olahmiki1959 2014 okt. 06. - 10:32:11
(513/1173)
Hevesy Tamás eddig általában tetszett, ma azonban nagyon nem.
Ugyanis nem az volt a baj Susan Boyle megjelenítésével, hogy az eredeti hölgy eléggé idõs, és meglehetõsen csúnyácska (finomabban fogalmazva: nem éppen elõnyös külsejû), ami viszont az éneklést illeti, azt halálosan komolyan veszi, és elképesztõen magas színvonalon adja is elõ.
Hevesy Tamás ott rontotta el a mai produkcióját, hogy paródiára "vette a figurát", karikírozva, eltúlzott, teátrális gesztusokkal adta elõ a dalt, - pedig a nagyon magas hangok idõnként meglepõen jól kijöttek neki, - nem koncentrált eléggé, félvállról vette az egészet, és emiatt vált végül is gyengévé, néha hamissá, megcsukló, reszelõs hangúvá az éneke.
Nagyon rossz volt, én szívem szerint - ha csak a mai teljesítményeket nézzük - õt küldtem volna haza.

A ma kiesett Dukai Regina sokkal jobb volt, mint Kylie Minogue, hozta a bájosan mosolygó, édi-bédi, habos-fodros ruhába öltöztetett, szõke, mosolygó tinisztárt, tisztán énekelt, jól érezte magát a színpadon, hibátlanul hozta azt, ami ide kellett, - el is búcsúztatták...:)

Tóth Vera - saját véleményem szerint - az egész "Sztárban sztár" éveken átívelõ történetének az egyik legjobb, ha nem a legjobb teljesítményét nyújtotta.
Ma minden sikerült neki, az összes nehéz, magas hang kristálytisztán szólalt meg általa, Aretha Franklin minden hajlítása, frazírozása, utánozhatatlan temperamentumából fakadó díszítése tökéletesen ott, és akkor szólalt meg, amikor kellett, Vera láthatóan lubickolt a szerepében, hihetetlenül bájos volt a sarki ABC pénztárosnõjének fehér köpenyére rávett, barna kardigánjában, csak szuperlatívuszokban lehet róla beszélni.
Ezt az éneklést látva - és hallva - rutinos, feketebõrû elõadók is elismerõen csettintettek volna...:)
Eszméletlen jó volt!

Pál Dénes produkciója, és fõleg, a külseje, - mások véleményével ellentétben - nekem nagyon tetszett.
Igaz, hogy nem emlékeztetett Zsédára, de az elején, amikor megfordult, én egy kimondottan szép arcú, magas, hosszú fekete hajú, karcsú nõt láttam magam elõtt. (Szõrös lábakról, csontos bokákról, szögletes vállakról most ne beszéljünk, ne rontsuk el az összhatást...)
Nem egy nõi ruhába bújtatott srácot, hanem egy izgalmas, titokzatos, erotikus kisugárzással bíró nõt, csábos mozdulatokkal, jellegzetes gesztusokkal, baromi jól elkészített sminkkel, szemfestéssel, finom arcvonásokkal.:D
Dénes láthatóan jól érezte magát ebben a szerepben, hihetetlen átéléssel adta elõ a dalt, nem véletlen, hogy a zsûri is teljesen elképedve figyelte, és utána lelkesen dicsérte a produkcióját.

Azt, hogy nõi ruhába öltöztetett férfi elõadók komoly hibákat követnek el a ruhák viselése közben - szétvetett lábakkal való leülés, a magas sarkú cipõ okozta bizonytalan járás, - azt ne vessük a szemükre, minden apróságra valószínûleg nem tudnak figyelni, a felkészítõknek kellene minden ilyen dologra felhívniuk a figyelmet.

