Téma: Pasta

10/10
livennke 2013 ápr. 13. - 07:42:24 10/10
(407/627)
Tényleg kár, hogy mindjárt vége! Jó mozgalmasra sikeredett ez a rész. Nagyon tetszett az a jelenet, amikor Oh Sae Young beszélget Yoo Gyeonggal otthon és elismeri, hogy a lány az erõsebb és azt is bevallja, hogy a chefet is már mennyire másnak látja, mennyire megváltozott, a lány sokkal jobb emberré tette. Sõt, a chef tisztességesen viselkedik azzal a nõvel, aki korábban tönkretette, nagyon komoly lehetett a változás, ha mégis szóba állt az újságíróval és tulajdonképpen megpróbálta megmenteni Oh Sae Youngot vagy legalábbis más színben feltüntetni a korábbi botrányt, tompítani azt. Valóban, a zord viselkedés lassan felengedett és jönnek elõ a nagyon pozitív emberi tulajdonságai, például, amikor mégis visszaviszi a kulcsot az étteremhez, igaz, hogy már késve, majd amikor mentorként beregisztrálja a koreai szakácsokat a versenyre, nagyon szép gesztus volt a részérõl.

Nagyon helyesek voltak ott a kifõzdénél, ahol a lány bánatában iszogatott. Valami erõsebb ital lehet abba az üvegben, mert több részben is hamar kiájulnak tõle.

A nagyjelenetben pedig az autópályán szegény lányt sajnáltam, hogy végül otthagyta a chef, de egy kicsit megérdemelte. Abban a társadalomban, ahogy ennyire tisztelik az idõseket, fõleg a szeretett nõ édesapját, Yoo-Gyeong nem gondolhatta komolyan, hogy a chef majd visszaküldi az apja fõztjét. Tényleg jobban kellett volna bíznia a chefben. Persze egy ilyen jelenet is csak színesíti az õ cseppet sem unalmas kapcsolatukat, már annyi mindent megéltek relatíve nagyon rövid idõ alatt együtt, hogy ezek a látványos történések kellenek is a kapcsolatukba. Egyáltalán mekkora idõtartamot követ végig ez a sorozat, nekem úgy tûnik, mintha csak egy hónap volna...

Kim Sannak vajon volt régebben kapcsolata Oh Sae Younggal?, miután még van mit pótolnom, ez egy kérdõjel, de valahogy úgy tûnik, hogy nagyon fontos számára a nõ és igaz, hogy folyamatosan magyarázzák egymásnak meg másoknak, hogy mind a ketten mást szeretnek, de szerintem sokkal jobban illenek egymáshoz, mint gondolják akár a viselkedésüket akár a gondolkodásmódjukat nézzük vagy éppen a társadalmi helyzetüket.

