Téma: Mintaapák

offtopic
guess.who 2021 nov. 13. - 12:39:36 Előzmény janderka
(4082/4882)
Mondjuk úgy könnyű "joggal" visszatérni, ha eleve szándékosan nem volt tisztázva, hogy ki milyen jogcímen van ott... :)

Bár úgy emlékszem, múltkor Napraforgó meghivatkozott egy jelenetet, amiből kiderült, hogy Petra és Maki *albérletben* laktak ott (ezért akartak építkezni a telken, amit Maki az iskola miatt elsózott), tulajdonjoguk nem volt. Emma eleinte szivességből mehetett oda, csak aztán Petra összejött a(z akkor még titokzatos) sugar(grand)daddyvel, ezért nagylelkűen átengedte Emmának és a nyikhajnak a bérleményt. Arra szerintem sosem tértek ki, hogy szerződést is kötöttek-e az ingatlan tulajdonosával, de elég valószínű, hiszen Petra akkoriban igen nagy lábon élt, nem foglalkozott ilyen pitiánerségekkel, mint a bérleményének a bérbeadása (ami ugye ráadásul Makival közös bérleménye volt). Aztán eltűnt onnan a nyikhaj és onnantól szerintem Emma jó ideig egyedül fizette* az albérletet.
De az egész lényege, hogy Petrának jelen pillanatban egyáltalán nem automatikus "joga", hogy ott lakjon, hanem Emma engedi meg neki. És ki is dobhatná, ha végre megelégelné a bébiszitterséget és azt, hogy immár fodrászat is működik abban a kis lyukban.

(* - fizette VOLNA, ha ez így létezne)
3/10
janderka 2021 nov. 13. - 12:23:02 3/10 Előzmény guess.who
(4081/4882)
És mi van a kiskutyával?
3/10
janderka 2021 nov. 13. - 12:19:31 3/10 Előzmény guess.who
(4080/4882)
Mondjuk Petra "joggal" jött vissza a bér-tetőtérbe, hiszen csak ideiglenesen adta azt át a hugának/nővérének, amíg ő Albertezik, Miki meg Verázik.
Amint bárki korábbról ismét lakhatási gondokkal kezd küzdeni, lehet visszakúszni a (jól megépített diszlet)garzonba. Aminek falai ráadásul rugalmasan bővíthetőek, ha kell :)
offtopic
guess.who 2021 nov. 13. - 11:49:55 Előzmény janderka
(4079/4882)
És van is esély rá, hiszen mindig az az alapvetés, hogy a műkonfliktus-forrásokat lehetőleg stábon belül kell összehozni: Maki nem panzióba, albérletbe vagy egy ismeretlen akárkihez költözik bunkózni, hanem a haverokhoz. Zsuzsi sem megy másik albérletbe, hanem inkább lefekszik Ádámmal a lakhatásért. A semmiből materializálódó Albert sem egy névtelen senki, hanem nyilván Verocska egykori tanára és Maki leendő játszópajtása... :)