A zsûri ma is sziporkázott, nagyon szórakoztató volt, hihetetlen módon lubickolnak egymás és saját maguk cikizésében, kifigurázásában, a mûsorhoz az õ poénos beszólásaik, frappáns válaszaik éppen úgy hozzátartoznak, mint az énekesek produkciói - egyedül Tilla néha az alpáriságot súroló beszólásaival, és erõltetett hangú, sokszor üvöltõ mûsorvezetésével nem sikerül megbarátkoznom...:)

Viszont mindenképpen meg kell említenem egy egészen hajmeresztõ dolgot, ami olyan mértékû dilettantizmusról tesz tanúbizonyságot, ami egészen hihetetlen.
Vastag Tomi mûsorszáma - az "Ének az esõben" címû film legismertebb betétdala - egy totális félreértésen alapult, amit ÉN ÉSZREVETTEM, a TV2 munkatársai viszont NEM VETTEK ÉSZRE, és adásba is engedték kerülni a produkciót.

Az interneten fenn van a "Singing in the rain" címû örökzöld sláger - a címke szerint - Frank Sinatra elõadásában, kép nélkül, csak hanggal, mintha egy régi lemezt játszanánk le.
Innen vehették az ötletet a szerkesztõk, én pedig direkt meghallgattam a felvételt, mielõtt véleményt formáltam volna.
És a gyanúm beigazolódott!

A felvételen NEM FRANK SINATRA ÉNEKEL, HANEM GENE KELLY!!! (Amint a filmben is).

A két énekes hangja között karakterben, hangszínben, mélységben, finomságban hatalmas különbség van.
Sinatra a személyiségéhez illõen mindig is egy nagyon markáns, férfiasan telt hangon énekelt, míg Gene Kelly sokkal finomabb, lágyabb, a zseniális táncos mivoltából fakadóan játékosabb, könnyedebb hangot használt, amikor énekelnie kellett.

Az a halál, hogy ezt nem vették észre, és Vastag Tomi produkciója ezért lett kissé felemás, - az Ének az esõben címû film egyik legemlékezetesebb jelenetét állították színpadra, - szerintem elegánsan és jól, - esõvel, tánccal, esernyõvel, miközben állandóan Frank Sinatra nevét emlegették elõtte és utána, akinek kb. annyi köze volt a produkcióhoz, mint nekem az integrálszámításhoz. (Ezt csak azért írtam le, hogy mutassam, hogy ilyen kifejezéseket is tudok ám...:)
Ilyen fejetlenség van nálatok ott a TV2-ben, gyerekek???

A többiek produkciója nagy átlagban tetszett, én csak azokról szoktam írni, akik valamilyen szempontból emlékezetesek maradnak.
Legalábbis nekem...:)
8/10
napraforgó 2014 okt. 06. - 08:52:06 8/10
(512/1173)
Pál Dénes nõnek maszkírozott arcra engem nem Zsédára, hanem Cherre emlékeztetett, vagy akár Vincze Lillára, ha szõke hajjal képzeljük el. Ezeknek a hölgyeknek vékony, csontos arcuk van, viszonylag nagy orral, szerintem õhozzá jobban passzoltak volna ezek a szerepek.

