10/10
kirijima 2012 febr. 29. - 15:14:58 10/10 Előzmény Edmond Dantes
(22/142)
Akkor pontosítok: nincs a szádba tolva, feleslegesen ragozva, mert felesleges, a mondanivaló így is kristálytiszta. Kevés film olyan bátor, hogy be meri vállalni, hogy nem foglalkozik az elõzményekkel, okokkal, leredukálja a dialógusokat és a legtöbb sallangot, hogy maximálisan egy létállapotra koncentráljon.

blowup: Ezt remélem te se gondoltad komolyan, mert akkor elég komoly baj van fejekben. Szerinted az teljesen normális, amit Fassbender mûvel ? Itt nem egy szimpla harmincas agglegényrõl van szó, akinek az átlagosnál nagyobb a szexuális étvágy, és hajtja a nõket, néha összeszed egy-egy prostit, na bumm, sztem ebben még semmi óriási elítélni való nincsen, élhetik így páran az életüket. Ennél sokkal többrõl van szó, Fassbender figurája egy érzelmi analfabéta, egy üres váz, amibõl kihalt (majdnem) minden emberi, az egyetlen mozgatórugója, örömforrása a szex. Képtelen normális kötõdésre, emberi kapcsolatokra, lásd a randis jelenetet, ahol az addig valóságos ragadozóként viselkedõ, néhány pillantással hódító karakter eleinte szinte egy megilletõdött kamaszként, zavartan viselkedik, amint felsejlik, hogy itt nem egy állatias közösüléssel végzõdõ, egyéjszakás dologról van szó, hanem egy hétköznapi randi körülményei között kellene magát adnia.
1/10
pjg 2012 febr. 29. - 12:19:18 1/10 Előzmény Edmond Dantes
(21/142)
Ha lenne itt egy "like" gomb, most megnyomtam volna a véleményedre. :)
8/10
niknikk 2012 febr. 28. - 13:02:35 8/10 Előzmény blowup
(20/142)
"Nõsülni, családra még bõven ráér késõbb is, 30+ nem az élet vége, még meggyógyulhat."

A filmbõl kiderül, hogy nem csak szexfüggõ, de kötõdésre, tartós kapcsolat kialakítására képtelen. Olyan nõvel, aki egy kicsit is jelent számára valamit (néger nõ), már szexelni sem képes.
Megpróbál változtatni, meggyógyulni, de kudarcot vall.
Ha csak egy szingli pasi lenne, aki kiélvezi az életet az elkötelezõdés elõtt, akkor nem sütne a filmbõl a csapdába esettség, szenvedés és a mélységes boldogtalanság.
Edmond Dantes 2012 febr. 27. - 21:27:09
(19/142)
Kirijima
"itt nincs moralizálás, nincs semmi elcseszett gyerekkor, rossz családi háttér, blablabla, nincs semmi unalmas nyílt színi fogyasztói társadalom kritika, ezek összes elcsépelt, ezerszer ellõtt sablonjaival együtt"
Már hogyne volna!Csak most egy ezeregyedik motívum felõl. Hugi tesz is rá célzást egyszer.
Mr.D
Fassbenderrõl: "egyértelmûen ez a film volt az õ hattyúdala"
Bocs, tudtommal él! "Hattyúdal" jelentése: a halálához közeledõ mûvész utolsó alkotása=az majd az utolsó filmje lesz s utána elhalálozik..
Testvérpár jó, rendezés jó, 101 perc túl hosszú, ebben nincs ennyi, nyújtva mint rétestészta, New York, New York-betétdal kb.negyedórásra hízlalva. Akinek meg bejön, az 180 percig is elnézné. Így van ez.
10/10
Watchmen 2012 febr. 26. - 23:56:15 10/10
(18/142)
Atyaúristen, mennyire durva, hogy kb. a Drive után fél évvel és a Fekete hattyú után egy évvel ismét egy ilyen mestermûvet láthatok. És mondja azt valaki, hogy nincsenek jó filmek manapság.

Steve McQueen egy fantasztikus filmet készített. Annyira félelmetes és egyben borzongató korrajz ez a 21. század emberérõl, hogy nem gyõzünk rácsodálkozni és elszomorodni. Bravúros dolog szerintem, hogy itt tulajdonképpen a szexfüggõség csak egy indikátorként mûködik, amely felcserélhetõ lenne egy csomó mai problémára: drog, alkohol, erõszak. A film akkor is ugyanúgy mûködne és ugyanolyan gyomorba vágó lenne.

