Téma: Reggeli gyors

Ferkó1943 2017 márc. 29. - 16:07:09
(17280/20900)
Valamelyik délután az egyik betelefonáló agyba-fõbe dicsérte az egészségügyet, amit ez a kormány tett rendbe. Hát akkor most elmesélem személyes élményemet.
Az egyik éjjel egy jó kis szívgörcsre ébredtem, vagy 3 percig tartott. Aztán még szurkált kicsit. Lementem a házi orvoshoz, és csodák csodájára elõvettek egy mini EKG készüléket, rám kapcsolta az asszisztens, megmérte, amit kellett, aztán a felhívta telefonon a kardiológiai intézetet, bemondta a nevem, stb.. és rárakta telefonra a készüléket. megnyomott egy gombot, és a telefon átjátszotta a sípolásokkal a lemért impulzusokat. Azután a telefon másik végén kiértékelték a látottakat és megállapították, momentán minden rendben, de javasolnak egy kivizsgálást a kerületi kariológián. Egészen elképedtem, errõl a technikáról még nem is hallottam. Hát nem nagyszerû?
Ezek után a dokinéni írt egy beutalót a kardiológiai szakrendelésre, egy szív CT-re. Másnap telefonon kértem idõpontot. Adtak: JÚNIUS 9, 10.00 ÓRÁRA.
És ez az igen jól felszerelt és amúgy jól mûködõ Szegedi úti szakrendelõben történt. Hogy addig esetleg lehetnek még nagyobb és netán súlyosabb tüneteim? Hát pechem lesz. Vagy van 90-110.000 Ft-om és megcsináltatom a vizsgálatot egy maszek eü intézetben.
Ezért azt mondom, hogy nem elég az eü-ben a korszerû rendelõ, korszerû eszközökkel, oda kell megfelelõ létszámú jól képzett szakember is. Hát azok elmentek valahová, úgy hogy vissza sem jönnek.

Még valami: az a csoda EKG kütyü az nem OEP-tõl van, azt a házidoki vette saját pénzébõl.
Ferkó1943 2017 márc. 29. - 15:49:17
(17279/20900)
A neveket csak azért hoztam elõ, mert ilyenek a fidesz alelnökei, frakcióvezetõi, miniszterei.
Ferkó1943 2017 márc. 29. - 15:47:35
(17278/20900)
Már pedig a pitiáner, kõbunkó parasztok pártja (lásd. Német Sz., Kósa L., Fazakas S. akikhez egyre inkább hozzásüllyed intellektuálisan Orbán is) végig viszi, mert maga mögött érzi a tudatlan, információktól elzárt vidéki tömegeket, akiknek imponálhat ez az erõszakos, aljas "végvári vitézi" hozzáállás.
De a csehek már készíthetik a terepet a CEU-nak Prágában.
oregbeatsuhanc 2017 márc. 29. - 10:55:53 Előzmény Vak Béla
(17277/20900)
" "Rossz ingatlanhasznosítás" mondja Demszky a fóti gyerekváros kapcsán. Idétlen leegyszerûsítése a történetnek, Solt Ottilia forog a sírjában.
Hát annakidején a háború után nem ingatlant hasznosítottak, hanem elhelyezték a rászorulókat valahová. Ami nem volt szétbombázva, ahol elfértek a gyerekek vagy egyéb rászorulók. És persze volt a dolognak egy erõs politikai tartalma is: "elvettük a gazdagoktól, odaadtuk a szegényeknek". "

Az használ ilyen kijelentést aki idõvel egy érzéketlen megalomán fazon lett. Már régóta õ sem a " régi fiatalember " -:((
Lehet, hogy ö nem üdült valaha olyan SZOT gyereküdülõben, amit a gazdagoktól vettek el? û
Én voltam több ilyenben is Sopronban, Parádfürdõn a Károly kastélyban. Ja, azóta a valaha volt, szintén gyereküdülõt, a parádsasvárit átalakították jól fizetõ Kastélyszállónak.

"A mostani, Aba Botondot sározó dumája meg szégyentelen ebben a formában. Most jut eszébe, hogy alkalmatlan volt?
Vagy álljanak oda a vizsgálóbizottságok elé, és öntsenek ki egymásra mindent, vagy beszéljék meg négyszemközt. De most, az OLAF jelentés árnyékában nyilvánosan sarazni a másikat ......"