De sokszor azt látni, hogy valaki/k direkt az alkatuktól teljesen távol álló feladatot találnak ki egyeseknek, talán nem egészen véletlenül.... Nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy itt már elõre el lett döntve, kik jutnak a döntõbe.
Petrapetrus 2014 okt. 06. - 08:14:12
(511/1173)
A tegnapi adás legjobbja szerintem Sipos Peti volt. Hangban és megjelenésben is tökéletesen hozta a figurát. :)
Kökény jól énekelt és jól is állt neki a karakter. Tóth Vera jól énekel, de én szinte mindig Tóth Verát látom, vagy ha épp véletlenül nem (lásd Balázs Fecó), akkor kristálytisztán õt hallom. Vera nagyon jó énekesnõ, de arra, hogy igazán játsszon a hangjával, képtelen. Plusz a sminkjétõl sem estem hanyatt, az arca például sokkal sötétebb volt, mint a végtagok, vagy akár a dekoltázs. Ultragáz. Pál Dénest mikor megláttam, jaj. Aztán a produkció elõrehaladtával hozzászoktam a látványhoz, és amikor mellkastól felfelé mutatta a kamera, elkezdtem arra gondolni, hogy a manóba is, Dini itt milyen jó csaj ezzel a sminkkel és frizurával. :D Zsédára a legkevésbé sem emlékeztetett. Valaki másra nagyon, azonban nem tudtam megválaszolni, hogy kire. Képességeihez mérten jót hozott, a sminkesek dolgozhattak volna picit jobban is. Ettõl függetlenül nem lett bûnronda a végeredmény. :)
Hevesi Tamás. Mikor megláttam szegényt elõször... Ennyi volt a reakció: Te jó ég... Szörnyû volt a smink. Hatalmas toka, plusz mintha megduzzadt volna az arca is, olyan hatást keltett. A testet persze itt is "érintetlenül hagyták", aránytalan lett a karakter. Ének: nagyon értékeltem, hogy Tamás igyekezett. A végeredmény nem volt szép vagy jó, meg sem közelítette Susant, de ahhoz képest nem volt rossz, mert látszott, hogy tényleg akarta és igyekezett, hogy jól teljesítse a feladatot: képességeihez mérten. Az eredményhirdetéskor kifejezetten sajnáltam és drukkoltam neki, hogy õ jusson tovább. :)
Dukai Regina: nagyon hasonlított Kylie-ra, két dolgot leszámítva: látványosan nyúlánk lány, így a "minibombázó" hatás elmaradt, továbbá hangban sem annyira hasonlított a végeredmény. Ettõl függetlenül nagyon jó sikerült a produkció, Regina eddigi talán legjobbja lett. Csak nem értem, ilyenkor miért egy kliphez ragaszkodtak, szerintem lett volna ehhez a dalhoz valami másik fellépõs felvétel, amit lemásolhattak volna.
Keresztes Ildikó jó volt, de érdekes módon nem láttam benne annyira Fergie-t. Talán mert utóbbi egy viszonylag erõsebb alkatú csaj, Ildi meg egy kis vékony, törékeny nõ. Plusz hangban sem éreztem akkora hasonlóságot.
Vastag Tomi tetszett, nagyon, de nagyon jól áll neki ez a stílus, ugyanakkor Bereczkinek is igazat adok, hogy volt némi izzadtságszaga is. Ettõl függetlenül szerintem jó volt a produkció. Még akkor is, ha többször is Gene Kelly köszönt vissza Sinatra helyett, aki ugye a feladat lett volna.
Majka meg kezd nagyon tenyérbemászó lenni. Kifejezetten idegesített tegnap, különösen Reginánál. Nem tudom, mit keres õ itt ebben a zsûriben, szerintem eléggé kilóg a sorból és nem feltétlenül pozitív értelemben értem. Liptai Claudia kellemes csalódás. Az utóbbi idõben már sok(k) volt belõle, de mostanában kifejezetten visszafogottabb, finomabb jelenség lett, ami szerintem jól áll neki. :)
8/10
napraforgó 2014 okt. 06. - 05:45:58 8/10
(510/1173)
A tegnapi adásban Kökény Attila nagyon jó volt a valami Amerikával, mint ahogy Tóth Vera is Aretha Franklinként. Az a rózsaszín papucs a lábán, hát... csúcs volt.
Dukai Regina helyeske volt, szép és elég jól is éneklelt, saját magához képest talán a legjobb produkciót hozta ezen a héten (mégis õ esett ki).
Pál Dénes amilyen jóképû férfinak, éppoly ronda nõnek. Engem nyomokban sem emlékeztetett Zsédára a csontos arcával meg a piszkafa lábaival. Ráadásul a kanapén úgy ült, ahogy egy nõ soha, teljes belátás a szoknya alá, a hatalmas, körömcipõbe bújtatott lábait meg úgy tartotta kifordított bokákkal, ahogy nem lett volna szabad. Talán a felkészítõ trénerek erre is fordíthatnának gondot.
Szegény Hevesi Tamás nagyon nehéz feladatot kapott Susan Boyleként, egy férfinak ugyan viszonylag könnyebb egy ronda nõt alakítani, mint egy szépet, de hangilag... Hiába kínlódott, azokat a magas hangokat nem tudta hozni. Gondolom az ilyesmi nem is tesz jót a hangszálaknak. Amúgy Hevesi sminkese sem remekelt, az a szörnyû nagy toka, meg az pufi arc nem igazán hasonlított az eredetihez... Az még paródiának sem lett volna jó, de ugye itt nem is az a feladat, hogy parodizálják az eredetit.
Sipos Peti jobb volt Hevesinek, habár a kerek szemei nem hasonlítottak. De hangilag is jól hozta a figurát, számomra hihetõ volt.
Vastag Tominak jól állt a Singin' is the rain, és isteni volt mellette a tánckar! Ráadásul igazi vízben tapicskoltak, ami elég nehéz lehetett egy ilyen színpadon (nem is tudom, hogy távolíthatták el a következõ produkcióra).
Keresztes Ildikó is jó volt, de tõle megszoktuk a magas színvonalat.

