Téma: Szulejmán

Edusss 2013 márc. 23. - 09:11:40
(490/3430)
Sziasztok!

Én is nézem a Szulejmánt...teljesen a rabja lettem.. :P
Én csak kíváncsiságból néztem meg azt hiszem a 65 részt... (de most már biztos megnézem a török részeket is :)) )és arra lennék kíváncsi,hogy milyen szerepet játszik a filmben
Cansu Dere (Ezelben játszotta Eysan szerepét) ???
A másik hogy kinek a kije a Sah szultana? És a Bali Bey? Bocs a sok kérésért. :)
2/10
napraforgó 2013 márc. 23. - 06:15:20 2/10
(489/3430)
Na és a törököknél a III. évad vége felé hány éves a szultán?

Mert itt nálunk most még elvileg 27, mivel 26 évesen, 1520-ban lépett trónra. A múltkori harcai - Nándorfehérvár elfoglalása 1521-ben következett be. (1566-ban, 72 évesen Szigetvár alatt halt meg.)
Szerintem ez a sorozat lesz az egyike azoknak, amikbe egy csatorna nagy garral belefogott, megvett egy évadot (Kb. 30-35 részt), aztán azokat félbevágva, hetente egy alkalommal adja. Aztán 60-70 hét után, több, mint egy év elteltével szépen abba fogja hagyni.

Addig még megnézhetjük a mohácsi csatát - török szemszögbõl - és bosszankodhatunk a történelmi hiteltelenségek miatt.
De mivel a sorozat csak "történelmi ihletésû", vagyis nem törekszik a történelmi hûségre, még csak nem is reklamálhatunk.

1520-ban II. Lajos még csak 14 éves gyerek volt, de gondolom egy felnõtt férfira, egy, a késõbbiekben világhódító szultánra nem vetett volna jó fényt, ha egy kamaszodó gyerek ellen visel csatát, ezért Lajosból élveteg középkorú férfit csináltak. Na ez a történelmi "ihletés". A nevét megtartották....
Pink Pearl 2013 márc. 23. - 00:17:53 Előzmény Arjan
(488/3430)
Szia Arjan!

Hasonló módon gondolom én is :)

Nem értem, hogy ha hetente csak EGYSZER adják, akkor MIÉRT kellett kettévágni a részeket?!
A "kettévágás"-nak akkor lenne értelme ha pl minden nap adnának egy részt hétfõtõl péntekig....

De ki tudja?! Lehet, hogy meg fogják változtatni késõbb :) Ha ebben a csiga tempóban adnák le az összes részt,akkor kb 4 évbe telne amíg leadnák az összes részt :DDD
Ezt valahogy nem tudom elképzelni, hogy így lenne :)
Pink Pearl 2013 márc. 22. - 23:45:19 Előzmény Adrienn111
(487/3430)
Szia Adrienn111!

Igen persze azt én is tudom, hogy az anyja uralkodik a távollétében :D Nem ez a probléma....
Hanem az,hogy ezt én egyszerûen nem hiszem el, hogy ezt meg merné tenni az anya szultánnõ, hogy a fia KEDVENC ágyasát, "csak úgy" odaadja valakinek, a fia tudta és beleegyezése nélkül! Én ezt valahogy nem hiszem el, hogy ez a valóságban is így volt....
Napersze amit látunk a filmben az NEM MINDEN valós esemény....bizonyos részletek csak írói fantázia termékei ..(lehet, hogy ez a részlet is az)

Az elsõ évad 24 részes (az eredeti török számozás szerint)
A második évad 39 részes.
A harmadik évadról még pontosan nem lehet tudni, hogy hány részes. Most a 28. résznél tartanak, vagyis összesen (ha a 3 szériát egybe számoljuk) a 91. résznél tartanak a törökök (török számozás szerint)
10/10
Arjan 2013 márc. 22. - 21:22:04 10/10
(486/3430)
Akkor pedig hamarosan tényleg abba fogod hagyni, mert lesz még rémesebb is. Ha a tényleg történelmi alapokat veszik, akkor többen is meg fognak halni és van aki rémesen. Szóval, inkább most hagyj fel a nézésével, mert még nem alszol a végén a további részeket nézve...
10/10
Arjan 2013 márc. 22. - 21:17:01 10/10
(485/3430)
Szeretem a sorozatot, de ilyen pocsék módon elhúzni és megvágni hogy lehet? Miért nem vetítik úgy, mint eredetileg 2 itteni rész egyben. Gondolom nem véletlen készítették úgy. Teljes elrontják a sematikáját a filmnek. Ilyet nem tanulnak az itteni vágók, rendezõk? Nem elég, hogy egy hét alatt elfelejtem mi történt már, de még a részek közben is annyi reklámot nyomnak be, hogy akár vacsit is fõzhetek a szünetben.
10/10
Adrienn111 2013 márc. 22. - 19:30:13 10/10 Előzmény Petrapetrus
(484/3430)
Szia!
A két évad hány részt foglal magába?
10/10
Adrienn111 2013 márc. 22. - 17:57:17 10/10
(483/3430)
Azért mert a Szultán távollétében az anyja uralkodik.
Gondolom kitaláltak volna valamit ellene.
De annyiban ugysem maradt volna a dolog a szultán részérõl szerintem.
Texas Bill 2013 márc. 22. - 15:44:35
(482/3430)
Nem szeretem a török sorozatokat!
Pink Pearl 2013 márc. 22. - 08:18:38
(481/3430)
Mirõl kéne meggyõznöm téged? :) Ezt meg mibõl gondolod? :)
Én csak igyekszem több oldalról is kielemezni az adott személyt vagy cselekményt :)
Te viszont csak EGY oldalról nézed :)

