Téma: Mintaapák

4/10
napraforgó 2021 szept. 14. - 08:10:45 4/10
(3262/4882)
Elég fura, hogy Vera - miután évekig kibirta pasi nélkül - most mennyire be van zsongva. A tesitanárról fantáziál, miközben meglehetősen kielégitő házaséletet él Makival.
Miki meg idegesitően vegzálja a csaknem felnőtt lányát és a barátját, miközben épp csak kimászott az ágyból. Ő vajon hány évesen kezdte a szexet?

Linda anyja továbbra is nagyon fárasztó. Minek vesz kiságyat, ha a lánya még csak nem is terhes. És ha az lenne, még akkor is korai összerakni a babaágyat, mert igy csak foglalja a helyet és minduntalan útban lesz.
Elképzelem, hogy milyen lesz, ha végre lesz egy gyerekük. Majd egész nap okoskodik, hogy nincs eléggé felöltöztetve a baba, vagy épp túl van öltöztetve, lányom nem jól pelenkázod, azt nem úgy kell, hanem igy kell, nem eszik eleget a baba, stb, stb. Tuti mindenbe bele fog szólni.

Szabinak nem esik túl jól, hogy a barátnője egy másik férfival ruccan ki a Velencei tóhoz. most legalább izelitőt kap abból, amit ő szokott csinálni a nőkkel.

Levi egész jól beválik kapusként, végre használhatja a kezeit a fociban.

4/10
napraforgó 2021 szept. 14. - 07:37:45 4/10
(3261/4882)
Csengetnek, megérkezik Teri. Juli odaszalad hozzá "Éva nagyi!" felkiáltással és hozzábújik.
Senki nem vette észre a stábból, hogy ő Teri nagyi?
offtopic
guess.who 2021 szept. 14. - 06:40:06
(3260/4882)
Ez a hétfő esti rész a ZSENIÁLIS jelzőre abszolút rászolgált! Például:
- a pénteki előzetesből megtudhattuk, hogy Vercsike a tornatanárral éppen megbeszélést tart a tanári asztalán - és tessék, hétfőn így kezdődik az epizód. Már éppen be akartam ide írni, hogy emlékszik-e valaki, volt-e ennek a liezonnak előzménye, vagy megint elkezdtek kivágni jeleneteket?! Erre nem kiderül, hogy álmodta?! A legjobb dallaszi hagyományokat elevenítik fel - bár itt azonnal le is lövik a poént, ahelyett, hogy hagyták volna, hogy az egész évadot álmodja Vera...

- a zseniális Maki és a még zseniálisabb Vera azon puffog egy részen keresztül, hogy Csenge kamuzik nekik - holott teljesen véletlenül ők azok, akik amúgy folyékonyan hazudoznak egymásnak és a gyerekeiknek is: csak ebben az epizódban Vera hazudott az álmáról, aztán az iskolai egzaltált viselkedéséről, amelynek végén még nagyobb hazugságként hazarángatta Makit egy kézimosásra, majd az egészről hazudtak Csengének. És mindennek a tetejébe a lebukott hazudozók tipikus módszerével elkezdtek azonnal visszatámadni, nagy hangon hisztizve Csenge pasizásáról (holott nem történt semmi), reménykedve, hogy az ő disznóságuk eltörpül mellette. Ugyan miért lennének a gyerkőcök mások, ha ezt a példát látják otthon? És ugyan mit szórakozik a XXI. században két fiatal(osnak tűnő) szülő a 17 körüli lányukkal azon, hogy rá se nézzen egy pasira? Ez már tényleg nagyon túlerőltetett.

- a zseniális és udvarias Linduska azzal kezdi az anyjával való telefonbeszélgetést, hogy kihangosítja, hogy mindenki hallja a kínossá váló erőlködését. Pedig nagyi nem egyezett bele a kihangosításba, Linda anélkül tenyerelt rá a gombra...