Látszik, hogy ha testhezálló feladatot kap az énekes, jobban oldja meg, mintha teljesen ki kellene fordulnia önmagából.
8/10
napraforgó 2014 okt. 06. - 03:21:30 8/10
(509/1173)
Anna Bereményi Géza legidõsebb lánya, korábban külföldön élt és énekelt.
Tehát nem véletlen a Cseh Tamás utóérzés, a Kezdjetek el élni címû száma pont olyan, mintha Cseh Tamás adná elõ.
Szissssz 2014 okt. 05. - 23:59:08
(508/1173)
Számomra ez a mai adás nagyon szórakoztató volt! Tetszettek az elõadók is, és az aranyköpések is nagyon ott voltak! Többször is felkacagtam hangosan. Pál Dénes, Kökény Attila és Hevesi Tamás nekem pozitív meglepetések, mindig jól teljesítenek és nem gondoltam, hogy ilyen "jó fejek". (Szerintem ezért is érdemes sok elõadónak elvállalni a Sztárban sztárt mert meg tudják mutatni, hogy valójában színesebb egyéniségek mint amit esetleg gondolni lehetett róluk eddig. Tavaly Ilyan volt Nótár Mary.)
fél X 2014 okt. 05. - 23:08:40
(507/1173)
Kökény mindig jó, eredeti és szórakoztató. Hevesi sem rossz de kiégett profi. Sipos P. is profi, de még nem égett ki, mint Hevesi. Ki az f. az a Dukai regina?