Bármennyire is retteg a felelõsségre vonástól nemtudomka Gábor, neki mint a fõváros irányítása alá tartozó BKV ban történtek miatt , fõpolgiként is felelõssége van.
Botonddal sokáig jó haverságban voltak, aki akkor lett kegyvesztett, amikor a Combinós botrányok - sorozatos jármûlerobbanások, pályaátépítések, Margit - hídi felsõvezeték oszlopkidõlések - Demszkynek is kínosak lettek.
Aba pedig már korábban 2005 elõtt is felelõs volt azért, hogy a korrupt szerzõdések mellett, létrehozott a cégen belül olyan BKV tulajdonú, pénzszivattyú Kft. ket, ahol a Kft. királyok zavartalanul garázdálkodhattak, rajtuk keresztül pártkasszát támogathattak.
Frutta 2017 márc. 29. - 10:25:17
(17276/20900)
https://444.hu/2017/03/28/a-ceu-rektora-szerint-itt-az-ido-hogy-az-egyetem-polgarai-megvedjek-az-egyetemet

Olvasd el. Ezek ennyire aljasok és sunyik. Nagyjából, a szájkaratén kívül, valószínûleg békén fogják hagyni a civil szervezeteket, de a legérzékenyebb Soros-ponton akarnak lecsapni. Ha a magyar egyetemi világ, a civilek, az értelmiség, akár külföldiek bevonásával is nem lesz képes kiállni a világon egyedülálló CEU mellett, akkor mindent megérdemelnek.
mavtelep 2017 márc. 29. - 09:03:57 Előzmény Frutta
(17275/20900)
Hogy is van ez ? Fel akarnak számolni egy egyetemet ?! A Sorosét ?!
Nem tudok semmit, segítsetek !
Szervusztok, jó reggelt !
Frutta 2017 márc. 28. - 20:08:42
(17274/20900)
Addig csesztetik egymást, hogy egyszer csak valaki majd csak kiborítja a bilit.
Frutta 2017 márc. 28. - 19:45:20
(17273/20900)
Hogy mennyire taszító ez az egész ellenzéki bagázs az elmondhatatlan. Egyíik sem érdemelné meg, hogy hatalomra kerüljön. Egyszerûen már, ha akármelyiket látom, hallom heveny hányinger jön rám.
mavtelep 2017 márc. 28. - 18:16:02
(17272/20900)
Rossz volt hallgatni, de nem csak a tartalmat, hanem a hanghordozást is. Olyan "reszelõsnek" hallottam, - idegesség, gyógyszer ?
offtopic
Vak Béla 2017 márc. 28. - 17:50:54
(17271/20900)
"Rossz ingatlanhasznosítás" mondja Demszky a fóti gyerekváros kapcsán. Idétlen leegyszerûsítése a történetnek, Solt Ottilia forog a sírjában.
Hát annakidején a háború után nem ingatlant hasznosítottak, hanem elhelyezték a rászorulókat valahová. Ami nem volt szétbombázva, ahol elfértek a gyerekek vagy egyéb rászorulók. És persze volt a dolognak egy erõs politikai tartalma is: "elvettük a gazdagoktól, odaadtuk a szegényeknek".

A mostani, Aba Botondot sározó dumája meg szégyentelen ebben a formában. Most jut eszébe, hogy alkalmatlan volt?
Vagy álljanak oda a vizsgálóbizottságok elé, és öntsenek ki egymásra mindent, vagy beszéljék meg négyszemközt. De most, az OLAF jelentés árnyékában nyilvánosan sarazni a másikat ......
mavtelep 2017 márc. 28. - 16:40:25
(17270/20900)
Hallgatom Bokrost : amit az EU-tól kapunk az Mészáros és Tsai zsebébe kerül, tényleg nem lesz ebbõl adósság, de népjólét sem.
Szervusztok, jó napot !
Ferkó1943 2017 márc. 28. - 12:42:27
(17269/20900)
A tocsogás az a mobilgát esetében is megmarad majd a kertekben, mert a talajvíz szint - az mint tudjuk - árvíz esetén megemelkedik. Az ellen nincs ellenszer.
Ferkó1943 2017 márc. 28. - 12:28:12
(17268/20900)
Csak hogy tudjátok. Ma reggel 6 órakor már kinyitották a Szt. István park egyik oldalbejáratát (ami elõtt a múlt héten egy gk feljárót építettek ki a fák között) és emberek álldogáltak a Lukács szobor mellett. Na, mondtam magamnak: "szegény Gyuri bácsi, ma elvisznek innen2" Hát így is lett, délelõtt már csak a hûlt helye volt.