És, hogy "túlzottan beleélem magamat"?? :DD Szerintem nem jobban mint bárki aki szereti :)

Momentán én még abban sem vagyok biztos,hogy végig fogom-e nézni a sorozatot.....kissé vontatott ez a magyar adás ....heti egy "fél" rész...és még az is többször megszakítva reklámokkal....

Még osztályzatot se adtam (mármint csillagot).....momentán még nem tudok dönteni....
2/10
napraforgó 2013 márc. 22. - 07:30:38 2/10
(480/3430)
Szerintem te túlzottan beleéled magad ebbe a sorozatba.
Nekem nem ér annyit.
Ez egy szórakoztatni vágyó mese.
Persze az érdekes, hogy így némileg bepillantást nyerhetünk a törökök gondolkodásmódjába, lelkivilágába. Kegyetlenség, hitszegés, akarnokság, zsarnokság, stb., stb., jellemzõ mind a nõi, mind a férfi oldalon.
Úgy, ahogy van, nem szimpatikusak.
Ettõl eltekintve nagyon gazdag kiállítású a film, szépek a ruhák, ékszerek, stb. De maga a cselekmény és a történet nálam 10-bõl 2 pont.
Szóval ne akarj meggyõzni, mert nekem ez a mûsor alig számít valamit. Ha kicsit ellaposodik, abba is hagyom.
A kegyetlenkedést, horrort meg élbõl nem szeretem, nem is nézek ilyesmit. Úgyhogy ha ez a sorozat is elmegy durva irányba, hát akkor neki annnyi - mármint nálam.
Pink Pearl 2013 márc. 22. - 07:26:38
(479/3430)
Volt egy rész még korábban amit sehogy se találtam "hitelesnek"....

Szerintetek ez HIHETÕ, hogy miközben Szulejmán elment "háborúzni".....az Anya-Szultánnõ oda akarta adni Hürremet egy másik férfinak SZULEJMÁN TUDTA ÉS BELEEGYEZÉSE NÉLKÜL?!

Ezt valahogy nem tudom elképzelni....pláne, hogy Szulejmán KEDVENC ágyasának mondta MÁR AKKOR IS.....
Pink Pearl 2013 márc. 22. - 07:23:50
(478/3430)
Ibrahim szerintem is áruló bizonyos értelemben.

Ha valóban a szultán HÛ embere lenne,valóban KÖTELES lenne megmondani amit megtudott.....

De Szulejmán ennek ellenére rájött magától is (amint láthattuk)....és már utasította is az Anya-Szultánt, hogy dobja ki Mahidevrant!
Pink Pearl 2013 márc. 22. - 07:20:46 Előzmény napraforgó
(477/3430)
Kedves Napraforgó!

Értem amit mondasz...és ELVILEG igazad is van....valóban egy férfi ha kezet emel egy nõre az én szememben nem ember!

De....Gülsah esetében nem tudok elvonatkoztatni attól,hogy egy hidegvérû gyilkos.....
Ha te lennél az a lány (vagy a te gyereked) akit megölt volna aljas indokból?!Nem hiszem, hogy akkor is sajnálnád és elítélnéd azt aki megüti azt az embert aki megölte a gyermekedet....