- a zseniális Geyza szerint: "a SZEMÜVEGESEKNEK veszélyes a foci". Ezután sikerül térd- és könyökvédőt, meg sisakot adnia Levire, még véletlenül sem valami olyat, amivel a szemét vagy a szemüvegét védené. Pedig létezik arcvédős sisak, vagy akár egy sima közmunkások által használt, homlokpántos, fűnyírós arcvédő háló is hasznosabb lenne. És ráadásnak beállítja a kapuba, ahol mindenki minden testrésze felé rugdossa a labdát - még véletlenül sem a gyerek rugdossa, hogy kisebb legyen a veszély.


No, azt hiszem, ide illik, hogy Geyza az ÜvegTIRIS 3-ban feltette az ikonikus kérdést, sőt: választ is kapott rá (az azóta már lódoktorrá lett) Gabentől:
"- Itt mindenki hülye?
- Itt? Mindenki."

offtopic
guess.who 2021 szept. 11. - 11:52:30 Előzmény toths1957
(3259/4882)
Gombó Viola Lotti
4/10
offtopic
napraforgó 2021 szept. 11. - 10:31:16 4/10 Előzmény guess.who
(3258/4882)
Tényleg! Én azt a piros autót már totálisan elfelejtettem.
toths1957 2021 szept. 11. - 08:58:22
(3257/4882)
Ki az a csaj, aki a vidéki suli titkárnőjét játssza? Ha jól emlékszem Zitának hívják.
offtopic
guess.who 2021 szept. 11. - 08:23:35 Előzmény napraforgó
(3256/4882)

Dede! Nem a Citroenre gondolok, ami az elejétől volt Katának, hanem a végén, amikor újra nekifutott Lobelta, hogy férjül vetesse magát, akkor vett neki egy piros autót, még valami szalaggal is át volt kötve a parkolóban. Utána Kata eladta, mert nem kellett neki. És az is valami ilyesmi volt, úgy rémlik.



Az mondjuk érdekes, hogy leül nagyihoz Csabi, az két percet beszél neki a vallásról általánosságban, aztán pár perc múlva az apja bejön, és addigra Csabika már olyan átszellemült pózban imádkozik, mintha legalább ötven éve ezt csinálná, napi 8 órában. Holott előtte még arról sem volt fogalma, hogy mi az ott a nagyanyja kezében...
4/10
napraforgó 2021 szept. 11. - 08:03:26 4/10 Előzmény guess.who
(3255/4882)
A DÖ-ben az ottani Katának vajszinű autója volt, a márkáját nem tudom. És nem mondták, hogy Lóbelt vette neki.
------
Csabi az imával csak azt akarta elérni, hogy a Jóisten birja rá a nagyiját, hogy süssön neki süteményt. És a nagyi értette is a lényeget, hisz Csabiika hizelegve hozzábújt.

Szabi nem nagyon tud kibújni a bőréből. Bár én eddig azt láttam, hogy a megszerzett nőket mind lepattintotta. Amelyikért küzdeni kellett, igy Emma és Anna, azokat tartósabban meg akarta tartani.
De most emberére akadt, mert Anna nem akar kapcsoltot, csak egy kötetlen laza viszonyt, amikor néha összefekszenek szexelni.
És Danika most is le van passzolva, most épp az anyjának.
offtopic
guess.who 2021 szept. 11. - 07:20:06 Előzmény napraforgó
(3254/4882)
Igen, meg is lepődtem, hogy most hosszú mondatokban beszéltek a sosemvolt Kláráról.

Egyébként nagyi miért a gyerekek szobájában, Máté ágyán ülve imádkozott?
Más kérdés, hogy nagyon romi ugyan, de valahol irtózatosan égő, hogy problémamegoldásként két évad alatt sem jutott semmi MÁS az írók eszébe, csak a lufira kötött levél... Na és hogy Szabinnyó is ugyanazt a tufa nőcsábászt játssza, mint az első évadban? Mindent leforgatnak újra, hátha most jobban hangzik?
És valahol kissé logikátlannak és erőltetettnek érzem, hogy az amúgy realista Csabi NEM az éppen mellette ülő nagyanyját kéri meg, hogy almásrétest és vaníliafagyit készítsen neki, hanem csodáért imádkozik.

Mátéka megcsalós románca meg véget ért, mielőtt egyáltalán elkezdődhetett volna, úgyhogy most vagy imádkozni fog ő is, hogy kiradírozódjon a csaj pasija, vagy megalázkodik és újra kamszexelni fog Dorkával. Izgalom a köbön! Főleg ha hozzávesszük, hogy Verát majd éppen a tanári íróasztalán boldogítja a tesitanár.