Messze még a hétfõ, de addig maratoni filmnézés lesz pótolva az elmaradásokat.
offtopic
zenepalota 2013 ápr. 13. - 01:10:57
(406/627)
Végre!
Már azt gondoltam kényszerképzeteim vannak:))
Mert lopva (sutyiban, stikában) tett valamit az ételre, szinte oda sem nézve, a többieket fürkészve, és közben mosolygott (bár inkább vigyor volt).
10/10
kisGabi 2013 ápr. 12. - 22:17:39 10/10
(405/627)
:)
Nos, úgy tûnik, nem kérdés többé. :)
Ez a rész viszont nem akármilyen volt. :) Kár, hogy mindjárt vége...
10/10
livennke 2013 ápr. 12. - 21:01:03 10/10
(404/627)
Ez lesz a jó megoldás, figyelünk!
10/10
livennke 2013 ápr. 12. - 20:59:43 10/10
(403/627)
Nagyon szívesen!
10/10
kisGabi 2013 ápr. 12. - 20:48:29 10/10 Előzmény zenepalota
(402/627)
Én is úgy láttam, hogy a volt igazgató valamit tett az ételre, de ha többé ez nem kerül szóba a maradék pár részben, akkor rosszul láttuk.
abisztriczky 2013 ápr. 12. - 19:51:07 Előzmény livennke
(401/627)
Köszönöm a kimerítõ választ! Sejtettem, hogy õ buktatta le.
10/10
livennke 2013 ápr. 12. - 18:25:40 10/10 Előzmény zenepalota
(400/627)
Megnéztem most a youtubon, szerintem nem csempész bele semmit, amikor a chef az átadópultra teszi a 2 tányért, akkor az ex-igazgató bejön, csak a fejét látod, megírja a papírt a pulton és elindul a következõ képen már a vendég panaszkodik. Szerintem a serpenyõszag volt erõsebb, illetve a vendéghölgy azt mondta, hogy õ most érzékenyebb a szagokra. Bízom benne, hogy akármennyire is bosszúszomjas az ex-igazgató azért ezt mégsem meri megtenni, de a magas labdát vígan leütötte és jól felnagyította a panaszt.
10/10
livennke 2013 ápr. 12. - 17:34:59 10/10
(399/627)
Az új chef nemes egyszerûséggel leleplezte az ex-igazgató csalási, sikkasztási és korrupciós ügyleteit, amelyeket jellemzõen az alapanyag beszállítókkal folytatott, ráadásul a pénzmosási programba belekeverte Yoo-Gyeongot is azzal, hogy a tojásbeszállító a kenõpénzt a lány számlájára utalta, hogy nehezebben legyen követhetõ az útja. Mikor ez a chef elõtt világossá és ismertté vált, akkor lépett. A tojásokkal úgy trükköztek, hogy a normál vagy nagyobb méretû tojások mellé egészen aprókat is becsempésztek ugyanazon az áron, ezért csodálkozott a chef hogy lehet 10 tojásfehérje olyan kevés. Természetesen a csalás kiderülésekor minden a lány bûnösségére is utalt, aki szépen rájött, hogy átverték és behúzták a csõbe. A pénzt ugyanis kivette a számlájáról és átadta a korábbi olasz chefnek (Totti volt a neve), akit meg azért rúgott ki az ex-igazgató, mert sokat telefonált haza Olaszországba, illetve nem volt képes megújulni a konyhában. Totti visszaadta a készpénzt az ex-igazgatónak, aki jó mélyen el is tette és miután ennek nem volt nyoma az utolsó nyom a lány számlája volt. A csalás és a vesztegetés nagyon nagy bûn ott, ezért amikor kiderült, hogy a lány bûnös a szakácsok is ellene fordultak. A chefnek volt egy halvány gyanúja, hogy megismerve a lányt, azt inkább átverték, mint profi bûnözõvé vált volna. Volt egy jelenet, amikor a lány próbálta védeni magát a többiek elõtt (ott volt az ex-igazgató is), majd belépett a chef átölelte és magához húzta a lányt (ez a mozdulat akkor még nem volt sem gyanús sem tudatos), majd a fülébe súgta, hogy biztosan tudja, hogy itt valami nem stimmel és szerinte a lányt átverték. Majd elmentek együtt ketten a tojás beszállítóhoz, aki elõször támadott és a lányt vádolta, hogy lenyúlta a pénzét, majd elkezdtek közösen gondolkodni, hogy itt valami nagyon nem stimmel. A chef pedig, hogy oldja a feszültséget, pár tojást összetört. Otthagyva a tojásost a piacon a chef rájött, hogy rossz helyen parkolt és az autóját elvontatták a pénztárcájával együtt. A lánynak semmi pénze nem volt, de felajánlotta, hogy egyik ismerõse késõbb hazaviszi õket. Elõtte még ettek valamit egy üst mellett (helyi lacikonyha), majd hazaautóztak egy rozoga teherautó hátsó platóján valami ponyvával betakarózva a nagyon hidegben. A szép és emlékezetes út után a chef elkezdte keresni Totti chefet, hogy beszéljen vele, de nem találta, ezért kitalálta, hogy kiugratja az ex-igazgatót a bokorból, aki addigra már a plafont verte a pofátlanságával. Az ex-igazgató értekezletet hívott össze, hogy bemutassa,milyen rossz az étterem forgalma és, hogy ez fizetésekbe fog kerülni. A chef megkérte Yoo Gyeongot, hogyha jelt adni neki akkor hívjon fel egy telefonszámot, majd figyeljen. Az értekezlet közepén a chef jelzett, a lány tárcsázott, majd a chef vette fel a telefont úgy beszélve, mintha Totti lenne a másik oldalon. A beszélgetést hallgatva az ex-igazgató megijedt és bevallotta, hogy tényleg õ tette el a pénzt, de nem komolyan, csak játszásiból (az összeg egy új autó ára volt). Miután az ex-igazgató lebukott kénytelen volt belépni a képbe az igazi tulajdonos és az ex-igazgatónak felmondani. Ez a roppant megaláztatás halálos ellenséggé tette a chefet, aki ráadásul mindenki elõtt a nyakánál fogva hajította ki az urat (késõbb ez a jelenet ismétlõdik meg, amikor a chef bevallja, hogy szereti a lányt és vállalja a következményeket, az ex-igazgató akkor ugyanígy ragadja meg a grabancát a chefnek és üvöltve közli vele, hogy ki van rúgva). Kicsit késõbb az ex-igazgató visszakönyörgi magát a tulajdonoshoz, aki vissza is veszi pincéri állásba, igaz meghagyva a korábbi fizetését (ebbõl is kalamajka lesz késõbb). A tulajdonos tulajdonképpen azért veszi vissza, mert az ex-igazgató futtatta fel az éttermet. Az ex-igazgató visszakerülve bosszúszomjassá válik és mindenhol elkezd keresztbe tenni, ahol tud.
offtopic
zenepalota 2013 ápr. 12. - 17:29:51
(398/627)
Jó jelenet volt,, hogy összekapta magát a két férfi !
offtopic
zenepalota 2013 ápr. 12. - 17:28:38
(397/627)
Emlékszem erre a jelenetre , az elsõ részbõl...

