8/10
Semprini 2015 okt. 12. - 17:12:38 8/10
(633/1173)
Nekem nem igazán tetszettek a tegnapi produkciók. Megint egy elég gyenge adást látunk, a zsûritagok pedig egymást alullicitálva húzták még jobban lefelé a színvonalat - ezúttal Havassal az élen, máskor többnyire Majka a legrosszabb.
Erõs a gyanúm, hogy Gáspár Lacival meg akarják nyeretni az egész versenyt. Övön aluli feladatokat kap, de valahogy mégis jól jön ki belõle, nekem Whitney Houstonként abszolút nem tetszett, de amit lehetett, az õ alkatával, ráadásul férfiként(!) kihozta a feladatból, de a múltkori Jacko-imitációja szerintem is szuper volt.
Nem értem, miért a Nyári lányok estek ki, amikor pl Csonka Pici fényévekkel volt rosszabb náluk, mi több, eddig egyszer SEM volt jó.
Csobot Adél - ahhoz képest hogy nem sok köze volt az eredeti elõadóhoz, jól "eladta" a produkciót, persze nem egyedül, legalább annyit nyomott a latba az alulöltözött nõi tánckar is.
Varga Gyõzõ természetesen nem tudta Stewie Wonder hangját elég jól utánozni, de ahhoz képest, hogy nem énekes, megbirkózott a feladattal (mennyivel könnyebb lett volna ugyanez Gáspár Lacinak!) Viszont toronymagasan neki lett a legjobb a maszkja, a megszólalásig (de csak addig) tökéletesen hasonlított az eredetire!
Bevallom, Tóth Gabival elfogult vagyok negatíve, nagyon örülnék, ha kiesne végre, de sajnos el kell ismerjem, nem teljesít ehhez elég rosszul.
Egyetértek a zsûrinek azzal a véleményével, hogy a mûsor nagy felfedezettje eben a szériában Baby Gabi, aki a tegnapi adás egyik legjobbja volt, pedig neki se volt könnyû dolga Sinead O'Connorként.
Wolf Katival hasonló a helyzet, mint Gáspár Lacival: ezúttal nem volt annyira fényes, mint a két elõzõ adásban, de amit lehetett, nõként kihozta a feladatból.
Rácz Gergõ abszolút nem emlékeztetett Karel Gottra, sem hangban, se külsõre, egy-két mozdulat talán messzirõl hasonlított, de amúgy pocsék volt (õ a másik, aki remélem, hamarosan ki fog esni).
Peter Sramek mint Csonka Bandi - hát, gyenge volt, túl azon, hogy ez eredetileg nem is az õ száma, hanem Ihász Gáboré.
Szóval gyenge adás volt ez, a három évadban összességében is az egyik leghalványabb. Lesz jobb.
tortura 2015 okt. 12. - 15:44:05
(632/1173)
Szinte mindenben egyetértünk.
Én is azt vártam, szegény Csonka Picit végre kiejtik, mert csak kínlódik (meg mi nézõk is). Esetleg Adél is hazamehetett volna, vagy a mirigyes Gyõzõ. De nem.
A legjobbak közé várom Gáspár Lacit, és nekem Baby Gabi egy nagyon kellemes meglepetés, amióta megy ez a széria. Remélem, õ is ott lesz a finisben, ahogy Tóth Gabi is. Nem rajongok érte, de meg kell hagyni, egész jól hozza a kötelezõt.
Majkát én se értettem. Eddig õ pontozott talán a legreálisabban. Erre tegnap: kerek-pered megmondja, hogy Pici teljesítménye szar, és utána ad neki 9 pontot... Mert haverok. Pedig itt nem azt kéne pontozni, ráadásul Csonka Pici van olyan intelligens, hogy nem sértõdne meg, ha lepontoznák - haverság ide vagy oda.
Szissssz 2015 okt. 12. - 13:01:43
(631/1173)
Szeretem és régebben is szerettem a Sztárban sztárt! Egy nagyon jó hangulatú mûsor!
Az elsõ adás után kicsit csalódtam és megijedtem mert nem hozta azt a színvonalat, amit elõzõ adások, de az utóbbi kettõ már nagyon jó és szórakoztató volt!
Én személy szerint Gáspár Lacinak drukkolok! Neki sikerül az az átlényegülés legjobban, ami ahhoz szükséges szerintem, hogy hitelesen bújjon az általa elõadott mûvész bõrébe. Látom rajta (és más mûsorban is láttam már), hogy ha valamihez hozzákezd, akkor a maximalizmusra törekszik! Ennél a músornál is azt látom!
A másik, ami nagyon bejön, az a zsûri és Tilla pikírt és (fekete)humoros hozzászólásai. Fetrengek rajta!
LexH 2015 okt. 12. - 10:41:21
(630/1173)