Anna az A. and the Barbiesbõl? (Egyetlen számukat is Cseh Tamástól nyúlták le), vajon ki tolja ezt az Annát, még M. Mansont a Softcell dallal is haloványan adta elõ, gáz bébi.
10/10
kazsagx 2014 okt. 05. - 21:25:04 10/10
(506/1173)
De rühellem a Vastag Tomikat.....
mamucili 2014 okt. 05. - 20:31:17
(505/1173)
A Bereczki most kimutatta a foga fehérét. Szegény Vastag Tomit így lerámolni.
marie1 2014 okt. 05. - 19:59:23
(504/1173)
Különösebben nincs kedvencem a magyar zenészek közt, de nem érzem igazságosnak, hogy valaki testhezálló feladatot kap, egy korban alkatban hozzá hasonló figurát, más meg nehezet és kevésbé népszerût. Tóth Vera tényleg tehetséges, és egy nagydarab Arethát könnyen hozott a színpadon, a szám is ismert, remek volt és szórakoztató. Közben meg Hevesi egy népszerûtlen elõadót kapott,egy nõt, aki se nem szép-tehát nem éppen egy látványosság a színpadon, és a mûfaj is megosztó, amiben énekel. Persze, hogy lepontozták. Pedig nõi hangon végignyomni egy számot nem könnyû. Emlékszem, a korábbi szériában szerencsétlen Szinetár Dóra kapott olyan figurákat, amiket nehéz volt megoldani (Pl. Piaf) , miközben Szandi pl. Cindy Laupert, aki pont úgy néz ki, mint Szandi, és a hangja is hasonló... Úgy látom, ha a szám jó, és pörgõs, akkor mindig szerencsésebb, mintha lassú a szám, az eredeti elõadó sem színpadképes, és maga az eredeti szám is rossz.
robicsek2 2014 okt. 05. - 18:08:14
(503/1173)
Nem vettem észre ilyesmit, inkább azt vettem észre hogy rá irigykednek sokan. És hurrogják le mindenért.
tortura 2014 okt. 05. - 15:23:20 Előzmény robicsek2
(502/1173)
Én meg cseppet sem csodálkozom, hogy lepontozta. Ajnározta ja, de az csak duma. Klaudia ki nem állhatja a nála fiatalabb, karcsúbb, csinosabb hölgyeket. Ha meg még sikeres is, akkor meg pláne nem. Van benne egy alapvetõ irigység. Pedig nem kéne, mert ilyen téren õ sem áll rosszul.
Szerintem ma jól fogunk szórakázni. Egész érdekes feladatokat kaptak mára a versenyzõk.
fo.ma 2014 okt. 04. - 16:10:48 Előzmény robicsek2
(501/1173)
Nem rossz D. Regina hangja, csak unalmas a csaj! Szép lány, de valahogy nincs spiritusz benne, ezért olyan semmilyenek az elõadásai.
robicsek2 2014 okt. 01. - 13:33:02 Előzmény KLOPCSIK69
(500/1173)
Van hangja de ide és tehetség kutatokba kevés.
Az átlagnál jobb, de arra hogy közönség elõtt énekeljen, és úgy hogy valakik még ezért füzetnek is neki annyira nem. Jól ált neki a kezes lábas, de jó párszor mellé énekelt. Azon csodálkoztam hogy Clau hogy lepontozta. pedig eddig ö ajnározta. Nem baj. A többi faszi zsûri meg csak a teste miatt adott magasabb pontot.
Clau mondta, bátorság kell hogy valaki ilyen ruhát felvegyen, és hogy ö nem tenné. Pedig szerintem dögös lenne. Én szívesen megnézném valami hasonlóban :PP Szerintem Dukainak kéne már haza mennie. A régi széria amúgy jobb volt.
tortura 2014 okt. 01. - 13:16:20
(499/1173)
Hevesit ismerve - kiválóan meg fogja oldani ezt a feladatot is. Rajta nem is lehet kifogni.
2/10
nikato 2014 szept. 30. - 22:14:40 2/10
(498/1173)
A mostani adás nem volt jó. Fõleg dalválasztások terén. Anna esett ki, ennek örülök, de már múltkor is neki kellett volna. Verát megint agyon ajnározták, pedig csak vinnyogott. Ezen a héten Hevesinek Suzan Boyle-t kell játszania, szegény elõre sajnálom. Azért ennyire lehetetlen feladatot miért adnak? Iszonyú magas hangja van annak a csoroszjának. Tomi is majdnem azért esett ki múltkor, m Pákót kapott. Jó, hogy jobban szeretik a nézõk a Vad angyalt, mint a Pákót ba***szus. :D Há'de nem?! Ildinek sem volt jó választás a Jackson5.