Ja, és Szabi nem pont ezt a piros kocsit vette Katának a DÖ-ben, amelyikkel most Lufiliba furikázik?
4/10
napraforgó 2021 szept. 11. - 05:23:04 4/10 Előzmény guess.who
(3253/4882)
Nos, ebben a részben előjött Klára halála. Géza és Hédi épp arról beszélget, hogy Csabival azért vannak a mostani problémák, mert hiányzik neki az anyja. Hédi szerint mindannyiuknak. Majd felajánlja, hogy elviszi magával Csabit a templomba. Géza ezt nem szeretné, mert nem neveli vallásosan a gyerekeit. Ennek ellenére Csabi a suliból hazajövet imádkozáson kapja a nagyanyját, és kérdezősködik, mit csinál és miért. Majd ő is imádkozni akar, hátha akkor az Úristen, aki mindenható, visszaadja az anyukáját. De Csabi már gyógyulófélben van, mert almásrétest is kiván az úristentől, vaniliafagyival.
Géza Tamástól is tanácsot kér, Ő mit csinált Julikával, hogy átsegitse a gyászon. Tamás elmeséli neki, hogy Julival levelet irtak a mennybe Helgának és lufival elküldték.
Az előzetesből látjuk, hogy Csabi is igy csinál és ebben a két bátyja is támogatja. aztán négyesben felengedik a lufit a levéllel.
offtopic
guess.who 2021 szept. 10. - 20:45:59 Előzmény napraforgó
(3252/4882)
Szabinál Dani amúgy el van szeparálva részben: korábban voltak jelenetek, amikor mutatták, hogy az ágyánál csak kicsivel nagyobb, valami üveg- vagy plexifallal lekerített "szobája" van. Mondjuk ettől még egy légtér az egész lakás.
offtopic
guess.who 2021 szept. 10. - 20:42:00 Előzmény vendega
(3251/4882)
Jók a kérdések!

Klára: ha kicsit szélesebb látószögű objektívval nézed a kérdést, akkor teljesen érthető, hogy azok után, hogy Polyák Lilla lelépett a sorozatból, még a nyomait is igyekeznek eltörölni, mintha soha nem is lett volna. Volt az a két perces temetői jelenet és kész: néha egy félmondattal eszébe jut Geyzának vagy valamelyik kölyöknek, hogy volt anyjuk valamikor, de amúgy semmi. Hiszen a soha nem létezett Polyák Lillát nem emlegethetik, ergo anyjuk nem is volt. Megjegyzem: a szoptatós jeleneten kívül a negyedik gyerek is szublimálódott, sőt: még a nagyiékkal sem beszél róla Geyza. Gondolom, kikapcsolták és elrakták a szekrénybe, és ha majd az évad végén kell valami jelenethez, akkor megint előveszik. Pedig a második évad szinte 90%-ban arról a gyerekről, pontosabban a terhességről szólt... De hát Klára után láthatóan immár terhes lett a gyerek létezése is - szóval lehet, hogy megy most a fejvakarás a készítők között, hogy jobb lett volna inkább meghalasztani a gyereket is Klárával együtt.

Hosszú vonatút: ha jól rémlik, korábban elhangzott valamelyik jelenetben, hogy 180 km-re vannak Budapesttől. Tökéletesen indokolhatatlan, hogy mi a jó francért mentek Geyzáék ennyire értelmetlenül a világ végére (pláne úgy, hogy láthatóan nincs rendes helyük, miközben a nagy hodály házban egyedül lébecol Ádám és Zsuzsi!).

Csabinak biztosan vannak osztálytársai, hiszen azok szekálják... Egyébként azok is elég vegyes korúak, szerintem legalább két fejnyi magasságkülönbség van a legkisebb és a legnagyobb között.