Ha jól emlékszem, Friderikusz azért nem vállalta a mûsorvezetést, mert nem akart bábszínházat játszani. Ehhez képest a helyére kerülõ Tilla viszonylag sok improvizatív elemmel konferál, a fülébe irányított rendezõi instrukciókat is spontán magánakciókkal fûszerezve. A hosszú évek alatt, amióta ebben a mûfajban szerepel, persze ráfagyott arcára a mosoly, mely mögött most már a bohócok szomorúsága is látható. A zsûri összeállítása megfelelõnek tûnik, pontosan leosztott szerepekkel. Bereczki a szakszerû, Claudia a megértõ, Havas és Majka a két gonosz, korosztályuknak szóló üzenetekkel.
8/10
napraforgó 2015 okt. 12. - 10:00:37 8/10
(629/1173)
Csonka András minõsíthetetlenül gyenge volt, szörnyû hamisan énekelt. Tényleg neki kellett volna távozni.
Nekem is az a véleményem, hogy akit benn akar tartani a mûsor szerkesztõsége, annak könnyebb feladatot adnak, akivel ki akarnak tolni, az meg nagyon nehezet. Gáspár Laci, ez na nagydarab maci állandóan kicsi, karcsú nõket kap, esetleg nyiszlett pasit (mint M Jackson). Ahhoz képest igen jól teljesít.
Most nem tetszett Tóth Gabi, hogy nem tud férfihangon repppelni, még hagyján, de végignyávogta a számot. Baby Gabi nagyon jó volt, a Nyári lányok is méltatlanul estek ki. Peter Sramek nem kapott nehéz feladatot. Varga Gyõzõnek nem kellett volna cifrázni, csak rontott a számon. Rácz Gergõ jól énekelte Karel Gottot, bár az arca kicsit sem hasonlít Gottra.
malvinkicska 2015 okt. 12. - 09:02:38
(628/1173)
Minden mûsor meg van hamisítva, az nem igaz, hogy Csonka azzal a semmit mondó teljesítménnyel bent maradt, azt észrevettem hogy akit akarnak annak olyat kell megformálni ami könnyebb.
Ivy66 2015 okt. 12. - 07:11:39
(627/1173)
Meglepett a tegnapi mûsor végeredménye. Arra tippeltem, hogy most Csonka András, vagy Csobot Adél esik ki. Erre a Nyári lányok, akik pedig nagyon jók voltak. Fura...
Csonka elõadása egyszerûen kínszenvedés volt. Nem is értem, úgy tudtam eddig, hogy valamelyest tud énekelni, de mióta ez a mûsor megy, úgy tûnik, valahol elvesztette a hangját. Hogy Amanda Lear nem megy, oké, de a mostani feladatot simán meg kellett volna tudnia oldani. Csobot Adél harmatgyenge volt, és valóban jobban ki kellett volna tömni a megfelelõ helyeken, mert így egy el***tt Barbi babának nézett ki pelenkában.
Tóth Gabi nekem most nem nagyon jött be, ahogy Peter Srámek sem. Wolf Katinak most jobban fel volt adva a lecke, mint az eddigiekben, és sajnos ezúttal gyengébbre sikeredett a produkció.
Baby Gabi nagyot énekelt, nehéz feladata volt, és elég jól megoldotta. Rácz Gergõ is elég jól elkapta Karel Gottot, ha hangban nem is volt tökéletes, de a gesztusokat, allûröket jól utánozta. Nekem Varga Gyõzõ is tetszett, néhol eltúlozta kicsit - amúgy mirigyesen - de jobb volt, mint vártam, a maszkja is jól sikerült.
A Nyári lányok remekül énekeltek, mint eddig is, sajnáltam, hogy épp õk nem maradtak, miközben sokkal gyengébbek meg folytathatják.
Direkt a végére hagytam Gáspár Lacit. Én sem tudok mást mondani, csak hogy le a kalappal. Amikor megláttam, egy pillanatra rámjött megint a röhögõgörcs, meg a végén is, ahogy Tilla mellett állt/fölé tornyosult. :) De amit nagydarab pasiként ki lehet hozni ebbõl a feladatból, azt kihozta kétségtelenül. Teljesen élvezhetõ produkció volt, gesztusokban és énekstílusban teljesen jól megjelenítette Whitney-t. A 46-os magassarkúban való táncikálásért pedig külön pirospont jár. :))) Nem is értettem, mirõl hadovált Havas, hogy Whitney már akkor érezte volna a sorsát, és ezért ez egy szomorú dal, amit úgy is kellett volna elõadni. He?
Gáspár Laci egy kellemes meglepetés számomra ebben a mûsorban, úgy hogy most már drukkolok neki.
A zsûrire talán nem is lenne szükség, össze-vissza pontoznak úgyis, és versenyeznek, ki tud nagyobbat poénkodni. Oké, meg kell dolgozni azért a pénzért...
olahmiki1959 2015 okt. 11. - 23:31:31
(626/1173)
Csonka András úgy nézett ki, mint Al Pacino a "Sebhelyes arcú" címû maffiafilmben, amikor egy kubai bûnözõt alakít, aki az Egyesült Államokba emigrál.
Jujj! (A hangja is harmatgyenge volt, a mozgása pedig katasztrófa.)
Lehunyt szemmel imádkozva reménykedtem, hogy most, most, talán végre kiesik!
Erre Claudia ad neki 9 pontot. Mi a francért? Mert kolléga?