8/10
Semprini 2014 szept. 30. - 00:32:55 8/10
(497/1173)
A legutóbbi adás sokkal jobb volt, mint a mélypontot jelentõ egy héttel korábbi, többen kaptak megoldható feladatot, viszont a sminkesek kevés kivételtõl eltekintve megint katasztrofális munkát végeztek.
A legrosszabbul talán Keresztes Ildikó járt, aki elvileg a gyerek Jackót személyesítette volna meg, de ha nem mondják be, nem biztos, hogy rájöttem volna. A maszk egyenesen szörnyû volt, a hang meg nem is hasonlított kicsit sem az eredetire, szerintem õ volt a leggyengébb most.
Nem mondható igazán sikerültnek Sipos Péter maszkja sem, de neki olyannyira sikerült elkapni Koós János jellegzetes stílusát, hogy abszolút nyert ügye volt. A stúdióban ülõ Koós szerint "jobb volt, mint az eredeti"...
Tóth Veránál épp fordított volt a helyzet: remek lett Balázs Fecó maszkja - talán az egyik legsikerültebb ebben a szériában - de a hang nyomokban se volt Fecós, amint azt utána õ maga is elmondta, nem is igazán törekedett rá, mert nem akarta a paródia felé elvinni.
A legjobb hangutánzás szerintem a Kökény Attiláé volt, aki tényleg a megtévesztésig TÖKÉLETESEN hozta Lagzi Lajcsi jellegzetes, hajlítgatós stílusát, nazális hangszínét, ha az õ dalánál kapcsolom be a tévét, és nem nézek oda, azt hittem volna, hogy az eredetit hallom, egészen briliáns volt, a smink viszont megint nem igazán stimmelt.
A legkönnyebb dolga ezúttal Vastag Tominak volt, akinek a tesója bõrébe kellett bújnia, ez jól is sikerült, viszont a produkció mégis irritált, mivel az eredetit annyira nem bírom.
Amint a zsûri is elmondta, Dukai Regina eddigi legjobb produkciója volt a mostani, Jessie J mozgását, hangját közepes szinten hozta, ami ugrásszerûen jobb, mint az eddigi, rendkívül gyenge produkciói, de így is legfeljebb a szolid középmezõnybe férhet be, szerintem nemsoká ki is fog esni.
Pásztor Anna is talán most volt a legjobb, vagy inkább a legkevésbé rossz, de Marilyn Manson már önmagában is egy paródia, nem volt nehéz imitálni, fõleg hogy még a fejszerkezetük is hasonlít egymásra. Viszont ez még így sem volt elég a bentmaradáshoz, de nem is kár érte, bár én most Keresztest küldtem volna haza, most õ volt a legrosszabb.
Hevesi Tamás a mûsor egyik aduásza, õ tényleg nagyon komolyan veszi a mûsort, a felkészülést, és remekek a produkciói, ezúttal is kifogástalan volt Szörényi Leventeként. Ha egyvalakit mondhatnék, hogy ki nyerje meg, én neki drukkolok.
És végül de nem utolsósorban a komfortzónájából kimozdított Pál Dénes, mint PSY, a koreai rapper - hát bulinak buli volt, de hogy ezt a zöngeményt dalnak lehet-e nevezni, azon el lehet éppen vitatkozni. De ha Fekete Pákó befért a mûsorba, akkor a Gangnam style is befér egynek.
Kíváncsian várom a következõ adást is.
tortura 2014 szept. 29. - 16:45:39 Előzmény fo.ma
(496/1173)