Nem tudom, eleve azt sem értem, hogy kerülhetett Emma vissza Szabihoz, hiszen a legvége az volt, hogy jól összevesztek és a nyikhajjal külön irodát nyitottak; aztán vele is összevesztek és azóta csak úgy volt Emma, majd hirtelen megjelent némi Katás élcelődésre Szabi irodájában (Kata sem volt ott már jó ideje!), onnantól meg természetesnek veszik, hogy ott van.
De mivel mostanában is aláírnivalókat hord be, aktákat keres ki és a nőügyeiben falazgat Szabinak, így szerintem az utolsó verziód a helyes: ő bizony az a régi cseléd, aki volt. Mellesleg jelenleg nős, házastársa a saját húga, akinek egyszem gyerekét is jobbára ő neveli, mivel a hugi a rengeteg vásárlási elfoglaltsága miatt soha nem ér rá.
3/10
janderka 2021 nov. 13. - 11:35:51 3/10 Előzmény guess.who
(4078/4882)
No, Ági erősebb visszatértének én kifffffejezetten örülnék. Ökörfoson voltak ők már ágytársak. Lehetnének itt is :)
3/10
janderka 2021 nov. 13. - 11:31:30 3/10 Előzmény guess.who
(4077/4882)
Lehet, hogy megcsíp egy százmilliós sikerdíjas ügyet és visszatornázza magát a csúcsra. De lehet hogy csak simán továbblépnek a buktán, mintha mi sem történt volna.
Juteszembe, Emma most megint micsoda Szabi mellett? Önálló ügyvéd saját praxissal, cégtárs a Bartha & Hoffmann Ügyvédi Irodában, vagy megint csak a régi cseléd?
offtopic
guess.who 2021 nov. 13. - 11:28:09 Előzmény janderka
(4076/4882)
Nem volt célzás, pontosabban nem élcelődő célzás volt, csak ha már egyszer eljutottunk oda, hogy tisztáztuk: itt nem létező (sőt: a bemutatott formájuk eleve lehetetlenné teszi a létezésüknek még a lehetőségét is) figurákat látunk, akkor nem árt néha figyelmeztetni magunkat, mert könnyű a valószerű keretbe (iskola-óvoda, munkahelyek, családok-gyerekek, szerelmek-viták-kibékülések ésatöbbi) helyezett figurák közt elfelejteni, hogy ezeknek a bosszantóan irreális és debil húzásoknak a valóságban nemigen szabad megtörténniük.

Különben egy dolgot kihagytunk, pedig sejthetően fontos lesz: Szabi elveszett pénze ugyan fájó lehet, de sztárügyvédsége miatt különösebben nem rázza meg - azonban Íti a minimálbéres pizzázós melóból nemigen fogja tudni összeszedni magát, ha most elúszott minden pénze...
Persze az is lehet, hogy így majd a két antipatikus gyerekével odaköltözik Szabihoz, elvégre mégis csak ő taszította hajléktalanságba. És akkor egy újabb komplett évadon keresztül lehet játszani a marakodunk-kibékülünk-beágyazunk-marakodunk-kibékülünk-ésatöbbi játékot velük. :)
3/10
offtopic
janderka 2021 nov. 13. - 11:08:32 3/10 Előzmény guess.who
(4075/4882)
"Természetesen: élt VOLNA, ha létező személy LENNE és nem csak egy egyre inkább elnagyoltnak tűnő, kétdimenziós karikatúra.)"

Jóóóó, értem a célzást. :)) Első felindultságomban tromfoltalak csak le anno titeket, amiért (akkori érzésem szerint) túl mély személyiségvizsgálatba kezdtetek fogni a szereplők viselkedéseinek kapcsán. Csak már akkor is annyira lólábkilógósan felszínesen voltak számomra megírva a dolgaik, hogy eljött egy pont, ahonnan már érdemtelennek éreztem a további analízizálásukat - annyira nem voltak már életszerűek és önazonosak a pálfordulásaik.
offtopic
guess.who 2021 nov. 13. - 10:44:35 Előzmény janderka
(4074/4882)
Na de érted: bármennyire is jó tippnek tűnik a "fodrászod" déhábés ötlete, akkor sem teszed rá a komplett vagyonodat. Ha meg mégis, akkor valami irtózatosan nagy idiótának kellene lenned (mármint nem Jandinak, nyilván!). Az ilyenek viszont el sem jutnak a sztárügyvédségig és a vagyon felhalmozásáig...
Szerintem logikusan annyi történhetett, hogy tíz-százmilliót elbukott, most nyafogni fog egész jövő héten, aztán minden megy ugyanúgy tovább, ahogy eddig. Emlékezz csak vissza: Kata maffiózós haverjai is elvettek tőle mindent, de ahogy lezárult az ügy, már ugyanolyan életszínvonalon élt tovább, mint előtte.

