahová betévedt és a férfi "elintézteti" a cirkuszoló fiút a biztonsági õrökkel.
A rendõrparancsnok lenyomoztatja Dilara és Ozan telefonjait, és aztán közli Szelmával, hogy Dilara telefonja dél óta ki van kapcsolva és nem elérhetõ, Ozané viszont megvan és megadja a szórakozóhely címét. Szelma értesíti Dzsihánt, aki megy és hazaviszi az összevert, részeg fiút. Aztán fogja az embereit és visszamegy a bárba és szétveri azt, közben ordítozik. Damír csak nézi az emeleti irodájában a monitoron és elismerõleg csak annyit mond, hogy "ha nekem ilyen apám lett volna, leigázom az egész világot".
7/10
napraforgó 2017 máj. 27. - 19:43:45 7/10
(2557/2695)
OFF
Majd holnap írok egy rövid összefoglalót, ma nem voltam, nem tudtam megnézni.
malvinkicska 2017 máj. 27. - 18:59:15
(2556/2695)
A mai részben is ezt a Cansut teljesen kifordították már rég nem az, aki volt. Ez a szerep nem is áll jól a kis színész palántának Deniz türelme is fogytán, el is hiszem amit követ az már sok. Aztán ez a Dil balesete is elég nem jól van, ennyi ember aki keresi még sem jutnak sehova, nagyon langyos eset.
Ozán mindig nehezen kezelhetõ volt, de most az is, megint megverette magát.