Tökéletesen egyetértünk. Már azt hittem, én vagyok egyedül a világon, aki nem döngöli õt a sárba. Ugyanis még nõi szemmel nézve is egy üdítõ látvány, s ezt a párom is megerõsítette. Igen, tényleg nem énekesnõ, ahogy sokan írták, ahhoz képest viszont egész jó hangja van (Bon Jovit és M.M-t egész jól hozta). Ami a rosszabb verzió, hogy sok "énekesnek" viszont egyáltalán nincs hangja, na az a nagyobb szégyen, szerintem. Egyébként meg kár ezen lovagolni, ahogy sokan teszik, hogy mit keres a mûsorban. Õt hívták meg az adás készítõi, õt kérték fel és kész, olyan felesleges ezt ragozni. Számomra is vannak ellenszenves versenyzõk, aztán kénytelen vagyok végignézni, vagy választhatok, elkapcsolok és mást nézek. De nem esik nehezemre, mert sokszor a nem túl szimpatikus egyének is elõadnak szuper produkciókat. Én sem tudtam eddig, hogy Kökény Attila vagy Pál Dénes a világon vannak, mégis tetszik, amit produkálnak, pláne ez utóbbi. Nekem a kedvenceim (akiket az utolsó körbe várok): Hevesi Tamás, Sipos Peti és Pál Dénes. Hevesi Tamás végig olyan alázattal készül fel és oldja meg az épp aktuális feladatát, hogy csak lesek. Ráadásul még szerény is, épp a minap olvastam vele egy nagyon jó kis interjút. Sipos Peti most nagyon jó volt, nekem is tetszett Koós Janiként. Valóban nem volt tökéletes a sminkje, de én ezzel nem túl sokat foglalkozom, mert errõl soha nem a versenyzõ tehet. Nagyon jó volt Deák Bill Gyulaként is. A középsõ két szereplése nem volt jó, de tényleg eléggé nem testhez álló feladatot kapott. Ezt valaki nemrég meg is jegyezte, hogy mintha direkt ki akarnának szúrni a versenyzõkkel, olyan idióta feladatokat osztanak rájuk. Sajnos ebben volt is valami. Viszont a jövõ hétre mindenki nagyon kellemes és eléggé testhez álló énekest kapott, szóval szerintem jól fogunk szórakozni. Pál Dénes igazán kellemes meglepetés, róla az égvilágon semmit sem tudok. Bizonyára valamelyik vetélkedõ felfedezettje, de ez is csak tipp. Viszont fiatal kora ellenére szerintem nagyon ügyesen oldja meg hétrõl hétre a feladatait.
Keresztes Ildikót sajnálom, vele tényleg kiszúrtak. És már nem elõször. Annak ellenére, hogy nem nagyon kedvelem, akkor is úgy érzem, mintha direkt ki akarnák ejteni. Pásztor Anna kiesésének én is örülök. Innentõl kezdve már szûkül a kör és egyre inkább eljutunk oda (én legalábbis), hogy már akárki esik ki, sajnálni fogom. Szerintem a Vastag gyerek fog legközelebb kiesni vagy Regi. Õt is sajnálni fogom, bár látom, hogy sokan örülnének, ha hazamenne. Szerintem egy bájos, kedves, mosolygós hölgy, feldobja a mûsort. Én Verát is kedvelem, õ a másik véglet, isteni hangja van, de külsõleg nem olyan ütõs. Bár szép arca van, az tény. Én bevallom, Ogre-lánynak hívom, mert olyan kis nõi Shrek érzésem van vele kapcsolatban. Nagyon bízom benne, hogy legközelebb nem õ megy haza.
Szerintem - ha a hibákon túllépünk - nem olyan rossz mûsor ez. Ennél sokkal vacakabbak is vannak. Én egész jól elszórakozom ezen. Engem csak az zavar, hogy lopják az idõt. Ugyanis egyre kevesebb a versenyzõ, de ugyanolyan hosszú a mûsoridõ. Hogy lehet ez?
KLOPCSIK69 2014 szept. 29. - 15:06:36
(495/1173)
Hát a tegnaoi alapján én Reginát küldtem volna haza, bár eleve nem értem, hogy mit keres a mûsorban. Biztos vagyok benne, hogy ha egy ismeretlen senki lenne, páros lábbal rúgnák ki akár melyik tehetségkutatóból annyira nincs hangja. Nem akarok megbántani senkit, ez az én véleményem, de aki szerint jó hangja van, és tud énekelni menjen el a fülészetre, mert nála sokkal jobbakat dobáltak ki az elmúlt Xfaktor válogatókon is.
Petrapetrus 2014 szept. 29. - 10:24:45
(494/1173)
Vastag Tamás: Az elsõ produkciót nem láttam, csak a rövid részletet, így errõl nem írnék véleményt.

