malvinkicska 2020 szept. 22. - 20:28:54
(549/929)
A mai részben robbant a bomba, mert látták a videót, Müjgan most már sajnálja , mert Demir elvtte fegyverrel a zsebében Züleyat és attól félnek megöli valahol.
Elhaym 2020 szept. 22. - 17:30:23
(548/929)
Október 5-től sem marad félbe a sorozat, de csak 20 percet adnak le belőle egy nap.
malvinkicska 2020 szept. 21. - 18:56:15 Előzmény mihenike
(547/929)
Szia most néztem meg a mai rész, valóban elment Müj esze amit most már követ sok a féltékenység megbontotta az elméjét sajnos, már senkire sem hallgat. Voltak szép pillanatai Demirnek és Züleyanak, nagy színész az biztos olyan természetesen alakítja a szerető férjet, nem hiába díjat nyert ezért a sorozatért. Hatip aga egy féreg, mert ártani akar a saját népének , mert azok a vevők megjelentek újra az olaj gyár miatt de Demir és Yilmaz közösen megvették. Akinek a leg értelmesebb szöveg van írva az Fekeli, mert össze hívta a népet, és megmondta szépen kiakarják forgatni Cuklurovát, eza szemét Hatip meg össze vissza hazudott a két embernek, ha az egyik szemét mint Behice javul rögtön elé áll ez a másik szemét. Szóval ez idő húzás már sokan nézik ezt a sorozatot és beszélgettem emberekkel, és egyszerű embernek is az a véleménye nagyon eltolták ezt a történetet, csak többen nem tudnak így véleményt nyilvánítani, mint mi szerencsére, mert nincs számítógép
malvinkicska 2020 szept. 20. - 11:33:28 Előzmény mihenike
(546/929)
Szia jól látod Hünkar számláján több rossz van és mégsem olyan ellen szenves, mint Behice egy érdekes valaki a szimpla kinézetétől rosszul vagyok az a pici szem gúnyos nézés az asok affektálás, mindenkinek osztja az eszet és neki nem sok van csak rossz irányba gondolkodik Feleli étrendjét is szabályozza, de mire fel, az meg olyan buta tűri neki.Züleya sem egy megnyerő valaki nem sok kedvesség árad belőle csak dúl- fúl mindig csalódott akkor tegyen róla, tudom így van írva ami el van túlozva nem kicsit nagyon.
mihenike 2020 szept. 19. - 16:55:24 Előzmény malvinkicska
(545/929)
Szia!

Saniyenek väg az esze, gyorsan összetette a kepet a fejben, hogy mi törtent az ekszerekkel.... nem eleg Gaffur hazugsäga, meg Cetint is megrägalmazta.... szänalmas alak! Ezelött is megbocsätotta minden szemetseget Saniye es most a kisläny miatt fog neki megbocsätani... De vajon mit akar Saniye Hatip Agaval beszelni??? Saniyenek honnan lenne penze??? vagy mäs jär a fejeben....?

Gülten es Cetin jelenleg a legszebb szerelmes pär a sorozatban, jo räjuk nezni. Nem ugy mint a többiekre!

Zühleya is csak nyavalyog es a multban el. De a nappalis jelent Zühleya es Hünkär között nagyon szivet melengetö volt a sok negativum mellett. Most tenyleg olyanok voltak mint egy anyos es a menye, ahogy a gyerekek jövöjeröl beszlegettek :)

Ahogy irtad, en sem ertem, hogy Müjgan miert nem välik el Yilmaztol, ha ennyire megszällott, hogy felrelepnek Zühleyäval... mostmär tenyleg tulesik a hatärokon... mär nincs valosägerzete... de ezt Behice neni is megmondta...

Demir is olyan, amilyen...,de Zühleyät szereti es emiatt egy kicsit sajnälom nehäny esetben.

