Téma: Stalker

PorcupineTree01 márc. 03. 13:42:23
(78/78)
Köszi a válaszokat, mindkettőtöknek, azóta nem néztem meg, de egyszer tuti előveszem és megnézem az elejétől a végéig :). Azért is, mert ez amit mondasz, vagyis mond Tarkovszkij, az tényleg igaz, ezt én is éreztem :D. Pld. a Straight Story is nagyon lassú volt, mégis meglepődtem, hogy milyen hamar elment a játékidő, pedig annyira nem rövid és ahhoz képest tényleg sok az elnyújtott jelenet és relatív eseménytelen. Gondolkodtam is rajta, hogy ez miért lehetett? :) Hogy-hogy ennyire beszippantott? Pedig az se lett egyébként kedvenc (bár tetszett), pont ezért is lepett meg. Elég hasonló film is a Sztalkerhez, a képek ott is gyönyörűek és hangulatfilm, meditatív. Itt is elég gyorsan elrepült az idő, könnyen eljutottam a felénél túlra, ha jól emlékszem már bőven azon túl hagytam abba, csak itt tűnt fel, talán életemben először, hogy tényleg rendkívül sok idő ment el ezekre a jelenetekre és a nyugati gondolkodásmódommal, életvitelemmel, azt mondtam ez most nekem nem kell :D. De így felkeltette az érdeklődésem, ahogy mondtad :). Hm, lehet még a kedvencem is lesz :). Mert egyébként szeretem a lassú dolgokat, zenékben is pld. a Pink Floyd nekem nagy kedvenc, vagy most Rachmaninoff, ellazítanak. Az-az érdekes, hogy ott is, először teljesen ledobtam magamról sok olyan zenét, ami mára a kedvencem lett, hogy adtam nekik újabb esélyt és kb. az első 5 hallgatásig inkább azt mondtam érdekes, majd egyre inkább tetszett. Először ott azon voltam megrökönyödve, miért kell 25 percnek lennie egy számnak, ki hallgatja ezt meg stb. Azóta én, rendszeresen. Talán nem kell mindenben túlságosan az értelmet keresnem :D. A legutolsó film amit láttam a Marley és én, na, ott pont ezt éreztem, hogy lassú, de nem annyira, hogy bevonzzon, legfeljebb a végén. Mindig magasabbra értékelt filmeket nézek, ez is még becsúszott a 7,1-es Imdb-vel stb., de a film nagy része, nagyon felejthető. BTW, A közepén meg volt egy montázs, ahol nagyon pörgött pár percig, szóval itt pont mindhárom tempót megtapasztaltam. A Sátántangó nem vonz, az már tényleg nagyon hosszú, meg túl művészfilm + úgy olvastam pont minap, hogy valóban meghaltak állatok a forgatás alatt, az is eléggé megfekszi a gyomrom, meg kifogásolom :/
10/10
petterisz febr. 12. 10:16:17 10/10
(77/78)
Szervusz! Tarkovszkijnak konkrétan volt erről egy elmélete. Ha valami pörgős, akkor érdekes, odafigyelünk. Ha lassú, akkor elkezdjük unni. Ha szuperlassú, akkor viszont megintcsak felkelti az érdeklődést, és mi is lelassulunk hozzá. A film kb. minden képkockája olyan itt, mintha egy veretes fotókiállítás képeit néznéd, és lassan sétálnál egyiktől a másikhoz. Engem speciel a film átrak egy olyan szemlélődő tudatállapotba, ahol nem zavar a film lassúsága, és egyszerűen csak szívom magamba a film esztétikai szépségét. Annyira szépen kidolgozottak a képek, hogy szerintem ez a lassúság egyszerűen muszáj, mert ezen tempó mellett van csak lehetőség arra, hogy tényleg felfedezhesd. Miközben a filmet tartalma és mondanivalója miatt is imádom, időnként, mikor nincs időm végignézni, van, hogy csak jeleneteket megnézek belőle pusztán a képekben gyönyörködni. Van egy anekdóta(?), hogy állítólag mikor a film elejéből próbavetítésen mutatott valamit Tarkovszkij, akkor valaki szóvá tette, hogy túl lassú. Erre Tarkovszkij idegesen megjegyezte, hogy akkor 2x ilyen lassúra fogja csinálni. Nem tudom, hogy megtörtént-e ez, de mindenesetre egybevág ezzel a szuperlassú = újra érdekesnek tűnik elmélettel.
IDS 2020 máj. 13. - 14:48:54
(76/78)
Már régóta figyelt a polcomon a dvd, de akármikor nekifutottam, úgy éreztem, hogy szellemileg és lelkileg nem vagyok eléggé elmélyülve egy ilyen élmény befogadásához, megértéséhez. Most végignéztem. Tarkovszkij egy egészen különleges rendező, a Tükör című filmje nagyon tetszett. A Sztalker tulajdonképpen egy misztikus utazás amely a metafizika főbb kérdéseire keresi a választ. Ez egy szépirodalmi igénnyel készített alkotás, amely lassan hömpölygő cselekményével, szimbólumokkal teli képi világával nem emészthető könnyen. Én többször is meg fogom nézni, az biztos, mert szeretem az olyan alkotásokat, amelyek szellemileg kihívás elé állítanak.