Nem tudom elégszer dicsérni azt a megoldást sem, hogy a filmvégi befejezés is méltó az addig történésekhez viszonyítva és nem próbál meg nagy tanúságot vagy végsõ megoldást kínálni. Ezáltal a nézõ sokkal elégedettebb lesz, hiszen személyes érzelmei, tapasztalásai segítségével tovább pörgeti a cselekményt.

Fassbender fantasztikus. Brandon karaktere annyira életszerû és valódi figura, hogy egy perc múlva már el is felejtjük, hogy csak a filmben van mozgástere. Nem értem azokat a felháborodásokat sem, ahogy elõzetesen olvastam, hogy a film nagyon szexista és provokatív stb. Miért kell mindig egy túlontúl konzervatív (prûd) csoportnak megmondani a tutit. Semmivel nem volt durvább, mint Bertolucci Álmodozók címû klasszikusa. S. McQueen amúgy sem öncélú és hatásvadász módszereirõl híres. Legalábbis, ha valaki ennyire õszinte és igaz filmet forgat egy ennyire komoly témáról, akkor ez a következtetésem.

Carey Mulligan is eszméletlen. Annyira tündéri ez a gyöngyszem és annyira hiteles alakítást nyújt most is, hogy nem lehet elég sokszor dicsérni érte. Sissy, mint Brandon húga, egyszerre cserfes és bohém, de ugyanakkor érzékeny és zavart is. Tele problémákkal, sivár és életképtelen kapcsolatokkal. Korunk nõi megfelelõje õ is. Bár az õ hátterébõl csak ízelítõt kapunk, de ezt is sikerül annyira összetetten megjelenítenie, hogy nem tudunk érte elég hálásak lenni.

Mulligan abszolút nagyjelenete és talán a film legjobb jelenete (bár nehéz a választás), az amikor a bátyjának (is) énekel a bárban. Abszolút katartikus csúcspont, pazarul elmesélve.

További kiváló jelentek: Brandon összes jelenete a munkatársával Marianne-nal, a sokkoló fürdõszobai szcéna a film vége felé, az ámokfutás a film második felében, illetve kb. úgy az egész film kiváló jelenetek sora.

Nehéz megmondani, hogy mennyire volt oka az Akadémiának nem jelölnie a filmet az Oscarra. De az tényleg arcpirítóan bosszantó, hogy ennyire elmentek mellette. Fárasztó ezt már leírni, de sajnos nem ez az elsõ fájó eset és tuti, hogy nem is az utolsó. De nem is baj, ez semmit nem von le a Shame értékébõl.

Ami igazán tetszik még, hogy képileg is fantasztikus a film, annyira jól illeszkedik az összes díszlet, ruha, lakásbelsõk, hotelszobák a filmhez, hogy azt nem lehet szavakba önteni, egyszerûen látni kell. Egy-egy kép mintha egy festmény lenne, amit kimerevítve és kinyomtatva szívesen a falunkra tennénk.

Atmoszférateremtésbõl jeles, egybõl beszippant. Egyes jeleneteknél konkrétan elfelejtettem levegõt venni. Bivalyerõs megvalósítás, mely folyamatosan küldi a gyomrosokat. A végsõ lezárás nem katartikus lesz, de ugyanolyan hatásos. Úgy jellemezném, mint egy hatalmas pofon, amit soha nem felejtesz el.

Zeneileg is mûködõképes a formula. Minden jelent mellé sikerült a legmegfelelõbb zenét kiválasztani. Így itt sincs hiba. A legtöbb fentebb említett jelenetet soha nem fogom tudni elfelejteni. Egyszerûen beleégett a memóriámba. Steve McQueen ha így folytatja a legnagyobb között lesz a helye (vagy lehet már ott is jegyzik). A legjobb az egészben, hogy a direktornak sikerül elérnie, hogy nem izgató és vágyott dologként tekintsünk a szexre, hanem inkább gondolkodjunk el a látottakon. Ez viszont piszok nehéz, csak a legjobbaknak sikerülhet. Hiszen mint olyan, a szex az ember egyik legõsibb alapösztöne és egy olyan világban amelyben folyamatosan kapjuk az ingereket és impulzusokat mindenhonnan, piszok nehéz ezt elérni. De McQueen-nek sikerül és ettõl is kiemelkedik a témát feldolgozó többi alkotás közül.