Fekeli apänk szemfüles volt az etteremben es kihallgatta a ket üzletember beszelgeteset es mit ad Allah, este mär megjelentek a szomszedban es Müjgannak kävet kellett, hogy keszitsen ezeknek az örülteknek :) meg azok a pofäk, amiket väg hozzä :)
De mintha Behice most egy kicsit normälisabb lenne... vagy csak megjätsza magät? nem tudok rajta eligazodni, mert igaz, hogy egy negativ szereplö a sorozatban, de Hünkär Yaman szämläjän meg mindig több gonoszsäg van, mint az öven!
malvinkicska 2020 szept. 19. - 07:55:51 Előzmény mihenike
(544/929)
Köszöntelek a tegnap este Gaffur szemétségére derült fény ő adta el a z ékszereket, mert az ékszerésztől megtudta a felesége. Aztán Fekeli elment kebabot enni és kihallgatta a két újabb vállalkozót, hogyan akarja átvágni Demirt a vásárlások terén és rögtön el is mondta Demiréknek, fel hívta telefonon és csak tétovázott a pacák a vonal másik végén. Gül féltékenykedése tart tovább, nekem már nagyon unalmas ennyit lovagolnak a nagy semmin, vagy válnának el vagy lenne már valami.
mihenike 2020 szept. 18. - 20:28:48 Előzmény malvinkicska
(543/929)
Szia! na igen a nö szepen elrepült a penzzel :) A kis naiv Zühleya pedig räcsodälkozott, hogy Yamanek lefizettek a nöt... nem is ertem, hogy miert lepödödtt meg :) haha

Kiväncsi leszek, hogy milyen hatässal lesz Sabi es Gülide kapcsolatära ez a titok, hiszen S. most elhallgatja az igazsägot G. elöl... Az ügyet ätadtäk Isztambulnak, de ez szämomra nem jelenti azt, hogy lezärtäk az ügyet... nekem van egy olyan erzesem, hogy lesz itt meg visszaterö elem emiatt az Ercüment ügy miatt...

Behice es Müjgan teljesen lefagytak, amikor Yilmaz bevallotta, hogy bizony ö ölte meg Ercümentet. De Behice reakcioja jo volt - ezek szerint tenyleg kedveli Yilmazt??? viszont Müjgan ettöl az informäciotol szerintem ismet megroggyant egy kicsit, szerintem ö mär ezt nem tudja elviselni. :(

Megerkezett a rejtelyes felvetel is Yamanekhoz... Gondolom Zühleyänak ezzel befellegzett... Hünkär olyan kiväncsi, hogy märis berendeltek egy uj gepet meg egy kamerät, hogy a gyerekeket is meg tudjäk örökiteni :) Persze Zühleya ismet jelentett rendezett, amiert Demir jobban szereti Lejlät mint Adnant ...
Szep töle, hogy meg akarja varrni Gülten ruhäjät. Demirnek ez sem tetszik, de Hünkär kivetelesen Zühley melle ällt... Ezzel a Gültennel mindenki ugy bänik a birtokon, mint a himestojässal :) :) :)

A legjobb az az egeszben, hogy Demir es Yilmaz vegre fegyverszünetet kötöttek, de Müjgan felvetele miatt gondolom ujra ki fog törni a häboru es ver fog folyni... Ennek mäskeppen nem is lehet vege, csak ha az egyik meghal... de erre vajon Müjgan nem gondolt??? nincs vele tisztäban, hogyha Demir megkapja a felvetelt, akkor itt kö-kövön nem marad...??? szegenykem nagyon beteg a feje :(