Ezúttal Wolf Kati sem volt jó, abszolút nem tudta leutánozni George Michael felszabadult, önfeledt mozgását, Csobot Adél pedig még a közröhej kategóriát is csak alulról tudta súrolni ezzel a sovánka külsõvel.
Nicky Minajban az a poén, hogy akkora feneke van, mint egy ház, és akkora mellei, mint két luftballon, ezt az öltöztetõknek valahogy ki kellett volna hangsúlyozniuk, ehelyett Csobot Adél egy pici, törékeny tinilányként jelent meg a színpadon. Borzasztó volt.

Varga Gyõzõ sem Stevie Wonder hangját, sem pedig a mozgását nem tudta megjeleníteni, ugyanis az, hogy valaki természetellenesen felfelé tartja a fejét, az még ehhez kevés. Stevie Wonder azért néz állandóan egy kissé felfelé, mert a vak emberekre jellemzõ módon, a fülén keresztül próbál minél több információhoz jutni a világból.
Gyõzõ sminkje viszont szenzációs volt.

Az, hogy Karel Gottról a zsûri és Tilla szinte semmit sem tud, és gúnyolódnak rajta, az nagy szegénységi bizonyítvány, rájuk nézve.
Karel Gottot ugyanis a fénykorában a világ egyik legjobb énekesének tartották, hatalmas karriert futott be a régi NSZK-ban, és Amerikában is a legelõkelõbb Las-Vegas-i szórakozóhelyeken lépett fel.
Egyébként méltán. Elképesztõ hangterjedelemmel, és kristálytisztán énekelt.

Gáspár Laci a múlt heti Michael Jackson figura után ismét hihetetlen volt, kezdek reménykedni abban, hogy a végén talán õ fog nyerni.
A hang, a mozgás, a kisugárzás, a haj, a ruha, és a mozgás eszméletlen volt, ráadásul úgy, hogy Whitney Houston egy filigrán, bájos énekesnõ volt, míg Laci egy kb. 90 kilós, nagydarab férfiénekes, és mégis...
Le a kalappal, amit ebbõl a feladatból ki lehetett hozni, azt õ kihozta.