IDS 2020 máj. 13. - 14:31:17 Előzmény PorcupineTree01
(75/78)
Ha az elnyújtott jeleneteket nem veszi be a gyomrod, akkor ne nézd meg a Sátántangót. Emlékeim szerint a bemutatkozó jelenet egy többperces mozgó nagytotál. A mozgás alatt azt értsd, hogy kb. egy 10 méteres területet fed le balról-jobbra történő kameramozgással. Ezalatt nem történik semmi.
PorcupineTree01 2018 dec. 31. - 04:43:47
(74/78)
A magam részéről én most "küszködök" a filmmel, nem bírom nyugodtan végigülni, már sokadszor állítom meg, egyszerre érzem azt, hogy nem értem és ez egy kínvallatás, és, hogy mennyire filozofikus és érdekes, tényleg igaza van a pozitív ajánlásoknak. Egyszerűen nem értem, hogy miért kell így nyújtani a jeleneteket, annyira szívesen meghallgatnék valakit erről, hogy ezek miért jók/szükségesek, de komolyan! Most épp kiválasztottam 1 és 3/4 óránál lévő jelenetet, és lemértem: konkrétan 12 mp-ig nem történik semmi, csak nézzük, ahogy fekszik a csávó! Még csak ezután kezd szintén lassan mozgolódni! Itt írta valaki, hogy nem volt benne egy felesleges mp se... hát könyörgöm, most ha ez a jelenet 1mp, akkor mit vesztünk rajta? Olvastam ilyen cikkeket, volt ahol épp Sztalkert hozták elő, mint az igényes operatőri munka, az elgondolkodtató, tartalmas képek példáját, és más ehhez hasonló kritikákat, véleményeket is átfutottam. Mivel nem volt olyan részletes igazán nem tudtam elsajátítani ezt a szemléletmódot, de azt mondom: értem, ezeken a képeken mindig van mit felfedezni, de kérdés, hogy akkor is, ha konkrétan nem történik semmi? Oké, akkor is. Viszont nem jobb, ha lenne 1 órával rövidebb, pörgősebb filmünk, és ha valakinek annyira tetszik, akkor többször megnézi, és majd észreveszi a kis részleteket a képekben? Egyszerűen egy kínzás, ahogy a rendező ránk erőszakolja, hogy nézzük ezeket a hosszú snitteket. Ez a film csak azt sztereotípiát erősíti ezzel, hogy a művészfilmek unalmasak. Ha egy filmből perceket tudsz úgy kivágni, hogy ne változzon a minősége, az szerintem súlyos probléma. Alapból választ a rendező egy elmélyülős, lassan kibontakozó témát, és akkor még tetézi ezzel? Arra gondolok mindig, hogy akik ezt a filmet istenítik, valószínűleg horgászni is szeretnek, az is ugyanilyen, hogy percekig csak nézed ugyanazt, és semmi nem történik, de mégis milyen nagyszerű. Én ennél mindig szerettem mozgalmasabban élni, úgyhogy már tudom, hogy ez a film nem lesz a kedvencem.
petersson8 2018 szept. 01. - 00:31:38 Előzmény Újvállalkozó
(73/78)
Újvállalkozó az, hogy te nem rendelkezel azzal a befogadóképességgel, ami túlmutat a Star Wars-on, egy tiszteletben tartandó dolog, de az, hogy másokat is lebeszélsz erről a filmélményről, azzal már sokat ártasz. Az olvasni nem tudónak a könyv egy nevetséges, semmitmondó, furcsa jelhalmaz.
10/10
kisgeee 2018 júl. 14. - 23:10:31 10/10
(72/78)
Nem egy tömegfilm, és nem is a tömegeknek szól úgy gondolom. Én minden egyes percét élveztem, az operatőri munka pedig messze megelőzte a korát, a helyszínek, az apró részletek, a karakterek, mindennek súlya volt végig, és a víz, a fák... ilyet még egy filmnél sem tapasztaltam, érezni lehet szinte.
El kell benne mélyedni, hagyni hogy vigyen a film, ennyi.
Nekem mindenképp dobogós,
10/10.
Oh jajj 2017 ápr. 26. - 08:35:26 Előzmény acidphase
(71/78)
Azokat a Mester nem engedte szinkronizálni. Tarkovszkij nem volt ennyire hisztis ;)
Oh jajj 2017 ápr. 26. - 08:33:04
(70/78)
Nézd meg újra azt a könyvet! Ha ugyanaz, ami nekem is megvan, akkor az elsõ fele a Piknik az árokparton c. novella, a második pedig a film forgatókönyve alapján készült kisregény.