Fantasztikus színészek, pazar megvalósítás, kõkemény mondanivaló. Erre még 10 év múlva is így fogok emlékezni, de lehet, hogy azon túl is. Kihagyhatatlan.

Kétségek nélkül
100%
10/10
offtopic
Watchmen 2012 febr. 26. - 23:54:57 10/10 Előzmény al dente
(17/142)
A lánya metrón Lucy Walters! Két filmje van elõkészületben. Eddig csak sorozatokban játszott. Asszem a Shame volt az elsõ filmes felbukkanása.
1/10
al dente 2012 febr. 26. - 01:36:16 1/10
(16/142)
Polgárpukkasztásnak kevés, lagymatag, szerethetetlen szar.
Ki a csaj a metrón?
Mr. D 2012 febr. 25. - 21:48:49
(15/142)
Tudtam, hogy tetszeni fog ez a film, de azt nem gondoltam volna, hogy ilyen mélyen megérint majd. Egyszerûen fantasztikus volt. Merész, provokatív, õszinte. Michael Fassbender immár a legfontosabb 30as színésszé vált számomra Hollywoodban. Egy év alatt már így is rengeteg nagyszerû filmben nyújtott nagyszerû alakítást, de egyértelmûen ez a film volt az õ hattyúdala. Rendkívül bosszant, hogy az Oscaron nem is jelölték legjobb fõszereplõnek, de egyéb kategóriában is megérdemelné a film a nominációt. A McQueen-Fassbender párostól remélem még ezután is láthatok ehhez és az Éhséghez hasonló remekmûveket.
blowup 2012 febr. 25. - 19:05:47
(14/142)
Közel sem akkora, mint amennyire beharangozták.

***SPOILER***
Szexfüggõ? Csak teszi amit tennie kell. Kutatások szerint 5-30 másodpercenként gondol egy férfi a szexre.
A vérfertõzés csak sejtetve van, ha akarom igen, ha akarom nem.
Teljesen átlagos pali, ma trendiül úgy mondanák tudatosan választotta a szingli életformát megkímélve magát a bonyodalmaktól, na és ha ezért érzelmi nyomoréknak tartják is hát pont le..ja ha van kit döngetni.
Nõsülni, családra még bõven ráér késõbb is, 30+ nem az élet vége, még meggyógyulhat.
***SPOILER***

Fassbender viszont tényleg jó.
4/10
1/10
kambekk 2012 febr. 25. - 12:43:22 1/10
(13/142)
SZ A R F I L M V O L T!
10/10
kirijima 2012 febr. 24. - 22:40:13 10/10
(12/142)
Az idei év Drive-ja lesz ez a film, nem igazán lesznek itt mérsékelt vélemények, azt látom elõre, vagy letaglóz vagy gyûlölni fogod.
Nem akarlak megbántani, de nagyon-nagyon nem értetted ezt a filmet, ha a miérteket keresed, abszolút nem errõl szól ez a film, nincs az égvilágon semmi jelentõsége, épp ettõl (is) kiváló és eredeti, itt nincs moralizálás, nincs semmi elcseszett gyerekkor, rossz családi háttér, blablabla, nincs semmi unalmas nyílt színi fogyasztói társadalom kritika, ezek összes elcsépelt, ezerszer ellõtt sablonjaival együtt, egy tehetségtelenebb rendezõ valószínûleg ebbõl az alapanyagból ezekre a témákra vetette volna rá magát. Itt egy kiüresedett emberi ronccsal járjuk végig együtt a pokol lépcsõfokait, látjuk elkeseredett küzdelmét a testét uraló szexuális vágy felett, és azt, hogy miképp próbál kapaszkodót találni, bár látszólag mindenkit eltaszít maga mellõl, miközben fokozatosan zuhan a teljes nihil felé, az egyetlen reménysugara a legbelül szintén elgyötört és boldogtalan, de érezni képes húga, aki még visszahúzhatja a szakadék szélérõl... Ritkán látni ekkora erejû alkotást.
Naturalista alkotás, de aki edzettebb gyomrú és látott már egy-két meredek filmet (Irreversible, Dogtooth, Ex Drummer), annak ez meg se fog kottyanni, maga a szex igen explicit módon ábrázolt, de nem lépi át az öncélú gusztustalanság, közönségesség határát, számomra talán egyetlen jelenet volt, amire azt mondtam, hogy ok, ez már kicsit sok, sztem aki látta, az kitalálja melyik :).
1/10
pjg 2012 febr. 24. - 22:02:40 1/10
(11/142)
Beteg film beteg embereknek. Zéró cselekmény. Végig reménykedtem, hogy kiderül, végül is mi ferdítette el a karakterek személyiségét, de nem kaptam választ. Az egyetlen, ami valóban értékelhetõ benne, az a színészek teljesítménye, viszont az a vitathatatlanul osztályon felüli.
offtopic
efes 2012 febr. 20. - 12:04:03 Előzmény lippije
(10/142)
Igen, a bombasztikus hype nálam is rendre az ellenkezõ hatást éri el. És szerintem, nem is vagyunk ebben egyedül...
blowurmind 2012 febr. 14. - 21:13:31 Előzmény MissEarnshaw
(9/142)
hello! ezt a filmet jovo heten mutatjak be, de nem birom addig, tudnal segiteni, vagy barki? :)
Blueberry2 2012 jan. 29. - 23:28:37
(8/142)
Michael interjú a filmrõl.