(Természetesen: élt VOLNA, ha létező személy LENNE és nem csak egy egyre inkább elnagyoltnak tűnő, kétdimenziós karikatúra.)
3/10
janderka 2021 nov. 13. - 09:53:07 3/10 Előzmény guess.who
(4073/4882)
Hacsak nem a konkrét korábbi banki tartalékát nullázta le ezzel részvénybuktával. És a lakást csak bérelte, a kocsiját meg csak lízingelte - így azok közül egyikből se tud utólag visszaszedni egyetlen petákot se...
Mondjuk ha sztárügyvéd, és az ügyfelei megmaradtak, akkor azért egy normál középszintre vissza fogja tudni magát küzdeni hamar, s éhen sem hal, de a korábbi, felhalmozott vagyonának annyi.
3/10
janderka 2021 nov. 13. - 08:38:01 3/10 Előzmény guess.who
(4072/4882)
Totális baromság lett a sorozat. Igazi szarozat.
offtopic
guess.who 2021 nov. 13. - 07:42:13 Előzmény janderka
(4071/4882)
Ejnye, hát én hívjam fel a figyelmed a saját resetedre?! :) Amikor Olga (mostanra sajnos átvette "Karola" beszédstílusát, irtó idegesítő) megjelent a bárban és utána Szabi ágyában, akkor még semmi köze nem volt T. A.-hoz, ezt az egész titkosügynökös baromságot utána találta ki valamelyik nagyeszű író - és mivel összekötötték kettejüket, gyorsan el kellett felejteni a bárban való megismerkedést és azt is, hogy Olga a pasijától kapta az első tippet.
Ahogy sikerült a reset miatt kiradírozni a szlovák rendszámos luxi béemvét is - szóval úgy tudott elbukni "mindent" Szabi, hogy most tollradírral reseteltek, nem simával. :)

Ja, különben gondold végig: EZ a tipp NEM lehetett "full kamu", hiszen nem csak úgy találomra kiválasztottak egy részvényt, hanem TUDTA "Karola" liba ELŐRE, hogy ezzel óriásit fog BUKNI Szabi! Elvégre nem csak bemondott valamit Olga, hanem célzottan ennek a cégnek a részvényeire utalt...
offtopic
guess.who 2021 nov. 13. - 07:36:22
(4070/4882)
Máté "egyszerű" felfogása: ha ő át is megy másik iskolába, attól még ugyanúgy megtörtént marad az a tény, hogy Zitácskája akciózott egy diákkal és emiatt rúgták ki. Úgy látszik valamelyik írónak nagyon beakadhatott ez a "visszavétel", hiszen Szabinnyót "visszavette" LL és máris elfelejtett mindent, LL-t "visszavette" a tévé és máris elfelejtettek neki mindent (a nézők is), és hát Mátékát is párszor "visszavette" már Zita azután, hogy közölte vele, hogy nem találkozhatnak többet és felejtse el.

Tessék, most meg kiderül Mucsiról, hogy karbantartó-villanyszerelő sutyerák (bár otthon semmit nem képes megcsinálni, mint láthattuk!), pedig korábban állítólag tanár volt... Vagy a kéthetes reset közbejött, és a múltját is resetelték?

Na, nézzük a hosszasan felvezetett óóóóriás bukást. Az egész ostobaságból egy dolog maradt emlékezetes: Emmus szerint "Föld hívja Houstont" - magyarul az irányítóközpont hívja saját magát. :)
Mindenesetre mókás, hogy Szabi "elvesztette mindenét", holott igazából legfeljebb csak pármilliónyi forgótőkéről lehet szó, minden egyéb ingósága és ingatlana megmaradt. Nyilván ez is óriási veszteség, de azért közel sem akkora, mint ahogy a totális depressziót eljátszotta. Mondjuk Emma legalább megfejtette, hogy csak egy gyomorrontás van a háttérben.