Ami a 3. evadot illeti ... nem tudom, hogy mikor fog eljutni Magyarorszägra... es azt sem tudom, hogy meddig akarjäk huzni ....
malvinkicska 2020 szept. 18. - 15:41:25 Előzmény mihenike
(542/929)
Szia a 64-es 3 évad első része nem elragadtató ahogy kezdődik az első 20-pben annyi Mügan véletlen lelövi Züleyat ahogy valamin vitáztak, szóval szerintem ugyan azok a semmik amik eddig is voltak nem néztem tovább ennyi elég benne maradt Behice egyből végem lett az öreg asszony is bolondozik továbbra, szerintem felesleges volt ennyi évad nem sok semmi fogd meg jól alapon.
malvinkicska 2020 szept. 17. - 18:49:19 Előzmény mihenike
(541/929)
Szia folytatódott ez a dolog és a nő tisztázta sok ember előtt Züleya becsületét, és elrepült a pénzzel. Seba nem mondta meg az ügyésznőnek a gyilkos nevét, arra kérte ne foglalkozzon vele tegyen pontot a végére.Aztán Müjgan valóban nagyon meg van kattanva elküldte a felvételt Demirnek, de nem tudták megnézni, mert elromlott a lejátszó újat rendeltek de D azt hiszi valami sportos kazetta, biztos holnap fog kiderülni mi van rajta..aztán készülnek Gülten kezét megkérni, gondolom holnap lesz zűr rendesen. Szerintem Züleya is hibás ezekért , mert állandóan keresi Yilmaz kegyeit, nekem nem szimpatikus egy kicsit sem az a nő. Setrmi és Behice adták a szokásos utálatos formájukat , de nem értem miért nem írják már ki őket tök felesleges mind a kettő.
mihenike 2020 szept. 17. - 18:25:33 Előzmény malvinkicska
(540/929)
Szia!

Nos tegnap ezt az Ercüment ügyet tenyleg jol csürtek-csavartäk... A Yaman es a Fekeli familia összefogtak, hogy megmentsek Gülten es Zühleya becsületet. Gondolom ezzel az unokanöverrel meg meg fog gyülni a bajunk :) most segitett nekik, de vajon meddig fogja tartani a szäjät? :)

Zühleyät legszivesebben felkepeltem volna, amikor oda ment Sabahattinhoz nyavalyogni,hogy ällitsa le Gülidet... most miatta fognak összeveszni? De ebben a jelentben az volt a legabszurdabb, hogy Sabahattin olyan nyugodtan mondta, hogy persze, Ö tudta, hogy Y. ölte meg E.-t, mintha csak azt mondta volna, hogy gyülöli Sermint :) haha :) a halverü doki mär hänyszor mentette meg Y. eletet :)

Sermint es Behice csak kevernek-kavarnak, de mindkettö eleg verszegeny a nagy Hünkär Yaman mellett, elbujhatnak mellette ami a gonoszsägot illeti :)

Szegeny Müjgannak mär Fekeli papa is beszolt. Nem csoda, hogy a nö becsavarodik.

Azon nagyon jot szorakoztam, amikor Yilmaz es Demir megegyeztek, hogy összedobjäk a penzt, hogy az unokanöver mellettük tanuskodjon. Persze egyiknek sincs annyi penze, mert a mäsik borsot tört az orra alä :)! haha :)