Sipos Péter: Kövezzetek meg, de nekem tetszett az, amit hallottam. A látvány kevésbé. Valamiért Placido Domingóra asszociáltam a látványtól, de utólag belegondolva arra sem igazán hasonlított. Hangban azonban szerintem jó volt.

Dukai Regina: Elismerem, tud énekelni, de ez nem volt tõle jó. Érezni lehetett, hogy küszködik az énekben. Ez nem neki való dal volt, erõtlen volt, gyenge, Jessie J-nek sokkal több kakaó van a torkában. Regina hangja túl lágy egy ilyen dalhoz/elõadóhoz. Hiányoltam a dögöt. :) A spanyol Roko Jessie-je sokkal jobban sikerült. [ http://www.youtube.com/watch?v=SNOfovhEHKQ ] Mind hangban, mind külsõségekben. Regina egy magas, kifejezetten vékony lány, túl modellalkat (nem véletlenül modellkedik), számomra furcsa is volt egy ilyen dresszben ugrándozni látni... :D

Keresztes Ildikó: az elsõ egy perc tetszett, legalábbis a mozgás és a hang, aztán Ildi mintha elfelejtette volna, hogy egy kisfiút kelt életre és elkezdett a saját hangján énekelni. Na, ez teljesen agyoncsapta a produkciót, pedig az elején kifejezetten jól hozta a hangot. A maszk viszont szerintem is ijesztõ volt... Magam is hiányoltam a nagy barna szemeket és a karakteresebb vonásokat (száj, szemek, szemöldök), bár Ildi szemeit nem tudom, hogyan tudták volna "kitámogatni"... Szerintem sehogy. :)

Kökény Attila: hangban, mozgásban csillagos ötös, viszont a smink... Hát valami borzalmas volt... Mintha Lajcsinak behúztak volna két oldalról úgy, hogy úgy maradt az arca, plusz ezáltal a kerekebb arcforma oválissá is alakult... Közelrõl meg végképp iszonyatosan festett, mint valami pattanásos, pirospozsgás, taknyos kocsmatöltelék...

Tóth Vera: csillagos ötös a transzformáció, ami a sminket illeti. A dal szép volt, ellenben hiányoltam "Fecó hangját". Vera nagyon jó énekesnõ, tetszett a hangja is, de így "Fecót látni és Verát hallani" nekem olyan furcsa volt... (amúgy a sminkrõl nekem még Frenreisz is beugrott, nem tudtam eldönteni, hogy Fecót látok vagy Károlyt :D)

Hevesi Tamás: mind hangban, mind külsõleg csillagos ötös. Többet nem tudok hozzáfûzni. Az este egyik legnagyobb kellemes csalódása volt. :)

Pál Dénes: a produkció összességében szórakoztató volt, viszont a sminkesek munkájával nem vagyok elégedett. Nagyon aránytalan és laza lett az egész végeredmény. Dénes feje aránytalan volt a többi testrészéhez, ráadásul a mûpocak sem volt túl stabil, néhol olyan érzésem volt, mindjárt megszületik a színpadon egy ing alá gyûrt lepedõgombolyag. :D A dalszövegre próbáltam figyelni, bár ahogy korábban írtam, nem tudok koreaiul és az e nyelven szóló halandzsáról sem tudom megállapítani, hogy halandzsa, de ez most sokkal kevésbé tûnt halandzsának, mint a múltkori spanyol Cambio dolor-kísérlet. Úgyhogy minden tiszteletem Dinié, hogy így megküzdött ezzel a nyelvvel és igyekezett a valós szöveget visszaadni, nem úgy, mint Kökény... :P

Pásztor Anna: zseniálisan átalakult, tényleg azt hittem, Manson áll ott. :D Hangban viszont ég és föld a két elõadó. Anna hangja sokkal mélyebb, vagy nem is tudom, nekem Manson ebben a dalban kifejezetten lágyan énekel, kivéve az üvölgõs, ordítós részeket, amik magasságokba csapnak inkább, mint mélységekbe... (A spanyolban nem volt olyan nagy hasonlóság (már csak az eltérõ testalkat miatt is), viszont hangban jobban tetszett, mint Anna: http://www.youtube.com/watch?v=rQJBiB-EpPc )

Számomra egyébként a leggyengébb láncszem Dukai Regina volt a tegnap esti adásban...