Ami viszont öröm (legalábbis számomra), hogy az előzetes szerint végre jövő héten MEGINT JÖN RITA (Éry-Kovács Zsanna), aki fura módon a stáblistában most nem volt benne - ellenben Linda még mindig ott van, ami azért picit fura, mert a 35. részben volt Szávai Viki utolsó, taxibansírós jelenete - tegnap pedig már a 60. rész ment le!
Különben érdemes az epizódok végén a mellékszereplők listáját végigböngészni, mert néhány rész történései előre sejthetőek lesznek. Most például olyanok vannak benne, hogy "Emil, Timi, Pincér, Erika, Vonzó Nő, Bence, Telektulajdonos, Menyasszony, Örömanya és Igazgató".
3/10
janderka 2021 nov. 12. - 21:01:48 3/10
(4069/4882)
Szabi mércével mit jekenthetett az all in? A múltkori nyereségének plusz az összes megtakarításának részvénybe forgatása? De attól még ott az új luxuskocsija meg az Annának ajándékozott másik is (amit bár égő, de még visszakérhet).
Viszont ez a Karolabérenc csaj hogyan értette azt, hogy "bár csak ismerné" a tippadó tőzsdegurut? Hiszen ha ez a tipp most full kamu is volt, a korábbi nyereség nem volt az. És azt is hallotta valakitől, akire most is hivatkozott. (Persze lehet, hogy csak belealudtam a korábbi részekbe...)
1/10
zazee 2021 nov. 12. - 20:28:22 1/10
(4068/4882)
Amúgy is tök fos az egész, de ezt most már tetézi az ostoba és túl hangos háttérzene. A rendkívül "emelkedett" párbeszédeket nem lehet hallani, ami lehet, hogy nem is baj:)
Zitát játszó kis színésznő olyan egyforma, érzés nélküli fa arccal játszik minden jelenetet, hogy szenvedés nézni. Úgy hogy nem is nézek már bele túl gyakran, mert valóban már semmiről sem szól, igazán semmilyen igazi story nincs, látszik, hogy csak az időhúzásra gyúrnak. Tehetségtelen, amatőr banda.
3/10
offtopic
janderka 2021 nov. 12. - 19:23:43 3/10 Előzmény guess.who
(4067/4882)
:) Legtöbbször egyébként tényleg ráismerek. Pl. a múltkori rampás Szabi-irodás, kétoszlopos kapualjra ráismertem fejből. :)

Ami máig izgat, az Vakond úr bauhausos háza. Bár Ági modern villája is jóféle épület.
offtopic
guess.who 2021 nov. 12. - 19:07:32 Előzmény janderka
(4066/4882)
Hééé, ne áruld már el a kulisszatitkaidat, mert úgy olyan "lapos" lesz a sztori - anélkül meg milyen izgi már, hogy Jandi ránézésre felismer minden forgatási helyszínes kamuzást. :)
3/10
offtopic
janderka 2021 nov. 12. - 18:24:23 3/10 Előzmény guess.who
(4065/4882)
Ebben segített a véletlen is. Nyáron ott volt dolgom a Benczúr utcában és akkor láttam,hogy lezárták a Délibábbal együtt egész napra. A Benczúros snitt volt a tévégála utáni limuzinban pezsgőzéses jelenet, ez a mostani pedig a Délibábos villanézegetős.

A külvárosi lakóparkot viszont még mindug nem találtam meg. Pedig guglival "jártam" már Téténytől Ürömön át Telkiig bezárolag számos aglomerizációs utcában. De ezexerint nem elégben...
offtopic
guess.who 2021 nov. 12. - 18:12:58 Előzmény napraforgó
(4064/4882)
Nem lakik ott, mert ez az a ház volt, amit "háztűznéztek", azaz amelyiknél az a beszélgetés lezajlott, hogy Szabi "akár" meg is vehetné a libának (aki ugye azt mesélgette, hogy ő kisebb korábban ott akart lakni...). Csakhogy ennek az egész jelenetnek nem volt felvezetése, a semmiből jött, teljesen értelmetlenül - valószínűleg Jandi elmélete helyes és itt is kivágtak előle valamit, ami miatt érthetetlen lett.
4/10
napraforgó 2021 nov. 12. - 18:07:59 4/10 Előzmény guess.who
(4063/4882)
Ja, Vera tényleg nem Csenge iskolájában igazgató.