malvinkicska 2020 szept. 16. - 18:49:45 Előzmény mihenike
(539/929)
Szia a mai részben folytatódott ez a gyilkos ügy, jót csavartak rajta Demirnek nagy esze van elment a rokon lányhoz Demirrel és pénzért rávették teljesen más irányt vet az ügy, mert most kártya adósság miatt ölhette meg valaki vitt egy sok fenyegető levelet., és most megint innen kezdik a nyomozást szerintem ez csak idő húzás nem sok értelme van. Sermin és Behice olyan szemetül viselkednek nem is néztem húztam ott ahol nekik van jelenetük, mert Fekeli esze is teljesen elmenőbe azt csinálja az étkezéssel amit az a szemét nő mond, ez a forgató könyv írónak nem sok képzelő ereje van amiket össze zagyvál néha.Elírtam elnézést Yamant akartam azzal voltak.
mihenike 2020 szept. 16. - 17:22:52 Előzmény malvinkicska
(538/929)
Szia!
Ez a tegnapi resz valoban egy nagy összevisszasäg volt, ezzel, hogy valaki elterjesztette, hogy Ercüment a nagy Demir Yaman feleseget eröszakolta meg es Demir jogosan ölte meg ... jaj... ez mär nagyon färaszto.
Kär ezert a sorozatert, mert nagyon jol kezdödött.
Müjgan rögeszmeje is nagyon unalmas mär... ha ennyire nem tud megbizni Yilmazban, akkor miert nem megy el...? - ja persze, mert akkor nem lenne sorozat :)
Hatip is nagyon gyorsan kicsinälta a rabot, aki helyette feladta magät...
Sabahattin egy örök romantikus, Parizsban akarja elvenni Gülidet :)!
Azt nem tudom, hogy Behicenek mit sikerült kihallgatnia abbol, amit Yilmaz meg Fekeli beszelgettek... De most ez nem värt fordulat, hogy Demirem es Hünkärom fedezni fogjäk Yilmazt...
De vajon mi lesz, ha Demir megkapja a felvetelt, amit Müjgan keszitett? Gondolom megint elveszi Zühleyätol a gyerekeit...
malvinkicska 2020 szept. 15. - 20:34:03 Előzmény mihenike
(537/929)
Szia most néztem meg a mai részt, eléggé megkeverték a szálakat ezzel az erőszak dologgal az a szemét Hatip aga megölette azt az embert aki magára vállalta a gyilkosságot és Yilmaz azt hiszi Demir csináltatta, szerintem nem jó nyomon van. Közben megkeverték a szálakat Züleyat erőszakolta meg az unoka tesó, szóval most elég káosz az egész. Az igazi gyilkos Yilmaz mert Gültent védte, de most Demir és az anyja nem akarja Yilmazt feladni majd látjuk mi sül ki belőle, az a szemetes láda Behice mindig hallgatózik, annak a nőnek a szeme sem áll jól a szája mindig vörösre festve, mint a majom S-e
mihenike 2020 szept. 15. - 18:25:10 Előzmény malvinkicska
(536/929)
Szia! megneztem a tegnapi reszt...
1. az az igazsäg, hogy ezt a kameräs jelenetet többször feldobta nekem a youtube es soha nem tudtam, hogyan fogunk ehhez a jelenthez eljutni es persze nem ertettem, hogy miröl beszel Z+Y... de nem gondoltam volna, hogy az Ercüment ügyröl beszelnek es persze nem is a szerelmükröl vagy a multjukrol vagy egy esetleges szökesröl volt szo... Szoval csak neztem nagyot... Mär csak azon is csodälkozom, hogy Zühleya ilyen szabadon jär s kel es senki sem ellenörzi mint azelött... Müjgant nagyon sajnälom, hiszen szegeny nem ert semmit, csak a megszällottja Yilmaznak es Zühleyyänak... Ezzel kapcsolatban azt sem ertem, hogy Demir meg Hünkär Anyäm miert nem irjak meg az Adanai blikk magazinba, hogy mi törtent Ercümenttel... :) hiszen annyira hangosan es nyugodtan beszeltek erröl, hogy bärki meghallhatta volna, nem csak Z.!

2. Gaffur+a kisläny+Saniye jelentei mär nagyon kezdenek untatni, de persze ertem en, hogy igy lettek szülök, mert Saniye nem tudott teherbe esni...

3. Volt benne utaläs arra, hogy Sermin beköltözött abba a häzba, amit Hünkär ajändekozott nekik, ezek szerint szakitottak Hatip agäval? azert is fut ujra Sabahattin utän? :)

4. Fekeli es Behice: szegeny ember mär nem ehet semmit, csak zöldseget... es ez a nö is csak zöldseget tud beszelni :) haha :) mindenesetre nagyon bosszanto egy figura!