Tóth Gabi magas pontjait nem értem, ugyanis a sûrû rapszövegeken kívül, Junior hangját egyáltalán nem tudta leutánozni, - jó, egy nõnek nem könnyû, - de amikor rekedtre alakította az énekhangját, akkor nem L.L. Junior, hanem Bebe jelent meg a lelki szemeim elõtt, annak tökéletes lett volna.

Kedves, nagyrészt eléggé gagyi mûsor, idõnként szórakoztató, de egy pillanatig sem szabad komolyan venni, a zsûri nem pontoz objektív módon, - pedig bármilyen játéknak az a lényege, hogy a résztvevõk komolyan vegyék a játékszabályokat, a játék akkor játszható, és élvezetes.
Összefonódások, szimpátiák, háttérismeretségek dominálnak még itt is, pedig én azt hittem, hogy ebben a mûsorban - miután mindenki mindenkit ismer, - ennek már nem lesz szerepe, hát kiderült, hogy dehogynem.

Baby Gabi jó volt.
robicsek2 2015 okt. 11. - 21:26:04
(625/1173)
Mi a FAsz(ék) ??
Hogy a búbánatba maradt ben csonka és ADÉL ? A Nyári lányok ezerszer jobbak voltak. Ez bunda!!!!
sylwie 2015 okt. 11. - 21:01:14
(624/1173)
Ez a Tóth Gabi nem is rossz, ha nem saját magát alakítja.
robicsek2 2015 okt. 11. - 20:47:51
(623/1173)
Kialudta magát :))))
robicsek2 2015 okt. 11. - 20:16:47
(622/1173)
Már az elsõ adásban túl pontozták õket.
whitedoor41 2015 okt. 11. - 20:06:04
(621/1173)
hogy lehetett csonka produkciójára 33 pontot adni amikor még a 10 is sok lett volna rá?
robicsek2 2015 okt. 11. - 20:00:33
(620/1173)
Adél kész. Épp írni akartam, hogy pelenkás, de a zsûritagok megelõztek. Plusz oké hogy nem szimpatikus neki az akit utánozni kellet. De szándékosan kifigurázni a hangját mellesleg pocsékol elég béna dolog.

Mert ha ilyennek hallja az eredeti dalt akkor , baj van a hallásával. Próbált szexi lenni, de ááá inkább hagyjuk.
Rebbeka 2015 okt. 11. - 19:39:30
(619/1173)
Ez arra jo, hogy a magyar enekesek megmutatjak, mennyire nincs hangjuk! Megneztem a "Gabi"-t, (egjegyzem nem vagyok biztos a szemelyeben, gondolom a dagadt enekesno testvere) mert pont a TV2-re nyomtam, se hangja se nem tud tisztan enekelni, tele volt hamis hangokkal. Az egesz musor ocska ebbol az egy szam utan ezt lehet kovetkeztetni.
perry 2015 okt. 11. - 19:37:20
(618/1173)
Én azt mondanám maradjon otthon.
robicsek2 2015 okt. 11. - 19:23:35
(617/1173)
A Nyári lányok jók voltak !!
Csonka , maradjon inkább a playbeck-nél.
10/10
Qksika 2015 okt. 11. - 12:48:24 10/10
(616/1173)
A mûsor csak "kamu" élõ? Valójában felvételrõl nyomják? Akkor kezdtem gyanakodni, amikor ezt olvastam: a life.hu-n:
"Ádám rendkívül határozott, talpraesett férfi, így természetes, hogy sok mindenben kikérem a véleményét" - kezdte Claudia, akit szerelme a Sztárban sztár FELVÉTELEIRE is elkíséri."
robicsek2 2015 okt. 07. - 20:34:16
(615/1173)
Gabi-nak amugy muszáj volt ilyen természet ellenesre csináltatni a mellét ? Azért van olyan is ami természetesebbnek hat. De ezek olyanok mintha két lufit raktak volna be neki. Csak elõre merednek. Semmi rugalmasság nincs bennük.
robicsek2 2015 okt. 07. - 20:30:17
(614/1173)
Gáspár Laci-t se bírom, de egész tûrhetõ volt a Jacko dala