http://vimeo.com/35759599
MissEarnshaw 2012 jan. 28. - 21:25:50
(7/142)
Nekem tetszett a film, Fassbender meg fõleg. :)
lippije 2012 jan. 27. - 13:15:27
(6/142)
One Man Show. Fassbender tökéletes a lélektelen, de jellemével teljesen tisztába lévõ férfi szerepében. Ritkán szoktam szeretni azokat a filmeket, amikrõl már hónapokkal a bemutató elõtt azt lehet olvasni, hogy mennyire megbotránkoztató, mennyire polgárpukkasztó lesz. A Szégyentelenrõl sem tudok most még egyértelmû véleményt alkotni.Félreértés ne essék : a Shame nem rossz film, sõt. Talán csak túl nagyok voltak az elvárások vele kapcsolatban. Kritikám : http://www.filmkocka.hu/2012/01/a-szegyentelen-shame/
offtopic
Blueberry2 2012 jan. 26. - 00:59:58 Előzmény Charles Foster Kane
(5/142)
Azt írtam "Az egyik legjobb film amit valaha láttam."

Nem a legjobb. Na és ez a legjobb filmek lista nálam elég hosszú... :)

:)

Engem Michael és Carey Mulligan alakítása fogott meg nagyon , ezért szerettem a filmet de a többi dologban egyetértek veled . A forgatókönyv , rendezés jó volt , de messze nem tökéletes.
Charles Foster Kane 2012 jan. 14. - 16:13:16 Előzmény Blueberry2
(4/142)
Rendben, erre kivancsi vagyok. Te miert tartod minden idok legjobb filmjenek?

En megneztem, voltak reszek, amik tetszettek, erdekesnek tartottam. Voltak benne jo karakterjelenetek, gondolatok, elkepzelesek, de nem volt felepitve ugy, hogy lelki hatast elerjen. (Egy pillanatra fogadjuk el, hogy ez a filmkeszites celja.)

Ahogy a baratom fogalmazott, intellektualisan elveztem, emocionalisan nem. En azt mondom, hogy a vegere, meg intellektualisan is elcsuszott. Minden otletbol kifogytak az JO LEGYEN SPOILER ongyilkos jelenetre. Komolyan, az egesz vagas, zene, szineszi jatek. Ez mind nagyon elcsepelt lett. KISZAMITHATO SPOILER VEGE

Szoval erdekel a velemenyed. En amikor eloszor neztem a Pulp Fictiont (14 evesen) meg voltam gyozodve, hogy halalosan unalmas, es celtalan film. Szoval bizonyithatoan tevedheto vagyok. De szerintem nagyon komoly ervek kellenek, hogy ezt a filmet kozepesnel erosebbre lehessen ertekelni.



Btw, a magyar cimadas ujabb melyponton. Mar volt olyan film, hogy Szegyen? Vagy ezt miert kellett eppen az ellenkezojere forditani? A kedves cim adonak nem jott le, hogy szegyenrol, es nem szegyentelensegrol szol a film?
Blueberry2 2011 dec. 01. - 00:39:52
(3/142)
Fantasztikus film!

3 x láttam.

Elõször a London Filmfesztiválon, mikor Michael, Steve, Abi Morgan ( forgatókönyv) & Ian Canning ( producer ) is ott voltak és beszéltek a filmrõl , aztán még 2 x a Stockholm filmfesztiválon.

Az egyik legjobb film amit valaha láttam.