5. Kiväncsi vagyok mit fog tenni Yilmaz, most, hogy tudja, hogy Müjgane az elhagyott barna säl.
En toväbbra is nagyon sajnälom ezt a szegeny nöt. FB-n en is olvastam, hogy mindenki öt szapulja, de meg mindig együtt erzek vele :(
malvinkicska 2020 szept. 14. - 18:51:46 Előzmény mihenike
(535/929)
Szia a mai részt látva nem sok minden történik Züleya kihallgatta Demirt mikor beszélgetett az anyjával és szóba jött ez a gyilkosság dolog, mert Demirt kihallgatták, erre Z rögtön telefonált Yilnek a kunyhónál találkozzanak persze Müj is hallotta utánuk ment felvételt készített róluk és elhagyott egy barna színű sálat amit később Yil megtalált de akkor még nem tudta kié de később Müj mondta elhagyta a sálját eztán lesznek a gondok, Nevetséges ennyi részen keresztül ez a sok szenvedés ugyan azokat a köröket futják ebben szerintem semmi ész szerűség nincs már. Yilmaz ölt Gülten miatt mert az ugye szemétkedett a lánnyal. Aztán Gaffur adta a formáját cipőt vett a kislánynak és az apának szólította amitől az el van ájulva.
mihenike 2020 szept. 14. - 17:23:14
(534/929)
Kedves Mindenki :) amilyen jol indult ez a sorozat, olyan unalmas es vontatott lett...

1. Megneztem a mult heti reszeket es alig tudok belöle kiemelni 1-1 fontos jelenetet, mert az egesz csak arrol szol, hogy szegeny Müjgan egyre jobban megbolondul. Zühleya meg direkt idegesiti is. Demir is egyre bolondabb, nem tud megbizni a felesegeben es ha Z. nem talälja meg a säljät, akkor gondolom megint megbüntette volna.

2. Behiceröl elnevezett Fekeli egy iskolät... oh Allah! ennek is elment az esze :) Közben pedig csak Hünkärom utän epekedik.

3. Gaffur es Cetin jeleneteiböl is kicsit tul sok volt, de legäbb befogadta a csalädba a fiut! Bär mostmär kicsit sokan tudjäk, hogy mi törtent Gültennel es, hogy Yilmaz ölte meg Ercümentet...

4. A kis ärva es Saniye jelenteiböl is kicsit sokat mutatnak... csak idöhuzäs...

5. Hatip is egy ellenszenves figura, aki igaz, hogy fizeti Sermin lakäsät, de közben Sermin a volt ferjet akarja visszaszerezni... hogy is van ez???
mihenike 2020 szept. 14. - 17:10:27 Előzmény malvinkicska
(533/929)
Köszi :) az esetek többsegeben egy a velemenyünk, ugyhogy biztos bele fogok nezni :)
malvinkicska 2020 szept. 13. - 18:30:53 Előzmény mihenike
(532/929)
Nekem tetszik a két főszereplő főnyeremény majd bele nézel és látod, abban még gonosz a nagymama nagyon az még Serminen és Behicén is túl tesz, azok csak nála tanoncok.
kriptonyt 2020 szept. 13. - 17:07:53 Előzmény mihenike
(531/929)
☺szívesen.
malvinkicska 2020 szept. 13. - 17:05:21 Előzmény mihenike
(530/929)
Szia a sál egy nagynénié vitte a repülőtérre és benne hagyta hölgy majd kiderül , akkor már nem vagyok egyedül mert én sem kedvelem Züleya és a Yilmaz párost el neveztem őket savanyú almának kaptam is már érte a Fb-on ott sokan meg vannak őrülve értük, nem tudom melyik sorozatot nézik. annyi vigaszom van nem rosszból írtam, hogy most már nagyon semmi hanem ezt is látom ez a sorozat, elhúzták , mint a rétest.