Fotó: ha mást nem, azért Veruska ráismerhetett volna a gyereken levő ruhára, az ágyra-takaróra, ahol a gyerek fekszik a képen stb. Nyilván a vadidegen, a körülményeket (és pláne a gyereket!) nem ismerő nézővel el lehet hitetni, hogy senki nem ismeri fel a sok hülye közül, de a valóságban azért ennek elég kicsi a reális esélye. Sebaj, egy újabb, poénosnak szánt gagyi.

Hipermarket: nyilván reklámpénzt keresnek folyton ugyanott... :)
3/10
janderka 2021 szept. 10. - 15:37:19 3/10
(3250/4882)
És ez a sorozat kap Televíziós Újságírók Díjat... És ezek a bábok még büszkék is rá...
4/10
napraforgó 2021 szept. 10. - 15:23:23 4/10 Előzmény vendega
(3249/4882)
Verának és Makinak valóban lett hálószobája és Géza 3 fiának is, na de Szabinak és persze a fiának még mindig egy légtérben kell aludni és Danikát mindig el kell passzolni, ha Szabinak hölgyvendége van.
vendega 2021 szept. 10. - 13:37:42
(3248/4882)
Egy vígjátéktól (?) nyilván nem várjuk, hogy egy évadon keresztül cipelje mindenki az őt ért tragédia terhét, de hogy Maki egy pillanatig sem említette a nővére elvesztését, az abszurd. És Klára szülei is úgy viselkednek, mintha nem tudnák, mi történt, simán rászólnak mindenért a gyerekekre, meg se próbálják türelemre inteni Gézát ("hiszen meghalt az anyjuk, aki a lányunk volt"), hanem épp ellenkezőleg. Persze a gyereken sem nagyon látszik - Csabit kivéve - semmi a történtekből.

A falu (vidéki város): méretes ált.isk+gimnázium van, de nincs pizzéria és cukrászda sem?! Messze van a fővárostól, (hosszú vonatút), de a kertek olyan kicsik, mint az agglomerációban?

Máté hétköznapi Pestre utazás teljesen hülyeség, miért nem pénteken vagy szombaton ment Pestre? Ő még a korábbi színész formájában már rámozdult a sokkal idősebb Zsuzsira, tehát az iskolai titkárnős vonal még akár illeszkedhetne is a karakteréhez.

Csabi iskolaérettsége az oviév végén még kérdéses volt, de most nem halunk tanulási nehézségekről, ellenben a konditermes nő minimum ötödikesnek kinéző fiának már a suli legelején gondot okoz az elsős matek? Mégis mi lehetett, amit nem értett? Hogy milyen sorrendben jönnek a számok húsz után?

Máténak és Csabinak vannak osztálytársaik?!

Danira már az anyja és Emma sem kíváncsi? Nincsenek közös jeleneteik, és Dani Tamáséknál aludt, amikor Szabi nem volt otthon.

Linda miért stresszelt rá annyira erre az Alízra? Óvónőkönt óvodásan viselkedik.

Hogyan lett Ádám az új főnök a pizzériában (már ha az lett)? Csak odaajándékozta Géza a tesójára lakásostul? Vagy csak ideiglenesen? De akkor a kemence-kérdést miért Géza nélkül akarják megoldani?

Hédi szerint férfinak semmi keresnivalója a konyhában, de azért megharagszik, hogy Géza otthagyja a dagasztást? Van egyáltalán olyan jelenet, ami legalább önmagában epizódon belül konzisztens?

És igen, a fotóalbum egyszerre két helyen volt. Na de tényleg ennyire összekeverhető két fotó? Minimum hat év különbséggel készültek, ennyire ezek nem szoktak összekeveredni, ráadásul Vera nemrég posztolta, és mégsem emlékszik rá?!

Az előző évadban hiányolták itt többen a hálószobákat, na most jó sok hálószobát berendeztek az itteni hozzászóló kedvéért.