-------

Megvettem DVD-n a filmet, most sokadszor futok neki a tévében, nem bírom végignézni, pedig a könyvet rongyosra olvastam. Ez inkább valami misztikus dolog, mintsem sci-fi.
nala98 2016 febr. 14. - 19:34:51
(69/78)
Bevallom, nekem a kedvenc filmjeim közé tartozik. Nem találkoztam még ilyen rendezõvel, aki ennyire határozottan tudja filmvászonra vinni a nyugalmat és a függetlenséget egyaránt. Mind a képi világa, mind a hangulata magával ragadó. Úgy tökéletes, ahogy van. És ahhoz képest, hogy ez a film második változata, és elölrõl kellett kezdeni a forgatást, le a kalappal.

De a legtöbb mai ember nem értené a film mondanivalóját, lényegét. (hiszen nagyon lassú)
Ezért nem is ajánlom senkinek a megnézését, csak annak, aki megérteni szeretné, és beleélni magát.
blacknet 2015 nov. 27. - 22:16:53
(68/78)
Az atmoszférateremtés magasiskolája. Nem igazán sci-fi, inkább létfilozófia képernyõre alkalmazva. A zenéje pedig az egyik legzseniálisabb chillout, ami valaha megszületett.
Lassan gördül, és egyre jobban húzza be az embert a maga világába. Az a furcsa, hogy a dialógusok nélkül is mûködne, komplett film lenne, benne a Zóna univerzális üzenetével. Ugyanakkor minden egyes dialógus egy-egy újabb gondolatsorozatot indít el, mindegyik témát, rágódnivalót szolgáltatva akár egészestés iszogatásokhoz, bölcs és világmegváltó kocsmai beszélgetésekhez (is). Egyetlen hibája, hogy egy-két jelenet valóban túl lett húzva idõben, de talán két és fél óra zsenialitás mellé kell is 2-3 perc ásítozás.
eIemes 2015 júl. 22. - 11:33:44
(67/78)
Az a helyzet, hogy sok éve volt szerencsém elolvasni a Sztrugackij testvérek novelláját "Piknik a senki földjén", késõbb ugyanezt egy másik fordításban "Piknik az árokparton" (bár az elsõnek a címe jobban tetszett), és ezután a Stalker forgatókönyvének egy korai változatát (egy kötetben jelent meg a novellával). A filmet még nem láttam, de kicsit tartok tõle.
10/10
fantyoyo 2015 júl. 22. - 11:25:33 10/10
(66/78)
ez a film is kihagyhatatlanul ott van a számomra legeslegfontosabb ötben. az életem, a személyiségem szerves része
7/10
Sadenal 2015 jan. 08. - 22:59:34 7/10
(65/78)
Hiába volt két és fél óra, idõtlenségbe estem miközben néztem. Egészen lenyûgözõ volt a képi világa, ugyanúgy ahogyan a többi Tarkovszkij-filmnél is. Ha lehetne ilyet mondani: ez a film a mély-filozófiai filmek gyöngyszeme. Aki látta tudja, hogy értem. Mindenesetre várom, hogy megjelenjen majd HD-ban is, mert megérdemelné.


7/10
acidphase 2014 szept. 18. - 15:05:42 Előzmény Meklód fia
(64/78)
aha:DDD

akkor Kubrick filmek többsége is sz.r mer nem lettek szinkronizálva, értelek mester :DDDD ülj le, nem sikerült a vizsga.
Meklód fia 2014 szept. 14. - 11:29:19 Előzmény acidphase
(63/78)
ha olyan jó film lenne a Stalker, már biztos leszinkronizálták volna, mert a jobbakat leszokták.

Azért én megnéztem volna, ha nem csak ez a utálatos felirat verzió van belõle. De így aligha fogom.
acidphase 2014 szept. 11. - 13:50:08
(62/78)
boom: jó mellélöttél ezzel a kijelentéseddel.. ezt a filmet ma több embernek kéne megnéznie mint bármelyik mai hollywoodi tucatfilmet ! és én meg is fogom két hét múlva a moziba, nyilván szerinted ott se lesz majd senki, mert kinézné meg manapság ezt az alkotást? (hát sejtésem szerint azért nem kevesen) Az igazi minöségre mindig lesz igény..
10/10
breeder 2014 aug. 30. - 18:26:59 10/10 Előzmény boom48
(61/78)
Az átlag filmkedvelõk többségének valóban nem való ez a mû.

De azért vagyunk itt a fórumon is egy páran, akik kedvelik és szívesen újra megnézik a Stalker-t. :)
boom48 2014 aug. 16. - 12:38:19
(60/78)
Egzisztencialista mû, kb. mint a Tetsuo, csak ez orosz.
Jó film, de nincs olyan aki ma végignézné (beleértve engem).
2/10
valkoinen 2014 júl. 13. - 19:08:54 2/10
(59/78)
Nem tetszett. Tiszta paradoxon: unalmas horror hatást kelt. A 2.5 órából számomra az utolsó kb. 35-40 percnek volt értelme.

2 értékelhetõ volt benne számomra: a szép táj a film közepén, majd a végén a párbeszéd a szoba elõtt. Összességében nekem 2/10.