Mindazonáltal ...Ibrahim ALAP jellemében én is akkor csalódtam nagyot (ahogy már többször is leírtam) amikor ezt a "szadista jelenetet" láttam elõször a török verzióban, amikor Nigar Kalfa-t ütötte-verte mint egy elmebeteg állat ....:(((((
Ez nagyon nem passzol össze a romantikus lelkû, hegedülõ "romantikus lovag"-gal akinek addig hittem....:((
Texas Bill 2013 márc. 21. - 12:35:48
(476/3430)
Tehetnék kicsit korábbra is, mert már megint elaludtam mire nekikezdtek. Pl. rakják be a Barátok közt elé.
2/10
napraforgó 2013 márc. 21. - 11:42:03 2/10
(475/3430)
Nem, nem gülsah-t sajnálom, õ engem nem érdekel. Hanem azt sajnálom, hogy Ibrahimban is csalódni kellett. Mert egy férfi nem attól lesz ellenszenves, hogy egy rendes nõt kezd ütlegelni, hanem attól, hogy egy nõt - akármilyen nõt - megüt. Ugye te sem azt akarod mondani, hogy Gülsah meggyepálása rendben van, de Nigaré meg nem??!
Pink Pearl 2013 márc. 21. - 10:26:57
(474/3430)
Kedves Napraforgó!

Én ugyanezt mondtam Ibrahimról amikor elõször láttam ezt a jelenetet (a török verzióban)...
Pedig ADDÍG a férfi szereplõk közül õ volt szimpi mint ember!

De amikor megláttam, hogy üti-veri Nigar Kalfát.....:(((
Ráadásul Nigar Kalfa semmirõl sem tehet :(((
Hát ez nagyon nem passzol össze a "verseket író-hegedülõ-romantikus pasi"-val :(((

Viszont ami Gülsah-t illeti....õt én nem sajnáltam, hogy pofon vágta.....
Az a nõ egy aljas gyilkos!!!
Megölte azt a kiscsajt akivel elhitette, hogy "csak tréfa "...és "csak hasmenést" okoz az a szer amit rá kell szórnia Hürrem ételére.....:((((
A kiscsaj csak egy eszköz....nem õ az igazi bûnös (a mérgezés témában) hanem MAHIDEVRAN!!!
És persze másodsorban Gülsah is......mert segített végrehajtani Mahidevran tervét!
Aztán amikor Gülsah megölte a kiscsajt.....:(((( Jajjj :(((
És te még sajnálod EZT a nõt, hogy Ibrahim fölpofozta??? ÉN UGYAN NEM!!!

Alapból elítélem a brutalitást, azt meg pláne ha egy férfi egy nõre kezet emel....de egy ilyen aljas gyilkost nem tudok sajnálni!
Gondolj bele ha TE lennél a kiscsaj, vagy az egyik szeretted....

Mahidevran (igaz,hogy elsõ perctõl ellenszenves) most kimutatta az IGAZI ARCÁT!!!
Képes volt (lett volna) letagadni, hogy Õ UTASÍTOTTA Gülsah-t???
Nem mintha sajnálnám azt a Gülsah-t....de bizonyos értelemben egy pillanatra megsajnáltam amikor szembesült azzal, hogy az õ IMÁDOTT Mahidevran-ja,õt ugyanúgy feláldozza (feláldozná) mint bárki mást!
Innen (is) látszik, hogy Mahidevran egy szívtelen, lelketlen DÖG!!
Még azokkal SEM lojális akik õt "szolgálják/segítik/falaznak neki"......NO COMMENT!!!!

Azt én se értem, hogy Ibrahim MIÉRT védi annyira Mahidevrant?!
Miért akarja annyira eltussolni, hogy Mahidevran a bûnös?!

Pusztán azért mert utálja Hürremet?!

Igaz, hogy én azt SEM értem , hogy MIÉRT van ez az ALAP ellenszenv szinte elsõ perctõl Hürrem és Ibrahim között...?!
Petrapetrus 2013 márc. 21. - 07:49:48
(473/3430)
Ha Mahidevran érdekel, ezt olvasd, ne a magyart, azon hülyeséget írnak: http://en.wikipedia.org/wiki/Mahidevran
Petrapetrus 2013 márc. 21. - 07:47:07
(472/3430)
"szegény csaj"

Hát azért õt sem kell sajnálni... Én jobban sajnáltam Nigart, akinek aztán tényleg az égegyadta világon semmi köze nem volt az egészhez. (már írtam, de nekem Nigar a kedvenc nõi karakterem :D) Gülsah megfojtotta azt a szerencsétlent, legkevesebb az a pofon, amit lekevertek neki, még akkor is, ha nõt nem verünk... Mahidevrán meg egy igazi kígyó, még hogy semmi köze nem volt hozzá... Pff.
Petrapetrus 2013 márc. 21. - 07:44:23
(471/3430)
Lehet, hogy csak amolyan szólásmondás ami ennek a megfelelõje volt törökül, ezért fordították így. Meg különben is, miért ne mondhatta volna valaki ugyanazt a gondolatot évekkel korábban? Szulejmán nem védette le így Babits lenyúlta. XD Viccet félretéve szerintem van ennek a szófordulatnak egy török megfelelõje. Vagy csak pont beleillett a költõi dialógusba. Ebben a sorozatban szeretik ezt a fennkölt nyelvezetet. Ami egyébként egészen izgalmas és nem is rossz. :)