Mit keres mindenki folyton ugyabban a hipermarketben?
4/10
napraforgó 2021 szept. 10. - 08:00:26 4/10 Előzmény guess.who
(3247/4882)
Teljesen igazad van. Én már azon is kiakadok, hogy itt mindenki csak úgy hazajön, belép az ebédlőbe és leül kajálni, senki, de senki nem mos kezet előtte.
offtopic
guess.who 2021 szept. 10. - 07:52:32 Előzmény napraforgó
(3246/4882)
Mostanában kicsit sok a hentergős jelenet, de valahogy mindegyik ilyen elbaltázott...
Ja, nem: Maki például a fekete neglizsében alvó Verával minden további nélkül mókázhatott, mintha a két gyerekük nem is létezne. Mondjuk nem tudom, mennyire lehetett izgató Verának a koszosan-izzadtan-részegen hazatérő Maki, aki a szobában vetkőzik le, nem fürdik, nem mosakszik, nem mos fogat, csak egyből mászik be az ágyba?!
Arról nem is szólva, hogy hogyan egyeztetheti Verácska össze azt, hogy a gyerekeit igazmondásra tanítja (akik amúgy a szüleikhez hasonlóan szemrebbenés nélkül, reflexből hazudnak minden esetben), miközben -újabb hazugságként- csak azért hentereg Makival, mert bűntudata van a házassági évforduló elfelejtése, az alsónadrágos hazudozás és amiatt, hogy még ő maga sem ismeri fel a saját gyereke fotóját?
offtopic
guess.who 2021 szept. 10. - 07:37:45 Előzmény janderka
(3245/4882)
Ugyan már, ne kritizálj annyit! Lehetett volna rosszabb is: ha a berlini fejpályaudvart mutatják felülről, aztán a Millfavot alulról! ;)
offtopic
guess.who 2021 szept. 10. - 07:34:52 Előzmény zazee
(3244/4882)
Én is ezen problémáztam múltkor, de van diplomája: igaz óvónőképzős. :) Aztán Napraforgó kollegina megnyugtatott, hogy a nyári szünetben (a "három hónap múlva" felirat alatt) Lindus megszerezte gyorstalpalón az Ecserin azt a tanári diplomát, úgyhogy nincs semmi baj. :)

Egyébként semmi probléma nem lett volna ezzel a diplomával, ha nem emelik külön ki a második évad végén, ha nem rendeznek jelenetet köré, hogy Linduska már a Dunának akar menni, hogy nem lesz helye az új iskolában, megfelelő képesítés nélkül... Ha viszont nem szólnak egy szót sem, akkor simán el lehetett volna fogadni, hogy eleve volt diplomája és kész.


Kérlek szépen, baj van! Ugyanis most leleplezted, hogy a sorozatban térugrással, teleportálással kísérletezik Miki, pedig ez még nagyon titkos jelenleg! Nem tűnt még fel, hogy mindig arra hivatkozva rohan el, hogy rengeteg dolga van, de dolgozni vagy pénzt keresni sosem látjuk? Na, ilyenkor dolgozik a találmányán. Igaz, hogy nem emberrel vagy élő szervezettel próbálkozik egyelőre, csak tárgyakkal - és mivel éppen az album volt kéznél...
Különben korábban szublimációs kísérleteket végzett, de balul ütött ki: el akarta gőzösíteni az alsónadrágját, abból viszont csak a textilszálak közötti levegőt tudta kivonni, így teljesen eltüntetni nem sikerült, csak méretcsökkenés történt. Ha emlékszel, utána panaszkodott is Szabinak, hogy túl kicsi a nadrág... Persze Makira jellemzően inkább ráfogta Verára, hogy nem tudja a méretét, de aki figyelt, az tudta, hogy mi áll az egész mögött.

És mivel ez ennyire titkos, kérlek, hogy ne áruld el a dolgot itt a topicban sem senkinek! Hiszen Maki csak akkor akar előállni a térugrásos találmányával, ha már teljesen biztonságosan működik. Ugyanis fél, hogy idegen kormányok esetleg titkos ügynökökkel elraboltatják tőle az eddigi eredményeit, és így kénytelen lesz megint a szűk alsónadrágban kószálni.


4/10
napraforgó 2021 szept. 10. - 05:51:14 4/10
(3243/4882)
Fel nem foghatom, hogy akarhat Máté felutazni Pestre Dorkához hétköznap? úgy, hogy másnap iskolakezdésre haza is érjen? na és ebbe hogy egyezhet bele Géza?
Zsolt is érdekes, szinleg beleegyezik, hogy Máté ott aludjon, de aztán annyit zavarog, hogy megakadályozza az együttlétet.