Ezek a kriptofasiszták a nekik tetszõ szobrokat éjjel telepítik és nekik nem tetszõket meg hajnalban bontják el. Nehogy már valakik - pl. a Soros bérencek - megpróbálják megakadályozni.
Ferkó1943 2017 márc. 28. - 12:23:01
(17267/20900)
Amikor a 70-es években Békásmegyernél megépítették azt a bazi magas gátat, végig akarták vinni az összekötõ hídig. Pont a római partiak tiltakoztak a legjobban, hogy elvágja õket a Dunától., a plázstól, stb. Akkor épült a nyúlgát.
oxális 2017 márc. 28. - 11:55:47
(17266/20900)
szerintem nem ránk bukik...
Cafee. 2017 márc. 28. - 11:39:55
(17265/20900)
Na igen, a Kiralyok utjan van a nyulgat, ne mondd, h az normalis, hogy odaig kiont a Duna es h nem kell ellene tenni semmit, ez abnormalis helyzet.
Anyosomeknak volt a Kiralyok utja es vele parhuzamos ut kozott telkuk, hazzal, na a kertbe sem lehetett kimenni, tocsogott a viztol. Enmeg a Kiralyok utja es Duna kozotti regesregi udulokben voltam, s emlekszem nyaranta hetekre at kellett menni mashova, mert elontotte a viz az egesz udulot, elso emeletig akar, ott uszott el a fiam papucsa egyik ejjel. Vagyis, akar epitettek uj hazakat az arterbe, akar nem, a helyzet nelkuluk is tarthatlan a Kiralyok utjaig.
Ferkó1943 2017 márc. 28. - 10:40:06
(17264/20900)
Királyok útján van a "nyúl gát". Gyerek korom óta járunk a rómaira, kisfijam ott evezett is a külker csapatban. A víz gyakran elöntötte, a régen odaépítõk ezzel együtt éltek. Csak amióta beépítették , fõleg az utóbbi 25 évben a Tarlós Pubiék által kiadott építési engedélyekkel, azóta van szükség a parti védmûre. Építettek volna lábakra, mint más folyók menti ártereken, pl. a Tiszánál. Az 5 km hosszú 6 méter magas védmû biztonsága erõsen kétséges. Nincs ilyen még sehol a világon.
Ferkó1943 2017 márc. 28. - 10:30:14
(17263/20900)
Lázár szerint potom összeg jutott Mészároséknak az EU-s pénzekbõl.


Most megnyugodtam.
Cafee. 2017 márc. 28. - 10:22:53
(17262/20900)
En sem es Tarlost sem, de sztem lemosta Desit, aki vedekezesbe ment at es felkeszuletlen is volt: amikor hivatkozott az ellenervekre, de egyet sem tudott mondani, mikor Tarlos konkretan rakerdezett.
En nem ertek ehhez, se pro se kontra nem tudnek vitazni, ahhoz jobban kellene ismerni a szakemberek velmenyet, nem feluletesen.
Kb ket ellenervet ismerek, egyik az, hogy kivagjak a fakat, masik pedig azokat hibaztatja, akik arterbe epitkeznek.
Namost, en gyerekkorom ota jartam a Romaira es kvanagy arvizek voltak szinte evente, s nem csak az arterre korlatozodtak, hanem harom utcanyi melysegben. A fout, most nem jut eszembe, hogy hivjak, egyik oldala pedig evtizedek ota szinte jarhatatlan a gat miatt.
Szoval,valamit csinalni kell mar.
Ferkó1943 2017 márc. 28. - 09:48:44
(17261/20900)
Nem szeretem Désit, de most szerintem jól csinálta.