Nem én akarom megnézni újra a tegnapi jelenetet, az érdekel, hogy más is látta e, hogy a volt igazgató belecsempész valamit az ételbe-re, amit kivisz a vendégnek?????
10/10
livennke 2013 ápr. 12. - 17:13:32 10/10
(396/627)
Igen, az apát és úgy általában az idõseket is tisztelik, valahogy ezt jól bele tudják nevelni a gyerekekbe.
10/10
livennke 2013 ápr. 12. - 16:51:33 10/10
(395/627)
Az étterem hírének rombolásáról...éppen tegnap néztem meg az indavideon az elsõ részt és ott például egy akadékoskodó vendég nagyon rosszul járt, mert kritizálni merte a felszolgált homár frissességét egyszer, aztán még egyszer, majd ezek után az ételt készítõ egyik szakácsnõ felkapott 2 darab homárt és kiszáguldott a vendégek közé és nemes egyszerûséggel lehajította a nyers homárokat a vendégek elé mindenféle kedves kifejezéssel élve. A probléma csak az volt, hogy a vendégek, 2 nõ, akik egy nívós gasztronómiai szakmai laptól érkeztek és pont az volt a feladatuk, hogy értékeljék az éttermet, másrészrõl a szomszéd asztalnál pont ott ült az igazi tulajdonos (Kim San), aki az egészet élõben végignézhette. Na ez biztos sokat lendít egy étterem hírnevén!

Jogos volt az akkor belépõ új cheftõl, hogy páros lábbal rúgta ki a szakácsnõt és miután minden kiabálásnak tanító célzata is van, azért elmagyarázta, hogy lehet friss a homár vagy a rák, de ha rosszul tárolják, és itt pont hungarocell dobozban, akkor az nem levegõzik, így nem tudja ellátni a hûtési feladatát vagyis a homár és a rák gyorsan bomlásnak indul.

A tegnapi részt vagy sikerül letölteni, ha van hozzá türelmed vagy a youtube-n rajta van minden rész kb. 8-10 perces bontásokban, ott gyorsabban meg lehet nézni, igaz eredeti nyelven, de be lehet állítani hozzá a magyar fordítást (az kissé vicces).
vondermonarchi 2013 ápr. 12. - 15:16:04
(394/627)
Hogy mik vannak ! :))

Még szerencse hogy sosem ennék kagylót :)
offtopic
zenepalota 2013 ápr. 12. - 15:13:48
(393/627)
Amikor Seo Yoo Gyeong ételét kiviszi a volt igazgató -Seol Joon Suk- akkor rátesz -vagy beletesz- valamit az ételbe, így láttam, nem bízza a véletlenre, szándékosan tesz rosszat.
Vissza tudja nézni valaki azt az részt?
A séfhelyettest és a kollégákat nem zavarja, hogy a visszavitetett étel híre hamar szárnyra kap?
Hiszen így az egész étterem hírét rombolják,, és még ott dolgoznak õk is !!!!!
10/10
aser10 2013 ápr. 12. - 14:56:45 10/10
(392/627)
szerintem csak a modora miatt :)
10/10
aser10 2013 ápr. 12. - 14:55:01 10/10
(391/627)
... és Jodzsong okos volt, hogy sóval tisztította, mert az éppen hogy elveszi ezt a mellékízt. Általában ez a serpenyõ-mellékíz nem zavarja a távol-keletieket, ezért sóval sem szokták tisztogatni, csak papírral kitörlik.
abisztriczky 2013 ápr. 12. - 14:53:21
(390/627)
Leírná valaki, hogy az ex-igazgató miért utálja annyira kedvenc séfünket? A sorozat elsõ néhány részérõl teljesen lemaradtam, meg nem tudom mindegyik részt elölrõl megnézni. Elõre is köszi a választ!
10/10
aser10 2013 ápr. 12. - 14:48:58 10/10
(389/627)
Isten ments, hogy valami súrolóporral tisztítsák, ez nem egy közönséges serpenyõ, hanem kínai eredetû WOK serpenyõ. Ezeket nem szabad elmosni sem, nemhogy súrolni. A filmben sóval tisztította ki a hõsnõ, de csak azt követõen, hogy mellékízt éreztek miatta a szakácsok. A vendég is ezt a 'serpenyõs mellékízt' érezte. Igazából úgy tisztítják ki, hogy olajos papírkendõvel áttörlik/kitörlik a belsejét, így valóban maradhat rajta többféle szag és íz is, hisz különbözõ ételeket sütnek benne. Ezek a serpenyõk eredetileg vasból vagy acélból készülnek és nehezek. Alapszabály, hogy nem szabad elmosni! Múlt héten volt a Paprika TV-n a Wang wokja c. mûsor egy hétig, abban is ezt mondta a tisztításról Wang mester.

http://hu.wikipedia.org/wiki/Wok
vondermonarchi 2013 ápr. 12. - 13:31:53
(388/627)
Vagy valamilyen durvább szemû súrolóporral.